Kék pipacs

Moderátort felveszünk. Ezzel a két szóval kezdődött a hirdetés, ami kibillentette Kingát a hétköznapok szürke egymásutánjából. Nem hibáztatható egy néhány soros álláskínálat a történtekért, de végső soron mindig van egy kiindulási pont, és esetünkben a moderátori állás volt a kezdete mindennek.

Kinga hónapok óta hazudott a férjének, azt hazudta, hogy szereti. Azzal nyugtatta a lelkiismeretét, hogy hármójukért teszi, másként már régen nem lenne a lányának apja: biztosan nem bírta volna ki vele idáig, és visszaköltözik Debrecenbe az anyjához gyerekestül. Idegesítette Péter minden mozdulata, a szertehagyott alsógatya és zoknik, a soha ki nem ürülő hamutartó, a vacsora után elfogyasztott sör szaga, minden kiszámítható lökése az ágyban, a borostájának a dörzsölése, főként, ha a lába közé fúrta az arcát. Egy teljes éve nem volt orgazmusa, legalábbis Pétertől már képtelen volt elélvezni. A legutolsót sem neki köszönhette: egy forró vizes kádban töltött, nyugodt péntek délutánon simogatta magát ábrándozva a csúcsig. Arc nélküli férfiakra gondolt, izmos fenekekre és gyengéd érintésre. Egyik ábrándja sem hasonlított a férjére.

Kinga huszonhat évesen, hét éve ment hozzá Péterhez. Már az esküvő előtt teherbe esett, és fél évre rá megszülte Noémit, azóta éltek együtt hármasban. Ahogy a kislánya cseperedett, úgy nőtt Kingában az anyai szeretet; egy ideig azt hitte, így fognak élni boldogan, amíg világ a világ. Kezdetben szép is volt minden, ám ahogy Péter egyre többet volt távol a munkája miatt, úgy halványodott a kapcsolatuk fénye. A végén már inkább tehernek érezte a férfit, és aztán egyszer eljött az a pont, amikor rájött: nem szereti többé, csak a megszokás és az anyagi függés tartja mellette.

Noémi közben felcseperedett, betöltötte a hatot, és Kinga azt gondolta, ha változtatni akar az életén, kell egy állás, ami a függetlenség első lépése lesz. Bújta az álláshirdetéseket, regisztrált az összes létező portálra, még az ismerőseit is megkereste, hátha tud valaki egy neki való munkahelyet.
Néhány hónapnyi kitartó keresés után, úgy fél évvel ezelőtt, végül sikerült állást találnia, és ha a fizetés nem is verte a plafont, legalább a munka szórakoztatónak tűnt.

Legalábbis eleinte.

Moderátorként dolgozott az egyik nagy internetes társkereső vállalkozásnál, és az volt a dolga, hogy felügyelje, s ha kell, módosítsa a tagok adatlapjára felkerült fényképeket és szövegeket. A cég és a netikett szabályait kellett betartatnia a regisztráló emberekkel, hogy ne töltsenek fel pornográf vagy más, törvénybe ütköző képet, és arra is figyelnie kellett, hogy a fizetős irányba terelgesse a felhasználókat. Leleményesek ugyanis az emberek, hiába szerepelt a feltételekben, hogy a bemutatkozásukba nem írhatnak telefonszámot vagy webcímeket, időről időre felbukkantak olyan szövegek, amelyek végén az e-mail címüket vagy a Facebook oldalukat tették a társkeresők elérhetővé. A szándék emberileg érthető volt, de a cég érdekeivel nem egyezett: ha anélkül is könnyen egymásra talál minden boldogtalan, akkor ki fog fizetni?

Kinga a munkaadójától kapott isteni hatalmat reggel nyolctól délután ötig gyakorolta egy budai ház garázsából kialakított irodában. Valójában be sem kellett volna járnia, mára már megbíztak benne annyira, hogy akár otthontól is elvégezhette volna a napi feladatokat. Így is gyakran előfordult, hogy hétvégén vagy este a vacsora mellől kellett belenyúlnia az adatbázisba, ha a délutános kolléga nem ért rá. Márpedig a délutános lány – a tulajdonos barátnőjeként – egyre gyakrabban lett elfoglalt, mára már jóformán be sem járt, így Kingának több munka és ezzel persze több pénz is jutott. Két hónapja felajánlották neki, hogy otthonról is dolgozhatna, és csak néhanapján kellene bejönnie a helyben elvégezhető adminisztráció miatt, ezt azonban udvariasan, de határozottan visszautasította, kibújt a lehetőséggel járó szabadság alól. Nem akart otthon ülni. Most, hogy Péternek éppen nincs munkája, csak egymás agyára mennének. Valahol belül érezte, hogy jobb ez így, minél kevesebbet vannak együtt, annál tovább húzhatják a házasságot, és nem magára gondolt, hanem a kislányára: Noéminek az kell, hogy egy egész családban nőjön fel.

Reggelente a Nyugatitól átment villamossal Budára, aztán buszra szállt, és a Pasaréti út szerpentinjén döcögött fel a rózsadombi garázsig. Ott előhalászta a kulcscsomót, és kinyitotta a vasajtót. A rozsdásodó szerkezetbe minden kinyitás után beszorult a nyelv, Kinga egy hegyes zöldséghámozóval piszkálta ki nap mint nap, másként nem maradt zárva az ajtó, és magától is folyton sarkig tárult. Odabent elővette táskájából és bekapcsolta a céges laptopot meg a céges telefont. Beillesztette a vékony számítógépet a dokkolóba, és immár nagyméretű képernyőn és egy teljes billentyűzeten keresztül tudott beleszólni a párkereső szerencsétlenek életébe.

Olvasgatta a sztereotip és helyesírási hibáktól hemzsegő bemutatkozásokat, nézegette a jellegtelen arcképeket, ha hagyta volna, egészen le is veri az a tömény nihilizmus, ami a társkeresők nagy részéből áradt. Mindenki reménytelen, mindenki csalódott, ott vannak egymással szemben, és nem nyújtják ki a kezüket a másik felé. A férfiak többsége láthatóan csak arra használja az oldalt, hogy instant örömöt nyerjen a beígért szeretetért mindenre hajlandó, magányban hervadó nőktől, míg a nők jó része csak a pénzre, az anyagi biztonságra hajt, és akadt jó néhány olyan is, aki egyfajta állandósult szórakozóhelynek használta a weblapot. Egyes férfiak többet mutattak magukból, mint az illendő lett volna, egyes nők kikötötték, hogy negyven év fölött és tizenhat centi alatt senki se próbáljon közeledni. Más nők az arcuk helyett a dekoltázsukat tették meg profilképnek, és olyanok is akadtak, akik szinte könyörögtek azért, hogy szóljon már hozzájuk valaki. Azt a kevés embert, akiben még maradt némi tartás és intelligencia, elfedte a depresszióban és ostobaságban nyögdécselő, arctalan tömeg. A társkereső jobbára földi pokolhoz volt hasonlatos, és a pokolnak mindenkor megvannak a maga kötelező szabályai és szereplői.

Az ördög egy sármos, negyvenéves férfi képében kísértette meg Kingát.

Már a regisztrációval fölkeltette az érdeklődését. A bemutatkozása lenyűgözően egyszerű, értelmes, ugyanakkor eredeti, vicces és érdekes volt. Hihetetlenül jóképűnek látszott az elsőként feltöltött fényképen. A lány egy percig azt hitte: ismeri valahonnan. Kiollózta a képet, és gyorsan rákeresett a neten, hogy vajon melyik színész vagy híresség képét hamisította oda a férfi – mert erre is akadt már példa –, de nem talált egyezést. Néhány perc elteltével további képek érkezek róla. Egész alakosak, nyári, pólós és félmeztelen fotók. Izmos volt a férfi, keskeny csípőjű, és a szeme élettel teli. Kinga szíve hevesebben dobogott. Már majdnem rákattintott a fényképek alatti „engedélyezés” gombra, amikor eszébe ötlött, hogy onnantól az összes nő látni fogja, és azonnal lecsapnak a fickóra. Úgy vélte, ráér még, nem kell elkapkodni, elvben úgyis huszonnégy óra az átfutási idő, tehát egy darabig még senki nem fog reklamálni. Nézegette a képeket, és álmodozott. Egy percre átengedte magát az ábrándoknak. Mennyivel más lenne minden egy ilyen férfival. Jachton látta magukat, déltengereken, barna fényekkel szórt esti vendéglőben, aztán bordó selyempaplan alatt. Képzeletében beszívta a férfi kölnijének illatát, nyelvének hegyét a fogai élén futtatta, és körmét a hátába vájta, miközben reszketett az orgazmustól, ami persze többször is meglátogatná azon az estén. Arcán boldog mosollyal, szinte oda sem figyelve törölte ki a bemutatkozásából az e-mail címet, aztán hirtelen magához tért, és a „mégsem” gombra kattintott. Maga sem tudta még, miért, de kijelölte a címet, majd elmentette egy szövegállományba. Csak azután törölte ki.

„Ez az! – gondolta. – Nem fog csak úgy levelet írni neked a sok ribanc!”

