Szabadság

Fekszem hanyatt a padlón. Kint hideg van, csúnya hideg, én meg idebent a meleg nappaliban a karjaimat széttárva figyelem az ablakon beszűrődő lámpafény és a sötét csillár által vetett árnyékokat a plafonon. Várok. Nagy reggel előestéje van, gondosan kipucoltam a cipőcskéimet és mindet szépen, rendben odakészítettem a bejárati ajtóhoz. A kutya pokrócát ma éjjelre kivittem a konyhába, ott alussza át az éjszakát. A kutya, nem a pokróc. Blökinek úgyis mindegy, csak meleg legyen és tele pocak. Így legalább nem fogja ugatással zavarni a piros nagykabátos, vén szakállast a projektünkben. Ma éjjel én sem nézek Spongyabob trilógiát a gyerekadón, már rég kikapcsoltam a tévét. Eltelik pár óra unalmas várakozás amíg végre meghallom, hogy a Mikulás a kandalló kéményén leereszti a kötelét, majd kicsit később ereszkedés közben megakad a kéményben az emelet magasságában. Évről évre egyre kövérebb, egyre nehezebben jut már át. Öregszik. Tudom, hogy át fog jutni, nem félek, aggódjon ő. Amíg ott bent szerencsétlenkedik én gyorsan bebújok a kanapé mögé. Mindeközben a rénszarvasok a háztetőn fagyoskodnak odakint. Nincs igazság. Az öreg meg azt hiszi, hogy a zsákja tele van minden olyan szuper dologgal, amire a magamfajta gyerekek vágynak. Tudom, hogy van nála miniatűr, hordozható atomreaktor, kicsi, zöld emberke a Marsról (nem a Baby Yoda és nem is az E.T.) és kakaóbabos szénhidrátgyűjtemény. Meg gumicukor, ami viszont tényleg a kedvencem. Ezt mind nekem hozza, tavaly is ezt hozta és már tavalyelőtt is. Kicsit öreg, kicsit szenilis, ő egy feledékeny Mikulás. Végre kiszabadul a kémény szűkületéből, de pechjére megcsúszik és a kandallóba pottyan, fejére esik a zsákja, mire káromkodik egy ízeset, majd gyorsan fölpattan, nehogy a parázs kiégesse a ruháját. Pedig nem kéne félnie, ide építettem be a tavalyi ajándék atomreaktort, így csak a kínai ledlámpák és a füstölő keltik a tűz hangulatát. Már a parázs sem az igazi. A fejére hullott zsák miatt a Mikulás szemébe csúszik a sapkája, ezért teli homlokkal lefejeli a kürtőt. Megint káromkodik. Hehe. A konyhában Blöki felébred a zajra és elkezd hangosan ugatni, én közben némán nevetek. Nehéz visszatartanom a hangos kacagást. Az öreg felemeli a botját, csinál vele pár mágikus mozdulatot a konyha irányába, erre Blöki elhallgat és alszik tovább. A Mikulás engem persze nem vesz észre. Odacsoszog a bejárati ajtóhoz, szöszmötöl a cipőimnél, visszamászik a kandallóba, jelzésül kétszer megrántja a kötelet, mire a rénszarvasok nem tétováznak, felrántják a hidegbe és elhúznak vele a messzi Északra.

Bakker! Megint megcsinálta! Mindig sikerül neki. Egy év szabadságra mehet, micsoda mázlista. Ha egyszer nagy leszek, én is Mikulás leszek!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2020-12-10 17:10 Dana

Dana képe

Tudod, mi a baj ezzel az egésszel? A nem túl jó helyesíráson túl persze... Hogy egy gyerek nem gondolkodik így. Ez egy felnőtt gondolatmenete, nem egy gyereké. Plusz szerintem a cipőket az ablakba tesszük, nem a bejárati ajtó mellé (legalábbis országunkban).

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2020-12-11 07:02 Sednol

Sednol képe

Csatlakoznék Dana megállapításához, felnőttes a hangvitele, amivel nekem semmi bajom nem lenne, mert simán el tudok képzelni a mai világban egy olyan felnőttet, aki még anyuciék nyakán élősködik, és keresi azt a melót, amiben kiteljesedhetne, kétoldali munkaundoritisze. Ebben az esetben lehetne ez egy jó kis abszurd novella.

Ami engem jobban zavart, hogy pontatlanul fogalmazol, amivel tisztában is vagy, ezért magyarázó szavakkal toldod meg az amúgy is egyértelműt. Pihentetéssel és felolvasással ki tudod gyomlálni a hibát.

„Fekszem hanyatt a padlón. Kint hideg van, csúnya hideg, én meg idebent a meleg nappaliban a karjaimat széttárva figyelem az ablakon beszűrődő lámpafény és a sötét csillár által vetett árnyékokat a plafonon. ”

Tudom, hogy a feküdni sokféleképpen lehet, de ha elhagyod a hanyatt szót, akkor sem fog sérülni a mondanivalód. Ha azt mondod, kint hideg van, utána ne azt írd le, hogy csúnya hideg, hanem adj neki többletjelentést. Farkasordító, kézfagyasztó, húsba vágó vagy jelen esetben valami olyat, amit egy gyerek is mondana. Aztán ott az ellentmondás, hogy a lámpafény és a csillár árnyékait nézed a plafonon. A lámpafénynek nincs árnyéka, csak az általa megvilágított dolgoknak, jelen esetben a csillárnak, és annak is csak egy. Tudom, mit szeretnél közölni velem, értem is, de itt túltoltad. Nagyon meg akarod mutatni, de túl sok. Próbáld meg sokkal egyszerűbben.

Mivel van gyerekem, belőle kiindulva azt mondanám, hogy sokkal életszerűbb lenne, ha feldúltan várakozna a hősöd, és nem békésen heverne a padlón. A gyerekek nem igazán a türelmükről híresek. Ha elterveznek valamit, akkor azt azonnal akarják. A fiam például – ha meg van beszélve egy kiruccanás – már órákkal korábban képes szenvedni a várakozástól. Nem mondom, hogy ez a viselkedésforma minden gyerekre igaz, de a történetedben a hősöd egy nagy horderejű dologra készül, tehát meg kellene jeleníteni az izgalmat, nem mindenkinek adatik meg, hogy meglesheti a télapót.

Próbáld ki magad! Írd át ezt úgy, hogy egy felnőtt ember – 20-as naplopó – akar kelepcét állítani a télapónak, de erre is alkalmatlan, valamint egy hat év körüli gyerek szemével, aki még hisz a télapóban, akiben még fel sem merült, hogy ez az egész csak színjáték, aki nagyon várja a pillanatot. És ha netán ráveszed magad, akkor próbálkozz meg a kiábrándító realista verzióval, ahol a gyermeki álomvilágot összezúzza a tény, a télapó nem létezik, csak a szülők bolondítják. Az egyikben elviheted az olvasódat csoda országba, a másikban abszurdiába, míg a harmadikban megmutathatod, hogyan zúzza össze a valóság egy gyermek kemény munkával felépített álomvilágát.

Milyen furcsa az élet, éveket ölünk abba, hogy a gyerekeket megóvjuk a valóságtól, aztán a legtöbb esetben mi magunk zúzzuk össze ezt az álomvilágot. Mintha csak azt akarnánk mondani, senkiben sem bízhatsz, még bennünk sem.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

p, 2020-12-11 09:58 S7ABO

Egyetértek az előző két hozzászólással. Végig arra készültem, hogy a csattanóban kiderül, hogy tényleg felnőtt a mesélő. Még a gumicukornál sem volt gyanús semmi, tekintve, hogy a magam 37 évével én is imádom. Viszont hol vannak a szülők? Még a kutyaugatásra sem reagál senki más, csak a Mikulás.
Az atomreaktoros sci-fi elemet meg nem is értem, szerintem teljesen felesleges.
Aztán "a projektünkben" dolog. Kiknek a projektje? Csak egy szem mesélőnk van. A másik szerplő a kutya, de nem hiszem, hogy oroszlánrészt vállalt volna a projektből. Sőt, ki lett túrva a szokásos helyéről, csak hogy ne zavarjon.

Sednol utolsó bekezdésével viszont nem értek egyet. Ha saját emlékeimből indulok ki, akkor nem hinném, hogy ezt a dolgot a gyerekek csalásnak, vagy átverésnek élik meg. Kivéve talán akkor, ha egy hirtelen rádöbbenés történik, mert mondjuk a gyerek meglátja éjszaka apát, amikor leveszi a Mikulás jelmezt.
Nálam ez úgy zajlott, hogy először csak gyanús lett, hogy valami nem okés a Mikulással és a Jézuskával. Túl sok a gyerek a világban, és mindenre egy éjszaka van. Vagy mi van azokkal, akik nem keresztények? Stb-stb... Nekem inkább egy rejtély volt, amit meg kell fejteni. Gyanúsak voltak a szülők, és gyűjtötttük a bizonyítékokat ellenük. Az egész lassan ment át mesevilágból valóságba, nem éreztem sohasem, hogy átvertek volna.
Amikor az ember rájön ezekre a dolgokra, akkor még túl kicsi ahhoz, hogy ebből olyan következtetéseket vonjon le, hogy senki sem megbízható, még a szülők sem. Ezt szerintem csak felnőttként gondoljuk így. Amúgy is, abban a korban nem csak ezek a mítoszok kezdenek megdőlni, hanem az összes mese, amit addig hallottunk. Az égig érő paszuly, a varázstükör, a csodalámpás, stb. Ez az egész szerintem a gyerekkor és a felnőttkor közötti természetes átmenet első lépése, amikor a jó és a rossz elkezd összemosódni, és jönnek a miértek.

--------------------------
Élt egyszer egy pék.
Még a szeme is kék.
Az volt az ő álma,
Hogy ne legyen piros a málna.
Egyszer aztán gondolt egyet,
Minden málnát kékre festett.
Ő volt a pék. A málnafestő pék.