A kubai életérzés

Egyedül sétálok a havannai utcákon. Sikátor sikátor hátán, zenétől hangos, omladozó negyedekben barangolok. Ki kellett jönnöm a szállodából. Tudom, elolvastam a magyar konzulátus honlapján, hogy vigyázni kell az értékekre, de legfőképp az útlevélre. Nincs mitől félnem: az útlevelemet lemásoltam és csak néhány kubai konvertibilis peso van a zsebemben.

Néhány napja vagyok itt. Az utolsó pillanatban foglaltam le az utat. Egy hely volt szabad, last minute-ben kínálták, így gyorsan lecsaptam rá. Hirtelen jött az ötlet, valami szokatlanra vágytam, valami őrültségre. Valami olyanra, amit előtte soha nem tettem volna meg. Ilyen volt egy kubai út lehetősége is.

Elváltunk. A férfi, akivel azt hittem hátralévő életemet eltöltöm, egy nap közölte, hogy mégsem rám vágyik. Az életem szétesett, nem értettem, mi is történik körülöttem. Szerintem minden rendben volt, a férjem pedig egyik napról a másikra lelépett egy másik nővel. Harminchét évesen egyedül, elváltan esélyem sincs az életem rövidtávon való rendbehozatalára. Eladtuk az otthonunkat, kifizettük a hitelünket és még maradt mindkettőnknek bőségesen. Tennem kellett valamit, ami kirángat a saját mindennapjaim széthullott darabjai közül. Bezuhantam az önsajnálat által ásott gödörbe, és nem láttam a kiutat. Egy szürke, ködös, szitáló esős januári napon éppen a buszomhoz siettem, amikor megpillantottam a Kubába csalogató plakátot az utazási iroda ablakában. A szemem sarkából figyeltem fel a színes képre, és otthon rákerestem a Google-ben. Megtaláltam az utamat és jött egy most vagy soha érzés, aminek az eredményeképpen lefoglaltam.

Vágytam valami szokatlanra, így most itt sétálok ebben a varázslatos, de kettősséggel teli, ellentmondásos országban. Mintha visszarepültem volna az időben: az utcákon a régi filmekben látott automobilnak becézett járgányok elevenednek meg. A bicitaxikat meg cocotaxikat hírből sem ismertem, de a furcsa közlekedési eszközök ellepik a sikátoros utcákat.
Nem ez a legnépszerűbb időszak Kubában. Február van, az átlaghőmérséklet 21 fok, ami kellemesen simogat a januári magyar locsogós tél után. A szállodában mindennap rendeznek valami programot, ma a szivargyárba látogattunk el. Igyekeznek a turistákat a nap huszonnégy órájában lefoglalni és minden félretett pénzük elköltéséről meggyőzni. Ma délutánra is hirdettek programot, de nem akartam a turistákkal lenni. Vágytam a nyers kubai hangulatba, a félig leomlott vakolatú épületek közé, amik színpompás múltbéli gazdagságról árulkodnak még az enyészet hatása alatt is. Az emberek furcsamód mindig mosolyognak, de nem tudom, minek örülnek ennyire. Az utcán ülnek a kalyibáik előtt, félig összedőlt épületekben élnek, messzire lerí róluk a nincstelenség.
Hálát adok a Jóistennek, hogy aránylag jó anyagi körülmények között élek, és még ha egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, de még egy ilyen drága kubai utazást is megengedhetek magamnak.

Figyelmes leszek egy kisebb embercsoportra, ahogyan körbeállnak valamit. Ahogy közelebb megyek, megállapítom, hogy a zene forrásául szolgáló ütött-kopott magnóból a salsa ritmusai dörömbölnek. A fiatalabbak táncolnak, testük a zene hullámaival mozog. Megbabonázva nézem a táncoló csapatot.
– Senorita! Jöjjön, próbálja ki! – jön oda hozzám egy fiatal kubai fiú. Nem több huszonöt évesnél. Szép az angol kiejtése.
– Kösz, nem! Nincs pénzem! – utasítom vissza ellenségesen. Azt is írták a konzulátus honlapján, hogy aránylag jó a közbiztonság, de óvatosnak kell lenni. Egyedül vagyok, nem úgy néz ki, mintha bántani akarna, de soha nem lehet tudni.
– Nem kell a pénze! Lehet, hogy szegények vagyunk, de nem vagyunk koldusok! – vág vissza hibátlan angollal.
– Elnézést… - jövök zavarba.
– Maguk pénzes turisták azt hiszik, mindenki a pénzüket akarja. Lehet, hogy nincs olyan puccos házunk, mint az ide utazóknak, de van szívünk! – dobol az összeszorított öklével a mellkasán, jelezve, hol is található az említett szerv.
– Nekem is van! – feleselek. Ezt nem fogom tűrni, hogy egy kubai senki megmondja nekem a tutit.
– Akkor mutassa meg! Jöjjön és táncoljon velem – mosolyog rám fülig érő szájjal.
– Nem tudom, hogyan kell – rázom a fejem, de a fiatal kubai megragadja a kezem és a táncolók közé húz. – Nézzen a szemembe, senorita! Engedje el magát! – kezdünk el ringani mi is a zene hullámain.
– Nem megy… - állok meg. – Kérem, engedjen el.
– Ez a bajuk maguknak, turistáknak.
– Micsoda? Nincs nekem semmi bajom – próbálok ellenkezni. Kénytelen vagyok a szemébe nézni. A sötét szempár csillog a boldogságtól, ahogy mosolyog rám. Egyre jobban kezd bosszantani ezeknek az embereknek a folyamatos jókedve.
– Dehogynem! A maguk fajta belefásul a pénzhajhászatba. Nem csinálnak mást, mint vagyonokat halmoznak fel, de közben elfelejtenek érezni. – A kubai fiatalember mozdulatait képtelen vagyok követni. Olyan, mint egy rongybaba, a csípőjét úgy rázza, mintha kapcsolatot létesített volna az árammal a konnektorban.
– Érzem én! Csak ne mozogna olyan gyorsan! Nem tudom követni!
– Ez a baja, senorita! – ugrál tovább a kubai rongybaba. – Nem csinál mást csak a pénzt hajszolja! Minek? Mije van magának, ami nekem nincs?
– Van egy lakásom. – Helyesebben volt. Jelenleg nincs otthonom, kivettem egy lakást átmenetileg. Legalább addig is van hol laknom.
– És barátai vannak?
– Vannak – próbálom győzködni magam.
– Hiába igyekszik hazudni, a szeme mindent elárul – vigyorog rám tovább.
– Nem hazudok.
– Felesleges, senorita! Legyen őszinte saját magához és élvezze egy kicsit az életet. Táncoljon úgy, mintha a szíve dobogása a zenétől függne. Érezze a salsát, senorita! – pördít meg, én meg mint egy kétballábas, majdnem rázuhanok.
– Hagyjon békén! – lököm el magamtól és elrohanok.

A könnyeim maguktól törnek elő, ahogy a félig macskaköves, kátyús utcán futni kezdek. Alig kapok levegőt, a cipőm sarkának kopogása a betonon segít visszahozni a valóságba. Fáradtan nekidőlök a félig omladozó falnak. Miért futottam el? Ennyire fáj az igazság? Egy ismeretlen ennyire kiolvassa a tekintetemből a boldogtalanságom, hogy képtelen vagyok szembenézni az igazsággal és inkább elfutok? Azt sem bánnám, ha rám omlana a fal, láthatólag jó ideje készül egy szintbe kerülni a talajjal. De ez a kívánságom sem teljesül. Úgy tűnik, a Jóisten adott még időt a mögöttem magasodó épületnek, én pedig újabb kudarcot elkönyvelve magamban, elindulok a szálloda felé.

Egy pocsék éjszaka és unalmas délelőtt után ismét céltalanul kóborolok az ellentmondásos kubai világban. Ha ezt valakinek elmondanám, hogy unatkoztam a világnak ezen az egyáltalán nem egyhangú táján, biztosan bolondnak tartana. Igyekszem a színes épületekre, a zajos, pöfögő autókra koncentrálni és kizárni a zenét, ami bezsongja a havannai utcákat és olyan nagyon felzaklatott.
Tanultam a tegnapiakból. A cipő széttörte a lábamat, így ma egy kényelmes sarut választottam. Remélem, egy hosszú séta megteszi hatását és éjjel mély álomba szenderülök. Az időeltérés teljesen felborította a szervezetemet, ennek ellenére csak forgolódtam és nem jött az édes álom, ami a válásom óta szinte minden éjszaka elkerül.

– Senorita! – integet valaki. – Nem gondoltam, hogy valaha visszajön!
Észrevétlenül a tegnapi térre tévedtem. A kubaiak ugyanúgy hallgatják a salsát az ütött-kopott, múzeumi darabnak is beillő magnóból, és rongybabaként ugrálnak. Mintha ugyanúgy lenne minden, mint amikor tegnap elszaladtam. Ez is olyan kubaias: mintha maga az idő állt volna meg.
– Ne haragudjon, senorita! Nem akartam megbántani – kér bocsánatot a fiú.
– Nem haragszom. Nem maga miatt rohantam el – mosolyodok el először őszintén az óta a kegyetlen este óta, amikor a férjem közölte, hogy beadja válópert.
– Örülök, hogy visszajött hozzánk – mutat a körben táncoló párokra.
– Esetleg megmutatná nekem még egyszer? – hagyja el a kérés önkéntelenül a számat, mintha a hangomat valami ismeretlen belső erő uralná.
– Jöjjön! – kapja el a kezemet és húz magával a tömegben.
Már nem izgulok, hogy ellopják a cuccaimat. Próbálok a fiatal kubaira figyelni, aki olyan szenvedéllyel és igazi szeretettel ropja a salsát, hogyha én fele annyira tudnám olyan őszinte átéléssel élni a saját életem, soha nem válok el.

A nyaralásom hátralévő idejében mindennap elmegyek és táncolok a titokzatos kubai fiúval, aki megmutatja nekem a rejtélyes lépéseket, amiket eddig csak távolról csodáltam. Soha nem hittem volna, hogy megtanulok táncolni.
Két-három nap után sok minden természetesebbé válik, mint amikor idejöttem. Megtudtam a kubaimról, hogy Joe a beceneve, délelőttönként egy szállodában dolgozik a konyhán szinte éhbérért, de alig várja, hogy hazamenjen és táncoljon. Furcsa érzés, ahogy minden megváltozik: a roskadozó kalyibák az otthon melegét sugározzák, a sikátorok családoktól hangos, a gyönyörű erkélyeken lelógó, száradó ruhák közül életképek hangjai zengenek. Már nem kérdezem magamban, hogy mi a francért ilyen népszerű ez a hely, hanem észreveszem a színes épületeken megcsillanó napfényt, ahogy a repedések kiemelkednek, de mégis így érzem teljesnek. Már nem szitkozódom, hogy rossz az út és a cipőm sarka beakad, és majdnem felbukom miatta, hanem a kényelmes sarumban járok. Elkezdem érezni a kubaiak életszeretetét, és már nem nézek rájuk bambán, minek örülnek ennyire.
Látva az embereket, akinek semmijük sincs, de igazából mégis megvan mindenük, átértékelődik bennem a rangsor, hogy mi az igazán fontos az életben. Végre ismét sikerül szívből nevetnem, a kacagásom belengi a zsivajos havannai utcát, szinte túlszárnyalva a salsa ritmusát. Már nem lepődöm meg, hogy mindenki táncol, hanem én is velük táncolok és a szívem a zene ütemére dobog.

– Legyen boldog, senorita! – köszön el tőlem a sötét szempár az utolsó táncunk után.
– Köszönöm! – nyomok a tánctanárom kezébe egy kis emléket. A választ már nem várom meg, hanem ugyanúgy, mint az első napon, elrohanok. Azzal, hogy odaadom neki a volt férjemtől kapott kis ezüst medált, remélem, képes leszek elengedni a hozzá kötődő érzéseket és megpróbálok egy új életet kezdeni. Hiszek abban, hogy Joe majd odaadja egy lánynak, akinek boldogságot fog hozni.

Miközben várom, hogy felszállhassak a repülőre, visszagondolok az elmúlt tíz napra. Mikor idejöttem, nem találtam saját magam, nyakig merültem az önsajnálatban. Ez a kubai fiú, akinek az igazi nevét nem is tudom, megtanított valamit: az élet szeretetét. Végre ismét van, amiért érdemes a szívemnek dobognia. Elhatározom, hogy amint ismét Magyarország földjére lépek, keresek egy kubai salsát oktató tánciskolát

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2017-09-16 20:19 craz

craz képe

Nincs mitől félnem: az útlevelemet lemásoltam / + magyar konzulátus, hümm. Magában ez az útlevélmásolás olyan dzsémszbondos izé, de magyar James? Kicsit ront a kezdeti lehetőségeken, bár még jól is elsülhet - felrázva vagy keverve?

Az utolsó pillanatban foglaltam le az utat / Hát ez nem egy titkosügynökre vall.

Hirtelen jött az ötlet, valami szokatlanra vágytam, valami őrültségre. / ? Lehet, hogy mésem magyar dzsémszbond? De akkor minek másol útlevelet?

Elváltunk. A férfi, akivel azt hittem hátralévő életemet eltöltöm, egy nap közölte, hogy mégsem rám vágyik. / Oké nem James Bond, Lara Craft.

Harminchét évesen egyedül, elváltan esélyem sincs az életem rövidtávon való rendbehozatalára. / És nem is titkosügynök. :( De akkor hol tanult útlevelet másolni? :o Tuti lesz még benne csavar...

Vágytam valami szokatlanra, így most itt sétálok ebben a varázslatos, de kettősséggel teli, ellentmondásos országban./ ühüm, eddig a novella is ellentmondásos.

Igyekeznek a turistákat a nap huszonnégy órájában lefoglalni és minden félretett pénzük elköltéséről meggyőzni. / Akkor a csaj csak egy mezei turista? :(

Figyelmes leszek egy kisebb embercsoportra, ahogyan körbeállnak / Miért váltottál jelenidőre?

Ahogy közelebb megyek, megállapítom / Nem ahogy, amint, amikor.

Elnézést… - jövök zavarba. / gondolatjel

– Nem tudom, hogyan kell – rázom a fejem, de a fiatal kubai megragadja a kezem és a táncolók közé húz. – Nézzen a szemembe, senorita / Hát a csaj vagy nem tudja, mi a senorita, vagy mellényúltál az enternek. :p

Engedje el magát! – kezdünk el ringani mi is a zene hullámain. / Szerintem itt jobb lenne egy Engedje el magát! – Elkezdünk ringani mi is a zene hullámain. - Amúgy mit akarsz folyton a hulhullámokkal?

A cipő széttörte a lábamat / Gyó! Akkor tuti gipsz! :o

időeltérés / időeltolódás

életképek hangjai zengenek. / aha, persze

Elkezdem érezni a kubaiak életszeretetét, / és mikor fejezed be? :)

Miközben várom, hogy felszállhassak a repülőre, / ha már van két útleveled... ;)

nyakig merültem az önsajnálatban / inkább csak ba

Magyarország földjére lépek, keresek egy kubai salsát oktató tánciskolát / De előbb még tedd ki azt a mondatvégi pontot. Utána meg a hamis útlevélért kapott pénzből iratkozz be arra a salsára. ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

sze, 2017-09-20 22:23 teklamiller

Elég sajátosan közelítetted meg a sztorit. De jó, hogy részletesen megírtad, ilyet még úgysem kaptam.

Az útlevélmásolásról csak annyit, hogy fent van a neten, hogy Kubában fénymásolt iratokat tartsanak maguknál a turisták, az eredetit inkább hagyják a szálloda széfjében.

Merítettem belőle ötleteket egy esetleges átíráshoz, ha esetleg sikerül, mindenképpen számítok a te véleményedre is!

v, 2017-09-17 07:22 Roah

Roah képe

Buenos Dias! :)))

Van vele munka, illetve lenne vele munka, és ha gondolod, szívesen kiemelek néhány mondatot, tudod, hogy mit lehetne másként, stílusidegenség, fogalomzavarok, fogalmazási és egyéb javaslatok, boka forgást jobbra, egy csípő kitolást balra, egy könnyed hátrahajlást hátra, hogy érezhetőbb legyen, és az olvasó jobban érezze, milyen lehet az, amikor az arc is táncol, amikor észre sem veszi, és már jár a lába, izzad a tenyere, úgy salsázhat szinkronban a betűkkel, mintha világ életében azt tette volna. ;)

Számomra a hangulat sovány, valahogy a címe és a tartalom miatt keveselltem belőle havannai temperamentumot, a fülledtséget, a forróságot, felszínen maradt kissé, nem használtad ki a ennek a világnak a lehetőségeit. (Amit még érzek, az ennek az oka: sok volt. Annyira sok a lehetőség egy ilyen helyszínben, tematikában, világban, hogy egy biztonságosabb, óvatosabb módszert választottál.) Nehogy félre érts, nem turisztikai, traveles, útikönyv leírásra gondolok, hanem arra a latinságra, a boldog szegénységre, a mosolyra, vagy igen, lehet szomorú, bús szegénység is, oda is beleshet az olvasó, a sikátorok fekete mélyére, a macskaköveken csúszó árnyakra. Hm. Olvastad Trish Janeshutz/ Riverenos című novelláját? :)))) Ismered? :))) A sárosan hömpölygő Amazonasról, Pablóról, egy hajóról, aminek a fedélzetén citromos Piscot szürcsölnek a hőségben, ahol a turistának megmutatják a Dél Keresztjét, ahol szikrázik a napfény, ahol selymesen fénylik a bőr tikkasztó levegőben, ahol dobszót visz a szél? :)))) Hm? :)))
Szerintem ez egy olyan világ, amit inkább bőszen túltolnak, alig lehet a szerzőket lefogni, amikor hasonló vidékre viszik az olvasókat. :)))
Egyébként nagyon tetszett ám, csak szerintem ennél is többet ki tudsz hozni belőle. Első Karcos publikáláshoz nemhogy szupernek találom, de kimondottan jó, remélem, még olvashatok az oldalon többet is a kínálatodból, ha van még, és addig is fogadd gratulációmat. :))))

Hogy megy a salsa? ;)

Isten hozott a Karcolaton! :))))

https://www.youtube.com/watch?v=zt_-QFPkCic

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2017-09-20 22:05 teklamiller

Szívesen venném, ha segítenél, hogyan lehet többet kihozni belőle. Nyáresti, könnyed olvasmánynak szántam. Sajnos még nem jártam Kubába, de azt tartom az élet egyik értelme a salsa. Örülök, hogy írtál és bátran szedd szét!

cs, 2017-09-21 05:50 Roah

Roah képe

Csak egy részéig jutottam, mert elkések a munkahelyemről, sietnem kell, csak a táncnak nem bírok ellenállni. :)))

Rendkívül rokonszenves a hozzáállásod! :)))

Mielőtt bármit is írnék...

Nem kell (!) mindenre bólogatni, nálam nem, ha valamihez ragaszkodsz, állj ki érte, ha vitatható, megdumázzuk - a Karcon egymást szoktuk javítani, némelyik elvetemült Karcos író-olvasó ebben jó, némelyik abban. Mindannyian jártunk már az írás egyik, és másik felén is.
Csapatmunka.
Érdemes az összes hozzászóláson elmeditálni, szelektálni, és ha itt maradsz, zsírosat profitálni a tudásból, amit az itteni irodalmi műhelymunka során elsajátíthatsz.
Ügyes vagy, nem a világ túlsó feléről indulsz, és ha a tehetség, a szorgalom, a kitartás találkozik, abból csak jó sülhet ki. :)))

És akkor munkára. ;)

„Nincs mitől félnem: az útlevelemet lemásoltam és csak néhány kubai konvertibilis peso van a zsebemben.”

A ’konvertibilis’ stílusidegen, fals hangú lesz tőle a mondat, szerintem. A kopizás rendben is lenne – másutt is érdemes az okmányokkal ekként eljárni -, csak épp az olvasó fejében felmerül(het) a kérdés, hogy minek? Általában érdemes úgy írni, hogy ne legyen kérdés.

„Harminchét évesen egyedül, elváltan esélyem sincs az életem rövidtávon való rendbehozatalára.”

Külön dicséret a szám betűvel írásááért. :))) A ’rövidtáv’ –ot húznám.

„Vágytam valami szokatlanra, így most itt sétálok ebben a varázslatos, de kettősséggel teli, ellentmondásos országban.”

’Ellentmondásos’ –t stílidegennek tartom. És redundáns is – a ’kettősség’ is elég, nem?

„Ma délutánra is hirdettek programot, de nem akartam a turistákkal lenni.”

Szerintem nem kell a ’ma’.

„Hálát adok a Jóistennek, hogy aránylag jó anyagi körülmények között élek, és még ha egy hirtelen jött ötlettől vezérelve, de még egy ilyen drága kubai utazást is megengedhetek magamnak.”

Másként?

„Figyelmes leszek egy kisebb embercsoportra, ahogyan körbeállnak valamit. Ahogy közelebb megyek, megállapítom, hogy a zene forrásául szolgáló ütött-kopott magnóból a salsa ritmusai dörömbölnek.”

Ahogy-ahogyan helyett amint, amikor-t tanácsolnék. Irodalomban elegánsabb, és választékossá is teszi, teheti egy mondat megfogalmazást. Szebb a mondat dallama, tudod, szép, mint a salsa. :))))

„A fiatalabbak táncolnak, testük a zene hullámaival mozog. Megbabonázva nézem a táncoló csapatot.”

Hm – másként? Miként írnád le másként ezt? Gondolj a lépésekre, vállra.

„– Kösz, nem! Nincs pénzem! – utasítom vissza ellenségesen.”

„Ellenséges’ helyett ’gyanakvóan’?

„– Nem kell a pénze! Lehet, hogy szegények vagyunk, de nem vagyunk koldusok!”

Szóismétléses. Miként nem lesz az? Ha ragozol. Javaslat:

- Nem kell a pénze! Lehet, hogy szegények vagyunk, de nem koldulunk…’ (?)

„– Maguk pénzes turisták azt hiszik, mindenki a pénzüket akarja.”

Ez sem szép, szerintem – van rá ötletem, de megvárom a tiédet.

Sokat ’de’-zel; ’de soha’, ’de nem’, ’de van’, ilyesmik – ha visszaolvasáskor bejelölöd az otthoni wörd példányodban őket, pirossal, látni fogod nagytotálban, hány ’de’ van az írásodban, és csekkolva át is írhatod, húzhatod őket. Nem mindet, csak talán érdemes lenne csökkenteni. Egy idő után írás közben is elfogod hagyni ám, lejössz róla, a használatáról, aztán már el sem fogod követni, mert rögzül, beleépül a fogalmazásodba, és nem lesz szükség utómunkálatkor a pirosozásra, meg a szeánszra.

„– Nekem is van! – feleselek. Ezt nem fogom tűrni, hogy egy kubai senki megmondja nekem a tutit.”

Másként?

„A sötét szempár csillog a boldogságtól, ahogy mosolyog rám. Egyre jobban kezd bosszantani ezeknek az embereknek a folyamatos jókedve.”

Ezzel is kellene kezdeni valamit.

„A kubai fiatalember mozdulatait képtelen vagyok követni. Olyan, mint egy rongybaba, a csípőjét úgy rázza, mintha kapcsolatot létesített volna az árammal a konnektorban.”

Ezt mindenképp átírnám – főleg a második mondatot.

„– Érzem én! Csak ne mozogna olyan gyorsan! Nem tudom követni!
– Ez a baja, senorita! – ugrál tovább a kubai rongybaba. – Nem csinál mást csak a pénzt hajszolja! Minek? Mije van magának, ami nekem nincs?”

Ha szól a zene, nincs beszéd, nem is kell, és nem is lehet közben.

Na jó, gyere...
...gyere, salsázzunk egyet a betűkkel. ;)

Táncnál a test beszél; mutat, mozdul, csúszik, siklik, húz, tol, taszít, feszít, ring, emel, libben, könnyed, lágy – szabad. Szabaddá válik az, ’ ki táncol. ’Ki salsát táncol, az az élet szebbik felén lép, ’ki salsát táncol, tűzzel táncol, ’ki táncol, az boldog és szabad lesz, ’kit vezetnek, nem kell követni, mert megérintik a csípőjét, vezetik, előre-hátra, meg-megtartják a derekát. A latin táncok mindegyikében ott lobog a szabadság tüze, perzseli a szívet, hajtja a vért, játszva szenvedélyes, közelinek tűnő, mégis oly’ távoli – mint a tűz. Nem érintik, mégis érzed a melegét. Ez a salsa titka, ez a salsa filozófiája, ez a salsa varázsának ereje. :))))

Idáig jutottam, mert rohannom kell dolgozni - ha gondolod, innen folytathatom. :)))
Hm? .))))

Egy ilyet azért itt hagyok. ;)

https://www.youtube.com/watch?v=GGAS5iw1thA

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2017-09-22 19:27 teklamiller

Ha nem baj, összevárom az értékeléseket, hozzászólásokat és utána nekifutok megint. Vannak ötletei, hogyan írnám másként. A kubai konvertibilis peso-val az a baj, hogy ez a turisták által használt pénz. Nekem is furcsa a neve, de mivel még nem jártam Kubában, csak a lelkem téved oda néha a videoklippek és a salsa által, így eléggé belemerültem a távoli ország történetébe.

Azt én is érzem, hogy a tánc szenvedélyét nem sikerült átvinnem. Az tuti, hogy mikor salsázni megyek, olyan vagyok, mint akit belőttek: végig vigyorgom az egész órát és boldoggá tesz a zene, a tánc, új emberek megismerése. Lüktet a mellkasomban, jár a lában, ha meghallok egy salsa zenét.

Folytasd bátran, nagyon kíváncsi vagyok a többire is, amit írni akarsz. Október elejéig várok, remélem addig bennem is leülepszik az új gondolat, és nekiesek.

Nagyon köszönöm, hogy segítesz!

szo, 2017-09-23 06:19 Roah

Roah képe

Megint nem tudok nyugiban javítani, újra sietnem kell, és csak egy kis szakaszra lesz időm.

Figyelj csak, Velencén (az itthonin), Velence Korzó partszakaszán, minden szombat este hat órától elszabadul Havanna a strandon. :)))) Szalmakalapban, vagy bézból sapkában, mezítláb, sortban, vagy pólóban, csurom vizesen is beállhatsz, ha épp a vízből jöttél ki, vagy a közeli zuhanyok valamelyike alól, vizes hajjal, a forróság el is száll a semmibe (pedig idén vibrált a levegő, mint a sivatagban :D), más tűz lobban - Salsa lepi el a főépület lenti teraszát, terét, az óriási, zenélő szökőkútnál (a szökőkút egyébként csodás klasszikus zenét hasít, óránként, de a salsások magnója lenyomja szegényt hangerőben :D) és amint lemegy a nap, a fenti teraszra tart a nép és salsa buli van, olykor-olykor verseny is. A táncba mindenféle népek beszállnak/beszálltak, a hivatalos jelmez nagyjából egy strandkendő, vagy törölköző a derékon és egy bikinifelső, a pasik fürdősortban csapatják, és mindenki, tényleg, mindenki salsázik, állati jó a hangulat, szóval ha Havannába nem jutsz el, akkor Havanna jöhet hozzád. :))) Nagyjából tízig tart és csak ajánlani tudom, szinte bárkinek. :)))
Az idei szezon már lement, de jövőre próbáld ki, ha van kedved. ;)

Gondoltam egyébként, a címéből, hogy a salsára, mint életerőre, mint életenergiára, örömre szerettél volna rámutatni, erre a hangulatra, a mosolyok mögötti temperamentumra, amiben a szegénység, a nyomor is eltűnik, eltörpül. Igen mert...mert vannak, akik a tánc miatt szabaddá válnak, tudod ez...ez szabadság.
Menni fog neked is az átadása. Hallgass ide! ;) Sok olvasás-sok tánc. És alig bírod visszafogni az érzékiséget, én mondom, hogy ez egy csapda! :D Szenvedélyes olvasás, szenvedélyes tánc, és megfeledkezve magadról írhatsz majd róla. :)))) Tényleg ügyesnek látlak, szóval menni fog ez neked, pengén. :)))

Az átírást sem erőltetném, csak ha szeretnéd a tanácsok alapján javítani. Azért nem, mert inkább tekints erre úgy, amit a jövőben használsz fel, más műveknél, az utómunkálatoknál. Ha javítod ezt, az nem baj, sőt, csak az lenne a fontos, hogy inkább tanulj, hogy ráérezz az írás ritmusra, hogy vedd fel az alkotás kötelét, hogy melyek azok a hibák, amik az írásaid jellemzik, és hol ebből a műből, hol abból a műből hiányzik, vagy elírt, tévesen használt, ilyesmik.
Érted? :)))
Tehetséges vagy, és jól mozogsz a reálban, hát salsás vagy, na :))) Nem kell szerintem sokat tanulnod, és nincsenek gigászian rossz szokásaid írás terén, van érzéked hozzá, csak finomítani kell, meg egy kis rendet tenni itt-ott.

Bölcs elgondolásnak tartom azt, hogy vársz. :))) Remek ötlet!

Mutatom a mostani észrevételeim. :)))

„Ha ezt valakinek elmondanám, hogy unatkoztam a világnak ezen az egyáltalán nem egyhangú táján, biztosan bolondnak tartana.”

’elmondanám’ helyett ’elmesélném’? Szerintem nem kell az ’ezt’.

„Igyekszem a színes épületekre, a zajos, pöfögő autókra koncentrálni és kizárni a zenét, ami bezsongja a havannai utcákat és olyan nagyon felzaklatott.”

Vagy húznám az egész mondatot, vagy másként írnám, de az ’olyan nagyon’ –tól biztosan megválnék.

„Tanultam a tegnapiakból. A cipő széttörte a lábamat, így ma egy kényelmes sarut választottam. Remélem, egy hosszú séta megteszi hatását és éjjel mély álomba szenderülök.”

Írástechnika? ;) (A cípő amúgy nem szét, hanem feltörheti a karakter lábát.)

Javaslat:

Tanultam a tegnapiakból: a cipő feltörte a lábam, mára kényelmes sarut választottam. Remélem, egy hosszú sétának meglesz a hatása és éjjel mély álomba szenderülök. (valami ilyesmi? :)))

„Az időeltérés teljesen felborította a szervezetemet, ennek ellenére csak forgolódtam és nem jött az édes álom, ami a válásom óta szinte minden éjszaka elkerül.”

Az időeltolódás… és szerintem nem kell a ’teljesen’, próbáld meg ezt a mondatot is átfogalmazni. :)))

„Észrevétlenül a tegnapi térre tévedtem.”

Észre sem vettem, hogy a tegnapi térre tévedtem?

„A kubaiak ugyanúgy hallgatják a salsát az ütött-kopott, múzeumi darabnak is beillő magnóból, és rongybabaként ugrálnak.”

Nagyon rongybabázol – gazdag a magyar nyelv, használd! ;)

A 'konvertibilis' a novella nyelvezetéből (!) lóg ki, szerintem simán húzható a szó.

Szép hétvégét! :)))

https://www.youtube.com/watch?v=tVcE5PFXpbQ

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2017-09-24 09:42 teklamiller

Az átírást a gyakorlás miatt szeretném és magam is kíváncsi vagyok, mit tudok kihozni az ötletből a javaslatok és észrevételek alapján.

v, 2017-09-17 07:29 hamarjában

hamarjában képe
4

Alapjában vève, jó kis írás lenne, ha nem rontanád el lèpten-nyomon.
Egy szempár pl. ne köszönjön el tőled, vagyis ne szó szerint szavakkal. Az ez utáni válaszod kommentjèt is kemènyen elrontod. De sebaj, ki lehet ezeket idővel radírozni az írásaidból.
Szóval, van remèny.
(Ja, a cím borzalmas.)

na ja (Obb)

sze, 2017-09-20 22:19 teklamiller

Esetleg címötlet? Meg részleteznéd, hogy miért rontom el lépten-nyomon? Részletesen kivesézheted, nem vagyok sértődős típus. Sajnos (vagy inkább nem sajnos), de engem beszippant a salsa és a sorok között a lábam a ritmusra jár. Akármennyire objektív akarok magammal szemben lenni, sajnos nem sikerül. De a véleményeket megfontolom, és igyekszem jó irányban fejlődni!

v, 2017-09-17 11:43 Para Celsus

Para Celsus képe

Sokáig meg voltam róla győződve, hogy ezt a "középkorú nő egzotikus tájakon " szubzsánert titokban az utazási irodák propagálják és támogatják. :D Mert hát miről is szól az egész?

Ha rossz a házasságod, ha nem vagy boldog (vagy nem érzed azt, amit te boldogságnak hiszel), utazz el nagyon messze egy jó drága utazás keretében. Aztán a főszereplő természetesen elutazik, sétál egyet a Provence-i levendulamezőkön, spagettit fal egy zselés fejű olasszal, salsázik egy kubai kmk-ssal, és hipp-hopp, ráébred a Nagy Igazságra, esetleg vár reá a még nagyobb betűs Boldogság. Napsütötte Toszkána, Ízek, imák, satöbbi... nehéz a témában újat mondani, főleg, hogy az előképek sem a cizellált mondanivalójukról voltak híresek.

Ez van, fene a csípős billentyűzetemet, talán csak allergiás vagyok a műselyem inges salsa-vonaglásra. Vagy - mivel hímnemű egyed vagyok - nem varázsol el a havannai senor mellkason dobolása és csípőtekergetése :D :D


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2017-09-20 22:16 teklamiller

Még nem váltam, de nagyon sokan a környezetemben és mind valami olyat tettek, amit egyébként "normális" esetben nem. Mindenki megpróbált valami új értelmet találni az életébe, kitölteni a keletkezett űrt. Ezért nem írtam bele új szerelmi szálat, mert az nem megoldás. Próbáltam beleképzelni magam, mit érezhet egy frissen elvált nő, aki úgy érzi mindent elvesztett. A salsa pedig nem műselymes, hanem a világ egyik legösszetettebb tánca, ami engem is kirángat a depipől és még becsípődött derékkal, izomlazítóval telenyomva is elmegyek, mert az élet egyik értelme a salsa.

Persze nem mindenki ért egyet azzal, amit írtam, de ettől szép a világ. Örülök, hogy írtál, nem zavar, hogy a klaviatúrádra ráborult egy üveg Erős Pista. Minden véleménynek örülök, és igyekszem a visszajelzések tükrében fejlődni.

szo, 2017-09-23 13:53 Para Celsus

Para Celsus képe

Hát igen, mindenkinek más az élet értelme, nincs ezzel semmi gond. Van, aki salsázik (ezek szerint nem műselyem ingben, csak olyan köldökig kigomboltban), van, aki ír, van, aki iszik, és van, aki négykézláb elmászik az Északi-sarkra. Amíg élvezi, amit csinál, semmi gond.

Ezt azonban nem tudom megállni, és idebiggyesztem ezt a paródiát:
http://modoros.blog.hu/2011/01/28/olvasoi_rovat_modoros_salsa
:D


"The Rainmakeeeer!"

v, 2017-09-17 13:44 polgarveronika

polgarveronika képe

Elolvastam, mert hagyta magát. Gördülékenyen fogalmazol, ez jó. Sok a központozási és egyéb apró hiba, amelyekre oda kell figyelned a jövőben. (sokszor magam is belecsúszom olykor, ha elkap a lendület).
A téma valóban nem új és nem egyedi, de meg kell értsük, hogy sokszor az életünk olyan sematikus, mint egy rossz lányregény (nem megbántva senki írót).
És, hogy a salsa? Az igen!Az még a halottat is kirángatja a föld alól. Szomorúság, kedvetlenség kítűnő ellenszere. És Cuba valóban ilyen. Úton útfélen dühöng a zene.

És van egy ragyogó novelláskötet: Salsa hajnalig (talán nem véletlen...) Ez itt a reklám helye? Nem! Csak nagyon kapóra jött.:DDD

Üdv: Vera

 

_______Tertium non datur ______

sze, 2017-09-20 22:06 teklamiller

Mindenképpen megnézem! Köszi a tippet!

v, 2017-09-17 17:46 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Üdv a Karcon! Hálás vagyok, hogy elvittél ezen a jó kis felhős napon Kubába, jó környezetet teremtettél, mivel nem tudom, milyen valójában az ország, számomra hiteles lett.
A sablonos történet - elhagyott pasi miatt elutazom, megtalálom magam - viszont nekem sem segített a történet megszeretésében. Mivel sok könyvet adnak el a stílusban - és gyanítom, hogy sokszor kevesebb mondani való van bennük, mint a te novelládban - ezért még nem áslak a föld alá, egyszerűen nem az én stílusom.
Ami viszont stílustól független:
"Eladtuk az otthonunkat, kifizettük a hitelünket és még maradt mindkettőnknek bőségesen." - most akkor kifizették, vagy nem?
"Hálát adok a Jóistennek, hogy aránylag jó anyagi körülmények között élek" - egyrészt felesleges magyarázat, másrészt összezavarja az olvasót, hogy most akkor hitelben úszik, vagy tehetős az elbeszélő?
A dialógusok elég célirányosak, ez pedig konkrétan inas-szobalány párbeszéd, mintha egy direkt a mondanivalód átadására kitenyésztett ember mondaná:
"Maguk pénzes turisták azt hiszik, mindenki a pénzüket akarja. Lehet, hogy nincs olyan puccos házunk, mint az ide utazóknak, de van szívünk!"

sze, 2017-09-20 22:09 teklamiller

Köszi, hogy írtál! Fentebb már írtam, hogy könnyed, nyáresti, rozéfröccs mellé való történetnek szántam. Egy mindennapi történet. Több visszajelzés rámutatott a hibáimra, igyekszem majd újraírni, de egyelőre nem tudom másképp papírra vetni.

p, 2017-09-29 19:22 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Az előttem szólók nagyjából kiemelték azokat a hibákat, amiket énis észrevettem.

Annyit tennék hozzá, hogy sokat hangoztatod, hogy te csak egy "könnyed-nyári-rozéfröccsös" délutáni novellának szántad az írást, amivel semmi baj nincs. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne kellene piszkosul sok munkát fektetni abba, hogy el is érd a kívánt hatást.

Van szókincsed, figyelsz a fogalmazásra, ami jó, de a stílusidegenség sajnos lépten-nyomon kitűnik. Azt javasolnám - főleg egy ilyen témában -, hogy vedd "lazábbra" a fogalmazást. Mármint, az ing alól kilógó szőrű, kreol bőrű, "gyönyörűszép" angol kiejtésű kubai táncos csórógyereknek nem muszáj "Fiatalember"-nek lennie, lehet ám "srác", "pasi", "fiú" vagy "legény", vagy tudom is én mi... Néhol olyan a fogalmazás, mintha a magyar tanárodnak írtad volna kötelező beadandóként, aki leharapja a fejedet, ha nem elég "hivatalos" a szöveg. Ez nem azt jelenti, hogy szlengeld szét az írást, de itt-ott belefér ez meg az. Plusz ezek a népek, akkor is szeretnek a saját nyelvükön bedobni ezt azt, ha perfekt angolt nyomnak mellette. Kubában ugyan még nem jártam, de olaszban és spanyolban legalábbis ezt vettem észre.

Még annyit, hogy az elejéből húznék, mert kissé unalmas és sok a bevezetés. (Mondjuk ez lehet betudható annak, hogy a téma nem mondható a kedvencemnek, bár Kubába szívesen elnéznék egyszer.)