Gondolt még egy merészet. Sebesen létrehozott magának egy fiókot a társkeresőn, de egy ponton elakadt: a kötelező becenévhez nem volt ötlete. Aztán eszébe jutott egy régi kávéház az Andrássy úton, ahová még lány korában vitte el egy fiú, és úgy döntött, a „Kék pipacs” neki is jó lesz névnek. Végül is nem egy hétköznapi név, de saját magát sem gondolta annak. Az első üzenetét a frissen regisztrált férfinak címezte. Tapasztalatból tudta, hogy legtöbbször az nyer, aki a legelőször veszi fel a kapcsolatot az új párkeresővel. Leírta az első sort, amiben megszólította a férfit, aki az „Idegen” becenevet választotta, majd idegesen rágcsálni kezdte a körmét. Mit írjon? Bármit is írna, minden olyan kurvásnak tűnik, ha a nő szólítja meg a férfit. Puskin dörömbölt a fejében: „Én írok levelet magának - Kell több? Nem mond ez eleget?” Pár percig még töprengett, aztán bosszúsan és csalódottan, dolgavégezetlenül zárta be a levelező programot.

Visszatért a munkájához, átbogarászta azokat a tagokat, akikről a rendszer kiírta, hogy változtattak a profiljukon. Nézegette az újonnan feltöltött fotókat, néha derült az emberek naivitásán, néha szomorúan csóválta a fejét, amikor annyira előnytelen képeket látott valakiről, hogy inkább riasztotta, mint vonzotta volna a másik nemet. Máskor meg vihogva törölte az álló farkakról és pucsító fenekekről készült felvételeket. A végére hagyta a melegeket, mert ugyan nem voltak efféle hajlamai, de szórakoztatta a levelezésük. Sokan annak ellenére, hogy az első levélváltás során áttérhettek volna a magán levélfiókjukra, ott maradtak a társkeresőben, és ott élték át a kapcsolataikat, ezzel akaratlanul is szórakozást nyújtva Kingának. A melegek után pedig a kedvencét nézte meg: Zsófit.

Perczel Zsófia, a társkereső kurvája már az előtt tagja volt az oldalnak, hogy Kinga lett a moderátor. A két lányban az azonos életkorukon kívül semmi sem volt közös, talán azért is érdekelte Kingát, hogy mit ír a másik, mert annyira különbözött tőle. Zsófi ugyanis nagykanállal fogyasztotta a férfiakat. Tökéletes testtel, angyali szőke hajjal, csinos arccal, ártatlan és mégis kívánatos tekintettel áldotta meg az ég, és ravaszságának minden neki tetsző férfi áldozatul esett. Soha nem járt tovább senkivel egy héten túl, és a személyes blogjában kíméletlenül leírt minden apróságot, különös tekintettel az intim részletekre.

Kinga csakhamar függő lett. Naponta megnézte, írt-e Zsófi a blogjába, amiről az úgy tudta, rajta kívül nem láthatja senki, ezért aztán kendőzetlen szavakkal illette a férfiak nagy részét. A legenyhébb kifejezése a puhapöcs volt, de némelyik jelzője olyan fantáziadúsra sikeredett, hogy Kinga gyakran felvihogott olvasás közben. Zsófinak köszönhetően a szexuális ismeretei is jócskán bővültek, mert az mindenre kitért. A körülmetélés, az ondó íze, a prosztatamasszázs és az anális közösülés, a klitoriális és hüvelyi orgazmus, mind olyan téma volt, ami Zsófi életének elég fontos részét képezte ahhoz, hogy rendszeresen szavakba öntse, és Kinga időnként fülig elpirulva, kissé felizgulva, de nap mint nap szorgalmasan elolvasta a lány erotikus élményeit. Olyan forrásból táplálkozhatott, ami ugyan vulgáris és kegyetlenül naturális volt, ugyanakkor teljesen őszinte. Egyetlen dolog zavarta csak Zsófival kapcsolatban. A lány sosem írta le, hogy jelentett-e neki valamit az éppen aktuális férfi. Mindig csak a tényekre, és az ágyban történtekre szorítkozott.

A legutóbbi férfiról írt bejegyzést olvasva Kingának megint eszébe jutott az „Idegen”. Talán mégis írna neki, hátha válaszol? Félbe is hagyta Zsófi élményeinek olvasását, és elővette a levelet a piszkozatok közül, hogy folytathassa.
„Kedves Idegen! – olvasta magában, majd ihletet kapva, sebesen gépelni kezdett. – Hét évvel ezelőtt azt hittem, szerelemes vagyok, és hosszú éveket kellett várnom, mire kiderült, hogy félreértettem az érzéseimet. Nem gondolom, hogy elvesztegettem ezt a hét évet, de ma már másként tennék mindent. Láttam az Ön regisztrációját, és örültem, hogy e-mail címet is megadott, így legalább tudok Önnek írni. Mivel még nem töltött fel képet magáról, sajnos nem tudom, hogyan néz, ki, de így fényképek nélkül is, csak a szövegre, csak a szavakra figyelve, éreztem valamit az Ön bemutatkozó soraiban, ami bennem is rezgéseket keltett. Talán az is jelent valamit, hogy véletlenül mindketten azonos napon regisztráltunk. Tudnia kell, hogy egy nőnek igen nehéz megszólítania egy férfit, mert arra neveltek bennünket, hogy türelmesen várjunk a táncparkett szélén, míg felkér bennünket valaki. Előfordulhat, hogy egy egész élet telik el a hiábavaló várakozással. Bocsásson hát meg, hogy én nem vártam tovább. Ha a mellékelt fénykép és a soraim alapján úgy gondolja, hogy válaszra méltat, megköszönöm. Harminchárom éves vagyok, van egy hatéves kislányom. Minthogy Önnek is van gyermeke, gondolom, nem ez számít. Üdvözlettel: Kinga”

„Egy kicsit hazudtam csak – gondolta égő füllel–, mert láttam a képeit, de ő ezt nem tudhatja.”

Megkereste a gépén azt az egész alakos fotót, ami a nyáron készült, Horvátországban, amin még saját maga szerint is elég jól néz ki, és csatolta az üzenethez. Töprengett még egy darabig, hogy nem kellett volna-e esetleg beleírni a levélbe, hogy ő tulajdonképpen férjnél van, de aztán legyintett, ezzel ráér majd akkor foglalkozni, ha esetleg válaszol a férfi. Nézte a levelet, átolvasta még egyszer, mert nem akart benne helyesírási hibákat hagyni, majd sóhajtott egyet, és lenyomta a „küldés” gombot.

Aznap nem is foglalkozott többet a dologgal, kapott pár hívást, néhány reklamációt, és lefoglalta a munkája. Adminisztrált, hibát javított, panaszokat hallgatott. De este, még mielőtt hazament, eszébe jutott, hogy engedélyezze a férfi képeit, és meg tudta állni, hogy megnézze, érkezett-e levél az új e-mail címére.
Másnap reggel, amikor beért a munkahelyére, próbált nem törődni a tegnap meglátott férfival, de belül reszketett az izgalomtól, alig várta, hogy a reggeli kötelességein túl legyen. Nem nézte meg sem a melegek írásait, sem Zsófi blogját. A moderálás után azonnal az új fiókját nyitotta meg.

Nem jött válasz.

Kicsit csalódottan kattintott a kilépés gombra, és a kíváncsiságtól hajtva nyitotta meg az „Idegen” oldalát. Meg akarta nézni, írt-e a férfi esetleg másnak. A férfi láthatóan meg sem nyitotta tegnap óta az oldalt, viszont kapott három levelet a társkereső nőktől. Az első kettőt két érettebb, a férfinél legalább nyolc-tíz évvel idősebb nő küldte. Kinga eltöprengett, hogy ezek a nők mit akarhatnak a náluk jóval fiatalabb férfiaktól? Sokszor látta, hogy különösen az ötven feletti nők inkább az ötven alatti férfiaknak kezdenek hevesen udvarolni. Ennyire kevés lenne az idősebb férfi? Vagy az ötven feletti férfiak csökkenő szexuális teljesítménye lehet az oka? Fogalma sem volt róla. A harmadik levél láttán azonban ideges lett. A szexfüggő blogger, Zsófi írt a férfinak pár sablonos, de kacér sort. Annak a férfinak, aki neki tetszik! A vér az arcába szaladt az idegességtől, egy csöppet sem kellett erőlködnie, hogy maga előtt lássa, amint Zsófi kedvesen térdelve kigombolja a férfi sliccét, és mohón nekilát, hogy másnap leírhassa a gasztronómiai élvezet mértékét.

„Ne már! – sóhajtotta. – Nem lehet ilyen pechem!”

Lázasan töprengett, hogy miként vehetné át az irányítást, de semmi épkézláb gondolat nem jutott eszébe. Bosszúsan tért vissza a munkájához, törölgette az e-mail címeket és az obszcén fényképeket. Amikor az egyik adatlap végéről véletlenül túl sokat törölt ki, és vissza kellett vonnia a változtatást, megvilágosodása támadt. A sok helyesírási hiba adta ez ötletet. Látta a férfi végzettségét, sorainak tisztaságát, a gondolatok rendjét. Csak remélni tudta, hogy nem egy gyors menet miatt jött ide, valahogy érezte: a férfi biztosan többre vágyik. Viszont, aki társat akar, az olyat szeretne, akivel körülbelül egy szinten van. Talán ebbe bele tud szólni egy kicsit.

