Karácsonyi kívánság

Vicenzo az előtte ülő idős, elegánsan öltözött férfira nézett, és összehúzott szemekkel méregette. Hallott már róla, tudta, ki volt, és azt is, hogy nem szereti, ha vitatkoznak vele, ezért igyekezett nagyon diplomatikusan fogalmazni.
– Tényleg ez a kívánsága, Signor Kerry?
– Tudja, fiam, nagyon szegény családban születtem, karácsonyi ajándékot egyszer sem kaptam. Ehelyett anyám mindig azzal bíztatott minket, hogy kívánjunk valamit, és az angyalok majd teljesítik.
– És? Úgy lett?
– Sosem. A mostani karácsonyi kívánságommal épp ezért jöttem Önhöz.
Bár a megjegyzés gúnyosnak tűnhetett, Kerry arcán a leghalványabb mosolynak sem volt nyoma. Inkább szomorkásnak tűnt a tekintete.
Az olasz szótlanul bólintott, és lecsukta az egymillió dollárt tartalmazó aktatáska tetejét.
– Szóval december 24., este 11 óra. Battery Park, a komp melletti pad. Egy üveg fehér Dom Perignon pezsgő lesz Önnél.
Ezúttal a másik férfi biccentett.

Arnold Kerry az Egyesült Államok talán leggazdagabb embere volt, és az említett fehér Dom Perignon egyetlen üvege negyvenezer dollárt ért. Pontosan tudta, hiszen 2005-ben éppen ő adott érte ennyit egy árverésen. A családját illetően nem hazudott, tényleg szegények voltak, és neki minden egyes dollárért meg kellett küzdenie. 73 év alatt több százmilliárdnyi dollárért. Amikor kezdődő gyomorrákot diagnosztizálták nála, tulajdonképpen meg sem lepődött. Ahány életen ő átgázolt, ez volt a legkisebb büntetés a Mindenhatótól. Nem is bánta, hisz életében már mindent elért. De volt egy probléma – egyáltalán nem bírta a fizikai fájdalmat. A betegsége pedig igen kellemetlen fájdalmakat fog okozni neki. Ezért is döntött úgy, hogy nem szenvedi végig a kórt, hanem egy egyszerűbb, gyorsabb megoldást választ. Nem is fogja érezni. A Mindenható pedig, életében először, melléfogott.

December 24-e éjszakája kegyetlenül hideg volt New Yorkban, Kerry még százezer dolláros, vastag prémkabátján át is érezte a tél karmait.
– Egy kis séta a pulyka után, uram? – dörrent a háta mögül egy reszelős hang.
Kerry megfordult, és egy szakadt kabátba öltözött hajléktalant látott.
– Van egy pár dolcsija egy szegény ördögnek? Karácsony van! – vigyorodott el a fickó.
– Sajnálom, nem hoztam magammal a tárcámat – felelte Kerry, és tényleg úgy volt. Egy cent sem volt nála.
– Ne vicceljen már. Látszik magán, hogy jól megy. Pár dolcsi, igazán nem sok.
– Ne haragudjon, de tényleg nincs nálam pénz.
– Figyeljen, öregem, normálisan kértem. Nem kell lerázni.
– Értse meg, nincs nálam pénz – szólt Kerry, talán a kelleténél egy kicsit ingerültebben, de hisz megszokta, hogy nem vitatkoznak vele.
– Ne baszakodjon velem, öregem! Lehet, hogy egy csóró vagyok, de hülye nem. Az a kabát magán legalább kétszáz dolcsi. A pezsgő a zsebében is lehet vagy egy ötvenes. És nincs egy ötöse nekem?!
– Nem akarom lerázni, nincs nálam pénz. De tudja mit? Itt az órám.
– Nem rabló vagyok, hallja?! Öt dolcsi, és itt se vagyok.
– De hát nincs pénz nálam!

A hajléktalan agyában egy másodpercre összesűrűsödött a sokévnyi megvetés és elutasítás. Karácsony van! Vele nem fog egy trottyos pénzeszsák szórakozni. Csak öt dolcsit kért. A szemét, nesze! Az mondjuk kissé meglepte, hogy a vén szivar milyen gyorsan elhúzta a csíkot, mindent otthagyva. Kabátot, pulóvert, cipőt, órát. Még a pezsgőt is.
– Biztos nem bírja a verést, a gennyláda!
Pár lépés után letelepedett kedvenc helyére, és nagyot húzott a pezsgősüvegből a jó meleg kabátban ülve.
– Ötven dolcsi?! Ez a lötty legalább egy százas lehetett – dörmögte maga elé. – Az anyját annak a disznónak. Még hogy nincs pénze!
Hátradőlt, és újra megemelte az üveget, amely fehéren megcsillant a holdfényben.
– Boldog Karácsonyt!

– Boldog Karácsonyt, Signor Kerry! – suttogta Angelo hétszáz méterrel távolabb egy toronyház tetején hasalva, amint mesterlövész puskája távcsövén keresztül megpillantotta a megvillanó fehér üveget a Battery Park kompja melletti padon ülő férfi kezében, és órája halk csippanásánál lágyan meghúzta a ravaszt.

4.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2020-12-24 16:10 Dana

Dana képe

Szia! Akadtak hibáid, de volt csattanó -- ez jó. Ami nem jó, hogy félúton lelőtted a csattanót, pedig nem kellett volna. Kár érte.

Ezt a részt én kihagytam volna: De volt egy probléma – egyáltalán nem bírta a fizikai fájdalmat. A betegsége pedig igen kellemetlen fájdalmakat fog okozni neki. Ezért is döntött úgy, hogy nem szenvedi végig a kórt, hanem egy egyszerűbb, gyorsabb megoldást választ. Nem is fogja érezni. A Mindenható pedig, életében először, melléfogott.

Nyilván kell átkötés, de azt hozhattad volna a sanyarú gyerekkorból: utálta a fájdalmat (sokszor a hasa, feje fájt az éhségtől stb.), látta, milyen a rák (pénz hiányában kezeletlen rokon), utálta a hideget -- didergett a parkban is... de mégis túl akart esni rajta. Érted?

A másik, ami zavart, azok az apróbb helyesírási, nyelvhelyességi hibák. Például:
Vicenzo az előtte ülő idős, elegánsan öltözött férfira nézett, és összehúzott szemekkel méregette. --> Egyrészt ez így sok, túlírtad (kétszer írtad le ugyanazt), másrészt páros szerveket többnyire nem teszünk többes számba. Elég lett volna így is: Vicenzo összehúzott szemmel méregette az előtte ülő idős, elegánsan öltözött férfit. (Abban hirtelen nem is vagyok biztos, vajon nem a szemöldökünket szoktuk-e összehúzni, a szemünk inkább résnyire szűkül.)

A karácsony kisbetű. Az ön is.

Ilyenek. Nem lett volna rossz amúgy. (Kicsit még a hosszán nyeshetnél: egyperces...)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen