Úriemberek

– Ha megtenné, hogy felállna rá, nagyon megköszönném.
– Parancsára uram! Mi sem természetesebb.
– Lekötelez!
– Kérem!
– Szíveskedjék egy kicsit behajlítani a térdét, úgy jobban hozzáférek.
– Csak egy szavába kerül! Ha megkérhetném, hogy ne legyen túl szoros, inkább a lazábbat szeretem.
– Azért vagyok itt uram, hogy magának a legjobb legyen. Szóljon, ha túl testhezállónak véli.
– Jó lesz így, köszönöm, elég kényelmes!
– Ha megkérhetném, hogy nyújtsa előre a kezét, amíg ott is végzek.
– Ahogy parancsolja!
– Köszönöm. – Nem érzi idegennek, jó lesz így? Vagy eresszek még rajta?
– Tökéletes! Nem is érzem, ahogy a csuklómra simul.
– Most felül is megigazítom, elnézést, csak egy pillanat már és kész vagyunk.
– Csak nyugodtan! Ámulok a szaktudásán… látszik, hogy sok éve van a szakmában.
– Nagyon kedves, tényleg régóta űzöm az ipart, már a nagyapám is ezt csinálta.
– Derék dolog ez! Büszke lehet magára!
– Az volt, de sajnos már nem él, tavaly ősszel hunyta le a szemét, örök álomra.
– Elnézést, nem akartam tapintatlan lenni.
– Semmi baj, nem tudhatta, ne szabadkozzon. – Legyen szíves, hátrahajtani a fejét kérem, nehogy meggyűrjem a gallért!
– Oh, pardon, bocsánat… parancsoljon!
– Csak pár simítás, és mindjárt megvagyunk… remélem nem érezte fárasztónak.
– Semmi esetre, nagyon köszönöm a segítségét!
– Nincs mit, enyém volt a megtiszteltetés – mondta hátralépve.

Tiszt:
– A Magyar Népköztársaság bírósága előtt, Gróf Jakabfi Márton alezredes, bűnösnek találtatott, hazaárulásban és csoportos cselszövésben! Az ítélet kötél általi halál, ami azonnal végrehajtandó!

3.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2018-01-08 20:40 Dana

Dana képe

Nem kommentelem, hogy a hozzászólásommal ne befolyásoljam az olvasókat.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2018-01-08 21:09 Gitáros

Gitáros képe
2

Miután groteszk, nem érdemes kielemezni, hogy a valóságban előfordulhat-e egy ilyen beszélgetés egy hóhér és a halálraítélt között - viszont (sajnos) két nagyon nagy hiba van benne!

Amikor kizárólag párbeszéd szerepel egy történetben, baromira kell figyelni, hogy mikor ki beszél, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy az író egyszerűen a saját csapdájába esik, és ő maga is elveszíti a fonalat.

Mondom konkrétan:
"– Köszönöm.
– Nem érzi idegennek, jó lesz így? Vagy eresszek még rajta?"

Mindkét mondatot a hóhér mondja!!! Tehát nem szabad írásban úgy ábrázolni, mintha ketten beszélnének!

Másik példa:
"– Semmi baj, nem tudhatta, ne szabadkozzon.
– Legyen szíves, hátrahajtani a fejét kérem, nehogy meggyűrjem a gallért!"

Ugyanaz a hiba. Mindkét mondatot a hóhér mondja, tehát nem párbeszéd!

A vége pedig hiányos, a hivatalos formára mindig nagyon ügyeltek a hatóságok:
"Az ítélet halál, ami azonnal végrehajtandó!" - helyesen: Az ítélet KÖTÉL ÁLTALI HALÁL, ami azonnal végrehajtandó!

Ezeket javítsd ki, mert ezekkel a kezdőkre jellemző, gyermeteg hibákkal majdhogynem értékelhetetlen a sztori!

Egyébként egynek elment.
Üdv!

Miki

h, 2018-01-08 21:13 Dana

Dana képe

Szerintem az ítéletet és a sámlikirúgást is ugyanaz az ember mondja, ott sem kellene, hogy két gondolat legyen, nem?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2018-01-08 21:26 Gitáros

Gitáros képe

Erre nem is figyeltem annyira, de valószínűleg igazad van. Ezért jó, ha többen is elolvassák ugyanazt az írást, mert egymástól függetlenül észrevehetik az apróbb - vagy nagyobb - hibákat.

Miki

h, 2018-01-08 23:24 kerecsen31

Köszi az észrevételeket, igazad van, javítani fogom. A kezdőkre jellemző gyermeteg hibáknak, meg egy nyitja van, hogy kezdő vagyok. :)

k, 2018-01-09 10:39 Gitáros

Gitáros képe

Az, hogy kezdő vagy, nem baj.
Azért vagyunk itt, hogy segítsünk, megbeszéljük és körüljárjuk az esetleges problémákat, javítsuk a hibákat, rávezessünk a megoldásra, és veled együtt jussunk valamire.
Hajrá!

Miki

h, 2018-01-08 22:23 Suana

Megörültem az új írásnak, rá is vetettem magam, szokás szerint. Nem kellett volna! Este tízkor nem ilyen szórakozásra vágytam. De ez kizárólag az én hibám, és nem az írásé.
Az első mondattól kezdve tragikusan udvarias a párbeszéd. Realitást nem keresek benne, mert nagyon sok alkotás teljes mértékben mellőzi a realitást.
A megtévesztő hibákat Gitáros kiemelte Neked.

Egyébként jó, csak az érzékeny lelkem kicsit megszorongatta olvasás közben a gyomromat.

:)

Üdv: Sz

h, 2018-01-08 23:37 kerecsen31

Ne haragudj, hogy lelked virágos rétjén beterítettem egy teherautónyi szennyvízzel, nem volt szándékos, most ez jött ki belőlem. :) Annak örülök, hogy nem olvastam központozási hibákról, próbáltam odafigyelni. Igaz, ennél egyszerűbb párbeszédet nehéz írni, de aki meg akar tanulni repülni, annak járnia kell előtte. Mostanában megint rám jött az írhatnék, csak egy dolog akadályoz benne, hogy nem tudok. :) Szívem szerint horrort, vagy fantasy-t írnék(Ezt most úgy írják, hogy fantazyt, vagy jól írtam? Na ezt sem tudom.), legközelebb megpróbálok oda alkotni. Köszi, az észrevételeket. :)

k, 2018-01-09 13:13 Suana

A virágos kertet nevezzük inkább kaktuszültetvénynek. És akkor csupán annyi történt, hogy egy kis tüske ijedtében visszafordult. Így már tárgytalan is a bocsánatkérésed. :)
Az nem igaz, hogy nem tudsz írni, de elsőre tökéleteset alkotni, nagyon ritkán sikerül.

Fantasy :)

Üdv: Sz

h, 2018-01-08 23:32 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Az ötlet tetszett, a kivitelezés kevésbé.

Mondanám, hogyha a feszültségépítést sikerül jobban megvalósítani, akkor ütne igazán, de őszintén szólva én sem vagyok biztos benne, hogyan állnék neki, hogy ne sérüljön a csattanó.

A hibákat Gitáros kilistázta neked. Én egyébként húztam volna belőle 1-2 mondatot, hogy még feszesebb legyen.

h, 2018-01-08 23:44 kerecsen31

Őszintén, nekem sem jön át a szövegből az, amit szerettem volna. Este jött egy kép, amit úgy éreztem papírra, illetve monitorra kell vetnem, és utána egyből fel is raktam ide. Nem sikerült áthozni azt, ami a fejemben volt.

k, 2018-01-09 04:22 Dana

Dana képe

Tulajdonképpen... Mit akar ez az írás? Elhitetni valamiről, hogy más, mint ami: hogy például egy szabóságban vagyunk, nem pedig kivégzésen.

Kerecsen, mit szólsz ahhoz, ha nem a hóhér a beszélgetőpartner, hanem egy koporsókészítő?

Szabónak láttatod a koporsókészítőt: méretet vesz, anyagválasztásról beszélnek (kényelmes, megy a szeme színéhez meg a zakójához stb.). A végén ugyanúgy kivégzik, ebben nincs hiba, csak éppen az utolsó mondatod valami olyasmi lehetne, hogy a koporsókészítő látja őt, ahogy beteszik a művébe, és hogy tényleg nagyon klasszul illeszkedik.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2018-01-09 15:08 kerecsen31

Ez tetszik! Tényleg jó ötlet! :)

k, 2018-01-09 08:15 Bjursta

Bjursta képe

Szerintem a történetnek nincsen különösebb baja. Mintha kígyót simogatnál. A végét én lerövidíteném . A bakó utolsó megszólalása után : - mondta a hóhér, hátralépett, és kirúgta a sámlit Gróf Jakabfi Márton alól. ( amúgy tiszteket jobbára golyó általi halálra ítéltek, persze volt idő amikor nem, de ilyen rögtönítélő bíróság azért kevés időben volt. A kötél általi halál azt nem szokták kimondani ebben az időben sem. Egyszerűen csak a halálos ítéletet, azután majd végrehajtják ahogy végrehajtják de ez inkább off persze. A kötél általi meg golyó általi az régies, még az 1800- as évek, azt hiszem)

k, 2018-01-09 08:50 hamarjában

hamarjában képe

Ne haragudj, de ez butaság, rögtönítélő bíróság a napjainkban is van, és minden háborúban vagy krízishelyzetben létezett, a halálnemet meg, ha nem pusztán lincselésről volt szó, kimondták/kimondják. és mindkét kivégzési módot alkalmazzák a mai napig, igaz már nálunk nem (szerencsére), de a huszadik században akasztottak és lőttek párszor, a 1980-as években is akasztottak még idehaza (igaz nem tisztet).

na ja (Obb)

k, 2018-01-09 10:25 Bjursta

Bjursta képe

Ez igaz. De békeidőben nincs rögtönítélő bíróság, és valóban akasztottak nálunk is, egészen sokáig, talán '92 ben szünt meg a halálbüntetés. Azt nem tudom tisztet igen vagy nem, de ha volt ilyen akkor őt is akasztották. A magyar rendszerben a halálnemet nem mondták ki a háború után már, csak azt hogy halálra ítélik, úgy tudom -emlékszem. A Btk-ban a büntetési nemeknél volt benne a halál, de nem cizellálták tovább. A végrehajtásnak volt ez a módja. A szöveg az írásban magyar környezetre utalt, és valahogyan nekem háború utáninak tűnt, vagy háborúbelinek, de XX. századinak.- persze, most nézem Népköztársaságot említ, de amikor ez lett, akkor csak 56-ban volt statáriális bíróság, elég szövevényes , hogy mikor kit milyen bíróság itélt el - olyan, hogy ott tudja meg az elítélt a bitónál, olyan azért nem volt, úgy tudom, ott már csak ismertették a korábban kihirdetettet - Az ítélet szövegezése inkább XIX.szd,.i. A vége megoldás nem jogtörténeti megközelítésű, inkább a befejezésre egy másik ötlet.

k, 2018-01-09 10:33 Bjursta

Bjursta képe

Ez egy cikkből idézet:

" Egy volt büntetés-végrehajtó el is mesélte hogyan zajlott az akasztás. Eszerint két hóhérsegéd hátulról megragadta az elítéltet, megfordította, szembeállította a bitófával, a hóhér pedig elől összekötötte a két kezét. Aztán odavezették a zsámolyhoz, felléptették rá, háttal fordították az oszlopnak, amelyen vastag kötélhurok lógott. Ebbe lépett bele a halálba induló. Két bokáját összekötötték, miután a kötél végét alul csigába fűzték. Eközben a hóhér létrára állt, leakasztotta a cölöp tetején lévő kampóról az egy méternél is rövidebb kötelet, és a hurkot hátulról a kivégzendő nyakára helyezte.

Ebben a pillanatban az egyik segéd az elítéltet combjánál fogva megemelte, a hóhér a kötéllel felfelé húzta, hogy a hurok felső végét a kampóba beakaszthassa, míg a másik segéd a zsámolyt tolta ki alóla. Amint a felső kampót elérte a kötél, a hóhér beakasztotta a végét, a testet pedig elengedték.

A lógó ember nyakán megszorult a hurok, alulról pedig a korábban a bokára hurkolt kötéllel húzták lefelé a lábakat. Ráadásul a hóhér két kézzel leszorította a fejet, majd félrefordította, és a gerinc utolsó csigolyáját kiugrasztotta. Így halálraítélt előbb azt érezte, hogy a kötél élesen a nyakába vágódik, de amikor a csigolyája kiugrott, azonnal eszméletét veszítette - mesélte az egyik volt büntetés-végrehajtási dolgozó, aki több embert is kísért a bitófa alá. Ezután a hóhér a kivégzett arcát letakarta kendővel, szétnyitotta ingét, hogy az orvosnak meghallgassa: leállt-e a szív."

k, 2018-01-09 15:17 kerecsen31

Igen, pontosan így volt. A leghírhedtebb magyar hóhér Bogár János volt, a második világháború utáni időszakban. Sok embert segített a túlvilágra. Ő végezte ki Szálasit, Nagy Imrét, és Rajk Lászlót, csakhogy az ismertebbeket említsük.

k, 2018-01-09 16:21 Bjursta

Bjursta képe

Úgy tudom a Bogár csak városi legenda, viszont én tenyleg ismertem egy állami iteletvegrehajtót. Eleg regen volt, meg gyerek voltam, persze nem tudom valóban az volt e , vagy csak mondtak. Megkérdezném miért kellene humorosabb vegenek lennie, az abszurd szerintem nem nagyon szereti a vicceset. És melyik krohoz hü :)

k, 2018-01-09 11:05 Gitáros

Gitáros képe

Kedves Bjursta!

Ezerkilenczáznegyvenöt előtt mindig kimondták a halálos ítélet végrehajtásának a nemét - kötél általi, vagy golyó általi halál -, olyat pedig SOHA nem mondtak, hogy "rúgják ki alóla a sámlit!"
SOHA!
- Hóhér, teljesítse kötelességét! - ezt mondták, ez volt a hivatalos formula.
De ilyet 1945 után, a szocialista rendszerben sem mondtak, már csak azért sem, mert a kötél általi halálos ítéletet nem sámlira állítva, és azt kirúgva az elítélt alól hajtották végre.
Eleve, a sámli hivatalos ítélet végrehajtásánál egy nem létező, nevetséges eszköz, gondolj csak bele!
Sámlit maximum egy öngyilkos használ, otthon a szobájában, vagy egy vidéki fészerben, amikor egy borongós őszi délutánon felakasztja magát, de még ott is inkább székre áll, mert a sámliról könnyű leszédülni, amíg a kötéllel bajlódik valaki.
Sámli - te jó ég!...:)))

Az a baj, hogy amikor komolyan veszünk egy írást, és elkezdjük kielemezni, akkor előjönnek a nevetséges vonatkozásai is.
Mint most is.

Üdv!

Miki

k, 2018-01-09 11:16 hamarjában

hamarjában képe

"Tiszt:
– A Magyar Népköztársaság bírósága előtt, Gróf Jakabfi Márton alezredes, bűnösnek találtatott, hazaárulásban és csoportos cselszövésben! Az ítélet halál, ami azonnal végrehajtandó!" - hát igen, ha ez a rész nem állna itt, akkor még csak csak elmenne egy írásocskának (akkor is lehetne sokkal jobbá tenni), de ez a rész itt kimondottan rosszat tesz neki :(

na ja (Obb)

k, 2018-01-09 11:21 Bjursta

Bjursta képe

Az lehetett úgy, igen, negyvenöt előtt, a halál neme is kimondásra került. És persze nyilván nem sámil. Ezek olyan képek, amiről azt gondolja az ember, hogy így lehet. Szerintem se sámli persze. Egy hozzászólással feljebb ott van a negyvenöt utáni kivégzési metodika. Viszont a szövegben valahogyan világossá kell tenni, hogy mi is a szituáció ahol beszélgetnek. Mi lenne a jó utolsó mondat ?Lehet, hogy csak annyi: "A tiszt intett: - Hóhér, tegye a kötelességét!" Vagy valami. Csak azért javasoltam hogy rövidüljön, mert elég ha a szituáció világossá válik. Ahhoz lehet, hogy nem kell annyi szó.

k, 2018-01-09 11:41 hamarjában

hamarjában képe

Ha nincs az a mondat, amit kiemeltem, akkor még a Rúgják ki alóla a sámlit! is belefér, sőt olyan Rejtőféle szituáció.

na ja (Obb)

k, 2018-01-09 15:55 kerecsen31

Igen, igazad van, humorosabb felhangja lenne így.

k, 2018-01-09 15:20 kerecsen31

Igen Miki, a sámli kirúgás valóban nem volt, én is erre a kézzel kötéllel húzásosra emlékeztem. Azért írtam ezt, mert jobb ötlet nem jutott eszembe, és agyonverte volna a történet lényegét, ha ragaszkodom a korhű megoldáshoz.

k, 2018-01-09 13:36 Annie_Lange

Annie_Lange képe
3

Az az örkény-novella jutott eszembe, aminek az a csattanója, hogy "óh azok a beleim".
Jó az ötlet, de el van nyújtva az eleje és a közepe, és egy ponton összekevered a két beszélőt. Ezt, ha jól sejtem, végig a hóhét mondja, mégis olyan, mintha a második már az elítélt megszólalása lenne, és hirtelen nem tudod, hogy mi van:
"– Semmi baj, nem tudhatta, ne szabadkozzon.
– Legyen szíves, hátrahajtani a fejét kérem, nehogy meggyűrjem a gallért!"

EDIT

Most látom, hogy ezt már leírták. Bocs az ismétlésért :D

/"Aki szörnyekkel küzd..."/

k, 2018-01-09 15:22 kerecsen31

Köszi a pontozást, és az észrevételt. :) Javítani fogom, amint lesz időm.

k, 2018-01-09 23:15 Tim

Szerintem nem rossz ez a kis szösszenet. Nekem is Rejtő ugrott be, meg a Monty Python féle skeccsek. Bár én sem tartom jó ötletnek a magyar hivatkozásokat. Anélkül is működne a jelenet, sőt, még talán jobban is. Mert akkor az alaphelyzet abszurditásáról nem terelné el a figyelmet a hitelesség kérdése. Most lehet azon polemizálni, hogy itthon történhetett-e így egy akasztás, vagy sem, miközben marhára nem ez a lényeg.
Tényleg, miért olyan fontos benne a magyar szál?
A másik gondom, hogy túl hosszú. Persze ez furán hangzik egy ezerötszázas anyag esetében, de úgy értem: folyamatosan egy humorforrásból merítesz, és ettől kezd ellaposodni a vége felé. Mint azoknál a vicceknél, ahol túl sokáig készítenek elő egy gyengécske poént.
Szerintem úgy az egyharmadát kidobhatnád, és akkor feszesebb lenne.

szo, 2018-01-13 11:40 Tumakino

4

Az ötlet kiváló, írj még hasonlóakat! Fontosnak tartom a jó csattanót egy novella végén és itt megfelelően meglepő volt a zárás.

v, 2018-01-14 18:22 kerecsen31

Nagyon kedves tőled, köszönöm!

v, 2018-01-14 18:49 Gitáros

Gitáros képe
3

Nna!
Látom, átírtad, javítottad, így már sokkal pofásabb lett, kifejezetten tetszik.
Adok rá három csillagot, ami azt jelenti, hogy jó.
Üdv!

Miki