Az utolsó perc

Az utolsó perc (Javított változat, Kelvin és Sednol javaslatai alapján.)

Hideg van, fázom. Csukott szemmel próbálok jobban összegömbölyödni a takaró alatt, amit a Nő terített rám, de fájó ízületeim és lassan megmerevedő izmaim nem engedik. Utoljára talán akkor fáztam ennyire, mikor nagyon, nagyon kicsi voltam.
Emlékszem, bár már csak haloványan. Anyu otthagyott minket, mennie kellett a dolgára. Mi vártunk rá, de jött a reggel és ő még mindig sehol. Éhesek voltunk, sírtunk. Összebújtunk, hogy melegítsük egymást. Estére Anyu még mindig nem tért vissza. Nem tudtuk mi történhetett vele. Üres volt a pocakunk és nagyon hideg volt. Hiába szólongattuk Anyut, senki nem felelt.
Miu, a kis fekete foltos nővérkém, volt az első, aki nem mozdult többé. Marru volt a legbátrabb, ő felkelt, hogy megkeresse Anyut. Kimászott egy repedésen, hogy soha többé ne találkozzunk vele.
A hideg egyre rosszabb lett. Már kiabálni sem volt erőm. Aztán hirtelen fény vágott ránk, erős szagok csaptak meg. Emberek!
Erős mancsok ragadtak meg, és én tiltakoztam. Azt akartam, hogy tegyenek vissza, mert Anyu biztos nemsokára jön és ha nem talál itt minket, akkor nagyon meg lesz majd ijedve.
Aztán beletekertek egy furcsa szagú valamibe, ami olyan jól melegített.

Már tudom, hogy az egy takaró volt, olyasmi, mint ami éppen most takarja öreg testemet. De most még az sem segít a vacogásomon. Hallom, ahogy a Nő letelepszik a párnám mellé, és lágyan beszél hozzám. A legtöbb szót nem értem, de a nevemre oda fordítom a füleimet. Szeretnék ránézni a Nőre, de a legkisebb mozdulat is fáj.
Pedig milyen fürge voltam, még nem is olyan rég! Amikor megmutattam az embereknek, hogy képes vagyok mindenféle magas dologra feljutni, akkor a Nő, de néha még a Férfi is, dühös hangokat hallattak, és úgy mondták ki a nevemet, ahogy azt én nem szerettem. Én csak tettem, amit kellett, de hamar rájöttem, hogy nem szabad nekik minden tudásomat és ügyességemet megmutatnom. Majd csak ha elmennek, ha nem figyelnek…

A Férfi vizet hoz egy kis tálkában. Szomjas vagyok, de nincs erőm, hogy felemeljem a fejem. A nyelvemmel próbáltom elérni, de túl messze van. A Nő az állam alá nyúl és így már könnyebb. Csak párat lefetyelek, de már az a kicsi folyadék is felkavarja a gyomromat és kibukik belőlem. A Nő szó nélkül törli fel a tócsát. Az utóbbi pár napban nem kívántam már az ételt, pedig, ha valamiben nagyon jó voltam ezelőtt, akkor az az evés.
Érzem a Nő szagát és ez most valahogy megnyugtató. Még a Férfi – akivel pedig nem voltam soha olyan jó viszonyban – szagát is jó érezni. Kinyitom a szemem és látom, hogy a Nő arca nedves.
Szeretném odadörgölni a fejemet az arcához, de túl messze van. Már minden túl messze van nekem. Sóhajtok, és ahogy a szemem ismét lecsukódik, lassan álomba merülök. Az utolsó félig éber gondolatom, hogy majd, amikor jobban leszek, akkor odakuporodok megint a Nő ölébe, mikor azt a zajos, villogó dobozt nézi…

Az asszony könnyes-rémült szemmel pillant a férjére.
- Nem lélegzik…
A férfi letérdel a takaróba csavart kis test mellé. Egy pillanatig nézi a mozdulatlan macskát, majd sután magához öleli az asszonyt.
- Csak alszik, drágám. Cirmi csak alszik.
De mindketten tudják, hogy ez nem igaz.
Ebből az álomból már nem lesz felébredés.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2017-10-05 16:37 Kelvin

Kelvin képe

Szokásos probléma: ha meghalt, hogyan mesélte el múlt időben az eseményeket? Én is írtam ilyet még pelyhes koromban, fel is voltam háborodva, amikor kifogásolták. Ma meg már én kifogásolom.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2017-10-05 20:33 ZoltánSz

ZoltánSz képe

Köszönöm a véleményt. Nem háborodtam fel rajta, de nem értek veled egyet.
Az olvasó, mint egy láthatatlan szemlélő, jelen van az utolsó percben és látja, hallja az aktuális eseményeket, beleértve a macska gondolatait is. A macska még akkor életben van (jelen) és visszaemlékszik a múltjára (múlt). Persze, lehet, hogy csak nem értettem meg az utalásodat...
Viszont elgondolkodtattál és rájöttem, hogy az utolsó részt is jelen időben kellen irni, hogy ne rángassam szegény olvasót az időben... (Javitva)

Köszönöm.

"When your wings are broken, then use mine. It's strong enough to carry both of us."

p, 2017-10-06 21:12 ZoltánSz

ZoltánSz képe

Ezúton is elnézést kérek, igazad volt. Vagyok elég nagy ember -110 kiló - hogy beismerjem, ha tévedtem. Csak azt nem értem, hogy ez nekem miért nem tűnt fel, még a sokadik olvasás után sem? Talán mert azt olvastam vissza, amit olvasni akartam, nem ami a képernyőn volt?

"When your wings are broken, then use mine. It's strong enough to carry both of us."

p, 2017-10-06 15:54 Sednol

Sednol képe

Üdv a Karcon!

Az adatlapodból az derül ki, hogy nem ma kezdted.

Van egy olyan érzésem, hogy ezzel az írással neveztél Craz Macskás pályázatára, és szeretnél választ kapni, miért nem jutottál az első háromba. Ha nem így van, akkor elnézést.

Jelenben kezded, aztán valami érthetetlen okból átváltasz múltra (nem a visszaemlékezésre célzok). Szerintem ez egy csöppet megzavart.

Nő, Férfi, Anyu. Miért nagybetűvel írod őket?

A hármaspontoknak csak az utolsó bekezdésben látom értelmét.

Vesszőhibákat is találtam, bár ebben nem vagyok valami nagy ász, megeshet, hogy tévedek.

Pár mondatot kiemelnék.

„Aztán hirtelen fény vágott ránk, erős szagok csaptak az orromba.” Vágott helyett vetült, és minek az az orromba? Tudsz mással is szagolni? Erős szagok csaptak meg vagy erős szagot éreztem.

„Emberek!” Mondjuk a történeted nem zárja ki, hogy találkozott előtte velük, de szerintem ez egy kicsit öncélú lett. Már a történet elejéből le lehet szűrni, hogy egy alomnyi macskáról van szó, semmilyen hatást nem váltottál ki ezzel a „ide süss!” információval.

„Erős mancsok ragadtak meg…” Ezt miből érezte a cica? Mert az emberek az állatokat, főleg a kölyköket, egész gyengéden szokták megfogni. A megragad szó is olyan hatást kelt, mintha egy ragadozó madár csapott volna le rájuk. Ide lágyság illik, még ha a főhősöd fél is.

„Aztán beletekertek…” itt szerintem mehetne beletekert. Nem kell két ember, hogy bebugyoláljon egy macskát.

„Már tudom, hogy az egy takaró volt…” De a gazdádat, aki enni adott neked naponta háromszor csak Nőnek hívod. Egyáltalán honnan tudod, hogy nő?

„Már tudom…” jelen, „Hallottam…” múlt. El kellene dönteni, hogy jelen vagy múlt időben mesélsz.

„A Férfi most hozott vizet egy kis tálkában.” Most akkor most vagy akkor? Nem tudok azonosulni a múltidejű mesélésben a most-tal. Néha megvan a helye, de ez most nem az. Azt írod, most, aztán közvetlenül utána meg akkor hozott. Aztán voltam, volt, volt, volt, és ez csak három mondat.

Kelvinnek azt írtad, hogy csak a visszaemlékezés múlt idő, sajnos a jelen idő is annak sikerült.

„fel tudok jutni magas dolgokra…” Szerintem menne ez szebben is.

„nem szabad nekik minden tudásomat és ügyességemet megmutatni.” Férfiasan megmondom, hogy ez zavarja a szemem. Lehet, hogy nincs igazam, de szerintem ildomosabb lenne a megmutatnom.

Rengeteg létigét használsz. Fogalmazással szinte az összest ki lehet irtani.

„A Nő szó nélkül törölte fel maszatot.” Attól, hogy az előző mondatban felkavarodott a gyomrod, még nem hánytál, tehát ennek a mondatnak nem sok értelme van, ráadásul a maszat az nem köpet. Értem én, hogy szépen akartad, de a maszat nem jó ide, nem azt jelenti, amit szeretnél.

Aztán hirtelen jön a váltás E/1-ből E/3-ba.

Az elejétől fogva nem érzem indokoltnak a macskalét tényének eltitkolását. De ha ez volt a célod, akkor célszerű lenne, egy templom előtt rátalálni a kis vakarcsra a testvérei nélkül, úgy olyan hatása lenne, mintha egy gyermeket hagytak volna ott.

Őszinte leszek. A történet maga aranyos, de a megvalósítása nem tetszett.

p, 2017-10-06 20:38 ZoltánSz

ZoltánSz képe

Köszönöm az értékelést.
Nem neveztem a macskás pályázatra, nem is tudtam róla.

Igazad van az időkkel kapcsolatban és már látom, hogy mit Kelvin mire is célzott. Ezúton is elnézést kérek tőle (is).
Ha nem olvastam át vagy negyvenszer, akkor egyszer sem és mégsem vettem észre, az időbeni ellentmondásokat. Erre jobban odafigyelek majd a jövőben. (Aha, már negint az időbeniség.)

Azért nem a ’vetült’ szót használtam, mert nem találtam elég kifejezőnek. Nincs igazán ’hirtelen’ hatása és engem a matematika órára emlékeztet.
Az ’orromba’ szó felesleges, ebben teljesen igazad van.

’Nő, Férfi, Anyu’ azért lettek nagybetűvel írva, mert a macska így hívja őket, ez a nevük. Mint ahogy például Vuk, Karak, Csí, Simabőrű, Kele és még sokan mások. Ha megfigyelted a szövegben, a Miu és Murra nevek is nagybetúvel kezdődnek.

Ami képes téged, vagy engem úgy felkapni, mint egy tollpihét, az valószínűleg erős dolog (élőlény) lehet. Innen az ’erős mancsok’ kifejezés. Fogjanak meg minket bármilyen lágyan és finoman, ha mi nem akarunk menni és még félünk is attól a valamitől, akkor az, szerintem megragadásnak számít. Kérlek ne feledd, a macska szemszögéből látjuk a dolgot, nem az emberek szemszögéből. Amit mi gyengédnek hiszünk, az egy pár hetes kismacskának nem feltétlenül az.

A ’beletekertek’ esetben én igazából a mancsokra próbáltam utalni és a beletekeréshez két kézre van szükség.

Honnan tudja, hogy nő a Nő? Hidd el, az állatok nagyon is érzik az embereken, hogy ki a hímnemű és ki a nőnemű. Akinek volt már kutyája, macskája – és most nem az udvaron kikötött kutyára célzok – azok tudják, hogy miről beszélek.

A létigék használata: tény és való, hogy rengeteg a létige, és egyetértek, hogy nem ártana csökkenteni a számukat. Ugyanakkor, mint ahogy azt már említettem, egy macska az elbeszélő és nem várhatod el egy állattól, hogy egy akadémikus vagy egy nyelvész fogalmazási készségével rendelkezzen. (Lassie hazatér, A vadon szava, Vuk stb.)

Nem állt szándékomban eltitkolni, hogy egy macskáról van szó. Egészen eddig úgy hittem, hogy ez könnyen kitalálható volt a szituációkból és a nevekből, de ezek szerint meglehet, hogy tévedtem.

A hirtelen jött E1/E3 váltás oka egyszerű. A macska meghalt és már nem képes folytatni a történetet, viszont még történnek események a halál pillanata után is.

Még egyszer, köszönöm a tanácsokat, sokat tanultam belőlük. Bevallom, ezelőtt még soha nem próbálkoztam rövid művek írásával, és igencsak nehéznek találom. Ijesztő, hogy nincs hely, nincs hossz, hogy mindent úgymond zömíteni kell.
Egy százoldalas (kis)regényt majdhogynem könnyebb összekalapálni, mint egy egy-két oldalas művet.

"When your wings are broken, then use mine. It's strong enough to carry both of us."

p, 2017-10-06 20:49 Sednol

Sednol képe

A rövidebb írásokba bele kell jönni. Az egy teljesen más műfaj.

A hossz behatárolja az építkezést. Gyorsan határozottan kell hangulatot, helyzetet teremteni. De ha jobban belegondolsz egy jó regény is egy határozott mondattal kezdődik. Az első mondat mindent meghatároz. Aztán jöhet a többi. A legjobb az egészben, hogy a tömör fogalmazást egy regényben is lehet hasznosítani. Iszonyatosan nagyot tud szólni egy határozott, precíz mondat egy hosszabb rész végén.

Értettem én az E/1-E/3 váltás okát, de ha az egészet E/3-ban adod elő, akkor nincs nézőpontváltás. Nem kell fejben átállni. Egyszer volt szerencsém egy novellához, amiben két szereplő szemszögéből volt leírva egy kapcsolat. A férfi része E/3-ban íródott, és a mesélés formája és a mondanivaló olyan távolságtartást eredményezett, hogy csak pislogtam. Ez meg lett fejelve a női szemszög E/1 mesélésével, ami egy nagyon közeli, viharos érzelmekkel teleírt rész volt. Olyan szintű kontraszt uralta az egészet, egyszerűen ütött. De itt ebben az esetben feleslegesnek érzem. Egyszerűen az E/3 jobb választásnak tűnik, És ha jelenidőben írod meg, az eléggé közel hozza az olvasóhoz a történetet.

p, 2017-10-06 21:07 ZoltánSz

ZoltánSz képe

Ismét csak igazat kell hogy adjak neked. Már nézem is át újra. (...és újra...)
Amúgy a vesszőkkel valahogy úgy vagyok, mint a gyomokkal a kertemben. Irtom őket, ahol csak tudom. Igaz, a vesszők esetében ezt nem szándékosan teszem.

"When your wings are broken, then use mine. It's strong enough to carry both of us."

p, 2017-10-06 21:08 ZoltánSz

ZoltánSz képe

Még egy dolog, ami az eszembe jutott, az 'Emberek!' résszel kapcsolatban.
Utaltam rá, hogy a kismacskák valami rejtett zugban, épületben voltak. Lehetett volna egy kutya, egy bontógép vagy akármi más is, ami rájuk tört, ezért fontosnak éreztem kihangsúlyozni, hogy emberek találták meg őket.

"When your wings are broken, then use mine. It's strong enough to carry both of us."