Versenyszellem

Az EB válogató a szokásos megnyitóval kezdődött, ismét elmondták az unos-untalan ismételt szabályokat: Yuko: öt pont Wazari: hét pont, Ippon: tíz pont és azonnali győzelem. Ezután következett a szőnyegbeosztás.
– Junior A korosztállyal kezdünk, az egyes szőnyegen a 73 kilogrammos súlycsoporttal. A kettesen… – A többire már nem figyeltem, a diszpécser hangja elveszett valahol félúton a hangfalak és fülem közt. Szóval mi kezdünk. Az edzőm megérintette a vállamat:
– Fiúk, ott voltam a sorsolásnál, mivel tizenketten vagytok a súlycsoportban, négyes csoportokra vagytok osztva, mindegyikből egy jut ki a döntőbe. Onnan körmérkőzéssel dől el az első három helyezés. Megnéztem, külön vagytok, hál’ istennek. Azt hiszem, ti kezdtek, Tomi. – Szótlanul bólintottam. Nem szeretek hamar szőnyegre kerülni, ilyenkor még nincsen bennem a harci láz. Mindegy, ez még csak az elődöntő lesz. Belebokszoltam Krisz vállába.
– Akkor találkozunk a döntőben.
– Az ám! Valamelyikőnk ott lesz Prágában! – No igen, Prága. Oda csak a győztes mehet, és az nem én leszek. Kihozom magamból a maximumot, és elmegyek a döntőig is, de megverni nem tudom Kriszt. Oldalba böktem.
- Melegítsünk. Meg keverj le közben pár pofont, ha úgy adódik.
– Te mondtad – somolygott. Ő is tudta, hogy képtelen vagyok teljesen hideg fejjel küzdeni. A futással, gimnasztikával és befordulásokkal már végeztünk, végre jöhetett egy kis küzdelem. Előtte gyorsan végigvettük a legjobb és bármikor elsüthető dobásainkat. Én néhány egyszerűbb csellel kezdtem, majd a kedvencem jött, a Hane Goshi. Páratlan technika: az ellenfél hátrál, utolérem, és az ő energiáját nem elég, hogy kihasználom, átforgatom a másik irányba, és úgy dobom el szerencsétlen párát. Mindeközben ő képtelen védekezni, minden egyes porcikáját én irányítom.
Krisz nem technikázott, csupán lazán befordult néhány dobásra, amik éppen adták magukat. A legtöbb judósnak vannak kedvenc dobásai, amiket tökélyre fejleszt, és megpróbálja úgy irányítani a küzdelmet, hogy arra be tudjon fordulni. Neki nem voltak ilyen technikái, ezt úgy szokta mondani, hoppá, dobtam egyet! Azt a helyzetet használta ki, amit a partner adott. Szinte ösztönből küzdött, ennek köszönhetően sokkal jobban, mint bármelyikünk a korosztályban. Miután mindkettőnkről szakadt a víz, meghajoltunk, és küzdköttünk egyet.
A randori után kipirult arccal, lihegve rogytunk le a szőnyeg szélére, az edzőm mosolyogva csóválta a fejét. Ekkor mondták be hangosban, kik állnak szőnyegre. Persze én volnam az első.
– …és Bot Krisztián. – Bukfencet vetett a gyomrom. Átvariálták a csoportokat. Nyilván azt akarják, hogy ejtsük ki egymást, hisz' ez a hetvenhármas súlycsoport, az etalon a korosztályban. A legerősebb és legjobban figyelt mezőny, kellettek innen a babérok a szervező kluboknak – ennyit a versenyjudóról.
Minthogy engem szólítottak elsőként, én kötöttem fel a piros övet. Prága... Ott már nem lesz ilyen. Ott már a kék kabátot fogom viselni, ha engem szólítanak. De még valószínűbb, hogy én csak valahonnan oldalról fogok szurkolni. Kriszre meredtem. Jobb nálam, gyorsabb, erősebb, tapasztaltabb. Évek óta nem tudom megfogni edzéseken.
De most valami más lesz. Ez nem edzés, hanem verseny, itt nincs olyan, hogy jobb! Nincs papírforma, nincs esélyes. Két harcművész van, egy bíró és semmi más. A tömeg megszűnt létezni körülöttem, az edzőm szavai is csak tompán jutottak el a fülemig.
Szembefordultam Krisszel, és idegesen konstatáltam, hogy nem akarom darabokra szaggatni. De miért? Ha valaki most bepillantana a fejembe, elég súlyos kórképet festhetne, ahogy azon tűnődöm, miért nem akarom cafatokra tépni a legjobb barátomat, de én ilyen vagyok. Számtalanszor halok meg és éledtem újra a tatamin.
A bíró intett, hogy menjünk közelebb. Meghajoltunk, majd két méterre megálltunk egymástól.
– Hajime! – A szó keményen csattant, akárcsak az első mozdulatok. Most nem volt semmi tétovázás, semmi körözgetés, amíg méricskéljük egymást.
Játszva védte a próbálkozásiamat. Közben elindítottam egy támadást lábbal, hogy megosszam a figyelmét; kontrázta, és egy villámgyors ellentámadással elsöpörte a lábamat, örültem, hogy talpon tudtam maradni. Ha most rögtön támad, nekem végem. Láttam elégszer, hogyan robban be az ellenfelei alá egy ilyen kis afférnál. Képtelen lettem volna kivédeni, hogy nem használta ki. Óvatosabban közelítettem felé.
Belekeztem néhány hosszabb kombinációba, valahogyan meg kell találnom a rést… Lassú vagyok! Nem pörög százhúsz százalékon az agyam. Ha maximális formában vagyok, én akkor vagyok olyan szinten, mint ő hideg fejjel!
Kockáztattam. Vagy bejön, vagy megpróbálok nem nagyot esni belőle. Eddig offenzív voltam, most meghátráltam egy kicsit. Épp csak annyira, hogy megtorpantam egy pillanatra… aztán ahogy megindult felém, ütemet váltottam, és eltűntem alatta. Pont felkínálta a Hane Goshi helyzetet, azonnal lecsaptam rá.
Csak akkor jöttem rá, hogy direkt adta fel magát, amikor lelépett a dobásról, elrántott oldalra, és mire mozdultam volna, fordult is alám. Állítólag érzem a levegőt. Tény, baromi nehéz engem Ipponra dobni, szinte sosem érkezem a hátamra.
Most tehetetlen szikladarabként zuhantam, elemi erővel vágott bele a szőnyegbe.
A bíró valamit kiáltott, nem értettem, hogy mit, de úgyis tudtam. Megsemmisülten hevertem a földön, tudtam, hogy Ippont dobott. Krisz kifürkészhetetlen mosollyal nézett rám. A bíró kérdőn ránk pillantott, és közben intett a pontozóknak: Wazari értékű dobás volt. Mindkettőnknek beintett egy–egy büntetőpontot is, amiért a földön nem folytattuk a harcot.
Bennem ekkor tudatosult, hogy messze nincs még vége, nem Ippont dobott! És az is, hogy Krissz direkt nem vitte tovább földön. Nem akart könnyű győzelmet. Játszik velem! Velem!
Nem hallottam, mikor hangzott el a következő vezényszó, csak mozdultam, ahogy Krissz előre lendült. Van, akinek a harag elveszi az eszét. Nekem megadja.
Képtelen volt blokkolni, a belsőmben felszabaduló adrenalin-bomba szétáradt a testemben, szétvetette a mellkasomat, valósággal rárobbantam Krisszre. Egyetlen, tiszta dobás volt, elemi erővel, szemmel követhetetlenül.
Nem volt tökéletes. Kifejezetten rosszul vettem fel a hátamra, egy tapasztaltabb judós bármikor lemászik egy ilyen dobásról.
De nem egy tizedmásodperc alatt. És nem ekkora energia ellen. A szőnyegnek csapódtunk, továbbgördültem elnyelve a dobás energiáját, majd legalább akkora elánnal ugrottam rá vissza. Hiába erősebb és gyorsabb, a földön én voltam a jobb. Félrecsaptam a kezét és megrántottam, meglepetésemre nem előre esett, hanem rám ugrott! Hanyatt döntött, továbbvittem az ő lendületét, és átdobtam a fejem fölött. Utána fordultam, villámgyorsan elkaptam a lábammal a fejét, és satuba szorítottam. Megszereztem a karját, és dühösen megrántottam, közben még erősebben fojtottam. Nem kapott levegőt, és karfeszítésben volt: egy szangokuból nincs menekvés. Már láttam magam előtt az EB-t… Az új szabályok miatt addig kell húznom a kezét, amíg le nem kopogja. A fojtás is elvileg jól bent van, már fuldokolnia kéne, miért nem adja fel? Nem igaz, sosem bírom rendesen befogni. Még erősebben húztam.
Végre matét intett a bíró, ekkor láttam, hogy a karja beszorult a teste alá, ezért nem kopogott. Felpattantam, és ittam magamba a diadalmat. Jön Prága! A levegőbe akartam ugrani, körberohanni a küzdőteret, és ordítani! Mégsem tehettem, hiszen judós vagyok. Boldogan az edzőmet kerestem a tekintetemmel.
Valami nem stimmelt. A csapattársaim közül senki sem éljenzett nekem, csak álltak ott maguk elég meredve. Szóval így állunk. Őt akarták volna győztesnek.
Krisz felé fordultam, aki még mindig a földön feküdt. Ekkor tűnt fel, hogy milyen csend van, a bírók dermedten állnak. Odaszaladtam, és megfordítottam a testét.
Soha nem fogom elfelejteni azt a szempárt. Az üveges, kimeredt szem, az oldalra billenő fej, a megdagadt nyelv… Megfojtottam. Éreztem, ahogy kiszáll belőlem a vér.

4.166665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.2 (6 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2009-01-18 21:13 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Dom, annyira sokat szoktál véleményezni, és olyan jókat mondasz, hogy azt hittem, nem lesz hiba a műben. Pedig a leghosszabb írásokat is végigolvasod, nem csökken a lelkesedésed a végére sem... mégis, itt mindjárt az elején szemet szúró hibák vannak (Sir Telentől elnézést, nem szándákos az utalás).
"Az Eb válogató" - Tudom, hogy így kell írni, de nem elegáns, meg félreértésre is okot adhat (nekem sikerült, azon töprengten, miféle eb...). Vagy Európa-bajnokság, vagy EB-nek írd, úgy egyértelműbb (habár hibás, de kit érdekel ez most).
"unós untalan " - Szótár felcsap, megnéz. Nem netes, Gutenberg-galaxisból ittmaradt!
"Az Eb válogató is a szokásos megnyitóval kezdődött" - Azt is-t nem értem. Az is a szokásos megnyitóval kezdődött - de mi még?
"– Junior A korosztállyal kezdünk" - Nem néztem meg Wordben, de a gonoldatjel előtt is van szóköz, ugye? :)
"Fiúk, ott voltam a sorsolásnál, tizenketten vagytok a súlycsoportban." - Ez csak a sorsolásnál derült ki? (Jó, egyéni sportot sosem játszottam, csapatban meg előre fixálni kell, ki lesz ott, szóval az más.)
"Megnéztem, külön vagytok hál’ istennek" - Vagytok után vessző.
"somolygott, ő is tudta, hogy képtelen vagyok teljesen hideg fejjel küzdeni." - Ez két mondat.
"Futással, gimnasztikával, és befordulásokkal" - A vessző nem kell; jobb lenne névelőkkel.
"Előtte ledobtunk párat, a versenytechnikáinkat próbáltuk végig." - Egészsgedre...! Ugye tudod, hogy ennek kizárólag Számodra volt értelme (illetve mindenkinek, aki hasonló sportot űz, mint Te)?
"Páratlan technika: az ellenfél hátrál, utolérem, és az ő energiáját nem elég, hogy kihasználom, átforgatom a másik irányba, és úgy dobom el." - Látom a lelkesedést a szemedben. :) Vigyázz az egyeztetéssel! (Az energia az alany, azt használja ki, azt forgatja ás és dobja el.)
"Ő mindeközben meg sem tud moccanni, minden egyes porcikáját kontrolálom." - Kontrollálom. Hozzád kéne vágni egy szótárat, az segíthetne. Mellesleg nem értem, mitől nem tud megmozdulni, ellenőrzöd, semmi több. Az feltételezi, hogy akár mozoghat is, de a szemed rajta... Vagyis át kell fogalmaznod a mondatot, vagy keress egy másik idegen szót. :)
"Krisz nem technikázott, kötetlen mozgásból befordult pár dobásra, és hogy ráálljon, és ennyi neki elég is volt." - Ehem... öcsém meg argetin bekhenddel fordulásból bevágta ma, de idegenben lábat ért a labda, ezért végül egy kiharcolt kiskorner lett belőle, csak az ütőnk lufotot ütött, így a másik csapat jött kirúgással. (Jó, igazából kérdéses az a kiskorner, de ha megadták, nem vitáztunk...)
"legtöbb judósnak vannak kedvenc dobásai, technikái, amiket tökélyre fejleszt, neki nem voltak, ezt úgy szokta mondani, hoppá, dobtam egyet!" - Ez is két mondat.
"Ösztönszerűen küzdött, sokkal jobban, mint azt bármelyikünk teszi – így lehetett az egyik legjobb a korosztályban." - mint bármelyikünk - ennyi elég (különben jelenbe csúszol)
"Miután mindkettőnkről szakadt a víz, meghajoltunk, és randoriztunk egyet." - Ezért jó, hogy mi csak csapatkézfogással búcsúzunk... azt mindenki érti.
"Bemondták az első két szőnyegre álló nevét, az első a sajátom volt." - Ezt máshogy, kérlek! Tudod Te ezt jobban is!
Az az érzésem, nagyon meg akartad mutatni a judo-tudásodat novellában is. :)
"Szóval átvariálták a csoportokat." - Inkább: "Átvariálták a csoportokat!"
"Nyílván" - Egy nyíl alakú ván. A ván olyan, mint a szán, csak V-alakú. :P (nyilván)
"Nyílván azt akarják, hogy ejtsük ki egymást, hisz' ez a hetvenhármas súlycsoport, az etalon a korosztályban." - A vessző nem kell (nem is értem, miért ratad ki) Még mindig nem értem, miért akarják, hogy kiejtsék egymást (nincs ott másik 10 emberke? azt nem akarják kiejtetni?), ezenfelül a sorsolás UTÁn hogy lehet csoportot variálni, illetve ha már sorsolás van, kik nyúlhatnak bele, hogy "Te, mégis inkább így legyen". (Nálunk csak bíró-intolerancia miatt van csoportvariálás, de a sorsolrás eredményét akkor sem lehet nettó átírni... :) )
"A legerősebb és legjobban figyelt mezőny, kellettek innen a babérok a szervező kluboknak" - Hm? (Vagyis bunda?)
"Prága, ott már nem lesz ilyen." - Három pontot a vessző helyére. (A vessző monnyon le!)
"Nincs papírforma, nincs esélyes. Két harcművész van, egy bíró, és semmi más." - Igen! Még az utolsó vessző sincs!
"Szembefordultam Krisszel, és idegesen konstatáltam, hogy nem akarom darabokra szaggatni." - Kellemetlen... azt hiszem, Te most már nagyon szívesen darabokra szaggatnál, ha érnél. :) (De nem tudsz, bibibí!)
"Ha valaki most bepillantana a fejembe, elég súlyos kórképet festhetne, ahogy azon tűnődöm, miért nem akarom cafatokra tépni a legjobb barátomat, de én ilyen voltam." - Jelen és múlt - egyszerre? Éljenek az időzavaros pszichiáterek, nekik menne.
"Számtalanszor haltam meg és éledtem újra a tatamin." - Röhögni fogsz, de évekig meg voltam győződve arról, hogy a szpíkerek sem tudják annak a szőnyegnek a nevét, ezért mondják, hogy "ott állnak a tata... min?".
"de lereagálta" - Ez csúnya...
"e lereagálta, és egy villámgyors ellentámadással elsöpörte a lábamat, örültem, hogy talpon tudtam maradni" - Erősebb elválasztást - pontosvessző vagy új mondat.
"Talán elkésett vele, láttam elégszer, hogyan robban be az ellenfelei alá egy ilyen kis afférnál, képtelen lettem volna kivédeni." - Szerintem itt kis szedd szét, ez minimum három külön mondat! (Az elejét nem is értem. Miért késett el vele, és ez hogy jön ide?)
"Elsütöttem pár kombinációt." - Én meg pár fapoént. Ez is kiütheti az ellenfelet.
"Nem pörög százhúsz százalékon az agyam, ha maximális formában vagyok, akkor vagyok olyan szinten, mint ő hideg fejjel!" - Megint két mondat.
"Csak akkor jöttem rá, hogy direkt adta fel magát, amikor lelépett róla" - Miről lépett le?
"Állítólag „érzem” a levegőt. " - Az idézőjeleket vedd ki, az állítólag épp elég.
"Most tehetetlen szikladarabként zuhantam, elemi vágott bele a szőnyegbe." - Ajánlom, hogy egy főnévvel bővítsd az elemi melléknevedet.
"Megsemmisülten hevertem a földön, tudtam, hogy Ippont dobott." - Lehet akár két mondat is, de jó így.
"Krisz kifürkészhetetlen, talányos mosollyal nézett rám." - Elég az egyik jelző. (Miattad csupa csoki lett a Shift gomb. Érezd magad összeszidva!)
"A bíró kérdőn ránk pillantott, és közben intett a pontozóknak, Wazari értékű dobás volt." - Az utolsó vessző legyen kettőspont. (Azt az eleje óta nem használtad.)
"Mindkettőnknek beintett egy–egy büntetőpontot is, amiért földharc nélkül álltunk fel." - Tényleg, ha földelementálok harcolnak, az is földharc?
"a belsőmben robbanó adrenalin-bomba szétáradt a testemben" - Tudom, hogy a tudomány mindenre képes, de mondd csak, hol máshol "robbanhat" az az adrenalin-bomba, hanem a belsőjében?
"szétvetette a mellkasomat, valósággal rárobbantam Krisszre." - Robban-robban. Szóismétlés. Az utolsó tagmondatot amúgy is másik mondatba tenném, de kell egy szinoníma is... mondjuk "rávtetettem magamat"?
"Kifejezetten rosszul vettem fel a hátamra, egy tapasztaltabb judós bármikor lemászik róla." - Kriszről? :)
"De nem egy tizedmásodperc töredéke alatt." - Felkiáltójel, nem új bekezdés, túlcifrázott. Századmásodperc szóhoz mit szósz? (Paradicsompürét, tudom.)
"És nem ekkora energia ellen." - ellen?
"élánnal" - Mifelénk elánnak mondják. A szótár csak írja. ;)
"ugrottam rá vissza" - vissza rá
"Félrecsaptam a kezét, és előre rántottam." - mit, a kezét? (feltételezve, hogy tudsz írni, persze, hogy nem, de a vesszőhibák hiányára nem építhetek az eddigiek ismeretében)
"Kitámasztott oldalra, és rögtön felém kapott, kicsúsztam oldalra, és a lábammal elkaptam a nyakát." - Két mondat, az oldalakkal vigyázz! (Szóismétlés.)
Az én hibám, ha nem látom magam előtt a harcot? Középen elkeveredetm, de az eleje és a vége tiszta. Az az előrerántás zavaros.
"közben a szangoku szorítását is növeltem" - Én meg az XP-met növelem ennek a novellának az elolvasásával.
"Az új szabályok miatt addig kell húznom a kezét, amíg le nem kopogja." - Ki, mit?
"A fojtás elvileg jól bent van, már fuldokolnia kéne, miért nem adja fel?" - Az első tagmondat után háom pont, és válaszd két mondattá. Úgy jobb. (Nem értek ehhez, de a fojtás a sportodon kívül mást is jelent... :) )
A az érzésem, hogy ha katonai terminus technicusokkal dobálóztál volna, azt jobban megértem.
"Nem igaz, sosem bírom rendesen befogni." - Felkiáltójel. (Én is ezt szoktam mondogatni...)
"Még erősebben húztam, add már fel!" - Monnd csak, kinek beszél - és kicsoda? :) És miért egy mondatban? (Ügyelj arra, ki a narrátor, ki a főhős, kinek mit mondd!)
"Felpattantam, ittam magamba a diadalmat, jön Prága!" - Megint kettészedném. A diadalom szép régi szó, ma gyakoribb a diadal (diadalt) használata.
"Legszívesebben a levegőbe ugrottam volna, és ordítottam volna!" - Voln-volna - itt csúnya.
"Egy csapat ujjongó embert kellene látnom ott, ahol az a rakás maga elé bambuló judoka, a csapattársaim álltak." - Ez itt csúnya, másik stílus! Meg jelen-múlt keveredés.
"Szóval így állunk. Őt akarták győztesnek." - Jelen-múlt.
"Ekkor tűnt fel, hogy milyen csend van, a bírók dermedten állnak. Odaszaladtam, és megfordítottam." - Mit? :) Utolsó vessző nem kell.
"Megfojtottam. Éreztem, ahogy kiszáll belőlem a vér." - Itt az utolsó mondat lehet új bekezdés.
Alapvetően nem rossz, a csavar a végén jó. (Nem azért, de nem erre vannak azok a bírák, hogy ezt észrevegyék? Ez nekem abszurd.) Sok a hibád... ööö... ott, fentebb láthatod. :) A sztori egyszerű, követhető, semmi extra - nem vállaltad túl. A megértéssel nem lesz baj, az biztos. Maga a harc leírása kicsit zavaros, meg a rengeteg sportszleng vagy szakkifejezés megdobja az érthetetlenségi rátát. Probléma még a jelen és a múlt keveredése.
Láttatni viszont tudsz, a történet átélhető, izgalmasra sikeredett (mondjuk nem hozott tűzbe, de engem még a lángszóró sem tud). Egyszerű, hétköznapi "common hero" sztorinak indul, baleset lesz a vége, mégis teljesen normális marad, "akár meg is történhetett volna". Összességében nem rossz.
(Mégis ajánlom, hogy legközelebb ne tedd fel, tudod, a rendőrség már keres, aztán most lebuksz.)
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

v, 2009-01-18 21:54 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Köszönöm Dóri! Javítani már csak holnap tudom, ma még ezer dolgot le kellene tudnom. Hm, igazából azért járok máshoz javítani, hogy kevesebb hibám legyen, majd még gyúrok rajt.
Eredetileg a novella az edzésnaplóm szűk, valamelyest hozzáértő körének készült (karácsonyi meglepi volt, mert akkor ugye edzésekről nem tudtam írni), majd azt dolgoztam át egy emészthetőbb formába. Ezek szerint nem sok sikerrel, persze nem villogni akartam, hogy mekkora egy penge vagyok a kifejezéseknél, csupán észre sem veszem, ha ez jön az ujjamra. Kiváncsi voltam, tudok-é közérthetően is írni a judóról, ezért írtam. És azért is, mert régi félelmem, hogy valakit egyszer véletlen kinyírok. Igaz, ez szinte lehetetlen (igazából ez már rögtön buktató is a dologban), a fojtástechnikák olyan kifinomultak, hogy a legnagyobb dromedár sem tud vele megölni vele valakit, hacsak nem húzza két-három percig az ellenfél nyakát, azt pedig nem szokták tolerálni a négyperces küzdelmi időben (fojtásban öt másodperc a max, egy szemetebb bírónál, normálisnál tíz. Annyi idő alatt viszont elájulni el lehet, próbáltam). Esetleg még eltörheti a nyakát, de az sem egyszerű dolog. Amúgy judóban sajnos (a novellával nekik is akartam egy kicsit ágálni) nagyon gyakori az, hogy a szervező klub nagyon nagy előnyökkel indul. Nem akarok személyes példával élni, hiszen én EB válógatónak nem igazán érek a közelébe (másik bukta, nem csak az első jut tovább), de az olimpiáról tudok mutatni: Ungvári meccse az orosz ellen. (Az európai vagy talán a világ judószövetség elnöke orosz muki lett, kellett volna a babér, ezért kellet Unginak veszíteni.)

v, 2009-01-18 22:02 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Azt sejtettem, hogy nem direkt ködösítettél... :)
Egy jótanács Neked és mindenkinek: az a véleményező, aki hibalistát ír, nem foglalkozik azzal, hogy az olvasástól számított 24 percben, vagy 24 napban javítod-é a művet. Sőt, az sem érdekli, hogy javítod-e (ha mondjuk Scriptes, vagy pályázatos műről van szó, akkor persze más a helyzet), csak ha mondjuk pár év múlva találkozik vele egy másik oldalon, hát nem szívesen veszi, ha az eredetit látja viszont, a hibákkal egyetemben. Ezért végtelenül kedves, hogy leírod, miszerint már csak holnap fogod javítani, de engem, hidd el, nem izgat. Felőlem holnapután is nekiülhetsz. :)
(EK azt mondta, menti. Vagyis nem szalad el a műved. :) )
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

v, 2009-01-18 22:48 Dom Wolf

Dom Wolf képe

(Köszi Ek!)
Értem én, de egy "köszönöm szépen" az épp úgy jelentheti azt is, hogy "tök jó fej vagy, aranyos, hogy kiírtad, amiben nem értek egyet, leírom, hogy miért nem, a többit elismerem, tényleg hiba, de ez is lehet személyjegy, nem?" Meg én türelmetlen fajta vagyok, és magamból indulok ki, istenigazából valahol elvárom, hogy javítsa is az, akiken írom, és ne egy hónap múlva. De ez én vagyok, aki kb egy hónapja javítgat.

