Én és a táskám

Évekkel ezelőtt vettem egy táskát. Pont olyat, amilyet apám hordott az irodájába menet. Gyerekkoromban azt gondoltam, hogy nekem adja majd, de szó szerint magával vitte a sírba, mert halála előtt ez volt az utolsó kívánsága. Titokban mindig turkáltam benne, amikor az öreg éppen kint matatott a fészerben. Egyszer jól ráfaragtam, mert megvágta az ujjamat valami, miközben kíváncsian keresgéltem az alján. Volt ijedelem rendesen, de szerencsére nem buktam le, különben hatalmas fülesnek lettem volna kis gazdája. Apám nagy darab ember volt, és a szigora: még az árnyékánál is sötétebben takarta be az életemet. Szóval azóta vágyakoztam ilyen táskára, és első látásra kiszúrtam a kirakatban, miközben céltalanul lófráltam a körúton.

Pont ideális méretű volt az imádott laptopom számára, amit drága pénzért vettem. Muszáj volt hordozható erőművel meglepnem magamat, mert a magányos estéimen felváltva vertem a billentyűzetet és azt, amivel egyidős vagyok. Legalább a monitoron láttam az anyaszült meztelenséget, mert a valódi életem szexualitása egyenlő volt a nagy büdös nullával. Még az idősödő eladónőre is ráizgultam valamelyest, aki a táskabolt pultja mögött álldogált. Azt mondta – miközben simogattam a leendő táskámat –, hogy illik az öltözékemhez, aztán kedvesen mosolygott és megigazította az ingem gallérját. Örültem a közvetlen gesztusnak, hiszen éppen a negyvenedik születésnapomat ünnepeltem. Utoljára anyám igazította meg az ingemet, mielőtt meghalt. Jólesett egy csepp törődés, még ha idegen is voltam az eladónő számára. Gyerekes tapasztalatlansággal éltem a mindennapjaimat, ami megbélyegzett a „Vigyázat balek!” homlokpecsétjével.

Alig vártam, hogy hazaérjek az új szerzeményemmel. Eleinte csak nézegettem, forgattam a kezemben. Sötétbarna színével, bőrre emlékeztető puhaságával, oldalán egy rejtett cipzárral és az ezüstös fényű csatjával teljesen megbolondított.
Végül kinyitottam, és belenyúltam a belsejébe, de kihúzni már nem tudtam a kezemet! Egyszerűen nem engedte! Szaladtam a konyhába, majd kivettem a csontozó kést a fiókból. Próbáltam felvágni, de elviselhetetlen fájdalmat éreztem, mikor felhasítottam az oldalát. Mintha a saját húsomat szabdaltam volna. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a táskát egyedül nem tudom eltávolítani.
Még aznap délután leszaladtam a háziorvosomhoz. Mikor elmeséltem a történetemet, aránylag furcsán nézett rám. Mondjuk erre minden oka megvolt, hiszen inkább tűntem egy bolondnak, mintsem épeszűnek. Nézegette egy darabig, majd azt ajánlotta, hogy próbálkozzak a városi kórházban.
Mivel ilyen kézzel nem tudtam vezetni, így rákényszerültem a tömegközlekedésre. A szürke nagykabátomat tekertem a táskára, hogy ne legyen feltűnő. Jobb ötletem nem akadt. Így is megnéztek a buszon, hiszen nyár közepe volt. Mindenkiről szakadt a víz, én meg a kezemre csavart nagykabáttal nézelődtem.
Végre beértem a kórházba. A recepcióról egyenesen felküldtek az emeletre. Két óra várakozás után kijött egy orvos. Pontosabban egy sebész. Ő is nézegette egy darabig, majd lefektetett egy ágyra és mindenféle vizsgálatnak vetette alá a karomat. Fél óra után közölte, hogy összefonódott az érhálózatom a táskáéval. Tulajdonképpen eggyé váltam vele. Hogy micsoda? Tengernyi kérdés kavargott a fejemben. Hogyan lehet érhálózata egy táskának? Miért pont engem választott ki? Mi a fene történik velem? Közben az orvos azt mondta – aki nem tűnt túlságosan meglepettnek –, hogy konzultálnia kell a továbbiakról, de valószínűleg az amputáció lesz a végső megoldás. A sírás kerülgetett, miután kilépett a doki a teremből.
Nem vártam meg míg visszaér az orvos. Egyszerűen leléptem a kórházból. Visszautaztam az üzlethez, hátha segítenek rajtam. Pislogtam nagyokat, mikor egy gyorsbüfé volt a helyén. Kétszer is megnéztem az utcát, de jó helyen voltam. Vakartam a fejemet, miközben éreztem elhatalmasodni az őrületet. Ekkor egy félkarú koldust pillantottam meg, amint befelé tekintett a büfé üvegablakán. Mintha magamat láttam volna: tíz évvel a műtét után.
Váratlanul mocorogni kezdett a táskám a kabátom alatt. Hallottam, amint magától elhúzódik a rejtett cipzár. Óvatosan belenéztem, de nem hittem a szememnek! Egy köteg húszezres lapult az oldalzsebben. Kivettem a helyéről, hogy megszámoljam, majd gyorsan visszatettem, hiszen mégiscsak a nyílt utcán ácsorogtam. Körbe néztem, hogy kinek tűnt fel, de csak a koldus nézett rám kikerekedett szemekkel. Ekkor belém nyilallt a felismerés. Mondhatni egy szempillantás alatt megértettem a helyemet a világban. Kivettem a pénzköteget, és átnyújtottam neki. Sose felejtem el azt a tekintetet. A koldus arcán könnycseppek jelentek meg, de nem az örömtől. Elmondta, hogy neki is ilyen táskája volt pár éve, viszont az orvos tanácsára az amputáció mellett döntött. Csak a műtét után szembesült a valósággal és a veszteséggel. Azóta minden nap eljön ide, hátha meglátja a táskaboltot az üvegfal túloldalán. Most már tudja, hogy az élete legnagyobb hibáját követte el. Megköszönte a pénzt, és lehajtott fejjel elballagott. Percekig néztem, amint eltűnik a körút forgatagában. Majd feldobtam a kabátomat a vállamra, és elindultam hazafelé.

Azóta másként tekintek a világra, de nem élek fényűző életet. Megmaradtam egyszerű embernek, ám ahol tudok, ott segítek a táskámmal. A boldogságomat pedig a családomból merítem, akik elfogadták, hogy a családfő kicsit más, mint a többi ember.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2020-02-20 18:22 Dana

Dana képe

Szia!

Számomra ez jó ötlet, rossz kivitelezés. A végén leírom, szerintem hogyan lehetett volna jó -- hangsúlyozom: szerintem.

Én és a táska --> A táska és én, A táska -- Miért kell az én?

Tegnap vettem egy barna bőrtáskát. Az idősödő eladónő szerint jól választottam. Azt mondta, hogy illik az egyéniségemhez. „Mármint, hogy Én? Egyéniséggel megáldva? Micsoda mézes-mázos figyelmesség!” – gondoltam magamban. Örültem a kedves szavaknak, hiszen éppen a negyvenedik születésnapomat ünnepeltem. Életemet nagy részét a szingliség boldog-keserű állapotában töltöttem, így ritkán kaptam bókokat. Jólesett na!

--> Tudod, mi a baj? Ez egy pasi. Ahhoz képest az első bekezdéssel egy nő vagy meleg férfi benyomását kelted. Szóhasználat, mesterkélt megfogalmazás -- így nem gondolkodik egy férfi. Ja, és nincs olyan, hogy Én. Olyan van: én.

...bőrre emlékeztető puhaságával --> Ez egy bőrtáska, milyen lenne a tapintása? Ha arra célzol, hogy olyan puha, mint mondjuk egy nő bőre, akkor utalj arra. Fess, játssz a szavakkal, adj színt az írásaidnak.

(Olvass...)

Ekkor hatalmas fordulópont következett be! --> Nos, ez felesleges megjegyzés, minek jelented be? Beszéljen az írásod ilyenek helyett.

A táska könyékig bekapta a jobb kezemet! --> Itt felnevettem, bocsáss meg.

Gondolhatjátok --> Ne szólj ki a közönséghez. Nem tudod, milyen viszonyban állsz velük.

Teljesen kétségbeestem. --> Lehet, hogy kétségbeestél, de sajnos mindent elkövetsz a későbbiekben, hogy egy esetlen valakinek tűnj -- csontozókéssel próbálkozik, lemegy a rendelőbe, elszomorodik stb., ahelyett, hogy egyenesen hívja a mentőket.

Régebben bolondnak tartottak az ismerőseim. --> Miért régebben?

Szeretnél tanulságot, de nem tudod jól átadni. Ahogy írtam az elején, most elmondom, szerintem hogyan működhetne: le kell írnod egy férfit, aki nagyvilági életet él, agglegény, nem törődik senkivel és semmivel. Érzések, benyomások, nem sablonos mondatok. Egy nap belebotlik ebbe a táskába. Ne, kérlek, ne kapja be a kezét. Ellenben előadódhat, hogy nem tudja lerakni. Hozzáragad a kezéhez, eggyé válik vele stb. Küzdhetsz vele kicsit, megpróbálhatod késsel megpiszkálni, folyjon egy kis vér, aztán legyen egy orvos haverod, akihez bizalmasan el tudsz menni -- mert sajnos nem tudsz annyira abszurdan írni, hogy hihető legyen: a sebészek nem először látnak ilyet. Működhetne, megfelelő írással, de még egyelőre nem működik. Utána jöhet a koldusos rész, a pénz, a megvilágosodás. Meg hogy becsajozik, gyereke lesz stb.

Ja, igen, a táska lehet képzeletbeli táska is. Hogy ne legyen fura, hogy miután összenő egy táskával, becsajozik.
A táska lehet a fordulat a fickó életében, amitől megváltozik emberileg -- ám sajnos erről Te semmit nem írsz. Az ilyesmit nem lehet egy mondattal elintézni, mármint a jellemfejlődést. A tettein keresztül tudsz láttatni jól dolgokat az olvasónak, nem úgy, hogy mindent a szánkba adsz.

Ja, és én egyes szám harmadik személyben írnám.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2020-02-20 20:41 SzaGe

Szia Dana!

Köszönöm a kritikádat. Tyű, jó adag tennivalót soroltál fel. Azon gondolkodok, hogy megírjam újra a tanácsaid tükrében, vagy felhasználjam őket a továbbiakban. Dilemmázok :)

Na igen, tele vagyok ötletekkel. Mindig jönnek és jönnek. Ezért kezdtem írni pár hónapja. Nem bírom ki, ha bent marad akár egy aprócska szikra is. Furcsa, de időnként az agyam - írás közben - önálló életet él. Gondolom ezzel nem vagyok egyedül :)

A történet ötletét egy gyerekkori emlékből merítettem. Apám táskájával játszottam ilyen "kézbekapósat". Próbáltam hű maradni az eredeti "játékélményemhez". Az egyes szám első személyt ezért találtam megfelelőnek. Nem gondoltam arra, hogy jobban állhatna a harmadik személy :)

A sablonos mondatokkal én is küzdök. Múltkor említettétek, hogy sűrűn esek "túlfogalmazásba". Ezekre próbálok figyelni, ám lehet, hogy ez miatt lesznek olyanok, mint most.

Mostanában Danielle Steel-t és Stephen King-et olvasok, ha van pár perc szabadidőm, vagy inkább nyugalmam. Hajjaj :)

Üdv Geri

cs, 2020-02-20 21:03 Dana

Dana képe

Én azzal is megelégszem kezdetnek, ha rákattintasz a szerkesztés gombra, és például átírod az "Én"-t "én"-re. Mert akkor látszik, hogy legalább nem teljesen feleslegesen írtam javaslatokat. :-)

Ha egy gyerekkori élményt szeretnél felhasználni, akkor használd fel egy gyerek szemszögéből -- hogy aztán felnőve átéljen vagy hallucináljon valami hasonlót?! Nem tudom, csak azért érzem, hogy akinek most a szájába adtad a sztorit, az biztosan nem egy negyven éves, meglett férfi, akiből a novella végére családfenntartó lesz.

Mondjuk tényleg Rád van bízva, én csak leírtam, nekem mi jött át, hogyan jött volna át jobban.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2020-02-20 21:29 SzaGe

Nagyjából egy "balekféleséget" képzeltem el főhősnek. A szingliségét is ezzel próbáltam erősíteni. Negyven éves korban - általában, de Isten ments, hogy általánosítsak - már van családja a férfinak. Persze vannak kivételek, mint például most :)

Hmm, talán jobban kifejthettem volna, hogy a történet nem teljesen a valóságban játszódik. Inkább csak egy párhuzamos realitásban, ahol egy táska is lehet család, illetve végtag :D A történeti furcsaságokat erre próbáltam ráhúzni. Jogos, hogy érezted rajta a halucinácó hiányát, vagy ilyesmit.

Átírtam természetesen az "Én"-t, meg pár apróságot.

A férfivá válás ideje meg egyénre szabott, hiszen láttam már negyven éves gyereket is a francos ismerősök között :)

Üdv Geri

cs, 2020-02-20 21:38 Dana

Dana képe

Bocs, de ha a főhősöd egy balek, akkor mi számára (számunkra) a tanulság? Még kevésbé tudok okosságot levonni az egész történetből. Mi a jellemfejlődés? Honnan megyünk hova?

Ha azt szeretnéd ábrázolni, hogy a főhősöd egy balek, tedd meg. De ne azzal, hogy közöld: szingli. Ábrázold helyzetekben, adagolj infókat.

Meg tudnád fogalmazni egy mondatban, honnan hova szerettél volna eljutni a főhősöddel? Balek egyedülálló férfiból családfenntartó lett? Mindezt azért, mert egy táska ráharapott a kezére, amiben volt pénz, amiből aztán adakozott?

Sajnos megint úgy érzem, olyan lyukak tátonganak az írásban, amik lehet, hogy a Te fejedben nincsenek ott -- de én, az olvasó, csak teszem fel egyik kérdést a másik után sajnos. :(

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2020-02-20 21:41 SzaGe

No igen, ezeket a lyukakat már én is érzem. Átgondolom a bővítés lehetőségét. Köszönöm az útmutatást :)

cs, 2020-02-20 21:44 Dana

Dana képe

Előbb válaszolj pls a kérdésemre. :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2020-02-21 05:20 SzaGe

Megpróbálom megfogalmazni egyetlen mondatban :) Adott egy tapasztalatlan/egyedülálló/balekféle/középkorú férfi, aki egy váratlan dolog ( a táska ) következtében megtalálja a helyét a világban. "Körülbelül" ide szerettem volna kilyukadni.

p, 2020-02-21 05:37 Dana

Dana képe

...és itt jön a baj. Ezt az egész átalakulást, hogy ki volt ő és kivé tette a táska, elintézed egy szóval (szingli), egy mondattal a végén.

Amikor megtanulod kifejezni, hogy mit jelent ez, amikor megtanulod, mit jelent érzésekkel, benyomásokkal, képekkel operálni, akkor tettél egy lépést előre, és talán a lyukak is eltűnnek az írásaidból.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2020-02-21 05:46 SzaGe

Szóval, ha jobban leírnám a főhősöm kilétét a táskával való találkozás előtt, akkor működhetne a dolog?

p, 2020-02-21 07:05 Dana

Dana képe

Minden különösebb indok nélkül tért be a táskaboltba. Ahogy arra is csak a szíve legmélyére nézve tudott volna magyarázatot adni, miért emelte le a barna aktatáskát a polcról: apjának volt hasonló, abban tartotta folyamatban levő ügyei aktáit. Gergő titokban, mikor senki nem látta, az előszoba félhomályában oda-odanyomta az orrát a táskához, mélyen beszippantva a cserzett bőr, tinta, papír és cigarettafüst elegyének az illatát. Megnyugtató volt, férfias.
- Illene magához! - Az eladó hangja rántotta vissza Gergőt a valóságba.
“Hozzám?!” - Gergő bárgyú vigyorral az arcán lenézett a táskára. "Az apámhoz esetleg, de hozzám?!"
Bár jó tizenöt éve eltemették - egy jótékonysági gálán kapott szívrohamot -, Gergő még emlékezett apja mindig makulátlan megjelenésére, amely mögött az anyja állt mindig tettre kész vasalójával, fehérítős flakonokkal, keményítős zacskókkal. Bárhova lépett be, minden szem az apjára szegeződött: a férfiak a nyakkendőjüket kezdték igazgatni, a nők titokban a tükörbe pillantottak. Ő maga, Gergő, sosem váltott ki ilyen hatást. A nyögvenyelősen befejezett egyetem után egy multinál helyezkedett el adatelemzőként. Mindig zsíros hajával, kopott farmerében és kinyúlt pólójában legfeljebb utálkozó pillantásokat kapott, elismerőket sosem. Nem várta otthon barátnő sem; a magányos vacsorát magányos maszturbálás követte, meg éjszakába nyúló Call of Duty partik.

Nézd el nekem, a reggeli tömegközlekedés közepette dobtam össze, így a központozás sem tökéletes, ám valami ilyesmiről beszélek. Mennyivel többet elmond egy egyedülálló férfiról, a világban betöltött helyéről ez, mint az, hogy "szingli"?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2020-02-21 20:11 SzaGe

Valóságos tűzijáték! :) Értem a célzást :D

Köszi!

Üdv Geri

p, 2020-02-21 06:49 Tim

Írd át „Én és a krokodilra” és máris működni fog a dolog.

p, 2020-02-21 07:15 Dana

Dana képe

Lehet, hogy krokodilbőrből van.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2020-02-21 08:53 SzaGe

Lehetett volna kígyó is. Micsoda cím lenne: Én és a kígyóm :)

p, 2020-02-21 09:33 Dokesz

Dokesz képe

Túl rövid, így aztàn nem lett egyéniséggel megáldva ha fogalmazhatok így, hogy lopjak picit a művedből. Egypercesnek meg nem elég ütős, nem túl csattanós, ezért érdemesebb volna kissé kibővíteni, karakteresebbé tenni. Picit megsózni a szereplőket, taglalni még ezt az összenövést, és ha már abszurd, na, azon tekernék még egy jó nagyot legyen igazán, hihetetlenül abszurd! Mert akkor üt! Burkold ködbe, tedd sejtelmesebbé, hagyd, hogy az olvasó tovàbbgondolhassa, adj neki munkát, akkor fog majd emlékezni a művedre!

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

p, 2020-02-21 20:04 SzaGe

Szia Dokesz!

Köszönöm a véleményed és a tanácsokat! Tanulmányozom őket folyamatosan :)

p, 2020-02-21 10:14 Mayer

4

Rövid, ütős, érdekes és jól megírt!

Két dolog van, amit talán másképp gondolok. Ez a "megy az egyéniségéhez" kicsit furcsa. Valahogy másképp fogalmaznám meg egy leendő szimbióta táskával kialakulandó kapcsolatom kezdetét, de meg ne kérdezd hogyan!

A "maradtam egyszeri embernek", hát nem tudom. Nem egyszerű embernek maradt?

p, 2020-02-21 19:14 SzaGe

Szia Mayer!

Köszönöm a kritikádat! Igazad van. Némileg félre fogalmaztam. Szeretnék jó pap lenni, aki holtig tanul :)

Üdv Geri

p, 2020-02-21 20:46 SzaGe

Szimbióta? Kedvencem ez a szó :) Olyan Venomos !

p, 2020-02-21 22:50 Tim

Mayer!
Bizonyára te is tudod, milyen nagy a különbség aközött, hogy egy novella tetszik valakinek, vagy azt állítani, hogy az jól megírt.
Nem szeretnéd újragondolni a kijelentésedet ennek tükrében?

p, 2020-02-21 18:22 Roah

Roah képe

„Tegnap vettem egy barna bőrtáskát.”

Fontos a színe?
Szerintem nem kell a ’barna’.

„Az idősödő eladónő szerint jól választottam.”

Van jelentősége annak, hogy az eladónő hány éves? Szerintem nem kell az ’idősödő’.

„Azt mondta, hogy illik az egyéniségemhez.”

Kötve hiszem – talán a stílusához, amit kinézet alapján képes megítélni egy tapasztaltabb kereskedő. Az ’egyéniség’ lelki-szellemi kvalitás inkább.

„„Mármint, hogy én? Egyéniséggel megáldva? Micsoda mézes-mázos figyelmesség!” – gondoltam magamban.”

Az egészet húzatnám.

„Életemet nagy részét a szingliség boldog-keserű állapotában töltöttem, így ritkán kaptam bókokat.”

’ÉletEM nagy részét…’, az ’et’ nem kell. A ’boldog-keserű ellentmondásosnak tűnik, vagy ’boldog vagy keserű. Gondolom iróniának készült, ugye? Szerintem nem műkődik - ’állapotában töltöttem’ pedig a ’nedves-víz effekt’ a magyar nyelv egyik mesés tulajdonsága a ragozhatósága. ’boldog voltam’ Bókokat? Többes szám egyeztetés, tehát ’bókot’.
Vagyis mit jelent mindez?

Megmutatnám, miként festhetne, mutatnék lehetőséget, de előbb megvárom, te mire jutsz önállóan.

„Először csak nézegettem, forgattam a kezemben.”

Szerintem az ’eleinte’ jobb lenne az ’először’ helyett. Miért? Mert az olvasó várhatja a ’másodszort’.

„Sötétbarna színével, bőrre emlékeztető puhaságával, oldalán egy rejtett cipzárral és az ezüstös fényű csatjával teljesen megbolondított.”

Bőrre emlékezető? Íme az első mondat:

„Tegnap vettem egy barna bőrtáskát.”

A karakter bőrtáskát vásárolt…
Egyébként mi a neme? Vagy mi lesz a karakter neme: nő vagy férfi?
Férfi aspektusnak számomra kissé meredek ez a viselkedés. A szavak és a narráció is. Csajok áradoznak így. Már csak azt hiányoltam, hogy a táska passzol a kabáthoz, cipőhöz. Övhöz, fülbevalóhoz.
Itt meg is kérdem: fiú vagy lány az elbeszélő?

” Végül kinyitottam, és belenyúltam a belsejébe.”

Végül?!
1. Amikor táskát vesz valaki, azzal kezdi, hogy kinyitja az üzletben. Belülről vizsgálja meg, mit vásárol.
2. Bele lehet nyúlni a külsejébe?

Kinyitottam és benyúltam. The end.

Esetleg így?

„Némi ragadós nedvességet éreztem az oldalfalához érve.”

Nem kell a ’némi’, és nem kell az ’oldalfalához érve’ sem.

’Ragadós nedvességet éreztem.’

A szó, amit kerestél, a nyálka.

„Ekkor a táska könyékig bekapta a jobb kezemet!”

:DDD

Bocsánat!

Javaslatom, hogy azt fogalmazd meg, a táska bezárult, és beszorult a keze, mintha ráharapott volna.
Van még érzékeltetéshez tanácsom, de használd előbb a fejedet, kérlek!

„Rendesen megijedtem!”

Az ilyen szerzői kirohanások teszik bagatellé az egész írást, taccsra vágják a hangulatot.

A dramaturgia egy vonal egyébként is, nincs íve, mondhatni, bot. De ha még ehhez hasonló kirongyolások is vannak a szövegben, saját kezűleg nyírod ki az írásodat.
Kerüld ezeket – olvass, az Isten szerelmére. Olvass!

„. Leszaladtam a konyhába, majd kivettem a csontozó kést a fiókból.”

Le? Hova le? Simán csak ’Szaladtam a konyhába’. Minek a ’csontozó’? Elhiszed nekem, hogy az olvasók láttak már kést? ’Majd’ – tudod, milyen szó a majd? Lassú cselekményre utaló. Tehát a ’majd’ azt a látszatott keltette, hogy a karakter szaladt – közben megevett egy kiwit -, és kivette a kést.

Javaslataim:

’Szaladtam a konyhába és kivettem a fiókból egy kést.’

’Szaladtam a konyhába, kivettem a kést a fiókból’

„Próbáltam felvágni, de elviselhetetlen fájdalmat éreztem.”

Nem kell az ’éreztem’. És nem ’fel’, hanem ’le’ vágni…
Érzékeltess! Ha van pillanat, amikor meg lehet ragadni az írásban az érzékeltetést, és fokozni a hatást, ijedtséget, az olvasónak adni (!) abból, min megy/mehet keresztül a karakter, akkor ez az.
Ragadd meg az alkalmat!
Most üvöltsön a karakter! Ordítson!
Hogy nézhet ez ki, ha csak szavakkal dolgozik valaki?

Ötlet:

’Próbáltam levágni. Felordítottam a fájdalomtól. Ordítottam-ordítottam.’

És van még, de muszáj gondolkodnod!

„Szomorúan vettem tudomásul, hogy a táskát egyedül nem tudom eltávolítani.”

Töröld az egész mondatot.

” Még aznap délután leszaladtam a háziorvosomhoz.”

A karakternek annyi…

„Mikor elmeséltem a történetemet, aránylag furcsán nézett rám.”

A ’mikor’ kérdőszó. ’

’Amikor elmeséltem…’

Aránylag?!

Néha olyan érzés ezeket olvasni, mintha gúnyt űznél az olvasóidból.
Légy oly’ drága, és töröld ki az ’aránylag’-ot.

Egyébként könnyedén laza a narráció. El is van intézve ennyivel. Puff. A doki furán nézett…
Nekem itt bitang hiányérzetem támadt – szerinted innen nem hiányzik még valami?

„Mivel ilyen kézzel nem tudtam vezetni, így rákényszerültem a tömegközlekedésre.”

Tyhúha!

Taxi?

…csóri karakter…

„A szürke nagykabátomat tekertem a táskára, hogy ne legyen feltűnő. Jobb ötletem nem akadt. Így is megnéztek a buszon, hiszen nyár közepe volt. Mindenkiről szakadt a víz, én meg a kezemre csavart nagykabáttal nézelődtem.”

Láttam már pár szerzőt, aki szörnyűségeknek teszi ki a karakterét – eszement dolgokat kell cselekednie, döntéseket nem hozhat, vagy ha mégis, az is hátrányba hozza, életszerütlenül kell viselkednie, megkínozza, megalázza, megöli.
És még egy barmot csinál belőle.
Határozottan úgy látszik, nem kedveled a karaktert!

„Végre beértem a kórházba. A recepcióról egyenesen felküldtek az emeletre. Két óra várakozás után kijött egy orvos. Pontosabban egy sebész. Ő is nézegette egy darabig, majd lefektetett egy ágyra és mindenféle vizsgálatnak vetette alá a karomat. Fél perc után közölte, hogy összefonódott az érhálózatom a táskáéval.”

Tudod, ki ír így?
Akinek zéró az olvasottsági tapasztalata.

„Magyarán szólva: eggyé váltam vele!”

Aham, értemén-értemén.

„Hogy micsoda? Tengernyi kérdés kavargott a fejemben. Hogyan lehet érhálózata egy táskának? Miért pont engem választott ki? Mi a fene történik velem? Közben az orvos azt mondta – aki nem tűnt túlságosan meglepettnek –, hogy konzultálnia kell a továbbiakról, de valószínűleg az amputáció lesz a végső megoldás.”

Jaj.

„Pislogtam nagyokat, mikor egy gyorsbüfé volt a helyén.”

Hadd kérdezzek valamit: te szeretsz írni?

Őszinte leszek, mint mindig.

Az írás legnagyobb problémája számomra, az olvasottság teljes hiánya. Képtelenség komolyan venni. Szókincs-hiány, kifejezés hiány, élőszöveg – abban is az elavultabbik -, fogalmazás hiány, és a kapkodás. A kapkodás. Mintha gyorsan le akarná tudni, csak hadar-hadar. Miután nincs olvasmány-élmény, nem képes szavakkal rajzolni, csak pacsmagol, össze-vissza. Elmaszatolt.
Két dolog van: az ötlet* megint jó lett volna, elképesztő okosságot ki lehetettvolna (! Újra csak volna!) hozni belőle, de nem bírtad ki, nem bírtad nyugodtan végigcsinálni. A másik az, hogy halad ából-bébe, nem tér ki, semerre.
De dramaturgiai és az érzelmi ív nokedli.

Vannak kérdések, olyanok, hogy például, hogy mit akar a karakter, mi a célja?

Nálam sajnos ez elégtelen. Több szempontból is az.

Tonna hozzászólást kaptál már. Tudod jól, hogy segítünk. Sok írásodat olvastam, javítottam. Hiába mondod mindig, hogy tőlem elfogadod, hogy valóban belelátok az írásaidba, ha a tanácsokból, javításokból semmit sem látni a munkáidban, azokban, amiket rendre és türelmetlenül küldesz be.

Nem tartom sportszerűnek, hogy türelmetlenkedsz, toporogsz és sürgetsz publikációért másokat, amikor az írásaid nívója még csak nem is változik, a színvonal áll egyhelyben, nem mozdul semerre.
Neked vannak elvárásaid a publikációra. Vannak elvárásaid, hogy miért kell várnod egy-egy publikációra.

Nekem, mindössze annyi lenne az elvárásom, hogy ne csak mond, tedd is végre!

Tedd!

Használd már fel azt, amiket a néptől kapsz - utána sem illik toporzékolni, szerintem erre már azóta magadtól is tök egyedül rájöttél, hiszen ha késve rakja ki valaki az írásodat - Dóri különösen ügyel erre -, megköszöni mindig a türelmet, sőt, még ő szokott elnézést kérni, ha nem volt idejük az írásokra.

Mi lenne, ha üzletet kötnénk?

Te olyan írással rukkolsz elő legközelebb, ahol már látni, hogy nem falra hányt idő, amit az olvasó az írásaidra szán, nem csak üres locsogással jössz, nem kapkodsz és sürgetsz másokat, legfőként magadat, hanem szépen, türelmesen dolgozol.
Te sem hallgattad másoktól, hogy szemétbe dobott idő az írásaiddal foglalkozni, nem türelmetlenkedtek, hogy mikor lesz már végre előrehaladás. Te megírod sitty-sutty, hát látszik a nívón. Javítani és tanítani ennél jóval több időt vesz igénybe. (Szokták is mondani, hogy a javítási munkálatot végző többet dolgozik egy adott íráson, mint maga a szerző.)

Az üzlet tétje az idő.

Abból ugyanis valóban senkinek nincs annyi, mint amennyit szeretne.

Adj magadnak és a Karcolatnak is több időt. Az írás nívóját megértem, neked is meg kell értened, hogy a portál üzemeltetőinek is ezer élete van.

*ötlet.
Érdekes, a közelmúltban történt egy eset. Vádat emeltek egy ügyben.
A gyanúsított bement egy bankba, hogy az új bankkártyáját érvényesítse. Az ügyintéző figyelmetlen volt - a kártya tulajdonos hazament, és költötte a jövedelmét, mint rendesen. Csakhogy a pénz nem fogyott le a kártyájáról...
Hat hónap alatt hét egész hat, azaz hét egész hat milliót csurrantott el. Ezt a kis apróságot, hogy csodakártyáról nem fogy el a pénz, nem jelezte a banknak. A bank észlelte a problémát és elindult az ügy. Érdekes, mert nem csaló, illetve mégis, mert jeleznie kellett volna a bank felé, hogy egy olyan számlához kapcsolták a kártyáját, amihez valójában nincsen jogosultsága.

Minden csoda három napig tart.

Ugye.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2020-02-21 18:24 SzaGe

Szia Roah!

Először is köszönöm, hogy szántál rám időt. Azt hittem "elveszítettelek" :(

Jó adag tanácsot írtál. Kell némi idő míg feldolgozom. Légy türelmes hozzám :)

Üdv Geri

p, 2020-02-21 18:43 Roah

Roah képe

Nézd!

Nem vagyok haragtartó, nálam ez annyit tesz, hogy kimaradsz pár kör sütiből.
Ez az igazság.

Csak Ro vagyok, a Karcolatról. ;)
Nem tűröm a sunyiságot, gyávaságot, az emberalattjárókat. Asszem Fable írta valahol a taplóságra, hogy emberalattjárók. Amikor sügérkedéssel szembesülök, sunnyogással, alantassággal, akkor jön egy kis abrakadabra. Nem vitatom, megy a verbális kumite, ájkidó, a mentális bordatörés, állas, tökönrúgás. Nem vagyok rá büszke - de a gyáva szarháziságot eleinte javítani szoktam, (mindig megkapom, hogy karbonszálas vagyok) és ha nem megy, cudar dolgokat varázsolok. :D
Ölni nem szeretek.

Ettől te még olyan távol vagy, mint ide a Mars.

Szerezz egy novellás kötetet. Abban a műfajban, amit kedvelsz. Nem kell kapásból nehéz szöveggel kezdeni. Kezd könnyűvel.
Mint a teremben. Nem egyből százzal nyomunk fekve, hogy aztán egy hétig tartson az edzés.
Fokozatosan, mértékkel.

A megoldás a rendszeresség, nem a tömeg súlya.

No pain - no gain.

Hm?

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2020-02-21 19:44 SzaGe

Imádtam százzal nyomni, sőt, még többel is ment "fényidőmben", miközben péppé vertük egymást a konditerem előtt :) Csak úgy szabadon, kötöttségek nélkül. A szélmalom harc nem nekem való. Másért vagyok itt :)

p, 2020-02-21 21:54 Sednol

Sednol képe

Összességében azt mondanám, hogy nem mond, hanem mutasd!
Nekem is mindig ezt mondták. Nehéz átállni rá, de ettől válik vázlatból művé.

Átfutottam a hozzászólásokat, de nem láttam kiemelve, ha mégis, akkor elnézést.

Az elején azt mondod: "Tegnap..."
A végén: "Azóta másként tekintek a világra, de nem élek fényűző életet. Megmaradtam egyszerű embernek, ám ahol tudok, ott segítek a táskámmal. A boldogságomat pedig a családomból merítem, akik elfogadták, hogy a családfő kicsit más, mint a többi ember."

Hogy mi a bajom vele? A lépték.
Ha azt mondod nekem, hogy tegnap valamit tettél, akkor azt ma meséled. Következésképpen nem ugorhatsz velem éveket, évtizedeket, hogy megmutasd ismételten, hogy most mi van.
Ha messzebbről indítod - Az idejére sem emlékszem már... -, akkor működik a vége, de így csak egy öncélú ugrás, ami nem csatlakozik koherensen a mű idővonalába.

Csak ennyit akartam. Ja, és szerintem. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

p, 2020-02-21 22:52 SzaGe

Szia Sednol!

Erre nem gondoltam. Lassan fulladozok a mentőövekben :) Köszönöm az észrevételt! Biztosan találok rá megoldást!

Üdv Geri!

p, 2020-02-21 22:59 Dana

Dana képe

Csak lássuk!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2020-02-21 23:02 Tim

Sednol!
Ez se zavart senkit:
„lefektetett egy ágyra és mindenféle vizsgálatnak vetette alá a karomat. Fél perc után közölte, hogy”
Vajon mi lehetett az a mindenféle vizsgálat, amit fél perc alatt el lehet végezni?

„Jól megírt történet”, mi?

szo, 2020-02-22 06:11 SzaGe

Szia Tim!

Örülök, hogy beugrottál! Nekem is mondhatod az észrevételeidet, sőt, írd le kérlek a véleményed! :)

szo, 2020-02-22 07:06 Sednol

Sednol képe

Ez is a rosszul megválasztott időrendből ered. Ez amolyan tudatalatti dolog. Ha egyszer kimondta az ember, hogy tegnap történt, akkor próbál mindent hozzá igazítani. Mivel ez egy kitalált történet, itt kiugrik ez a hiba. Egy valós esemény mesélése közben ez nem igazán kerülhet elő.A memória szokott tréfákat űzni az emberből, de egy több órás szenvedést ritkán láttat pár percnek. Inkább fordítva, minél kellemetlenebb, annál hosszabbnak tűnik a szenvedés. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

szo, 2020-02-22 11:09 Dana

Dana képe

Olyan érzésem van, nem akarod ezt Te igazán. Dolgoztál rajta, okés, de hol vannak az érzések, hol vannak a benyomások a történetedből?

Tudod, lehet, ez csak nálam működik, de filmszerűen látok mindent, amiről írok. Így vannak szagok, érzetek, látvány, legalábbis próbálkozom valami ilyesmivel. Nálad semmi. Steril mondatok. Semmi, amitől beleélném magam. Sétálsz a körúton, de semmit nem adsz át abból, amit látsz, semmi nem kelti fel a figyelmed, semmin nem gondolkodik el a főhősöd. Nézd meg azt a bénácska kis felvezetést, amit én írtam Neked: a főhős emberré vált benne, megtudtuk, milyen problémákkal küzd(het), milyen ő (szemben az apjával), így lehet jellemfejlődésre teret teremteni stb.

Van, aki kiváló hangulatot tud teremteni a novelláival, ha a történet maga nem is az igazi, karcos szerzők közül Roah biztos tucatnyit fel tud sorolni.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2020-02-22 14:04 SzaGe

Hidd el: törekszem ezekre!
Ösztökéteket a hátam közepén (is) érzem, szóval igyekszem javítgatni, ahogyan tudom!

szo, 2020-02-22 14:08 Dana

Dana képe

Szuper, csak ügyesen. Remélem, meglesz majd egy következő “táskás” novellában, hogyan használhatod ki jól a valóban átélt élményt. Legalább 2 jó ötletem us támadt csak abból, amit elárulták a motivációidból, emlékekből, pedig ott se voltam. Úgy hiszem, a jó novella titka az ötleten túl többek között a fantázia, bele tudod-e élni magad, mennyire tudod ezt utána írásban visszaadni. Kinget olvasol, rengeteget építkezik saját élményekből.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2020-02-22 17:33 Gitáros

Gitáros képe

Szia Geri!

Tudod mi történt velem nemrég?
Miután elolvastam a novelládat, annyira beindult a fantáziám, hogy másnap nem egy, hanem mindjárt két táskát is vettem.
Az egyik túrós volt, a másik káposztás.
A többit el lehet képzelni...:)

Üdv!

Miki

szo, 2020-02-22 17:46 SzaGe

Szia Miki!!

Képzeletem határtalan, de most megakasztottál! :)

Üdv Geri