Nem szeretem

– Micsoda? Hogy holnap? – Vállammal szorítom a telefont a fülemhez. Rágyújtok.
– Igen. – Kedves, rekedtes alt. Megnyugtat, mint mindig.
– Hát, nem tudom. Csomó munka, határidők…
– Ha nem, akkor nem, ezen ne izgasd magad.
Könyörtelen! No persze, nem tudhatja. Igaza van. Nem találkoztunk egy éve, pedig tán erre is van határidő.
– Ott leszek.
Vannak fotói, amelyektől képtelen voltam megválni. Úgy nézem őt rajtuk, mintha először látnám.
Ugyanígy bámulom másnap, amikor leszáll a vonatról.
Semmit sem változott, mégis más nő áll előttem, mint akit régen szerettem. Örülök, hogy látom.
Nem szeretem már. Miért esik rosszul, hogy nem ölel meg?
Az állomás forgatagában nagy bátran megérintem: karjánál fogva terelgetem a tömegben.
– Mikor lesz az ünnepség?
– Ötkor.
Tehát ötig az enyém.
Egek, mit kezdjek vele addig?
Régebben tudtam volna mit kezdeni, persze. De az akkor volt. Már nem szeretem.
Metró, megint tömeg. Szédülök a mozgólépcsőn. Egy fokkal lejjebb áll, felém fordul, mosolyog. Az a mosoly betölti a látóteremet. Lehetetlen rosszul érezni magam a közelében.
Odalent is millióan vannak. Talán ez tehet róla, hogy szeretnék inkább egyedül lenni vele. Az érkező szerelvény szele meglebbenti a haját. Állunk a metrón, nézzük egymást. Állomások érkeznek-távolodnak gyorsan, cserélődnek az utasok, sötétség és fény váltják egymást, és mi állunk egymással szemben, rendületlenül.
Amikor megérkezünk, már nem a könyökét fogom: a derekát ölelem át. Lazán, mint egy haver. Kényelmesebb így.
Fent a városnak egy csendesebb része vár. Hatalmasat csavargunk, és közben megjönnek a szavak is.
Kiderül, hogy Maca vidékre költözött, Ildi negyedszer vált munkahelyet, Laci menthetetlen, Géza férfi létére pletykásabb, mint Zsófi néni, Jutka egyedül kínlódik három gyerekkel – és különben is, a mai oktatás, az borzalom! –, Évi se normális, amilyen pasival összeállt, a főnök komplett idióta – ne mondd, az enyém is! –, a munka gyalázatos, a pénz kevés, az élet egyre rövidebb, meg kell nézni, mire pazaroljuk.
Beszél hozzám a nő, és én válaszolok – régi dolog köztünk, ritkaság ebben a világban. Csendes, szomorú vigasz: kettőnk között sosem dialógok mentek, hanem valódi kommunikáció.
Elnézem, ahogy lassan feloldódik, ahogy halkan fel-felnevet. Zene a fülemnek az elegáns szóhasználata, elbűvölnek ismerős, szelíd mozdulatai, még az is, ahogy orrot fúj – az istenért, hogyan képesek a nők ezt ilyen gyermeki-kedvesen csinálni?
Később magáról mesél: halk, rövid mondatok következnek.
A válás után is barátok maradtak az exével. Nem könnyű, de mikor volt az? Az ember végül is mindig egyedül van. Jól van ez így.
Sajnálom, hogy nem szeretem már. Most legalább átkarolhatnám. Ehelyett csak nézem. Látom, hogy nyomasztja a város: a forgalom, a tömeg, a zaj, a szmog. Kipirult az arca a hidegtől, dermedten mozdul a keze, ahogy cigarettára gyújt. De legalább van okom felvetni, hogy menjünk inkább hozzám. Ott meleg van.
Kétkedve néz rám, de aztán bólint. Tudom, megpróbálja majd más szemmel nézni a lakást. Idegenül.
Buszon zötyögünk. Amit nem tudok elmondani, elmondják a mozdulataim: ujjaim a kezére kulcsolódnak. Nem szeretem őt; nem kell szeretni ahhoz, hogy emberek maradjunk egymással.
Szótlanul lépkedünk a töredezett betonjárdán a ház felé. Teljesen mindegy, kinek a szájából hangzik fel az első ugratós-bolondozós kérdés. Az ok számít csak: leküzdeni a hirtelen támadt feszültséget, ez pedig mindenképp sikerülni fog.
Nyikkan az ajtó, és máris bent vagyunk a melegben. Talán túlságosan fáradt, túlzottan fázik ahhoz, hogy fájjon neki. Remélem.
– Vesd le a kabátod – lépek közelebb.
– Kizárt – mondja vacogva, nevetve. – Nagyon átfáztam.
Szótlanul magamhoz húzom. Átkozottul jólesik újra érezni a derekát a kezem alatt. Homlokát a kulcscsontomra fekteti, belenevet a nyakamba.
Talán nem is őt akarom megcsókolni. Talán csak azt az ingerlő, képtelenül bájos mosolyt a száján. Nem őt. Hiszen már nem szeretem.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2019-02-24 21:16 Sren

Sren képe

Egy kis romaticha, csak itt, csak most, csak nektek. :D
Tulképp egy ezeréves stílusgyakorlat, sok lom közt leltem - rég elfelejtettem, hogy írtam egyszer egy ilyet. Gondoltam, felteszem, legfeljebb törlöm, ha holnap mégse tetszik.
Palmface-érzés volt, hogy már nem tudok törölni. :D
Vegyétek, vigyétek, nyugodtan kuncogjatok ki! :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2019-07-02 16:17 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Húha, romaticha? Csak nem öregszünk? :D

_____________________

Cornelius

cs, 2019-07-04 16:57 Sren

Sren képe

Én nem, max ti. :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2019-07-04 19:17 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

Nálunk is csak a gyerek növekszik, mi meg hozzáfiatalodunk :D
Írok egy válasznovellát ehhez. Kevésbé lesz vidám. Pedig ott szereti :(

_____________________

Cornelius

p, 2019-03-01 08:44 Kelvin

Kelvin képe

Én annyi nőt nem szeretek, hogy össze se tudom számolni.
"Nem találkoztunk egy éve, pedig tán erre is van határidő…" Törölnék innen két pontot. Gyengít rajta.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2019-03-01 19:26 Sren

Sren képe

A brüsszeli csipke szögesdrót ahhoz a habfinomsághoz képest, ahogy megfogalmaztad, hányféle nőt (vagy embert) nem szeretünk.
(És itt vigyorgok, mert kaptam egy igazi Kelvines kommentet!!!!)
Gyengít, nemgyengít *vállvonogatás* - jól van, na, megpróbálom majd szerkeszteni.
Kösz, Lacó.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2019-03-01 09:33 hamarjában

hamarjában képe

"Nem kéne kommentet írnom."
"De igen."
"De nem. Megfogadtam már ezerszer..."

Megkérdezem:
"– Micsoda? Hogy holnap? – vállammal szorítom a telefont a fülemhez." - miért nem mondatkezdő nagybetűs a komment? - vagy miért spóroljuk le a névelőt a vállam elől. Amikor ott elférne.

"– Igen. – Kedves, rekedtes alt. Megnyugtat, mint mindig." - és itt is! Miért nincs a kedves előtt névelő? És akkor a két mondat egybekelhetne, mint egy álompár.

"Úgy nézem őt rajtuk, mintha először látnám.
Ugyanígy bámulom másnap, amikor leszáll a vonatról." - az eltelt idő és a jelen és múlt idejű igék végett távolra mutatunk ilyenkor: ugyanúgy.

„Hagyd már a bánatba, mi a fenét akarsz?”

"És mindez az elején, egy olyan valakitől, aki korrektúrát és lektorálást is vállal, szegény korrektúrázottak és lektoráltak. Meg hogy mégis, ha ez volt az elején, mit találnék az egész írásban…”

„Azt fogja mondani, hogy csapkodsz kimeresztett körmökkel, mint egy butus kölyökmacska.”

"Nem fogja, Sren szereti Obbot."

„Na húzzál! Nincs elég dolgod/gondod? És ne feledd, ezért nagyon megszívod.”

na ja (Obb)

p, 2019-03-01 12:07 polgarveronika

polgarveronika képe

Ugye, rólam sem feledkeztél meg? :DDDD

Várom.
Üdv: V

 

_______Tertium non datur ______

p, 2019-03-01 19:31 Sren

Sren képe

Jajjmár, Öreg, ne izélgessél folyton az írástekknikával!
:D
Javaslataidnak helyt adok – sőt, ha hiszed, ha nem, többször átolvastam mindet, hogy biztosan vágjam, mire gondolsz.
A „vállamos” komment kifejezetten ott van – bár az előző mondat kérdőjeles „vége” a központozás szabályai szerint megengedi, hogy ez „egy mondatnak” számítson, tehát nem igényel a központozásban nagybetűs új mondatot. De akkor is, szebb, jobb lenne úgy, ahogy mondod. Köszi.:)

