Halhatatlanság

Zuzuval, gyerekkori barátommal, a Pelikánban találkozgattam régebben. Ez a büdös, koszos kis kocsma négy házra állt attól a helytől, ahol valaha éltem. A csapos szerint Zuzu annyira stabil kocsmabútor, hogy már leltári számot is kapott.

Alkalmanként, amikor azt érezte, hogy egy konyak lendítene a hangulatán, nagyot rikkantott:
– Ica drágám! Olyan szép, széles a hátad, mint a ZIL plató!
– Hogy a fene nem esz meg! – méltatlankodott Ica. – Bevenne a beled még egy konyakot?- szólt, kicsit felhúzva a szemöldökét és a háta tényleg széles volt.
Zuzu csak bólintott, és lett konyak.

A kissé harsány, de rejtői figura mellé lehuppanva Ica felé pillantottam, de Zuzu megelőzött:
– Egy vodkát a barátomnak! – emelte fel a mutatóujját.- És a konyakomat se felejtsd el! Itt a sas!
A sasra utaló célzás annak szólt, hogy amikor a faluba begördült a vonat, kötelességszerűen felhívtam:
– A sas leszállt!- idéztem komikusan a nagy Neil patetikus szavait.
– Tojás a fészekben! – ami már saját merítés volt, de mindig hatalmasat kacagott és tudta, helyben vagyok.
– Na, akkor indulhat a Tour de Kocsma! Várlak!- és már pittyent is a telefon, ahogy kinyomta.

Nevetni, azt nagyon tudott az alacsony, köpcös barátom, ezért is mulattam az időt vele azokon a ritka alkalmakon, amikor leszabadultam ide, a városból. Isteni adomány az őszinte nevetés.
Van a kocsmának egy utánozhatatlan feelingje. Valahol a valóság és a fantasztikum között egyensúlyozva minden nevetségessé válik, komolytalanná és főleg hihetetlenül egyszerűvé. Éles az érzés, mint egy kvint, bár nem annyira tiszta, a színe határozottan napsárga, kicsit elmosódva, de fényesen. Nyitás és zárás között nem létezett az idő, a múlt és a jelen egy képlékeny masszává változott.

A mai szemnek nem túl bizalomgerjesztő, kis helyen mindig volt valami ok a vidámkodásra. Az olyan drámákon, mint hogy meghalt egy ismerős, Zuzu könnyed megjegyzéssel lendült át:
– Emlékszel Cinóra? - Hát, ő is megrúgta az egyenest!- utalva ezzel a koporsóban felvett, post mortem, pozícióra.
– Na, ja! Bugyborékolt rendesen!- válaszoltam kötelességtudóan.
– Akár csak mi! – és ismét egy hatalmasat kacagott.

Legendákat mesélt a csülkös pacal készítésről, amit úgy elsóztak Árpi barátjával, hogy egy láda sör kettejüknek nem volt elég a leöblítésére. Nem fogyott ki a történetekből és nem jöttem rá, hogy ez mozgalmas életének, vagy csapongó fantáziájának a terméke.

Az idő és a felesek előrehaladtával a tömény italtól csuklani kezdtem, melynek kezelésére a hátbavágást tartotta a legjobb gyógyírnak. A zömök, tömzsi alak félig felállva és elfordulva nagyot lendített a karjával és kaszáló mozdulattal sújtott le, hogy még az ujjatlan, szürke trikó is lobogott a bibircsókos felsőtestén.
– Ne üsd már annyira!- kiáltott fel Ica.
Magam csak bólogattam, hogy nem akadok meg ezen a kezelési módon, mert szólni azt nem tudtam.
Mikor Zuzu ismét lecsapni készült, sikerült egy mozdulattal elhúzódnom, így az asztalt lesöpörve, azon félig fekve állapodott meg. Ica dühösen nézett, de mi ketten egymásra nézve, könnyesre röhögtük magunkat, bár rendes felfordulást csináltunk. Ezt már nem bírta ki ő sem nevetés nélkül és ránk ripakodott, amúgy haverkodva:
– Takarítsatok össze, hülyék!
Ismertük egymást gyerekkorunk óta. Mit is mondhatott volna mást?

Mi pedig takarítottunk, majd kérleltük, segítsen nekünk és sunyi pofával imitáltuk a közösülést vele a rex asztalon. Ezt az esetet rendszeresen felelevenítettük, mindig valamilyen apró részlettel megtoldva, ami akkor nem is tudatosult bennünk, vagy épp abban a pillanatban találtuk ki.

Egy ilyen következő Tour de Kocsma alkalommal aztán hiába hívtam, mikor leszálltam a vonatról. Nem vette fel a telefont és ez szokatlan volt. Kérdésekkel telve mentem a Pelikánba és ott Ica azzal várt, hogy Zuzu meghalt, elvitte a szíve. Meg is állapítottuk még ott sebtében, hogy mindent el is követett ezért.

Magam rúgtam be aznap estére és nem esett jól, nagyon nem esett jól. Akkor voltam ott utoljára, amúgy is a hely nem sokkal később bezárt. Ezzel az életem egy vad, sérülékeny korszaka ért véget, mára már tudom, örökre.
Felsejlett bennem a közelmúltban Zuzu nevetése és a Pelikán, mert Tunyogitól a „törékeny napok” akkordjait hallgattam. Láttam magam előtt a lezüllött helyet, ahol fergetegesen szórakoztunk, így visszatekintve, lényegében a semmin, vagy olyasmin, amin ép elméjű ember nem tenné.

Pillanatnyi ötlet volt csak, amolyan múltidézés és a Google Maps-ot megnyitva elindultam a falusi utcán házanként, nézelődve, a Pelikán felé. Rég nem jártam arra, nem is volt miért. Mikor a Pelikánhoz értem alaposan megnéztem és nem akartam hinni a szememnek. Ott állt Zuzu papucsban, a szürke trikójában a még nyitva levő kocsma előtt. Épp esetlenül fel akarta emelni a félig eldőlt biciklijét, valahogy azzal a testtartással, amivel az én hátamat csapkodta. Ettől rám tört a nevetés és őszintén, önfeledten kacagtam megint.

Eszembe villant, hogy valahol olvastam, ami felkerül az internetre, az örökké ott is marad. Barátom, Zuzu, ezek szerint halhatatlan lett, a Goole Maps jóvoltából és jobban belegondolva, mit is kívánhat még az ember ettől többet?

1
Te szavazatod: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2019-05-05 08:19 Dana

Dana képe

Rengeteg sok központozási hiba egy amúgy hangulatos történetben. Kár érte. Nehezen értem meg, mivel bizonyos mondatokban jól csinálod, innentől kezdve számomra hanyagság az egész, hogy nem javítod végig rendesen, vagy nem írod az elejétől jól.
Igeidőt is tévesztesz, legalább egy helyen biztosan: "A csapos szerint Zuzu annyira stabil kocsmabútor, hogy már leltári számot is kapott."
Nem Rejtői, hanem rejtői.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2019-05-06 11:44 Mayer

Szia!
Köszi az észrevételeket. A rejtőit javítottam. Az igeidővel kapcsolatban nem osztom a nézeted. Szerintem érthető a mondat és a "stabil kocsmabútor" kifejezés után nekem nem hiányzik a "volt", amire a "kapott" kifejezés utal, mint múlt időre.

v, 2019-05-05 09:36 Sednol

Sednol képe

Igazat kell adnom Danának, ez egy jó történet, csak a sok hiba teljesen összegyűri. A jó hír, hogy némi odafigyeléssel elejét tudod venni ezeknek.

„Zuzuval, gyerekkori barátommal, a Pelikánban találkoztam régebben.” – A történet további részét figyelembe véve itt van egy kis gubanc. A jelen állásában azt jelenti, hogy egyszer, régebben találkoztál vele ott. Míg:
„Alkalmanként, amikor azt érezte, hogy egy konyak lendítene a hangulatán, nagyot rikkantott:” itt – alkalmanként - már a mondatból következik, hogy mindennek többször tanúja voltál.
Ezért az első mondat a következőképpen nézne ki (mennyit számít egyetlen kis toldalék):
„Zuzuval, gyerekkori barátommal, régebben a Pelikánban találkozgattam.”
Itt még felmerül bennem némi hiányérzet egy határozott névelőért a gyerekkori szó elé, de nem vagyok teljesen biztos benne, mivel magam is előszeretettel hagyom el ezt az apróságot.

„– Ica drágám! - Olyan szép, széles a hátad, mint a ZIL plató!” – Ha a drágám után szerettél volna mesélőként valamit közölni, akkor két gondolatjel közt tehetted volna meg, de a jelenlegi kötőjel felesleges, hiszen a beszélőt nem szakítja meg a mesélő.

„– Hogy a fene nem esz meg! – méltatlankodott Ica.
– Bevenne a beled még egy konyakot?- szólt, kicsit felhúzva a szemöldökét és a háta tényleg széles volt.” Te valami ilyesmire gondoltál:

„– Hogy a fene nem esz meg! – méltatlankodott Ica. – Bevenne a beled még egy konyakot? – szólt, kicsit felhúzva a szemöldökét, a háta tényleg széles volt.”

Az ÉS teljesen felesleges. Két egymástól teljesen elkülönülő tagmondattal van dolgunk, amik megítélésem szerint nem állnak és, vagy kapcsolatban egymással. Akkor lenne értelme egy és-nek, ha mondjuk azt mondanád, hogy szólt kicsit felhúzva a szemöldökét, és elmosolyodott. Érzed a különbséget? Szerintem a szólt után nem kell vessző. Fontos, hogy párbeszédeknél csak gondolatjelekkel operálj.

„Zuzu csak bólintott és lőn konyak.” Lőn? Inkább vala vagy lett, és az ÉS elé kellene egy vessző, nem egy felsorolással van dolgunk.

„– Egy vodkát a barátomnak! – emelte fel a mutató ujját. És a konyakomat se felejtsd el! Itt a sas!” Itt is rossz a központozás, gonoszkodnék is egy kicsit.
Elég szerencsétlenül hangzik ez az emelte fel a mutatóujját, inkább lendítette a magasba mutatóujját, legalábbis számomra sokkal pontosabbnak hat. Ennyit a gonoszkodásról. :D Aztán itt jön egy csúnya központozási hiba. A mutató ujja véletlenül nem egyben van? Ebben az esetben egyben javasolnám. Hogy lásd a különbséget:
A felé lendülő kard levágta a távolba mutató ujját.
Mutatóujja kifordult.
Az egészet tekintve valami ilyesmit szerettél volna:
„– Egy vodkát a barátomnak! – emelte fel a mutatóujját. – És a konyakomat se felejtsd el! Itt a sas!”

Nem fecsérelnék több szót a központozásra, mert a következő mondatban is hibás. Gondolatjel, szóközök használata kötelező. Amúgy van az oldalon egy központozással kapcsolatos tudástár, érdemes átolvasni.

Egy két helyen rossz a szóhasználat vagy stílusidegen. Érdemes lenne legalább központozásilag átjavítanod a történetet, hogy a legszembetűnőbb része rendben legyen. Gyakorlásnak kiváló.

Mint már a korábbi írásaidban is megjelent, tudod, mit akarsz mondani, át is jön, csak a szabályokra és a mikéntekre kellene ráfeküdni, az pedig csak úgy fog menni, ha foglalkozol velük. A hibák ellenére olvastatta magát, szóval javítsd, megérdemli!

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

h, 2019-05-06 11:57 Mayer

Szia!

Köszi! Próbáltam javítani az útmutatásaid alapján a szöveget. A mutatóujj emelését szándékosan ilyen enerváltra vettem, mert egy nem szomjas ember már nem annyira hadonászik.
A központozás című alakítgatás kifog rajtam és már minden vesszőnél kétségeim vannak. A gondolatjelekre már nem is merek hivatkozni, mert lassan káosszá alakul, de kísérletezek vele.

h, 2019-05-06 11:06 hamarjában

hamarjában képe
1

Hát...nem tudsz bánni az anyanyelveddel, és ez borzasztóan lelombozó :(
Azért nem áll itt egy többsoros kiollózás, mert feleslegesnek érzi az ember a rá áldozott időt :(

na ja (Obb)

h, 2019-05-06 12:18 Mayer

Üdv!
Való igaz, hogy ezek a helyesírási elvárások alaposan próbára teszik a tudásom és a türelmem. Van egy apró déjá vu érzésem, mint azt már régebben említettem. Volt olyan munkahelyem, ahol a leírt szöveget visszakaptam, akkurátusan pirossal kijavítva, de a tartalomba nem szóltak bele. Engem a tartalom érdekelt, hiszen azért fizettek, a jó kislányokat pedig a pontocskák és a vesszőcskék! Persze a jó kislányok voltak a főnökeim, de a tartalommal, mint aprósággal nem foglalkoztak.
Úgy érzem, itt is fontosabb a helyesírás a tartalomnál és ez nem tölt el jó érzéssel.

h, 2019-05-06 15:32 Newschool

Newschool képe

Természetesen a tartalomért olvas az ember, de ha hibás a nyelvtan, az élvezhetetlenné teszi a legfincsibb tartalmak fogyasztását is. Szívesen megennéd az elsőosztályú ételt, amit nem tányéron szolgálnak fel, hanem a homokos, macskahúgyos talajon?

h, 2019-05-06 15:49 Dana

Dana képe

Ez jó megállapítás volt.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2019-05-07 18:02 Roah

Roah képe

Obbnál a szerva - valóban azon töprenghet az olvasó, hogy szóljon, neszóljon, mert tök feleslegesnek ítéli meg, falra hányt, méregdrága, elpocsékolt időnek azt, hogy listát készítsen, javaslatokat tegyen, tanácsokat és egyebeket adjon, mert villámnak nézik és ha kell, ha nem, hárítanak-hárítanak-háritanak.

De most komolyan: szerinted az Anyanyelv egyenlő a nyelvtannal?

Az Anyanyelv helyes használata egyenlő a helyes-írással?!

Az olvasóknak is majd azt mondod, hogy ezt így kell érteni, azt úgy kell érteni, és különben is, más is így használja, meg lánykák javítottak, javították az írásokat, te, olvasó, csak a tartalmat nézd, és ha még így se tetszik, az a lektor-szerkesztő-bárki-csak-én-nem felelőssége?

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2019-05-07 19:12 Mayer

Na, jól kiosztottál és igen a válaszom. Valóban azt érzem, hogy egy helyesírás klub elit tagjai öncélú bekezdés és vessző vadász versenyen íjászkodnak. Nem a világirodalom remekeit akarom összehozni csak elmesélni valamit írásban és egyre jobban feszít, hogy a lejegyzés ennyi negatívumot hoz elő. Nem. Nem gondolom hogy a nyelv a helyesírással lenne egyenlő, de igen, itt azt érzem. Nem. Nem veszi el a kedvem attól, hogy jól- rosszul kódoljam írássá a beszédet és azt sem tartom jó ötletnek, hogy ne szóljak vissza, ha valamit másképp gondolok.
Biztosan jobban tudod te és a gyakorlattal rendelkezők, miképp alakítható egy történet írássá, elismerem. Viszont nem mindent gondolunk hasonlóan és van, hogy más az én elképzelésem.