Sötétség

Hogyan halt meg az öreg Csámpai, senki sem tudta biztosan. Az orvosi diagnózis azt állapította meg, hogy megállt a szíve. Móriczné, a bejárónője szerint, ez nem teljesen így történt.
Az idős ember már jó ideje egyedül élt. Gyerekei régen elhagyták a családi házat, valahol külföldön kószáltak, felesége, egy állandóan kerepelő, bőbeszédű asszonyság, több éve meghalt. Így került hozzá Móriczné, aki kétnaponta bevásárolt, főzött, mosott, takarított. Az öreg Csámpainak csak az volt a fontos, hogy legyen étel, meg tiszta ruha a házban. Egyébként elüldögélt a kocsmában egész nap egy pohár bor mellett, télen benn az ivóban, nyáron kinn az udvaron a napernyő alatt. Többnyire derűsen teltek a napjai, bárki szívesen leült az asztalához. Még sötétedés előtt rendszerint haza ment, ezt a szokását mindig megtartotta. Egy nagy titka kapcsolódott a korai hazatéréshez, nagyon félt a sötétségtől. Reszketett ő már gyerekkorában is este egyedül a szobában, még villanyfény mellett is, elég volt, hogy azt tudta, kint éjszaka van. Szinte megdermedve lapult a székhez és iszonyodva gondolt arra, hogy bent a szekrényben ott lapul a sötétség. Azt tartotta róla, hogy egy hatalmas, fekete, sok karú szörnyeteg, aki halálos szorítással tekeredik rá a testére. Csak bámulta a szekrényt, szíve a torkában dobogott, de szerencsére nem tartott sokáig, valaki mindig bejött a családból a szobába és megmenekült. Elmondani senkinek sem merte, meg felesleges is volt, nappal az egész félelme eltűnt, ő maga is nevetségesnek érezte. Felnőtt korában nem volt ideje ezzel foglalkoznia, a vagongyárban éjjel-nappal égtek a lámpák, a munkagépek nagy zaja feledtette, hogy éjszaka van. Otthon a kis lakásban a felesége vezényelt egész este, a gyerekeknek, meg neki. A gyerek zsivajban, felesége állandó monológjai mellett az árnyak nem voltak képesek bekúszni, kint rekedtek.
Miután egyedül maradt, más lett a helyzet. A hálószobájából még az éjszaka leszállta előtt igyekezett távol tartani a fekete démont. Elsőként lehúzta az ablakon a redőnyt. Az ajtólap meg a küszöb közti rést rongyokkal dugaszolta el, mert a sötétség az undok, nyúlós csápjaival képes a legapróbb résen is beszivárogni, aztán polipként a falakon tekeregni. Minden bútort eltolt a faltól, mert mögöttük is meg tudott lapulni. A könyveket is előrébb kotorta a polcon. Az ágy alatt sem tűrte meg, két asztali lámpát állított a földre az ágy elé, amik egész éjjel bevilágították az alját. A szekrény volt a legnagyobb ellenség, a legjobb búvóhelye ennek a denevérszárnyú gonosznak. Az nyitott ajtajával üresen állt. A ruhákat gondosan kihordta belőle a konyhába, Móriczné hasztalan morgolódott miattuk. A szoba négy sarkában állólámpa állt, világítottak egész éjjel a háromkarú csillárral együtt. Csak villanyfénynél volt képes aludni. Volt tartalékban néhány elemlámpája, de azoktól irtózott. Csak egy-egy sávot tudtak bevilágítani, körülöttük ocsmány, ördög patájú, hüllő fejű, fekete rémségként tekergett a sötétség. Nem is használta őket már évek óta, kint a konyhában tartotta őket, Móriczné talán hasznát veszi nekik.
Ezen a késő délutánon viharfelhők gyülekeztek a falu felett. Az öreg Csámpai is behúzódott az ivóba, gondolta itt átvészeli a zivatart. Hamarosan sűrű zápor verte a kocsmaudvar betonját, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is ment. Az ég azonban nem derült ki, mintha folytatása készülődne az esőnek. Az öreg felugrott, villámgyorsan szedelőzködni kezdett, még idejében haza kellett érnie. Alighogy becsukta maga mögött otthon a kertkaput, már újra szürkülni kezdett az ég és nagy esőcseppek kopogtak a pitvara bádog tetején. A vihar különösebben nem izgatta, megvacsorázott, aztán elkezdte az éjszakai előkészületeit. Az ajtórést betömködte, redőnyt lehúzta, lámpákat felkapcsolta. Hallotta, amint a szél rázza a ház tetejét, hatalmas mennydörgések követik egymást. Ült némán és várt. Talán jobb lenne elaludni, de nem tudott, még tíz óra sem volt. A vihar nem csitult, a mennydörgések sem távolodtak a falu fölül. Ekkor a lámpák, hű szolgálói, védelmezői pislogni kezdtek. Előbb csak egyszer-kétszer hunyorogtak néhány pillanatra, aztán már hosszabban, végül, mintha itt lenne a világ vége, kialudtak.
Az öreg Csámpai megdermedt. Úgy mint gyerekkorában, mozdulatlanná vált, akár egy kőszobor. Amitől egész éltében iszonyodott, bekövetkezett. Egyedül volt egy sötét szobában. Hideg verejték lepte el az egész testét, mellkasa összeszorult, alig kapott levegőt. Érezte, amint a fekete, meleg árny anakondához hasonlóan körbe veszi az egész testét és szorítása erősödik. Anyaga egyre sűrűbbé vált, mint a kocsonya vagy valamilyen plazma és kúszott befelé az ajtó résen, redőnyön át. Az öreg erőt vett magán és felállt az ágyról. Megpróbálta megsebesíteni az undok szörnyeteget. Felkapta a kis asztalról a vázát és teljes erejével a szoba sötét belsejébe hajította. A váza koppanva csapódott a falhoz és darabokban hullott a padlóra. Egy újság akadt a kezébe, gyorsan vékony hengerré sodorta és mint egy karddal döfködni kezdett vele maga előtt. Inge átázott, szíve hevesen vert. Hátrálni kezdett a fal felé, közben a könyvespolcnak ütközött. Egyenként dobálni kezdte a könyveket, azok a szemközti falhoz csapódva pottyantak le a padlóra. Amit csak talált bögrét, kanalat mind hozzávágta, hogy a sötét kocsonyában sebet ejtsen. Egy tollat ragadott meg vaktában az asztalon, azzal újra kaszabolni kezdett, azt várta, hogy a sötétség majd felnyög és kimenekül az ajtó alatt, vagy ahonnan jött. Kint még mindig tombolt a vihar, ilyen hosszú áramszünet még nem volt. Sokára lesz még hajnal, érezte addig nem bírja ki. Segítségért kiáltani nem volt értelme. Gyerekkorában mindig megmentette valaki. Igaz, akkor sokan voltak a házban. Felesége jutott eszébe, most nagyon hiányzott, előle még a sötétség is elmenekült. Az éjjeli szekrényen álló lámpa kapcsolóját is hiába nyomkodta, hű katonája harcképtelen volt. Nem tudta már mióta küzdött, nagyon fáradtnak érezte magát, leroskadt egy székre. Érezte, amint a fekete rémség forró levegőt lihegett feneketlen torkából az arcába, kitágult szájával nyihogva röhögött, aztán a derekát kezdte átfonni, majd feljebb a mellkasát, nyakát. A száját betapasztotta valamilyen nyúlós, sűrű masszával, amitől a nyelve megbénult, testén egyre szorosabb volt a hurok, levegőt nehezen kapott. A szíve is alig vert már, egy erőtlen mozdulatot tett, hogy enyhítse nyakán a szorítást, de keze lehanyatlott, a sötétség erősebb volt. Ingéből facsarni lehetett a vizet, bordái ropogtak, nyakát, mint a megszilárdult beton úgy szorította körbe a feketeség. Nem küzdött tovább.
Móriczné délelőtt hívta a rendőrséget. Be kellett betörni a hálószoba ajtaját, úgy körbe volt rakva rongyokkal. A szoba, mint egy csatatér, körben égtek a lámpák, a fal mellett összedobált könyvek, üvegcserepek hevertek. Az öreg Csámpai testén semmi külsérelmi nyom nem volt, csak arcán a halálos rémület.

4
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2018-07-03 17:24 Dana

Dana képe

Szerintem önmagában kevés kijelenteni, hogy az öreg fél a sötéttől. Miért fél? Mit élt át gyerekként, amiért fél? Mit látott vagy hallott?
Néhol helytelenül használsz kifejezéseket, például: elhagyták a családi házat. A szülői házat szokás elhagyni, "családi házat" én még nem hallottam, hogy elhagynának. Legfeljebb: kirepülnek a családi fészekből.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2018-07-03 18:57 Roah

Roah képe

Tökre tetszik az avatár-neved! :))) Dália. De szép név. :)))

Mi ez, valami Bugi-men?
Mindenkinek megvan a maga fóbiája, igen - hexakosioihexekontahexafóbia? Ja-ja, nem a hurrikán keverte össze a betűket, kérlek szépen, ez a '666-os' irtózata, fóbiája. Ilyen kis egyszerű elnevezése van neki. :D

Jó-jó, bocsánat, elkomolyodom. :)))

Ha gondolod, szívesen mondok néhány észrevételt, tudod, amolyan általános dolgokról, az írásoddal kapcsolatban, a jövőre nézve.

Addig itt hagyok egy ilyet - és azt hadarom, nem bánt a sötét. ;)

https://www.youtube.com/watch?v=SxThZpslbhE

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2018-07-03 19:22 Suana

Szerintem jól meg van írva.
Tetszik a történet felépítése, az írás stílusa, és a hangulat átadása.
A miértekre én nem keresek választ. Gyerekkoromban én is féltem a sötétségtől. Ezt siekeresen kinőttem, de sokkal eszementebb fóbiákat szedtem össze helyette. Például: nem merek egy szék ülőlapjánál magasabb helyre felmászni.
Miért is? Fogalmam sincs. De kit is érdekel?! Időnkét a családom jókat derül rajtam. Aztán, két lábbal a földön állva, én is saját magamon.

Jó kis írás. Örülök, hogy olvashattam. :)

Üdv: Sz

sze, 2018-07-04 23:01 E.A.Szandra

E.A.Szandra képe

Még ha nem is vagyok jártas ebben a zsánerben, a történet nekem is tetszik. Izgalmas, könnyen olvasható, visz magával. Grat! :)

Ami viszont számomra zavaró volt, az a nézőpontváltás. Az elején idegenektől említed meg Csámpait, nagyon távolról közelítesz felé. Ráadásul hogy mikor és miért került hozzá Móriczné, no meg hogy mi mindent csinált, az teljesen független a főszereplőtől. Nem érdekes, sőt rossz irányba visz. Aztán visszaugrassz Csámpaihoz, már közelről, és olyanokat mesélsz el, amiről más nem tudhat. A gondolatait, a félelmeit. Ez hosszabb volumenű, beleélhettem magam, ezért érdemes volt elolvasnom. Köszönöm! :) Aztán a végén megint ugrasz egyet. Csámpai érzéseit mutatod be, hogy mi történik a testével, aztán jösz azzal, hogy
" Anyaga egyre sűrűbbé vált..." Mármint Csámpai teste?
"A száját betapasztotta valamilyen nyúlós" Itt megint nem egyértelmű (legalábbis számomra), hogy kinek a száját. Mármint lehet tudni, de kéne az alany szerintem.
Érthetőbben: az egyik pillanatban azt mondod el, mit csinál a sötétség, a következőben már azt, Csámpai mit tesz.
És végül visszatérsz Móricznéhez. Keretnek ütős, de így a végére mintha kaptam volna még egy pofont.

Azt azért hozzátenném, hogy én ilyet biztosan nem tudnék írni, szóval még egyszer gratula! :)

cs, 2018-07-05 14:44 Angi

Angi képe

Az első mondatod nagyon jó, felkelti a figyelmet, lényegében ezért maradtam, olyannyira, hogy még egy észrevételt is itt hagyok :)
A Móricznés keret is tetszik, bár a történet elbírta volna, ha megmagyarázod, miért nem ért egyet az orvosi diagnózissal.
Ami nem sikerült:
„haza ment”, „gyerek zsivajban” egybe.
Vannak suta, fura mondataid, csak néhányat emelek ki:
„Egy nagy titka kapcsolódott a korai hazatéréshez”
„Mintha folytatása készülődne az esőnek”
„Be kellett betörni a hálószoba ajtaját” – ez elütés lehet, de maradva ennél a résznél szerintem egy ajtó csupán rongyokkal körberakva, még kevés ahhoz, hogy be kelljen törni. Esetleg, ha kitámasztja valamivel.
„Az éjjeli szekrényen álló lámpa kapcsolóját is hiába nyomkodta, hű katonája harcképtelen volt. Nem tudta már mióta küzdött, nagyon fáradtnak érezte magát, leroskadt egy székre.” Szóval, van egy lámpánk, aki az éjjeli szekrényen áll (éjjeli lámpa?), és aki az emberünk hű katonája, és nem tudja már mióta küzd, és leroskad egy székbe? Viccet félretéve, a jeleneteid szépek, de nem tudni biztosan mikor ki cselekszik; Szandra is kiemelt pár ilyet.

v, 2018-07-08 19:27 Erisz

Erisz képe

Szia Dália, tetszett a történeted. Könnyed és érdekes. Esetleg ha úgy gondolod, egy kicsit kibővíthetnéd itt-ott, például Móriczné részeinél és Csámpai múltjánál ( asszem ezt mások is említették).

Egy mondat volt, (" Anyaga egyre sűrűbbé vált, mint a kocsonya vagy valamilyen plazma és kúszott befelé az ajtó résen, redőnyön át.") melyben a "plazma" kizökkentett kissé. Lehet, hogy csak nekem volt fura, de mintha nem illene bele a történet nyelvezetébe. Én szurkot vagy ha már előtte kocsonya volt akkor akár pudingot használnék.

Eme apróságon kívül, igazán jó és bele tudtam élni magam.

k, 2018-07-10 19:15 A. G. Stone

A. G. Stone képe
4

Kedves Dália!

Nekem is tetszett az első mondatod, tökéletes indítás! Egyszerre megvan benne a kellő drámai feszültség és az írás központi problémájának előrevetítése/sejtetése. A hibákról most nem szólnék, szerintem a többiek számos dolgot kiemeltek már. Számomra két dolog különösen imponáló volt: egyrészt jól átgondolt az írás felépítése, ahogy végigvezeted az öreg Csámpai félelmétől a tetőpontig, (a haláláig). Másrészt mindenképpen dicsérő a stílus, ahogy egyszerűen és érzékletesen írod le a történéseket, olvastatja magát a sztori. További sok hasonlót kívánok, biztatásul egy kis csillagos ajándék. ;)

Egyébként a Csámpai név valamiért nekem nagyon ismerős egy régi olvasmányélményemből, csak nem jut eszembe honnan. :))