Madárkák

-Jobbra! Tizenkét fok jobbra! 700 méterre, a fa mögött.
-AP betöltve. Célon vagyok.
-Tűz!
Ahogy meghúzom a ravaszt a 125 milis ágyú hatalmas dörrenéssel vágódik vissza mellettem. Csak a kicsapó lövedék löki hátra. Sose fogom megszokni. Nem természetes, ha egy tonnányi acéldarab zúg el az ember feje mellett. Én már megtanultam kezelni az ijedtségem el se emeltem az arcomat a periszkópomtól. Ott, ahol az előbb még egy ellenséges harckocsit láttam most csak, lángok és a robbanás által felvert por kavargott. Az egyértelmű találat jelei. A negyedik győzelmünk. Meg mernék esküdni, hogy még az eszméletlen zajon keresztül is hallom Veljko örömkiáltásait. A fiatal vezetőnek élesen különbözik a világlátása az enyémtől. Nekem, az a füstölgő harckocsi egy újabb dolog, ami már nem vadászik rám. Neki ez egy dicsőséges győzelem a Szrábok felett. Nem tudom milyen célból érzi így. Önmegerősítés talán hiszen a nemzeti elvei ilyenkor nyernek bizonyítást. Számára az természetes, ha mi Djagyinszkiak irtjuk őket – a Szrábokat. Az okok, nem érdeklik. De úgy érzem ebben az őrült világban olyasmik nincsenek is.
A füstgomolyok közül antracitszürke egyenruhák bukkannak fel. Két darab. Szráb tankisták ruhái ezerszer láttam már, és bárhol felismerném. Egyenesen a géppuskám célkeresztjében vannak. Az ujjam a ravaszon, de eszembe se jut meghúzni. Nem jelentenek veszélyt rám. Csak tehetetlen férfiak az ólomzáporban.
-Könnyű tüzet kapunk. A sárga ház. Irány 182.- A parancsnokom szavai hallatszanak a rádión keresztül. Ljuba egy jó ember volt. Egyszerű fickó valami faluból. Sose értette igazán a nagyvilágot vagy a háború menetét. De az esze a helyén volt. A harcok kezdete előtt talán még a szíve is.
-HE betöltve. – eltelik pár másodperc míg a torony ráfordul a célra. Kicsit igazítanom is kell az irányzékon. -Célon vagyok -jelentem.
-Adj nekik!
Ismét elsütöm az ágyút. Az visszacsap, és én ismét visszafogom az ijedtségem. A robbanó lövedék pedig átszáll, a nyílt mezőn akárcsak egy vadászsólyom. Egyenesen bele a halálraítélt házba. Darabokra tépi az egész szerkezetét. Nem sok marad belőle. Csak szálló farepeszek és cserépdarabok. Nem hallom, de ezen a ponton már a memóriámba égett Veljko örökös éljenzése. Legszívesebben fejbe rúgnám innen, ültömből. A marha, nem is tudja, hogy ez a falu eredetileg a miénk volt. Legalábbis félig. Ugyanakkora eséllyel élhettek benne bárhol Szrábok mint Djagyinszkiak. Mi meg most fossá lőjük. Szép kis szabadságharc mondhatom. Soha senki sem kérdi, de tudom, hogy látszik a kiábrándult tekintetem. Ők se értenek engem és én sem őket. Mármint, hogy lehet ezt nem látni, amit én látok? A házakat, templomokat, embereket és állatokat kilyuggatva? Ez az, amit a hit tesz az emberekkel? A hit a végső győzelemben? Lehet-e ezt egyáltalán győzelemnek nevezni? Ha igen akkor most én vagyok defeatista vagy a többiek vakok? Sose fogom megérteni.

Csak négy zajos órával később jutok ki a tankból. A harc véget ért, egyértelmű „győzelem” volt a miénk. Olyan érzés kimászni a szűkös páncélosból a friss levegőre mintha egy kalitkából szabaduló madár lennék. Igen, most így végig gondolva, ha lennének szárnyaim ilyennek képzelném azoknak a kinyújtását is. Csak egy széles nyújtózás és az erdei szellő érzete. Mostanság sokat gondolok madarakra. Nem tudom miért, de mindig eszembe jutnak. Lehet a szabadságuk, talán az, hogy ők elmehetnek ebből az átkozott háborúból bárhova. Mind ugyanazt a nyelvet beszélik. A nemzetség fogalmát meg még csak hírből se ismerik. Ebben biztos különböznek tőlünk. Mi Djagyinszkiak, Szirábok még a Bocsehek is ugyanazt az egy átkozott nyelvet beszéljük és mégis irtjuk egymást.
Leeresztem kinyújtott tagjaimat és körbe nézek. Nincs nagyon mit nézni. A század többi tankja, néhány pakoló katona, meg pár magas fenyő körülöttük. Az egész olyan mintha egy festőnek már csak zöld színe maradt volna. Kár, igazán fantáziadús alkotás lett elpazarolva.
A páncélosok motorja is áll már. A pár tábort verő tankistán kívül csend van. Hatalmas vákuum szerű csend. Az a fajta amikor hallod a füled sípolását. Valahogy még is zavaró. Valami hiányzik, de nem igazán tudom megmondani micsoda. Nem szeretném keresni, de nem is tudom mert Veljko lép oda hozzám. Mennyi lehet a kölyök? 19? 20? Ha több is, nem sokkal.
-Nincs egy cigid? -Kérdi a maga flegma arcával, amin mindig félmosoly látszik.
-Nincs, bocs. Tarhálj az őrmestertől. - Hajtom el.
Nem hezitál, vissza se szól. Otthagy. Két lépést se tesz meg és máris ott áll Ljuba mellett.
-Őrmester úr, nincs egy szála?
Ljuba csendben van pár másodpercig, csak nézi a srácot és elmosolyodik.
-Veljko. Nem volt neked egy egész dobozod még tegnap?
-Elcseréltem uram.
-Elcserélted? Mire?
-Hát tudja Őrmester…
Veljko egy pillanatra kiesik a pörgős magabiztosságából. De azért folytatja.
-…kering a században ez a kép az idei év top modelljéről…tudja. Evicska.
Miközben ezt mondja, azért tesz egy meglehetősen illetlen, de íves mozdulatot a mellkasa körül.
-Hát, ha van nőd akkor minek neked cigi? Mindened nem lehet. – válaszol az őrmester a mosolyán keresztül. - Neked is mindig az kell, amid éppen nincs.
Ez az utóbbi mondat megállít egy pillanatra. Mindenkinek az kell, ami épp nincs neki. Mostmár értem, hogy miért jár az eszem állandóan madarakon. Mióta kitört a háború nem hallottam egyet sem. Mind elmentek az országból. Messzi, békésebb vidékeken járnak. Ezért gondolok rájuk mindig, „mindig az kell, amid éppen nincs”. Ezért harcolnak mások tovább? Ezért örülnek minden aprócska eredménynek? Ők a győzelmet hiányolják. Mert legyen bármilyen kicsi a csivitelése reményt hoz, hogy egyszer majd visszajönnek a jó idők és vele a madarak.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2020-07-21 17:00 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Központozási hibák, jó sok - azt hiszem, most csak ilyen írás parkol bent, szóval valahol gonosz lenne, ha ezt dobnám vissza. De kérlek, nézz utána a párbeszédek helyesírásának (van fent, szalagmenün, GYÍK - ott írtunk mindenféle ilyenről). Ugyanígy a számneveket illik betűvel írni egy irodalmi műben (a GYÍK-ban erről is van szó), és bár megértem, hogy mindent nem lehet, mert vannak bevett formák, pl. a kliberjelzéseket a legritkább esetben írják másképp, mint számmal; azért olyanokat, hogy hétszáz méterre, meg százhuszonötmilis, azt simán lehet betűvel. (Hogy most ez egy szó, vagy kettő, az akkor is jó kérdés, ha számmal írod, mert akkor meg kötőjel vagy sem? Ebben az Akh. valahanyadik paragrafusa elég egyértelmű, de itt most ketten voltunk lusták ezt megnézni.)

