Op.1 No.1

A hangszer előtt ülök, próbálkozok, küzdök. Akkor is, ha néha úgy érzem beleőrülök. Nem válhatok géppé, tökéletes sem leszek sose. Akkor mi vagyok? Tökéletlen és hibás. Gyenge. Önző. Nem bírom elviselni a vereséget. A darab, a szerző, a bécsi klasszika mind ellenségek. A tanárom és a közönség is az. Ebben a játékban egy ember bukása egy másik számára lehetőséget jelent. Én nem hagyok mást nyerni.
A hideg futkos a hátamon. A láthatatlan közönség úgy méreget, mint egy darab húst. Minden apró hiba terítékre kerül. Órák óta ugyanazt a pár ütemet próbálom, majd leszakad a kezem. Elmélkedek: vajon jó így? Kevesebb legyen a forte, nagyobb a lassítás?
Nem akar mást, csak szenvedni látni. Hangos a forte, gyorsul a futam. Meg sem próbálom az ugrást, hisz minek? Úgysem megy. Érzem, hogy egyre elégedettebb. Jóllakott a bizonytalanságommal.
A légzésem egyre gyorsabb, egyre nehezebb. A szoba falai összezáródnak. Holnap órám van, ha megint nem megy, leszid a tanár. Talán már le is mondott rólam. Sosem leszek elég jó.
A kottakép összemosódik. Szédülök, fáradt vagyok, elegem van, fázok. Nem ettem tíz órája. Nehezen koncentrálok, de tovább kell csinálnom. Nincs időm elbukni.
Volt, amikor senki sem hitte, hogy az út járható, hogy valaha is jó zongorista lehetek. Különc vagyok tele őrült ötletekkel. Érzékenyebben reagálok, mint mások. Ugyan kinek kell egy ilyen korcs? Melléütök és legördül egy könnycsepp. Szakad a papír, a fecnik szanaszét repülnek. Ököllel rácsapok a billentyűkre. Igen, ez az ő hangja. Hisztérikus, disszonáns, torz. Sokáig visszhangzik bennem.
Fáradtan ráhajtom a fejem a billentyűkre. A kezem erőtlen és remeg, de tovább küzd.
A siker íze keserű. Kevés erőt nyerek belőle, pont annyit, hogy fojtassam. Mégis mi mást tehetnék? Számomra nincs más.
Megölted a lelkesedésemet. Elvetted a naivitásomat. Megölted a szeretetet, amit a zongora iránt érzek. Versenylovat csináltál belőlem. Belehajszoltál az önutálatba. A kezem tele van sérülésekkel, még a kilincset sem bírom fájdalom nélkül lenyomni. Majdnem az életemet is eldobtam miattad.
De én tudom a mocskos kis titkaidat, ismerlek jól. Nekem nem hazudhatsz. Tudom, mire fáj a fogad. Annyi év alatt rá kellett jönnöm: te vagy az, aki kifakítja a játékom színeit. Te vagy az, aki miatt mindig másokhoz hasonlítom magam. Te vagy az öngyilkos gondolat. Te vagy a hibáknál érzett önutálat.
Te vagy a kétely és én gyűlöllek.
De kérlek maradj még egy kicsit.
Jó érzés látni, mennyire szánalmas vagy.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2020-02-18 11:08 Dana

Dana képe

A hangszer előtt ülőt figyelve különös benyomásai támadnak a hallgatónak... -->
A központozáson túl az egyik tanács, amit a javításra visszaküldéskor adtam Neked: rövidíts. Sajnos nem rövidítettél, így bár kihozhattál volna egy tényleg jó, csattanós egypercest, számomra így hosszú lett, túlírt.
Most jobban elmélyedtem az írás tartalmában, így íme még néhány javaslat.
A hangszer előtt ülőt figyelve különös benyomásai támadnak a hallgatónak. --> Mi lenne, ha átfogalmaznád: rögtön személyesítsd meg a hallgatót, és persze ne kísértetként, mert így túl hamar lelövöd a poént – aki egyébként nem is “kísértet”, legalábbis én nem annak ábrázolnám, hanem a megszemélyesített kételynek, önmagunkba vetett kételkedésnek végig.
--> Ahogy figyeli a hangszeren játszót, a fejében egymást kergetik a gondolatok. Milyen keményen dolgozik, milyen makacsul, szinte gépként küzd a nehézségekkel! Nem is a játéka, sokkal inkább a harci szelleme az, amivel mély benoymást gyakorol hallgatójára…
Sajnos központozásban nem látok sok javulást. …, hanem …., majd

...Ezeket gondolhatja a kísértet is. Mögöttem ül, ha hátra nézek mindig ismét mögém kerül. Nem e világi lény és nem szereti, ha sikerrel járok. Ilyenkor mindig morog egyet. --> Ne told ezt direktben az olvasó arcába. Majd mi kitaláljuk, ki nézegeti a szereplődet gyakorlás közben. Amúgy sem kell minden írásodba egy kísértet, hidd el. Személy szerint első átfutásra nekem kimaradt a kísértet szó, végig arra számítottam, ez valami tinis-kislányos írás, de a végén bedobtad a kételyt, az nagyon tetszett. A kísértet felesleges.

...Ezeket gondolhatja a kísértet is. Mögöttem ül, ha hátra nézek mindig ismét mögém kerül. Nem e világi lény és nem szereti, ha sikerrel járok. Ilyenkor mindig morog egyet.
--> Ez a gondola amúgy sajnos biceg, miközben javasolni akartam rá egy javítást, akkor jöttem rá. Hogy miért? Nos, mert a kétely nem ezt gondolja. Azt akarja, hogy elbukj, hogy ne higgy magadban. Nem gondolja azt, hogy küzdesz, nem érdekli, hogy olyan vagy, mint egy gép. Egy dolog érdekli: hogy elbukj. Szóval ez az átkötés, hogy “ezeket gondolhatja”, ez nem állja meg a helyét.
Szóval visszatérek megint az első bekezdésre: maradj meg a saját gondolataidnál.

--> Miközben játszom, szeretem elképzelni, mire gondolnak, mit látnak belőlem a hallgatók. Talán az jut eszükbe, milyen keményen dolgozom, milyen makacsul, szinte gép módjára… stb. Az alaknak, aki mögöttem álldogál, viszont nem ez jár a fejében. Igyekszik elkerülni, hogy meglássam: ha hátranézek, odébb szökken, mögém kerül. Mégis tudom, hogy ott van. Ha sikeresen megbírkózom egy hangsorral, döhödten felmordul.
(Valami ilyesmi, ez csak egy javaslat.)

Ábrázold úgy, mint egy személyt, mintha tényleg egy szigorú tanár vagy egy vetélytárs figyelne. Hitesd el az olvasóval, hogy valami gonosz evilágival van dolga.

A rengeteg párbeszédes résztől szabadulj meg. Ábrázold a zenén keresztül, értesz hozzá: újrakezd, elbukik, melléüt, összeszorítja a fogát, letöröl egy könnyet, a másik (a kétely) egyre őrültebben vihog mögötte.
Tetszik a vége. Csak szabadulj meg a kísértettől, és tedd emberibbé, láttasd azt az alakot, a végén pedig told a képünkbe ezt a kétely dolgot. Jó lesz ez.
És központozás. :-)
Kelvin mondta, ahova élőbeszédben tennél egy bazdmeget, oda kell a vessző.

ui.: rájöttem, milyen a gyakorlás -- mint a Whiplashben egy-egy rész, csinálni mindenáron.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2020-02-18 20:09 Dana

Dana képe

Holnap írok még erre egy rövid visszajelzést, köszi, hogy javítani próbáltad.

A vesszőket nem szereted.

Szemen kívül mással nem igazán szoktunk fókuszálni (esetleg gondolatban), így ilyen esetben, amikor egyértelmű, hogy mit mivel csinálsz, nem kell kiírni.

Pl. Elvette a kezével az újságot --> elvette az újságot.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2020-02-19 13:22 Lisa_Rouge

Lisa_Rouge képe

Nagyon köszönöm, hogy ennyi energiát fektetsz ebbe az írásba!
Észre se veszem, és kikopik egy csomó dolog, lásd vesszők a tagmondatok között. Erre tudatosan figyelnem kell a továbbiakban, azt hiszem. Sajnos tudom, hogy rengeteg a rossz berögződésem, az évek során nem nagyon kaptam szakavatott emberektől visszajelzést az írásaimra (pedig amióta tudok írni-olvasni, mindig is írogattam verseket, novellákat).

Pianoheart

sze, 2020-02-19 15:47 Kovács Gergő

Kedves Lisa!
Én már csak a javítottat olvastam, de nekem alapvetően tetszik. Szeretem a belső gondolatfolyamokat.
Azt szokták mondani, hogy az ember legnagyobb ellensége saját maga, és bár nem értek vele százszázalékosan egyet, de van azért alapja.
Magam is ismerek olyanokat, akik megszállottan igyekeznek elérni valamit, és egy másik (nem feltétlenül a rosszabbik) énjük folyton ott lohol a nyomukban.
Talán lehetne picit gördülékenyebb, de jó az ötlet és a lelket sem spóroltad ki belőle. :)
Üdv!

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

p, 2020-02-21 23:40 Lisa_Rouge

Lisa_Rouge képe

Köszönöm a visszajelzést!
A belső ellenség, a bennünk rejlő megszállottság kérdése azt hiszem mindenkit érint aki él és mozog, és szembefordítható hüvelykujjal lett megáldva, bár művészek talán fokozottan "ki vannak téve" neki. Azt hiszem, nem lehet pusztán annyival lezárni a dolgot, hogy van egy démon, amivel szembe kell nézni. Inkább az ok-okozati összefüggéseket keresem: ha valaki hasonló, áttörhetetlennek látszó falakkal küzd, az gyakran az őt ért hatások kivetülése. Itt már nem annyira a belső ellenségről, mint a külvilágra való reflektálásról van szó. Ha egy tanár perfekcionizmusba hajszolja a növendéket, a növendék számára minden apró tökéletlenség démonná válik, amivel megfelelő segítség híján sokan egész életükben küzdenek. Sajnos a művészek befogadására a világ, reális oldalról vizsgálva, nem alkalmas, ironikus módon mégis hiszem, hogy nem tudna létezni nélkülü(n)k. Hiszek a tökéletlenség erejében, a hibáink szépségében. Ez egy naiv és népszerűtlen meglátás, de sokszor az élet igazol, hiszen a hibáink helyes értelmezésével rengeteg tanulságot leszűrhetünk.
Nagyon elkanyarodtam attól, amiről eredetileg szó volt. Az embernek számtalan ellensége van, a legnagyobb azt hiszem nem önmaga, hanem a többi ember. Sokszor érzem, hogy reménytelenül hadakozok olyanokkal, akiknek bármit mondok, egyik fülükön be, másikon ki. Sajnos sokszor kénytelen vagyok ezt olyanokkal tenni akiktől anyagilag vagy bármilyen más módon alárendelt viszonyban vagyok.
Ha a célom reményt adni másoknak, mindig lesznek olyanok, akik szabotálni próbálnak, ezzel vetítik ki a saját kiábrándultságukat (az ilyen embereket, bár szánni tudom, egyszerűen toxikusnak hívom és igyekszem kizárni az életemből). Ha a zongorázást arra használom, hogy másokat megérintsek vele, mindig akad egy besavanyodott alak aki rontja az ünnepet. Aki jobban ért hozzá, aki majd úgy megmondja mint még soha senki. Ezek apró példák a szürke hétköznapokból, de azt hiszem pont elegendőek ahhoz, hogy egy egyetemista, mikor a fenti példákkal sorozatosan találkozozik, fogja magát és egy hasonló írásban kitombolja az érzéseit.

Pianoheart

v, 2020-02-23 13:56 Kovács Gergő

Jó gondolatok. Nehéz reálisan felméri, hogy mennyire tehet a külvilág és mennyire mi magunk a kudarcainkról. Nyilván nem lehet mindent a külső hatásokra fogni, de abban biztos vagyok, hogy a belső ellenséget ez a finoman szólva sem tökéletes világ neveli ki bennünk. Mostanában olvastam, hogy a technikai, gazdasági, politikai forradalmak után itt lenne az ideje egyfajta szociális forradalomnak, ami az emberek lelkére koncentrálna végre. Mert ugyan soha nem éltünk ilyen jól, de sosem voltunk ennyire elzárva egymástól és saját magunktól.

"Sajnos a művészek befogadására a világ, reális oldalról vizsgálva, nem alkalmas, ironikus módon mégis hiszem, hogy nem tudna létezni nélkülü(n)k. "

Erre én is gondoltam már. Mindaz a technikai, gazdasági, szellemi érték, amit fel tud mutatni az emberiség, olyan emberek munkáján alapul, akiket (legalábbis a legtöbbjüket) nem ismertek el, sok esetben kitaszítottak, észre sem vettek.

"Hiszek a tökéletlenség erejében, a hibáink szépségében."

Erre egy idézetet írnék, Tarkovszkij Sztalker-éből.

"Mivel a gyengeség nagy, az erő pedig hitvány. Mikor az ember születik, gyenge és rugalmas, mikor haldoklik erős és kemény. Mikor a fa nő, zsenge és rugalmas, mikor száraz és merev, haldoklik. A keménység és az erő a halál kísérői, a rugalmasság és a gyengeség a lét frissességét fejezik ki. Azért nem győzhet az, ami megszilárdult.”

Írj még sokat!

"What is sanity? Is it sane that we have to buy our food, water, land, healthcare, childcare and entertainment, and that every part of our natural lives has been commodified, taken from us, and then sold right back to us?" / Undone series

sze, 2020-02-19 16:44 Mayer

" Kevés erőt nyerek belőle, pont annyit, hogy fojtassam. "

Ezt azért javítanám a helyedben.

cs, 2020-02-20 15:57 Dana

Dana képe

Sok olvasás, Lisa, meg a központozás tanulmányozása segít, hogy megszabadulj a gyerekbetegségektől. Illetve tanácsolom, hogy még ha imádod is a zenét, előbb-utóbb majd írj másról is, hogy ne legyen túl egyhangú a mondandód. A zenét bele tudod így is, úgy is csempészni. :-)

A hangszer előtt ülök, próbálkozok, küzdök. Akkor is, ha néha úgy érzem beleőrülök. Nem válhatok géppé, tökéletes sem leszek sose. Akkor mi vagyok? Tökéletlen és hibás. Gyenge. Önző. Nem bírom elviselni a vereséget. A darab, a szerző, a bécsi klasszika mind ellenségek. A tanárom és a közönség is az. Ebben a játékban egy ember bukása egy másik számára lehetőséget jelent. Én nem hagyok mást nyerni. --> Ez zavaros lett. Tökéletlen, hibás, gyenge, mégis küzd, nem hagy mást nyerni.

A láthatatlan közönség úgy méreget --> Ezen valahogy dogozni kellene, nem biztos, hogy van ötletem, hogyan, de olyan, mintha többen lennének, pedig ugye csak egyedül van.

Tagolással esetleg hangsúlyossá tehetnéd, hol van szó a Kételyről, hol pedig a zongorista belső eszemfuttatásairól. Nyomatékosítanád.

Pl.:
A láthatatlan közönség úgy méreget, mint egy darab húst.
A hideg futkos a hátamon. Minden apró hiba terítékre kerül. Órák óta ugyanazt a pár ütemet próbálom, majd leszakad a kezem. Elmélkedek: vajon jó így? Kevesebb legyen a forte, nagyobb a lassítás?
Nem akar mást, csak szenvedni látni.
Hangos a forte, gyorsul a futam. Meg sem próbálom az ugrást, hisz minek? Úgysem megy.
Érzem, hogy egyre elégedettebb. Jóllakott a bizonytalanságommal.

Volt, amikor senki sem hitte, hogy az út járható, hogy valaha is jó zongorista lehetek. --> Ez itt kicsit megint ellentmondásos. Miért, most van, aki hisz benne? E pillanatban arra akarsz utalni, hogy már ő sem hisz saját magában.

fojtassam. --> Folytat.

Megölted a lelkesedésemet. --> Ha meg akarod szólítani, átváltani az "ő"-ről "te"-re, érdemes lenne fizikálisan is odafordulnod, elkapnod, sarokba szorítani a pillantásoddal, valahogy, vagy rájönni, hogy nem mögötted van, hanem a fejedben, érted, szóval képletesen, a fejedben sarokba szorítani.

Nem akarom, hogy full átírd, nyiilván, ezek csak benyomások, hogyan lehetne (talán) több.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2020-02-20 17:58 Roah

Roah képe

Nem tudom, milyen volt original, de nekem ebben a formában adta - rövid, vagyis biztonságos, egyértelmű mondatok. Sehol a túltoltság, az agyonra írás. A nyelvezete egységesnek tűnik, és emiatt úgy érzem, hogy harmoniában van - működik. A szavakat úgy használod, hogy ismered is őket, a jelentésüket.

