A hajléktalan

A nyugati pályaudvar aluljárójában sétáltam. Hosszú és fárasztó napom volt, így minél előbb haza szerettem volna érni. Az aluljáróban nyüzsgő emberek csak még inkább fokozták a feszültséget. Minél előbb ki akartam kerülni a tömegből. Idegesítettek az emberek. Ma ilyen napom volt.
Próbáltam kizárni a külvilágot, de elég nehéz volt úgy, hogy éppen egy fehérneműket árusító öregasszony a fülembe kiáltva közölte eladásra a termékeit.
Bosszúsan a nőre néztem, majd feszülten továbbhaladtam. Máskor, ilyen szituációban a fülembe dugtam a fülhallgatómat. Most mégsem tehettem meg, mert két nappal ezelőtt elromlott.
Miután félig már magam mögött hagytam a nagyobb tömeget, megjelentek a hajléktalanok. Őket kerülgettem és igyekeztem egyikőjükre sem nézni, nehogy betaláljanak.
Pechemre nem így történt.
– Ételre van szükségem, tudna egy kis aprót adni? – kérdezte egy idős férfi. Hosszú szakálla már őszült, a haja pedig a fejére lapult. Nem tudtam egyértelműen kiolvasni a tekintetéből, hogy mennyire lehet őszinte ember. A hajléktalanok nagy százaléka már alkoholista és ennek pótlásához kéregetnek, tisztelet a kivételnek.
– Bármennyi jó lesz – nézett rám továbbra is.
Azon gondolkodtam, mennyi apró lehet a zsebemben, aztán hirtelen eszembe jutott a mai elbeszélgetés a főnökömmel, aki az egyik munkám hibájának következményeként közölte a levonásomat. Az emlék hatására újra felidegesítettem magam, így ránéztem az öregre és határozottan megszólaltam.
– Nincs nálam pénz – hazudtam, majd kikerültem az öreget és elviharzottam.
Hallottam, hogy utánam kiáltott, de nem foglalkoztam vele. A mai nap után menekülni akartam. Minden és mindenki elől…

***

A hajléktalan öreg csak bámult a távolodó fiatalra, aki még arra sem méltatta, hogy visszaforduljon. A kezében tartott tárcára nézett, majd vissza a fiatalra, akit lassan elnyelt a tömeg. Az idős férfi még néhány percig forgatta a kezében a pénztárcát, majd körbenézett, hátha valaki látta a jelenetet. Az emberek még mindig nyüzsögtek, de látszólag mindenki a saját világával volt elfoglalva. A férfi kinyitotta a pénztárcát, majd a három tízezrest látva, úgy érezte magát, mint, aki megnyerte a lottó főnyereményét. A hajléktalan öreg vállat vont, zsebre tette a pénztárcát és mosolyogva indult tovább…

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2017-11-05 10:07 Dana

Dana képe

Szétszedem apró darabokra, hátha segít tanulni. Előre megjegyzem: ezek az én meglátásaim, benyomásaim. Én hogyan (nem) csinálnám.

"nyugati pályaudvar" --> Nyugati pályaudvar --> Számít egyáltalán, hogy melyik pályaudvar, milyen aluljáról? Szerintem nem.

"A nyugati pályaudvar aluljárójában sétáltam. Hosszú és fárasztó napom volt, így minél előbb haza szerettem volna érni. Az aluljáróban nyüzsgő emberek csak még inkább fokozták a feszültséget. Minél előbb ki akartam kerülni a tömegből. Idegesítettek az emberek. Ma ilyen napom volt.
Próbáltam kizárni a külvilágot, de elég nehéz volt úgy, hogy éppen egy fehérneműket árusító öregasszony a fülembe kiáltva közölte eladásra a termékeit.
Bosszúsan a nőre néztem, majd feszülten továbbhaladtam. Máskor, ilyen szituációban a fülembe dugtam a fülhallgatómat. Most mégsem tehettem meg, mert két nappal ezelőtt elromlott." --> Ahogy olvasom, olyan érzésem támad, mintha kötelező karakterszámra gyúrnál. Ismétled önmagad, ráadásul a szavakat, kifejezéseket is. Ez a körülményesség engem is feszültté tesz, de nem azért, mert átérzem azt az idegességgel vegyes fáradtságot, amit Te láttatni akarsz, hanem mert sok.
Ha valamit érzékeltetni szeretsz, írásban csak az írásmóddal, a szavak játékával teheted. Ha én egy dög fárasztó nap után valami számomra kellemetlen helyzetbe kerülök, a külvilág szaggatottan, de élesen jut el hozzám. Mint amikor a Jim Carrey rángatta a teraszajtót üvöltve: becsuk -- nem hallod, kinyit -- hallod.

Mutatom, mire gondolok írásban megvalósítva.
Auljáró, Nyugati. Túl egy hosszú, fárasztó napon. Kis lakásom menedéke elérhetetlenül távolinak tűnik, miközben próbálom átverekedni magam a koraesti nyüzsgésen. Vágyódva, ám hiába tapogatom a zsebemben lapuló mobilomat: fülhallgatóm kábele megtört, még nem jutottam el újat venni. Az árusok egymást túllicitelő kiabálását, a turisták hablatyolását, a céltalanul lődörgő kamaszok vihogását így képtelen vagyok kizárni -- elgyötört idegszálaim pattanásig feszülnek.

"Miután félig már magam mögött hagytam a nagyobb tömeget, megjelentek a hajléktalanok." --> Nem érzed ennek a mondatnak az esetlenségét? Ezen a ponton az jutott eszembe, hogy vajon olvasol-e eleget. Mondom, miért. "emberek", "tömeg", "emberek", "öregasszony", aztán megint: "tömeg". Okés, de milyen tömeg az, amiből kiemeled a hajléktalanokat? Hiányzik a szókincs, amivel átadnád az embertömegnek azt a sokféleségét, amiből aztán egyszer csak eljutunk a hajléktalanokig.

--> Helyzetemen nem segítenek a hajléktalanok sem. Néhányan a fal tövébe kuporodva merednek a semmibe, esetleg mámoros igazságokat rikácsolnak, mások koszos mancsukat nyújtogatva próbálnak az emberbe ütközni. Utóbbiakat lapos oldalpillantásokkal, a szemkontaktust kerülve próbálom kerülgetni.

"– Ételre van szükségem, tudna egy kis aprót adni? – kérdezte egy idős férfi. Hosszú szakálla már őszült, a haja pedig a fejére lapult. Nem tudtam egyértelműen kiolvasni a tekintetéből, hogy mennyire lehet őszinte ember. A hajléktalanok nagy százaléka már alkoholista és ennek pótlásához kéregetnek, tisztelet a kivételnek." -->Annyira steril, annyira sablonos... Novellát szeretnél írni? Adj érzéseket, képeket -- és semmiképp se próbálj általad valósnak vélt igazságokat az olvasód szájába rágni.

--> Ma azonban cserben hagy többéves gyakorlatom: az egyik csak nekem jön.
– Tudna egy kis aprót adni? – kérdezi.
Egy öregember az: hosszú szakálla ősz, sárgásfehér haja a fejére lapul. Kopott télikabátja kétes szagot áraszt, kezében műanyag zacskó zörög. Próbálom kitalálni, vajon piára kellhet-e neki, valami olcsó lőrére, ami gyorsan eltompítja az őszi este hűvösét és a gondolatokat nyomorúságos élete kilátástalanságáról.
Kitalálhatja, min töprengek, mert így szól:
– Ételre kell! – Egyenesen a szemembe néz. – Bármennyi jó lesz.
A hátsó zsebemben lapuló "kávépénzre" gondolok, aztán arra, hogyan közölték ma velem melóban: egy hibás számolásom miatt kisebb kára keletkezett a cégnek, így megvonják tőlem a következő bónuszt. "...sőt, Dórika, örüljön, hogy nem rúgjuk ki!" – idézem fel bibircsókos orrú osztályvezetőm leereszkedő hangját.
Elfut a puykaméreg.

"– Nincs nálam pénz – hazudtam, majd kikerültem az öreget és elviharzottam.
Hallottam, hogy utánam kiáltott, de nem foglalkoztam vele. A mai nap után menekülni akartam. Minden és mindenki elől…" -->
– Nincs nálam pénz – közlöm. – Különben is, dolgozzon meg érte! – vágom még oda, majd kikerülöm, s szinte futólépésben teszem meg az utolsó métereket a lépcsőig. Hallom, ahogy utánam kiált, de nem érdekel. Se ő, se más ezen a világon, csak a saját bajom. Otthon akarok lenni, zenét hallgatni, meginni egy bögre kakaót, nyalogatni a sebeimet.

"A hajléktalan öreg csak bámult a távolodó fiatalra, aki még arra sem méltatta, hogy visszaforduljon. A kezében tartott tárcára nézett, majd vissza a fiatalra, akit lassan elnyelt a tömeg. Az idős férfi még néhány percig forgatta a kezében a pénztárcát, majd körbenézett, hátha valaki látta a jelenetet. Az emberek még mindig nyüzsögtek, de látszólag mindenki a saját világával volt elfoglalva. A férfi kinyitotta a pénztárcát, majd a három tízezrest látva, úgy érezte magát, mint, aki megnyerte a lottó főnyereményét. A hajléktalan öreg vállat vont, zsebre tette a pénztárcát és mosolyogva indult tovább…" --> Aha, ezt itt végképp nem értettem. Vagyis szerintem van itt egy irtó nagy logikai buktató... Kérlek, áruld el: a lány tárcáját találta meg? Ha igen, minek kunyerál pénzt? Akkor az a rész felesleges, elég lenne csak annyit, hogy megpróbálja megszólítani a lányt, ám az meg sem hallgatja. Ha a lány tárcáját találja meg, arra egyébként utalnod kellene valamilyen formában, hiszen a három tízezres pont semmire és senkire nem utal. (A lányra egyébként végképp nem, hiszen a letolásról, anyagi veszteségről panaszkodtál éppen egy perccel azelőtt.)
Ha nem a lány tárcája, akkor mi értelme ennek a befejezésnek? Még annyi se, mintha a lányé lenne.

Gondold át szerintem.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2017-11-05 10:35 Kentaur

Kentaur képe

Üdv a Karcon!
Nos...látom, írsz valamennyi ideje. Ez nem lehet sok, vagy nem igazán akadtál eddig olyan helyre, ahol tanulhatnál. Ez itt olyan, úgyhogy ha maradsz, és érdekel, akkor szétszedem én is csipetkének.
Elöljáróban annyi, hogy a körülményesség magyartalan magaslataiba sikerült néha tévedni, például itt: "a fülembe kiáltva közölte eladásra a termékeit." (eladásra közli a termékeit - az egy dolog, hogy ilyen nincs, de mint újítás sem éppen eltalált) vagy itt:"alkoholista és ennek pótlásához kéregetnek"(szóval az alkoholizmusának a pótlásához, ehem). Vagy itt: "aztán hirtelen eszembe jutott a mai elbeszélgetés a főnökömmel, aki az egyik munkám hibájának következményeként közölte a levonásomat." - szereted ezt a "közölte" dolgot, amikor minden való oda csak az nem + körülményes megfogalmazás csimborasszója.

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

v, 2017-11-05 11:42 Roah

Roah képe

Szívesen a szárnyaim alá venném az írást, de nem tudom - a csajoknál a szerva, egyet értek velük. A legszembetűnőbb a szókincs szegénysége, legalább annyira feltűnő, mint a hajléktalanoké egy aluljáróban.

Nem tudom, miként állsz olvasásból, de ez és az előző írás is arra utal, hogy nem elég - ebből ered a fogalmazási gyengeség, az ismétlések, a keverések, sőt, még az írástechnikai ismeret hiánya is. Utóbbi miatt elképzelhető, hogy nem csak Dana nem érti, mi is van az írásban, hanem a többi olvasód sem biztosan fogja, ami lássuk be, nem valami jó.
Hm? :)))

Tulajdonképpen azt hámoztam ki, hogy a lány a nagy világutálásban, undokoskodásában elvesztette a pénztárcáját, amit az elutasított hajléktalan megtalált?
Vagyis a fagyi visszanyalt?
Ezt szerette volna az írás mondani?

Hogy ne találgatás, hanem egyértelmű legyen az olvasó számára, mire mutat a téma, mi a fókusza, mire zummol, hol az origoja, itt kellene a Karcolaton maradnod, hosszú távra berendezkedned, ahogyan Dana is mondta, tanulni, fejlődni, felhasználni a oldal irodalmi műhelyének tartalmát, információit.

Van egy Gyíkunk, fent, balról asszem a nyolcadik fül, gyakorlatilag a Karc-kódex, vagy Karc-biblia, csordultig tele hasznosabbnál hasznosabb tudnivalókkal, ami teljesebbé, élvezetesebbé teszi/teheti az írást (nem csak ezt, általánosságban is), annak színvonalát.
Olvastad már? :)))

Tudod, úgy tartják, egy szerző egyik kezében örökké legyen egy könyv, a másikban egy toll. Neked első lépésként ezt tanácsolom.

Aztán itt van a Nyugati és a leírása. Meg lehet ám indokolni az olvasónak, miért pont a Nyugatiról szól az írás. Ha nincs indoka, akkor pontosan úgy vélem én is, mint Dana, minek elnevezni? Nem adtál hozzá magyarázatot. Szegény ördög lehetne bármelyik aluljáróban, nem? Ne egy miniregénybe gondolkodj, hanem egy mondatban, egy utalásban. Kérsz rá példát? :)))
Naponta kétszer járom meg az aluljárót, mert a környéken dolgozom. Rendben, minden gyalogosnál más marad meg, ha eszébe jut a Nyugati, vagy valami sajátos jellemző egy helyről - nekem a szagok. Az egyik lépcső felől maró húgy-bűzt hoz le a huzat, de ott van a pizzások sült kolbászos zsíros bukéja, ami szó szerint megreked, és a giroszosok fűszeres sült hús szaga, ami szerintem az örökkévalóságig őrzi a büfé emlékét, mert ha zárva vannak, akkor a falból jön, ott a börger, a rendíthetetlen reklám szagaival, tehát számomra az aluljáró egyik alapja, ha így tetszik, hangulata a szagokból áll, mindenféléből, még parfümös is akad, ha a Váci út felé mész fel a lépcsőn.
Grefitik? Tüntetők? Hittérítők?
Az aznapi énekes, középen, a metróval szemben? Van a country énekes bácsi, van az operákat éneklő apó, van politikai felszólaló, mélynyomóval, van egy tánc iskola, és az alkalmi zenekarok, akik az oszlopoknál dobolnak, gitároznak, énekelnek.
Rasztás hobók? És még mennyi minden van odalent...?

Szóval a Nyugati szerintem pont az egyik olyan budapesti aluljáró, aminek minden apró szeglete beszédes. :)))
(Régen a Köki is ilyen volt. :)))

Szóval Karcra fel!

Isten hozott a portálon! :)))

https://www.youtube.com/watch?v=Qt2mbGP6vFI

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2017-11-05 14:21 Sren

Sren képe

Helló itt!

Miután a csajok kivesézték a szókincs szerénységét (amivel nem feltétlenül értek egyet, mert mi van, ha minimalista stílussal próbálkozol, továbbá nem látom be, miért ne említhetnéd a Nyugatit) és a fogalmazási zavarokat (ezekkel egyetértek), nekem már nem is marad más dolgom, mint belőni azt, ami viszont tényleg fontos mind történetvezetési, mind logikai szempontból.

Hogyan kerül a bácsihoz a tárca? Ezt Dana is felhozta, és joggal; az ilyen baki százon veri a világcsúcsot holmi fogalmazási gyengeségek előtt. Ilyesmire minimum utalni illenék. Nem tüntetünk csak úgy el (vagy át) tárgyakat, nem vagyunk bűvészek. Ha valamit eltüntetünk, és azt szeretnénk, hogy az olvasó csak később jöjjön rá, az eltűnés közben vagy előtt utalást teszünk rá.
Hősöd mesél például a füles tönkremeneteléről, hogy értsük, miért kénytelen elszenvedni a zsivajt.
Arról bezzeg nem beszél, hogy véletlenül a bácsinál hagyta a tárcáját. Persze, ezt szándékosan nem mondod el, gondolod, kedves csattanó lesz a végén, de mellélősz és félreérthető szituációt teremtesz.
Végeredmény: a bácsi kezében van egy tárca. Na és. Akár lophatta is, bárki ottfelejthette valahogy, vagy ha nagy, rávarrt zsebei vannak a kabátjának, beleejthették, hogy sose tudja meg, ki volt a jóakarója…
Vannak dolgok, amiket az olvasó képzeletére kell bízni, de ez nem olyan.

Aztán: miért a durva szemszögváltás a végén, amikor ezt elegánsabban is meg lehetett volna oldani?
Én onnan, hogy a szemébe nézve közli, hogy nincs nála pénz, már csak egyetlen mondatot írtam volna: továbbsiettem, és reméltem, hamarosan megtalálja majd a tárcát, amit "véletlenül" a kabátzsebébe ejtettem. És akkor nem kell nézőpont-váltással vacakolni, mert az se nem jó, se nem helyes (még akkor sem, ha helyesen külön részbe tetted), és hogy ilyen rövid műbe minek is, az már csak költői kérdés.

Üdv a portálon! Várjuk a további műveidet. :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2017-11-05 17:26 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Szia!

Egyetértek a többiekkel, de leginkább Sren tapintott rá a lényegre: nincs utalás a "csattanóra". Valami kis morzsát el kellett volna szórnod, hogy legyen összefüggés a történések között. Nem kell nagyon konkrétnak lenni - pláne ebben az esetben, mert az könnyen lelövi a poént -, egy homályos utalás megtenné.

A másik legfontosabb dolog: hangulat, hangulat, hangulat! Mivel a történet egy totál átlagos hétköznapi jelenet, ami nem tartogat semmi extrát, érdemes felturbózni hangulati elemekkel, mert az fogja eladni.

Mondjuk egypercest alapból nehéz jót írni, mert töményen, sallangmentesen csak a lényegre kell szorítkozni, ráadásul úgy megragadni a közepét, hogy azonnal megragadja az olvasót és elgondolkoztassa.

v, 2017-11-05 18:27 Gitáros

Gitáros képe

Ez a pénztárca-ügy valóban nagyon necces, rengeteg kérdést generál, és a lehetséges megoldások nagy száma miatt hiányérzetet kelt az olvasóban.

Számomra a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnik, hogy az öreg egyszerűen ellopta a lánytól a pénztárcát.

Ha egy hajléktalan odalép hozzád, mintha kéregetne, eléd tartja a tenyerét vagy egy sapkát, benne némi apróval, szemkontaktusba lép veled, és közben - a figyelmedet elterelendő -, folyamatosan beszél hozzád, nagyon könnyen elképzelhető, hogy mindeközben ügyesen ellopja a pénztárcádat.

Persze, ez csak az egyik lehetséges megoldás, mert lehet, hogy te egészen másra gondoltál, csakhogy az nem derül ki ebből az írásból, még a legvégén sem.
Egy meglepő fordulat történik ugyan, de a magyarázattal adós maradtál.

"Hogyan került az öreghez a pénztárca?" - ez az egész novellának a legfontosabb kérdése!

Amíg ez nem tisztázódik egyértelműen, addig csak egy fogalmazási sutaságokkal teli, biztosan jószándékú, de a megvalósításában nagyon amatőr novelláról beszélünk.
A többiek elhalmoztak jó tanácsokkal, amik az olvasásra, a szókincs bővítésére, az írástechnikai hibák kijavítgatására vonatkoznak, ezeket érdemes megfogadni, nem könnyű, és nem rövidtávú feladat egyik sem, de én is csak azt tudom mondani, hogyha egyszer majd profi íróvá szeretnél válni, ezeket a lépéseket nem lehet kihagyni.
Hajrá!

Miki

v, 2017-11-05 18:47 Dana

Dana képe

Ne már... Kéregetéssel kezd, tehát nem a talált pénztárcát akarja visszaadni. Hogy a lány ajándékozta volna neki? Akkor nem "elegem van a világból" attitűddel rohan tovább, illetve eltöpreng azon, hogy bár rossz napja volt, másnak legyen jó... De ilyesmiről sincs szó.
A lopás mondjuk nekem nem jutott eszembe, de ha ez történt volna, ugyan miért kiabálna a lány után? Látszatból? Bocs, én az olvasó vagyok, nem szeretnétnk találgatni, vagy legalábbis nem szeretnék hézagokat kitölteni egy történetben, amiből így első látásra hiányzik a logika. Viszont most már tényleg nagyon várom a szerzőnket, hogy elmondja, miről is szerette volna, ha szól a története. :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2017-11-05 19:58 Sren

Sren képe

Túllogikázod, Évi. :) Kell a logika, de ennyire azért nem. (Na, innen szép pofára esni!) Kell a brutál-közönyös, olcsó bűvészkedés és a beleérző empátia közti határhomály, és pont ez az, ami ebből a műből hiányzik.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

v, 2017-11-05 20:35 Sednol

Sednol képe

Csatlakoznék Danához. A zsebes hajléktalan egy logikai katasztrófa. A jó zsebesnek nincsenek gondjai, a rosszat meg pancsernak hívják. Alapból nem engedsz magadhoz közel egy hajléktalant. Én legalábbis nem, Taszít. Tehát kizárt, hogy ellopjon bármit is.

v, 2017-11-05 23:02 Gitáros

Gitáros képe

"A zsebes hajléktalan egy logikai katasztrófa" - írod.

Ez általában igaz lehet, de kivételek is akadhatnak.
Mi van, ha az illető hajléktalannak álcázza magát, azért, hogy részvétet keltsen maga iránt, és úgy kerüljön közel a leendő "áldozathoz"?
Mert ha "alapból nem engedsz magadhoz közel egy hajléktalant", akkor az egész sztori értelmetlenné válik.
Akkor nem lehet ellopni a lány tárcáját, de a lány sem adhatja oda a hajléktalannak észrevétlenül a pénztárcát - ezt mondjuk el sem tudom képzelni, hogy hogyan lehet valakinek "észrevétlenül" odaadni valamit, mintegy jótékonyságból -, és egyáltalán, ez így, ahogy le van írva, nem történhet meg.
Ha meg beszélgetés közben a tárca kiesik a lány zsebéből, és úgy kerül az öreghez, hogy az később felveszi, az - szerintem - nagyon erőltetett.
Pontosan ezért írtam én is, hogy nagyon sok kérdés felmerül, nagyon sok megoldás lehetséges, és a szerző egyikre sem ad választ.

Miki

h, 2017-11-06 01:17 novalisk

Szerintem is az történt (bár a körülmények nem igazán állnak össze), hogy főszereplőnk elejtette a tárcáját a sietős távozás közben, és pont csórikám "ölébe" esett. Legalábbis még ez tűnik legvalószínűbbnek.
Csak ezzel meg az a baj, hogy nem tudom, honnan jönne ennyi lelkiismeretesség egy kéregető hajléktalannak hirtelenjében. Talán valamilyen nagyon különös formájú tárca volt? :D

h, 2017-11-06 06:52 do127

Sziasztok!

Mivel nem gondoltam, hogy ennyi komment fog érkezni, nem nézegettem az oldalt :)

Köszönöm Nektek az észrevételeket. Kezdő író vagyok, tudom, hogy rengeteget kell még fejlődnöm. A hibákra igyekszem figyelni majd.

A történet:

"Azt kapsz, amit adsz. Ha nem adsz, még azt a kicsit is elveszik" --> lényegében erre akartam összpontosítani.
A lány nem adott aprót az öregnek, hanem továbbhaladt. Azt már nem vette észre, hogy közben a pénztárcája kiesett a zsebéből. (Igazatok van, kellett volna utalás, már én is belátom.)
Az öreg vissza akarta adni a tárcát, amint észrevette, hogy a lány elhagyta. (Itt a becsületességre, emberségre szerettem volna egy pillanatra felhívni a figyelmet. Senki sem tudhatja, mennyi emberség van a hajléktalanban?! Ha csak rövid ideje az, talán még van benne ennyi empátia. Minden ember más.) Éppen ezért, először vissza akarta adni, majd végül elrakta a tárcát.

Azért tettem két külön részbe, hogy mind a két fél szemszögéből lássunk egy kis jelenetet. :)

Megfogadom a tanácsaitokat, igyekszem odafigyelni majd :)

Köszönöm! :)