A sarlatán

Dávid mindig is utálta a kórházakat. Ez akkor sem változott meg, amikor ő maga is bekerült. Amióta legutoljára ott járt, alaposan megváltozott a helyzet: az amúgy is rideg, fehér falak még lehangolóbbak voltak a rákenődött szennyeződésektől, a rozsdás vaságyak éjjeli nyikorgásától nem tudott aludni, az unott képű nővérek pedig még a maradék életkedvét is elvették. Arról a a moslékról nem is beszélve, amit ott ételnek mernek nevezni. Jóérzésű ember még a kutyájának sem szívesen adná oda. És a szagok… Annyira természetellenesek voltak… A vegyszerek szaga keveredett valami félsteril, műanyag bűzzel és volt még egy adalék. Valami organikus. Legalábbis olyasmi. Egyesek azt mondanák, hogy a betegség szaga. Mások, hogy a halálé.

Dávid még csak biztonságban sem érezte magát a városi kórházban, nemhogy komfortosan, ezért menekült onnan olyan sebesen, ahogy csak lehetett. Egy darabig a családja még rá tudta venni, hogy feküdjön be, járjon el a kezelésekre, de aztán elege lett abból, hogy minden egyes fal, minden mélyen barázdált arc az elkerülhetetlen elmúlásról mesélt neki fojtogató történeteket. Úgyhogy az orvosok és a rokonok minden tiltakozása ellenére, egyszerűen félbeszakította a kezeléseket, összepakolta a cuccait és hazabuszozott.

Otthon aztán a saját maga módján igyekezett kigyógyítani magát; amennyire szűkös bevételeik engedték, relatíve sok zöldséget és gyümölcsöt evett, meg az egyik kollégája ismert egy félig remeteként élő, amolyan füvesembert, aki kedvezményesen adott el nekik a különleges, gyógyító főzeteiből. Szeretett volna sportolni is, de a rohadt sugár kiölte belőle szinte az összes energiát.

Hiába azonban minden törekvés az egészséges életmódra, a férfi egyre rosszabbul volt. Napról napra tűnt egyre összeaszottabbnak és ezzel párhuzamosan egyre üresebbnek. Csak olyankor dobódott fel, miután elfogyasztotta a füvesember főzeteit, amiket a felesége mindig gyanakvóan méregetett, mégsem tiltakozott ellenük, képes volt bármiben reménykedni, ami a gyógyulás lehetőségével kecsegtetett. Dávid ilyenkor mintha más szemmel látta volna a világot. Jól érthetően, játékos tónussal a hangjában beszélt, a szokásos, érzelemmentes orr alatti motyogás helyett. Olyan témákról fejtette ki a véleményét, amikről máskor soha nem beszélt; az emberiség jövőjéről, a természet és különböző élővilágok csodáiról, vagy olyan már-már biológiai-metafizikai elméletekről, melyek hallatán a családtagok szeme tágra nyílt a csodálattól.

Nem ezek voltak azonban a legfurcsább jelenségek. Egy alkalommal, miután a férfi elfogyasztotta a napi főzetet, különös dolgot tapasztalt. Mintha a fényviszonyok megváltoztak volna, valahogy mindent olyan másnak látott. Ahogy a felesége, Anett és a fia, Zoli beléptek a helyiségbe, ruhájuk és a testük áttetszővé vált, majd izzó, sárgás-fehér fény kezdett bennük világítani. A lassan gomolygó fénygömböknek mintha tapintható anyaguk lett volna, Dávid szinte érezte tenyerében gömbölyded melegségüket és ami még ennél is furcsább volt; tisztán érezte az éltető energiájukat. Anett fényében kisebb fekete foltokat fedezett fel, Zolié azonban makulátlan volt.

A férfi ekkor lepillantott saját magára és elborzadt a látványtól. Egy formátlan fekete pacát látott törzse belsejében, aminek nyúlványai elértek testének szinte minden pontjára, mintha az egész csontozata elfeketedett volna. Leírhatatlan félelem lett úrrá Dávidon, mintha valaki egy szög formájában verte volna az üzenetet egyenesen az agyába: "meg fogsz halni".