Tapasztalatom szerint ez egy kiváló omen a jövőre nézve, ami a tehetség meglétére utal. Nem irigyellek. :)))) Ha ilyen marad a szakmai hozzáállásod, alázatod, akármi is lehet még, ami veszettül sok munkával és munkával és még munkával is jár.
És itt jön a tematika...
Hm.
Valami azt súgja, az elbeszélő mindhalálig küzd - igen, ha átlépi az árnyékát, és eltökélt, meg lehet csinálni. Ha legyőzi önmagát. De le kell győzni? Mi van, ha nem győzi le? :))) Mi van, ha párhuzamban létezik? Ha marad a kétely, és alkalomadtán jól elkapja a narrátort, és az erő összeadódik? Ez az energiája inspirációvá, fejlődéssé alakul? Mi van, ha pont attól akkora az ereje? Hogy sosem bír hátradőlni és nyugton maradni? Pont ettől válik azzá, ami?
Ügyes vagy - ha ismerném a zongorát, ha nem, ha blöffölnél, ha nem, hinnék az írásnak. A hangszerelést egész jól oldottad meg. Érzékkel. :))))

Nem mondom, hogy javítsd, mert látom, hogy szorgalmasan dolgozol rajta és érdekel az irodalom világa. :)))
Engem meg a következő novellád érdekel. :))))

Isten hozott a Karcolaton!

Nem tudom, hogy kedveled-e, de ezt itt hagyom:

https://www.youtube.com/watch?v=ymMYzb2HBsg

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2020-02-21 23:49 Lisa_Rouge

Lisa_Rouge képe

Nem is tudom mit írjak, köszönöm a visszajelzést! Igyekszem fejlődni és küzdeni, mert imádok írni. Biztos nem lesz egyszerű, de ha valami túl könnyen jön, az már gyanús. Sok a gyengeségem, biztos sokszor mellé fogok lőni, de állok elébe, szeretem a kihívásokat. Köszönöm a biztató szavakat, igyekszem erőt nyerni belőlük, hogy minőségi legyen a Karcolaton eltöltött időm.

Pianoheart

szo, 2020-02-22 07:36 Sednol

Sednol képe

Kezdjük a lényeggel. Kifejezetten tetszett. Ha még azt is hozzá vesszük, hogy gyűlölöm az ilyen történeteket, akkor már győztél. :D
Van pár dolog, amin megakadtam.

A kezdetekben – néha még mostanság is – abba a hibába esem, hogy túl általánosra akarom venni a figurát. Az igazság azonban az, hogy semmit nem venne el a történetből, ha az elején a hangszert, mint általánost ténylegesre cserélnéd. Mond ki a hangszer nevét! Nem sérül tőle a mondanivaló. Mindenki tudni fogja, hogy ez nem csak erre az egy esetre vonatkozik. Igaz ez mindenre a világon, legyen az zene vagy bármi más. Az írás is ilyen. Minden egyes szó (hang) ki akar velünk szúrni. Leírjuk, aztán jön valaki, és azt mondja, tudom, mit akarsz mondani, de ha ezt a szót (hangot) kicseréled, akkor már az lesz, amit szeretnél.

„Akkor mi vagyok? Tökéletlen és hibás. Gyenge. Önző.”
Valamiért nekem itt minden egyes mondat kérdőjelért kiált. Ez számomra egy kételyhalmaz. Amiben elindul egy kérdéstől, és miközben felteszi őket, meg is kapja a válaszát. Persze ez csak a személyes véleményem, ebben érdemes lenne mások véleményét is látni. Vajon gyengítené vagy erősítené a kérdőjeles alak a kétely és megvilágosodás vonalat?

Az első bekezdésnek jól állna az általánosság, amit el is kezdtél a hangszer meg nem nevezésével, de aztán végig ítéletet mondasz. Kijelentésekkel operálsz, ami önmagában előrevetíti a történet végét. Ha nem olvasnánk tovább, akkor is tudhatnánk, mire megy ki a játék, hiszen előre deklarálod: „Én nem hagyok mást nyerni.” Se az zongorát, se a tanáraidat, sőt senki mást.

Természetesen ezek már szőrszálhasogatások. Ezek nélkül is működik a történet, hiszen megfogtál vele.

Tetszik az utad, remélem, tanúja lehetek még pár megállójának.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu