A lovag, a tudós és a bosszú 1/6

Jennet egy sötét, hideg cellában tért magához, csuklóját durva kötél szorította, feje sajgott. A kristályok fényénél három másik embert fedezett fel maga körül.

Hol vagyok? - gondolta kétségbeesetten. - Az utolsó emlékem, hogy kék gombákat keresek a Korcai-vadonban... és most itt vagyok... De hol az az "itt"? - kábán körbenézett, de a rácsokon kívül csak sötét falakat látott, meg egy vastag fémajtót.

- Nahát, felébredtél? - szólította meg egy serdülő férfiúi hang.
- Mi ez a hely? - kérdezett vissza félénken Jennet.
- Ki tudja? - a férfi vállat vont. - Egyébként Kevin Snom vagyok, Littletownból.
- Én Jennet Redhawke, Ostagarból.
- Redhawke? A Hawke család elszegényedett mellékágából? Bah! Egyre színesedik a mi kis "csapatunk"!
- Miről beszélsz?
- Nézz szét, nemes hölgy! Én egy földműves paraszt legény vagyok, te nemes, ez itt egy elf, az ott valami városi ficsúr, pék, vagy a bánat tudja! Nem túl gyakran kerülsz össze a pór néppel, igaz? Legalább lesz mit mesélned a gyerekeidnek, már ha túléled persze, amire kicsi az esély! Haha!

Jennet nem értette, ez miért olyan szórakoztató Kevin számára, de inkább ráhagyta. Volt valami ijesztő a férfi szemében, ösztöne egyre csak azt hajtogatta: "Fordulj el! Ne beszélj vele! Ne is nézz rá!"

Tekintete a földre szegeződött, kétségbeejtő helyzete elől gondolataiba menekült. Apja biztosan kiszabadítja, nyugtatta magát, bár, ha váltságdíjat akarnak, rossz ajtón kopogtatnak.

- Hát nem érted, nemes hölgy? Ezeket nem érdekli, te ki vagy, nem pénzt akarnak! - Kevin mintha csak a fejébe látott volna, ami csak növelte bizalmatlanságát a parasztfiú iránt. - Mi ez a tekintet? Meglepődtél, hogy így beléd látok? Ugyan! Mi más járhatna egy nemes fejében? Ti mindig túlélitek, nem? A háborúban megadjátok magatokat, a rokonok úgyis kiváltanak, csak a parasztok esnek el a csatamezőn, ti csupán dicsőséget szereztek! Szép is a háború, ha jó helyre születik az ember!
- Mégis mit tudsz te?! - szaladt ki Jennetből.
- Én egy bandita vagyok, gyakran raboltam el nemeseket, hogy aztán váltságdíjat követeljek értük. Hidd el, volt időm kiismerni a fajtátokat!
- Bandita? - ijedt meg Jennet. - Azt mondtad, paraszt vagy!
- Reflexből hazudtam, de végiggondolva, nem számít, tudod-e, ki vagyok. Eredetileg tízen voltunk a ketrecben. Már öt embert elvittek, egyikükről sem hallottunk többet.
- Már öt embert? Mióta vagy itt?
- Nem tudom. Itt nincs természetes fény, nincsenek nappalok, vagy éjszakák. Csak ülsz, és nézed, ahogy az elviszik. Még senki sem tért vissza közülük, de hidd el nekem, nem elengedték őket.

Jennet megborzongott. Nem akart meghalni. Még annyi minden várt rá, annyi mindent meg akart tenni, amire eddig nem volt lehetősége. Ahogy a halál gondolata egyre mélyebbre kúszott szívében, sírva fakadt.
- Még csak tizenhat éves vagyok, nem akarok meghalni! Én csak kék gombát kerestem! Csak egy kis élvezetre vágytam, megtapasztalni, milyen is az, amiről mindenki mesélt! Erre most...

Kevin tekintete végigszaladt a zokogó lányon. A haja zsíros volt ugyan, de alakja kecses, keblei formásak, még a tompa fényben is határozottan izgatónak tűnt, főleg így, piszkosan, koszosan.

Talán a Teremtő küldte a lányt, mint "utolsó kívánság"? Ha már meg kell halni, legalább az utolsó napokat, vagy perceket élvezzem ki! - gondolta, s még egyszer alaposan végignézett újdonsült cellatársán.

- Hé, kislány, ha már úgyis végünk, mi lenne, ha előtte élveznénk egymás... - izgatottan megnyalta az ajkát - társaságát?
- Hogy tudsz ilyen helyzetben erre gondolni?
- Ugyan, ne kéresd már magad! - a férfi egyik kezével Jennet felé nyúlt.
- Hogy szedted le a kötelet?
- Ne viccelj, egy bandita, aki nem tud kiszabadulni egy ilyenből, azt az első elfogása után kivégzik! De elég a beszédből! - rávetette magát a lányra.

Jennet küzdött, próbált szabadulni, vergődött, rúgkapált, de hiába, Kevin iszonyúan erős volt. A bandita nekilátott letépkedni a lány már amúgy is szakadt ruháit, másik kezével végig a földhöz szegezve áldozatát.

A fiatal lány sírt, ficánkolt, könyörgött, de minden hiába. Sikítani próbált, de egy izzadt, koszos kéz betapasztotta a száját.

- Elhallgass, te szajha! Te sem akarod, hogy Ők jöjjenek! - de a figyelmeztetés elkésett. A nagy vasajtó hangos nyikorgással kitárult.

Kevin Stom ijedten visszahőkölt, s a ketrec széléhez lapult. Jennet könnyes szemekkel felnézett, megértette, ez egy barlangba kialakított börtön, azonban jelen helyzetben a négy idegenben, akik beléptek, nem elrablóit, hanem megmentőit látta.

- A főnök eredményeket vár tőled, Vorell, de üres ígéreteken kívül semmit sem kap! Egyre többen vonják kétségbe képességeidet!
- A tudomány nem való türelmetlen embereknek, Melissa! Rengeteg időre, és kísérletre van szükség az előrelépés érdekében! - megállt a ketrec előtt, két ujjával feltolta kerek szemüvegét, gonoszul elmosolyodott. - Időre, kísérletekre, és persze alanyokra! Főleg alanyokra! Te ott, mi a neved?
- J-Jennet – felelte könnyes szemekkel.

Vorell alaposan szemügyre vette a megtépázott lányt, aki lábait maga elé húzva, összekuporodva igyekezte eltakarni mezítelen testét. A ketrec többi lakójára nézett, majd ismét a lányra.

Feltolta szemüvegét, mosolyától Jennetnek borsózott a háta.

- Hozzátok a kettest! Kellően élettelinek tűnik! Pont ilyen emberekre van szükségem!
Ketten azonnal ugrottak, teljesíteni a parancsot.
- NEE, KÉREM, NEE! - könyörgött Kevin.

A vasajtó hangos nyikorgással becsukódott mögöttük, de a bandita könyörgése még sokáig visszhangzott a folyosón.

Jennet megkönnyebbülten felsóhajtott, egyelőre biztonságban tudhatta magát, de mi lesz, ha a többi cellatársai közül valamelyik magához tér? Kétségbeesésében a Teremtőhöz fohászkodott:

- Valaki mentsen meg, könyörgöm! Kérlek, kérlek, küldj valakit a megmentésemre! Ne hagyj itt meghalni!

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2018-08-04 11:05 Dana

Dana képe

Üdv nálunk! Hm... A szerkesztőségi mailre beküldted a teljes írást, ha jól tudom -- nem olvastam. Ebből próbálom megítélni, mit tudsz. Lássuk!

Jennet egy sötét, hideg cellában tért magához, csuklóját durva kötél szorította, feje sajgott. A kristályok fényénél három másik embert fedezett fel maga körül. --> A helyzet az, hogy itt rögtön ellentmondásba kerülsz: sötét versus kristályok fénye.

--> Jennet egy sötét, hideg cellában tért magához, csuklóját durva kötél szorította, feje sajgott. A kristályok fényénél három másik embert fedezett fel maga körül. --> Jennet egy cellában tért magához, csuklóját durva kötél szorította, feje sajgott. Kristályok derengtek a kőfalba ágyazva, fényüknél három másik alakot fedezett fel -- ketten láthatóan eszméletlenül hevertek a földön, a harmadik a sarokba húzódva őt figyelte.

Központozás terén van még mit fejlődnöd. Ez: - --> kötőjel. Ez: – --> gondolatjel. Párbeszédben az utóbbit használjuk. Tanulmányozd az oldalon ezzel kapcsolatos segítséget.

Hol vagyok? - gondolta kétségbeesetten. - Az utolsó emlékem, hogy kék gombákat keresek a Korcai-vadonban... és most itt vagyok... De hol az az "itt"? - kábán körbenézett, de a rácsokon kívül csak sötét falakat látott, meg egy vastag fémajtót. --> Kicsit zavaros. Egyrészt már egyszer körülnézett, hiszen észrevett három alakot. Felesleges még egyszer, hogy pluszban megállapítsa a rácsokat, a sötét falakat és a vastag fémajtót. Egyébként is... ha rácsok vannak, akkor van kilátás a szabadba, ha bent vannak a rácsok, minek a fémajtó? Illetve... Felesleges, hogy "gondolta kétségbeesetten". --> Kétségbeesetten próbált rájönni, hol lehet, hogyan kerülhetett ide az erdőből, ahová azért óvakodott kísérő nélkül, hogy bódító kék gombára bukkanjon.

- Nahát, felébredtél? - szólította meg egy serdülő férfiúi hang.--> Jaj! Egyrészt egy egyértelmű dolgot megkérdezni felesleges. Ellentmondasz az általad megfogalmazott "három másik alakkal". Az egyik eszméletén van, nem lehet ugyanolyan "alakként" utalni rá, mint a másik kettőre. Ezért is próbáltam az elején a javaslatot tenni arra, hogy a harmadik ne egy "zsák" legyen a földön. Plusz nincs olyan, hogy "serdülő férfiúi hang". -- Látom, magadhoz tértél! -- A sarokban kuporgó férfi szólította meg, hangja rekedtes volt és meglepően fiatal.

Később azt írod, az egyik földön heverő xy egy elf. Vagyis ne állapítsd meg az elején, hogy emberek azok.

Tekintete a földre szegeződött --> Miért, már nem fekszik?

- Én egy bandita vagyok, gyakran raboltam el nemeseket, hogy aztán váltságdíjat követeljek értük. Hidd el, volt időm kiismerni a fajtátokat! --> Serdülő fiú hangját adtad a szájába. Most meg már tapasztalt, sokat látott bandita?

- Reflexből hazudtam, de végiggondolva, nem számít, tudod-e, ki vagyok. --> Kissé művelten beszél holmi útonállóhoz képest. Valóban át kell tudnod alakítani a hangodat, ha többféle népség nevében akarsz beszélni.

Eredetileg tízen voltunk a ketrecben. --> Cella? Ketrec? Fémajtó? Falak? Szóval akkor mi is egészen pontosan? A végére tisztult le, hogy egy barlanszerűségről lehet szó, amiben áll egy fémketrec... de ha van jelentősége, akkor érdemes egy kicsit jobban letisztázni, amikor a lány magához tér.

Érdemes azt is eldöntened, kinek a nézőpontjából meséled a történetet. Kinek a fejébe látsz bele? Mindenkiébe?

Nem használunk nagybetűket, amikor írunk. Arra való, hogy odaírjuk: kiabált, sikított stb.

Egy picit merev vagy. Nem is tudom, nem mesélsz igazából. Nincs feszültség, csak mondatok egymás után. Nem tűnik valószínűnek, hogy egy félelmetes banditát elejtenek, ahogy az sem, hogy ne próbálna kiszabadulni, vagy pont a dugás lenne az első (második) gondolata stb. Szóval egyelőre nem áll össze. Nem valószerűek a teremtményeid, inkább mesterkéltek. Mint amikor kötelező beletenni az amcsi horrorba egy drogos paprikajancsit, egy csöcsös drukkerlányt, egy eminens csöcsös szemüvegest, egy sportolófiút stb. Érted?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

v, 2018-08-05 13:47 A. Dixon

A. Dixon képe

Szia,
egyetértek Danával, picit merev az írás, de várom a többi részt is, kiváncsi vagyok a történetre.
Kérlek, nézd meg ezt a mondatot: Csak ülsz, és nézed, ahogy az elviszik.

Legyen szép napunk!

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

h, 2018-08-06 14:04 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Üdv,
Kezdjük a jóval: kíváncsi vagyok a folytatásra, még ha nem is hű de eredeti a történet, felkeltette az érdeklődésemet.
Ami rossz:
Sablonos amcsi nevek, jobban illenek egy 21. századi sztoriba, mint ide.
Erőltetett infóátadás itt "Hol vagyok? - gondolta kétségbeesetten. - Az utolsó emlékem, hogy kék gombákat keresek a Korcai-vadonban... és most itt vagyok... De hol az az "itt"? - kábán körbenézett, de a rácsokon kívül csak sötét falakat látott, meg egy vastag fémajtót."
Nézőpontváltás itt: "Kevin tekintete végigszaladt a zokogó lányon. A haja zsíros volt ugyan, de alakja kecses, keblei formásak, még a tompa fényben is határozottan izgatónak tűnt, főleg így, piszkosan, koszosan. "
Inas-szobalány párbeszéd itt: "- A főnök eredményeket vár tőled, Vorell, de üres ígéreteken kívül semmit sem kap! Egyre többen vonják kétségbe képességeidet!
- A tudomány nem való türelmetlen embereknek, Melissa! Rengeteg időre, és kísérletre van szükség az előrelépés érdekében!"
És a végszó "- Valaki mentsen meg, könyörgöm! Kérlek, kérlek, küldj valakit a megmentésemre! Ne hagyj itt meghalni!" Ezt jobb, ha nem kommentálom.