"Csak a kicsapó lövedék löki hátra." - Ööö... nem? Jó, rövidítsük le a technikai sallangot, de ne ennyire.
"Ljuba egy jó ember volt. Egyszerű fickó valami faluból. Sose értette igazán a nagyvilágot vagy a háború menetét. De az esze a helyén volt. A harcok kezdete előtt talán még a szíve is." - Én nem értek valamit, vagy ezt is vastagon ellentmondás? Vagy redundáns, ha azt szeretnéd hangsúlyozni, hogy csak volt jó ember.
"Hatalmas vákuum szerű csend" - vákuumszerű

Nézd, nem tudom megállapítani, hény karakter van az írásodban. Három... vagy kettő? Veljko, félúton, a semmiből behozod Ljubát, aki az őrmester, de nem tudjuk, hogy kerül oda, mert most ki a parancsnok és ki nem... Pedig rövid írás, szóval ilyenekkel csínján.
A végére mintha két mondatban szeretnéd megidézni Vonnegutot, de megint ugyanazt éred el, mint a szereplőkkel: nem érteni, mi van itt. Ezt most honnét? Miért? Miért pont madarak? Utaltál rá valahol az előző fél oldalon, hogy tényleg ezen járatja az agyát? Nem. Egy helyen említetted a csendet, de ennyi - nem csak a madarak hiánya adja. Nem tudni, mit szeretnél ott a csenddel, hiszen a nézőpőont-karaktered sem tudja. Később meg, varázsütésre, hopp, folyton a madarakon jár az esze. Hát persze... csak eddig épp nem, mert most valami oknál fogva speciel nem gondolt rájuk, de amúgy folyton.
Ilyeneket ne csinálj. Gondold végig, mit szeretnél és azt mivel érheted el. Egy karakter? Nevezd meg, vezesd be, írj róla. Egy gondolat? Jelenjen meg, mielőtt jelentősége lesz.
Van stílusod, valószínűleg némi rutinod is (vagy ebben a zsánerben elég olvasottságod), ezért ilyen kezdő hibákkal ne gyere, mert ez nem lesz így jó.

_____________________
Dr. Bloody Dora

sze, 2020-08-19 20:13 Whitewolf44

Whitewolf44 képe

Elsősorban köszi a kritikát, tőletek sokkal rosszabbra számítottam és eléggé paráztam. De a végén megkaptam, hogy van stílusom úgyhogy ezzel már megelégedtem. :D
A központozás és a vesszők mindig a gyengéim voltak sajnos ezen ígérem dolgozni fogok.
Azt mondjuk nem tudom, hogy a lökést, hogy lehetett volna máshogy kifejezni. Mármint tudtommal abban a szituációban az történik, hogy az ágyú a kicsapó gázok hatalmas ereje miatt visszarúg. Ez belülről úgy hat mintha visszalöknék kívülről az ágyút. ( Ebben a videóban 0:39 körül látható rá példa is https://www.youtube.com/watch?v=OR0iQPOUnqA ). Igazából afelett a mondat felett sokat időztem mire ez tetszett meg. Te mit használtál volna a helyemben? (Edit: utánanéztem: a szaknyelv konkrétan visszalökésnek hívja úgyhogy a szó teljesen megfelelő leírása a dolognak.)
Ljubával kapcsolatban tényleg azt szerettem volna kihangsúlyozni, hogy csak jó ember volt, aztán a háború megváltoztatta. Gondolom az ellentmondás alatt az eszére vonatkozó részre gondolsz. Igazából a paraszt logikát szerettem volna átadni de igazad van ez így totál hülyeség.

Három főszereplő volt. A főhős(tüzér), Ljuba(az őrmester egyben a tank parancsnoka) és Veljko(a vezető). Lehet csak nekem volt egyértelmű, hogy ennyien vannak mert ez egy szovjet stílusú harckocsi minimális legénysége és a béta olvasók mind hozzám hasonló katona nerdek voltak úgyhogy ők is rögtön levágták a szituációt. Gondolom ezen tudok majd dolgozni egy-két félmondattal amit beszúrok ide-oda.

A madárra amúgy volt egy utalás "A robbanó lövedék pedig átszáll, a nyílt mezőn akárcsak egy vadászsólyom." de igazad van lehet, hogy valami maradandóbb kéne vagy több, hogy az olvasónak ne törlődjön a rövidtávú memóriájából a következő mondatra.

"Wolf maga a háború" - egy fórumadmin. Nem bóknak szánta.