A többit tekintetében arra jutottam, hogy mind az általam írtak, mind a Te felvetéseid helyesek. Ez egy fasza „döntetlen” – akkor minek tépjek szét fecnikre egy egypercest, ami még csak nyomda elé se megy? Csak mert Neked más a szád íze? Hát tudod, ha az ember annyiszor írna át valamit, ahány olvasójának más a szája íze…
Továbbmegyek: éppenséggel átírhatnám a kedvedért… És aztán ugyanolyan lenne, mint eddig. Akkor aztán hova tovább?

Konkrét hibákban bármikor hajlandó vagyok összefésülésre, tudhatod. De ezek itt nem konkrétumok. Egyetlen olyasmit mutass, ami tényleg HIBA.

Amúgy köszi, jót vigyorogtam – jóindulattal! –, belegondolva, hogy e komment megírásához hány Ctrl+C-Ctrl-V-re volt szükséged. :D Jaj, sok év, sok Karcolás…:)
Hatalmas szíved van, tudom én. De az, akit úgymond „védeni” szeretnél a látszólagosan durva, ironizáló stílusom imitálásával, nem szorul rá – nekem meg pont tök mindegy.

„Azt fogja mondani, hogy csapkodsz kimeresztett körmökkel, mint egy butus kölyökmacska.”
"Nem fogja, Sren szereti Obbot."
Nem szereti – imádja! Bárcsak több ilyen hős lenne, aki igenis ki meri mondani kereken, hogy mi NEM tetszett, és bárcsak több szerző lenne, aki erre rugalmasan reagál.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2019-03-01 19:57 hamarjában

hamarjában képe

Megemelem a kalapomat előtted :), Sren.

na ja (Obb)

p, 2019-03-01 22:44 bupber 81-Szomb...

Szia!
Egyetlen olyasmit mutass, ami tényleg HIBA. – mutatok négyet, aztán rád hagyom a döntést.

Vannak fotói, amelyektől képtelen voltam megválni. – Kiék is ezek a fotók? Hogy válhatnál meg az ő fotóitól (cipőitől, ruháitól), hisz, azok az övéi, nincs is nálad, nem is nézheted. __ Vannak fotók, amelyektől képtelen voltam (helyesen vagyok, mert aláértetődik, hogy még megvannak, ha meg nem, akkor: képtelen voltam egykor) megválni.

sötétség és fény váltják egymást, – sötétség és fény váltja egymást

a derekát ölelem át. Lazán, mint egy haver. – önmagában nem lenne hiba, de ha már csak lazán, akkor inkább a derekát fogom át (elégé berögződött szókapcsolat a derék átfogás). Az ölelés egy szorosabb érintkezést jelöl. A szóismétlés elkerüléséért pedig ott a: a derekát karolom át.

szomorú vigasz: kettőnk között sosem dialógok mentek – persze, metrók, gyorsvonatok, repülők :) __ kettőnk közt lenne a helyes.

szo, 2019-03-02 05:53 Sren

Sren képe

Szia, Laci!

Szókirakós?:) Legyen.

Vannak róla fotóim, igazságod lehet, majd át is írom, de ez a max. Az időrendiséget nem jelezném. Határeset ugyan, de szerintem a szövegkörnyezet „akkor-most” mivolta, valamint a múlt idő önmagában is jelzi azt, hogy mikor voltam képtelen megválni tőlük.

Sötétség és fény váltakozik. Bár nekem jobban tetszene többesben (váltakoznak), talán ezeréves idegen nyelvtan okán, ami belém rögzítette, hogy ami egynél több, az már sok, és többesben jelzik, talán csak azért, mert úgy más a mássalhangzók zenéje. Passz. :D

A derekát karolom át, talán. Sőt, jobb is lenne. Csak az „átkarolni” más asszociáció. Ez alatt általában azt értjük, hogy átkaroljuk valakinek a vállát. „Átfogni” meg az ujjainkkal szoktunk valamit. Szóval megint csak passz. De tényleg jobb lenne a karolni, majd átírom.

Közt, között, hmm, oké.

