Elmezavar

Köszönöm, ha egy pillantást vetsz erre az aprócska novellára. ^^

A víz csobogására ébredek, színültig megtelt a kád, minden mozdulatomra kicsobban valamennyi a csempére. Körbepillantok, látom, hogy a tükör felett ég a lámpa, a törött üvegen jégvirágok futnak végig, a fali csempéken még mindig ott pihennek azok a nyamvadt pillangók. Lassan feltolom magam, miközben próbálok kevesebb vizet a padlóra juttatni. Az egész testem lilás-kékes színekben tetszeleg, csupán a hegeim szakadoztak fel, s festik vörössé az átható víz tükrét. A csapra pillantok, s rá kell jönnöm, hogy a víz, melyben fájó porcikáimat ringatom, jéghideg. Furcsa, hogy csak a csap jelzése miatt veszem észre, hiszen inkább érzem égető forrónak, mintsem fagyosnak. Némán a szennyesláda tetején pihenő nadrágomhoz nyúlok, s kihúzok egy cigarettás dobozt. Előveszem, és a másik zsebemben egy gyújtóra bukkanok. Pár percig szöszmötölök, hiszen az ujjaim dideregnek, a víz pedig marja minden porcikámat. „Még élsz Adam" – suttogom magamnak, miközben rágyújtok. Édesanyám kedvenc rózsaillatú habfürdőjének aromáját, most elnyomja a cigaretta szaga. A füst óvatosan lepi be az aprócska fürdő minden egyes szegletét, pár perc múlva ködként terül el az egész szobában. Elnyújtom a lábam, és lassan lecsúszok a síkos kád oldalán. Mélyen beleszívok a cigibe, majd a víz alá merülök. A plafont bámulom, mely ringatózik felettem, s így nem tudom eldönteni, hogy a víz alatt van-e vagy éppenséggel a víz felett. Ha tudatosan merülök a víz alá, tudom, hogy ott vagyok, de ha csukott szemmel dobnak bele, s pár pillanat után nyitom ki a szemeimet, talán még levegőt is próbálok venni...

Köhögve feltápászkodom, és a számat törölgetve állok fel. Fémes ízt érzek a számban, s mikor a kezeimre pillantok csupa vér. A vörös folyadék végigkúszik az ujjbegyeimen, melyeket kiszárított a víz, így alagutakon át sodródik a vízzel együtt. Ha kaméleon lenne, még azt is hihetném, hogy víz. De az íze mindent elárulna.

Vagy ha szükségem lenne rá, elhitetném magammal, hogy ez is víz?

Valaki így szipolyozza mások vérét is...?

Kilépek a nedves márványkövekre, s a fogason pihenő zöld törülközőért nyúlok. Mielőtt még valóban megszárítanám magam, szembefordulok a tükörrel.

- Nick ennek biztos nem örülne – meredek az előttem álló fiúra, akit megannyi seb, zúzódás s miegymás tarkít. Ma reggel is szereztem párat, mikor megtámadott néhány gyerek hazafelé menet. Az „ Árnyak" New York egyik leghírhedtebb bandája. Lucas White vezetésével szinte magába forrasztott négy másik csoportot, de így is minden nappal többen vagyunk. Ugyan, vannak, akik ellenállnak egy darabig, de idővel úgyis belátják, hogy vakköröket futnak. Utcagyerekekből, árvaháziakból és néhány kiváltságos kölyökből áll a közösség. Sokuk letért a józan ész útjáról, sokuk keresi a visszautat s vagyok én, aki lebeg a kettő között. Az apám, egy alkoholista csöves, akivel már ezer éve nem beszélünk, az édesanyám tanárnő egy közeli általános iskolában, ahol a húgom is tanul, kevés időt töltünk együtt, de ha mégis az mindig önsajnáltatásba csap át...

Szeretek a tragédiám főhőse lenni, unalmas lenne, mindig csak a langyos () evickélni...

Lucas White szinte a bátyám, csak egy gondom van vele. Az Elmezavar, ami nap, mint nap markaiba kaparintja, s addig nem engedi el, míg nem okoz magának egy-két sérülést.

Nicolas Light kicsit könnyebb eset, vagyis látszatra. Közel két éve ismerem, de sose tudom, mikor, mire gondol. Megfejthetetlen csodabogár, aki egy gazdag család egyetlen fiú örököse. Mondhatni tökéletes élete van.

Hallom, hogy csörög a telefon. Gyorsan előkotrok pár sebtapaszt, s felragasztgatom magamra, majd kibukdácsolok a fürdőből.
- Bátyó – süvít végig Lili hangja, miközben rohan felém a telefonommal. - Hívás! – göndör tincsei rugózva ugrálnak mögötte, s zöld macskaszemei szinte csillognak. A napokban kicsit jobb a kedve, azt hiszem összebarátkozott pár lánnyal az osztályában. Felveszem a telefont, majd illedelmesen „Halo"t köszönök. Pár percig néma a vonal, szinte azt hiszem, hogy becsaptak, majd halk lihegésre leszek figyelmes.
Egy óra az őrület beálltáig...
- Tessék? – ismétlem meg magam.
- Nick a toronyhoz ment, egyedül – a hang recés, szinte alig veszem ki, miről beszél, de megüti a fülem Nick és a torony....
- Nem lehet...

***

A találkozások sose véletlenek művei. Meglehet, nem minden aprócska részlet alkot egy egészet, de ilyenkor ollóval körbemetszem, s teszek róla, hogy a legvégén - ha még átformálom is - értelmet és rendszert adjak nekik.

Nem a pontosság, ami engem jellemez, inkább a félelem, attól, hogy nincs magyarázat a történtekre. Az ok-okozati kapcsolat határozza meg számomra a világmindenséget.

A csillagok, melyek gázzal megtöltött buborékok... mindnek meg van a maga helye.

Nem egy véletlen az életünk...

Ebben kell hinnem, hogy ne következzen be az Elmezavar.

Ha felborul az általam létrehozott világ, a valóságom is romokban fog heverni, mint aznap...

A szoba csendes volt, csak bennem tombolt a vihar, mely képes volt mindent porrá zúzni. Képzeletem meglovagolt minden emlékcafatot, s arra kényszerített, hogy újból s újból átélhessem a megaláztatást, amiben részesültem. Olyan volt, mint egy rémálom, amiből soha se kelhetek fel. Egy valós, és mégis valótlan játék, a józan eszem és az érzéseim között. Összehúztam magam a sarokban, hogy még kisebbnek érezhessem a köteléket köztem, és a valóság között. Egy kicsit feledni akartam, vagy menekülni a következményektől. A mellettem pihenő üres nyugtatós doboz darabjaira morzsolódva meredt rám, és csak azt kántálta, hogy a „Te hibád". Pontosan, nem tudtam, mire is gondol. Talán azt a félelmet jelenítette meg, esetleg ő tudta azokat a válaszokat, melyekért én epedtem. Fejemet a térdeimre hajtottam, és lehunytam egy pillanatra a szemeimet, de a körök nem tűntek el, ott cikáztak előttem, akkor is, amikor újból kinyitottam smaragdjaimat. Erős hányingerem volt, s úgy véltem, hogyha nem áll meg a körhinta, lassan felemészt a rohanó világ. A falak összemosódtak a szemeim előtt, a fehér falak, melyek már inkább tündököltek a szivárvány megannyi színében. Óvatosan kúsztak felém, alakot öltve, megtévesztve szemeimet, melyek már mindennek hittek, csak maguknak nem. A festékfoltos lények megérintettek, körmeikkel a bőrömbe vájtak. Megragadták vizes tincseimet, s a földre gyűrtek. Egész testükkel rám nehezedtek, majd a plafont bámulták. A mennyezetet fekete-fehér zizegő fénycsíkok tarkították. Pattogtak és vonultak, egymás kezét fogták, s nevettek. Az oldalamra fordultam, és a mellettem lévő pohárra pillantottam. A víz felszínén jégdarabok lebegtek, s egy cikk citrom is ott ringatózott alattuk. A pohár szélén lassan lebotorkált egy aprócska vízcsepp, majd amint a padlóra ért, vörössé változott. Akárhányszor lecsöppent egy csepp, mind vörös színben folytatta tovább az útját. Pár percig megviselten meredtem a pohárra, majd lehunytam a szemeimet.

A hangok betöltötték a fejem, ott voltak minden porcikámban s belülről rágtak... mint a férgek. Egy senki voltam számukra, egy utolsó porszem, aki már semmit se ér.

Sajnálom, nem bírtam tovább a háborút...

Sajnálom, hogy itt voltam, s gondot okoztam számotokra.

Sose meséltem el a dolgokat a srácoknak, mert hamar bajba kerülhetett volna a társaság miattam, nem akartam a saját problémáimat mások nyakába varrni. Hiszen, ez az én életem... volt.

Édesanyámnak se, nem akartam, hogy aggódjon értem. Pedig jól tudtam, hogy így is eleget aggódik... miattunk...

Hirtelen vakító fény kúszott szemhéjaim alá, mire rémülten ugrottam egyet. A falaim újból kékek voltak, s az ágyammal szemben lévő ablakról valaki letépte a sötétítőt, mert a rúd, mely tartotta a függönnyel együtt a földön terült el.
- Neked meg mi bajod van, Adam? – éreztem, hogy valaki szorosan a mellkasomat szorítja, s hallottam keserves zokogását a hátam mögött. Lágy mosoly suhant át az ajkaimon, mikor szembetalálkoztam azzal a jégkék szempárral, mely most oly vörös volt, mint a rózsák. A szőke fiú mérgesen meredt rám, miközben csókot nyomtam a homlokára, s viszonoztam az ölelését. – Azt hiszed, csak így elmehetsz? – suttogta a könnyeivel küszködve. – Itt hagynál egyedül? – nem... soha se lennék képes erre. Mindennek az Elmezavar az oka... lassan felemeltem az állát, hogy szembetalálkozzak azokkal a gyönyörű szemekkel. Gyengéden a fiú ajkaira hajoltam, s megcsókoltam. Nem tudtam, hogy káprázat-e vagy a színtiszta valóság, de tudtam, hogy az enyém. A fiú könnyei hevesen buggyantak ki szemeiből, s karjait a nyakam köré fonta.
- Én nem értem, miért nem tudod elengedni azt a több ezret? – kérdezte, amikor elváltunk.
- Mert ilyen ember vagyok, Nick – motyogtam, tekintetem az övéibe fúrva. – Sajnálom.
- Én is – nézett rám szomorúan. – Túl jó ember. Persze neked is vannak hibáid – túrt tincseim közé. – de ezerszer jobb vagy, mint a többi.
- Honnan veszed? – mosolyogtam rá.
- Mert tudom – válaszolt. – Kérdezd meg anyukádat vagy a húgodat, ők is ugyanezt mondanák.
- Lehet, igazad van – döntöttem homlokom az övének. – Ha nem lennél, erre sose jöhetnék rá.
- Nem mindig leszek melletted, hogy tanácsokat adjak, Adam – folytak tovább a könnyei. – Nem ez a legjobb megoldás te barom! – ütött bele a vállamba. – Egyáltalán átgondoltad, mire készülsz?
- Egy véletlen volt, hogy túléltem. – tekintettem ki az ablakon, mely tárva nyitva volt. – De lehet, oka is volt annak, hogy most itt vagyok.
- Biztos, hogy van oka – vágott fejbe, majd felállt. – Egy könyvet hoztam át, gondoltam olvashatnánk együtt.

Egy véletlen... a sors is.

***

Azt tenni, amit helyesnek tartasz, nem mindig azt jelenti, hogy az is a helyes.

Aranyköpésekkel próbálom elrejteni a valót, melyet testem alkot, de az elmém s a gondolataim valótlanok. Létezésükben még magam se vagyok biztos. Ezek a gondolatok engem alkotnak, azt az elmét, mely most háborog, tör és zúz, mint egy vad gyermek. Fékezhetetlen, nem tudok gátat szabni neki, lehetetlenség, mert akkor meghazudtolnám azt, akinek vallani szeretném magam.

Minek is akarom magam vallani? Milyen szerepet is szeretnék?

Melyik karakter szeretnék lenni életem színpadán?

Undorom ettől az alaktól. Undorodom a szerepektől, melyeket magamra osztottam.

Kívülállónak nem mindig jó lenni. A létezése tünékeny, egy mellékkarakter, akit nem jegyez meg a nagyközönség.

Szeretném... hogy a közönség ne feledjen?

Azt szeretném, hogy Nicolas Light ne feledjen. A közönségem, az egyetlen közönségem...

Hallom, ahogy történetem végén tapsol és fütyöl.

De nem hajolok meg előtte, csupán meredek rá, hogy lássam örömkönnyeit.

Nem sír. Érzelemmentesen tapsol...

Gyorsan összekapom magam, és tárcsázom még ezerszer a fiút, de nem veszi fel. Letépem a fogasról a kabátom, és lerohanok a panelból. Alighogy kiérek, elered az eső. Feltekintek az égre, miközben zavartan körbepillantok az utcán. Egy lelket se látok. Az esőcseppek hangosan hullnak a földre. A fülem zúg, lüktet, amikor kezeimet rájuk tapasztom, minden elcsendesül. Lehunyom a szemeimet, s kifújom magam.
- Nicolas nincs olyan hülye - suttogom, miközben bólogatok. – Ő az én kis Nickem, aki mindig mellettem volt, ha szükségem volt rá. – a térdeim remegnek, alig teszek pár lépést, összecsuklanak, s a földre esek. Felhorzsolódik a tenyerem, és felszakad a farmerem. A szemeim előtt számok pattognak, az óra ketyeg.. én pedig mozdulni se bírok.
- Most neki van szüksége rám, mégis megváratom – harapok ajkaimba, fogaimat belemélyesztem, hogy szadizhassam magam... - Nyugi, Adam – sóhajtok fel, majd nehézkesen feltolom magam. Telefoncsörgésre leszek figyelmes... elkezdek rohanni, és felveszem.
- Adam – hallom, hogy a könnyeivel küszködik. – Minden.. mindennek véget vetek - megcsuklik a hangja, háttérzajok szűrődnek a távolból. Hallom a tenger morajlását. Szemeim előtt megjelenik Nick rémült, könny mosta arca. Szőke tincseit a szél tépázza, mögötte víz kúszik föl a sziklákon. Reccsenést vélek felfedezni, Nick egy faágra lép, miközben közeledik a peremvidékhez. A tölgyesek ágai zörögnek, leveleik némán hullnak a kavicsos porba.
- Le fogok esni, le akarok esni, hogy szabadon zuhanhassak, Adam.
- Figyelj, Nick – mondom minél nyugodtabban. – Hamarosan ott leszek, ne csinálj semmit. Ott leszek, s soha többé nem lesz semmi gond. – próbálok kedvesen hozzászólni, hogy érezze aggódom érte. Belül pedig emészt a kétségbeesés. Nem értem. Egyszerűen, nem tudom felfogni, mi késztette erre. Zavaros minden, nincs oka, hogy ezt tegye.

Én nem tudok róla, hogy lenne.

A bakancsom tocsog a sárban, míg végigfutok a közeli tölgyeseken. A fák most némák, csak hallgatják az esőzést, nem beszélnek, nincs szavuk. A vizes levelek elnyomják léptem zaját, csendes gyilkosként közeledek a világítótorony felé. Megállok a mezőn, mely a peremvidéket és a tölgyest választja el, mögöttem felzúg az erdő, hangja betölt mindent. A tenger is felmorajlik, hullámai a sziklákat nyaldossák. A szőke fiú az eget pásztázza, a felhőket kergeti, mint egy éhes farkas. A fel-felbukkanó napsugarak lassan végigkúsznak arcán, beborítják testét, megszabadítják az esőcseppek mázsás súlyaitól.
- Nehéz a testem, Adam – fordul felém. Szemeiből újabb könnycseppek buggyannak ki, vörösek is, szőke tincsei lágyan táncolnak a széllel, mely didergő testét ringatja. Egy fehér pólót visel, mely teljesen hozzátapadt sovány felsőtestéhez. Egy csőfarmer takarja rövid, vékony combjait, lábai pedig mezítelenek. Kezében ott szorongatja a telefonját, és sápad tekintettével engem mustrál. Ajkai szárazak és repedezettek, ahogy közelebb érek hozzá, a sebeket is látom rajta.
- Nick, nincs semmi szükség erre.
- Te nem láttad, Adam! – kiált rám, szinte rá se ismerek hangjára. – Te sose láttál engem, Adam! – felém mutat a telefonjával. – Egy lépést se közelebb!
- Ne butáskodj már – erőltetek egy mosolyt az arcomra. – Mit nem láttam? Mit kellett volna...
- Semmit se láttál! Én mindig ott voltam neked, de te sose! – ordította, miközben megfogta a fejét. – De nem a te hibád... az enyém... - összehúzza magát, és leguggol a földre. – Én voltam... aki azt hitte segíthet.
- De segítettél – nézek rá, le nem tudom venni róla szemeimet.
- Tönkretettem miattad magam! – motyogja, én pedig kihasználom az alkalmat, és közelebb jutok hozzá. A háta mögé kerülök, s a nyakára kulcsolom az ujjaimat. A nyakánál fogva felemelem, és farkasszemet nézek vele.
- Miért...? – kérdezi, de már nem hiszem, hogy tőlem... Elveszek a szemeiben, s felderengnek az emlékeim. Mind szép és oly valóságos. Hallom lágy hangját, ahogy a nevem suttogja, érzem meleg ölelését és édes ajkait. Látom mosolyát, mely beragyogja mindennapjaimat. Teste hozzám simul, tincsei cirógatják az arcomat. Halovány alakja feltűnik, majd elillan. Elém lép, csókot nyom az arcomra, majd táncra kelünk. A szobám tárt karokkal vár. Lassan leomlanak vállairól a kelmék, testét már nem palástolja semmi, így könnyedén magamévá teszem... Elhaló hangon suttogja, hogy imád és szeret... Másnap az erdőben ébredünk s a madarakat fényképezzük... csodáljuk a természetet... elszakadunk a valóságtól, mégis... ott élünk...

A kezeim egyre erősebben markolják a nyakát. Az egész feje vörös, szemei fehérek s a könnyei végigfolynak az ujjaimon, vörössé festik őket...

Most kiabálást hallok. Könyörögve ordít, hogy fejezzem be, de nem vagyok a helyzet magaslatán és szeretkezni akarok vele... részegen elhurcolom a szobámba, mert tudom, hogy a szüleim nincsenek otthon... Sikolt és megüt, bárhol ahol elér... de nem tud semmit se tenni. Beletörődve nyög fel, s próbálja egy kicsit élvezni, sikertelenül. Nem ölel többé, nem suttogja a nevem, még egy mosolyra se méltat... Egy nap feltűnik, mintha csak kicserélték volna. Lebeszél arról, hogy alkoholba fojtsam a bánatom... a drogok helyet, magát ajánlja fel. Fogalmam sincs, miért teszi. Mosolyog, de ez már nem az igazi. Átölel, de már nem melengető, hanem idegen... Reszket, mintha fázna...

Pár percig a körmeit vájja a kezeimbe, de lassan elengedi őket... én pedig őt. Zuhan... szemei csukva, kezeit kitárja. Végre szabad...
- Szeretlek – olvasom le tátogó szájáról...
- Miért tetted, Nick? – kerekednek el a szemeim, miközben tudatosul bennem mit tett. Összerogyok, és a könnyeimmel küszködök. - Hiszen, mindenkinél jobban szerettelek! Hogy lehettél erre képes? - zokogok, de már senki se hallja. Az esőfelhők elvonulnak, a nap pedig elfoglalja helyét trónján, az égen. Lehunyom a szemeimet, és csak feledek.

Az Elmezavar csak azt rontja meg, aki engedi magát.

De én ellenálltam.

Csak azért történt mindez.. hogy lássam, amit nem láttam, s ne lássam, amit láttam...

2.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2018-08-04 12:15 Dana

Dana képe

Az előző írásodhoz kapott tanácsokat nem köszönted meg, ha jól emlékszem, javítani sem láttam, hogy javítottál volna. Érdemes azért ezt megtenni, hogy az olvasók és értékelők lássák, fordítasz Te is energiát arra, amire ők.

Köszönöm, ha egy pillantást vetsz erre az aprócska novellára. ^^ --> Ilyenek hozzászólásokra nincs szükség egy írás elején. Láttál már novellát, ami így kezdődik?

...kicsobban valamennyi a csempére. --> kiloccsan
Körbepillantok, látom, hogy a tükör felett ég a lámpa --> Mivel látsz, tök felesleges megállapítani, hogy ég a lámpa. Esetleg annyit: világos van.
a törött üvegen jégvirágok futnak végig --> Milyen törött üvegen?

a fali csempéken még mindig ott pihennek azok a nyamvadt pillangók. --> Ezt értenünk kellene? Rendesen lepkéket engedett valaki a fürdőbe, akik most a hosszú út fáradalmait a falon pihenik ki? Ugye, nem?

...miközben próbálok kevesebb vizet a padlóra juttatni. --> Jó cél, de felesleges megemlíteni.

Az egész testem lilás-kékes színekben tetszeleg --> Nem hiszem, hogy a zúzódások tetszelegnének. A testemet lilás-kékes zúzódások borítják.

