A csók

Cortesnek hívták a katalán férfit. Gyönyörű volt, ilyen szép férfit még az életében nem látott. Magas volt, a hosszúkás, huncut fürtjei vidáman göndörödtek a homlokán. Imádta kisimítani a sötétbarna, igéző szempárból azokat a koromfekete tincseket. Ilyenkor ujjaival mindig visszatért a vastag, tökéletes ívű szemöldökéhez. Ahogy végighúzta az ujjait a sűrű szálakon, a férfi szenvedélyesen lehunyta a szemét.
Clara előtte sosem értette a szenvedély szót. Elcsépeltnek vélte, de ott a bazilika tövében már attól lázba kapott, ahogy a férfi kávétól édes-kesernyés lehelete buján simogatta a fülcimpáját. Éppen a sötét napszemüvege mögül nézett fel a Sagrada Familia csipkézett oromzatára. A 150 centijével nem mondhatta magát egy magas termetnek, mégis addig nem is tudatosult benne, mennyire aprónak teremtette az Úr. Tekintete tovább vándorolt a bejárat előtti sorra, onnan végül a ruházatára. Egy óra alatt sem jutna be a templomba, annyian várakoznak előtte, ráadásul a Szentek sem örülnének egy szegecsekkel kivert bakancsot viselő, pink hajú lánynak. Hosszabb ideig nem is töprenghetett rajta, mert hirtelen vágykeltő férfias illat lengte körül, ahogy a fülébe suttogták: ¿Este es suyo, señorita?
A fülcimpája érzéki cirógatásától jólesőn mormogott volna, ha közben nem jutott volna el az „ez az öné, kisasszony” kérdés a tudatáig. Mi lehet az övé? A kezei gyorsan a vállán átvetett táskájára simultak, kitapintották, hogy minden megvan-e benne. Ugyan nem nézte át tüzetesen a tartalmát, de a fényképezőgépe, a kulacsa, a pénztárcája így is érezhető volt, s a cipzárja is a helyén behúzva. Kérdőn tekintett hátra az addig ismeretlen férfire, aki csábosan mosolygott vissza rá, és egy papírpoharat nyújtott felé, amiben érintetlen, tejhabos kávé várt a sorsára.
Clara előtte sosem kávézott. Nem szerette a kesernyés ízét, mindig is az édes, savanykás citromos tea híve volt. Addig. Belekortyolt, s szájában szétáradt a krémes íz, ő pedig ösztönösen behunyta a szemét, és átadta magát az élvezetnek. Így nem láthatta, hogy a férfi előrehajol, és óvatosan lecsókolta a szája széléről a fehér habot.
A lány szemei kipantattak, mintha valami furcsa álomból ébredt volna fel. Ilyen szürreális dolog nem történhetett meg vele! Mindezek ellenére a háta mögött a Sagrada Familia magasodott ki az őt építő daruk mögül, vele szemben a platánok takarják el a gyerekzsivajtól hangos játszóteret. Közvetlen előtte a férfi csábos, vadító mosollyal:
— Delicioso – mondta, a lány pedig nem tudta eldönteni, a kávé, vagy a csókja volt-e a finomabb. – Cortado.
Ekkor még nem sejtette, mennyire jellemző lesz a kapcsolatukra ez az egyetlen szó: cortado.
A kapcsolatuk ugyanolyan rövid volt, mint ahogy a kávé neve is, és érzelmektől vegyes, mint ahogy a fekete ital is összekeveredik a fehér tejjel. Világos kávébarna, amilyenre a szerelmük is összefonódott, míg egyszer csak Cortes szó nélkül eltűnt Clara életéből, és csak egy kurta, pár soros levelet hagyott maga után:
„Querida!
Köszönöm az elmúlt időszakot! Sosem felejtem, ahogy ott álltál a platánok alatt, s nézted a Szent Családunk engesztelő templomát. Olyan gyönyörű és vad voltál. Már akkor nem tudtam neked ellenállni. Most mennem kell, nincs több időm, de akárhányszor iszol egy cortadót, ott leszek melletted, s lecsókolom a habot az édes, csábos ajkadról.
Cortes, az örökké hű rajongód”
Clara sosem tudtam meg, mi lett a férfival. Soha többé nem hallott felőle, a személyes dolgai is eltűntek a bérelt lakásából. Ha a telefonján nem maradt volna egyetlen egy kép arról a borzas hajú, atlétatrikót kedvelő, borostás férfiról, akkor egy hosszú álomnak tűnt volna az egész.
Hiába telt el már egy évtized is, a nő nem felejtett. Minden éjjel újra és újra álmodta azokat a napokat, amiket Cortesszel töltött. Reggelente érezte a teste melegét, ahogy átölelte, az illatát, ami a legelső pillanatban magával ragadta. S ha eljutott egy kávézóba, kizárólag cortadot rendelt.
Leült a kávézó udvarán egy padkára, a régi, még Barcelonában viselt szemüvegét lerakta maga mellé, felnézett a kávécsészét formázó cégérre, és gondolatban újra élte az első találkozásukat.
Végül szomorúan, ám várakozásteljesen belekortyolt a kezében tartott kávéba. Váratlanul apró, de erőteljes szélfuvallat támadt körülötte, s ismerős érzéssel lecsókolta az ajkáról a kávé kesernyés ízét...

