Hegyeshalom

Régi múltra visszatekintő történelmi rejtély, hogy a viking népek, különösen a térségben nagy forgalmat produkáló varégok miért nem hódították meg a Kárpát-medencét, holott a környező területek mindegyikén megtelepedtek a tizedik században. Feljegyzéseikből, melyeket pálcákra vésett rovások formájában rögzítettek, tudható, hogy két felderítőt mégis küldtek a területre, ám az ő kudarcuk után nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a környéket nem érdemes fosztogatni.

Kolbeinn, a Sörszerető a lova nyakára dőlve aludt, míg a kantárszár húga, Hajókeblű Thóra kezében volt.
– Ha ezt a kalandunkat is végigalszod, bepanaszollak apánknak, és azt nem teszed zsebre, amit tőle kapsz.
– Nem alszom, csak nyomja lelkemet a kótyag.
– A lelkedet? A gyomrodat meg a hólyagodat legföljebb! – Így feleselt Hajókeblű Thóra, akinek fiatalabb korában Élesnyelvű volt a neve, de aztán ahogy cseperedett, más tulajdonságai méltóbbnak ítéltettek kiléte jelzésére.
Így mentek szakadatlan, leereszkedtek a hegyekből, mígnem egy széles, sebes sodrású folyó állta útjukat. Elindultak hát a folyó mentén, hátha találnak egy helyet, ahol biztonsággal átkelhetnek, miközben Thóra bátyja szemére hányta, hogy lám, jöhettek volna hajóval is Noricum irányából.
Nemsokára megpillantottak egy csónakot a parton, ami körül három alak téblábolt; halászoknak tűntek. Kolbeinn, a Sörszerető megsarkantyúzta a lovát, és húgát megelőzve a halászok elé vágtatott.
– Vigyetek által a folyón – parancsolta. – Dolgunk van a túlparton.
– Mondtam én, hogy nemecek… – súgta a legidősebb férfi. – A nemecek szoknak így parancsolni az embernek. Bezzeg régen...
– Nemecek egy lópikulát – torkollta le a legkisebbik, Hajókeblű Thóra mellkasán függő ón fibulára mutatva. – Nemeceknek nincs ilyen ruhájuk, ezek északi népek.
– Nemec vagy nem nemec – vágott közbe a harmadik, szakállas, bajszos úr –, itt csak az megy át, aki nyolc ezüstöt fizet.
– De hát nem csak egy ezüst a vám? – kérdezte a legfiatalabb, mire a két másik szinte egyszerre sózott oda neki.
– Elhallgassál, Levente fiam, nem látod, hogy ezek gazdag nemecek?! – mondta a szakállas. Mire veszekedés tört ki a halászok között: Levente szerint, mivel a királyi vám egy ezüst, négy ezüstnél többet kérni nem lenne tisztességes; a szakállas úr, Bátony szerint azonban annyi pénzt kell kiszedni a nemecekből, amennyit csak lehet. Az öreg, akit Décsának hívtak a társai, pedig egyre csak azt szajkózta, hogy az ő ladikjába nemec nem teheti be a lábát.
– Nem vagyunk “nemecek”, bárkik legyenek is azok – szakította őket félbe Kolbeinn, a Sörszerető.
– Akkor bretonok! – jajgatott az öreg Décsa. – Az elmúlt években találkoztam már bretonokkal, mindig Buda felé mentek, részegek voltak, mint az istennyila, az egyik egyszer beleokádott a ladikba.
– Nohát, itt nem szeretik a részegeseket? – kuncogott Hajókeblű Thóra.
– Dehogynem, fehérnép, szeressük, de csak ha nem okádik a ladikba.
– Felőlem bele is okádhat nyolc ezüstért – mondta Bátony.
– Az én ladikomba? Oda ugyan nem lép breton! – mennydörgött az öreg. – De labanc, meg talján se! Csak azért, mert ez az István idehoz mindenféle népeket…
Kolbeinn, a Sörszerető elkeseredve nézte a férfiakat, ahogy a szóváltás egyre hevesebb lett; majd amikor Bátony a fiatal Levente hátán törte ketté az egyik evezőt (nagy gerjedelmében oda akart suhintani valakinek, de az idős Décsára mégse emelhetett kezet), megértette, hogy itt nem fognak átkelni a folyón.
– Na, kardélre hányjuk őket, vagy meghagyjuk őket egymás prédájának? – kérdezte Hajókeblű Thóra gúnyolódva, de Kolbeinn szó nélkül, kavargó fejjel és gyomorral megfordította a lovát, és elvágtatott a hegyek irányába, ahonnan jöttek.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2018-02-10 22:35 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Thóra gyalogol, plusz még ott is hagyják? Szegény.
(Nem teljesen értem, "a" kantárszár van a kezében, tehát vagy a bátyja mögött ül, vagy vezeti a lovat. Később Kolbeinn előre vágtat, "megelőzve húgát", vagyis Thóra nem ülhet mögötte, habár technikailag Kolbeinn mindig megelőzi így, de... Szóval a végén Kolbeinn elvágtat. Thóra meg átlényegül Ladikkeblűvé, ha jól sejtem.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

v, 2018-02-11 10:33 Tim

Szerintem Thóra egy másik lovon ül, és miközben a bátyja alszik, az ő lovának kantárszárát is fogja a kezében, a sajátja mellett.

v, 2018-02-11 10:51 Tim

Nem igazán értem a címválasztás okát. A vikingek északra éltek a magyaroktól, és egy részük északkeletre. Miért pont nyugat felől közeledtek?
A határ akkoriban még nem Hegyeshalomnál volt, ráadásul azt a települést csak a XIV. századtól nevezik így.
A zseb csak évszázadokkal később fog megjelenni török hatásra, de általánosan elterjedni csak még később.
Labanc = Habsburg-házhoz hű (XVII. sz. vége)

Szóval értem én, hogy csak valami rövid, vicces dolgot akartál írni, de ez nem fog működni, ha ordas pontatlanságokat írsz a műbe. Ezzel ugyanis eltereled az olvasó figyelmét a lényegről, és nem mosolyogni fog a végén, hanem a homlokát ráncolni.