Köszi.:)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2019-03-01 12:08 polgarveronika

polgarveronika képe

Hmm...
Szóval így van ez. Az ember elolvassa, és azt mondja:hmm..ez jó
Aztán elolvassa Obb kommentjét, és azt mondja. hmm...így egy kicsit más, de így is jó.
Szóval így vagyok én is ezzel, a magaméival: Elovasom, és azt mondom, jó ez így, jó.
Aztán elolvasom Obb korrekcióit, és azt mondom: hmm...így is jó, egy kicsit más, de jó.

Szóval: valóban sokszor egy névelő, egy kis vagy nagybetűs kommentkezdés, a pontok száma, szóval ezer pici apróság, amely a szövegbe ugyan nem nyúl bele, de mégis...
Jaj, de k...rva nehéz írni!

Amúgy aranyos ez, Sren, és sokszor valóban így van az életben. Nekem talán egy kicsit sok a túl rövid mondat, néha elbucskáznék egy picit hosszabbakon is.

Üdv:
Vera

 

_______Tertium non datur ______

p, 2019-03-01 19:29 Sren

Sren képe

Köszi, Verus.:) Amúgy tényleg ennyi ez. Fel sem tettem volna – hiszen nagyon régi, nagyon árnyalatnyi kis biszbasz – ha nem lenne benne ez a jottányi kis életszag.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

p, 2019-03-01 20:05 Gitáros

Gitáros képe
5

Fájdalmasan szép.
Nem tudom, miért. Nem kell mindig mindent megmagyarázni...:)

Köszi, Sren!

Miki

v, 2019-03-10 19:26 Sren

Sren képe

Ha adtam vele bármit is, akkor ÉN köszönöm. Mint mindig. Én mindig csak egy hangszernek tartottam magam, és meggyőződésem, hogy ez így van jól. Egy jó gitárt sem dicsérsz meg, amiért jól szól. Teszi a dolgát, és ennyi. Amiről dalolok, nem az ÉN érdemem. Aki nem tud elvonatkoztatni önmagától, az lehet zseniális, annak lehetnek remek művei - de sosem lesz igazi művész.

Köszi, Miki.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2019-03-06 08:59 A. Dixon

A. Dixon képe
5

Szia,

Gondoltam, beköszönök, jelzem, hogy olvastam, nagyon tetszett!
Eszembe jutott két ember, akiket már nincs lehetőségem szeretni. Szomorú lettem, de ez így jó.

Ha már itt voltam, elolvastam az Eszti nénit is, egyik kedvencem tőled.

:)

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

v, 2019-03-10 19:21 Sren

Sren képe

Héé, Dixon :))) Örülök, hogy jöttél.

Emberek, akiket már nem............
Sok mindenre rá lehet ezt vonatkoztatni.
Az ember - végül attól függetlenül, mit érez -, levonja a konzekvenciát, és továbblép.

Ezen leszek magam is, több szempontból is.
Nyúld le Eszti nénit. Hamarosan meg fogom kérni az illetékeseket, hogy töröljék az oldalról.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2019-03-09 11:57 Tim

Örülök, hogy feltetted ezt az anyagot, mert ennek kapcsán beszélhetünk néhány olyan dologról, ami viszonylag ritkán kerül elő.

1. Nyelvi szint
Ennél a szövegnél kifejezetten magas, és bár azt gondolná az ember, hogy egy irodalmi portálon ez evidencia – vagy annak kéne lennie –, láthattuk az utóbbi hetek terméséből, hogy ez még magyartanárok esetében sem feltétlenül magától értetődő.

2. Hiteles karakter
Nem könnyű íróként az ellenkező nem bőrébe bújni, fejével gondolkodni. Nekem pl. még egyszer sem sikerült maradéktalanul, ezért is kerülöm az ilyen megoldásokat, ha lehet. Te viszont jól (számomra hitelesen) ábrázoltad egy ambivalens érzelmekkel küzdő férfi belső viharait.

3. Motiváció
Ez az egyik vesszőparipám, és pont én szoktam erőltetni, hogy legalább a főszereplőnek legyen valami célja, amiért hajlandó erőfeszítéseket tenni, avagy legyen valami problémája, amit meg akar megoldani. A te írásod viszont arra jó példa, hogy ennek a vágynak nem muszáj eget rengetőnek lenni. Kisebb amplitúdóval is működhet, ha cserébe kárpótol az írás valami mással: hangulattal, értékes mondanivalóval, élvezetes stílussal, ritkán előforduló, nem sablonos témával.

