Kávémesék: A kolostorsziget

Az asszony a világért sem árulta volna el, de kicsit fárasztotta a férje lelkesedése, akinek a kolostor minden egyes köve új és új csodát idézett fel. Időtlen idők óta nem látták egymást, de a férje semmit sem mesélt arról, hogy hogy van, csak vezeti körbe a szigeten, mint egy ügybuzgó idegenvezető.

Igaz, ő sem mesélt semmit sem az otthoni életről. Mit is mesélhetett volna? Hogy alig van pénzük? Hogy a boltok üresek? Hogy a barátaik eltűntek? Hogyan panaszkodhatott volna, miközben a szigeten a férje sorsa ezerszer nehezebb?
- Nézd ezt az angyalt! – mutatott egy mozaikra a férfi. – Nézd! Nekem ez a kedvencem. Előtte mindig meztelennek érzem magam. Mintha ez az angyal mindent tudna rólam. A bűneimet, a múltamat… és talán a jövőmet is.
- A jövőnket… - bólintott csendesen a nő. – Azt senki sem ismeri. Még Isten sem, hiszen törvényben tiltották be. Néha arról álmodom, hogy a múltunk lesz a jövőnk. Emlékszel, amikor a gyerekekkel a tengernél nyaraltunk? Akkor még jártak a vonatok, akkor még voltak szállodák, dúsan rakott asztalok…Akkor még tudtak nevetni az emberek. Emlékszel?
- Igen.
- Akkor azt mondtad, őrizzem meg ezt a képet. A gyerekeink kacagva fröcskölték egymásra a tengervizet. Azt mondtad, őrizzem meg ezt a képet, mert soha többé nem leszünk ilyen boldogok. Igazad volt. Most mégis azt kérdezem tőled, hogy ugye mégis?
- Mit mégis? – sütötte le szemét a férfi.
- Hogy ugye még leszünk ilyen boldogok?
- Igen – válaszolta vontatottan a férje, de a hangján a nő érezte, hogy hazudik.
- Tudod, nagyon nehéz nélküled. csak az tartja bennem a lelket, hogy elképzelem, hogy egyszer csak ott állsz az ajtóban, hogy visszatérsz hozzánk. Tudom, akkor minden könnyebb lesz. A nyomor is. Ugye visszajössz?
- Szeretnék veletek lenni, te is tudod.
- Tudom, de nem ezt kérdeztem. Hanem, hogy vissza fogsz-e térni hozzánk?
- Nem rajtam múlik.
- De igen. Egy nő a férjében, ha igazi a házasságuk és nem csak történelmi véletlen, akkor mindig Istent látja. Ha azt mondod, hogy visszatérsz, nekem az olyan, mintha Isten nyilatkoztatná ki.
- Nem azt mondtad, hogy Istent törvényben tiltották be?
- Nem hozhatnak olyan törvényt, hogy ne te legyél a férjem. Mi összetartozunk, akárhányszor is szakítanak el minket egymástól.
- Örökké – válaszolta a férfi - , a férjed maradok. – Majd, mint aki csak terelni szeretné a témát, másról kezdett mesélni: - Azt mesélik, a kolostori atyák ismerték a halak titkát.
- Mit? – kérdezte a nő.
-- Tudod, a szigeten nem termett meg semmi sem, az atyák meg, amúgy is állandóan böjtöltek, így szinte csak halat ettek. A legenda szerint, a halászatra beosztott testvérek munka közben is a Szent Liturgiát énekelték, és erre mindig összegyűltek a halak, elég volt kivetniük a hálót, rögtön megtelt.
- De az atyákat elüldözték és ez a sziget azóta zárt terület – tette hozzá az asszony.
- Igen, és azóta a hálók is üresek. A halak a mélyben várják vissza az atyákat.
- Ahogy én is téged.
- Talán, ha a kolostort újra megnyitják egyszer, akkor visszatér Isten is.
- És te is hozzám. Várni foglak. Mennyi időnk van még?
- Néhány perc. Már gyülekeznek a kompnál. Lekísérlek – ajánlotta fel a férfi. – Vagy itt szeretnél elbúcsúzni?
- Nem akarok búcsúzni, nem akarok búcsúcsókot adni. Mi összetartozunk és ezen semmi sem változtathat. Nem kérdezem többé, hogy vissza fogsz-e térni. Hiszem.

Csendben sétáltak le a kikötőig. Az őrök pecsétet nyomtak az asszony papírjaiba, majd felengedték. Hosszan néztek egymás után. Látni akarták egymást, ahogy a fuldoklók is akarják a levegőt, csak még egy utolsó lélegzetet.

Az egyik őr odalépett a férfihoz.
- No, itt az ideje visszamenni a cellájába!
- Igen, vissza kell mennem – bólintott a férfi.
- No, de ne szomorkodjék, így kell lennie. Elmondta neki?
- Nem, azt akartam, hogy ma boldog legyen.
- Maga tudja. Én elmondtam volna neki, de az urak mindig is másképpen gondolkoztak, mint a magamfajta egyszerű muzsikok. No, és sikerült? Boldoggá tette az asszonykát?
- Remélem. Legalábbis, ha megkapja a táviratot, úgy fog visszagondolni erre a napra, hogy ez volt az utolsó boldog napunk. És köszönöm.
- Mit köszön?
- Hogy megengedték, hogy meglátogasson.
- Hát olyan vadállatoknak tart minket? Még a nép ellenségeinek is kijár ennyi. Egy utolsó kívánság a kivégzés előtt. Csak egyet kérek: ma este már ne egyen és ne igyon semmit. Tudja, a friss hullák mindig eleresztik magukat és aztán persze nekünk kell felmosnunk.
- Ezt megígérhetem. Tudja, ma este nekem sincs étvágyam…

A.D. 2015.03.04

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2015-03-09 08:15 Kelvin

Kelvin képe

Tessék, itt egy gondolatjel, a következőbe másolgasd be: –
Értem én, hogy ez ilyen tré helyzet, de ahhoz kevés, hogy megrázzon.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

h, 2015-03-09 18:19 Dokesz

Dokesz képe

Ez nyomasztóra sikeredett, de a halálra ítélteknek nem jár valami fejedelmi, kiadós utolsó vacsora, vagy ez csak legenda? Szóval, ha a nyomasztó hangulat keltése volt a cél, akkor sikerült elérni, lapos párbeszéd, kissé suta is, színtelen fogalmazás, komcsik a háttérben.

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

h, 2015-03-09 21:09 Urbatorium

Urbatorium képe

Nem szabad rágörcsölni az írásra, hogy majd most igazán megmutatod, mert könnyen besül a sztori. Aki sokat markol, keveset fog - esetben sokat akartál beletenni, de nagyon kevés jön át belőle. Van mondandód, vannak ötleteid, és van időd is, hogy ez a kettő egy következő noviban jobban átjöhessen. Küldj még nekünk írást! :)

*****

Az egyetlen igaz tanulás: a lényünkben szunnyadó tudás tevékennyé ébresztése.

Weöres Sándor

k, 2015-03-10 06:52 Roah

Roah képe

Próbáltam belekezdni a véleménybe, másként, de nem jött össze - ez az írás olyan felszínes, mintha nem is te követted volna el, mintha nem ugyanaz szerző jegyezte volna, mint azt a pados-öregeset.

Tele van duplázódással - nagyon tele! "hogy", "mesélni", ugyanaz a mondat ismétlődik szinte, csak az írásjel változik a végén, olyan ez olvasás közben, mint valami visszhang -, a mondatot töröttek, elfogalmazottak, rájuk férne egy gipszelés, rehab. Mi van veled? Hol van az a pazar írókád? Még a régi novelláidban - amiket nagyon szerettem -, sincs partedlis íróra utaló voltozás, kacsaláb cipőcskés ábrázolás, és amit mindig olyan jól tudtál átadni: a hangulat. Fú, az nagyon hiányzik belőle. (Ez a hogyozás...? Ha ezt most noném küldted volna be, tudod, amolyan ki-vagyok írás keretei között, az első közé sorollak téged, ki nem követhette el, csípőből kizárlak - hát, egészségeset koppantam volna.)
Sokan - többek között én is! -, nagyon szeretem a stíled, a régi sztorikat, a Kávémeséket. Ennek az írásodnak a nívója köszönő viszonyban nincs azokkal.

Tégy ellene! :)))))

Ui.:
Tudod, talán két éve, az a pados novellád, ezt a dalt idézte fel bennem:

https://www.youtube.com/watch?v=dtk-mgCYHnY

Állítom, hogy lazán vissza tudsz találni ehhez! ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2015-03-12 14:26 Howel

Hali!

Egy nő a férjében, ha igazi a házasságuk és nem csak történelmi véletlen, akkor mindig Istent látja. - ki mit szól ehhez? Nekem tetszik :D
" válaszolta a férfi - ," - mi az ott a férfi után?
"-- Tudod" - mi az ott a Tudod előtt?
"udja, a friss hullák mindig eleresztik magukat és aztán" - és elé vessző

Érdeklődve vágtam bele, mert jónak tűnt a címe, és azt mondanám, így elolvasva, hogy közepes élmény volt. Nem nyűgözött le, de nem is untam el magam. Talán azért, mert hamar vége lett. Nem tudom.

-------------------------------------

"Violence is the last refuge of the incompetent."

"Nincs megvetendőbb gyávaság, mint ha tudjuk, mi a helyes, mégsem tesszük meg."