Tudatlanság

Én hiszem, hogy a tudatlanság az ember legnagyobb ellensége. Egy olyan erő, ami meggátol minket dolgok megértésében, feldolgozásában és emiatt vagyunk kénytelenek ellenségként kezelni. Hiszen ha valamit nem értünk, azt nem használhatjuk fel a javunkra, és ami nem lehet a javunkra, az ellenünk van.
A Tudatlanság viszályt szít. Ellenünk fordítja mind az ismeretlent, mind saját magunkat és próba elé állít minket. Akadályt képez céljaink elérésében és vágyaink kiteljesedésében.
A Tudatlanság rombol. Hamis álmokat ébreszt bennünk, hogy utána testvére, az Igazság
összetörhesse ábrándjainkat. Félrevezet minket és nem hagyja, hogy megtaláljuk az utat ki a homályból.
A Tudatlanság segít. Elrejti előlünk a rémképeket, megvéd az olyan érzésektől, történésektől amit nem tudnánk feldolgozni. Felölthetjük, akár egy kabátot és nem kell többé foglalkoznunk a világgal.

Viszont akkor hogy vagy képes ilyen jól használni?! Hogy tudsz ennyi kételyt és kétséget kelteni bennem? Miért hagyod, hogy hamis érzéseket kergessek, buta álmokat amik sosem válnak valóra? Miét használod arra, hogy bánts?
Mosolyogsz, beragyogod a szobát, a várost a bolygót, nem, a galaxist és közben hagysz engem egyre mélyebbre süllyedni. Hagyod, hogy elvesszek mosolyod fényében és amikor már csak a fejem látszik, elfordulsz. Elfordulsz felőlem és többé nem nézel vissza. Elveszed a napot a fényt ami éltet, és valaki másnak kezébe adod. Fény nélkül már nem látok többet, csak a régi képeket, amikor csak nekem ragyogtál.
Süllyedek, egyre mélyebbre és mélyebbre. Miért? Miért tetted velem? Miért nem oszlattad el a kételyeim? Miért hagytál egyre jobban belesüllyedni az önmarcangolásba? Miért nem nyújtottad kezed és húztál ki a mélyből? Egyáltalán miért engedted el a kezem?
Nem értem. Nem értem és egy egyre bosszant. Nem értem miben volt jobb a másik, miért nem voltam én elég ahhoz, hogy befogjam a fényed. Azt a fényt, ami oly sokáig melengetett és világított nekem.
Megőrülök. Lassacskán már beleőrülök. Ordítok, sikítok a mélyben. Nevedet kiáltom, de nem jön válasz. Nem jön válasz, csak az elmém kovácsol képeket egyre hevesebben, szinte már villódzanak a szemem előtt. Kiabálva fogom be a szemem de a képek nem szűnnek.
Aztán az egyik kép megáll. Szemem előtt arcod lebeg, és távolról hangod hallom amint nevemet kiáltod.
Csend van. Most már nyugodt az elmém. Kételyeim elúsztak, a képek megszűntek. Megértettem.

Amint mondtam, a tudatlanság az ember legnagyobb ellensége, ne hagyjuk, hogy minket is megfertőzzön.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2019-01-09 06:22 Kelvin

Kelvin képe

Ez az írás arra volt jó, hogy erősen a saját hatásod alá kerülj, másra nem. Várhattál volna vele pár napot beküldés előtt, mert ha egy kis szünet után újra elolvasod, kiveheted belőle azt a felesleges entert, meg a dadogós " Nem értem és egy egyre bosszant." mondatot.
Mást nem tudok mondani. Kinyilatkoztatós agymenés, ami kellően homályos ahhoz, hogy bármit beleláss, ami neked szimpatikus, más meg úgyse érti, ugye. De valahogy mindenki elkezdi, ne add fel. Legközelebb legyél kicsit bátrabb, próbálj történetet írni. Aztán, ha az már jól megy, el is hagyhatod.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2019-01-11 20:54 Kick Azyro

Vitaindítónak fogom fel, és vitázom is egy kicsit. Amit az ember már megértett, azt felhasználja a saját javára, és ebből általában az egyén vagy szűk közössége profitál. Ha a tudás nem a faj életben maradását szolgálja, hanem pillanatnyi előnyök megszerzését, úgy a faj szempontjából nem tekinthető pozitív előjelűnek. Ha egy cég profitszerzésének az ára természetes élőhelyek elpusztítása, az csak a cégnek jó és csakis rövid távon.
A tudatlanság egyrészt lehet az elnyomók és demagógok fegyvere, ha választani kell, inkább a tudást választom, ugyanakkor sokszor jobb nem tudni. Ha egyszer mindent tudni fogunk, véget ér a csodák és fantáziák kora, annyival szegényebbek leszünk, hogy nem lesz miért élni. Ez ijesztő, hiszen emberek vagyunk, de lehet, hogy faj előbb organikus-szintetikus hibrid lesz, aztán jön a gép, majd a szoftver. Akkor bizonyára máshogy viszonyulunk az organikus világ pusztulásához.
Szóval, minden viszonylagos, meg lehetne fordítani a dolgot, és írni egy olyat, ahol meg a tudás az ember legnagyobb ellensége. Amellett is bőven felsorakoztathatnánk érveket.