4. Konklúzió
A jól működő történetek mindig választ adnak a legfőbb drámai kérdésre, és ez a válasz az esetek nagy többségében IGEN. Jóval ritkábban ugyan, de a válasz lehet NEM is, amennyiben a szerző jól felépíti és érthetővé teszi, hogy a főszereplő miért bukott el, és milyen morális üzenete van annak, hogy bár mindent megpróbált, mégis alulmaradt a túlerővel/környezettel szemben. A harmadik lehetséges válasz a TALÁN. Ezzel nagyon-nagyon kevés írás végén lehet találkozni. Nem véletlenül! Hatalmas kihívás úgy lezárni egy történetet, hogy ne adjunk egyértelmű választ a drámai kérdésre, ugyanakkor ez a megoldás mégis elfogadható legyen.
A legfőbb drámai kérdés a fenti műben valahogy így hangzik: sikerül-e a férfinak feloldania az érzelmi disszonanciát, amit az egykori kedvese felé még mindig érzett szeretete és ennek makacs tagadása – vagyis az egyén tapasztalata és a hamis önképe – közti különbség okoz?
Számomra teljesen elfogadható válasz ez esetben a TALÁN.
Mert nem az a lényeg, hogy a nézőpontkarakter a végére bevallja-e önmagának, még mindig szereti a nőt, bárhogy is győzködi magát ennek ellenkezőjéről, hanem a bonyolult lelki folyamat ábrázolása. Ebben a novellában is van küzdelem, csak itt nem egy külső tényező, vagy egy másik, ellenérdekelt személy akadályozza a főszereplőt, hanem saját maga. És bár nincs kimondva, de nagyon is sejthető, hogy mi állhat emögött. Vélhetően a múltbéli lelki sérülések miatt felépített fal. Érezni a vágyát, de érteni lehet az önvédelmét is.

4. Arány
Dekára pontosan eltaláltad, mekkora terjedelemben működhet ez a téma.
Fizikailag ugyanis nem sok minden történik a novellában: kis várakozás, kis séta, majd felmennek a férfi lakására. Az igazi események azonban nem kívül történnek, hanem a férfi lelkében, és ezt sokkal tovább nem lehetett/lett volna érdemes elnyújtani. Pont annyit mutattál belőle, amennyire szükség volt, hogy érthető legyen minden részlet, de az olvasó még ne kezdje hiányolni az aktív cselekvést.

Kitérhetnék még egyéb, kiválóan alkalmazott elemekre is, mint pl. a szimbolika, a hang, a stílus stb., de azt gondolom, már a fentiekből is kitetszik, hogy – ha nem is annyira szórakoztató hangulatú a történeted, de – sok aspektusból bravúros.

v, 2019-03-10 19:15 Sren

Sren képe

Azon agyalok, hogy kéne még írni ezt-azt, és feltolni ide – már csak azért is, hogy láthassuk, hogy is néz ki egy érdemi kritika valójában.

Nem hiba- vagy szuperséglista, mentes mindennemű lelkesedéstől vagy elfogultságtól, kizárólag tényekre szorítkozik, de ott profi szinten. Ezen a lépcsőfokon már úgyszólván tökmindegy, negatív vagy pozitív-e, mert baromira nem ez a lényeg.

Mindig irigyeltem azokat, akik pár szóban össze tudják foglalni a lényeget, de Te ennél is jóval továbbmész. Ez már elemző szint, mégpedig sallang- és egyébmentesen, abszolút korrektül, kifogásolhatatlanul. Ez a szint mint kritikust, engem jóformán megszégyenít – örülök, hogy lemondtam a szerkesztői posztról.

Köszi, Tim.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2019-03-28 05:58 Györeizé

Györeizé képe

Hm. Nem ot akarom megcsokolni, hanem a mosolyt a szajan. Ez velem fog maradni egy ideig. Azt szeretem benned, hogy te tudod, hogy mirol irsz. Szeretem a tomondatokat, a porgos ritmust, semmi sallang, semmi duma. Mondhatnam, hogy sebeszi, megsem hideg. Erett, felnott. Mindig az ilyenbol van a legkevesebb. De talan ezert is olyan jo erzes, amikor az ember raakad egyre.

**********************************
A véleményem, az szubjektív.

k, 2019-07-02 16:17 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

csatlakozom
:)

_____________________

Cornelius

p, 2019-07-05 09:03 gabesz890

5

Üdvözletem!

Nekem tetszett. :) Mindannyian voltunk már szerelmesek, szerintem jól elkaptad a hangulatát. Megy az 5 csillag. :)