Utolsó kívánság 18+ (javított változat)

Mottó: "utolsó aljas gazfickó lennék, ha a puncikról lebeszélnélek" (Pyrrhusz)

Romantikus regények megható, szívszorító pillanata, amikor a főhős halálosan megsebesül a csatában, végzetes sérülést szenved, és miközben lassan eltávozik belőle az élet, kihunyó öntudattal még elsuttogja imádott kedvesének a nevét.
Ahogy mondani szokták, a szerelmének a nevével az ajkain hal meg.
Én is gondoltam már arra, hogy majd, annak idején, hosszú évtizedek múlva, amikor elérkezik életem utolsó pillanata, szeretett nőm nevével, a szívemnek oly kedves, imádott névvel az ajkaimon szeretném kilehelni a lelkem.
Ez olyan romantikus lenne...
De aztán - ahogy jobban belegondoltam - egy még ennél is szebb, meghatóbb, felemelőbb dolog jutott az eszembe...

Tehát.
Amikor megtérek a Teremtőhöz, amikor itthagyom ezt az árnyékvilágot, akkor a szeretett nőm nevével a lelki szemeim előtt, ugyanakkor egy csinos lány nagyon is valóságos, harmatosan fiatal, imádott puncijával az ajkaimon szeretnék meghalni.
És akkor a punci, ez a csodálatos, egész életemre döntő hatással bíró, meghatóan gyönyörű, imádott objektum végre beteljesítené a legkedvesebb feladatát!

Átsegítene engem a földi mennyországból az égi mennyországba!

Így legyen!

Pyrrhusznak, szeretettel és barátsággal...

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2016-09-03 15:41 Kelvin

Kelvin képe

"meghatóan gyönyörű, imádott... objektum" Objektum??? :D
Ettől függetlenül gyönyörű gondolat, de azért próbáld elképzelni az intenzíves ápolók döbbenetét.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2016-09-03 17:16 Gitáros

Gitáros képe

"próbáld elképzelni az intenzíves ápolók döbbenetét."

Tudod, mennyit kellett könyörögnöm nekik, amíg végre odaengedtek a géphez a csendes pihenő alatt...?

Az "objektum" tekintetében természetesen igazad van, megint elragadtattam magam.
Mentségemre szolgáljon, hogy az írás lendületében-hevében a képzeletemben ez a gyönyörű testrész szinte elemelkedett a földi valóságtól, és mint a szférák magasságában lebegő "vágy titokzatos tárgya", úgy jelent meg a lelki szemeim előtt...D

Most be kell fejeznem, mert azt hiszem, hozzák az injekciót...:)))

Miki

szo, 2016-09-03 17:46 Kelvin

Kelvin képe

Mi a szar van veled? :D :D

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

szo, 2016-09-03 23:19 Gitáros

Gitáros képe

Fel vagyok dobva - talán azért, hogy ez a kis marhaság egyáltalán kikerült -, és olyankor sziporkázni szoktam..:DD (Vagy csak szimplán hülyét csinálok magamból. Egyelőre nem tudom, hogy melyik változat a nyerő...:)

Miki

szo, 2016-09-03 19:34 Sren

Sren képe

Ezennel fejet hajtok Pyrrhusz csodálatos szeméremajkai előtt... :DDDD

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2016-09-03 23:23 Gitáros

Gitáros képe

Te jó ég!!!
Pyrrhusznak szeméremajkai vannak??? (Esetleg egy nagy, tartósítószerrel teli üvegben. Megvan a következő horror sztorim témája...:)))

Miki

h, 2016-09-05 23:19 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Szürrealisták, mi? :-)

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

szo, 2016-09-03 20:52 Sednol

Sednol képe

Éhes disznó... :D

Vezess listát a szerelmeidről, és reménykedj, hogy ők tovább élnek, különben folyton új áldozatot, akarom mondani hölgyeményt kell kajtatnod, ha az aktuális kiszemelt hamarabb adná fel. :D

Azért elképzeltem, ahogy egy nyolcvanas mami (mert hosszú életet kívánok :D) a köszvénytől és a fájó ízületektől nyögve föléd mászik. Kényelmesen elhelyezkedik, majd rámered az EKG gépre. :D

