A befőttes üveg

Ma egy kellemes őszi este van, ami jobb, mint egy kellemes nyári este.

Kijelentésemet a szúnyogok hiányára alapozom. Vérveszteség nélkül bámulhatom a csillagokat innen az udvar közepéről sötétedés után. A hűs levegő kellemesen fanyar illatába itt-ott belekavarodik némi elkésett, temetőbe kívánkozó virágillat. Körülöttem a fű éppen akkora, mint két héttel ezelőtt. Eltehetem tehát a fűnyírót hosszú hónapokra.

A két diófám komoran, kissé megszeppenve áll a kert végében. Tudják, hogy szakadozott, barna ruhájukat az első komolyabb szél rövidesen letépi róluk, és egész télen meztelenül didereghetnek megint, a természet rendje miatt.  

Kissé távolabb a nedves rét ködből álmodik tavat magának.  Nagyfeszültségű vezeték szeli ketté, mint valami híd. Rajta elektronok száguldoznak fénysebességgel a sötétben, hogy céljukat elérve talán épp egy villanykörtét hozzanak működésbe, ami demokratikusan megvilágít mindent: jót és rosszat egyaránt.

A rét álomtavát erdő szegélyezi sötét vonalként, elválasztva az eget a földtől. Fent mindenfelé szabályos csillagképek. A rendezettségből nyugalom árad. Béke van.

Megálltam egy pillanatra, pedig sietek. Kiszaladtam a fészerbebe egy befőttes üvegért. Az egyik mentős kérte. Mintát tesznek bele a hányadékból. Tál is kellett nekik és langyos, sós víz. Segédkezem.

Feleségem a fürdőszobában ül orvosi segédlettel és öklendezi a gumicsövet, aminek végén lévő tölcsérbe szakképzett kéz önti a mediterrán tengert.

Nem vettem még részt ilyenben, úgyhogy figyelek.

Érdekes, hogy vannak emberek, akiknek egy szép őszi este semmit sem jelent.

Sőt, semmi sem jelent nekik semmit. Talán ezért vesznek be százötven szem gyógyszert egyszerre.

Rövid éjszakám van, de eseménydús. Bepillanthatok a sürgősségi osztály rutinos életébe. Fehér ruhásak jönnek-mennek, székeket, hordágyakat gurítanak, szólítanak, felvilágosítás adnak .

A bajbajutottak saját magukkal vannak elfoglalva, a személyzet a bajbajutottakkal. Csak a hozzátartozóknak nem jut semmi tennivaló. Várniuk kell.

Egyszer csak rendeződnek a dolgok. Feleségem marad, én hazamehetek.

Feltakarítom a gyomormosás nyomait a fürdőszobában, majd kimegyek az udvar közepére, és újra körülnézek.

A Göncöl szekér helyzete ugyan megváltozott, de az alakja nem.

És ez a lényeg.

 

  

 

4.2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.2 (5 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2010-08-11 13:35 Blade

Blade képe

Számomra ezek felejtősek, de mások mások!

sze, 2010-08-11 16:38 Kelvin

Kelvin képe

Nagyon fáradt vagyok, így a helyesírás, különös tekintettel a vesszőkre, ma nem az erősségem, ezért nem fogom pontozni, de a történet nálam vastagon ötös. Az utolsó mondatot kivenném, különben tök jó.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2010-08-11 17:10 Ndy

Ndy képe

Megküldted a főnökasszonyt?

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

sze, 2010-08-11 17:24 Kelvin

Kelvin képe

Tiéd lehet.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

sze, 2010-08-11 17:26 Ndy

Ndy képe

Oké. Mit tud? :D

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

p, 2010-08-13 08:32 nyilacska

nyilacska képe

Kérném szépen a vesszők kíméletlen igazítgatását.

Az utolsó mondat marad. Utalni szeretne arra, hogy azért ez a "kivűlről nézem a dolgokat" kicsit vagy nagyon, de hazugság.

"beszartam ugyan, de nem látta senki"

És ez a lényeg!

 

nyil

sze, 2010-08-11 17:09 Ndy

Ndy képe
5

Jók a képek.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

cs, 2010-08-12 19:55 Obb_régi

3

Mondtam én! Alakul ez:)

p, 2010-08-13 08:53 Roah

Roah képe

"Beszartam ugyan, de nem látta senki" :D És a bukéja? (Ja, meg egy idióta kérdés: gyomormosást otthon, "házi körülmények" között is el lehet végezni, mint mondjuk egy elsősegély nyújtást vagy egy újra élesztést? Remélem nem lesz rá szükségem soha, csak szimplán érdekel.)

Szerintem sem passzol az utolsó mondat; valahogy nekem nem illik a történetbe az a megfogalmazás, de lehet, hogy a Göncöl szekér tehet róla. :) Egyébként ezen kívül tetszik. Szőrőstül-bőrőstül.

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2010-08-17 08:05 nyilacska

nyilacska képe

Szagértő vagyok a témában. A mentős dönt gyomormosás ügyben. Ha nem lehet tudni, hogy a személy mennyit nyelt, akkor inkább előbb, mint utóbb.

nyil

v, 2010-08-15 23:30 kmax

kmax képe
4

"az udvar közepéről", "leszaladtam a pincébe" - útközben eltévedt? :) Legyen inkább "kiszaladtam a fészerbe". Bár lehet, hogy ennyire megzakkant? Az utolsó mondatból ítélve igen.

"magánk" - ...nak.

".  Nagyfeszültségű" - ott egy dupla szóköz makacskodik.

"híd, rajta" - Szerencsésebb lenne itt kettészelni a mondtatot.

"Mintát vesznek bele a hányadékból." - Mintát vesznek; bele a hányadékba. Mintát vesznek a hányadékból. Mintát tesznek bele a hányadékból. Lehet válogatni!

"langyos sós" - vesszőhiány. Mert felsorolás.

"felvilágosítás" - ...t.

"A bajbajutottak saját magukkal vannak elfoglalva, a személyzet a bajbajutottakkal, csak a hozzátartozóknak nem jut semmi tennivaló. Várniuk kell." - A bajbajutottak saját magukkal vannak elfoglalva, a személyzet a bajbajutottakkal. Csak a hozzátartozóknak nem jut semmi tennivaló; várniuk kell.

A bajbajutottak saját magukkal vannak elfoglalva, a személyzet a bajbajutottakkal. Csak a hozzátartozóknak nem jut semmi tennivaló. Várniuk kell.

"Párom marad, én hazamehetek." - különéléskor nem beszélhetünk már párokról. Férj és feleség. Egyelőre...

"Eltakarítom" - fel... Mert, ha láttad Az eltakarítónő c. filmet tudod, miért firtatom eme szavadat... :D

"közepére, és" - szerintem vesszőtöbblet. Bár az ilyenekkel mindig gondban voltam...

 

Négyes, mert rövid és - mint láthatod - vannak benne hibák. Az elgépelések ellenszere pedig, az átolvasás.

 

Gyomormosást pedig otthon is - gondoljuk csak a fertőtlenítő kúrákra... Főleg, ha az ember depressziós és falánkságában százötven, ilyen-olyan pirulát felzabál. Honnan volt neki annyi egyébként?

k, 2010-08-17 08:16 nyilacska

nyilacska képe

Kösz a javítást. Jogos.

Nem elgépelés van itten kéremszépen, hanem tudatlanság.

Ezért hiábavaló az átolvasás.

Javítani nehéz. Kijavítom, nyomom "mentés", fehér képernyő és nem történik semmi. Lefagy?

A depisek gyűjtik a pirulákat. Amikor jobban vannak nem veszik be. A doki meg csak írja a recepteket.

 

nyil

k, 2010-08-17 14:45 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Meghal. Nekem a gépem alapból rossz, szóval ha azóta nem javított, akkor nem tudok segíteni.

_____________________
Dr. Bloody Dora

k, 2010-08-17 08:43 Szeléné

A tájleírás nagyon klassz, de nem tudom elképzelni, a helyzetet, hogy valaki a diófa levelein mélázzon miközben a feleségét megpróbálják megmenteni. Ez a teljes közöny. Ez furcsa. Még egy idegennel szemben is.

k, 2010-08-17 08:59 nyilacska

nyilacska képe

Nem a közönyről szól.

Arról szól, hogy ha az ember nagyon rossz helyen van, akkor megpróbál úgy tenni, mintha nem ott lenne.

A túlélésről szól.

Ha nagy pácban vagyok, szoktam mondani: Hát, most nem szeretnék a helyemben lenni!

nyil

k, 2010-08-17 09:10 Szeléné

Irod, hogy " Béke van." Nincs béke. Pont a gumicsövet duggatják le a nő gyomrába. Hogy a fenében lenne béke a lelkedben? Normálisan ilyenkor az ember szíve a torkában dobol és egy frászt érdekli a táj.

 

k, 2010-08-17 11:59 nyilacska

nyilacska képe

Ki mondta, hogy béke van?

A főhős.

Miért?

Mert be van szarva attól, hogy nincs béke.

Mindig kapaszkodni kell valamibe.

A hazugságba is lehet.

Jobb, mint semmi.

Az is átsegíthet a szakadék túloldalára.

(hú, de bölcs vagyok)

nyil

k, 2010-08-17 12:43 Ndy

Ndy képe

Pedig igaza van a szerzőnek. Ha nagyon nagy a gáz, az ember agya automatikusan vált, és bizonyos lényegtelen részletek olyan aprólékosan jelennek meg, hogy el sem hiszed.

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

h, 2010-08-30 22:28 Archaeologist

Archaeologist képe

Tetszett a meglepő váltás a táj nyugodtsága és a vele szembehelyezkedő tragédia megélése között, viszont a helyzet szerintem is inkább szorongató hatású kellene legyen az emberre, mintsem képes legyen ilyenkor meglátni a természet szépségét, mitöbb, újra és újra visszatérni ebbe az állapotba. Hacsak nem épp a sokk teszi.

Ami a közönyt illeti, azt egyáltalán nem hiszem, hogy itt az lenne. Azt Camus megírta, egészen más. :) :P

k, 2010-08-31 18:32 Smilezolika

Smilezolika képe

Ez igen. Abszurd, mint állat, az ilyet nagyon bírom.

sze, 2010-09-01 08:56 Archaeologist

Archaeologist képe

Valóban van benne abszurditás, ezt én is kiolvastam belőle, de nálam az abszurd az Harmsznál kezdődik. Ez az írás inkább filozófikusnak tekinthető, van benne némi moralizálás is, meg egy kis sztoicizmusra törekvés is, de lényegében inkább lélektani dráma.

sze, 2010-09-01 19:32 Smilezolika

Smilezolika képe

Ezt aztán kielemezted, méghozzá egy levegővel. Igazad lehet.

Engem az egyszerűségem meggátol abban, hogy ennyire összeálljon bennem, mit is olvastam. Még annak is örültem, hogy az "abszurd" szó valahonnan beugrott. Most viszont már biztos, hogy a "sztoicizmust" is alkalmazni fogom valahol, valamikor.

A szépen összeszedett elemzésért meg tudok ajánlani egy ötöst, ha érdekel.

sze, 2010-09-01 20:06 Obb_régi

Én kettőt is adok, mármint ötöst a kommentre, mivel régi depresszív hangulatomat hozta elő, ami sokszor arra késztet, hogy egyes ereket a karomon valamilyen rozsdás bökővel felvagdossam, csak úgy sztoicikusan mindenféle sallang nélkül.

sze, 2010-09-01 21:31 Smilezolika

Smilezolika képe

Azért ne siess olyan nagyon! Még csak most kerültem elő, alig tudtunk örülni egymásnak.

cs, 2010-09-02 16:13 Archaeologist

Archaeologist képe

Köszi az ötöst. :) Irodalomból sose voltam jó, ez a saját megérzésem, ami bennem ébredt olvasáskor. Amúgy ajánlom neked Harmsz műveit.

sze, 2010-09-01 20:11 Obb_régi

3

Nem beszélve arról, hogy a koherens kohézió belülmaradt az interdiszciplináris határokon.

szo, 2010-09-04 06:37 nyilacska

nyilacska képe

Köszi az új szavakat!

Alkalmazni fogom.

Ki ne akarna műveltebbnek látszani?

nyil