Amikor a sütiszörnyek még szüzeket ettek

 

Amikor a sütiszörnyek még szüzeket ettek

  

A jól ismert kattanó zaj hallatszik, amint lenyomom az ódon kapu csontból készült kilincsét. Nem afféle ócska, mamutagyarból barkácsolt faragvány, melyet még eónokkal ezelőtt a kőbaltások vadászatakor használtunk. Ez már igazi mestermunka, emberi végtagokból megformálva.
A karomat borító éjkék szőrszálak között, ugyanúgy, ahogy bundámon szerte mindenfelé, sötét árnyak tekeregnek őrült kígyók módjára, miközben megnyitom a súlyos alkotmányt. A sarokvasak csikorgása helyett halálsikoly hangzik fel a boltívet alkotó koponyák állkapcsai közül.

 

Belépek a hosszúnak látszó folyosóra. Falak helyett egy ősi sárkány bordázata határolja utam, rései közt beszűrődve a tátongó semmi közepén csillámló, távoli univerzumok fényei pislákolnak. A plafonon a gigászi lény csigolyái futnak végig. Gazdájuk egyike volt azon fenevadaknak, melyek vesztükre nem átallottak a mi prédáinkra fenekedni. Mindet kiirtottuk, perverz népség!
Az átjáró másik végét egyszerű tölgyfaajtó zárja. Kopogtatnom sem kell, puszta akaratomra feltárul. Egy lépés a küszöb felett, és már meg is érkeztem. Odaát a szokásos kupleráj fogad: fél pár zokni, egy Fluor CD – A mai lányok micsoda mocskot hallgatnak! –, egy könyv, borítóján Twighlight felirattal – És milyen szemetet olvasnak! –, egy elgurult tampon és egy használt bugyi. – Még szűz! – állapítom meg mosolyogva az illatából. Egyre nehezebb ilyet találni, nemsokára óvodásokat kell zsákmányoljak.
Lassan kióvakodom az ágy alól; testem fokozatosan veszi fel eredeti, jó két méteres nagyságát. A zsugorodást észre sem lehetett venni, az előbbi folyosó valójában rövid volt, a hosszúság látszatát csupán az egyre szűkülő keresztmetszet keltette, melyhez testméretem fokozatosan igazodott.
A szoba falát és bútorait egy digitális asztali óra fénye vonja halványkék derengésbe. Körülnézek: íróasztal, rajta természetesen felfordulás, nyitott ajtajú szekrény, szennyes a földön, félmeztelen srác, aki éppen az ágyon kuporgó lányra készül rámászni. – Hát mégis elkéstem? – ötlik fel bennem, ám véleményem gyorsan megváltozik, amint észreveszem a fiút körbelengő, túlvilági, fekete aurát, és a lány lelkét lilára színező rettegés kavargó árnyalatait.
– Takarodj! – szólok ellentmondást nem tűrően. – Ő az enyém! Neked megteszi bármelyik csöves, vagy kivénhedt lotyó.
Riválisom felém fordul. Pupillája vörösen ég, szemfogai megnyúltak. Már megint egy nyomorult vámpír! Puszta lénye is undort kelt bennem. Az árnyvilág aljadéka.
– Nem érted, Szopattyú, tűnj innen! – Felszólításom ellenére marad, koszossárga, gombás körmeit arasznyira nyújtja, és vicsorogva próbál agyaraival félelmet kelteni bennem. Pofája bűzlik, mint a dögkút.
Válaszul bemutatom saját arzenálom töredékét: mancsonból húszcentis, az acélnál is keményebb karmok törnek elő. Már-már hallani vélem, ahogy az órából érkező gyenge fény visítva próbál kitérni a fotonjait szabdaló élek útjából.
Ellenfelem láthatóan megretten, de ostobább, mint gondoltam: támad. Kiforduló belei hamuvá, nyálkás vére füstté válik, még mielőtt csapásom nyomán beszennyezhetné a szőnyeget. A következő mozdulatommal lefejezem. Kárhozott lelke végleg szétoszlik, elhaló sikolya visszhangot vet az asztrális térben. Undorodva köpöm le porladó maradványait.

 

Visszafordulok eredeti zsákmányom felé, ideje falatozni. Ám a lány viselkedése megdöbbent. Semmi visítás, semmi hiszti, úgy tekint rám, mint valami mesebeli hercegnő a megmentő lovagra. Szeme hálát tükröz, s a kibuggyanó apró könnycsepp vidáman követi mosolyra húzódó arca vonalát. Aurájába fénylő ezüstcsíkok keverednek.
Váratlanul oldalra kap az éjjeliszekrényén heverő tányérért. Felém nyújtja. Valami száraznak tűnő, kerek ételmaradék van rajta. Vajon mit akarhat?
– Tessék, sütemény! – Mosolya zavarba ejt. Mi történik velem?
Bundám alól ki sem látszó orrom izgatott táncba kezd, amint egy ismeretlen illat a hatalmába keríti. – M…mi ez a szag? – Elcsuklik a hangom.
– Vanília. – Hangja úgy csilingel, akár a tündérek hárfái. Micsoda gyönyörű szó! – No, ne félj! Vegyél már! – Még, hogy én félni! Minek néz ez engem?
Mancsom remegve nyúl az idegen étek felé. Érintése mintha csiklandozna, tenyeremről eltűnnek a kígyózó árnyak, és göcsörtös vonaglással menekülnek irhám távolabbi részei felé, maguk mögött ártatlan kék színben hagyva szőrömet.
Lassan ajkamhoz emelem az apró süteményt, tüdőmet elönti édes illata. Óvatosan a szélébe harapok. Fogaim között egyetlen játékos roppanással omlik szét anyaga. Döbbenten nyögök fel. Ízlelőbimbóim karnevált rendeznek, szemem könnybe lábad.
Annyira finom!
Látásom elhomályosul, elmémet víziók serege rohanja le egy másik világról, ahol égszínkék szörnyecskék falják boldogan süteményeiket cukorkaházaikban, és vidáman hancúroznak a csokoládéfolyókban lubickolva. Az ágyak alá nyíló átjáróink ajtaja csontok helyett mézeskalácsból áll, folyosónkat nem bordák, hanem piskóta borítja, és a kapu megnyílásakor vanília illata árad az émelyítő kénszagtól mentesen. És, Teremtőm, ha egyáltalán létezel, a tizenéves lányok még szüzek! De kit is érdekel, hiszen húsuk helyett ínycsiklandozó süteményeiket fogyasztjuk, elcsenve titkon az ágyaik mellett ácsorgó szekrénykéik tetején felejtett tányérjaikról. A szobákban nincs kupleráj, nem hallgatnak értéktelen zenét, nem olvasnak Twighlightot, előkerülnek az igazi könyvek és lemezek. És érzem magamban az erőt, mellyel mindezt megvalósíthatnám. Egyetlen csettintésembe, de szinte minden földöntúli hatalmamba kerülne, hogy az időt visszapörgetve ebbe az irányba tereljem az univerzum e szegletének menetét.
A látomás lassan eltűnik, és megvilágosodva térek vissza a valóságba. A lány felém nyújtja aprócska kezét, majd megsimogatja busa fejem. Érzem, amint érintése nyomán innen is visszavonulnak bundámról a sötét árnyak. Olyan puha és kellemes! Tenyerére finom morzsák tapadtak, bőre a vanília illatát árasztja.
Ez a lány annyira édes!
Csontjai ropogását csak egy pillanatra nyomja el feltörő halálsikolya. Képtelen vagyok uralkodni magamon, tépek és szaggatok, közben megszállottan üvöltöm: – Vanília! Vanília! – Végül hercegnőmből csak egy felismerhetetlenül kicsavart torzó marad. Vér bűze lengi be a szobát, árnyaim felpezsdülve térnek vissza szőrszálaim közé.

 

Lehorgasztott fejjel, búsan trappolok végig pusztulást idéző folyosómon. A csillagok megvető fénnyel tekintenek rám. – Vajon mi lett volna, ha…? – ötlik fel bennem az immáron értelmetlenné vált kérdés. Vajon tényleg értelmetlen?
Megnyitom a nagykaput. A halálfejek üvöltenek, de nem hallom hangjukat, sütemény ropogásának zaja tölti el elmém. Pofámba csap a jól ismert sárgás gőz, de a záptojás helyett egy teljesen más illat kerít ismét hatalmába.
– Vanília! – suttogom előbb, majd felkiáltok: – Legyen hát!
Kezem csettintésre emelem, árnyaim megsemmisülnek.

 

4.90909
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.9 (11 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2011-08-06 17:17 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Tőled sem tegnap láttam utoljára írást... helló újra! Az írásoknál is.

(Azért a békés, sütiket evő sütiszörnyek valamivel szimpatikusabbak, azt hiszem.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2011-08-06 18:23 Sütiszörny

Sütiszörny képe

"Tőled sem tegnap láttam utoljára írást..." - Hacsak újra nem olvasod a korábbiakat, akkor lehet igen.

Lehet, hogy a békés sütiszörnyek szimpatikusabbak, de a történelmet nem lehet megtagadni. Ez pedig ugyebár történelmi dokumentum, hitelességét senki kétségbe nem vonhatja.  :) 

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

szo, 2011-08-06 22:07 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Én nem vontam, bár így utólag megkönnyebbülés, hogy abban az időben, mikor a sütiszörnyek szüzeket ettek, én még nem voltam, ennélfogva nem voltam elfogyasztható szűz. Vagy ha mégis, hát a sütiszörnyek nem ettek meg.

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2011-08-07 08:19 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Dórikám, te sosem voltál veszélyben. Banyákat sosem ettünk. :D

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2011-08-17 17:41 szid

szid képe

Ez nagyon hasonlít egy bizonyos sütiszörny bizonyos "a sütiszörny" című novellájához. az jobban tetszett, de ez is ügyes. :)

***

Persze, az élet is egy módja az öngyilkosságnak: az a hátránya, hogy rettentő sokáig tart. - Kertész Imre

sze, 2011-08-17 17:54 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Persze, hiszen az egy teljesen személyes írás volt, mögöttes, személyre szóló tartalommal. Viszont tény, hogy az a régi novella volt az, ami ezt is ihlette. Persze ebben a történetben nem ugyanaz a lány szerepelt. :) Bár a vége hozzá vezetett. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

szo, 2011-08-06 18:21 Zora

Zora képe

Olyan érzésem volt olvasás közben, mint annak idején, amikor a Szörnyecskéket néztük. Horrornak horror, de kedves. :)

------------------------------------------

szo, 2011-08-06 18:23 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Azt a filmet még pici koromban néztem meg. Rettenetesen féltem tőle.  :P

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

szo, 2011-08-06 20:21 Zora

Zora képe

Én is kiskoromban láttam, mivel azonban az öcsémtől eltulajdonított Gizmo baba volt a kedvenc játékom, így immunissá váltam a szörnyecskékre... a nagy, kék bundájúakra is. :)

------------------------------------------

v, 2011-08-07 08:52 Obb_régi

5

Nagyon szeretem, ha nem csak egy történetet olvasok, hanem látok mögötte valami mást is, pl. hatalmas nagy nosztalgikus szentimentalizmust, nincsenek már szüzek!? megint elba*odott valami a világon :(

v, 2011-08-07 14:37 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Köszi, Al! :) Nosztalgikus szentimentalizmus? Szeretem, amikor megmondjátok nekem, mi is az, amit csináltam. :) Én sosem tudnám behatárolni az ilyesmit, nem voltam benne jó sosem. :) Szüzek? De igen vannak, anyukám is az! Meg az apáca, akinek már az anyja is apáca volt.  :D 

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

v, 2011-08-07 19:06 Obb_régi

Dehogy mondjuk meg, hogy mit írtál, pusztán jelezzük, hogy mit olvastunk ki abból, spec nekem ez sokal romantikusabb volt, mint sok annak készült szemét. Ennyi.

v, 2011-08-07 20:29 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Jaj, nehogy félreértsd! Semmi szemrehányás, vagy negatív megjegyzés. Egyszerűen én nem értek az irodalomelmélethez. Megírtam, ott van, de hogy pontosan mivel lehetne jellemezni, illetve besorolni, ahhoz cseppet sem értek. Ezért mondtam, hogy örülök neki. Mert most már tudom. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

h, 2011-08-08 04:31 Obb_régi

Te se értsd félre :), mondom, én csak azt mondom, amit én olvastam ki belőle :)

h, 2011-08-08 17:53 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Amit te kiolvasol belőle, nekem már kész tény, mert Obb tudja. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

k, 2011-08-09 19:50 Borika

Borika képe
5

 Hehe, ez tetszett, az utolsó mondatokon még agyalnom kell, mert persze én is mögöttes tartalmat látok bele mindenbe, csakúgy, mint Obb. Hm... a sütiszörnyek rossz irányba mozdultak ezzel a vaníliával, véleményem szerint... Jajj, ilyesmiért elhanyagolni a... csokit!!! :D

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

k, 2011-08-09 20:17 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Jaj, hát a csokikát legalább annyira szeretjük! De a vanília valahogy jobban illett a szöveghez, szerintem legalábbis sokkal ismeretlenebb, misztikusabb érzést vált ki itt, egy emberevő szörny esetében, mint a csoki. Furcsa, édes és erős illata van, pont olyan, amire könnyű felfigyelni, és felkelti az érdeklődést.

Egyébként köszi szépen!  :) 

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2011-08-10 16:22 Esvy

Esvy képe
4

Jót nevettem. :) Ezenkívül találtam két hibácskát:

"Érintése, mintha..." - nem kell oda vessző

"Képtelek vagyok uralkodni magamon" - Képtelen...

 

A korlátok is korlátoltak.

sze, 2011-08-10 16:28 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Köszi, javítottam a hibákat!

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2011-08-10 16:26 Roah

Roah képe
5

"Pisztácia van?" (Nekem a vanilíáról mindig a fagyi, vagy jégkrém az első gondolatom, pedig a csokis a kedvencem.:)

Tetszik benne a társadalom kritika, pontosabban fricska. Lehet, hogy nem leszek helyénvaló, mindössze csak teorizálnék, de szerintem azért fogytak el a szüzek, mert mi vagyunk többen. Nők. Egy férfira jóval több nő jut, és van, aki retteg attól, hogy ki/lemarad valamiről, valakiről, ráadásul a sex ma már elcsépelt lett a tinik körében. (Sajnos.) Nem beszélek haza, tényleg így vélem, ezt látom. Nők-nők-nők, mindenhol sokan vagyunk. (Itthon.) A zenevilágra, és népszerű könyvekre, irányzatokra, miegyébre nem haragszom - a Tvájlájtos néni szűz, egyébként, vagy ezerötszáz oldalig, a negyedik kötetben adja meg magát, de akkor is csak esküvő után -, mert ha visszanézel, nekünk Madonnánk volt, és Ciccolinánk, mégsem vadultunk ennyire el. Süti, kevesen vagytok, erre tippelek. :)

Ja, akkor már ketten vagyunk: én sem vagyok képben azzal, hogy mit írok, mindig mások súgnak. :D Amúgy, vágod, hogy olyat írtál, hogy most ezen fogok elmélkedni egy jó darabig? :) Alaposan kizökkent! Köszöntem. :)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2011-08-10 16:32 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Ciccolina nem szűz? Ne csináld! :D

De inkább ne nyissunk vitát a szüzekkel kapcsolatban, nem lenne értelme. :) És a buksidat se törd, mert fájni fog! :)

Köszi az ötöst! Puszi! :)

 

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2011-08-11 10:36 Tim

:)

Jót vigyorogtam olvasás közben.

Vanília egy csippetnyi társadalomkritikával fűszerezve.

Ez olyan "sütis". :)

cs, 2011-08-11 16:45 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Sütis? :) Azért remélem nem lesz műfaj belőlem! :) Köszi!

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2011-08-11 20:43 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Tim már kategória, hovatovább műfaj, ő joggal osztogathat műfaji kategóriákat. Bár az ominózus eset, mikor kategória lett, sajnos már nem található meg a virtualitásban, de az emlékezet örökre őrzi.

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2011-08-11 21:26 Tim

Na elég legyen a cinkelésből! :)

A mostani Karcosok nem is ismernek (szerencsére).

p, 2011-08-12 02:55 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

 

Üdvözletem!

 

Tudom nem szabad várni semmit egy műtől, mert csalódást okoz. Kérdés, hogy negatívat, vagy pozitívat e. Én egy sötét hangulatú, kissé komor, ugyanakkor mégis humoros, groteszk, „Tim Burton álmodta” féle világot képzeltem el. Lehet eltévesztettem a szándékot.

 

Tetszik is meg nem is. Most vagy ennyire nem értem, de komolynak semmiképp nem tűnik, de paródiának se áll össze.

 

Hangulatosan kezdődik, amíg nem lép át az első kapun tetszik, egy dolgot leszámítva, de arra még kitérek.

 

Amit nem értettem; „…rései közt beszűrődve a tátongó semmi közepén csillámló, távoli univerzumok fényei pislákolnak.” Szóval a bordák közt látható sötét rések mindegyikének a közepén van egy univerzum? Későre jár már, még csak szőrszálhasogatásnak se szánom, tényleg csak kérdezem, hogy miért okozott bennem képzavart. Vagy jól értelmeztem? Az univerzum amúgy nekem kicsit túlzás, elég lenne szerintem galaxis, ha már ennyire a hatásra megyünk rá.

 

Ami nem tetszett; Ősi korok alkotta tárgy leócskázása. Ez már lehet szőrszálhasogatás, ez az én véleményem, s nekem valamiért ellenszenves.

 

Ami miatt komolytalan a mű;

Ez megint személyes vélemény, de kikívánkozik, nekem valamiért sose jöttek be a kék szörnyek. A kék nekem túl nyugodt hozzá, és könnyed. Még akkor is, ha sötét. Amúgy a lila szörnyek se tetszenek.

Sárkányokat irtottak ki. Itt már újfent éreztem a túlzást, és sejtettem, hogy ez még vissza fog köszönni. Elfogultság lenne? A sárkányok amúgy azért perverzek, mert azt ették amit ők?

Akaratra nyíló ajtó, testméret változtatás, auralátás. Nekem a szuperképességek halmozása, már a szót sem szeretem, de valamiért most ez jutott eszembe, szóval nagyon gagyi. Ha még csak egy-kettő lenne akkor oké, de így? Meg lehet én vagyok lemaradva, hogy miért fejlődtek ezek ki a sütiszörnynél, de nekem így, hogy nem tudom, fura. Talán ezért jött ennél a szuperképesség szó, a hangulathoz jobban illő földöntúli-, vagy természetfeletti képesség, tulajdonság, mágia, stb. eszembe sem jutott.

Szűkülő keresztmetszet keltette illúzió. Nekem a hangulatot rombolta az első szakvéleményszerű mondat.

Fogak, karmok megnyúlása. Hát ez tipikus d kategóriás horror klisé.

Húszcentis karmok, acélnál is keményebbek. Megint ez a száraz szakszerű megfogalmazás, akkor már lennének huszonegy centisek, régi mértékegységben megadva, vagy különbözőek. Meg megint a túlzást érzem.

Foton. Megint egy modern szakszó.

A harc elég gyorsan lezajlott, bár tudom, hogy nem ezen volt a hangsúly, s igazából meg sem lepődtem rajta. Itt már nyilvánvalóvá vált számomra; a sütiszörny elég táp egy bestia. Nekem ez túlzás, s elfogultságot tükröz. Nem tetszik.

 

A sütemény által keltett érzések viszont hangulatosak, de pont ezért törik meg az egész a modern kifejezésektől.

 

A süteménytől az egész világot szépnek látni, hát ez érdekes. Persze jobb hangulatba hoz, de nekem még nem voltak világmegváltó vízióim tőle. Nahh, a szörny amúgy már időt is pörget.

 

Meglepődtem volna, ha egy ki tudja mióta ragadozó lény, egy tál süteménytől megváltozik amúgy. A lány összemosódott elméjében a süteménnyel? Tévedtem amúgy, tényleg megváltozott, ráadásul egy csettintésre.

 

Szóval nekem rosszul keveredik benne a realitás és az abszurdum, sajnos így az szürreális helyett, s így megfoszt a kezdeti misztikus hangulattól. Viccesnek meg valamiért nem találtam. Ettől persze még tetszhet valakinek.

 

 

p, 2011-08-12 09:52 Zora

Zora képe

És a nagyi se bukanna elő élve a farkas gyomrából, ha kútba ugrasz, akkor nem Holle anyó házában érsz földet, és a vasorrú bábák sem sütögetnek gyerekeket mézecskalács házikóban. Egy mesében minden lehetséges, például a vad és vérszomjas sütiszörnyek találkozhatnak a vaníliával, ami sokkal jobb, mint az emberhús, és a csalánból szőtt ingek átváltoztathatják a 12 vadhattyút királyfivá. :)

------------------------------------------

v, 2011-09-18 18:22 Sütiszörny

Sütiszörny képe

-

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

p, 2011-08-12 14:02 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Annyit megjegyeznék, hogy én legalább vettem a fáradtságot, és érveltem, amit nem kaptam meg viszont, még a kérdésemre sem, amikor nem kritizáltam. Sokszor vannak annyival elintézve a dolgok, hogy szerintem, meg szerinted, így nekem mégis hiányérzetem van.

 

Persze, nem lenne jó ha egyformák lennénk, ebben egyetértek. Nem is állítottam semmi olyasmit. És én imádom a mesék világát! Félre értetek. Ott mindennek rejtett, szimbolikus jelentése van, egységes, harmonikus hangulata. Itt nekem furcsán keverednek a dolgok, negatív értelemben, s nem tetszik. Ezzel számomra tönkremennek a történetben a hangulatos, magvasabb részek is. De persze van akinek ez tetszik, sőt mint látom sokaknak is, ezzel nem vitatkozom.

v, 2011-09-18 18:23 Sütiszörny

Sütiszörny képe

-

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

p, 2011-08-12 18:47 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Azért érdekelhet a dolog, ha már ennyit írtál. Ennyi erővel amúgy akár érvelhettél is volna, de ha nem akarsz hát nem, én igazán nem erőltetem, nem is akarom. Nem minden politikus utálatos, nem csak a politikusok vitáznak, az érvelés nem csak vita lehet, hanem eszmecsere is. Az írástechnikán kívül még lehetett volna beszélni gondolatiságról, kifejező eszközökről, szimbólumokról, hangulatról, stb. Körübelül ezekre tértem ki én is. Én nem szeretem ezt a szerintem, meg szerinted dolgot mindenre ráhúzni, de hát ez van, te írásod, eldöntötted, hogy ennyivel elintézed a dolgot, én nem fírtatom. Még csak annyit, hogy ha valaki elfogad valamit, az a szabad döntése, így nem rossz dolog.

p, 2011-08-12 19:52 Maggoth

Maggoth képe

Főnix, ne kekeckedj az öregekkel, mert széttépnek :)

Nekem minden esetre tetszik a hozzállásod, nem ismersz senkit itt az oldalon, nem utálod és nem kedveled egyik írót sem, egyszerűen csak elmondod, amit nem értesz, vagy ami nem tetszett. Hozzám jöhetsz szabdalni, és elmondhatod, ha nem jött be valami, vagy logikátlannak találtad, érdekel a véleményed :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2011-08-12 21:23 Maggoth

Maggoth képe

Vissza szavam vissza, rájöttem a szövegedből, hogy nem is új arc vagy, meg a tudatalattid is elárult, amikor a Főnixet választottad nicknevednek. Sejtem, ki vagy, így már tárgytalan az ajánlatom, mert nem is vagy objektív :) Ejnye, pedig már úgy örültem...

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2011-08-12 22:32 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Ha hiszed ha nem, tényleg új vagyok itt. Nemsokkal azelőtt ismertem meg az oldalt, hogy regisztráltam rá. Ezt az oldal üzemeltetői biztosan ki is tudnák mutatni valahogy, de másnem a Jóisten megmondhatja, ha esetleg a szavam nem lenne elég. Ha ateista vagy persze ez is kevés e tekintetben.

 

Így tényleg nem ismerek senkit, csak a műveket elemzem, a magam cinikus módján, de nem rossz szándékkal. A kor meg nem minden, bár számítottam az efféle hozzáállásra, összetartásra, nem félek az öregektől. :) Amúgy ahogy észrevettem abból a pár hozzászólásodból amit láttam, te is az a kritikus fajta vagy, s ez tetszett.

 

Persze megértem ha nem kell neked a társaságom, bár örültem a véleményednek, nem erőltetem. Ha ismersz, ha nem, úgy is a szimpátia fog dönteni.

 

A Phoenix meg még nagyon régen tetszett meg, mert a lény amit szimbolizál az csodálatos!

p, 2011-08-12 22:42 Maggoth

Maggoth képe

Fene tudja, tőlem hozzám jöhetsz örjöngeni, amúgy se vagyok már túlzottan elégedett az itteni műveimmel, mert nagy részüket jobban is meg lehetne írni, de azért még mindig gyanús vagy, nagyon gyanús :)...

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

p, 2011-08-12 22:53 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Tetszik ez a misztikum, homály, mely kilétemet takarja... Már kezd engem is érdekelni, hogy ki lehetek valójában. :) Viccet félre téve, érthető, hogy gyanakodsz, jó magam is az a bizalmatlan fajta vagyok, másoknak ez lehet ellenszenves, de én, így megértem. Talán ha tennék fel műveket akkor derülne ki, hogy más témában és stílusban alkotok, ha az akire gyanakszol egyáltalán tett ide ki műveket. Meglepődnék ha nem lenne eltérés! :D De ez még várat magára, hisz amik nem tetszenek azért nem teszem fel, amik meg tetszenek azért. Paradoxon de így van, egyszer talán megtörik.

 

A lényeg, a lényeg ezt megbeszéltük akkor. Majd ellátogat hozzád is a csúnya, rossz manó! :)

p, 2011-08-12 23:42 Zora

Zora képe

Jöhet, nem jöhet, ez kissé skizó hozzáállás, Maggoth. :D De legalább csak kettéhasadt, nem... hm... mennyi is volt szakállas barátunknak? :)

Phoenix, ez nem misztikus homály, hanem a gyanú árnyéka, ami rád vetül. :) De kizárt, hogy az légy, akinek hisznek... vagy akinek nem. Már magam sem tudom.

------------------------------------------

szo, 2011-08-13 00:27 Maggoth

Maggoth képe

Nem Profra gondoltam, de közel jársz. Egyébként nem vagyok skizo csak elvesztettem a gyermeki illúzióimat, mondjuk úgy, az emberiségbe vetett hitemet, bár lehet, nem is volt soha. Szóval néha feltör az elnyomott idealizmusom, de aztán a gyanakvásom felülkerekedik, amit végül közönyös beletörődés követ, hogy na ugye, hogy már megint a cinizmusom nyert igazolást, vagy valami ilyesmi... Ez már hasadt?

Hát, lehet...

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

szo, 2011-08-13 11:41 Phoenix0911 (nem ellenőrzött)

Pedig homály fedi kilétemet, tetszik nem tetszik, a találgatások okán rejtélyes homály. Így bátorkodtam ezt kifejezni. Ez már csak azért is így van, mert csak én tudom ki vagyok. :) De semmi többet nem jelent, bármilyen romantikus is a szavak hangulata. A gyanú árnyékát pedig nem látom, sőt igen kellemes napfény fogad bármerre nézek. :)

szo, 2011-08-13 00:12 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Mindig mindent meg lehetett volna jobban is írni, az író dolga, hogy örökké elégedetlen legyen, mert ez sarkallja az újabb lépcsők felé. Vagy mi. Filozofikus hangulatban vagyok, mert hajnali egy van és telihold. Megyek, átváltozom vérfarkassá   vérkritikussá.

_____________________
Dr. Bloody Dora

szo, 2011-08-13 00:34 Maggoth

Maggoth képe

Akkor én ebből a szempontból akaratlanul is teljesítem az elvárásaidat :)

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

k, 2011-08-30 16:20 Grimolf

5

Tetszik!!!

Elsősorban az ötlet miatt pontozom ilyen szépen, aztán a szubjektív - és ismételt  - egyetértés miatt, mely a mai ízlésficamos szüzek jelentős részére vonatkozik, és persze a kivitelezésre is.....

Vitzes - bár tudom, neked ez véresen komoly dolog - de átjön a fantasy-horror hangulat, vagy franciául: henzsület. Én általában úgy pontozok, hogy élvezettel olvasom-e, vagy sem. Élvezetes volt!

 Első olvasásra egy megjegyzés:

- Nem érted, Szopattyú, tűnj innen!  Ide hiányzik egy kérdőjel:

Nem érted, Szopattyú, tűnj innen!?

Grimolf

k, 2011-08-30 19:41 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Köszi a dícséretet! :)

Viszont most megfogtál. Elgondolkodtam a kérdőjeles felvetésen. Én kapásból azt mondanám (és ugye azt is írtam), hogy oda felkiáltó jel kell. Most viszonyt bizonytalan lettem. Mert a dolog két tagmondatból, és köztük egy megszólításból áll. Az első tagmondat kérdés, viszont a második felszólítás. Az eleje úgymond költői kérdés, senki sem vár rá választ, ezért inkább a felszólítás dominál, valamint az a mondatrész van később is. Éppen ezért szerintem felkiáltójellel írandó.
Nos, ugye megkerülhetném a dolgot azzal, hogy két mondatba írom, és így nincs miről beszélni, vagy ahogy te is mutattad kérdőjellel és felkiáltójellel együtt. Ez utóbbi szerintem nem szabályos, bár én is alkalmazom időnként. Most viszont egy szakértő válaszára lennék kíváncsi már a felvetés kedvéért is.
Szóval, Dóri, Sren, többiek, akik járatosak ebben! Ha egyben hagyom a mondatot (szerintem egyébként is egybe tartozik), akkor milyen írásjel való a végére? Erre tényleg kíváncsi vagyok!

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2011-08-31 03:24 Grimolf

 Mondjuk kapkodva én is rosszul írtam, így vélem helyesnek:?!

 

Szerintem is jobb ezt egy mondatban hagyni.

Grimolf

sze, 2011-08-31 10:34 Indi

Indi képe

Felkiáltójel, majd Dóri szállítja a hozzá tartozó magyarázatot :)

----------------------------------------------------------

"Nem vagyok sznob. Kérdezz meg bárkit. Úgy értem, bárkit, aki számít." (Simon Le Bon)

"Egy gödör ásását leszámítva kevés dolog van, amit rögtön legfelül lehet kezdeni" (Harry Lo

sze, 2011-08-31 15:59 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Ezek szerint jól írtam. :) Köszi, Cicu!

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2011-08-31 16:29 Bloody Dora

Bloody Dora képe

...mert ez egy felszólító mondat. :) (Az AKh. ide vonatkozó szabálya ennek látszólag ellentmond, mert a főmondat nem elhagnyagolható kijelentést tesz, illetve alárendelésről van szó, vagyis a főmondat írásjele - a kérdő - dominálna, de ez egy felszólítás az utolsó mellékmondat miatt. Megyarázhatjuk azzal, hogy jó, akkor elhanyagolható a főmondat, ezért a mellékmondat írásjele a domináns.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2011-08-31 19:09 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Nem mondhatnám, hogy ezt felfogtam. :S Lényeg, hogy jól használtam. :P

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2011-12-28 20:38 KitKat

KitKat képe
5

 Nekem nagyon tetszett! Tényleg olyan "sütis". Élveztem, köszi :))

sze, 2011-12-28 21:28 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Köszi! :) Igen, sütis. Van benne vanília. :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

p, 2012-03-23 00:10 Josephin

Josephin képe

 Kicsit beteg, de tény, hogy nem bírtam abbahagyni :) Ez a kis kék, mohó, izé...itt-ott muszáj volt nevetnem, valahogy olyan bájos...bár a végén másodpercekig értetlenül ültem. igazi, ledöbbentő befejezés :)

p, 2012-03-23 09:57 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Köszi. Igen, kicsit tényleg beteg. :) Örülök, hogy megdöbbentést keltett.