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

szo, 2016-09-03 23:13 Gitáros

Gitáros képe

Most ment el a kedvem az egésztől...:DDD

Miki

v, 2016-09-04 05:38 Dana

Dana képe

Ott a pont, ugyanerre gondoltam. Ami egy darabig virágkehely, egy idő után összeszottyadt salátalevél.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-09-04 06:38 Gitáros

Gitáros képe

Minél többet gondolkozom rajta, és minél inkább figyelembe veszem az észrevételeiteket, annál kevésbé tetszik a végeredmény. Az alapötlet jó - szerintem -, de bőven lehet csiszolni rajta. Lehet, hogy átírom..:)

Miki

v, 2016-09-04 07:13 Gitáros

Gitáros képe

Átírtam..D

Miki

v, 2016-09-04 08:01 Sednol

Sednol képe

A teljesség kedvéért. :D

Alapvetően – ismert korodat is fegyelembe véve, ettől nem tudtam eltekinteni – felmerül a kérdés: miért gondolod azt, hogy az imádott nőd megrekedt egy bizonyos korban?

Tovább gondoltam, és két ötletem támadt. Az egyik stílusos, míg a másik beteges.
Kezdjük a kevésbé felháborítóval.

Kedvesed még a harmincas évei előtt – feltéve, hogy fiatalon szeretted volna megőrizni az áhított pillanat beteljesítésére (halkan jegyezném meg, hogy minden X-nek megvan a maga varázsa, így nem tudod, miről maradsz le) – sikeresen meggyőzöd, hogy jobb lesz neki lehibernálva, majd Isten tudja, mennyi idő múltán felélesztik, hogy megöljön.

Elég romantikus? Nem? Akkor jöjjön a második kevésbé impozáns.

Tételezzük fel a legjobbat, nem pedofil, akarom mondani türelmetlen vagy, csak csodával határos módon tökéletesen meg tudod mondani az emberekről, hogy fognak évtizedek múltán kinézni. Nyugdíjas éveidet óvodák, iskolák környékén tengeted, és katalogizálod a lehetséges alanyokat, hogy a megfelelő pillanatban oda rángathassák az addigra felnőtt leányzót.
Itt azért több dolognak is teljesülnie kell. Önszántából senki sem guggol egy haldokló vén trotty fölé, így kell, hogy legyen legalább egy megbízható embered, aki beszélőkéjét és tőkédet – nem azt, ami a lábaid közt himbálódzik holtan – nem kímélve ráveszi a kiszemeltet a végzete beteljesítésére.

Szerintem ez sem túl romantikus.

Van viszont egy gyakorlatias javaslatom. Keress egy beteges szexpartner keresőt, és dobd fel rá az álmodat. Hátha akad egy „nyitott” fiatal, aki megfelel az elvárásaidnak. Persze ebben az esetben sem árt, ha van pénzed. :D

Száz szónak is egy a vége.

Álmod nem egyedi a történelem során, sőt talán még soha azelőtt nem volt ennyire elérhető, mint mostanság a pénz világában, de nem lenne szebb jóban-rosszban megöregedni valakivel, és kéz a kézben meghalni?

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2016-09-04 15:36 Gitáros

Gitáros képe

Azt hiszem, most jött el annak az ideje, hogy megkérjük a Karcos szerkesztőket, hogy valamiképpen próbáljanak meg a meglévő írás-kategóriák közé beszuszakolni újabb kategóriákat - szatíra, humor, groteszk - mert amikor egy könnyed kis marhaságot, egy aprócska ötletet ilyen komolyan elkezd valaki kielemezni - és nem csak rólad van szó, hanem általánosságban beszélek - akkor ott nagy baj van.
Ez most tisztára olyan, mintha egy néhány mondatos, egyetlen csattanóra épülő viccet meg kellene magyarázni.
Ami a dolog halála.

Példa:
Két rendőr beszélget.
- Te öregem, ha vége a műszaknak, hazarohanok, és letépem az asszony bugyiját!
- Miért? Olyan kanos vagy?
- Francokat. Annyira szorít!

Ez most akkor hogy is van?
A rendőr a feleségének a bugyiját hordja?
Nem lehet, mert ha ez rendszeresen megtörténne, akkor már hozzászokott volna a kényelmetlenséghez, és nem tette volna szóvá a kollégája előtt.
De, ha csak most fordult elő először, akkor felmerül az emberben, hogy miért kellett felvennie az ominózus fehérneműt.
Kipróbálta, hogy milyen érzés női bugyit hordani? (Lelki problémái vannak a fickónak?)
Először jó ötletnek látszott, csak nem számolt azzal, hogy a kezdeti kellemes érzés az idő előrehaladtával kifejezetten kellemetlenné válik?
Már csak a méretbeli különbségek miatt is, ugyebár...
Vagy semmiféle beteges vágy nem vezérelte, csak éppen az összes alsónadrágja mosásban volt - ami eléggé hihetetlennek tűnik -, és kényszerűségből, kivételes alkalomként vette fel a felesége fehérneműjét reggel, amikor szolgálatba indult?
És az asszony hol volt akkor éppen?
Aludt, vagy már elment otthonról korábban, így emberünk zavartalanul, a lakása magányában tudta elkövetni ezt az egyszerre betegesnek mondható, ugyanakkor nevetséges dolgot?
És, ha - miután a kollégájának ezt elmondta, aki valószínűleg azonnal továbbadja az információt a többieknek - ez kitudódik a testületnél, nem lesz-e országos botrány a dologból, egyrészt az összes rendőr rajta fog röhögni, másrészt a felettesei azonnal kirúgják, és a média is várhatóan rögtön rákap a dologra, bemondják a híradókban, és arcuk eltakarását kérő kollégák fognak nyilatkozni a riportereknek?
A felesége pedig azonnal benyújtja a válókeresetet, és zokogva fogja bizonygatni az őt felkereső szemfüles riportereknek, hogy soha nem gondolta volna, hogy a férjében kettős személyiség lakozik, és teljesen összetört a hír hallatán?

A komoly elemzést illetően neked természetesen igazad van, csak éppen ezt a kis ökörködést nem kell komolyan kielemezni és minden szempontot figyelembe véve, körüljárni a témát.

Ha visszatérünk az én írásomhoz, teljesen nyilvánvaló, hogy - miután nem tudjuk a halálunk időpontját, csak akkor, ha "önkezünkkel vetünk véget életünknek" - nem élhetjük le utolsó éveinket egy csinos, fiatal lányt állandóan kézen fogva, hogy amikor úgy érezzük, itt az utolsó óránk, akkor előtte gyorsan megkérjük a csajt, hogy ugyan, legyen már szíves ráülni a szánkra, mert most fogunk meghalni!
Ha egy kórházi ágyon, halálos betegen várjuk, hogy elérkezzen az utolsó pillanatunk, akkor nem is egy, hanem több lányt kell megbíznunk a feladattal, akik 0-24 órában váltják egymást, hiszen nem lehet tudni, hogy nappal, vagy éjszaka halunk-e meg.
A lányok pedig - akiket persze jól meg kell fizetni, ebben nincs vita - állandóan az ágyunk mellett kell, hogy őrködjenek, nehogy elszalasszák a végső pillanatot.
Ez minden szempontból képtelenség.
Arról nem is beszélek, hogy mi van, ha nyilvános helyen történik a halálunk?
Utcán, étteremben, vagy az öregek otthonában, ebédidő alatt?

És mi van, ha szívrohamot kapva, hirtelen esünk össze, és már nem is tudunk magunkról?
Akkor a lány - lelkiismeretesen teljesítve a feladatát - gyorsan lekapja a bugyiját (vagy készülve a feladatásra, nem is hord alsóneműt, hogy bármelyik pillanatban "bevethető legyen"), és az összecsuklott testünket a hátára fordítva, azonnal ráguggol az arcunkra, hogy kihunyó öntudatunkkal még érezzük, amint az imádott testrész a szánkkal érintkezik?
Mindezt a körülöttünk bámészkodó tömeg szeme láttára, és hangos éljenzése közepette cselekszi majd???

Soha nem hittem volna, hogy ez az aprócska ötletem majdhogynem tudományos elemzések tárgya lehet..DD

De azért köszönöm a hsz-edet, remekül szórakoztam rajta, és miközben a válaszomat írtam, sok minden felmerült bennem is..DDD

Miki

h, 2016-09-05 23:18 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Nem veszem komolyan a lehetőségeidet, amiket felkínáltál. :-)
Nagyon sok hölgyemény van tizennyolc felett, akiket bizton érdekelne egy ilyen jellegű megkeresés méghozzá ingyen és dalolva.
De ha fizetni kell, akkor meg csak összedobnánk, nem?
Ennyit csak megérdemel a Karcolat Doyenje?
Ezennel életre hívom a Gitáros Utolsó Puncija Alapítványt.
Viking temetéseken voltak önként jelentkezők, akik felmentek a halott harcos lángoló hajójára, hogy együtt pusztuljanak vele.

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

v, 2016-09-04 11:50 búbánat

Mivel mottóval indul, arra asszociálhatunk, hogy pályázatra készült a novella.

Tény, hogy a macedón uralkodótól vett idézet konzekvensen megalapozza az írás hangulatát.

A prológusban (amit inkább nevezhetnénk expozíciónak) a szerző - miközben egészen visszamegy a romantika századaiba - kifejti, milyen gondolati sík alapozza meg a majdani vég konklúzióját. Teszi mindezt úgy, hogy kronologikus sorrendben rávetíti azt saját, hányattatott életére, fájdalmakkal és küzdelmekkel tűzdelt gyermek- és felnőttkorára. Majd rámutat a trubadúrok és minnesangerek, valamint azok hagyományaira épülő hollywoodi produkciók finomkodó, álszent, hamis illúziókat tápláló, a testiség örömeit (valószínűleg vallási okokból háttérbe szorító) elkendőző magatartására.

A válság feloldására a szerző megnevezi önnön vívódásinak oly kedves, a romantika által vezérelt prüdéria hatására elhallgatott testrészt: Punci.

A végső katarzist az adja korona gyanánt az olvasónak, hogy szembesülhet a mennybemenetel e nemes - a karóba húzásnál mindenképpen -, és az utolsó kenetnél is magasztosabb módozatával.

v, 2016-09-04 14:22 mészégető

mészégető képe

Tudom, hogy mi nem beszélgetünk itt, de ez az " utolsó kenet " ez biztosan végig volt gondolva? Ha igen ,fenomenalisan obszcén, ha nem akkor obszénül fenomenális.

v, 2016-09-04 15:40 Gitáros

Gitáros képe

"Tény, hogy a macedón uralkodótól vett idézet konzekvensen megalapozza az írás hangulatát."

Az lehet, de itt nem a macedón uralkodótól vett idézetről van szó, hanem a Pyrrhusz nevű, nagyon rokonszenves Karcos írótársamról, akivel ugratni szoktuk egymást.
Ő rágja állandóan a fülemet, hogy írjak már a "puncikról", amely kérésnek én természetesen örömmel teszek eleget.
Most is ez történt...:)))

Miki

v, 2016-09-04 16:12 Dana

Dana képe

Szerintem búbánat tudja... Általában véve is végigröhögtem a hsz-át.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2016-09-04 17:38 búbánat

Gyermekként Báthori avagy Báthory Erzsébetről azt olvastam, hogy szűz lányokat gyilkoltatott és kínzott/kínzatatott meg, majd vérükben fürdött, hogy fiatalságát megőrizze. Valamint azt is, hogy obszcén és leszbikus orgiákat tartott. Ifjú korom és tájékozatlanságom akkor szárnyalva hitte ezen megalapozatlan legendákról, hogy a valóságot tárják elém. Naivitásomban Erzsébet egy leszbikus szadista szörnyként élt.

Később, már felnőtt fejjel, utána olvastam a miérteknek és hogyanoknak, amikor is kiviláglott, mindez pusztán politika, ármány és cselszövés eredményeként létrejött, koholt vád.

Nos, miért is írtam le mindezt?

Csakis azért, hogy véletlen se hidd, hogy az idézetet félrekalibráltam.

v, 2016-09-04 18:19 Gitáros

Gitáros képe

Oké. Meggyőztél.

Miki

h, 2016-09-05 23:12 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Egy utolsó, aljas gazember volnék, ha nem szólnék ezen Írás kapcsán!
Romantikus elgondolás, ily módon eltávozni(és kellően tökös és stílszerű), de azért ha éppen egy punci van a szádnál, akkor nehéz szavakat formálni. Szörcsögni azt lehet, lefetyelni, vagy egyéb hasonló hangot kiadni.
Szerintem ezt azért hatásosabban is meg lehetett volna írni, te képes is vagy rá.
És bárki, aki annyira prűd és álszent, mint a katolikus egyház és az általa képviselt világnézet egy része, hogy még magának sem meri beismerni, hogy bizony férfiként ezerévesen is ez a vágya(mi más lenne), akkor az ébredjen fel sürgősen Csipkerózsika álmából.
A romlás végi Róma kell ide, a francia rokokkó bujasága, a Nagy háború utáni Párizs kétes erkölcsei, a szabad szerelem "virágharcosai".
Két(vagy több) ember közötti testi szerelemnél ugyanis nincsen jobb, nagyszerűbb dolog az végeknél(amíg persze törvénybe nem ütközik).
Ezek nem beteges vágyak. Ezek egy egészséges, tetterős férfi vágyai.
Akit persze nemsokára már pelenkáznak, gyógyszereket reggelizik, a saját nevére nem fog emlékezni, leissza a vizet a műfogsoráról miután kivette a vizespohárból és hasonlók. (dehogy,soha):-)
De azt tudni fogja milyen illata volt annak a lánynak, akit először csókolt meg, a hajának a selymessége.
És, hogy a punci, az mennyire kívánatos és örömteli testrész, azt soha el nem feledi, amíg csak lélegzik, amíg a szíve ver. (kivéve persze ha halszagú)
Megható vagy ilyesmi, mert a szívem jégből van.
Innen is Tiszteletem Uram.
Riszpekt!

u.i.: Most aztán vissza az emlékekhez, amelyekről még nem meséltél.

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

k, 2016-09-06 03:26 Gitáros

Gitáros képe

Kösz, ez szép volt.
Már ezért megérte megírni..:)
Jövök még!..:DDD

Miki

h, 2016-09-05 22:50 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Szia!
Nos, becses személyem, illetve a történelmi alaktól elorozott itteni nevem egyike sem ült Makedónia trónján. Csupán csak az épeiroszi molosszoszok királya volnánk (majdnem megvolt Itália is, nem sokon múlott).
Le a prüdériával!!!
csak ennyit szerettem volna elmondani.:-)

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

k, 2016-09-06 07:47 búbánat

Akkor elnézésedet kérem, a "King of Macedonia", valamint "és rövid ideig Macedónia királya volt" akkor megint csak egy amolyan történelmi csúsztatás szerű valami, amire köszönöm, hogy tájékozottságod révén rámutattál, és megint tanulhattunk valamit.

k, 2016-09-06 10:43 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Ketten ültünk rajt egyszerre,nagyon rövid ideig, de nem erről voltunk híresek. Nem is tartjuk számon. Mint amikor megfogsz egy galambot és az azon nyomban ki is repül a kezedből.:-)

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

v, 2016-09-04 09:01 mészégető

mészégető képe

Nekem nem tetszett, nem értem, illetve értem, de nem szeretem ezt a fajta írást. Túl egyszerű, túl direkt, és mint "egyperces" sem műfaj-helyes, úgy gondolom. Sajnálom.

k, 2016-09-06 09:13 Smilezolika

Smilezolika képe

Annyi gyönyörű, de nehezen megvalósítható ötlet támadt a téma kapcsán, hogy kénytelen vagyok hozzátenni a praktikumot.

Javaslom tehát a szájkosár szerűen arcra kötözött műpinát. Mindig kéznél/szájnál van, örökké hamvas marad, könnyed viselet, és képtelenség váratlanul úgy elhunyni, hogy bele ne hörögj valami szépet.

k, 2016-09-06 10:47 Pyrrhusz

Pyrrhusz képe

Viszont ez azzal járhat, hogy majd az okozza a halálát, amit mindig is szeretett. Hiszen egy maszkként viselt készség csökkenti a látóteret, nem kis mértékben, tehát minimum egy erre kiképzett vakvezető kutya szükségeltetik. :-)

- "Az örökkévalóság nagyon hosszú. Különösen a vége felé." -Woody Allen

k, 2016-09-06 12:42 Gitáros

Gitáros képe

Zoli, ezen már én is gondolkoztam, és az ötlet nem is rossz, de pontosan a praktikum miatt nehezen megvalósítható.
Ha állandóan az arcodra van kötözve a műpina - hogy a te szóhasználatoddal éljek - akkor elveszíti a különlegességét.
Megszokod, már "nem poén", és egyáltalán, évekig nem lehet folyamatosan hordani.
Arról nem is beszélve, hogy az emberi orr olyan, hogy nagyon rövid idő múlva megszokja a szagokat, illatokat, tehát már nem fogod érezni, amit kellene.
És azért beszélni, enni is kell néha, stb.
Én arra gondoltam, hogy valahogyan a nyakban hordható módon kéne viselni, és amikor szükséges, egyszerűen az arc elé húzni - valahogy úgy, ahogy annak idején a vadnyugati útonállók húzták az arcuk elé a kendőt, amikor ki akarták rabolni a közeledő postakocsit.
A technikai részleteket később is ki lehetne dolgozni - milyen anyagból készüljön, hogyan legyen a kendőre ráerősítve, milyen illatokkal legyen átitatva, stb.

Még az is lehet, hogy meg lehetne gazdagodni belőle, ha az ötletet levédetnénk...:)))

Miki

sze, 2016-09-07 16:17 Smilezolika

Smilezolika képe

Értelek. Akár még igazad is lehetne az útonállós hasonlattal kapcsolatban, de kíváncsi lennék rá, hogy rántanád az arcod elé mondjuk egy hirtelen szívleállás esetén. Így aztán hiába hordtad évekig a nyakadban, amikor igazán szükséged lenne rá, csak tétlenül fityegne, te pedig melléhörögnéd a mondandódat.

sze, 2016-09-07 17:27 Gitáros

Gitáros képe

Igen, igen...
Ha elkezdjük részletekbe menően kielemezni a dolgokat, előjönnek a hiányosságok.
Ugyanakkor, nem hordhatjuk folyamatosan az arcunk előtt a "berendezést", mert úgy néznénk ki, mint a szájkosaras Hannibal Lecter a filmben, amikor átszállították egyik börtönből a másikba.
Valami jó megoldást kellene erre kitalálnunk, mert életbevágóan fontos dologról van szó...!

Miki

sze, 2016-09-07 17:48 Smilezolika

Smilezolika képe

Kerülgetjük itt a forró kását, miközben tudjuk, hogy a valós megoldás egy öngyilkosság egy erre a célra alkalmas módon berendezett kuplerájban. Akkor le van a gond. Élő, fiatal vagina gyönyörűen elrendezve az arcon és egyetlen pontos lövés, figyelve rá, hogy a végső élményt biztosító hölgy ne sérüljön különösebben.

sze, 2016-09-07 20:59 Gitáros

Gitáros képe

Ott a pont.:D
Nem akarsz írni róla valamit?

Miki

cs, 2016-09-08 06:16 Smilezolika

Smilezolika képe

Köszönöm, de azt hiszem, az alapötletnél rögtön le is ragadtam. :)

k, 2016-09-06 14:31 Ovidius

Ovidius képe

Tisztelettel jelzem a P. Akadémia professor emeritusai és PHD jelöltjei felé, hogy jelenleg nem tudok az üggyel foglalkozni. Nem mintha nem érdekelne, de a Molyon Neal Stephenson Naprendszeren belüli -- és jelenleg érvényes természettudományos elméletekhez ragaszkodó koncepciót támogató -- civilizációteremtő elmélete köt le. Ha megszabadultam a problémától, akkor rátérek az arcvédő használatának, mint technológiai védőeszköznek a szükségességére.
Szeretném a csapattal közölni, hogy középfokú munkavédelmi képzettségem (is) van... :DDD
A többi felső, és egyéb fokú...

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!