Mosoly

Tudta, hogy be kell mennie a városba ételt vásárolni, mert otthon már nem volt semmi. Így átgondolva, inkább hús félére gondolt, kenyérre és fűszerekre. Egyedül élt a településtől nem messze és magáról gondoskodott. Megnézte a bekészített tüzelő mennyiségét és megállapította, a hét végéig elég lesz.

Autóba ült elindult nézve a havas tájat és korrigálta az apró csúszásokat, mert téli gumit nem rakatott fel. Ostobaságnak tartotta, mert amikor tanult vezetni, ilyen még nem is létezett. Tévedhetetlenül érezte, hogy a jármű tökéletesen fut és nagyot sóhajtott, mert egy hónapja csináltatta meg a betegeskedő futóművet. Semmi kedve nem volt megint ekkora összeget kiadni.

Elhaladt a kocsma mellett és elkomorodott, mikor belevillant, a doktor kérte, kevesebb italt fogyasszon. Régen még betért ide és jókedvűeket beszélgetett, anekdotázott, nagyokat nevetve, de ezek az idők elmúltak már. Mikor benn járt pár éve, nem voltak már ismerősök, meghaltak, megrokkantak, otthon maradtak, így nem volt kivel beszélgetni és maga az ital veszítette el az értékét, vált értelmetlenné.

Nem nézte meg a híreket sem, mert ugyan kivel beszélné ki a történéseket és a tv-ben is csak a természeti csatornákat kapcsolta be, nem érdekelték már a megírt műdrámák, az érzelmek, a hősiesség, vagy a bátorság, egyszerűen elege volt ezekből. Így idős korára sok mindent feladott, mert már túl sok mindent tudott és tapasztalt. Volt amivel kényszerűségből hagyott fel, mert már nem bírta el, így a kert ásást és szántatott, vagy elege lett belőle, megcsömörlött, mint az emberektől. Magányos dolog idősnek lenni és szövevényes, hosszú a múlt, de nem hagyta magát és nem engedett a múltjába fordulás vágyának.
Megállt a bolt előtt és benn kiválasztotta, amire szüksége van. Két szép szelet tarját és még pár apróságot vett majd beállt a pénztárhoz. Lassan került rá a sor és ismét a kedves pénztáros lány ült a kasszában, ami nem gyakran esett meg. A lány a nevén köszöntötte és megajándékozta egy ragyogó mosollyal, majd elintézték a fizetést.

Odakinn lepakolt az első ülésre és lassan elindult a szürke, napsütés nélküli időben haza. Az úton végig a lány mosolyára gondolt és érezte, valamikor régen megfürdette már a lelkét hasonlóan gyönyörű gesztusban. Nem tudta mire emlékezteti és remélte nem is fogja megtudni, csak érezte, hogy nagyon jól esik és átadta magát ennek az érzésnek. Egy apró rezdülés névtelenül a múltból.

Otthon tett a tűzre, elkészítette a húst és megebédelt, miközben az ablakból a havas tájat nézve elmerengett, majd szállingózni kezdett a hó az ólomszínű felhőkből. Figyelte a fehér utat, ahogy egy szürke bundás macska fázósan végig ballag rajta és néha nevetségesen megrázza a pracliját. Szájában érezte még a sült hús ízét és felhajtott rá egy nagy pohár hideg vizet, ami most különösen jól esett. Barázdált, ősz borostás arcán egy rezdülés sem látszott, csak a szeme csillant fel mutatva, hogy odabenn újra kisütött a nap.

3
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2018-12-21 08:02 Blade

Blade képe

Nem rossz ez egypercesnek. Van benne hiba, de hát.

"a tv-ben is csak a természeti csatornákat kapcsolta be, nem érdekelték már a megírt műdrámák, az érzelmek, a hősiesség, vagy a bátorság," - ebbe belekötnék: a "természeti" csatornák is ezt nyomják: dráma, hogy életben marad a kicsi farkas, mivel sikerült végre szétszaggatnia egy nyulat, dráma, hogy kihal a kétlábú százlábú, hősies, ahogy a tarantula anyuka megvédte kicsi kezdő szörnyeit...ez megy mindenhol. Szóval azokat se olyan jó nézni, mert ugyanolyanok, mint a többi kanális...vagyis csatorna. Marad a foci...illetve mégse, mert az meg a pénzről szól. Pfúj.

Visszatérve az írásra: ez is egy dráma. Mert hát ez kell a népnek, ugye. Mondhatnám, hogy milyen paradox, hogy az öreg ugyan unja a drámát a tévében, de a saját életét bezzeg túldrámázza. Neki kellene mosolyogtatni...és nem arra várni, hogy végre valaki ránevet.

