Go west!
Az utolsó ember is elhagyni készült Magyarországot. Ott állt Bucsunál a határon és merengve szemlélte a messzeséget. Nem tudta mit is néz valójában; hisz a poros, melegtől vibráló nyári levegő fátylat vont elé. A táj látványa remegett a szemei elött ami olyan érzést keltett benne, mintha ébredés után, kotyagos fejjel próbálna felidézni egy álmot. Érezte a hatását, de csak halványan tudott egy-egy részletetle pontosan emlékezni. Mintha egy egyre jobban felgyorsított filmet nézne, ami egyszer csak egy színes, suhannó csíkká olvad össze.
Ekkor feleszmélt a pillananyi transzból. Megrázta a fejét és a kezében lévő listára nézett amin pontokban szedve ott sorakoztak a tennivalói. Csupa műszaki dolog. De hát ő mérnök volt. Ezért esett rá a választás a jelentkezők közül. Ilyen műszaki dolgokat mégiscsak jobb szakemberre bízni.
- Ide precizítás kell! - mondta ki hangossan. Talán csak azért, hogy visszazökkentse magáta jelenbe. Furcsálta, hogy a saját hangj is valahogy gúnyosnak hangzott ebben a csendben.
- Vízrendszer lezárva, gáz szintúgy - vette végig a rábízott fontos dolgokat.
A listáján márcsak egy tétel szerepel. Sóhajtott, és meghúzta az elektromos rendszer főkapcsolójának fogantyúját.
- Na! Most már az áram is rendben. Mehetünk!
Felnézett az óriási táblára, amit a határnál állítottak fel: „Szépen berendezett ország igényeseknek, hosszú távra kiadó!”- olvasta a feliratot.
- Igényeseknek mi? Hmmm. Talán a Hollandok. Úgyis jön a globális felmelegedés és elönti őket a tenger. Biztos tetszene nekik. Sok meleg víz. Építhetnének üvegházakat, termelhetnének zöldségeket, talán a tulipán is jól bírja itt... Igen! Talán ők tudnának vigyázni rá. Nem laknák le. Hátha még visszaköltözünk.
Szája keserű félmosolyra szaladt, majd szembefordult a lenyugvó nappal és elindult nyugatnak. Bele a lemenő napba. Hátrahagyta a régi vágyakat, álmokat és újak keresésére indult. Reménnyel telve, bár kissé keserűn.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
-
Megosztás


p, 2012-08-17 12:53 Blade
Az ötelt jó, a megvalósítás gyenge.
"szívén fura súllyal" - a súly nem lehet fura
precízség - precizitás
szüleink síraj - hanyagság, tunyaság, lustaság
Ez így olcsó munka, sokkal több időt kell rászánni az irományra, még egy egypercesre is.
- A magyar nyelv logikus félépítésű, tökéletes struktúrájú és minden más nyelvet felülmúl - Jakob Grimm. -
p, 2012-08-17 13:12 Kelvin
"vajon minden meg tett-e" , ráadásul igekötő
" rábízott" ,
"Nagyreményű mérnöknek készült a honi egyetemi rendszerben ifjúként" én az ifjút a mondat elejére raknám.
"szüleink síraj" na...
"Felnézett az óriási táblára amit a határnál állítottak fel. „Szépen berendezett ország igényeseknek, hosszú távra kiadó!”- Olvasta a feliratot." tábláravessző, és a fel után is szebb lenne egy kettőspont. Az o kicsi.
"- Igényeseknek" ,
Nem hiszem, hogy mindent kiszedtem. A hozzászólások jöhetnek, de aktuálpolitikai arcoskodásért azonnali törlés, nyilvános megalázás, elseggelés és egy Twilight olvasónapló kötelező benyújtása a büntetés.
"...Lámpámba az éjnek
pilléje repdes,
Gyász vergődik a falon..."
p, 2012-08-17 14:36 mephistopheles
Azt hiszem nagyon is értem mit akarsz mondani. Ráadásul igencsak aktuális a téma, mondhatni egy generáció kór- és korképét ábrázolod. Viszont sokkal jobban is megírhattad volna. Az előttem hozzászólók ki is emeltek jó néhány dolgot, ezért ismétlésbe nem bocsátkoznék.
p, 2012-08-17 19:13 Dzsoruto
Köszönöm a válaszokat. Mentségnek csak annyit, hogy hirtelen felindulásból elkövetett skicc. Ha gondolkodom rajt akkor meg sem írom. Megpróbálok javítani rajt.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Olyan mértékben agyafúrt vagyok, hogy ha nem tudnám, hogy már vagyok, kitalálnám magamat. „Az élet olyan, mint egy nyári ru
p, 2012-08-17 21:00 polgarveronika
Az egyperces egy rendkívül nehéz műfaj. Óvatos bánásmódot igényel. A téma, amit felvet az írás világos, egyértelmű. Az írói szándék is világos, ám a kivitelezés csak foltokban illeszkedik a mondanivalóhoz. Gyúrd még egy kicsit (vagy nagyon)...
_______Tertium non datur ______
p, 2012-08-17 23:22 Dzsoruto
Köszönöm a választ. A téma valóban egyértelmű, az írói szándék viszont nem. Mármint nem tudatos. Egyszerűen feszültséglevezetés. A hétvégén kijavítom a hibákat. Átnézem betűre. Legalább a helyesírás legyen rendben, ne rondítson itt. A tartalomhoz viszont sokat tenni nem tudok. Sajnálom. Szerintem ebben ennyi van. Kösz a lehetőséget.
------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Olyan mértékben agyafúrt vagyok, hogy ha nem tudnám, hogy már vagyok, kitalálnám magamat. „Az élet olyan, mint egy nyári ru
szo, 2012-08-18 07:38 polgarveronika
A feszülséglevezetés még kevés ahhoz, hogy jó legyen valami. Akkor fuss két kört a ház körül! Ha meg nem tudatos az írói szándék, akkor vmi nem stimmel. Nem a történettel van a gondom. Az tényleg annyi, amennyi, hanem a kivitelezezéssel.Abban viszont még vannak lehetőségek.
Jó munkát!
_______Tertium non datur ______
cs, 2012-08-23 19:04 Blade
Ebben sokkal több van, az ötlet tényleg jó!
- A magyar nyelv logikus félépítésű, tökéletes struktúrájú és minden más nyelvet felülmúl - Jakob Grimm. -
h, 2012-08-27 23:29 Alma
kedves ,,Dzsoruto" már az első mondatoknál hallottam a hangodat a fejedben, pont ilyen szavakat használ beszélgetéskor is. :) amúgy nem rossz,de nem elég ütős.