Derengés

A monitor halvány derengése volt az egyetlen fényforrás a szobában, de ez is elég volt ahhoz, hogy lássam a sarokban ülő vénember halvány grimaszolását. Igyekeztem úgy tenni, mintha nem venném észre, ahogy a szakállát simogatja, és közben magában hümmög, ezért még hangosabban kezdtem ütni a billentyűket. De nem hagyott menekvést, hangosan krákogni kezdett, mire dühömben abbahagytam a gépelést, és szótlanul bámultam a kijelzőre. Néhány hosszú és néma másodperc után végre megszólalt.

– Aztán tudod-e, hogy amit csinálsz, az bűn? Sőt, egyenesen sátánizmus.

– Az írásra gondol? – kérdeztem kissé közönyösen.

– Igen, arra… – nyögte rosszallóan.

– Miért lenne az?

– Nos, fiacskám, azt ugye te is tudod, hogy minden egyes ember egységnyi teret foglal el a fizikai és a szellemi térben is. Ha azonban valamilyen veszteség éri, a szellemi térben is hiány keletkezik. Ezt a hiányt két irányból lehet betölteni: Kívülről vagy belülről. Ha ebbe a térbe kívülről nyomul be valami, az a mai romlott világban jó eséllyel egy démon lesz. Persze megtörténhet az is, hogy az ember maga tölti ki ezt a teret a saját szellemével. Ennek a gyakorlatnak az egyik magas fokú módja az, amit most te művelsz, vagyis az írás. Az írás azonban komoly felelősséggel jár együtt, ugyanis egy valamirevaló regényben vagy novellában vannak negatív hősök is: vagyis démonok. Ez pedig magában hordozza a lehetőséget, hogy az ember démonokkal szennyezi be a saját lelkét, vagy ami még rosszabb, a műve nyomtatásba kerülése esetén más szerencsétleneket tesz ki démoni befolyásnak. Mert démonok nagyon is vannak, még ha nem is olyan formában, mint a rémtörténetekben. Az emberi elme tudniillik egy edény, s ha az isteni fény nem tudja beragyogni, akkor előbb vagy utóbb démonok lakhelye lesz… – mondta elcsukló hangon, majd komoran maga elé nézett, és újra a szakállát kezdte simogatni.

– Maga igen nagy tévedésben van! – förmedtem rá, mire meglepetten nézett fel, de nem hagytam, hogy újra megszólaljon. – Az ember ugyanis olyan, mint a két szoba közé akasztott petróleumlámpa, amit a huzat ide-oda himbál, és hol az egyik, hol a másik szobát világítja meg jobban…

– Ez a két szoba az álom és az ébrenlét világa lenne? – vágott közbe, de rá se hederítettem.

– Ez a lámpa viszont a saját fényében fürödve azt hiszi, hogy létezik, holott semmi köze nincs a fényhez, ami látszólag belőle áramlik. Még csak nem is egylényegű vele. Sőt a fényen kívül semmi sem létezik. Sem a szobák, sem a tárgyak, sem pedig a lámpa. Még a maga démonai sem. – Az öreg értetlenkedve nézett rám, de nem szólt egy szót sem, csak a monitor fénye csillogott a szemében. – Bebizonyítani is könnyű. Elég, ha a Napba néz.

– Érzékcsalódás, a tökéletlen érzékei mondatják magával ezeket a butaságokat… – dörmögte.

– Pedig így van. Minden amit lát, csak a fény önmagában való fodrozódása. A többi csak illúzió.

– Hazudik… – dünnyögte tovább.

– Nem hiszi? – kérdeztem mosolyogva, majd lecsaptam a laptop tetejét és abban a pillanatban minden eltűnt. A szoba, a laptop, az öreg és én is. Egyetlen apró fénysugár sem világított, és semmi sem volt többé, csak a tökéletesen fekete, néma üresség.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2019-03-01 08:27 Kelvin

Kelvin képe

Egy időben azt hittem, engem érdekel a filozófia.
"Az akárki tehermentesíti tehát a mindenkori jelenvalólétet a maga mindennapiságában. Mi több, ezzel a lét-tehermentesítéssel az akárki segítségére siet a jelenvalólétnek, amennyiben abban benne rejlik a könnyedenvétel és könnyűvétel tendenciája. És mert az akárki ezzel a lét-tehermentesítéssel minden esetben állandóan segítségére van a jelenvalólétnek, megtartja és megszilárdítja a maga makacs uralmát." Heidegger
Nem, nem érdekel. Legalábbis nem ennyire.
Az írásodhoz annyit tudok hozzászólni, hogy valami idealista gondolat, ami... hát ok. Amennyi érvet fel lehet hozni mellette, annyit ellene is. Gondolom. De biztos vagyok benne, hogy vannak itt olyanok, akik rendes véleménnyel is rendelkeznek, talán elmondják.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

p, 2019-03-01 15:08 Gitáros

Gitáros képe

Az ennek az írásnak elolvasásakor a szellemi térben keletkezett hiányt úgy próbáltam meg betölteni, hogy mint valami démon, megkíséreltem oda benyomulni.
Kívülről.
Nem sikerült.
Jelenleg úgy érzem magam, mint a két szoba közé akasztott petróleumlámpa, amit a huzat ide-oda himbál.
Egészen kellemes érzés, a lámpa-embert minden pillanatban új impulzusok érik, hol az egyik, hol a másik szobából kapja az információt.
Még egy utolsó, szerény próbálkozást azért megengedek magamnak, nevezetesen, pillanatokon belül kikapcsolom a számítógépet, remélve, hogy nem marad más, mint a tökéletesen fekete, néma üresség.
Úgyhogy, ha ezután az utolsó mondat után nem jelentkeznék többé, az azt jelenti, hogy kísérletem ezúttal eredménnyel járt.

Miki

p, 2019-03-01 21:45 bupber 81-Szomb...

Szia!
„Nos, fiacskám, azt ugye te is tudod” – ennek a résznek már az első soránál elkezdtem akadozni az olvasással. A harmadik-negyedik sortól pedig csak futott a szemem a betűkön, a szavakat az agyam automatikusan kirostálta.
Olyan nyomatékos mesélőstílusban van írva, mintha egy tizenkét éveshez szólnál.
minden egyes ember egységnyi teret foglal – a „minden egyes ember” kifejezés csak bonyolít, elég a „minden ember”, értelme ugyanaz.

Minden ember egy egységnyi teret foglal – nekem valahogy így értelmesebb a kijelentés.

egyik magas fokú módja – milyen meghatározást kéne értsek pontosabban a magas fokú alatt? Egyik módja – bőven elég.
Az emberi elme tudniillik egy edény – mintha harmadikos lennék, és a tanító beszélne hozzám. Szerintem a tudniillik-et és a többi hasonlóságokat jobb lenne kiszedni, és megmaradni az egyszerű, értelmes közlésnek a nyomán.

– Maga igen nagy tévedésben van! – ez a „maga” ebben a mai fb-s világban meglepett, viszont tetszik ez a mondat:
„Az ember ugyanis olyan, mint a két szoba közé akasztott petróleumlámpa, amit a huzat ide-oda himbál, és hol az egyik, hol a másik szobát világítja meg jobban…” – annyi megjegyzéssel, hogy a petróleumlámpa inkább viharlámpa, a huzat pedig légáramlat az irodalomban.
De ezt ne vedd számításba, ki ahogy válogatja szavait.
A mondat végén nem kell a jobban. Szerintem tök értelmetlen, mitől jobban?
Hol az egyik, hol a másik szobát világítja meg – pont. Az olvasó érti, hogy a szobában a fény elhalványul, majd visszaerősödik.

Szerintem a halvány jelző nem találó a grimaszoláshoz. Milyen a halvány grimasz? (de tudja a fene)
És én azt sem tudom elképzelni, hogy lehet hangosabban ütni a billentyűket. Esetleg erőteljesebben.

A sőt szó után nem teszünk vesszőt.
– Igen, arra… – nyögte rosszallóan. – A hármasponttal a párbeszédben befejezetlenséget jelölünk, itt nem érzek semmi befejezetlenséget, főleg a „nyögte” komment egyértelműsége után.
– Igen, arra. – Nyögte rosszallóan. – szerintem, mert az öreg válaszában határozottságot érzek.

Még csak nem is egylényegű vele. Egylényegű – nem értem itt a szót. Lényegben lehet egyenrangúan lényeges – és nem egylényegű –, ha a fontosságról beszélünk. Amit gondolok, hogy akartál, az a lény szótő. Egylényű.
csak a monitor fénye csillogott a szemében. – szerintem nem a leghelyénvalóbb csillogásnak nevezni.

Egyetlen apró fénysugár sem világított – nem kell az apró. Úgy általában: a magyar nyelvben a dolgok, személyek meghatározása vagy nem meghatározása értelemben mögöttes értelmet vagy kizárást produkál. Például, ha azt írod, hogy „a kalapos férfi”, de közben csak egy férfi van a jelenetben, akkor fura, mert meghatároztad, hogy „a kalapos”, és nem egy másik. Az értelme az, hogy többen vannak, a jelenetben pedig csak egy férfi szerepel.
Egyetlen fénysugár sem világított – az olvasó értelmes lény.

két irányból lehet betölteni: Kívülről vagy belülről. – Kettőspont után csak kevés esetben kezdünk nagybetűvel.

mire dühömben abbahagytam a gépelést, és szótlanul bámultam a kijelzőre – én innen kivenném a vesszőt.
majd lecsaptam a laptop tetejét és abban a pillanatban minden eltűnt. – és ide betenném.