, csupán a hegeim szakadoztak fel, s festik vörössé az átható víz tükrét --> Nem a felszakadt hegek, hanem a vér, ami szivárog belőlük. A vér nem a víz tükrét festi meg, ráadásul ha megfesti, az nem kevés. És nincs olyan, hogy "átható" víz.

A csapra pillantok, s rá kell jönnöm, hogy a víz, melyben fájó porcikáimat ringatom, jéghideg. Furcsa, hogy csak a csap jelzése miatt veszem észre, hiszen inkább érzem égető forrónak, mintsem fagyosnak. --> Valóban furcsa. Kérlek, van bármi jelentősége, hogy megjegyzed, a csóka // csaj tök hideg vízben fürdőzik? Meg hogy erre csak a csap állásából jön rá? Annyira felesleges megjegyezni, de tényleg... ha később nem fejted ki, hogy miért, főleg. Ennyi erővel amúgy (ha fiú, amit még nem tudunk) lenézhetett volna a hímtagjára is, hogy mekkorára van összehúzódva.

Némán a szennyesláda tetején pihenő nadrágomhoz nyúlok, s kihúzok egy cigarettás dobozt. --> Eddig beszélt?
Ha nem, felesleges megjegyezni, hogy néma.

Előveszem, és a másik zsebemben egy gyújtóra bukkanok. --> Keresés nélkül? A bukkanok szó használata nem jó itt. Közben eszembe jutott a víz is -- már nem fél, hogy kilocsog a földre?

Pár percig szöszmötölök, hiszen az ujjaim dideregnek --> Azok nem. Az ember szokott dideregni, az ujjak maximum remegnek a hidegtől.
...a víz pedig marja minden porcikámat --> Eddig arról volt szó, hogy melegnek érzi a vizet.

A füst óvatosan lepi be az aprócska fürdő minden egyes szegletét --> Szerencse, hogy óvatos, így nem üti meg a bokáját a füst.

Tele vagy ilyen és ehhez hasonló fogalmazási hibákkal. Olvasol eleget? Ha igen, milyen jellegű irodalmat kedvelsz? Megpróbálod-e elképzelni, amit leírsz -- olyan igazán, belülről, hogy Te vagy Adam, aki épp magához tér egy fürdőben, ahol jégvirágos az üveg, pillangók ülnek a falon, egy kád jéghideg vízben hesszelsz (és egyébként nem jut eszedbe elzárni a vizet, aminek a csobogására ébredsz), és az első gondolatod, hogy rágyújtasz, majd füsttel a tüdődben a víz alá merülsz és elemzed a mennyezeted. Ez ilyen nagyon menő dolognak hangzik, de szerintem a dráma kedvéért jobban is megírhatod. Sokkal jobban.

Kilépek a nedves márványkövekre --> Eddig csempe volt. :-)

Próbálom elolvasni majd végig, hogy a történetre magára is adjak egy értékelést -- tulajdonképpen az lehet, hogy szuper! --, de egyelőre maga az írásmód sajnos elvette a kedvemet a folytatástól. Olvass, gyakorolj! Írj le egy mondatod, írd újra! És szakadj el ebből a nem túl hihető világból -- vagy ha mindenáron ebben a világban akarsz maradni, akkor vedd le a tinis körítést, hogy valóban üss.

Plusz tanács: ez nem egyperces. Olvasd el, mit jelent az egyperces mint műfaj.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2018-08-04 17:24 Lisa Blackrose

Sajnálom, hogy nem válaszoltam az előző tanácsokra, csupán kicsit át kellett gondolnom, megemésztenem, hogy mit is írhatnék.Természetesen fordítok energiát, nem vagyok egy beképzelt kölyök, aki csak szórakozásból- vagyis abból is - írogat.
Természetesen olvasok, kedvelem a szépirodalmat, sajnos kicsit inkább versesebb vagyok, élvezetesebbnek tartom azokat a sorokat olvasni. Bevallom nem kedvelem a kortárs irodalmat, nem is igazán olvasom, vagy csak ritkán. Lehet a túlírás is innen származhat.
Beleélem magam a karakterembe, a fantáziámra nem lehet panasz, Mivel nem tudok festeni ezért elkezdtem írni. Hasonló technikát alkalmazok, mint a rajzolásnál csak kicsit könnyebbnek tűnik ezt papírra vetni, mint lerajzolni vagy lefesteni valamit.
Köszönöm a kritikát, tudom, hogy még sokat kell fejlődnöm, a helyesírásom sose volt jó... s gondoltam, hogy máshol is fogják kritizálni, pedig becsületesen Wordben írok, szótárazok, és mostanság veszőnként olvasom a könyveket. Régebben is megkaptam, hogy olvashatatlan az írásom a hibák miatt, annak ellenére, ha az ötlet maga lehet jó... Próbálkozom, s meglátom mit hozok ki belőle. Szeretek írni, s számomra ez a legfontosabb. Ha másoknak s magamnak is örömet tudok szerezni.