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

v, 2012-03-25 10:33 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe
5

Fantasztikus és lenyűgöző! Horror, fantasy, csepp gúnnyal és jó adag Sütivel - cuki! (bár nem régóta vagyok fönt a Karcon, de már régebb óta olvaslak titeket)

Egy kicsit azt vártam, a lány mindjárt szerelmet vall neki, mert megmentette a csúnya, gonosz vámpírtól - mint azt magamon is tapasztalom, a mai fiatalság hajlamos szeretni mindent, ami sötét és gyilkos... -, de így is tökéletes volt! Az az elképzelt világ meg megkorgatta a gyomromat...

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

v, 2012-03-25 11:16 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Köszi, jól esett, amit írtál. :) Megéheztél? Tudod, hogy vattacukorból van a bundám? :D

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

h, 2012-03-26 07:18 Mme Morgue

5

 A leghatározottabban pozitív értékelésként közlöm, hogy te egyáltalán nem vagy normális. Mindazonáltal igen szórakoztató. Ha Nyíregy felé jársz, szólj, éppen sütit sütni tanulok, mostanság éppen Half-Life-os brownie-t tervezek, és ha megcsinálom, szívesen adok belőle :D A nem-szüzek nincsenek veszélyben esetleges lappangó monsztré-ösztöneidtől, ugye? :D

Om nom nom.

h, 2012-03-26 15:30 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Köszi, pontosan az ilyen dícséreteket szeretem a legjobban. :)

A süti meghívásra vevő vagyok. Half Life-osat még nem ettem, de biztos érdekes lehet. Az agyvelőkrémes? :D

A nem szüzek csak akkor vannak biztonságban, ha bizonyítják, hogy már nem azok. És e tekintetben csak egyetlen olyan módszert ismerek, mely ezt teljes bizonyosággal igazolhatja, mégpedig a közvetlen megtapasztalást. ;)

 

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2012-03-28 17:41 Mme Morgue

 Ilyen: http://fandom.memebase.com/2012/01/02/fanart-cosplay-if-only-these-were-in-the-cache/

Akkor közvetlen bizonyítékkal nem szolgálhatok... Kénytelen leszek gravity gunnal távol tartani téged, megevésemet megelőzendő. XD

sze, 2012-03-28 19:09 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Biztos finom lehet. De elég keményre sikerülhetett, ha spajszer is kell hozzá. :)

Egyébként az ilyen, gravity gun féle játékszerek nem tarthatnak távol egyetlen sütiszörnyet sem. :)

 

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

sze, 2012-03-28 20:25 Mme Morgue

 Ha a Headcrab Zombiet távol tartja, a Sütiszörnyet is távol tartja. Ne kérdőjelezd meg a One Free Man képességeit! ...Combine bérenc. :)

sze, 2012-03-28 22:56 Bloody Dora

Bloody Dora képe

A sütiszörnyeket semmi nem tartja távol. Dacolnak a fizika törvényeivel is. Már a Bibliában is benne van:

"És mondá az Úr: ne kekeckedj egy sütiszörnnyel vala, mert az szörny leszen az halálod is!" (nem tudom, hol van... Ezégijel 21:54?)

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2012-03-29 08:24 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Ámen! :)

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

cs, 2012-03-29 09:35 Mme Morgue

 A folyóvizek vérré válása, békák, sáskák, dögvész, fekélyek, Sütiszörny, zombi apokalipszis Skynet az elsőszülöttek halála... Így valahogy? :D

v, 2012-07-01 16:04 Welmyr Tasferd

Welmyr Tasferd képe
5

 Háhh! Látom a szomszédságból is érkeznek jóféle dolgok. Kész szerencse, hogy böngészgettem a régebbi írások között, mert rábukkantam erre a gyöngyszemre (vagy ha stílszerű akarok lenni, akkor sütiszeletre). Nem szeretem a vérengzést, de ezen az íráson nagyon jól szórakoztam. Még több ilyet Sütiszörny! :)

"A jó könyv arról ismerszik meg, hogy akárhányszor olvassuk, mindig más." - Anderson Hays Vanderbilt Cooper

v, 2012-07-01 17:27 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Köszi. :) Több ilyet? Inkább több sütit! :D

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!

v, 2012-07-01 17:48 Ovidius

Ovidius képe

No, a vaniliás pudingomnak annyi... DDD

Remekmű! Lovecraft csak kérhet és jelenthet.

Persze ettől függetlenül a jövőben kerülni fogok minden kék színű, vaniliaillatú szörnyet... DDD

 

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

v, 2012-07-01 20:50 Sütiszörny

Sütiszörny képe

Akkor jobb lesz, ha a kakaóval is vigyázol! :) 

__________________________________
Süti, vagy nem süti? Ez itt a kérdés!