A veres Csúsz

A kép egészen egyszerű. Szépiás barnasága már igencsak megfakult. Úgy ötven évvel ezelőtt készíthették. A szélét egy egér megrágta, és el is piszkolódott kicsit.
Nem könyvben lapult ezidáig, és nem is üveg mögött, más fényképek mellett. Nem, ez egy falvédő mögött rejtőzött.
Akkor találtam rá, amikor bontani kezdték a valamikori tanítói portát. Az egyik szoba már romokban hevert, mikor arra sétáltam.
A bútorokat rég elhordták a helybéliek, vagy néhány messziről jött idegen, akik mindenféle iratokkal bizonygatták, joguk van a tölgyfaasztalhoz, vagy a kopott bársonyú karosszékhez, míg volt, aki csak idehajtott egyik este a furgonjával, és nem bizonygatott semmit. Betörte az ablakot a zár felett, és már vitte is a szlovén gyártmányú Gorenje hűtőgépet.
Ezek után már csak amolyan haszontalan apróságok maradtak, mint a vasból készült falon függő virágtartók, néhány keretes fénykép, egy festmény, ami senkinek sem kellett, két penészes falvédő, és egy háromlábú szék.
Arra járva, egyszerűen megdelejezett az ódon hangulat… és mivel senki sem látott, bemásztam a romok közé, hogy egy kicsit körülnézzek.
Végigjártam a szobákat, amelyek fölé már napok óta a csillagos ég borult tető gyanánt.
Ilyenkor az ember hajlamos úgy érezni, hogy az elmúlás párkányán jár-kel.
Azon a vékony kis peremen, ahol még utoljára megállnak emberek és tárgyak egyaránt. Már nincs tető, nincsenek bútorok, de még ugyanazon a kövezett padlón járok, és ugyanaz a kilincs simul a tenyerembe, mint a régieknek. Ilyenkor érezni még a dió és alma illatát.
Mikor a falvédőkhöz értem, az egyik mögül kilógott egy tépett papírdarab.
Ez volt az. Ez a fénykép, két rozsdás rajzszöggel odaszorítva.
Az üvegtelen ablakhoz húztam a háromlábú széket, és kikönyököltem a holdvilágos párkányra.
A kép hátoldalán nagy, gyermekírásos gömbölyűséggel néhány szót írtak: „Ez a veres Csúsz.”
Megfordítottam a lapot, és a kisfiút néztem.
Talán karácsony lehetett, amikor lefényképezték. Haját frissen nyírták, nadrágját fémcsatos hosentroger fogta. Kezében hosszúkás, szépen becsomagolt, masnis dobozt tartott. Szeme csillogott, arca sugárzott az örömtől.
Talán őt becézték „veres Csúsz”-nak?
Semmit nem akartam magammal vinni, ezt a fényképet mégis eltettem.

Napok multával visszamentem.
Magam sem tudom, miért. Újra az Elmúlás Párkányán akartam állni. Ott, a romok között.
Egyetlen fal állt csupán. A dió és alma illata már nem érződött. A törmelékhalmok hidegek és nyirkosak voltak.
Egy darabig csak álltam az utolsó fal előtt. Olyan volt, mint egy kicsi siralomfal. Nem templom fala, csupán parasztházé, mégis…
Azután körbejártam. Tőlem nem messze ott volt a pince lejárata.
Miért ne?- gondoltam. Átgázoltam a méteres gazon, és félrehúztam a viharverte reteszt. Pókok csüngtek mindenfelé, lent koromfeketéllett a dohos sötétség.
Visszazártam az ajtót.
Másnapra összeszedtem minden bátorságomat, és kerítettem egy zseblámpát. Úgy döntöttem, lemegyek. Újra kinyitottam az ajtót. Egy botra feltekertem a kisebb-nagyobb pókhálókat pókostul-áldozatostul. Ezután fél lábbal a szúette lépcsőre merészkedtem. Rúgóztam rajta néhányat, ránehezedtem pár pillanatra, és a recsegést figyeltem. Majd a második fokra léptem, aztán a harmadikra, negyedikre… egyre lejjebb.
A lámpa fénykörébe fogadta a vakolatlan fal penészfoltjait, a sötétté és sovánnyá aszott valamikori krumplikat, elmállott, elrongyolódott zsákokat, fal mentén ugráló kövér varangyokat.
Úgy éreztem, találnom kell valamit, hát borzongva újra végigpásztáztam az egész pincét.
A lépcső alatt leltem meg aztán a kincseket: egy láda könyvet. A kötetek legjobb esetben csupán erősen hullámosak voltak - rosszabb esetben sárga és zöld gombaféle ette őket.
Volt ott még szebb sorsra érdemes pipa, régi kölni, hímzett zsebkendő, cigarettatartó, kártya, gyűszű, néhány pénzérme.
Háromszor kellett még lemennem, hogy mind felhozhassam őket.
Az egyik zsebkendő különös kincset rejtett. Leültem a fal tövébe, és az ölembe vettem a kis csomagot.
Mikor kibontottam a csomót, egy régi gyártmányú játékautót tartottam a kezemben.
Egy Peugeot körülbelül 1930-as évekbeli változatának kicsinyített mását.
A tenyérnyi autó piros színű volt, oldalán vékony zöld csíkkal. Kerekei nehezen forogtak, és a gumik is törékennyé öregedtek.
Minden apró részletét megcsodáltam a meseszép kincsnek.
Azonban minél tovább tartottam a kezemben, minél tovább forgattam, annál idegenebbnek éreztem. A hideg fém nem melegedett fel a hozzáérő kezektől.
Ezzel a játékkal ugyanis soha senki nem játszott.
Se kopás, se karcolás nem látszódott rajta sehol. A gumikat az idő repesztette meg, a kerekek vasa csupán a rozsdától nyikorgott.
Teljesen hideg volt, és a pince dohos levegőjétől még mindig nyirkos tapintású.
Akár egy hüllő - gondoltam. – Éppen mint egy kígyó, vagy egy …gyík.
Gyík. Miért gyík?
Egy percre eltűnődtem ezen. Közel volt a megoldás.
Miért pont egy gyíkot juttatott eszembe ez a kis Cabriolet? Hiszen még csak nem is ezüst, nem is zöld, de még barna sem. Teljesen piros.
Egy piros gyík.
A csend megremegett egy langyos szellőtől.
Előkaptam zsebemből a képet, és a kisautó mellé tettem.
Ez hát a „veres Csúsz”.
Nem a kisfiú beceneve volt, hanem a hosszúkás dobozba csomagolt játéké.
Egy olyan játéké, ami bizonyára túl drága volt ahhoz, hogy valóban játék lehessen. Így vált egy kisgyerek hiába vágyott, elérhetetlen, mégis kedves kincsévé.

A fényképpel együtt csomagoltam vissza a zsebkendőbe.
Minden mütyürt, minden könyvet visszacipeltem a pince lépcsője alá.
Miért? Mert valahogy úgy éreztem, vannak tárgyak, amelyekre nem azért találunk rá az Elmúlás Peremén, hogy magunkkal vigyük őket saját életünkbe. Legtöbbször csak elmesélnek nekünk valamit történetükből.
A legkisebbet, a leglényegesebbet.

4.75
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.8 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2007-05-25 06:56 Blade

Blade képe

Nagyon eltaláltad a hangulatot, érződik rajta az elmúlás, az a kis perem, ahogy Te írtad.

Stílus, helyesírás, mondanivaló és megfogalmazás - mindegyik kipipálva.

Gratulálok, szuper volt, kérjük a következőt! ;)

Engedelmeddel, áttettem az egyéb kategóriába.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

p, 2007-05-25 19:00 Viola

Viola képe

A következő még érlelődik... ;)
-------
"Jó éjt, Kicsi Fény! Most jött el a te időd: láttatsz és látszol." F.Á.

p, 2007-05-25 19:28 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Nekem tetszik.
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

p, 2007-05-25 19:32 Viola

Viola képe

Ez örömteli :)
-------
"Jó éjt, Kicsi Fény! Most jött el a te időd: láttatsz és látszol." F.Á.

v, 2007-05-27 13:54 Kherion

Kherion képe

Nagyon tetszett! Tökéletesen kerek egész. :)
______________________________________________________________________________________________
"...ultimum exterminatum planetae Stalindromae cum extreme celeritate impero." Jaq Draco Inquisitor, WH40k