h, 2009-01-19 20:15 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Én három év után javítottam pl. A sziklaszirtent. :) Szóval magamból kiindulva... nem kell siteni, ráér... :D
_____________________
Csak én, Bloody Dora, mint azt már megszokhattátok.

k, 2009-01-20 14:58 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Késő :D már javítva
ek: art. hát, hasonló

k, 2009-01-20 15:34 Ndy

Ndy képe

Bár a bírók résen vannak, azért meg lehet fojtani valakit. (a nyaki ütőérnek kevés is elég) Ráadásul nyaktörés is simán lehet... a cselgáncs messze a legkegyetlenebb engedélyezett sportág :) (anno nálunk az EB válogatón csak úgy álltak sorban a mentők, és volt is dolguk :D )

k, 2009-01-20 16:12 Dom Wolf

Dom Wolf képe

(pszt, próbálok embereket toborozni!)
Azért annyira nem könnyű az... Persze, lehetnek ügyetlen mozdulatok, ennél a szangokunál pl. elvileg csak az egyik ütőrét szorítod el, a másik szabad. Ha viszont mondjuk a saját vállának pont úgy préseli neki a nyakát, hogy eltalálja az artériát, akkor meg is fojthatja. Hát, legkeményebb sportág? Olimpiai viszonylatban biztosan. (nálunk az EB-n? Judóztál?)

k, 2009-01-20 16:21 Ndy

Ndy képe

Valamikor rég, tán igaz sem volt. Sajnos pont akkoriban jött ez a szocialista, kontra kapitalista blokk ellentét, így a valódi EB-vel gondok voltak :( (ha volt is, nagyon rangon aluli, senki nem küldött versenyzőket) Viszont a szoc. országok nemzetközi versenyét meg is nyertem, úgyhogy Eric Cartman örök érvényű szavait idézve: "nyenyenyenynyeeenye" :D

k, 2009-01-20 16:48 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Ahhoz gratulálok (bocs, hogy egy kicsit késve 8) )! Én úgy tudom, a judónak azért az még egy hőskora volt, legalábbis cirka másfél évtizede nagyobb népszerűségnek örvendett. (szépen mondva mára már elitebb lett...)

v, 2009-01-18 21:59 Crystalheart

Azta... :D Erre mást nem mondhatok.
 
Dom: Akkor megvárom az olvasással, hogy javítod, amit kell. :)

h, 2009-01-19 23:06 Maggoth

Maggoth képe

- Maggoth
Állat volt, ha nem lenne benne néhány nehézkes mondat és a hibák, simán megadnám
rá az ötöst, így sajna csak négy.
Pl: "Számtalanszor halok meg és éledtem újra a tatamin."
Ettől függetlenül nagyon-nagyon jó kis mű!
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

k, 2009-01-20 07:56 Mickey Long

Mickey Long képe

Látszik, hogy már régóta űzöd a sportot, mert teljesen természetesnek veszed, hogy mindenki ért mindent ;). ( Gondolok olyanokra, hogy ki húz kit, és kinek hátán, meg mivel csinálja.) Nekem sajnos közöm nincs a judóhoz, így egy kicsit ködös volt a küzdelem. Az írás jó, de megmondom őszintén, nekem a vége nem jött be.
"Mindkettőnknek beintett egy–egy büntetőpontot", tudom, hogy hogyan érted, de elképzeltem amint mind a kettő versenyzőnek beint a bíró...;)
Ha a hibákat kijavítod én is megadom a 4*...

---
"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." /Morpheus/

k, 2009-01-20 15:15 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Maggoth, Mickey, köszönöm a négyeseket! Igyekszem úgy gondolkodni, mint egy kívülálló, több kevesebb sikerrel. Több judós írást nem hiszem, hogy beküldök, ezt még kipofozom úgy, hogy érthető legyen (na meg a múlt-jelen hibákat átnézem, nem tudom, hogyan maradt benn).
Nos a vége, az inspilálta a történetet, máshogy nem is tudnám befejezni, úgyhogy azt nem variálnám.

k, 2009-01-20 15:25 Mickey Long

Mickey Long képe

Oké, nem azt mondtam, hogy variáld át! Csak szerényen megjegyeztem, hogy nekem speciel nem tetszett...
---
"A valóság az, amit a tudatod azzá tesz." /Morpheus/

k, 2009-01-20 15:55 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Én pedig megfontoltam a megjegyzést ;)

h, 2009-01-26 18:59 Urbatorium

Urbatorium képe

Őszintén megmondom, hogy nem szokásom az a reakció, amit kiváltott belőlem a csattanó elolvasása: Elhűlve, döbbenten meredtem a monitorra. Lehet, hogy ez személyes élmény volt, de sikerült annyira beleélnem a magam az írásodba, hogy jópár pillanatra igenis lehetségesnek tartottam, hogy az esemény megtörtént. Rendkívül lekötött az az egyszerű, jéghideg fejjel, pontról-pontra végigvezetett történetmesélés, stílus, amivel dolgoztál. Részemről gratulálok hozzá!
Viszont másik oldalról tény, hogy számomra se volt minden kifejezés, vagy esemény egyértelmű. Viszont ez nem zavart, kevésszer véltem kulcsfontosságúnak, vagy a helyzetből nem kitalálhatónak.

h, 2009-01-26 19:36 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Személyesnek csupán annyira az, hogy épp a másik oldalról voltam részese néhány afférnak, és néha aggódom, hogy nem csak ájulás vagy enyhe agyrázkódás lehet a vége egy ilyen akciónak. És nem is lehetetlen, nehezen, de ez is megtörténhet.
Amiket felsoroltál, hogy tetszett, annak nagyon örülök, mert ezt szerettem volna, hogy átmenjen. Ha lekötött, akkor te is ott kellett hogy "legyél" egy picit a tatamin.
A letisztázás. Hát igen, azon lenne még mit finomítani.

h, 2009-01-26 20:04 Ndy

Ndy képe

Hehe: engem pont az idegesített, hogy miért kell magyarázni, hány pont egy ippon :)

h, 2009-01-26 21:49 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Mondasz valamit! Judózzon mindenki, és akkor nem kell magyarázni!

k, 2009-02-03 16:36 Crystalheart

Ez mondjuk olyan, hogy az emberek jelentős része életében ha párszor fogott kardot a kezében, már ha egyáltalán, ugye. Filmen nem feltétlenül élethű harcot lát, sőt. Könyvben mégis úgy kell leírni egy csatát, egy párharcot, hogy ne zavarodjon bele az ember. Pedig nem jár mindenki hagyományőrző klubokba. :D

k, 2009-02-03 22:40 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Nem tehetek róla, menthetetlen utópikus álmodozó vagyok :D
Én soha nem fogtam kardot a kezemben (lászámítva, amikor öt éve hun voltam farsangon), de sokszor frászt kapok a régebbi filmek kardozós részeitől. Bezzeg a Bruce Lee filmek nagyjából hihetőek.
_______
(:{IOX

k, 2009-02-03 23:14 Anonymus R. Chynewa

Anonymus R. Chynewa képe

:)
Ez valszeg azért van így, mert Bruce Lee igazi harcművész volt, a "kardozós" filmek vívói meg jobb esetben kaszkadőrök, rosszabb esetben táncosok. Általában. :)
»___________»____________»
" Igen? És hol a sereg?.."

k, 2009-02-03 23:11 Anonymus R. Chynewa

Anonymus R. Chynewa képe

Nos. Én ugyan nem vagyok harcművész, de ez a mű nekem nagyon bejött. Annak ellenére élethű volt, hogy a szakszavakat nem értettem. Jó kis minidráma. Grat. Öt csillag részemről.
»___________»____________»
" Igen? És hol a sereg?.."

sze, 2009-02-04 07:08 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Köszönöm, hogy elolvastad, és a csillagokat!
Azt hiszem, tényleg ideje lesz átírnom néhány kifejezést benne, sül a képemről a bőr, hogy még nem csináltam meg.
_______
(:{IOX

szo, 2009-04-18 06:15 Ogreeee

Ogreeee képe

Izgalmas volt. Tetszett. Csak így tovább.

szo, 2009-04-18 06:57 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Köszönöm!
________
"Csak szidj. Előbb utóbb legyengülök, és elbukom.
Most szidd a hazád. Szidd a világot."