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2020-06-13 15:21 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Keveredsz, ami nem jó. Egy istenes punk nem töpreng azon, hogy néz ki, ha meg törpreng egy templom előtt, hogy így mégsem kéne bemennie, akkor miért így öltözött fel. Vagy nem tudom, én szeretem a logikus embereket és az előre gondolkozás lehetőségét, bár még sosem voltam Barcelonában és ha egy idegen kávéval kínál majd megcsókol, inkébb randidrogra gyanakodnék, és hasznát venném a szegecses bakancsnak - de persze ez én vagyok, a karaktered meg nem ilyen. A karaktered sodródik.
Igazából ez az egész jobban szól a kavéról (amit személy szerint ritka módon utálok), mert azt tényleg szívvel, beleéléssel és kívánatosan írtad meg. Cortes meg az egész többi jelenet nagyjából egy személytelen díszlet. De a kávé - na, az tényleg sikerült.
Tudod mit, írj egy ódát a kávéhoz, mit bánom én!

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2020-06-14 07:48 Viv

Köszönöm! Jobban figyelek majd a karakterkidolgozásra. :)

k, 2020-06-16 14:18 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Romantika füzetek jutottak eszembe, amelyet nőknek írtak. Anyám szerette olvasni ezt a fajta 100%-os romantikát, azóta egyébként horrorfilmekre tért át, hiába, a klimax átformál.
Inkább átélni szeretem mindezt, mint olvasni róla, de ahogy mondani szokták, arról írj, amit ismersz.
A spanyol nyelvet kedvelem, szép, dallamos.
Tetszik, ahogy a kávéhoz kapcsoltál történetet, érzelmeket.

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

sze, 2020-06-17 08:07 Viv

Köszi! :) Még az ismerkedés fázisában vagyok a saját, kedvelt műfajommal. Mondhatni, keresem még a hangom. :)

k, 2020-06-30 11:19 Para Celsus

Para Celsus képe

Nők, eh... :D
Az én karakteralkotási ízlésemnek kissé túl perfekt lett Cortes, ezért kissé üres is (tényleg, a Szent Johanna Gimi után lett Cortez?) a tökéletes ívű (szedett?) szemöldökével :D De hát ez van, végig kell tolni a karakteren az irodalmi photoshopot, hogy illeszkedjen a romantikus írások elvárásaihoz.
Egy helyen érzem erőst megbiccenni a sztorit: mikor a latino csávó gyakorló szatír üzemmódba kapcsolva a csaj fülébe liheg, és még fizikai kontakt is van. Szóval elhiszem, hogy Spanyolország és amor meg Sagrada Familia, de ha valaki a gondolataiba mélyedve álldogál, és egy fazon, akit nem is látott addig a pillanatig, a fülébe liheg és a cimpáját nyaldossa, a legautentikusabb reakció egy ugrás és a "hű-hallod-menjél-már-innen!" volna. Érted, nem is látja a pasit, úgyhogy el sem lágyulhat a külsejétől meg a szemöldökétől.
Ha előbb meglátja a csaj a tökéletesen ívelt szemöldökű Cortezt, elalél a gyönyörűségétől, és a senor azután zihál a leányzó fülébe, az valahogy hihetőbb lenne. Bár - ezt hozzá kell tennem - nem vagyok sem spanyol, sem pink hajú csaj.

Viszont a kávét megkívántam. Főzök is egyet, bár remélem, az én fülembe nem akar belezihálni egy fodros-bodros hajú spanyol matador sem. :D


"The Rainmakeeeer!"