Izzadó tenyérrel – mert a szíve mélyén tudta, hogy amit tesz az helytelen – megnyitotta módosításra Zsófi üzenetét, és apró hibákat helyezett el benne. Az egyik igekötő mögé szóközt ütött, a muszáj szó végére LY-t tett, és az egyelőre szóba beszúrt egy N betűt. Innentől az egyébként kétségtelenül művelt Zsófi levele egy picit veszített az erejéből. Miközben gépelt és a kurzort nyomogatta, halkan káromkodott, sűrűn hagyta el a száját a „kis kurva” kifejezés, és annyira koncentrált, hogy nyelvét hegyesen kidugva a felső ajkát nyalogatta. Amikor elkészült, kéjes mosollyal nyomta meg az „OK” gombot. A módosított szöveg így az „Idegen” levelesládájában már nem lesz olyan hatásos, mint ahogy Zsófi szeretné.

Egész nap csak félgőzzel dolgozott, a fejében folyton a férfi járt, az motoszkált benne, hogy amit tett, az igenis szükséges volt, meg kellett mentenie annak a nőszemélynek a karmai közül. Az, hogy esetleg hagyhatta volna az eseményeket folyni a maguk medrében, fel sem merült benne. Úgy érezte, ez a férfi nem kerülhet Zsófival kapcsolatba. Az a nő bemocskolná mindazt a szépet, ami közöttük esetleg kialakulhat. Estére már nem volt fikarcnyi lelkiismeret furdalása sem, addigra nem csak szükségesnek, hanem egyenesen helyesnek vélte, amit tett.
Mielőtt hazament volna, még megnézte egyszer a postaládáját, de nem kapott levelet. Rápillantott a férfi oldalára is, de az sem jelentkezett be azóta, hogy regisztrált és feltöltötte a fényképeit. Kinga kissé csalódottan csomagolta el a laptopot, de hazafelé már inkább az otthoni gondokon töprengett, nem a munkáján és a társkeresésen.

Este a férje közeledését egy morcos „görcsöl a hasam, hagyjál” nyögéssel utasította vissza, és csecsemő pózba összegubózva a fal felé fordult. Később arra ébredt, hogy Péter a tarkójánál liheg, és mohó ujjai a hüvelyében csúszkálnak. Még álmában felizgult a masszírozástól, és önkéntelen mozdulattal tolta kijjebb a fenekét, hogy a férfi jobban hozzáférhessen. Érezte Péter izgalmát, de amikor az éppen beléhatolt volna, egyszerre undor fogta el. Nyűgösen hasra fordult, és lesodorta a fenekéről a férfi utána nyúló kezét. Meg is ijedt egy kicsit, hogy mit tesz majd a másik, de az csak egyre szuszogott mellette, nem szólt egy szót sem. Kinga várt, aztán hallotta, hogy a másik lélegzete lassul és mélyül. Ahogy a férfi elaludt, ő is nyugodtabbá vált. Lenyúlt az öléhez, megtapintotta a saját nedvességét, ujjait aztán az orrához emelte, és megszagolta. Meg is nyalta kicsit, és azon tanakodott, hogy az „Idegen”-nek vajon tetszene-e az íze és az illata?

A következő reggel a gépiesen kimoderált címek és képek után, amikor már nem is igazán reménykedett, hogy lesz az egészből valami, megjött a válasz a levelére. Először csak nézte a beérkezett üzenet címsorát, eltartott egy darabig, míg rájött, hogy attól a férfitól kapott levelet. Aztán föleszmélt, kinyitotta, és falta a férfi sorait. Elolvasta egyszer, majd újból és még egyszer. Minden szót megrágott, próbált rejtett jelentések után kutatni, és végül, amikor úgy érezte, nincs már egy betű sem, amire ne figyelt volna oda, arcán földöntúli mosollyal hátradőlt, és elégedetten szemlélte a világot maga körül.

Hosszú levelet írt válaszul a jóképű idegen. Be is mutatkozott, Szabó Andrásnak hívták, és szinte mindent elárult magáról. Magyart és angolt tanít egy vidéki középiskolában, természetvédőként a gemenci Sió-holtágon szervez túrákat, végzett hajós, akinek saját motoros bárkája van, ami ugyan nem jacht, de mégiscsak hajó. Két éve vált el, és van egy fia, aki sajnos nem vele él. Egy ideje úgy érzi, a társtalanság megöli benne a szépség szeretetét, és olyan nőt keres, aki az értékeset többre tartja a csillogásnál. Kinga csak olvasta a szívéhez szóló levelet, és elmorzsolt egy könnycseppet. Hirtelen nagyon akarta ezt a férfit. Bárcsak ő várná otthon, nem Péter a sörszagú borostájával! Máris szerelmesnek érezte magát.

Azonnal hozzáfogott a második levélhez, amiben végre a nevén szólíthatta Andrást. Megdicsérte a fényképeit, leírta, hogy éppen ilyennek képzelte el a bemutatkozása alapján, és a férfi minden mondatára megfogalmazott egy kérdést, hogy legyen miről írnia majd, ha válaszol. A levél egyre csak nőtt és nőtt. Amikor már nehezen tudta áttekinteni, úgy gondolta, ideje befejezni. Elköszönt hát illően, és útjára bocsátotta a digitális világba oltott romantikus üzenetet. Mióta itt dolgozott, soha nem érezte magát ennyire elégedettnek. Jókedvvel végezte a munkáját. Aznap néhány szimpatikus társkeresőnek szándékos véletlenszerűséggel meghagyta az e-mail címét a bemutatkozó üzenetében. Majd holnap kitörli, mert hátha csak ennyi kell, hogy ők is ráleljenek arra a kapcsolatra, ami majd kitart velük a továbbiakban. Elnézővé vált, jóságosan, kedvesen beszélt még a telefonon keresztül reklamáló emberekkel is.

Az eufória egészen délutánig kitartott, pontosabban addig, amíg észre nem vette, hogy Zsófi újabb levelet írt Andrásnak, habár a férfi még nem is válaszolt az elsőre.

A férfifaló lány levele megijesztette Kingát. Szomorú kérdéssel kezdődött, hogy vajon miért nem válaszolt neki a férfi. Aztán kiderült belőle, hogy észrevette az utólagosan beillesztett hibákat, bár hál' Istennek saját magának tulajdonította, és nem értette, hogy miként követhette el őket. A levelében ki is tért rá, hogy nyilván nagyon gyorsan gépelt, és amiatt csúszhattak be, és nehogy azt gondolja róla, hogy egy műveletlen akárki. Kinga meg is jegyezte magában, hogy „Azt, hogy műveletlen vagy, senki sem feltételezi rólad, ribanc!” A levél többi része pedig sziporkázó hasonlatokkal, viccesre ferdített közhelyekkel, és elmés mondatszerkezetekkel mutatta be Zsófi fogalmazási képességét, amitől Kinga kezdte magát igencsak rosszul érezni a kertépítő diplomájával. A bestia olyan ügyesen csűrte-csavarta a gondolatokat, hogy a levelére nemet mondani, de már nem válaszolni is az udvariatlanság netovábbja lenne.

„Nem tudom én ezt felülmúlni! – aggódott csüggedten. – Nem tudok ilyet írni, akkor se, ha megfeszülök!”

Előre-hátra ringott a székében, törte a fejét a megoldáson, és az egérkurzor gyakran elidőzött a „törlés” gomb felett. Aztán más ötlete támadt. Szerkesztés módba kapcsolt, és Zsófi üzenetét egyszerűen megkurtította. Tulajdonképpen csak a számonkérés részét hagyta meg, ahol nagyon sajnálta a lány, hogy nem válaszolt neki a férfi. A többit, a sziporkát, a fitogtatott műveltséget és a kétértelmű, vagy inkább nagyon is egyértelmű célzásokat teljes egészében kitörölte. Csak a levél eleje maradt, és így olyannak látszott, mintha nem is írt volna többet. Remélte, hogy Zsófi is valami hibának tekinti majd a levele nagy részének elvesztését, legfeljebb betelefonál, a kagylót meg úgyis Kinga veszi fel.

Nyugtázta a módosításokat, de hiába nézte a kurta számonkérésnek látszó üzenetet, képtelen volt megnyugodni. Bosszantotta, hogy épp egy olyan nő a vetélytársa, aki nyilvánvalóan csak szexet akar Andrástól, az ő Andrásától. Talán meg se nézte figyelmesen a szemét és az arcát, biztosan csak a testét, az izmait gusztálta, mint amikor lovat vesz valaki a vásárban. Legszívesebben kitekerte volna Zsófi nyakát, annyira haragudott rá.

Hazafelé menet végig dúlt-fúlt magában. Bűnbakot keresett minden szembejövő emberben. Alig várta, hogy valaki csak egy félreérthető pillantást vessen feléje, de persze, ilyenkor soha nem történik semmi, még a lábára sem tapostak rá! Kinga morcosan nézte a villamosról a Margitszigeten napozó párokat, a kézen fogva sétáló fiatalokat és a megállóban csókolózó szerelmeseket. Mintha mindenki őt gúnyolta volna, mindenről és mindenkiről Szabó András jutott az eszébe, de odatolakodott a képbe Zsófi is. A lány amúgy kedves mosolyát most gúnyos vigyornak látta, már a profilképe is rajta nevetett, mintha csak tudta volna előre, hogy versenyezni fognak egy férfiért, és persze esélytelennek látja Kingát.

„Majd meglátjuk! – gondolta, miközben elfehéredő kézzel szorította a kapaszkodót. – Van még egy-két dolog a tarsolyomban.”

Otthon alig figyelt Noémire, és Péternek is csak szórakozottan válaszolt a „Mi volt ma, szívem?” kérdésére. Dünnyögött az orra alatt, hogy dolga van még. Megeresztette a vizet a kádba, majd elővette a laptopot, hogy újból bekukkantson a társkeresőbe. Amint benyúlt a táskájába, ujja szerencsétlen módon beleakadt a zöldséghámozóba, és az éles acélhegy beleszúrt a körme alá. Csöndben átkozódott, szidta a garázsajtót, a beszorult zárat, a saját óvatlanságát, és gyorsan papír zsebkendőt szorított vérző ujjbegyéhez. Rossz előjelnek tartotta a sérülést. Rettegve nyitotta meg az adatbázist; félt attól, amit majd lát.
Először azt nézte meg, hogy András elolvasta-e már Zsófi levelét, izgatottan kattintgatott a menüben, hogy meglássa az eredményt. Lesújtotta a látvány. Nemcsak elolvasta, de válaszolt is neki! Elhomályosuló szemmel bogarászta a formázás kódjaival tarkított, alig olvasható szöveget, ami az adatbázisból nyersen ömlött a képernyőre.

„Baszd meg! Baszd meg! – sziszegte magában, ahogy a könnyein keresztül próbálta kibetűzni a szöveget. – Nem lehet igaz!”

András a rövidke és akár számonkérésnek is olvasható levél ellenére udvariasan, sőt szívélyesen írt Zsófinak. Érezhető volt a levélből, hogy cseppet sem neheztel, sőt, elég érdekesnek találta a lány fényképeit és adatlapját ahhoz, hogy szóba álljon vele. Elnézést kért, hogy nem válaszolt azonnal, de nincs annyi ideje, hogy naponta akár többször is bejelentkezzen. Meg nem is gondolja, hogy csakis az online kapcsolat szükséges ahhoz, hogy két ember között kialakuljon valami. A végére még azt is odaírta, hogy örülne, ha továbbra is levelezhetnének, és biztos, ami biztos, odaírta az e-mail címét.

Kinga romokban hevert. Legszívesebben kitörölte volna az egészet, hogy ne kapja meg az a cafka, de a férfi iránt érzett egyre mélyülő érzése ezt azért nem engedte. Így megelégedett annyival, hogy az e-mail címet kicsit módosította, mintha félregépelte volna a férfi. Zsófi hiába ír majd neki, a levél valaki máshoz, vagy egy nem létező címre fog megérkezni.

Nyugtázta a módosítást, de nem lett elégedett. Egyre azon töprengett, hogy miként tudják őt esetleg kijátszani, milyen kerülőutakon találkozhat a két összeesküvő. Van például fórum az oldalon, lehet nyilvános blogot írni, de akár a feltöltött képek alá is kommentelhet bárki. Ezeket képtelenség ellenőrizni! Valami jobb megoldást kell találnia! Kétségbeesetten törte a fejét. Izgatottan nyalogatta nyelve hegyével a felső ajkát, és ujjait úgy morzsolgatta, mint aki a pénz egyezményes jelét mutatja. Hosszú percek teltek el, míg rájött, hogy Noémi ott áll mellette, a ruhája szegélyét rángatja, és azt ismételgeti, hogy „Anyu, folyik a víz!”, és mindeközben monoton csorgás hallatszik a fürdőszoba felől.

– Úristen! – Kinga felugrott, majdnem leverte a laptopot, és rohant elzárni a vizet. Közben üvöltött Péternek. – Igazán figyelhettél volna, baszd meg! Most áll az egész rohadt fürdőben a víz!

Noémi megijedt, és elpityeredett.

– Jaj, nem te! Kicsim, nem te! – próbálta vigasztalni a síró kislányt, miközben a fürdő kövén tocsogva, sietősen elzárta a zubogó, meleg vizet, ami már átcsapott a kád peremén.

A férfi a nappaliból jött elő értetlen arccal.

– Néztem a híradót – motyogta.

Kinga guggolva szedte fel a vizet, hangos csörgéssel csavarta a rongyot egy műanyag vödörbe, és közben szégyellte magát. Fejét föl sem emelte, el akarta kerülni férje és a lánya tekintetét. Nem kellett volna így felfortyannia, a lánya előtt semmiképp! Főként Noémi miatt volt zavarban, mert az miatta fakadt sírva. De a feltörlés monotóniája működésbe hozta agyának azt a részét, ami eddig a stressz miatt pihent. Mire végzett, és a megtelt vödröt belezúdította a vécébe, megszületett benne az ötlet. Kitalálta, hogyan fogja Zsófit és Szabó Andrást a megfelelő kényszerpályára terelni.

Az esti teendők után neki is látott. Noémi már aludt, Péter valami filmet bámult a fotelból, semmi sem zavarta Kingát, hogy végrehajtsa, amit eltervezett. Elszántan nyitotta ki a laptopot. Először létrehozott két regisztrációt, egy férfi és egy női felhasználót. Amikor elkészült vele, letöltötte Zsófi és András képeit a saját gépére, majd feltette az újonnan létrehozott két tárkeresőhöz. Az eredmény az lett, hogy immár Perczel Zsófia és Szabó András is két példányban szerepelt az adatbázisban. A következő lépésként a megírt levelekből másolatot készített, és amikor minden adatból és levélből két példány állt rendelkezésére, megtette az utolsó lépéseket. András és Zsófi biztonsági beállításait úgy módosította, hogy ne láthassák többé egymás valódi adatlapjait. A honlapon egyébként is volt arra lehetőség, hogy az esetleges zaklató vagy irritáló személyeket bárki kitiltsa a saját adatlapjáról, így csak egy kicsit kellett belenyúlnia az adatbázisba, hogy többé ne is találkozzanak. Azonban, ha mindössze ennyit tett volna, a csalódott ismerkedők esetleg összefutnak egy másik társkeresőn. Nem csupán elzárni akarta őket egymástól, hanem főként azt, hogy elveszítsék az érdeklődésüket a másik iránt, és ehhez sokkal jobb ötlete volt ennél. Mindkét társkeresőt összekötötte a másik alteregójával, Zsófi mostantól a Kinga által létrehozott férfival állt kapcsolatban, és András a férfifaló lány helyett egy szellem Zsófival lesz kénytelen levelezni.

A csapda elkészült.

Kinga még aznap éjszaka megírt két levelet, egyet Zsófinak és egyet Andrásnak. A levelek lanyhuló kíváncsiságot tükröztek, kissé unott hangvételben íródtak, de azért némileg igazodtak az eredeti szereplők stílusához. Sokáig tartott a fogalmazás, mert nehéz volt Kingának úgy írnia, hogy ne szúrjon szemet a hirtelen pálfordulás. Nem is mert azonnal teljesen elutasítóan fogalmazni, mert félt, hogy gyanút fog valamelyikük. Arra gondolt, hogy egy ideig, amíg kialakul az ellenszenv, ő írja a leveleket, aztán visszaköti az eredeti állapotot, nehogy a cégnél valaki, például a néhanap beugró rendszergazda észrevegye, hogy mit művelt.

Reggel még az óracsörgés előtt kipattant az ágyból, és rohant a laptophoz megnézni, hogy történt-e valami érdekes az éjjel. Akkor nyugodott csak meg, mikor látta, hogy a leveleit még el sem olvasták el a címzettek. Munkába menet a villamoson és a buszon is végig azon merengett, hogy miként fogja a két embert elidegeníteni egymástól.
Alig figyelt a munkájára, minden bevitt adat után a két társkereső állapotát nézte meg, hogy azonnal értesüljön a leveleinek hatásáról. Emiatt pont a saját fiókjára nem figyelt, és csak késő délután vette észre, hogy a férfinak írt második levelére válasz érkezett. Legszívesebben a falba verte volna a fejét. Korholta magát, hogy miként lehetett ennyire figyelmetlen, de azért örült is, hogy András neki szóló szavait olvashatja.

Szép volt a levél, szívhez szóló. Kinga egészen elgyöngült a férfi szavaitól. Érezte a belőlük áradó erőt és kedvességet, azon kapta magát, hogy egyre a nevét ismételgeti. Lehunyta a szemét, és a vékony blúzon át lágyan cirógatni kezdte magát, a vállát, az arcát, a nyakát, a mellét, s közben képzelete megformálta a férfi alakját.

„Bandikám, Bandikám” – súgta. Az erős kezet próbálta megérezni, amint egyre lejjebb simítja, egyre közelebb az öléhez.

Telefoncsörgés térítette észhez. Egy ügyfél reklamált, mert ugyan levonták számlájáról a díjat, mégsem változott a tagsága fizetőssé. Kinga gépiesen magyarázta el, hogy lépjen ki, majd lépjen be az oldalra ahhoz, hogy az új státusz érvényesüljön. Tulajdonképpen hálás volt a hívásért, mert nem akart munkaidőben és főleg nem a munkahelyén ennyire elábrándozni. Végül is nem ezért fizetik. Elpirult, és kuncogott magában, mert akár rá is nyithatnának, hiszen a szomszéd helyiséget a tulajdonos magáncélra használta, és időnként tényleg benézett Kingához, hogy minden rendben van-e.

A nap további részében belevetette magát a munkába. Monoton egykedvűséggel javítgatta az adatlapokat, de valójában csak az időt sürgette, hadd teljen gyorsabban. Fél szemmel egyre csak az órát leste. Szerette volna, ha mihamarabb véget ér az egész, Zsófi letesz Andrásról, és a férfi csak vele törődik. Féltékenyen nézte meg időnként, hogy érkezett-e a hamis fiókokba valami.

Aztán délután mindkét társkereső válaszolt Kinga kitalált levelére, végre történt valami, ami fölkavarta a langyos állóvizet. András udvarias levele lanyhuló érdeklődést tükrözött, ettől elégedettség töltötte el, és már-már a célegyenesben érezte magát. Még egy-két levél, és a férfi belátja majd, hogy ő mennyivel színesebb, sokkal érdekesebb egy effajta felszínes cafkánál. Eltervezte, hogyan fogja majd Zsófi nevében végérvényesen lekoptatni, gondolatban meg is fogalmazta a következő levelet. Remélte, András nem lesz túlságosan csalódott, és ha igen, legfeljebb majd nála megvigasztalódik. A kis kurvát meg nem fogja kímélni. Ír neki valami olyat, hogy többé ne is akarjon a férfival szóba állni. Ha megsértődik az se baj, talán ki is tiltja a férfit a rendszerből, még egyszerűbb is lesz majd törölni a talmi fiókokat, és visszaállítani az eredeti állapotot. Akkor aztán minden rendben lesz. Mintha Zsófi és András nem is találkoztak volna sosem.

Töprengve dőlt hátra, már nem is volt igazán kíváncsi a lány levelére, hiszen mindegy is mit ír, a válasz már kész, csak azért olvasta el, hogy illeszkedjen majd hozzá. Szórakozottan futotta át a sorokat, és egyszerre felszisszent, mintha megcsípte volna egy rovar. Zsófi levelétől elöntötte a pulykaméreg, gyomra összeszorult az idegességtől.

„Mi van? – motyogta hitetlenkedve. – Mi van?”

A lány levelének az elején még minden a terv szerint alakult. Kezdte kétségbe vonni András érdeklődését, és arról írt, hogy nem is érti, mit keres egy ilyen oldalon, ha nem akar igazán megismerkedni senkivel. De aztán a levél vége felé megemlítette, hogy látta a férfit a minap egy buszmegállóban, és arra gondolt, hogy legközelebb talán meg is szólítja, mert – és szó szerint ezt írta: az írott szavak és fényképek csak halvány árnyak, otromba rezdülések a valóság szofisztikáltságához képest.

„A szofisztikált kurva anyád! – dünnyögte Kinga. – Kikaparom azt az álnok szemedet, ha a közelébe mész!”

Egészen kétségbe esett. Lázasan járt az agya, most mit tegyen? Mi legyen a következő lépés? Gyorsan meg kell győznie Zsófit, hogy ne akarjon találkozni a férfival. De hogyan? Mivel vegye rá? Ha megsérti, csak azért is elébe áll, hogy a szemébe mondhassa a véleményét. Zsófitól biztosan kitelik az ilyesmi! Valamit tenni kell, mert a végén még tényleg összefutnak, és a kis cafka ráteszi a kezét az ő Andrására! Kirázta a hideg a gondolattól is, hogy elveszítheti a férfi érdeklődését, pedig még meg sem szerezte!

Aztán lassanként megnyugodott. Egy terv kezdett alakot ölteni benne. Nem a legegyszerűbb terv, de több a semminél, és akár működhet is. Elkezdett gépelni, levelet írt András nevében Zsófinak. Azt írta, hogy szívesen találkozik a lánnyal, de nem egy buszmegállóban. Tartson inkább vele este egy vacsorára, de legalább egy kávéra a Kék Pipacsba az Andrássy úton, az Operett Színház közelében, ha nem veszi tolakodásnak. Legyen, mondjuk, holnap este hétkor a randi, és akkor mindent megbeszélhetnek.

A levél elküldése után Kingát isteni nyugalom szállta meg. Látta már, hogyan fogja kiemelni a közéjük ékelődött Zsófit, akár egy csipesz a bőr alá befészkelt kullancsot. Már csak azért kellett imádkoznia, nehogy a lány visszautasítsa a meghívást, és persze azért, hogy addig össze ne fusson Andrással valami átkozott megállóban.
Megírta Andrásnak Zsófi utolsó levelét, amelyben sajnálkozva közli, hogy összeismerkedett valakivel, és nem akar egyszerre két férfivel is levelezni, de további sikereket és izgalmas kapcsolatot kíván. Úgy vélte, erre már nem is fog a férfi válaszolni, vagy csak udvarias semmiségeket, így ez a része a dolognak megoldódott, már csak a lány nyomulását kell megfékeznie, de holnap az is megtörténik. A nap végén elégedetten zárta be maga mögött a garázsajtót, még a nyelvet sem kellett kipiszkálnia, magától bekattant, ahogy csak ritkán szokott, minden olyan gördülékenynek tűnt, azonnal jött a busz, nem kellett várni a villamosra, és csupa barátságos arc vette körül hazafelé.

A következő huszonnégy óra afféle álomban telt, az elérkező idő ígérete, a türelmetlenség, a tervezgetés, rózsaszín lebegés a vágyott cél felé, ezek töltötték el Kinga szívét. Nem is emlékezett, mikor festette ki a száját, hogyan húzta ki a szemét, miként tett egy leheletnyi finom púdert az arcára. Egyszerre ott találta magát a Kék Pipacsban, könyökénél egy üres kávéscsészével, a bejáratot figyelve, hogy mikor lép be végre a nagy rivális. A helyiség az eltelt évek alatt alig változott. Apró asztalokkal volt tele, szinte minden széken ült valaki, párok, kisebb társaságok, halk mormolássá olvadt össze a beszéd, néha egy-egy nevetés vagy hangosabb szó emelkedett csupán a zajszint fölé. Nem volt még sötét odakint, de idebent égtek a lámpák, ezzel is otthonosabb, melegséggel teli hangulatot sugárzott a presszó.

Zsófi úgy tíz percet késett, sietve lépett be, amikor végül megérkezett. Izgatottan nézett körül, talán aggódott, hogy mégsem lesz ott András, talán csak szerette volna mihamarabb felismerni és üdvözölni, de persze nem találta a vendégek között.

Kinga kis ideig élvezte a helyzet egyoldalú előnyét, hogy ő ismeri az érkezőt, míg annak fogalma sincs az ő személyéről, majd felállt, lesimította a szoknyáját, és határozott léptekkel Zsófi elé ment. Kinyújtotta a jobb kezét.

– Szia, Anna vagyok, a Bandi felesége – mondta keményen.

Perczel Zsófia, ha meg is lepődött, ebből semmit nem árult el. Kedvesen elmosolyodott, és elfogadta Kinga baráti jobbját.

– Szóval Anna, a feleség – szólt kimérten. – Gondolom, mindenre van magyarázatod.

Zsófi magabiztos fellépésétől Kinga megrettent kissé, felrémlett benne, hogy talán mégsem lesz olyan egyszerű, de legyűrte magában a félelmet, és a szent cél érdekében minden erejét felülmúlva folytatta a színjátékot.

– Igen, te pedig nyilván Zsófia vagy a társkeresőről. – Sóhajtott egy nagyot. A vállát megadóan ejtette le. – Hidd el, nem először csinálom ezt végig… – A mondatot sejtelmesen elharapta, hogy felkeltse a másik érdeklődését, ami sikerrel is járt, mert Zsófi szemöldöke felszaladt. Kinga finoman megérintette a lány könyökét, és fejével az asztala felé intett. – Gyere, igyunk egy kávét.

Leültek a parányi, kerek, fehér terítővel fedett asztalhoz, és jó ideig egyikük sem szólt, csupán a kávét kérte ki Kinga. Kiskanállal kevergették az édesítőt, halkan koccant a porcelán széle, néha a szájukhoz érintették a csészét, távolról mintha csak két barátnő ülne egy asztalnál meghitten.

Zsófi szólalt meg elsőként.

– Anna, mi ez az egész? Hol van András? És egyáltalán, mit jelent az, hogy nem először?

Kinga kortyolt egyet, és nekifogott, hogy előadja a gondosan összeállított hazugságot.

– Tudom, neki kellett volna eljönnie, és kérlek, ne haragudj, hogy nem így történt! Hidd el, ha én nem lennék, itt, most egyedül kellene meginnod a kávédat. Bandi nem rossz ember, csak szétszórt és bizonytalan az érzéseiben. Folyton aggódik. Évente egyszer, kétszer összekapunk, s olyankor azt hiszi, vége a világnak. Először bezárkózik, aztán meg kinyit, de túlságosan is. Végletekben gondolkodik, nem ismeri a középutat, és nehezen alkuszik meg. Amint felmerül közöttünk valami gond, azonnal válásról beszél, és a maga gyerekes módján zsarolni próbál, meg akarja mutatni, hogy mennyire kapós még a piacon. Úgy gondolja, féltékennyé tehet. De nem több mindez, mint játék. Így akarja tőlem kicsikarni azt a szeretetet, ami már úgyis az övé, csak képtelen észrevenni, és ha én bizonygatom neki, úgy sem hiszi el. Kétszer is megtörtént az elmúlt két évben. Az egyik lány, akit így felcsípett majdnem öngyilkos lett miatta. Ettől ő még jó ember, hidd el, és biztos vagyok benne, hogy nem akart téged bántani. Sajnálom, hogy belekeveredtél ebbe a családi dologba. Tudod, tegnap, amikor kibékültünk, elmondott mindent, beszélt rólad is, meg a mai találkáról, és persze megrettent, mert nem akart ilyen messzire menni, érted, ugye, a személyes találkozás már nem volt betervezve, és én hiába kértem, hogy jöjjön el, és mondja el neked, annyira szégyellte magát, hogy nem is mer a szemed elé kerülni. Ezért vagyok én itt. Bocsánatot kérni jöttem, egy buta, kisfiús hőbörgésnek lettél a vétlen áldozata. Ne haragudj, kérlek! Te nem tehetsz semmiről.

Az utolsó mondat alatt Kinga felállt az asztal mellől, a hasára tette a kezét, fájdalmasan elfintorodott.

– Bocsáss meg, most muszáj nekem… tudod, a kávé – suttogta magyarázólag, és a mellékhelyiség felé indult.
„Hadd gondolkodjon csak a ribanc!” – gondolta menet közben, és remélte, mire visszajön, addigra másik dühösen elrohan. Az ajtóból visszatekintve még látta, hogy a lány feláll, talán már indul is kifelé.

Zsófi egy ideig csak nézte az ügyetlenül távozó Kinga bocsánatkérő tartását és arckifejezését. Már-már az ő arca is elfelhősödött, látszott rajta, hogy emészti az új helyzetet, és talán azon tűnődik, hogy mivel is vigasztalja a meggyötört feleséget, akinek nyilván épp elég baj, hogy neki kell rendbe hoznia a férje nőügyeit. Aztán a töprengő, szomorkás képet lassacskán felváltotta valamiféle határozottság, és miközben felállt, Zsófi szája keskeny vonallá, szeme vékony, szikrázó csíkká változott.

Kinga a mosdóban elégedetten szemlélte magát a tükörben. Úgy érezte, minden a tervei szerint halad, már csak le kell aratni a termést, csak a díjat kell átvennie az alakításáért. Arra gondolt, hogy sokkal jobban ment, mint képzelte, pedig izgalmában néhány apróságot kihagyott a mondókájából, nem említette például, hogy virágot is kapott, meg hogy a másik lánnyal mi is történt akkoriban, de aztán arra jutott, hogy így még hitelesebb lett. Épp azon töprengett, hogy mennyi idő kell vajon ahhoz, hogy a szőke blogger feladja és távozzon, amikor egyszerre feltépte valaki az illemhelyiség ajtaját. Kinga döbbenten nézte a rátörő Zsófit.

– Lószart! – közölte a belépő fúria. – Egy nagy büdös lószart! Ez az egész egy rakás szar! Nem vagy te feleség, kisanyám, csak egy hazudós lotyó!

– Mit, hogyan? Mit képzelsz! – csattant föl zavartan Kinga, és lassan a helyiség faláig hátrált. Zavartan markolta a táskáját. – Azt hiszem, egy kicsit messzire mész…

– Dehogy megyek én messzire, csak éppen egy szavadat sem hiszem! Most pedig, ha csakugyan az vagy, akinek mondod magad, elmegyünk szépen Andráshoz, és az ő szájából akarom hallani az egészet!

– Az kizárt! Nem fogod tönkretenni a házasságunkat! – nyögte erőtlenül Kinga, aki már maga is úgy érezte, egy olyan kapcsolatért küzd, amivel nincs és nem is lenne baj, ha az ilyen Zsófi-félék nem zúznák szét az otromba nyomulásukkal. Maga sem tudta miért, de belenyúlt a táskába, és a zöldséghámozó engedelmesen a markába simult. Isteni erőt érzett ettől, az igazság erejét. Sokkal jobban érezte magát, hogy volt valami valóságos is a kezében, amivel akár meg is sebezheti a másikat.

Zsófi közelebb lépett, úgy sziszegte Kinga arcába:

– Milyen házasságot, te kis senki? Pontosan ismerem a fajtádat! Fogadjunk, hogy együtt dolgozol vele, esetleg pénztáros vagy a kedvenc boltjában, és azt hiszed, jogot formálhatsz rá? Hány ilyet takarítottam már el az útból! Te sem leszel nehezebb a többinél!

– Igazán? Akkor honnan tudok rólad, na? – Kinga diadalmasan nézte, ahogy Zsófi elbizonytalanodik egy pillanatra, de a fölény nem tartott sokáig, csak amíg a másik meg nem szólalt.

– Nem számít, tudom, merre jár a férjed dolgozni, előbb-utóbb elkapom, és kénytelen lesz velem szóba állni, akár akarod, akár nem.

Kinga kihúzta kezét a táskából. A zöldséghámozó alig pár centis acélhegye éppen csak kibukkant szorosra zárt ökléből. Száját összepréselte, szeme villogott a haragtól.

– Megöllek, ha a közelébe mész – suttogta, de Zsófi így is meghallotta.

A szőke rivális egy pillanatra meghökkent, a harag és elszántság olyan keverékét látta maga előtt, ami kizökkentette fölényéből. Aztán észrevette Zsófi kezében a konyhai szerszámot, és felnevetett:

– Igazán? És hogyan? Meghámozol?

Kingának könny futott a szemébe. Megalázottnak és elesettnek érezte magát. Magabiztossága már régen elillant. Mit is tehetne, a másiknak egyszerűen jobb lapokat osztott a teremtő. Dühét a riválisán egy ökölcsapással egybekötött szúrással próbálta levezetni, erőtlenül meglendítette a karját, de nem találta el Zsófit. A zöldséghámozó az arca előtt suhant el hatástalanul. Becsukta a szemét és minden dühét az öklében tartott késbe koncentrálta. Vért akart látni, akarta, hogy a ribancnak fájjon, az se baj, ha össze kell varrni az arcát, legalább nem becsüli le többé. Újra szúrt. A másik is mozdult, de rossz irányba, így a szúrás mégiscsak sikerült, ha nem is teljesen a szándékának megfelelően. Az apró kés hegye az ellenfél szép arca helyett a nyakán ejtett mély sebet. Zsófi sziszegve kapta oda a kezét, dühösen nézett Kingára. Szóra vagy szitokra nyitotta a száját, de aztán a tekintete egyik pillanatról a másikra megváltozott. A haragból egyszerre csodálkozás lett, és csak zavartan bámulta a tenyere alól ömlő forró, vörös szirupot, a nyaki artériából lüktetve előtörő vért. Az ujjai között ritmusra átfröccsenő áradat azonnal eláztatta a blúzát, és a tükörre is jutott belőle jócskán, akár egy végeláthatatlan morbid ejakuláció.

– Segíts! – suttogta rémülten Zsófi, miközben kétségbeesetten kapaszkodott a halványsárga porcelánmosdó peremébe, de minden másodperccel és lüktetéssel messzebb került az eszmélettől.

Kinga leblokkolt, azt sem tudta, vele történik-e mindez. Csak állt egy ideig, meredten nézte a lány falfehér arcát, furcsa tekintetét, a kiömlő vért, és nem értette az egészet. Alig tudott megmozdulni, de azért lassan kihátrált a mosdóból, miközben kezében ott meredezett a halálos késhegy. Látta, ahogy a gyengülő Zsófi előbb térdre esik, majd elterül a mostanra óriásira duzzadt véráradatban. Egészen valószínűtlenül, de egy csepp vér sem került Kinga ruhájára, és a cipőjével is sikerrel elkerülte a kellemetlen tócsákat. Mintha egy tömegszerencsétlenség közepén állna egyetlen túlélőként, sértetlenül. Egyedül a jobb keze, és a benne szorongatott gyilkos szerszám lett véres egy kissé. Ahogy az ajtóhoz ért, ösztönösen visszatette a kést a táskába, és a fali tartóról letépett papírtörülközővel megtisztította az ujjait. A papírt gondosan kidobta a sarokban álló pedálos kukába, majd kilépett a mellékhelységből a presszó monoton zsivajába. Az asztalához érve akár egy alvajáró letett néhány bankjegyet, és minden sietség nélkül távozott. A többi vendég még csak pillantásra sem méltatta. Mindez csak fokozta a benne feltorlódó álomérzést, ami elszakította a valóságtól. Elindult az Andrássy úton, majd befordult egy mellékutcába, ott hagyta a zsúfolt főutat. Nem tudta, merre tart, csak lépkedett, ahogy a lába vitte.

A reszketés három sarokkal később fogta el. Rátört a félelem. Azt hitte, össze fog esni, a fogai vacogtak, fuldokolni kezdett. Sípolva vette a levegőt, egyre gyorsabban és gyorsabban. A kéretlen oxigén elárasztotta, szája és az arca bizsergett, keze annyira remegett, hogy alig bírt megkapaszkodni az egyik kapu óriási kilincsébe. A lába vattává vált, kicsúszott alóla, térdre rogyott a kapualjban, és hosszú percekig nem tudott magáról. Torkából elfojtott nyögések törtek elő, és rettenetesen izzadt. Aztán egyszerre abbamaradt. Kis szünet után még vissza-vissza tért a reszketés, és zihálva, elfúló lélegzettel rettegett, de egyre ritkuló időköz szerint. Fél óra kellett ahhoz, hogy teljesen megnyugodjon, és fel tudjon állni. Homályosan látta csak az utcát, ahogy elindult. Lépései kezdetben nélkülözték a magabiztosságot, inkább botladozott, mintsem gyalogolt, de egyre közelebb került az otthonhoz. Úgy hitte, csak odáig kell eljutnia, minden rendben lesz, amint hazaér. Igyekszik elfelejteni mindazt, ami a munka befejezése és az éppen most között történt a Kék Pipacsban. Az idő egy kényes szelete mostantól nem az ő életének a része. Bezárja majd egy fekete gubóba, és a sötét gömböcöt lelke legmélyére száműzi, hogy soha többé ne kelljen rágondolnia. De most erősnek kell maradnia, akárhogy is alakult, a tervét be kell fejeznie, különben nem lesz értelme annak, hogy a cél érdekében elment a végsőkig, sőt, túl is ment azon a határon, amelynek a közelébe sem kellett volna kerülnie.

Hazatérve nem szólt senkihez, csak elővette a laptopot, belépett az adminisztrátori felületre, és megszűntette a hamis fiókokat. Összekötötte Andrást a néhai Zsófival, hiszen eredetileg is így volt, és immár nem kellett attól tartania, hogy kialakul közöttük valami. Ámbár a lány említhette esetleg valakinek, hogy a férfival fog találkozni, és ez feleslegesen András felé terelheti az ügyet, de majd a tanúk ezt a szálat kitépik azzal, hogy egy nő volt végül is, aki megölte. Módszeresen eltüntette azokat a nyomokat, amelyek Zsófihoz vezethetik. Persze a moderátori állás is egyfajta kapcsolat, ezzel nem tudott mit tenni, bízott abban, hogy nem merül fel a személye a nyomozás során. A Kék Pipacsban vagy tíz éve volt utoljára, és nem látott egyetlen ismerőst sem. Totális balszerencse kell ahhoz, hogy egy kétmilliós városban éppen akkor és éppen ott valaki felismerje. Az biztos, hogy pár évig még a közelébe sem megy annak a helynek. A sok töprengés és a logikai csavarok kibogozása végül annyira kimerítették, hogy Kinga már nem is érezte a gyilkosság után közvetlen fellépő mardosó lelkiismeret-furdalást, inkább csak enyhe sajnálat lengte át, szánta Zsófit, hogy nem hajlott a jó szóra. Élhetett volna, ha nem olyan makacs.

Eltelt néhány nap, Kinga zombi módra élt, nem törődött semmivel, csak vegetált, evett dolgozott és aludt, még a híreket sem akarta elolvasni vagy meghallgatni, de aki az interneten végzi a munkáját, nehezen kerüli el az áradó információkat. Így Kinga megtudta, hogy fogalma sincs a rendőrségnek, hogy kit is keressenek. Vadabbnál vadabb teóriák kaptak szárnyra. Kiderült, hogy P. Zsófia az egyik minisztérium vezető beosztású dolgozója volt, így akár pénzmosás, maffia, leszámolás vagy bérgyilkosság is szóba jöhet. Kinga a sok hagymázas zsákutcán már mosolyogni is tudott, egyre kisebbnek érezte a valószínűségét, hogy kapcsolatba hozzák majd a történtekkel. És rövidesen elérkezett az a pillanat, amiről tudta, hogy eljön, főnöki utasításra össze kellett szednie Zsófi levelezését a társkeresőn, hogy azt a vonalat is ellenőrizhessék. Örült, hogy kivételesen engedéllyel, sőt kifejezett kérésre turkálhat az adatbázisban, így legalább még egyszer meggyőződhetett róla, hogy a lehető legjobb módon varrta el a szálakat. Enyhe izgalmat érzett a gyomrában, amikor a blogger lány levelezésében megjelent az „idegen”, de elég hamar rájött, hogy ez nem a félsz, hanem vonzódás, a tiltott gyümölcs utáni sóvárgás láza, amit bűn lenne kielégítetlenül hagyni. Megírt egy rövidke levelet a férfinak, amiben elmondta, hogy beteg volt az elmúlt pár napban, de már jobban van, és szívesen folytatná a levelezést, ha Andrásnak sincs ellenére. Valójában nem számított rá, hogy a férfi válaszol neki, mert az elmúlt napokban nem vigyázta a kapcsolatait, így akár több nőtől is kaphatott üzenetet, bármi is megeshetett ezalatt. Mindenesetre reménykedett, hogy nem maradt le semmiről.

Másnap levelet kapott Andrástól. Élvezettel olvasta a férfi sorait, és mivel nem volt már rajta nyomás, el tudta engedni magát, sokkal sziporkázóbb mondatok születtek a keze alatt. Nem telt bele egy hét sem, hogy olyan intim viszonyba kerüljenek egymással, amiről eddig álmodni sem mert, pontosabban: legfeljebb álmodni mert. A vízválasztó az a pillanat volt, amikor a férfi már arról kezdett beszélni, hogy egyszer talán meghívhatná a tájvédelmi körzetbe, ahol hajóznának, pihennének, és persze rajtuk kívül nem lenne senki. Rövidesen megbeszéltek egy találkozót, hogy végre személyesen is megismerhessék egymást, aztán majd lesz, ahogy lesz, vagy működik a kémia, vagy nem.

Kinga egy csöppet sem aggódott emiatt, ő már belül átélte az egész életüket, zsigerből elutasított volna minden óvó figyelmeztetést, már ha lett volna olyan barátja, akivel megosztja a titkait. Nem vette észre, hogy lassacskán elhagyta a racionalitás talaját, és olyan világot épített maga köré, amiben minden az ő rendszerében működik, és bármi nem oda illő keletkezik, azt egyszerűen kizárja a tudatából, mintha csak nem is létezne. A találkozóra sem úgy készült, mint egy izgatott felnőtt, akit megcsap a kaland és a titokzatosság szele, hanem tudomásul vette, hogy ennek így kell lennie, és akkor sem lett volna meglepve, ha Andrásról kiderül, hogy egy görbe lábú törpe, mert meg sem látta volna az eltérést a saját képzetei és a valóság között. Péterrel, a férjével és Noémivel is oly módon élt együtt az elmúlt hetekben, mint aki elfogadta, hogy a házában szellemek járnak, esetleg jó szándékú háziállatok, és neki nem kell igazából törődnie mindezzel, elég, ha annyi figyelmet fordít rájuk, amennyit muszáj, hogy ne lázadjanak fel a gazdájuk ellen. Egyre mélyebbre merült a saját világába, odabent minden szépséges és fényes volt, határozott kontúrokkal, míg kívül csak maszatos ködfoltok, halovány vattapamacsok próbálták az útját állni. Csoda-e, ha nem figyelt rájuk? Ha nagyon idegesítette a jelenlétük, legfeljebb rájuk kiabált, és ők azonnal visszavonultak a homályba. Örült, hogy sikerült kifejlesztenie egy jó módszert a ház haszontalan lakóinak rendszabályozására. A napjai így is elteltek, és ez igazolta leginkább, hogy minden rendben van, hiszen a világa sok tekintetben jobban működött, mint az, amit elvetett. Néha ugyan éjjel felriadt, valami fekete gombóc próbálta a torkán elfogni a levegőt, de mire eszébe jutott volna, hogy mindez mit jelent, addigra szertefoszlott, és Kinga engedelmesen visszasiklott édes, déltengeri álmába.

Elérkezett a találka napja, egy szombat délután. Kinga jobbára semmit sem mondott otthon, hogy hová is megy, és Péter nem merészelt határozottabb lenni, túl jól emlékezett a majd’ mindennapos hisztérikus kitöréseire, amiben az elmúlt hetekben jócskán része volt. Kinga tehát kivételesen nem üvöltözött sem a férjével, sem a mostanában egyre csöndesebb Noémivel.

András pontosan úgy nézett ki, ahogy annak lennie kellett. Kezében egy apró bukéta, arcán széles mosoly, és már az üdvözlő puszi is hordozott valamiféle erotikus töltetet. Kinga számára mámorosan teltek a percek. Sétáltak, fagylaltot ettek, megbeszélték a legújabb könyveket egy kirakat előtt, és mire besötétedett, Kinga tudta, hogy nem tévedett, ő az, érte minden erőfeszítést érdemes volt megtennie. A legtermészetesebb módon jutottak el András lakásáig, és a lány türelmetlenül terelgette kettőjüket az ágy felé. Akarta, nagyon akarta már, hogy közel érezze magához a férfit. Nem hallotta meg a másik szabadkozó szavait, a szelíd tiltakozást és az egyre határozottabb ellenkezést. Az ő Andrása nem ilyen, ő pontosan úgy cselekszik, ahogy egy szerelmes férfinak cselekednie kell. Kinga előtt a lakótelepi lakás átalakult mediterrán hotelszobává, és lehúzott reluxa mögött hallani vélte a tenger folyamatos mormolását. A férfi szavait csak háttérzeneként élte meg, és akként is válaszolt, figyelmetlenül, félgőzzel. Akkor sem szólalt meg fejében a vészcsengő, amikor a társkeresőről eltűnt Zsófi került szóba. Nem hallotta meg, hogy András a rendőrökről, a kihallgatásról és a gyanúról beszélt. Akkor sem tért magához, amikor a férfi már kiabált vele, és azt üvöltötte: „Tudják, hogy te voltál, de hogy tehetted?”

Csak megvonta a vállát.

– Nem hagyott békén. Így kellett lennie – morogta, és megpróbálta megcsókolni Andrást. A pupillája egészen kitágult. –Mindjárt hozzák a pezsgőt, gyere édes!

A férfi megragadta a vállát, és rázni kezdte. Kinga lehuppant az ágyra, és amikor András gondterhelt arccal hátat fordított neki, gyengéd mosollyal elővette a zöldséghámozót.

– Gyere édes – mondta, miközben felállt, és odasimult a férfi hátához. – Rendbe hozunk mindent.

Később a kék és vörös villogó fényektől mozgalmas utcán, ahogy betuszkolták egy autóba, még mindig mosolygott. A szeme távolba révedt, jachtot, pezsgőspoharat látott, és a hullámok kitartó csapkodása zengett a fülében.

Eközben a társkereső oldal tagjai mit sem tudva a körülöttük lezajlott eseményekről, leveleztek, ismerkedtek, pózoltak, hazudtak, szóval folytatták pokoli harcukat a szeretetért. És mivel a pokolnak mindig újabb és újabb lelkekre van szüksége a kísértéshez, rövidesen feltűnt az internetes álláshirdetések között egy aktuális ajánlat: Moderátort felveszünk.

4.666665
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.7 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2013-11-24 04:03 craz

craz képe

Jó. Hosszú. Jó hosszú. Olvastam vagy ötven percig... :)
Egy hibát találtam benne valahol, talán egy plusz igekötő maradt bent egy átírás után - de néhol vitt a történet, lehet, hogy lesz még benne hiba, viszont a hosszúságához képest ez több, mint jó. Ezen kívül csak szóközök hiányoznak néhol a központozásnál.
A végkifejletet egy kicsit felgyorsultnak találtam, de az utolsó bekezdés szerintem jó lett.
Valamilyen pályázatra készült?

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2013-11-24 13:40 Aardvark

Aardvark képe

Köszönöm, hogy elolvastad. Nem pályázatra készült, hanem egy ötlet volt régen, amikor elkezdtem. Aztán félbemaradt, s egyszerre megint csak felmerült bennem a folytatás igénye. Aztán már csak le kellett írni a hiányzó mondatokat. Ami a végé illeti, magam is gondolkodtam, hogy nem csaptam-e össze, de egyrészt nem akartam ismételgetni dolgokat, másrészt nekem a végkifejlet csak a történet vége, ami engem igazán érdekelt, az odavezető út.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

v, 2013-11-24 08:10 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Alapvetően nem rajongok a "világi" témákért, de bevallom, megfogtál, végigolvastam, tetszett. :)
A kedvenc mondatom: "Az ujjai között ritmusra átfröccsenő áradat azonnal eláztatta a blúzát, és a tükörre is jutott belőle jócskán, akár egy végeláthatatlan morbid ejakuláció." Szép. :D

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

v, 2013-11-24 13:45 Aardvark

Aardvark képe

Köszönöm. Lehet, hogy inkább véres műveket kellene papírra vetnem?


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

v, 2013-11-24 20:01 Elisabeth Lilia...

Elisabeth Lilian Blake képe

Kíváncsi lennék rá. A sztori magával szippantott, pedig a mondanivalóját, témáját tekintve nem annyira az esetem − viva fantasy! −, el nem tudom képzelni, hogy falnék egy igazi fröcsögős finomságot. :D

♠~♣~♥~♦ http://sirainportal.qwqw.hu ♦~♥~♣~♠

Bármit mondasz vagy teszel,
Halandó vagy − s az is leszel.

h, 2013-11-25 20:18 Maggoth

Maggoth képe
5

Nos, hosszúnak hosszú, de nálam ötös, bár egynél azért jóval több hibát találtam benne :)
Viszont ezek egyike sem olyan vészes, hogy kis odafigyeléssel csiszolni ne lehetne. Végig beszippantott, bár túl bonyolultnak találtam a főhős manővereit, de a leheletnyi kis tébolya végül is ezt megmagyarázza. Néha azért éreztem némi deus ex machina fílinget, mert a szőke bloggernek a világon semmi alapja nem volt rá, hogy rájöjjön az átverésre. Ő viszont rájött csak azért is, amiben azért tetten érhető az írói szándék.
Ettől függetlenül nagyon élveztem, különösen a kavarás részét, és szépen fel is van az egész építve. Abban viszont Craznak igaza van, hogy túl kevés a vége, főleg a felvezetéshez mérve.
És az sem derül ki egyértelműen, ugyan miből jött rá a rendőrség, hogy ő bűnös, amikor elmebeteg lévén, nem volt semmiféle kézzel fogható indítóoka. Szóval kicsit szétcsúszik a dolog nekem a végére, legalábbis logikai síkon.
Sokkal jobban örültem volna, ha már bűnhődés, ha végén kiderül, hogy az álomférfi sorozatgyilkos, és lelkesen pakolja föld alá abban a tájvédelmi körzetben a nőket :D
Hogy akkor mégis miért ötös? Mert baromi jól és érdekfeszítően van megírva, és roppantul toppon van a hangulata. :)
Olyan mint egy felső vonalbeli francia film, logikát ne mindig keressünk benne, de végig oda tud szögezni a képernyőhöz :D

- Maggoth
________________________________________________________________
- A nyerők nem csalnak, a csalók nem nyernek.

k, 2013-11-26 08:46 Aardvark

Aardvark képe

Ha többen is mondják, hogy részeg vagyok, csak leülök már! Megértettem, hogy a vége összecsapott, lusta voltam jobban kifejteni, meg siettem is kicsit vele. Át fogom írom kicsit, sorozatgyilkos azért nem lesz, azt írd meg magad!
A szőke bloggert eszerint nem jól mutattam be, mert azt szerettem volna éreztetni, hogy ő SEJT valami turpisságot, mert nem hiszi el Kinga alakítását. Amiket mond az csak találgatás, viszont a javaslataival nagyon is zavarba hozza Kingát. Ezen is javítanom kell.
A rendőri munkát meg egyszerűen nem akartam kifejteni, mert nem nyomozós történet, Utalgatni meg fölöslegesnek tűnt, azt gondoltam, mindenki tisztában van azzal, hogy a nyomozók szakképzett munkája jobbára felderíti az esetet. Attól hogy pont a gyilkost még nem hallgatták ki, lehettek olyan kérdéseik Andráshoz, amiből ő aztán rájött, hogy valószínűleg Kinga volt, és ezt a rendőrök is sejtik.
Mindenesetre köszönöm a segítséget, a dicséretet meg bezsebelem.


Minden szót, minden betűt kitaláltak már mások előttem. Nekem csak a sorrend maradt.

szo, 2013-12-14 03:28 neduddgi

neduddgi képe

Szia!

Érdekes egy írás... Az alapötlet igen egyedi - legalább is én nem találkoztam ilyennel -, kíváncsivá tett, végig is olvastam: az egy ilyen hosszú netes írásnál nem kis bók.:)) - Igazából egyáltalán nem tudtam, mire számítsak, engem meglepett a (SPOILER!) (azoknak, akik a hozzászólásokkal kezdik, hm...) a gyilkosság.

Ismertetem rettegett kritikámat:

1. Sokszor olyan dolgokat olvastam, amit nem éreztem igazán fontosnak. Pl.: "időről időre felbukkantak olyan szövegek, amelyek végén az e-mail címüket vagy a Facebook oldalukat tették a társkeresők elérhetővé." Egy elbeszéléshez nagyon hosszú a felvezetés, még akkor is, ha sok egyébként érdekes gondolat és ismeretanyag van benne.

2. Zsófiról előbb kellett volna mesélni, mint a férfiról. A férfi felbukkanása indítja meg valójában a történetet, és ott már mindent kell ismernie az olvasónak. És hogy aztán ez a már ismert ilyen-olyan Zsófi ír neki - erre megrándul a nyájas olvasó szemöldöke. (Ez is spolier...) (Esetleg azt is lehet csinálni, hogy először ott említed, azok közt, akik írnak a férfinak, és ott is mutatod be - de az nagyon megakasztja az épp megindult történetet.)

3. „Egy kicsit hazudtam csak – gondolta égő füllel–, mert láttam a képeit, de ő ezt nem tudhatja.” - A gondolata második fele nekem zavaró volt. Mert előtte részletesen elmagyaráztad, hogy mit csinált Kinga - az olvasó tudja, hogy a férfi nem tudhatja, és Kinga is tudja, szóval mindenki tudja...

4. "Zsófi egy ideig csak nézte az ügyetlenül távozó Kinga bocsánatkérő tartását (...)" - Nézőpontot váltottál. Az elbeszélő végig Kingát követi, mindent tud róla, és egyszerre csak itt marad az asztalnál Zsófival, hogy aztán a következő bekezdésre megint visszamenjen Kingához. (Ha végig Kingát követte volna, a rátörés egy sokkal váratlanabb fordulat lenne itt a szövegben.)

5. Ez kicsit ízlés dolga: az én olvasási ritmusommal sok mondatot túl hosszúnak találtam. (Ami lehet, hogy éppenséggel jó jel, van néhány igen nagy író, akinek a stílusához nehezen szoktam hozzá.)

6. Egy vidéki középiskolában tanít, írja a bemutatkozásában András. Én ebből, minthogy elkavarodtam aztán, nyilván tudattalanul arra következtethettem, hogy ott is lakik, mert sehol nem hangzott el, hogy nem, vagy hogy budapesti stb. Így nem értettem, milyen buszmegállóban is látta Zsófi? És hogyan tud az Andrássy úton megbeszélni egy randevút?

7. Nem feltétlenül derült ki az eddigiekből: tetszett.:)

"Ezeket a gondolatokat olyan sutának találtam, kifejtésüket pedig olyan üresnek és dagályosnak, hogy rögtön úgy éreztem, valami közük van az irodalomhoz; meg is kérdeztem tőle, miért nem veti papírra őket."

Borges: Az Alef