Szóval dráma. Pedig egy jól megírt komédia sokkal ritkább és ezért szerintem ütősebb is. Gúnnyal, hülyéskedéssel, mondanivalóval, tanulsággal.

p, 2018-12-21 09:33 Mayer

Köszi Penge!

Nekem ez egy paradoxon, hiszen a befelé forduló, érzelem mentes viselkedés leírásával épp érzelmek kiváltása volt a cél. Dráma, vagy szomorú játék, a sötétség feketéje amihez kedvem volt, ez olyan, ami épp jön, vagy nem. Próbáltam az idős kor beszűkült szürkeségének a megvillanásait megmutatni a feladással és azokkal az érzelmekkel gazdálkodva, ami maradt még. Nem sok, talán szánalmas, de ettől süt ki néha a nap.
Ez nem történet, vagy tanulság mese, csak egy állapot, egy érzés, egy benyomás. Egy pillanat a csönd előtt.

p, 2018-12-21 12:52 hamarjában

hamarjában képe
3

Jó, jó... De a fain azért nem ilyen. Rettentően nehézkes, döcögős a fogalmazás, önismétlésekkel, felesleges ráerősítésekkel teli. A vesszőket meg hagyjuk is, mert fogalmad sincs, mire kéne őket használni.

na ja (Obb)

p, 2018-12-21 14:53 Mayer

Köszi a véleményed. Hát ezt tudom és ilyet írok ha kedvem van épp írni. Világos hogy nem bajnok alkotás mert akkor író lennék. :-)
A vesszők kicsit megráztak. Volt egy munkahelyem ahol a jó kislányok a pontocskákat vesszőcskéket nagyon vágták és minden pontot számon kértek rajtam. A tartalommal nem sokat bajlódtak az rám maradt, így azóta nem kedvelem a vesszőket. Még egyszer köszi. Majd próbálom megemberelni magam. :-)

p, 2018-12-21 18:51 Roah

Roah képe

Haribol!

Gyerekkoromban azt hittem, minden gyakszi és védőcucc nélkül tudok görkorizni. Érted, felkapom a guruló súzt, és szakítom az aszfaltot! Mit nekem a görkori, ha egyszer én száguldani akarok!
De nem - megúsztam néhány kificam-beficammal, térd és könyök tapasszal, tiplikkel. Némelyik emléke máig megvan, hát ha lejön a plazúr, az már csak ilyen.

Úgy voltam vele, hogy nem úszom meg; ha nem akarom a gipsz-kollekciómat újabbnál újabb modellekre cserélni, kénytelen leszek gyakorolni, meg védőfelszerelést felcibálni, legalább addig, amíg már biztonsággal repeszthetek az aszfalt tágas mezőin.

Így van ez az írással is, szerintem. ;)

Egyetértek Blade-del. Egypercesnek nem is rossz, sőt, első publikáláshoz tényleg jó, a tematika az, amiről lehet gondolkodni. A demencia nem egy kommersz téma, kevesek szoktak hozzányúlni. És kedvelem az eredetiséget.

Elállt a lélegzetem!
Ugyanis egyetértek Obbal is (Hamarjában), mert a vesszők majdhogynem teljes nélkülözése ront az olvasási élményen. Ergo néha az olvasónak - nekem :D -, megfulladhatnékja lesz, olyan, mintha nem akarna levegőt kapni. Pedig de. Mekkora mák a kétéltűség!

Kelvinnek van egy sajátos - örökbecsű! -, tanítása arról, hova is kell tenni azt a bizonyos vesszőt. (A vesszőket szerintem nem szabad lebecsülni, a jelentőségét, az értékét, a kis dolgokon óriási élmények mehetnek a levesbe, nemes egyszerűséggel azért, mert az elhibázásuk, vagy hiányuk a mondat komplett értelmetlenségéhez vezet, vezethet.)
Kelvin tanácsa úgy szól, hogy ahol élő beszédben a bazmegot használod, oda kell tenni a vesszőt. Nagyjából. Csak annyit tennék hozzá, hogy hangos olvasásnál, ügyelve a retorikára és hangsúlyokra, ott a vessző helye, ahol lélegzetet veszel.

Egyébként első publikálásként ideális, szerintem - szóval jöhet még. :)))

Isten hozott a Karcolaton!

És boldog karácsonyt!

https://www.youtube.com/watch?v=E8gmARGvPlI

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2018-12-23 07:02 Mayer

Hali!
Köszi az észrevételeket és neked is boldog karácsonyt! A vesszőktől való idegenkedésemrő írtam, de próbálom megemberelni magam. Lehet így vesszővel kezdeném mindig, mert valahogy a számra kívánkozik minden mondat kezdeténél, hogy bazmeg. Ja és a végénél nyomatéknak. :-) (Ezt a humor helye volt, nem sértés! ) Köszi, fáradtál az olvasással, bár nem engedem hosszú lére az írást. Jön, leírom, kész. Hála az égnek, nem ebből kell megéljek, mert sanyarú életem lenne.

v, 2018-12-23 09:18 Roah

Roah képe

Na jó...

Benne szoktam lenni a játékban.

A melankolikus, demenciás séma, jellegzetes vesszőhibák, rövidség, egyebek - már első olvasásnál is feltűnt: mintha csak Bjursta felhasználót olvastam volna. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

v, 2018-12-23 09:44 Mayer

Ki kell ábrándítsalak. Én nem ő vagyok. Tényleg azt sem tudtam ez az oldal egyáltalán létezik. Kicsit hezitáltam is a regisztrációval mikor Veloka írását olvastam, mert megrázott és nem jó értelemben. Köszi hogy foglalkoztál az írásommal és egyáltalán olvastad.

v, 2018-12-23 19:29 hamarjában

hamarjában képe

szo, 2018-12-22 11:49 Sednol

Sednol képe

Hali!

Látom, a többiek nagy vonalakban felvázolták a főbb problémákat, de mélységébe nem mentek bele. Engedelmeddel kontárkodnék egy kicsit.

Annyit azért elmondanék, hogy olvasás közben végig azon gondolkodtam, hogy itt vannak a mondatokhoz szükséges szavak, de nincs egy sem, ami a helyén lenne. Ha rendbe is tennénk őket, akkor meg hirtelen szembesülnénk a ténnyel: mondod, nem mutatod. A jó hír, némi ügyeskedéssel, odafigyeléssel simán ki lehet javítani a dolgokat. De nézzünk az első bekezdés körmére.

Az első mondattal akarod megfogni az olvasót. Felvezetheted állításokkal (Pista az utolsó szelet száraz kenyeret majszolta, és már a gondolatától is rosszul volt, hogy a városba kell mennie…), belevetheted magad a közepébe (Pista morgolódva hajtott a város felé kanyargó havas úton…) vagy kezdheted kicsit távolabbról (Pista bácsi tanyája mozdulatlanságba dermedve pihent az egyre vastagodó hótakaró alatt…). Mind más hatást ér el. Az első esetben nyugodtan olvasnék tovább, mert biztos lennék benne, hogy mindenre választ fogok kapni, amolyan biztonságot sugározna. A második esetben kicsit talán feszülté válnék, mert a karakter is morgolódva hajt, ennek dinamikája van. A harmadikból szívhez szólónak hinném, ami melegséget árasztana még akkor is, ha borús lenne.
Már az első tagmondatban képbe helyezhetnél minket az alannyal kapcsolatban, nem látom értelmét az általánosságnak, amikor a történésekből kiderül, hogy konkrétan egy idős férfira gondoltál. A második tagmondatban közlöd, hogy ételért kell bemennie a városba, a harmadikban meg általánosságban kijelented, hogy már nincs semmi. Értem én, hogy mire gondoltál, de nem szép. Én úgy érzem, mintha egymás után hajítottál volna két mondatot. Kell az egység, az összhang.

A nagyobbik gond, hogy nem sikerült eldöntened, hogy akkor most E/1-ben (Így átgondolva) vagy E/3-ban (inkább hús félére gondolt) írod meg ezt a történetet. Engem borzasztóan zavart ez a fajta kettősség. Ez többször is feltűnik.

Ilyen rövid írásoknál fontos, hogy szinte azonnal képbe kerüljünk, feltéve, hogy nem egy csattanót akarsz előkészíteni. Természetesen választható egy sokkal nyersebb közlésmód is, ahol csak úgy az ember elé vannak csapva a tények, röviden, velősen, katonásan, de akkor az egész történetet érdemes ebben a stílusban megírni.

Aztán fontos lenne válogatnod a megosztott információk közt is. Nem vagyunk ám mindenre kíváncsiak. A tűzifa ellenőrzése semmit sem tesz a történethez. Aztán a téli gumi és a futómű is amolyan, aha, és ez miért is lényeges?

„Megállt a bolt előtt és benn kiválasztotta, amire szüksége van. Két szép szelet tarját és még pár apróságot vett majd beállt a pénztárhoz.”

Ez olyan önismétlésszerű, ráadásul a vett szó olyan hatást kelt, mintha ki is fizette volna. Ez adódik a mondatok léptékéből is, mert megállt, bent termet, aztán vett. Mit szólnál, ha összevonnád a két mondatot, és a második nem az első kiegészítése, magyarázata lenne? Nézd meg:

Megállt a bolt előtt, bent két szelet tarját és pár apróságot tett a kosárba, majd beállt a pénztárhoz tartó sorba.

Ez egy lassabb, pontosabb közlés. Ebben az esetben elmondhatnád, hogy bámészkodás közben felfigyelt a lány hangjára, és vénsége ellenére felélénkült, próbált kilesni az emberek háta mögül, hogy láthassa, mert ritka kincs. Próbáld beleképzelni magad egy beszűkült ember helyzetébe! Már nincs mi éltesse. A rokonok nem látogatják, az asszony halott, ahogy a tanya is, ereje még lenne szöszmötölni, de nem látja értelmét. Ez lenne a lényege.

Javaslatnak azt tudnám mondani, hogy csinálj pár verziót a történetedből. Írd meg E/1-ben, E/3-ban, variáld a jelent és a múltat. Nézd meg, melyik illik legjobban a mondanivalóhoz. Ha az E/3 múltat választod, akkor mesélőként elhatárolódhatsz, és az egésznek lesz egy lehangoló tónusa. Elmúlt, volt. Ha az E/1 jelent választod, akkor aktuálissá, közelivé teheted. Most szenved, most hiányol. Mindig az a kérdés, hogy mit szeretnél kihangsúlyozni.

Tetszenek az ilyen történetek, lelkük van. Azt javaslom, hogy szeretgesd egy kicsit, babusgasd, meghálálja! Várom a következő írásod.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

v, 2018-12-23 07:38 Mayer

Szia!
Köszi, hogy foglalkoztál vele. Az biztos, elcsúszott az írás, ha az emociókat benne magyarázni kell. Ha nem olvasod ki belőle, amit ki szerettem volna mondani, akkor nem jó. Ez az önfeladás olyan foka, amikor még működik az ember, de fogy, szűkül folyamatosan haladva a vég felé és ezt tudja is. Itt van apró szerepe a tüzelőnek és az autóvezetési rutinnak, hiszen referencia pontokat keres és talál arra,hogy az elméje, a teste működik. Közben egy társas lény alkalmazkodva magában is elvan és még csak fel sem fogja, hogy a beszűkült világából rengeteg hiányzik már. A mosoly tudat alatt megmozgatja és kicsit jobb lesz tőle. Ennyit gondoltam csak.
Boldog karácsonyt neked.

v, 2018-12-23 09:33 Sednol

Sednol képe

Mind benne van, amit írtál, én a mikéntet vitatom. Ezért is írtam a végére, hogy érdemes vele foglalkozni, mert van mélysége.

Azt is fogtam, hogy az apró dolgokba kapaszkodik, mind ilyenek vagyunk, viszont az elszigeteltség mértékét csökkented azzal, hogy a tüzelő kitart a hét végéig. Ez számomra azt sugallja, hogy magánya mindössze pár napra korlátozódik hetente. Én azt mondom, hangsúlyozd ki a magányt jobban. Igenis a hónap végéig legyen elég az a fa, csússzon meg az autó, mert régen vezette. Töltsd fel több jelentéssel a részleteket.

Végignéztem nagyapám kiszürkülését a világból. Ahogy romlott az állapota, úgy hagyott fel dolgokkal. Először csak a földeket adta fel, majd a kertet, aztán a vezetést is. A végén már negyed óra alatt tett meg kétszáz métert gyalog, de ment. Még mindig látom, ahogy az utolsó húsvétján elköszönt tőlünk, és hazaindult. Negyed órával később kinéztem az ablakon, és még mindig csak két utcányira járt. Őt, a nyughatatlant felzabálta az idő. Nem tudom, mi játszódott le a fejében, de azt láttam, hogy csinálná, de már nem megy.

Ez mind benne van, de csak leírva, nem megmutatva. Mind tudunk vele azonosulni, tudjuk, mi a mögöttes tartalom, de lehetne ez szívfacsaróbb is. Én erre próbáltam rávilágítani. Legyen mélyebb, fojtogatóbb! Érezzem, mi vár rám évtizedek múlva.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu