A mutáns visszatér

A mutáns nem halt meg, pedig az a vénasszony, aki annak idején félig felgyújtotta és levágta négy csápját, azt hitte. Három év telt el a brutális ütközet óta, és most a mutáns ott rejtőzködött bosszúra éhesen egy bokor mélyén. A bokor szemben helyezkedett el a gondnokság ajtajával, amely mögött Elvira néni – merthogy így hívták a vénasszonyt – éppen sapkát kötött az unokájának, céklalevet ivott, és egy olcsó horrorfilmet nézett valamelyik kereskedelmi csatornán. Sejtelme sem volt arról, hogy az elszánt mutáns mire készülődik odakint.
Felerősödött a szél. A mutáns úgy érezte, hogy eljött a megfelelő pillanat. Lassan kikászálódott a rejtekhelyéről és megindult az ajtó felé. Kocsonyás szemeiben tűz lángolt, talpa után trutymó maradt a pázsiton. Eljött a bosszú napja, a régóta várt nap, csak ez szikrázott eltorzult agyában. Maradék csápjaival ide-oda csapkodott, tudat alatt már gyakorolta azokat a mozdulatokat, amelyekkel majd cafatokra tépi Elvira nénit. Ahogy az ajtóhoz ért, sátáni mosoly ült ki püffedt, egyfolytában váladékot termelő arcára. Várt még néhány pillanatot, mielőtt bekopogott volna.
Elvira néni befejezte a sapka kötését, és megállapította, hogy túl kicsire sikeredett.
- Ennek a gyereknek még egy normális sapkát se lehet varrni arra a hülye fejére! – méltatlankodott fennhangon, s dühösen vágta az egészet a szemétbe.
Ekkor hallotta meg a halk, tompa kopogást. Az öregasszony furcsállta egy kissé, hogy miért nem csöngetett a késő esti látogató. Habozott, aztán végül odaballagott az ajtóhoz és sarkig tárta. A tornác üres volt. Egy árva lélek sem állt rajta. Elvira néni kinyújtotta ráncos nyakát, először jobbra, majd balra tekintett.
- Szemtelen kölykök! – kiabálta dühösen, ökölrázások közepette. Már éppen csukta volna be az ajtót, mikor hörgésre lett figyelmes. Lassan előrehajolt, és a papucsa orrára nézett.
A tíz centiméter magas mutáns elszántan csapkodta papucsának rózsaszín bumszliját cérnavastagságú csápjaival. Közben hörgött, és összetrutymózott mindent. Elvira néni egy ügyes mozdulattal kikapta a zárból vaskos kulcstartóját, és kétszer lefelé suhintott vele. A mutáns vinnyogva menekült az éjszakába, néhány csápját és trutymóját maga mögött hagyva. Elvira néninek most sem volt nehezebb dolga, mint három évvel ezelőtt…

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2018-03-26 17:35 Dana

Dana képe

A mutáns nem halt meg, pedig az a vénasszony --> "az a" -- felesleges
...azt hitte. --> ...úgy hitte (?)

...egy bokor mélyén. A bokor szemben helyezkedett el a gondnokság ajtajával, --> egy bokor mélyén, szemben a gondnok házával.

...amely mögött Elvira néni --> odabent Elvira néni

Sok a "hogy", néhányat megpróbálhatnál kiölni a szövegből.

Lassan kikászálódott a rejtekhelyéről és megindult az ajtó felé. --> "és" elé vessző

Kocsonyás szemeiben --> Ez nekem fura. A szem nem szokott kocsonyás lenni, illetve legyen csak "szemében", ha csak nem akarod kihangsúlyozni, hogy van neki mondjuk őt.

...talpa után trutymó maradt a pázsiton. --> Ez is fura picit. Nyálkás csíkot húzott maga után?

"mosoly" és "arc" --> Vigyor és pofa?

- Ennek a gyereknek még egy normális sapkát se lehet varrni arra a hülye fejére! – --> Igényesen használod a gondolatjelet, de akkor használd kérlek szépen mindenütt: – Ennek...
(És eddig kötött, szóval most ne kezdjen el varrni.)

A "kopogás" is idegen a szövegben.

- Szemtelen kölykök! – kiabálta dühösen, ökölrázások közepette. --> – rázta dühösen az öklét.

hörgésre --> morgásra?
Lassan előrehajolt, és a papucsa orrára nézett. --> Ez így esetleg. Ha morgást (hörgést) hallunk, odakapjuk a fejünket, lenézünk stb. (Azt főleg ne írd ki szerintem, hogy a papucsa orrára nézett...)

bumszliját --> pom-pom?

zárból vaskos kulcstartóját --> kulcscsomóját?
... és kétszer lefelé suhintott vele. --> Ha csak lefelé suhint, attól még nem sérül meg a mutáns. Rácsapott? Kupán vágta?

néhány csápját és trutymóját --> néhány csápot és némi trutymót

Felesleges a három pont a végén.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen