A Káplár

A Káplár

 

 

A Káplár rendületlenül áll, mint a szirtfok. Hullámok nyaldossák, szelek csapkodják az arcát és ócska, ütött-kopott egyenruháját. Fülében heves csatazaj visszhangzik; ágyúk és puskák hosszan elnyúló döreje és ropogása. Emberek jajkiáltását sodorja felé a légáramlat, de a Káplár nem mozdul, ő a szirtfok, a hegy, a megtestesült mozdulatlanság. Csak a szeme rebben; lassan jártatja körbe könnyes pillantását a véráztatta földön. Teleszívja tüdejét, és szétterpeszti lábát a csúszós sziklaormon. Nem fél, nem sikolt, nem küzd, csak vár.

Hirtelen vad surrogással és eget rengető pokoli robajjal, az ördögök tánca veszi kezdetét. Ágyúgolyó robban fel a Káplár közelében, aki szinte látni véli a megnyíló poklot, majd újabb és újabb lövedékek csapódnak be mellette a talajba.

A szirtfok megmozdul, oldalra fordítja törzsét, és izmait megfeszítve a porba zuhan. Másodpercekkel később föleszmél, arca elvörösödik, orrlyuka kitágul, és a légzése szaporább lesz. Feltápászkodik és előhúzza a kardját.

Most már fut, rohan a Káplár, kardját pörgeti, és lesújt vele. Egykettőre vértől ragacsos a fegyvere. Bőszen magához szólítja harcképes katonáit, és rohamot int.

A Káplár keze jócskán zsibbad már, tagjai fáradnak, de még hajszolja magát. Nem törődik a sebeivel, sem recsegő, vén csontjaival; még túl nagy benne a harci szellem.

 

Nagyon fú’ a szél.

Repíti, kit űz a bánat,

a Káplár az, ki sosem fárad.

 

Leng a kardja.

Csapás csapást követ,

üti-vágja, tépi a levegőt.

 

Már nem talál el senkit.

Mindent ellep a köd, a pára,

a Káplár megpihenne mára.

 

 Az öreg tagjai ellazulnak, körötte a szél megnyugszik, finom susogássá szelidül. A Káplár letérdepel, arca viharvert, mellkasa zilál. A föld porzik testének súlya alatt, légzése egyre lassabb, csendesebb. Kezét mozdítja; a kardot eldobva, az anyaföldbe túr. Hamarosan porszemek peregnek markából. Minden, ami fényes volt, most sötét lesz. A Káplár rádöbben, hogy csak egy vén bolond, akit magával sodortak a régi emlékek…

 

"Legnagyobb dicsőségünk nem abban rejlik, hogy sosem bukunk el,

Hanem hogy felkelünk minden alkalommal, mikor elbukunk."

- Konfuciusz

2
Te szavazatod: Nincs Átlag: 2 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2010-04-28 09:19 Blade

Blade képe

"Szétterpesztett lábbal veti meg a csúszós sziklaormot" - sejteni, mit akarsz mondani, de ez így nem magyarul van

Sok a vesszőhibád.

"arca elváltozik," - milyenné?

"vérkeringése visszaáll," - hova vissza?

"orrlyuka kitágul, feláll és előhúzza kardját" - orrlyukkal nehéz kardot előhúzni, ügyes csávó lehet ;) alanytévesztés tipikus esete

Kis írás, sok hiba.

sze, 2010-04-28 19:11 Odin

A hibákat javítottam. Egyébként a hibák nagyrésze nem tőlem származik, ugyanis amikor beküldtem kiírta, hogy nem küldhető be, mert másik felhasználó már módosította a tartalmat. A szöveg eltűnt, így újra beillesztettem, és valahogy egymásra pakolta a két szöveget. Az írásjelek összekeveredtek...

"Az út a fontos nem a végcél." /Dan Millman/

sze, 2010-04-28 22:05 hazmat

hazmat képe

Üdv, Odin! :)

Gondoltam elemzem a műved, de aztán inkább egyszerűbnek láttam, ha csak felteszem az írást, a javításokkal. Sztem így jobb lett, vagy nem. :D

 

A Káplár rendületlenül áll, mint a szirtfok. Hullámok nyaldossák, szelek csapkodják az arcát és ócska, ütött-kopott egyenruháját. Fülében heves csatazaj visszhangzik; ágyúk és puskák hosszan elnyúló döreje és ropogása. Emberek jajkiáltását sodorja felé a légáramlat, de a Káplár nem mozdul, ő a szirtfok, a hegy, a megtestesült mozdulatlanság. Csak a szeme rebben; lassan jártatja körbe könnyes pillantását a véráztatta földön. Teleszívja tüdejét, és szétterpeszti lábát a csúszós sziklaormon. Nem fél, nem sikolt, nem küzd, csak vár.

Hirtelen vad surrogással és eget rengető pokoli robajjal, az ördögök tánca veszi kezdetét. Ágyúgolyó robban fel a Káplár közelében, aki szinte látni véli a megnyíló poklot, majd újabb és újabb lövedékek csapódnak be mellette a talajba.

A szirtfok megmozdul, oldalra fordítja törzsét, és izmait megfeszítve a porba zuhan. Másodpercekkel később föleszmél, arca elvörösödik, orrlyuka kitágul, és a légzése szaporább lesz. Feltápászkodik és előhúzza a kardját.

Most már fut, rohan a Káplár, kardját pörgeti, és lesújt vele. Egykettőre vértől ragacsos a fegyvere. Bőszen magához szólítja harcképes katonáit, és rohamot int.

A Káplár keze jócskán zsibbad már, tagjai fáradnak, de még hajszolja magát. Nem törődik a sebeivel, sem recsegő, vén csontjaival; még túl nagy benne a harci szellem.

 

Nagyon fú’ a szél.

Repíti, kit űz a bánat,

a Káplár az, ki sosem fárad.

 

Leng a kardja.

Csapás csapást követ,

üti-vágja, tépi a levegőt.

 

Már nem talál el senkit.

Mindent ellep a köd, a pára,

a Káplár megpihenne mára.

 

 Az öreg tagjai ellazulnak, körötte a szél megnyugszik, finom susogássá szelidül. A Káplár letérdepel, arca viharvert, mellkasa zilál. A föld porzik testének súlya alatt, légzése egyre lassabb, csendesebb. Kezét mozdítja; a kardot eldobva, az anyaföldbe túr. Hamarosan porszemek peregnek markából. Minden, ami fényes volt, most sötét lesz. A Káplár rádöbben, hogy csak egy vén bolond, akit magával sodortak a régi emlékek…

 

"Legnagyobb dicsőségünk nem abban rejlik, hogy sosem bukunk el,

Hanem hogy felkelünk minden alkalommal, mikor elbukunk."

- Konfuciusz

 

 

°°°°°°°°°°°°

http://paulhamza.blogspot.com

v, 2010-05-02 12:53 Odin

Köszönöm a tanácsot, és az elemzést, így tényleg jobb lett. Még egyszer köszönöm! :)

"Az út a fontos nem a végcél." /Dan Millman/

v, 2010-05-02 22:36 hazmat

hazmat képe

Izé… Odin, én csak javaslatokat eszközöltem, a novellát másképp is átfogalmazhatod, sőt kibővítheted, persze, ami tetszik az elemzésből, azokat a mondatszerkezeteket megtartod. Nem gondoltam, hogy egy az egybe elfogadod, amit írok. :D Én is tévedhetek, pl. lehagytam egy-két vesszőt, nem direkt, most vettem észre. :P

 

°°°°°°°°°°°°

http://paulhamza.blogspot.com

v, 2010-05-09 09:00 Odin

 Nekem nagyon tetszik, a javaslatod :), főleg az, hogy versformába írtad meg a rímelő részeket.

"Az út a fontos nem a végcél." /Dan Millman/

k, 2011-06-07 13:04 Cyrus Livingstone

Cyrus Livingstone képe

Rövid, tömör, lényegretörő írás. A "szirtfok" hasonlat találó, de nem teljesen eredeti /csak, hogy kötekedjek;):)/. Mindamellett megérintett, mert valami azt súgja, hogy a főhős nem lehet más, mint Napóleon.... jól sejtem?;)

"Pro wrestling is real. People are fake." (Mr. Anderson)

http://www.irodalomeskultura.blogspot.com/

http://www.cyruslivingstone.blogspot.com/

 <

v, 2011-06-26 20:28 Odin

Ott a pont, valóban Napóleon! Köszi az olvasást!

"Az út a fontos nem a végcél." /Dan Millman/