Idő-varázs

Lassan ősz lett. A hideg egyre több levelet mar sárgára, és az időjárás jelentés sem mond semmi újat. Szakadatlanul esik az eső, kövér vízcseppek himbálódznak a terasz muskátliainak immár sárgás, fakózöld levelein.
Kinézek az ablakon, és nem sokat gondolkodom, felkapom a kabátom, útközben az ajtó felé még magamhoz ragadok egy almát, és kilépek a hűvös utcára. Kezdésként néhány szippantással hozzászoktatom tüdőmet a hideghez, és sietve kedvenc teaházam felé indulok, remélve, hogy odaérek, mielőtt még jégvirágos lesz fülem, orrom.
Útközben egy kirakaton akad meg a szemem, két röpke pillantással szemügyre veszek egy impozáns ruhadarabot, és már rohannék is tovább, ám egy járókelő-társam feltartóztat, önhibáján kívül.
Hiába, a szűk járdák átka. Sűrű bocsánatkérések közepette elsasszézunk egymás mellett. Mikor felnézek, a teaház neon cégérét látom néhány üzletnyire, így megkönnyebbülten felsóhajtok, és megdörzsölgetem összefagyott ujjaimat, hogy tudjak mit kezdeni a kilinccsel, ha majd odaérek.
A bejutás előzetes ügyködésemnek hála, simán megy. Már a lépcsőn lefelé menet megcsap a jóleső meleg, és a kellemes teaillat. A helységbe lépve keresek egy alig zsúfolt fogast, és kabátomtól megválva rendelek egy teát a pultnál.
Már csak egyetlen dolog hiányzik: a kedvenc fotelom. Átvágok a tömegen, és szokásos zugom felé veszem az irányt.
A félhomályban nem látok senkit sem, aki bitorolná pihenőhelyemet, gyertya sem ég az asztalon, méltán gondolom úgy, hogy az alatt, amíg a többiek ideérnek, zavartalanul kifújhatom magam.
Persze nem így történik.
Amint mécsest gyújtok, észreveszem a fotelommal szemben, csukott szemmel a sarkain ülő idegent.
Már éppen azon vagyok, hogy hangot adjak nemtetszésemnek, amikor a férfi egyik kezét felemelve csendre int.
- Még ne.- mondja.
Tapintatos ember lévén későbbre halasztom az "ugyan mit is keresel az ÉN helyemen, pajtikám!?"- típusú tudakolózásomat, és a fotelba zuttyanok.
Pechemre, épp egy szemüvegre.
Szegény pára gyengének bizonyul a női pehelysúllyal szemben, így hát kerettöréssel győzök.
Emberem még a roppanásra sem néz fel.
Finoman az asztalkára helyezem a néhai okulárét, és gondolatban változtatok a remélhetőleg hamarosan bekövetkező szóváltás hangnemén, amely így sértettből rögvest bűnbánóvá lesz.
Az ismeretlen szeme kinyílik, és tekintetemet keresi.
A benti melegtől már kellőképpen kiolvadtam, ettől a pillantástól azonban úgy érzem, hogy a tíz perce még jégvirágzással fenyegetett füleim pingvinek közt is rögvest lángra kapnának.
A szemkontaktust fenntartva próbálom hallószerveimet különböző semlegesebbnél semlegesebb, majd gyászosabbnál gyászosabb gondolatokkal hűteni.
Lelki szemeim elé idézek krumpli hámozást, boncolást, olvadt hóembert, döglött macskát, illuminált jómagam tükörképét… persze mindhiába.
A forróság kezd átkúszni az arcomra, ezért kegyetlen lépésre szánom el magam: az amúgy kellemes férfiarcot gondolatban kisminkelem "dekoratívöregnénisre".
Derűs tekintete rólam, a kettétört szemüvegre siklik, és némileg elkomorul. Kézbe veszi, vizsgálgatja a néhait.
- Ne haragudj, nem vettem észre.- mondom- Állom a javíttatást!- remélem, így jóvátehetem bűnömet.
- Semmi baj. A javíttatás hagyd, véletlen volt.
Szép gesztus, hogy nem engedi kifizetni, de jobban örülnék, ha ezáltal könnyíthettem volna a lelkiismeretemen. Mivel nincs jobb ötletem, felé nyújtom az otthonról hozott almámat.
- Legalább ezzel had kárpótoljalak.
Elveszi, és újra mosolyog. Pár pillanatig vizsgálgatom az arcát, és egyre kevésbé bánom, hogy meggátoltam a szemüvegviselésben.
- Ez a te helyed?- kérdezi.
- Inkább csak kisajátítottam.
Kettétöri az almát, és a felét felém nyújtja. Falatozás közben szemügyre vesszük egymást.
- Gyakran jársz ide?
Bólintok.
- Akkor még biztosan találkozunk.- ezzel fogja szemüvege maradványait, indulni készül.
Eszem megáll, ilyen ijesztő vagyok?!
- Nyugodtan maradj, majd… átülök máshová.
- Ne tedd.- mondja- Úgy sejtem regenerálódni jársz ide, akárcsak én. Még találkozni fogunk!
Ezzel elmegy, köd előtte s utána.
Fura alak- gondolom, majd egy mentás tea mellett valóban feledem minden gondom.

Sötétedéskor érek haza, másra már nem is igen tudok gondolni, csak az evésre.
A konyhában lelt gyümölcsöket megmosom, hámozom, magozom, végül tetszetős kompozíciót alakítok ki belőlük egy tányérra, vacsorának szánva őket.
Megterítek a nappaliban, és a fürdőszobába vonulok. Fél óra elteltével, befejezem a zuhanyzást, és egy sátor méretű pólóban a tévé elé ülök a mesterien megkomponált, ínycsikladozó gyümölcstálammal együtt.
Mint általában, most is csalódottan megállapítom, hogy az a tény, mi szerint több a reklám, mint az értékelhető műsor, tegnap este óta sem változott.
Ennek ellenére azért türelmesen végignézek egy samponreklámot, amelyben arról akarnak ismételten meggyőzni, hogy ha rájuk hallgatok, és megveszem x sampont és y balzsamot, akkor olyan erős és dús hajam lesz, hogy akár hajókötelet is fonhatok belőle szabadidőmben. Ám mit ér a szabadidő, ha fáj a derekad?- teszi fel a költői kérdést a következő bájos bariton. Mert ugye 20 és a halál közt, már mindenki járókeretre szorul manapság a sok műanyag kajától, miegymástól, úgyhogy ne habozz, vegyél be egy fájdalomcsillapítót! Ne filózz azon, hogy miből készült, vagy mi a fájdalmad oka, csak nyeld le a bogyót, és vess keresztet!
Már a távirányító után tapogatózom, amikor végre véget ér a reklámáradat, és kezdetét veszi a híradó.
Szó esik fákat döntögető viharról, tragikus családi perpatvarról, jótékonykodó focistákról, viselkedésükben infantilis politikusokról, és egy múzeumi rablásról.
- A hatósági szóvivő szerint a nagy értékű festményt még nem vitték ki az országból - mondja a bemondónő, és eközben lefut a kamera által a helyszínen rögzített felvétel, majd egy riport a múzeumigazgatóval.
Épp egy körteszelet felénél tartok, amikor valami, érdekesen vagy inkább hátborzongatón akad meg a szemem.
Az egyik múzeumi műtárgy ismerősnek tűnik… ahogy átpanorámázik rajta a kamera, hirtelen de ja vu -höz hasonló érzésem támad, mígnem rájövök, hogy a képen látható szoba tulajdonképpen az én nappalim!
Mikor vége lesz a tudósításnak, megfordul a fejemben, hogy hátha tévedek, és talán csak néhány egyszerű, véletlen hasonlóság miatt tűnt úgy, ahogy.
Mindenesetre elhatározom, hogy holnapi teendőim közé besuvasztok egy múzeumlátogatást is, és jól megnézem magamnak azt a festményt!

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2006-09-23 18:14 Ritus

Ritus képe

Olyan mintha két különálló történetet mesélnél el, és egyik sincs befejezve.
Bővebbet akkor írok, ha olvastam a végét is. ;) A megfogalmazása tetszett...
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

v, 2006-09-24 11:29 S. L. Cornelius

S. L. Cornelius képe

A megfogalmazás csakugyan szép, a szálak nyilván össze fognak futni, efelől nincs kétségem. A párbeszédeknél a kommentekkel viszont problémák vannak. Pl.:
"- Ne haragudj, nem vettem észre.- mondom- Állom a javíttatást!- remélem, így jóvátehetem bűnömet."
Helyesen valahogy így nézne ki:
"- Ne haragudj, nem vettem észre - mondom. - Állom a javíttatást!
Remélem, így jóvátehetem bűnömet." Bár az utolsó mondatnál nem világos, hogy a szavakat mondja, vagy gondolja a főszereplő.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Senki sem tekinti magát a legkevésbé is adósnak, ha időt kap, holott ez az egyetlen, amit még az sem tud visszafizetni, aki hálás érte.
(Seneca)

k, 2006-09-26 11:34 Jud Lorin

Jud Lorin képe

mesterkélt, képzavarokkal terhelt stílus, a befejezetlenség (értelmetlenség) problémáját már előttem felvetették.

példák:

"A forróság kezd átkúszni az arcomra, ezért kegyetlen lépésre szánom el magam: az amúgy kellemes férfiarcot gondolatban kisminkelem "dekoratívöregnénisre"."

"A benti melegtől már kellőképpen kiolvadtam, ettől a pillantástól azonban úgy érzem, hogy a tíz perce még jégvirágzással fenyegetett füleim pingvinek közt is rögvest lángra kapnának."

"A szemkontaktust fenntartva próbálom hallószerveimet különböző semlegesebbnél semlegesebb, majd gyászosabbnál gyászosabb gondolatokkal hűteni."

gondold végig, mennyi mindent sűrítettél bele egy-egy mondatba... az utolsó idézetet pedig sem önmagában, sem a szövegkörnyezetében nem értettem - és ha már 3adjára ugrik az olvasó szeme a mondat elejére azért, mert nem tudja hova tenni, akkor ott vszínű vmi gond van.

k, 2006-09-26 14:02 Viola

Viola képe

A képzavarokkal nem terhelni szándékoztam, hanem színesíteni. Mindegyiknek oka van, mivel ezzel is ki szerettem volna fejezni valamit... nem kell semmi súlyosra gondolni. :)
Ez most egy hosszabb lélegzetű "valaminek" ígérkezik, és mivel mostanában szeretem "mély vízbe dobni" az olvasót, kis ideig kaotikusnak tűnik a történet. Idővel minden világossá fog válni, és az egymástól független részletek értelmet nyernek.

k, 2006-09-26 14:20 Jud Lorin

Jud Lorin képe

oka lehet, csak sajna rosszul sül el :( nem attól lesz színes egy írás, hogy minél kacifántosabb, és a legkevésbé sem kifejező/odaillő képekkel próbálsz vmit kifejezni. hemingway pl. kifejezetten egyszerűen ír, van egy kisregénye, amelyben egy férfi horgászni indul egyedül egy isten háta mögötti vidékre - még csak beszélgetésbe sem elegyedhet senkivel -, az író pedig oldalak hosszú során keresztül leírja, hogy keres és talál magának táborhelyet, aztán hogyan dobja össze a vacsoráját... (majd kicsordul az olvasó nyála a szája szélén, pedig nem hasonlítgatja semmihez, milyen is a szabadtűzön felmelegített/sütött étel)
szerintem az írás a felesleges szavak lefaragásának művészete, és úgy gondolom, a te fenti írásodban igen sok kihúzható szó van.

folytatásos történet: akkor válaszd el ott a részeket, ahol a feszültség felfokozódik, és az olvasó a körmét lerágja, vajon most mi fog történni (lásd egyes sorozatok esetén adott rész "kellős közepén" elsötétül a képernyő pl. fegyvert fognak valakire, és nem tudjuk meg azonnal, vajon lelövi-e, vagy sem...) adj és hagyj támpontot, hogy fenntartsd az érdeklődést. az olvasót nem könnyű megnyerni ;)

cs, 2006-09-28 18:29 Viola

Viola képe

Számomra ez egy olyan történet, amit a magam örömömére írok, és nem azért hogy az olvasó kegyeiért küzdjek. Valóban figyelmen kívül hagyok hatáskeltő eszközöket (ld. tagolásra hozott példa), de ezért cserébe egy pillanatra sem zökkenek ki a mesémből. Ez van. Tulajdonképpen "önzök". ;)
Az 1perceseimet azzal a céllal írtam, hogy elgondolkoztassam az olvasót.
Ezt pedig azért írom, mert jól esik írni.
A következő részekben sem fogok veszettül "sztorizni", hasonlóképpen hiányozni fognak az íróra nézvést "kötelező" csattanók, idegtépések.
Ez az írás nem thriller, de nem is egy rózsaszín fedelű lányregény. Csupán a szárnyaimat próbálgatom, miközben itt-ott szeretném megmosolyogtatni azt, akinek kezébe/képernyőjére kerül mindez.
Azért van itt, hogy biztosan továbbírjam. :)
***

"...az írás a felesleges szavak lefaragásának művészete"- Na ezzel, nem értek egyet.
Ha csak ilyen egyszerű lenne...
Szerintem többről van szó, ráadásul mindenkinek máshogy "többről": ezért olyan ezerszínű az irodalom! ;)