Olyan gyorsan pattant fel ültéből, hogy rögtön meg is szédült, de nem foglalkozott vele, csak egyenesen az udvar felé vette az irányt. Családtagjai furcsán néztek utána, de hozzászoktak már a hangulatváltozásaihoz. Odakint a férfi leült a fűre és mélyeket lélegzett. Forgott vele a világ, szinte sokkot kapott, remegett a félelemtől. Mindent megadott volna, hogy elmúljon a szörnyű rettegés. Tehetetlenségében az égbolt felé emelte a fejét, szemét ösztönösen becsukta.

Az arcát simogató meleg napsugaraktól hirtelen enyhe biztonságérzete támadt. Hagyta, hogy az érzés karjaiba vegye és elringassa. Nem gondolt bele, hogy honnan ered az éles váltás, csak élvezte minden pillanatát.

Amikor szemét újra kinyitotta, szinte egy másik világban találta magát. Tökéletesen látta és érezte az összes környező fát, bokrot és egyéb növényt, akárcsak a város utáni, távoli erdőség minden élőlényét. Mintha mind világított volna. Szájában mogyoró ízét érezte, arcába pedig hűvös szellő csapott, mintha magasan az égen szállna. Érezte a milliónyi életet, mely körülvette és érezte a testében pusztító kórt is, mely lassan felemésztette.

Miután Anett kiment érte és visszavitte a házba, elmondta neki, hogy mit élt át, de a nő nem vette komolyan. Helyette elkezdett erősen gondolkodni rajta, hogy kihajítja az öreg kotyvalékait, az eset után meggyőződésévé vált ugyanis, hogy azok egyszerű kábítószerek. Ezen nézetein az sem változtatott, mikor nem sokkal később Dávid azt állította, hogy képes megmozdítani a szöveteiben megbújó daganatokat, sőt kapcsolatot tud velük létesíteni. Csak szitkozódott, hogy mennyire elveszik a férje eszét az állítólagos gyógynövények. Amikor nem volt a hatásuk alatt, Dávid is egyetértett ezzel, mégis használta őket, mert jól érezte magát tőlük, azt a bizonyos alkalmat leszámítva, nem volt több negatív élménye a főzetektől. Ennek ellenére az állapota elképesztő sebességgel romlott és fekvőbeteggé vált.

Zoli most a szülei hálószobájában ült egy széken az ágy előtt, amiben csontsoványra fogyott apja feküdt, derékig betakarva. A fiú azt kívánta, bárcsak nyakig elfedné a testet a kopott, faleveles mintájú takaró, akkor legalább nem látná a pólón is átütő, kiálló bordákat, amik vastag karmokként szorították a törzset az ágyra. A férfi hamuszürke bőre úgy feszült csontjainak vázára, mintha a szervezete már elvesztette volna vízkészletének nagy részét. A takaróhoz passzoló párnahuzatra száraz bőrdarabok és ősz hajszálak tapadtak csomókban, melyek az egykor dús hajkoronával bíró, mára már nagyrészt kopasz, ráncos és hámló fejbőrről származtak. Dávid színtelen, vizenyős szemei, melyek a szoba sarkaiban megbújó semmit fürkészték, mélyen ültek sötét üregeikben és nyoma sem volt már bennük a régi tengerkékségnek. Az ágy melletti, narancssárga hányós lavór még üres volt, de csak idő kérdése, hogy mikor telik meg ismét azzal a gusztustalanul barna, darabos váladékkal, ami olyan volt, mintha baracklekvárt kevertek volna össze kakaóporral.

A férfi állapota túlmutatott a szokványos eseteken, a hozzá kihívott orvos is értetlenül állt a dolog előtt, nem győzte hangsúlyozni, hogy ő még ilyet soha nem látott.

Dávid kollégája rákérdezett a füvesembernél, hogy nincs-e valami hatásosabb gyógymódja, mert a páciens egyre rosszabbul van, de az öreg csak annyit üzent, hogy ami történik, az jó, mert a test így szabadul meg a méreganyagoktól, csak várják ki a végét. Mindenki elkönyvelte egy pénzéhes sarlatánnak.

Zoli aggódva és összeszorult szívvel nézte az apját. Ahogy mindenki, ő is felkészült már a legrosszabbra. Ha fel lehet egyáltalán az ilyesmire készülni. A régi, faragott faszekrényen porosodó, még régebbi, aranyozott óra kattogása az őrületbe kergette a fiút, legszívesebben kihajította volna a csukott ablakon.

Dávid repedezett ajkai ekkor kinyíltak és láthatóvá váltak a sorvadásnak indult ínyből kiálló, félig elfeketedett fogak.

– Fiam… – szólt a férfi erőtlen hangon.
– Itt vagyok, apa.
– Az az érzésem… hogy ha most nem beszélünk… akkor többé már nem lesz rá lehetőségünk…
– Ne mondj ilyet! – ellenkezett Zoli.
– Csak hallgass meg! Nem tudom, jó apa voltam-e… csak azt tudom, hogy rossz nem voltam. – Zoli mondott volna valamit, de apja, csontos kezét felemelve félbeszakította. – Nem akarok neked is olyan életet – folytatta a férfi – amilyen az enyém volt. Azt akarom, hogy nyugodt, jó munkád legyen, legyen pénzed és szabad időd, hogy egészségesen táplálkozz, hogy sportolj… Hogy ne juss végül oda, ahová én. Nézz rám… Egy élőhalott vagyok…
– Apa, kérlek… – próbálkozott Zoli.
– Eszi a testemet ez az undorító kór… Hiába tettem meg minden tőlem telhetőt, már késő volt… – mondta Dávid eltorzult arccal, majd szemei tágra nyíltak és kiabálva folytatta: – Hiába akartam, hogy eltűnjön ez a szar a szervezetemből! Pedig bármit megtennék… Bármit, a kurva életbe! – üvöltötte a férfi és ököllel csapkodni kezdte a mellkasát. – Miért nem múlik már el? Takarodj a testemből, te szar! TAKARODJ!

Ekkor az ütések helyén, majd végig az egész pólón sötétbordó foltok jelentek meg, amik aztán egyetlen pacába folytak össze. Dávid, állkapcsát előre ugrasztva, torkaszakadtából sikoltott. Kezeivel megragadta a pólóját és szétszakította azt. A felsőtestét kis nyílások borították, amik a bőrt és a húst szétrepesztve, folyamatosan tágultak. Mintha valamik elő akartak volna törni a sebekből. A bíborvörös vérfolyam az egész testét elúsztatta és már a takarón lévő levelek is azt szívták magukba.

Zoli elképedve és mozdulatlanná dermedve ült a székében. Teljesen lefagyva figyelte, amint apja törzséből alaktalan, rózsaszínes-sárgás, húsos cafatok szakadtak ki, amik olyanok voltak, mint az eldeformálódott belső szervek. Amint kiszabadultak az emberi test szorításából, összezsugorodtak, mintha hirtelen kiszáradtak volna, majd elfeketedtek és apró mazsolaszemekként úsztak le a vérfolyamon az átázott takaróra. A nyílt sebek ezután összehúzódtak, mint a műanyag fólia, amikor láng éri.

A fiú apja arcára nézett, ami ekkorra már megtelt némi színnel és megvilágosodottság tükröződött róla. Szeme élettel telin csillogott és még barna hajának egy része is visszanőtt.

– Mi… mi az Isten volt ez? – kérdezte Zoli.

Egy darabig csak a néma csend és Dávid sokat mondó arckifejezése volt a válasz.

– Azt hiszem… – kezdte a férfi letisztult hangnemben. – Azt hiszem, hogy az öreg mégsem volt sarlatán.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2019-01-14 16:57 Blade

Blade képe

A címet nem értem, nem inkább A sarlatán-nak kellett volna lennie? Vagy Előítélet-nek?
A közepén volt egy rész, ahol a sok jelzőtől majdnem kipotyogott a szemem (A takaróhoz passzoló..).

"Dávid kollégájának a lánya" - vagy Dávid apja haverjának a testvérének a könyvelője ;) Hogy jön ide ez a lánygyermek?

Amúgy gördülékeny volt, kevés hibával, a sztori szerintem sántít, mint egy kétlábú szék, valami hiányzik.

k, 2019-01-15 12:51 lizardking

A cím arra utal, hogy Dávid végül a gyógynövények hatására - mely nem csak a testét, hanem az elméjét is megváltoztatta - a puszta akaratával szabadult meg a daganatoktól. De az "A sarlatán" tényleg találóbb lenne.
Dávid kollégájának a lánya - ő ismerte a füves embert, ő szerezte a gyógynövényeket, ahogy le is van írva. Lehetett volna csak szimplán a kollégája is, nem gondolkodtam a dolgon (minden esetre, ki is javítottam).
Ki tudnád fejteni bővebben, hogy mi nem tetszik a sztoriban, vagy hogy mi nem tiszta benne? (Bár már kezdem érteni, azt hiszem, kicsit tényleg homályos lehet a dolgok miértje.)

"Ma van hátralévő életed első napja!"

p, 2019-01-18 10:24 Blade

Blade képe

Számomra nem volt világos, hogy az akaratával szabadult meg a bajtól...azt hittem, a szer hatott.
És mivel ezt hittem, kb az volt a sztori, hogy valaki beteg lett és egy valamilyen csodaszertől meggyógyult. Ez így önmagában nem sztori, valami hiányzik, ami miatt édemes emlékezni rá.

k, 2019-01-15 14:40 Mayer

Szia!

Olvasva téged már az elején meglepődtem. Magam is voltam kórházban és az valóban igaz, hogy az ottani viszonyokat megélni szubjektív, de olyan érzésem volt, mintha egy politikai brossúrát olvastam volna. Szöveg panelek, unalomig ismert szófordulatok és klisék a híradásokból, a sajtóból. Vártam volna a kórházzal kapcsolatban valami személyeset. Mondjuk, nekem meghatározó élményem volt, hogy gyerekkoromba belém tömték a tökfőzeléket és kihánytam. Azóta se eszem meg.

A füves ember főzetei és az akarat diadala viszont valahogy nekem lóg a levegőbe. Mintha egy mese úgy érne véget, hogy amíg az erdőben ballagott varázsigéket hallott a fák között és úgy nyerte el a királylány kezét, hogy ezeket mormolta. Valami átvezetés, vagy hétköznapi csoda, ámulat, esetleg egy olyan titok, amit csak mi tudunk, nekem hiányzott.
Szóval ennyi. Elnézést, hogy ilyen körülményes voltam!

k, 2019-01-15 16:24 lizardking

Üdv!

A kórházakról annyit, hogy tényleg vannak annyira lepukkantak, amilyenről én is írtam. Azt elismerem, hogy általánosítottam és volt egy mondat, ami tényleg olyan volt, mint valami ellenzéki propaganda. Ezeket javítottam is.
A második bekezdésedben írtakkal kapcsolatban, azt hiszem, tudom mire gondolsz (valószínűleg olyasmire, amire Blade kolléga is utalt). Átírom azt is.
Semmi gond amúgy, nem voltál körülményes, elmondtad a véleményedet, erre való ez az oldal. Annyi kérésem lenne - és ez tulajdonképpen mindenkinek szól - hogy ha vannak az adott novellának pozitívumai is, akkor arról is szívesen olvasok :) Úgy tudok átfogó képet kapni az írásaimról, ha felhívják a figyelmemet a hibákra és a jól sikerült dolgokra is.
Még egy dolog: megtennéd, hogy elolvasod a javított verziót is és véleményt mondasz arról is? Hálás lennék!

"Ma van hátralévő életed első napja!"

k, 2019-01-15 16:31 Mayer

Elnézést, rossz szokásom! Nem írtam meg azt, ami tetszett. A betegség és a csodás gyógyulás irreális, szép, reményt adó íve erőt sugároz. Nehéz út vezet át rajta és a töretlen hit, ami vezette a főhőst, lenyűgöző. Az akarat tesz azzá bennünket, amik vagyunk és formál is bennünket. Hiszek benne feltétel nélkül és ez az írás megerősített még ebben. Néhol már fájóan realisztikus, de így jó.
Köszönöm az élményt Neked!

k, 2019-01-15 16:39 lizardking

Én köszönöm a választ, véleményt! Ha van kedved, akkor mostantól fogva fél óra múlva elolvashatod a javított verziót, ami nyilván nem kötelező, csak lehet :)

"Ma van hátralévő életed első napja!"

cs, 2019-01-17 19:42 Roah

Roah képe

"Dávid mindig is utálta a kórházakat."

Ki szereti? :D

Tyhű, szerintem baromi jó a fogalmazókád!

A téma is frankó, a cím szerintem sem szerencsés, noha sejtem, miért keresztelted erre.

Figyu! ;)

Páros szervekre neked is itt hagyok egy fincsi súgást, innen a portálról, egy korábbi blog részletét, aztán a linket is itt hagyom:

"Kedvenc hibánk a páros szerves szabály, ami létező szabály (hiszitek vagy sem, de igen, létezik, hogy a magyarban a páros szerveket többes számba írni germanizmus), de hülyeség. Ez a bölcsészettudomány egyik legkellemesebb része, hogy a szabály létezik, de a cáfolata érvényes, mégsem az a szabály. Alapvetően az a javaslat, hogy a páros szerveket, mint kéz, láb, szem, fül (a listát mindenki folytassa a saját testén található páros szervekkel, esetleg fogja is meg mindkettőt és mondja ki hangosan, hátha gyorsabban megtanulja, csak előtte zárkózzon be egy csendes szobába, mert a család hülyének nézi) egyes számban szokás használni, többesben germanizmus. Kivétel viszont több van, mint szabályszerű használat, tehát a szabály igazából nem él. A legtöbb grammatikus egyetért abban, hogy a szabály elavult és ósdi, sosem tartotta be senki, viszont abban is egyetértenek, hogy a páros szervek állandó többesben emlegetése tényleg kellemetlen, magyartalannak hat. Helyzete határozza meg tehát: aki kezdő, használja egyesben, aki érti a módját, annak minek beszélek? Úgy szoktuk mondani, ha nem lényeges a megkülönböztetés történeti szempontból, akkor egyes szám, ha fontos, hogy pl. két lábbal, akkor igen, „két lábbal” vagy „páros lábbal” tette ezt és ezt. Kifejezésekben természetesen a megszokott forma, azaz „nagy szemeket meresztett” (a „forgatta a szemeit” kifejezés elméletben többessel operál, de aki ezt a kifejezést használni merészeli, annak szervezek egy kézfogást a saját lépével, mert ezt használni egyszerűen... bűn!). Egyes számban tényleg szebb, komolyan. Tényleg. Isi-bizi."

Az idézet innen származik:

http://karcolat.hu/blog/bloody_dora/leggyakoribb_hibak

Amit még javasolnék, az a tagolást érinti - a tömörsége elriaszthatja (főként monitornál) az olvasókat, érdemes szellősebb kivitelre törekedni. Akadnak olvasók, akik szemrákot, agyleszívást, és mindenféle rondábbnál rondább jajveszéket is produkálhatnak ekkor. (Vicceltem! ;) Amúgy tényleg megnehezítheti az olvasást.
De miután nekem nagyon tetszett a fogalmazási stílusod - konkrétan megvett :D -, végigolvastam, sőt. Az a benyomásom, hogy olyasféle fogalmazási stílusod van, hogy egy árva fikuszról is írhatnál, úgy, hogy nem történik vele az ég-világon-semmi, mégis csapatnám.

Tudom, hogy nehéz az olvasók, a közönség felé néha leírni szerző által fontosnak talált karakter-reakciót (főleg, amikor ez nem is tudatos, hisz' odabent, a fejben, zajlik a sztori) de azt tanácsolom, kerüld az olyan kifejezéseket, mint az 'arckifejezése' és hasonlók.

Vagy nézd csak:

"A nyílt sebek ezután összehúzódtak, mint a műanyag fólia, mikor láng éri."

Mikor helyett 'amikor' - nem elegánsabb?

Párbeszéddel kapcsolatban, a jövőre nézve, csak úgy általánosságban is javaslom, hogy ne írd le azt, 'kérdezte', hiszen a kérdőjel megteszi ezt a mondat végén, az írásjelnek pont ez a feladata. ;) Ha elkerülhetetlen, akkor persze, oda kell valamit csapatni az olvasónak, hogy tudja, ki (!) kérdez, ilyenkor indokolt, hajaj, de sokszor feleslegesen figyel a párbeszédekben az, hogy '- Hány óra van?' - kérdezte.

Isten hozott a Karcolaton!

"Jártam a kincses Indiában,
az ismeretlen Afrikában,
s valamit hoztam is valóban:
Tündérországot, ládikóban."

(Babits Mihály)

https://www.youtube.com/watch?v=_ysyvbz12-c

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

szo, 2019-01-19 12:55 lizardking

Köszönöm a szívélyes fogadtatást!
A címet most már meg is változtattam egy korábbi javaslatra, tényleg jobban passzol.
Erről a páros szerv dologról, megmondom őszintén, eddig még nem hallottam, de van benne ráció, a szemmel kapcsolatban mindenképpen. Újabb dolog, amire majd odafigyelek a jövőben.
A tagolás is megtörtént, ezen senki szépérzékének a sértetlensége ne múljon :)
Az arckifejezés-szó használatával nem egészen értem, hogy mi a baj, ezt ki tudnád fejteni?
Mikor-amikor, javítva, valóban elegánsabb :)
Köszönöm a dicsérő szavakat, sokat jelentenek, többet, mint hinnéd... Abban mondjuk, nem vagyok biztos, hogy egy darab fikáról tudnék jó novellát írni, de aztán ki tudja? Lehet, hogy kitűzöm célként a feladatot: a világ valaha volt legjobb, takonyról írt szösszenete :D

"Ma van hátralévő életed első napja!"

szo, 2019-01-19 14:27 Tim

"Abban mondjuk, nem vagyok biztos, hogy egy darab fikáról tudnék jó novellát írni, de aztán ki tudja?"

Hát, ugye, kinek mi jut eszébe a fikuszról...
Nekem speciel ez:
https://www.tudasfaja.com/neked-is-van-otthon-fikuszod-megmutatjuk-hogy-...

szo, 2019-01-19 17:03 lizardking

Szűklátókörű vagy :D Amúgy ismerem a növényt, az egyik haveromnak is volt egy hatalmas fikusza a nappalijában (ami aztán egy hosszú és hideg út alatt életét vesztette), de valamiért egyből a fika becézésére asszociáltam :)

"Ma van hátralévő életed első napja!"

h, 2019-01-21 08:52 Tim

"valamiért egyből a fika becézésére asszociáltam"

Ezen a "valamin" kéne elgondolkodnod.

h, 2019-01-21 16:39 lizardking

Rendben, majd jól magamba nézek, hátha jobb emberré válok.

"Ma van hátralévő életed első napja!"

h, 2019-01-28 17:35 Roah

Roah képe

Muskátli. Tulipán. Szegfű. Bögre. Tapéta.

Meg sem fordult a fejemben, hogy a fikuszról, a növényről, valami másra asszociálnak. Oo?

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

h, 2019-01-28 18:32 Roah

Roah képe

"Az arckifejezés-szó használatával nem egészen értem, hogy mi a baj, ezt ki tudnád fejteni?"

Igen.
Van errefelé egy mondás, így hangzik: ne mondd, mutasd!

Novelláknál az arcmimika egy karakternél nem fontos, mellékes, illetve a lényeg, szerintem, hogy nincs rá a sztorinak se ideje, se tere.
Ergo rövid, tömör írásoknál érdemes csak és kizárólag olyasmiket elkövetni, amik a történet cselekményét szolgálják.
Ez nem tiltott vagy ilyesmi, csak egyszerűen okosan kell gazdálkodni a hellyel és az idővel, amit a novella szűk színpada ad.
Ha fontos, hogy egy karakter milyen képet vág, érted, legörbül a szája vagy mosolyog, szemöldököt vonogat, grimaszol, ilyesmik, ha a cselekménynek szerves része, hangulati panelhoz kapcsolható, ilyesmik, kvázi indokolt, akkor szokás arcokról, és úgy általánosságban külsőkről írni. Ha nem annyira lényeges, hogy milyen színű szemmel bámészkodott egy karakter (hisz' nemtökmindegy, hogy barna vagy kék?), hogy mit csinált az arca, meg ilyenek, akkor nem is kell ám leírni.
Ha mégis funkciója lesz a noviban, akkor 'mutatni' szokták, leghatásosabban hasonlatok, találó hasonlatok segítségével, novi stíljéhez, nyelvezetéhez passzolóval.
Hidd el nekem, hogy az csak egy száraz info a közönségnek, ha azt olvassa: dühös arckifejezéssel nézte a meccset. Elég a 'düh' szó - Dühösen nézte a meccset.

Tehát az 'arckifejezés' szó helyett érdemes leírni magát az arckifejezést. Hogy milyen képet vágott a karakter.

Szóval ne mondd, mutasd!

Az érzékeltetés egyik bevált módszere.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2019-01-20 10:14 hamarjában

hamarjában képe
4

Na, elég tisztességes írás, nem kezdő, inkább haladó szintű. Jó látni ilyet. Nem megyek bele a sztoriba, inkább hagyok itt pár, technikai észrevételt.

"Egy darabig a családja még rá tudta venni"
"relatíve sok zöldséget és gyümölcsöt evett,"
"Csak olyankor dobódott fel"
"Helyette elkezdett erősen gondolkodni rajta" - ezekben a mondatokban, olyan szavak vannak, amiket inkább élőszóban használunk:
a darabig helytelen meghatározás idő esetében
a relatíve stílusidegen
a feldobódott inkább olyan szlenges
a rajta szintén helytelen gondolkodás esetében

"Hiába azonban minden törekvés az egészséges életmódra, a férfi egyre rosszabbul volt." - ilyen esetben a volt helyett lett-et használunk

"Arról a a moslékról nem is beszélve, amit ott ételnek mernek nevezni. Jóérzésű ember még a kutyájának sem szívesen adná oda. És a szagok… Annyira természetellenesek voltak… A vegyszerek szaga keveredett valami félsteril, műanyag bűzzel és volt még egy adalék." - nem annyira jól veszi ki magát a jelen és a múlt idejű igék keveredése, jobb ha egy ilyen rész egységes, bár egyik részében sem használod helytelenül az igeidőt, mégis jobb, ha már elkezdtél általánosítani, akkor a többit is általánosítsd, vagy maradj a konkrét esetnél

A sok bizonytalanságot próbáld még elkerülni, értem az ilyen esetekre:

'valami félsteril, műanyag bűzzel"
"Dávid ilyenkor mintha más szemmel látta volna a világot."
'Mintha mind világított volna" - nos ilyenekből bőven lehetne szemezgetni, általában nem jól veszi ki, ha azt érezzük, hogy maga a mesélő bizonytalan, ilyen esetekben jobb ezt konkrétabbra venni

na ja (Obb)

v, 2019-01-20 14:21 lizardking

Köszönöm az értékelést és az észrevételeket, igyekszem hasznosítani őket.

"Ma van hátralévő életed első napja!"