A hit ereje

Hat órája keresek a bányában egyetlen kövületet, de semmi eredmény. Fél méterenként mintát veszek az alsó, vastag homokkő rétegből és a középső mészkőpados részből is, de nem kacsint rám a szerencse. Pedig a feltárás, teljes hosszában kutakodom. 100 méteres hosszúságban! Több órányi fosszíliavadászatot követően hitem kezd elhagyni. Nyugtalanságomban egy hirtelen mozdulattal az ujjamra csapok. Üvöltve átkozom el a kőfejtőt.
Hangom visszhangzik a magas, meredek falon, azonban az ekhót vészjósló események követik. Váratlanul megremeg a föld lábaim alatt, miközben a falat bámulom. A kőfal tetejéről nagyobb görgetegek zúdulnak alá törmelékhullám kíséretében. Amint feleszmélek a hirtelen sokkból, észlelem a veszélyt és eltűnök a fal közvetlen közelségéből.
- Szuper! Mindenütt törmelék! - állapítom meg távolról szemlélve.
Mikor lépéseket merek tenni a kőfejtő belseje felé, megint szórakozik velem a természet. Újabb földrengés, csak most még több anyag indul el lefelé.
Erre fel, az ég mennydörgéssel válaszol.
Észre sem vettem és a viharfelhők szó szerint is összegyűltek a fejem fölött.
- Istenem! Miért teszed ezt velem? - kiáltom az égbe.
Körbenézek. Várom a választ.
A mellettem lévő hegyen megpillantok egy szikrázó lecsapót.
- Rossz helyen kutatok? Menjek el? - kérdezem.
Hiszem, hogy ezen a helyen fogom megtalálni azt az ammoniteszt. Nem akarom feladni, akármennyire elegem van az egészből.
Merészen visszamegyek a fal alá, s előbb átvizsgálom a törmelékszőnyeget. A kisebb kövekben látok ősmaradványokat, de azok nem megfelelőek. Ahogy a kődarabok tetején mászkálva megközelítem a nagy görgetegeket, rossz helyre lépek, megbotlom és beverem a fejem egy nagy szikla szélébe.
- Óh, hogy az a kénköves... - káromkodom.
Jobb szemem előtt vércseppek hullanak le az arcomra. Enyhén vérzik a homlokom, de miközben sajgó fejemről próbálom elterelni gondolataimat, az összevérzett sziklán megpillantok egy negatív lenyomatot. Pont annak a feltekeredett ammonitesznek az alakja rajzolódik ki, mint amelyiket keresem.
- Itt kell lennie valahol. Talán nem tört össze. - motyogom.
Szédelegve felállok és továbbindulok, de két lépés után újból elvesztem egyensúlyom.
Hátsómmal egy nagy kőre huppanva terülök el.
- Ez a szédülés borzasztó! Csak megtalálnám végre! - mondom magamban.
Jobb kezemmel egy tenyérnyi kőre támaszkodva ülök fel. Ez az egész nap el van átkozva. Utolsó lehetőségem, hogy elmondok egy imát az istenemhez és reménykedem.
Nem tudom, hogy isteni gondolattól vezérelve vagy csupán véletlenül, de felemelem azt a követ, melyre támaszkodtam az előbb.
A kő valójában egy megkövesült ammonitesz. Egy kőbél. Alaposabban megnézem a lóbavonalakat.
- Heuréka! Megtaláltam! A 200 millió éves tanú.
Megtaláltam azt az ammoniteszt amelyért jöttem, ráadásul teljesen sértetlen.
- Sikerült! Köszönöm, Istenem!
Végszóra elered az eső.
- Istenem! Mindig hinni fogok benned, csak tégy arról, hogy elálljon az eső.

1
Te szavazatod: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2017-04-13 10:29 Blade

Blade képe

Nem teljesen értem ezt az írást. Na de majd a többiek.

cs, 2017-04-13 16:51 Para Celsus

Para Celsus képe

Történet arról, hogy a hit és tudomány megfér egymás mellett.


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2017-04-26 08:12 Kentaur

Kentaur képe

Látom, próbálsz kitartani. Szerintem kezdj el kérdezgetni és utánaolvasni a dolgoknak. Például a párbeszédek központozásáról. Bármelyik régi Karcos szívesen segít, zaklasd őket!
"Talán nem tört össze. - motyogom." - Ilyet például soha nem láthatsz egy könyvben sem. A szabály az, hogy a szereplő mondata és a komment egyetlen mondatot képez, a hangulatjeleket és a kérdőjelet ki lehet tenni, de pontot nem. Vanak kivételek, de azokkal most még ne foglalkozz. Egyelőre jegyezd meg, hogy ez egy mondat, tehát pontot beletenni hiba. Képzeld el, hogy valóban mesélsz valakinek, és magadat idézed, így mondanád: "Talán nem tört össze, motyogtam akkor." Írásban is ezt teszed, csak vessző helyett gondolatjelet (Nem kötőjelet! Keresd ki a gondolatjelet a wordödben vagy amit használsz) teszel oda.
Itt, a Karcon keress rá a központozásra, számos magyarázó cikket találsz róla, ahogyan a kezdők hibáiról is. Például egyszereplős történetben kifejezetten csúnya minden megszólalás után egy kommentet odatenni. Mert hát nincs ott más, az meg azért legyen már egyértelmű komment nélkül is, hogy miért mondta, amit mondott.
Itt az ideje elkezdened tanulni.
Kezdd az alapoknál, mint a fenti dolgok, és haladj olyasmik felé, mint a mondanivaló, dramaturgia, karakterek, ötlet. Ötletből bizonyára találsz majd ennél ütősebbet is, mert valóban nemigen látszik rajta, hogy ezt most miért írtad le. Szórakoztatott? - Nem. Mondott valami érdekeset? - Nem. Meglepődtem? - Nem. Hát akkor minek olvassam? Ugye érted?
Valamit adnod kell az olvasódnak. Most még annyira magadnak írsz, hogy nem látod tőle az írást. Erről hamar le kell szoknod, hiszen most publikálsz, tehát első az olvasód!

----------------------------------------------------------------------------

"fiatal író jelentkezett, mondanám meg neki, van-e tehetsége... Meg fogja tudni tőlem, hogy igenis van tehetsége, éppen azért hagyja abba, sürgősen, az idő alkalmatlan."

sze, 2017-04-26 08:37 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

Mindig elkövetem azt a hibát, hogy elsősorban a tartalom érdekel, tartalomhoz a forma, Amfóra, ez egy régi reklám, itt a formával bajok vannak, de erről a többiek úgy is szólnak. A tartalom jó, az írás megérne egy hármast, a tartalom szerintem mindig hangsúlyosabb a formánál, tehát tartalom 5, forma 1, az átlag három, de úgy vettem észre itt e játszótéren a forma elsődleges, így inkább nem csillagozom az írásod, de szerintem egész tűrhető, a figyelmemet felkeltetted és fenn is tartottad, és szerintem nagyon pontosan formáltad meg a kétkedő tudós karakterét. E téren az utolsó mondat kifejezetten egy egyperceshez illő slusszpoén volt, mert ahhoz, hogy igazán higgyen mindez nem volt elég, még az is kellett neki, hogy elálljon az eső. Ez egyébként engem igen érzékenyen érint. Mármint az eső. És a hit ereje. Anno Kína egyik tartományából azért zavarták el a keresztény szerzeteseket, mert valami körmenetüket megzavart az eső. Töb hetes, vagy inkább hónapos aszályt követően, és ők azért imádkoztak, hogy az eső álljon el. A helyi parasztok toleranciáját dicséri és jellemezi, hogy nem lincselték meg őket. De ez végül is majdnem off. Ha olvasó vagyok, ami nem biztos, akkor nekem ez az írás bejött, mondhatni nekem írtad, egy percig sem fordult meg a fejemben, hogy csak magadra figyelsz, ha azonban tudományos ember lennék, most sértve és találva érezném magam. Ez biztos. A városszéli kórház kedves főorvosa, tudod, aki sakkozás közben kapott infarktust, lehülyézett egy hülyét. Az igazgató főorvos kioktatta miszerint ezt a jelzőt mindenkire használhatja az ember csak arra nem, aki tényleg hülye. Karinthyval kapcsolatban is van egy hasonló anekdota, miszerint valaki beperelte, mert azt mondotta rá, hogy kis hülye, a bíró helyreigazításra és bocsánatkérésre kötelezte, mire Ő így oldotta meg a kérdést, Tisztelt bíróság, bocsánatot kérek a felperes nem KIS hülye. szóval vigyázni kell az olvasók érzékenységére, de mindenkiére egyszerre nem lehet. Ami azt illeti, csak nekem vagy a hozzám hasonlóknak nem érdemes írni, mi statisztikailag szinte mérhetetlen kisebbséget alkotunk. Tudom, hogy nem vagyok egyedül, de semmi több. A társaim inkább visszahúzódók, csak én lettem ilyen szószátyár.

sze, 2017-04-26 16:09 hamarjában

hamarjában képe

Soha nem a forma a lènyeg, hanem a tartalom. Lásd Morlan írását, ami tele van apróbb hibákkal, de tartalmas.

na ja (Obb)