A Genesis fia - I. Cigarettaszünet

1.

Amikor Gorma Ákos meglátta a Dózsa György utat, nem hitt a szemének...
A környék az orra előtt teljesen megfagyott: Az autók nem gurultak, a járókelők nem sétáltak, a madarak az égen egy helyben szálltak. A nap ragyogott, de nem érezte a fényét, a melegét. Semmit nem hallott; a csend olyan nagy volt, mintha a világűrben lett volna.
Mindez félelmet váltott ki benne.
Ez nem lehet, ez csak egy álom, gondolta kétségbeesetten. Egy hülye rémálom!
S hogy megnyugtassa magát, miszerint valóban az, kirohant a kapujuk előtt elsétáló, szmokingot és kalapot viselő fickóhoz, és jó erősen megrázta. Gondolta, ettől talán életre kel, de nem történt semmi, a fickónak még csak a szeme se rebbent. Felpofozta párszor, akkor sem. Odafutott egy szellős öltözéket viselő, középkorú hölgyhöz, őt is megrázta, semmi. Majd egy kamaszlányhoz, egy biciklishez, aztán az egyik autóban ülő sofőrhöz, neki még a fülébe is belekiabált, de hiába. Csakugyan nem álmodott.
Aztán az élet – mint derült égből villámcsapás – újra beindult körülötte, s azon kapta magát, hogy a forgalom kellős közepén császkál. A felé tartó Audi vezetője szerencsére időben észrevette, és lefékezett, elkerülve ezzel azt, hogy – napokkal így, a balesete után – visszajuttassa őt a kórházba.
– Mi az ördögöt művelsz? Meg akarsz halni? – hajolt ki az Audi ablakán a sofőr, vörös fejjel. – Tűnj már el az útból!
Ákos döbbenten pislogott rá, mintha rajtakapták volna valami disznóságon. Kérdezni akart tőle valamit („Nem te fagytál le, haver?”), de jobbnak látta, ha inkább csendben marad, és elhúzza a csíkot, minél előbb. A Dózsa György út nyüzsgése pedig folytatódott tovább a megszokott kerékvágásban, míg ő berohant a házába, és magára kulcsolta az ajtót.
Nemcsak az előszobában, hanem az első emeleti szobájában is.

Kicsivel később, amikor valamelyest visszatért a bátorsága ahhoz, hogy újra kidugja az orrát, fogta a cigarettásdobozát, és kidobta a kukába. A Korvina volt a kedvenc márkája, amire 12 éves korában gyújtott rá először, a szomszédkislánnyal, Vikivel együtt. Gyorsan rászoktak, de csak két hónapig tudták eltitkolni a szüleik elől, mert egy verőfényes, nyári délutánon rajtakapták őket, amint a játszótér egyetlen bokorja mögé bújva füstölögtek. A szidás és a kioktatás természetesen nem maradt el az anyukája, Erika részéről, ám néhány órával később, az esti órákban, bekopogtatott a szobája ajtaján, és visszaadta neki a dobozt. – Ha annyira vágysz rá, hát tessék! – mondta beletörődve, majd válaszra sem méltatva, sarkon fordult, és visszament a nappaliba, a kedvenc szappanoperasorozatát nézni. Ákos nyomban megértette, miért engedte meg neki mégis: tudni akarta, hogy mennyire gondolja ezt komolyan.
És ami azt illeti, eléggé, mert azóta tíz év telt el, ő pedig változatlanul napi két dobozzal vett. Ha elfogyott a sarki árusnál a Korvina, a Lőrinczcel is beérte. Olcsóbb és büdösebb volt ugyan, dehát istenem, ilyen a szükséglet. Mindennap öt-hat szálat szívott el, mint ahogyan most is, csak épp nem hitte volna, hogy egyszer a Dózsa György út „megállását” fogja tőle hallucinálni. Valószínűleg valamiféle erős füvet sóztak rá, amitől azt hitte, hogy megállt körülötte az élet. – Repülj, koma! – emlékezett azoknak a dílereknek a szlogenjére, akik nagyban kínálták a sarkokon a különféle vackokat, évekkel ezelőtt. Azóta persze eltűntek, mert a kerületi rendőrkapitányság megháromszorozta a járőrök számát, hacsak vissza nem tértek egy új termékkel és reklámszóval: Lassíts!
Elképzelhető, hogy visszatértek, a sarki árussal megegyeztek, és eladta neki ezt a szemetet? Mert ha igen, akkor most visszamegy, visszakéri a pénzét, és úgy helyben hagyja, hogy az anyja nevére se fog emlékezni. De csigavér! Be kellett fejeznie a melót, a szenvedélye egyelőre várhatott.
A Magyar Könyvesbolt könyvelője volt, és amíg ő a kórházban lábadozott a balesete miatt, a helyettese egy csomó hibát vétett a könyvelésekben. S nem elég, hogy tegnap délután végre hazajöhetett a kórterem szürke környezetéből, a főnöke rátelefonált, és közölte vele, hogy ma estig van ideje rendbetenni mindet, máskülönben ő is távozhat. Futó pillanatig megfordult benne a gondolat, hogy felhívja Sárát (persze, hogy nem férfi az illető), és elküldi őt a halál végtelen retkes alagútjába. Mégsem tette meg, hanem nekiugrott, és csinálta. Lassan, figyelmesen.
Munka közben körülbelül még háromszor hallotta, ahogyan a kinti forgalom zaja félbeszakadt, majd újraindult. Újra és újra, mintha egy laptopról játszották le volna úgy, hogy minden ötödik másodpercben rákattintanak a ”pause” gombra. Negyedik alkalommal megunta, és felállt, hogy újra szemügyre vehesse a Dózsa György utat. S nem hitt a szemének: ismét „megfagyott” a környék. A bagós elméletét ezennel kilőhette, és az árus is megúszta.
Visszament a szobájába, ledőlt az ágyára, behunyta a szemét, nagy levegőt vett. Tanakodni kezdett, hogy talán el kéne mennie egy orvoshoz, kivizsgálásra, mert azaz áramütés csinálhatott vele valamit. Puff, lekapcsollak, majd jól összezavarlak, határozta el a természetfeletti. Na persze…
Ajtócsengő verte fel az elmélkedéséből. Az édesanyja nem lehetett, mivel ő elvitte a házkulcsot. A barátainak pedig a telefonban azt mondta, hogy ma temérdek dolga lesz itthon. De akkor kicsoda? Lerohant a lépcsőn, és kinyitotta. Harmadjára sem hitt a szemének:
Kiss Rita, az ápolónő volt az.

2.

Ritával a Nyírő Gyula kórházban találkozott először – ő volt az első személy, akit máris megpillanthatott, miután magához tért. Azon a délelőttön hófehér munkaruhát és sapkát viselt, éjfekete haját két copfban lógva hordta.
– Ébresztő, hétalvó! – köszönt rá mosolyogva. Ákos meg akart mozdulni, de valamiért nem tudott. Mintha egy láthatatlan erő az ágyához szögezte volna.
– Hol vagyok? – kérdezte erőtlen hangon.
– Kórházban. Áramütés érte a tüdőgondozó állomáson, a röntgengép rossz szigetelése miatt. Hogy érzi magát?
– Mióta... mióta fekszem itt?
– Tegnap délelőtt óta. Szóval hogy érzi magát?
– Uramisten! – fel akart ülni, és megérinteni az arcát, de a jelenlegi helyzetében erre képtelen volt. – Mi történt velem?
– Megúszta egy enyhe agyrázkódással, és némi égési sérüléssel. Lenne szíves a kérdésemre felelni?
Ákos felsóhajtott, behunyta a szemét, koncentrált. Fájdalmat ugyan sehol nem érzett, de a karja és a mellkasa őrjítően viszketett. Mégsem tulajdonított ennek akkora jelentőséget, hogy közölje Ritával.
– Azon kívül, hogy moccanni nem tudok, kutyabajom.
– Hamarosan menni fog – tartotta maga elé a jegyzetét Rita, és felfirkantott rá ezt-azt. – A teste csak átmenetileg bénult le az elektromos sokktól. Kiheveri. Most kérem, feleljen a kérdéseimre: Mi a neve?
Ákos úgy érezte magát, mintha újra az óvodában lenne, és az ott dolgozó takarítónők érdeklődnének felőle. Micsoda kellemetlenség!
– Gorma Ákos.
– Mikor és hol született? Elég az évszám!
– 1991, Budapest.
– Hol lakik?
– XIII. kerület, Dózsa György út 30.
– Nicsak, a szomszédom – jegyezte meg halkan Rita. – Édesanyja leánykori neve?
– Balázs Erika.
– Mi a foglalkozása?
– Könyvelő.
– Az utolsó dolog, amire emlékszik?
Ákos habozott. Nem emlékezett rá túl jól. Újra behunyta a szemét, ezúttal erősebben, és megerőltette a memóriáját. Szempárok ugrottak be. Figyelő szempárok, amelyek őrá szegeződtek. Barna és sötétkék színűeket.
– Nem is tudom. Kicsit furcsa volt – mondta végül. – A rendelő folyosóján ültem, és láttam egy fickót a barátnőjével. Velem egyidősek lehettek, tetőtől-talpig feketébe öltöztek. Úgy bámultak rám, mint borjú az újkapura. A lány ráadásul hasonlított Önre, mintha a testvére lenne. Meg akartam kérdezni tőlük, miért figyelnek annyira, de ekkor hívott be az asszisztens. Átadtam neki az okmányaimat, aztán beküldött a gépbe, majd püff…
Rita felvonta a szemöldökét, elmosolyodott, végül bólintott, és leengedte a jegyzetét.
– Amnéziának semmi jele – állapította meg. – Maradjon fekve. A doktor úr hamarosan itt lesz.
Mintha meg bírnék moccanni, ironizált magában Ákos, de bólintott. Oldalra fordította a fejét (a nyakát már tudta mozgatni), és megcsodálta Rita kerek, formás hátsóját, ahogyan távozásakor jobbra-balra libbent a munkaruhája alatt.
Abban a pillanatban elhatározta, hogy később randevút fog kérni tőle.

Amit megtehetett volna most is, ám látva a lány aktuális megjelenését igencsak gondolkodóba esett: fekete atléta, csípőhöz simuló bőrszoknya, tornacipő, a jobb vállán pedig tetoválás, amely egy lángnyelvben égő halálfejet ábrázolt. Ha nem ismerte volna meg, nem is feltételezné róla, hogy a hétköznapi életben ápolónő. Inkább rockénekesnő.
– Jó napot! Nem zavarom? – köszönt Rita széles mosollyal.
– Nem, dehogyis... – szedte össze magát gyorsan, és betessékelte. Mielőtt bezárta az ajtót, vetett egy gyors pillantást a kinti életre. Minden folyt a maga medrében. Se lefagyott autók, se megbénult járókelők. Különös.
Rita belépett az előszobába, és körülnézett. Az előszoba fogasán egy kis plüssvakarcs lógott, a konyhában, jobb kéz felől, egy régi fridzsider zümmögött, Ákos első emeleti szobájához csempelépcsők vezettek föl, míg a nappali hatalmas ablakain át beragyogott a délelőtti nap fénye.
– Egész hangulatos – véleményezte a ház belső környezetét, miközben Ákos intésére helyet foglalt a nappali egyik bőrfoteljában. – Régóta laknak itt?
– Születésem óta. Elnézést, ha kissé tolakodónak tűnök, de minek köszönhetem a látogatását?
Viszont szemernyi jel sem utalt arra, hogy Rita a kérdést annak vette. Sokkal inkább kíváncsiságból eredő érdeklődésnek. Tördelni kezdte a kezeit, amire Ákos szemöldökfelvonással reagált. Vajon fordítva sült el a sors gépezete, és ő akar tőle randevút kérni?
– Nem is tudom, hogyan fogjak bele – vallotta be Rita, kissé bátortalanul. – Tudja, két éve dolgozom a kórházban, és láttam már néhány furcsa esetet. Egyszer például egy teherautó sofőrjét hozták be a sürgősségire, akit szemen csípett egy darázs, vezetés közben. Nem elég, hogy a szerencsétlen allergiás rohamot kapott, de nekiment egy autónak, és az abban ülő két személy könnyebben megsérült. Ha lehet egyáltalán egy fogtömés kiesését, és egy részleges amnézia beálltát annak nevezni. Két hónappal később egy középkorú hölgyet szállítottak be, akit tarkón ütött az egyik belvárosi busz szerelőajtaja. A sofőr észre sem vette, mi történt vele. Félévvel ezután…
– Rátérne a lényegre? – kérte kedvesen Ákos. Szívesen hallgatta volna tovább, hány és hány ember válik ilyen kiszámíthatatlan fordulatok áldozatává, az ideje azonban szűkös volt. Elmúlt délután három, 250 elem a könyvelésében még rendezésre szorult, az édesanyja nemsokára hazatér, és el akarja majd mesélni, hogyan „vette le a lábáról” az udvarlója, Nándor, ráadásul be kellett szereznie a napi második Korvina adagját. És nem attól a sarki árustól.
Rita elhallgatott, várt egy kicsit, majd félénken kibökte:
– Láttam magát, az imént… az út közepén. A semmiből került oda, mintha teleportált volna… és majdnem elütötte egy autó. Először azt hittem, képzelődöm, bár jobb ötletnek tűnt, ha átjövök, és személyesen győz meg arról, hogy ez képtelenség. Ugye?
S noha azt felelhette volna neki: „Igen, Rita, teljes mértékben. Nem vitte túlzásba a túlórázást a kórházban mostanság?” Vagy esetleg: „Még hogy én? Kérem, hiszen itthon ültem, és a dolgomat végeztem.” Mindezek helyett a végleges verzió így hangzott:
– Nem, sajnos nem. Jól látta, amit látott. Nem képzelődött.
A lány szája tátva maradt a döbbenettől. Szerencséje, hogy ült, mert ettől a választól bizony padlót fogott volna.
– De… hogyan?
– Magam sem értem – rázta a fejét Ákos, és elmesélte a történteket.

Miután befejezte, félelmet látott Rita arcán. Ami azt illeti, ő maga is libabőrös lett az odakint uralkodó, különös jelenségtől. A lány hátradőlt a fotelban, és számba vette a lehetőségeket: vagy ő bolondult meg, vagy mindketten, vagy egyikük sem, és valami más áll ennek az egésznek a hátterében. Akárhogy is, az egyik a három közül a nyerő. Elgondolkodva csóválta meg a fejét.
– De ez… erre a valamire, ami Önnel történt, biztosan van ésszerű magyarázat. – mondta magabiztosan. – Az emberek és az autók nem fagynak le csak úgy, hirtelen. Talán egy titkos, katonai fegyverkísérlet folyik a főváros közelében, vagy valami belekerült a levegőbe, vagy egy fekete lyuk keletkezett a bolygónk közelében, amely…
Megállt, oldalra pillantott. Kizárt egy újabb lehetőséget, de nyomban visszafogadta. Végül vidáman felnevetett, ettől valamelyest fel is oldódott.
– Mi az? – kérdezte Ákos előrehajolva.
– Ha az, amire most gondoltam, akkor pláne.
– Miről beszél?
– Kiről: a nagyapámról – javította ki Rita, mosolyogva. – Régen nagyon híres ember volt, csillagászként az MTA-nál is dolgozott. Kislánykoromban, és fél kamaszkoromon át folyvást felhozott nekünk egy mesét, hogy évekkel ezelőtt, amikor eladta a Visegrádi-hegységbeli házát, az átadás napján ő és az ügyfele találkoztak valakivel, aki a feltételezése szerint egy ufó volt. Persze sohasem hagytuk, hogy befejezze a sztoriját, mert a családom ebben a témában eléggé szkeptikus. Szerintünk ha ők léteznének, már régen eljöttek volna a Földre.
– Egy ufó? – visszhangozta Ákos bizonytalanul. Ebben a témában neki is voltak fenntartásai, de sosem zárta ki a létezésüket. – Ön szerint ez az eset kapcsolatban állhat azzal, ami az imént történt velem?
– Lehetséges, de nem tudom. Ha szeretné, elvihetem hozzá, egyik vasárnap, és bemutathatom neki. Legalább lesz valaki, akivel elbeszélgethet erről, nem úgy, mint évekkel ezelőtt azokkal a botrányra éhes újságírókkal. Nos?
– Részemről rendben.
– Részemről is, most azonban mennem kell. Vár a műszak.
Ákos felállt, és kinyitotta az ajtót. Mielőtt kilépett rajta, Rita a szemébe mélyedt. Nehezére esett ellenállnia az ebből származó kísértésnek, hogy felemelje a kezét, és megérintse az arcát, megsimogassa…
– Miért? – kérdezte a lány.
– Tessék?
– Miért mondta el nekem, hogy mi történt Önnel, amikor alig ismer?
Mert Ön egy helyes lány, akit a sors az utamba hozott, és a rejtélyem kiderítése ürügyén szeretném jobban megismerni, villant át a gondolat Ákos agyán. Természetesen esze ágában sem volt hangosan kimondani. Vigyorogva vállat vont.
– Térjünk majd erre rá máskor. Rendben?
– Rendben, de ne higgye, hogy elfelejtem! További szép napot!
S miközben lépésről-lépésre távolodott tőle, újfent megcsodálhatta azt a kerek, formás hátsóját. A bőrszoknyája alatt jobban kidomborodott, mint a kórházi viseletében. Hajszál választotta el attól, hogy ne füttyentsen utána egy nagyot.
Én sem fogom elfelejteni, Rita! Én sem!
Bezárta maga mögött az ajtót, és visszament dolgozni.

3.

Keith Monitor a BMW-je kormánya mögül ülve figyelte, ahogyan a lány távozott a sráctól. A szíve hevesen vert a félelemtől, ugyanis biztos volt abban, hogy a szeme nem káprázott, és a srác teleportált – szó szerint teleportált – a háza hátsó udvaráról az út kellős közepére. – Hogyan fogom ezt elmondani a főnöknek? – tanakodott magában, amikor megcsörrent a mobilja. A főnöke kereste.
– Az ördögbe! – szitkozódott hangosan, de azért felvette, és beszámolt neki a történtekről. A főnöke viszont nem nézte hülyének emiatt, mi több, kedvesen megkérte, hogy amit most látott, az maradjon közöttük. – Mi folyik itt? – kérdezte magától Keith idegesen, miután bontotta a vonalat. – Mi az ördög folyik itt?

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

cs, 2017-06-15 13:42 Kelvin

Kelvin képe

"Rita a szemébe mélyedt" Fájhatott.
Egyébként érdekel, mi lesz a vége.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

cs, 2017-06-15 16:25 Gitáros

Gitáros képe

Érdekes sztori, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle.

Viszont szemet szúrt egy dolog, amit nem tudok hova tenni. Lehet, hogy te meg tudod magyarázni, és én értettem félre valamit.
Azt írod, hogy a srác naponta két doboz cigarettát vesz. Egy dobozban 20 szál cigi van.
Ugyanakkor, lejjebb azt írod, hogy mindennap öt-hat szálat szívott el.
Akkor mi van a maradék 34 szál cigarettával? Ha mindennap megmarad ennyi cigi, akkor egy idő után hegyekben fog állni a szívnivaló a srác szobájában.
Aztán.
Célozgatsz arra, hogy talán valami erősebb hatású füves cigit sóztak rá a haverok, vagy a dílerek, attól hallucinálhat.
De ez a vonal "csak úgy" bejön a történetbe, nincsen jobban kifejtve.
Akkor most kétféle cigi van, az egyik egy hétköznapi, a másik füves, vagy mi a helyzet?
Nem világos a dolog.

"a madarak az égen egy helyben szálltak." - inkább: "egy helyben lebegtek"
"a kedvenc szappanoperasorozatát nézni." - túlírás. A "szappanopera" önmagában is tv sorozatot jelent, nem kell ilyen hosszan kiírni.

Aztán egy nagyobb tévedés:
"Azon a délelőttön hófehér munkaruhát és sapkát viselt, éjfekete haját két copfban lógva hordta." - mármint, a Rita nevű kórházi nővér.
Kizárt!
Előírás - sajnos, bizonyos okoknál fogva elég nagy tapasztalatom van kórházi dolgokban -, hogy a nővérek, a munkájukból kifolyólag, nem hordhatják a hosszú hajukat lógva, vagy copfba fonva.
Miért?
Mert, ha a beteg fölé hajolnak, a copfjuk belelóghat a beteg arcába, az pedig higiéniai okokból megengedhetetlen.
A sapka vagy a fityula alá tűrve, vagy a fejük tetejére tűzve hordhatják csak a hajukat.

"szomszédkislánnyal" - két szóban: "szomszéd kislánnyal"
"azaz áramütés" - külön: "az az áramütés"
"Ajtócsengő verte fel az elmélkedéséből." - hiányzik egy szó: "Ajtócsengő hangja verte fel az elmélkedéséből".
"Rita a szemébe mélyedt." - "Rita tekintete a szemébe mélyedt".

"és elhúzza a csíkot, minél előbb." - szórendi hiba, inkább így: "és minél előbb elhúzza a csíkot."

Nem nagy hibák, ki lehet őket gyomlálgatni, a sztori pedig érdekes, várom a folytatást.

Miki

cs, 2017-06-15 21:09 Suana

A cigaretta... Elgondolkodtatott.
De biztos van rá magyarázat. :)

Üdv: Sz

k, 2017-08-15 14:38 Black

Van ám, nem is akármilyen. ;) Kösz, hogy elolvastad.

A folytatás (és jelenleg egy másik sztori) itt:

Moderálva

A Karcolaton a linken hivatkozott reklámozás nem megengedett!

Karc. Szerk.

Sitku Csaba

p, 2017-06-23 12:50 Para Celsus

Para Celsus képe

"Amikor Gorma Ákos meglátta a Dózsa György utat, nem hitt a szemének..." - itt nem túl indokolt a hármaspontozás. Nem szakad meg a mondat nem is egy szereplő csapongó gondolatait érzékelteted. Mehetne nyugodtan ponttal.
"A környék az orra előtt teljesen megfagyott: Az" - vagy pont, és akkor az Az maradhat nagybetű, vagy kettőspont, de akkor ugyanazon mondat folytatódik, így az az kisbetűs lesz.
"Mindez félelmet váltott ki benne." - benne? belőle?
"S hogy megnyugtassa magát, miszerint valóban az, kirohant a kapujuk előtt elsétáló, szmokingot és kalapot viselő fickóhoz" - az "elsétáló" mozgást jelöl, amivel jól megkavarod az olvasót. Ha egyszer minden megdermedt, a szmokingos-kalapos fickó sem sétált épp, hanem kővé volt dermedve.

Na, ezt nem hagyhatom szó nélkül:
"megcsodálta Rita kerek, formás hátsóját, ahogyan távozásakor jobbra-balra libbent a munkaruhája alatt." - a fenék ringhat, imbolyoghat, lehet riszálni, de libbenni csak a ruha szokott, ami takarja azt a hátsót. Még szerencse... :D


"The Rainmakeeeer!"

k, 2017-08-15 10:17 Black

Jézus, csak most vettem észre, hogy kitettétek. :D Nem hittem volna, hogy így lesz, de azért köszönöm. És a tanácsokat, javítási tippeket is! :)

Sitku Csaba

cs, 2017-08-17 16:31 Sren

Sren képe

Kommentek moderálva. A Karcon nem reklámozunk. Köszi.

Karc. Szerk.

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/