Húr

Húr

 

 
Az Életben talán az a legnehezebb, hogy észrevegyük azokat a pillanatokat, amiért érdemes élni. Vagy hogy elkerüljük az unalmas közhelyeket… Valamiért mindig kergetünk valamit vagy valakit, pedig senki és semmi nem menekül előlünk… Mintha egy nagy atlétikai bajnokság lenne az egész életünk, szinte sosem állunk meg figyelni. Na de mire is figyeljünk? Bármire. Vagy bárkire, aki visszanéz ránk s szemében csillog valami megfoghatatlan talány, amiért élhetünk. Én szeretek figyelni és mesélni is, úgyhogy a következő rövid történetet szívesen megosztom veled.
Metrón utaztam, mágikus hangulatban. Akkor szoktam mágikusnak nevezni a perceket, amikor az egész világ különös furcsasággal és játékkal vibrál, élet duzzad az atomokban és az éterben. Kellemes állapot, lüktet velem utca és kirakat és még a legmorcosabb ember is a szívemben úszkál(hat). Élvezem az embereket, pláne a nőket, kiknek csodálatos hullámzása ringatja ütött-kopott életcsónakomat. Szeretkeznek az energiák, pillantások és apró rezgések fogócskáznak emberek s világok között. Rezzenéstelen, mégis nyughatatlan a tér, és mintha a legparányibb lény is végtelenné akarna válni. Kicsiny, alig észrevehető csatornák nyílnak és záródnak minden pillanatban, melyekben méltóságteljesen hömpölyög az Ismeretlen.
Nos, jómagam is éppen egy ilyen kis erecskében üldögéltem a metrókocsiban s figyeltem. Vizslattam, hallgattam és szerettem az embereket, talán azzal sem törődve, hogy már réges-régen ki kellett volna szállnom. Már csak azért sem akartam kiszállni, mert észrevettem egy párt, ahogy összekapcsolódtak a „csatornáik”. Nem ismerhették egymást előtte, mert láttam, hogy külön-külön szálltak be. Valamiért találkozott a tekintetük, s mint oly sokszor a történelemben, most sem lehetett elkerülni, hogy az Élet meg ne mutassa valódi fenségét. A szikrázó, vadító, izzó, a parányitól végtelenig terjedő varázsát. Férfi és Nő. Mindketten egyszerre zuhantak s emelkedtek, köztük olyan húr kötettett, melyen végre megpendülhetett a szív nemtörődöm halhatatlansága.
Végtelenül hálás vagyok, hogy szemtanúja lehettem ennek a találkozásnak. Csak ámultam s bámultam kettejük tűzben égő mozdulatlanságát. Nem, semerre sem mozdultak, nem. Mit nekik lökdösődő tömeg, nyekergő vonatkerekek, ziháló, zajos világ, futkosó életösztön-darabkák? A húr nem eresztette őket, egyszerre közeledtek s távolodtak egymástól. Szerelem? Nana, hagyjuk az ócska romantikát, hagyjuk a címkéket, hagyjuk az üres pózolást. Ők ott ketten viharra, örvényre készültek s nem is kellett sokáig várni a végkifejletre.
Először csak piciny légörvények jelezték köztük, hogy valami készül. A férfi, a húr és a nő most szilárd egységet alkottak és örvényleni, forogni kezdett köröttük a világ. Váratlanul robbant minden, többedmagammal le is huppantunk az ülésről. Az örvény, a tölcsér sebesen forogni kezdett, miközben tágult és villámok cikáztak keresztül-kasul benne. Érdekes, hogy a fiút és a lányt is felkapta húrjukkal együtt a tölcsér, mely egyre vadabbul s vadabbul forgott. Aztán jöttünk mi, a többi utas, majd az egész szerelvény, az alagút, a felszíni épületek, autók, biciklik, járókelők, kutyák, az egész város, ország, bolygó, galaxisok, világegyetemek, a Mindenség. Végül a sebesség átváltott mennyiségiből minőségibe és mintha mozdulatlanul keringtünk volna az örvény közepe körül. Ott voltunk mindannyian, s talán még ma is ott vagyunk…
Csak pislogni tudtam sokáig, mozdulni sem lehetett, csak kapálózni, úszkálni a középpont körül. Megszólalni se bírtam, a szavaim, a gondolataim és érzéseim is mind ott keringtek mellettem. Különös, hogy nem féltem, sőt telve voltam hálával, mely az örvénylés hatására szintén kicsurgott belőlem és együtt pörögtünk tovább.
Szerettem volna megnézni, hogy mi van középen, mely így felforgatta ezt a bolond világot. Lassú és fáradságos úszkálással elindultam befelé, kerülgetve kisebb-nagyobb tárgyakat és lényeket. Fogalmam sincs mennyi ideig tarthatott az út, mert az idő is ott hömpölygött a centrum körül. Sőt maga a tér is! Valószerűtlennek tűnt, hogy valaha is megpillantom… S hogy ki ér oda… Mert az énségem is hátra maradt keringeni múltjával, jelenével és reményeivel.
Végül odaértem, beestem a tölcsér belsejébe. Egy szívdobbanás alatt felocsúdtam, láttam a fátylat belülről, ahogy kering mezsgyéjén az Élet. Egy röpke pillanatra még a szemező párt is megláttam, ahogy még mindig egymásba fonódva utaznak körbe-körbe. Körülnéztem, de nem láttam s hallottam semmit, csak valami végtelen erő húzott magával a mélységekbe. Testem, lelkem sem volt, ők is kinn maradtak a fátyol túloldalán. De akkor ki vagyok én? Ki tapasztalja ezt a csendet? Kit húz a mélység? Válasz nem érkezett, csak az Erő vonzása lett egyre intenzívebb.
Zuhantam, zuhantam és zuhantam. Idő nélkül, tér nélkül, minden nélkül, csak zuhantam. Majd váratlanul arra lettem figyelmes, hogy látszik a tölcsér egyre vékonyodó alja és bizony lassan kiérek a… Mérhetetlenbe. Ezer s ezer, mitöbb milliárd s milliárd hasonló tölcsért láttam sebesen forogni, melyekből számtalan fényes kis pamacs esett ki esetlenül. Kicsiny szeretetdarabkák vízcseppekként találtak egymásra a tölcsérek közötti térben. Spirált formáltak közös táncukkal és egyre nagyobb s nagyobb ívben szerettek egymásba…
Nincs szó, nincs kép, nincs forma, nincs hang, nincs semmi. Nincs nincs.
Ekkor hirtelen felriadtam álmaimból. Az egyik utas bökött meg morcosan, hogy ne aludjak már a vállán! Felálltam és kitámolyogtam a metrókocsiból. Néhány mély levegővétel után elindultam a felszínre, de ott sem volt az égvilágon kívül semmi és senki. Csak én.

Zuiro, 2009-11-06

 

 

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2010-08-18 11:23 Blade

Blade képe

El van szállva alaposan...a megfogalmazásra jobban oda kellene figyelned:

 

"...mert az idő is ott hömpölygött a centrum körül. Sőt maga a tér is! Valószerűtlennek tűnt, hogy valaha is megpillantom..."

 

 

 

sze, 2010-08-18 14:51 Ndy

Ndy képe

Ez tetszett, gratula. Bár szerintem inkább a gondolatok kategóriába illene. Ja, az erős cuccal jobb lesz vigyázni :)

--------------------------------------------------------------------

http://www.myspace.com/nexushungary

sze, 2010-08-18 21:55 brana

Nekem volt egy ilyen találkozásom fősulis koromban. A metrón utaztam, két megállóval később belépett egy srác. Leült a másik oldalra, egymásra néztünk és " Először csak piciny légörvények jelezték köztük, hogy valami készül. A férfi, a húr és a nő most szilárd egységet alkottak és örvényleni, forogni kezdett köröttük a világ. Váratlanul robbant minden... "......... addigi életünk legnagyobb szerelme lett belőle... Szóval van ilyen.

Az utána következő rész kicsit elvarázsolt, de érdekes volt. Bár nem értem, hogyan keveredtél bele? :-)

Azért tetszett :-)

cs, 2010-08-19 09:33 Adachi

Adachi képe

Tetszett, ahogy leírtad, megfogott a hangulata. :) A magam részéről szeretem az ilyen sorsszerű összenézéseket és találkozásokat. Vagy hogy egyszerűen csak van valami, ami ugyanígy húz a másik felé, ahogy leírtad. A történeted elején picit féltem, mert az a kezdő mondat nekem sablonosnak tűnt, de aztán erre Te is utaltál (ha jól vettem ki), meg leírtál egy csodát, úgyhogy a későbbiekben azért a kezdő mondatért kárpótolva lettem. :)

~*~

"Meghitt világomat saját mitológiám sárkányai védik." - Salvador Dalí

p, 2010-08-20 10:39 Randolph Cain

Randolph Cain képe

Tetszett, tetszett. Néhol kicsit zűrös-zavaros volt, máshol meg egészen magával ragadó, sodró örvénylés. Nem emelném ki a zavargós részeket, egy átolvasás után biztos rájössz magadtól is ;) Az életérzés maximálisan átjött, olyasmit adtál, amit csak otthon érezhet az ember, és ezt köszönöm Neked! :)

°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°

“Jobb sikertelennek lenni az eredetiségben, mint sikeresnek az utánzásban.” (Herman Melville)

p, 2010-08-20 17:44 Zuiro

Mindenkinek koszonom a hozzaszolasat. Eloszor is bocsi az ekezetlen irasert, jelenleg kulfoldon elek, es nem tudok ekezetesen irni meg.
Maga a tortenet tenyleg sablonosan indul es valoban elegge elszallt a vegere:) Ez azert van, mert amikor elkezdek irni, akkor sohasem tudom, hogy mi kerekedik ki belole. Abszolut nem huzok be semmilyen feket, igy reszemrol barmi megtortenhet egy-egy irasban. Ezert tunhet kicsit zavarosnak nehol, bar nekem teljesen rendben van minden, egy szerves, egyseges egeszkent tekintek a mure.
A mu szuletesekor eppen szerelmes voltam, ez johetett at egyeseknek. Mar pedig gondolom itt sokan tudjak milyen illogikus a szerelem, az elet meg ugy altalaban minden:) Ugyhogy az en szerelmem ilyen elszallos:)  
Amikor irok, mindent atelek en is, ott kavarogtam en is az orvenyben, a Hurban. Talan meg most is ott vagyok...;)

Megegyszer koszonom a hozzaszolasokat es a figyelmet!

Zuiro   

Zuiro

v, 2010-08-22 06:15 Maggoth

Maggoth képe
5

Ez jó volt, Mágus, elcsípted a mindennapokban a misztikumot, sőt, láttatni is tudtad - vannak benne hihetetlenül jó megfogalmazások. Valamiért eszembe jutott tőle a Tankcsapdától az Elektromágnes :D Szerintem, lazán ötös.

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.