Tisztelettel,
Lisa Blackrose ^^

szo, 2018-08-04 17:50 Dana

Dana képe

A helyesírásod nem volt vészes. :-)

Ami szerintem fontos, hogy próbálj kicsit egyszerűsíteni azon, amit el akarsz mondani. Olyan érzésem volt -- bocs, ez nagyon nyers lesz --, mintha egy homofób ázsiai képregényt próbálna valaki minél jobban jellemezni, körülírni. Döccentünk egyik képről a másikra... A novellában nem kell mindent részletesen lefesteni, sőt: festeni sem muszáj. Üss! Adj nekünk! Ne veszíts el minket két loccsanásnyi víz között.

Nem kell kortárs irodalmat sem olvasnod, nem az a nyitja. Sokszor ajánljuk viszont -- és már milyen régen tettük -- Stephen King "Az írásról" című könyvét.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2018-08-04 18:02 Dana

Dana képe

Közben valaki öt csillaggal jutalmazta az írásodat: online csak ekibácsi és bupber voltak (meg Te és én) -- bízom benne, hogy aki pontozott, leírja, mi fogta meg ennyire! Ez is egyfajta tanulság lehet, hogy másoknak mi tetszett az írásodban, jó iránymutatás a jövőre nézve!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-08-05 19:07 Roah

Roah képe

"Köszönöm, ha egy pillantást vetsz erre az aprócska novellára. ^^"

Miért húzod le az írásodat? Azt majd megtesszük mi.

Vicc volt!

Ne haragudj, de nekem sajnos nem tetszett ez ...a...hát ez.
Érdekel, hogy miért nem?

Karcos felhasználást javasolnék, nagyon sokat - és könyveket, sok olvasást, amennyit csak bírsz.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2018-08-06 13:26 Lisa Blackrose

Köszönöm a tanácsot, s a kritikát. Megpróbálok többet olvasni. ^^

h, 2018-08-06 10:32 hamarjában

hamarjában képe
2

Leírok pár dolgot az első pár mondattal kapcsolatban, amire ez lesz a reakciód: Ez hülye!
Majd eltelik egy kis idő, talán sok is, és akkor majd értékeled ezt a pár mondatot.

"A víz csobogására ébredek, színültig megtelt a kád, minden mozdulatomra kicsobban valamennyi a csempére." - néha csodálkozom, hogy egy az anyanyelvünk, és mégis mintha nem egy nyelvet beszélnénk. A hangutánzó szavainknak az a szerepe/lényege, hogy képileg elénk hozzák a cselekvést/történést. A csobban szót arra használjuk, amikor a víz csobban, mondjuk valaki/valami beleesik/beleugrik vagy valamit/valakit beledobnak (stb.) a vízbe. Ebben az esetben inkább: löttyen, fröccsen, csorog, csordul, stb., hiszen itt nem a vízbe érkezik valami, hanem a víz érkezik meg valahova (tudod: alany-állítmány)
Szóval, nehéz ez a popszakma :)

"Körbepillantok, látom, hogy a tükör felett ég a lámpa, a törött üvegen jégvirágok futnak végig, a fali csempéken még mindig ott pihennek azok a nyamvadt pillangók." - tudod, hogy a tükör üveg? Ezt csak azért jegyzem meg, hogy itt az olvasóid 99% azt gondolja, hogy még mindig a tükörről van szó, pedig nem. Ezért írd ki, vagyis fogalmazz konkrétabban: a törött ablaküvegen.

"csupán a hegeim szakadoztak fel, s festik vörössé az átható víz tükrét." - elve nem nagyon értem a szakadoztak szó használatát, miért nem szakadtak fel? De ez másodlagos. Itt te azt jelented ki, hogy a hegeid festi vörössé a vizet. Khmm... azt a véred teszi.

"Némán a szennyesláda tetején pihenő nadrágomhoz nyúlok" - magyarázd meg, miért a "Némán"-al kezdted ezt a mondatot. Ezt csak abban az esetben jegyezzük meg, ha nem úgy történt. Hiszen miért is nyomnál egy monológot nadrágért nyúlás közben.

Szerintem ennyi elég lesz első körben, azt majd elválik

na ja (Obb)

h, 2018-08-06 13:29 Lisa Blackrose

S valóban, ma is tanultam valamit - vagyis azt, hogy jobban kellene figyelnem, miközben írok. >< Pedig akkor még a tükörről beszéltem vagyis írtam...
Köszönöm szépen a kritikát, megpróbálom betartani ^^ Vagyis be is tartom. ><

h, 2018-08-06 15:25 hamarjában

hamarjában képe

Akkor ez nem is irodalmi vagy nyelvtani, hanem más, természettudományi kérdéseket vet fel :).

"A jégvirág a zúzmara egyik speciális formája, amely nevét a virágéhoz hasonló formájáról kapta. A jégvirágot képező jégkristály többnyire vékony ablaküvegeken jön létre abban az esetben, ha egyrészt a kinti hőmérséklet 0 °C alatt van, a helyiség levegőjének páratartalma megfelelően magas és az ablaküveg hőszigetelési tényezője viszonylag alacsony, másrészt pedig az üvegen valamiféle kristálycsírák vagy -magok (pl. por) találhatók, melyeken a kristályok képződni tudnak. Egyes esetekben elegendő, ha a felületen apró karcolások vannak, ezekben is kialakulhatnak a jégkristályok (pl. repülőgép ablakán, autók lakkozott felületein).
A helyiség meleg levegője az ablaküveghez áramolva lehűl, a hőmérséklet csökkenésével azonban a levegő nedvességfelvevő képessége is csökken. Az a vízgőz mennyiség, melyet a levegő már nem képes felvenni, az ablaküvegen reszublimálódik, azaz megfagy és jégkristályokat képez. A nedvesség mennyiségének növekedésével nő a jégvirág mérete."

Szóval, kialakulhat-e tükrön? Valószínűleg igen. Mégsem ott találkoztunk vele, azon inkább pára képződik, elég extrém körülmények kellenének ahhoz, és itt még egy lámpa is ég a tükör felett, ami kizárttá teszi a jégvirág képződést. Viszont gyermekkorunkban, amikor még gyengébb hőszigetelő értékű üvegek voltak a házakban, szinte mindenki látott jégvirágot az ablaküvegeken.

na ja (Obb)

h, 2018-08-06 19:47 Bjursta

Bjursta képe

Nekem volnának ötleteim. Gondold végig mit akarsz irni. Ird le egy, vagy két mondatban. Ez az ötlet.
Egy pasi azt képzeli, hogy megőrül, embert öl, de csak felborul egy karosszékkel, amig a poharáért nyúl.
Írj vázlatot, szabályosan, bevezetés targyalás befejezés, tagold. Egyenként bontsd ki a részeket, és tartsd az arányt. Úgy irj mint a hópehely, bövitsd a gondolatot, a történetet.
A pasi a kadban ül. Megpróbál kiszallni a vizből. A sebei véresre festik a vizet.
Felejtsd el a jelzőket és a fura szavakat. Majd a végen feldiszited, ha akarod. Az örület leirásahoz nem kell nagyon harsanynak lennie, elég ha kibirhatatlanul feszes. Nem számit, hogy keletkezik e jégvirág a tükrön, ha akarod keletkezik, ha a pasi ezt akarja látni akkor ott lesz, - akár ennél cifrább is ott lehet - nem kell okvetlenül valóságosnak lennie. Lehet őrült, de neked kell megmutatni ezt.
És felejtsd el az ilyesmi mondatokat :) vagy ne felejtsd el, de gondold végig.

Az egész testem lilás-kékes színekben tetszeleg, csupán a hegeim szakadoztak fel, s festik vörössé az átható víz tükrét.

Vagy forditsd meg a dolgot, és kezd el kihúzni a jelzőket, oda nem illő szavakat, nézd meg mi marad.

egesz
lilás-kékes
tetszelgett
csupan
hegeim ( nem jó a hangzása, sebeim , jobb)
szakadoztak ( szakadtak , vagy ha jelen idő, szakadnak )
átható
tükrét

Nezd meg mi marad.

Kékre fagyott testemen vérző sebeim vörösre festik a vizet. ( még ez is sok )

És igy valahogy végig. Szerintem :)

"Segítsetek a géppuskásnak!"