Violet Doll - A kezdet (1. rész -- 18+!)

Kapcsolódó írások a „Violet Doll – A kezdet” című írást követő időrendi sorrendben:
http://karcolat.hu/irasok/horror/zora/violet_doll_a_szornyetegek_koztunk...
http://karcolat.hu/irasok/elbeszelesek/sren/violet_doll_nem_vagy_egyedul...
http://karcolat.hu/irasok/elbeszelesek/sren/violet_doll_nem_vagy_egyedul...

Eleinte élvezte a sétát a park hűs árnyat adó fái alatt, ám mire eljutott a kavicsos felhajtóhoz, Daniel Duprene alig vonszolta magát. Korának kilencven éve ólmos súlyként nehezedett a tagjaira. Csoszogva megtett néhány métert, megállt, és mint a hegymászók a halálzónában, botjára támaszkodva kapkodott levegő után. A szemét ilyenkor sem vette le a Violet Dollról, amely úgy kuporgott a fák gyűrűjében, mint valami ugrásra kész vadállat.
Ahogy közeledett a házhoz, az enyészet és elhanyagoltság egyre több jelét fedezte fel. Igaz, a karbantartókat mind besorozták, mikor Amerika belépett a második világháborúba, ő maga pedig jó ideje nem járt erre... mégis: a ház korábban megoldotta az efféléket. Öt éve például egy nőt talált itt, aki cipő nélkül, vékony kartonruhában, elkékült szájjal takarította az utat. Minél kevesebb volt a hó, annál több a vér, amely a sántikáló asszony felrepedezett lábából szivárgott.
Most azonban a fekete zsindelyezés foghíjasan ásítozott, a külső faburkolatról hámlott a világos orgona árnyalatú festék. A violaszín spaletták közül több csálén állt, egy pedig egyenesen lezuhant a házat övező rózsaágyba, amelyet ellepett a folyondár és a gaz. A felhajtót borító avarréteg vastagsága alapján Daniel úgy vélte, az elmúlt legalább két évben senki sem vetődött erre – vagy ha mégis, nem időzött sokat.
– Mohó voltál, drágám, vagy csak alszol? – kérdezte fennhangon, mikor legközelebb pihenőt tartott.
Mintegy válaszként, szél támadt a fák között, megzörgetve az ágakat és száraz leveleket. A büszke, magas fenyőfák és hajlott hátú, göcsörtös tölgyek panaszos nyiszogásba kezdtek. Valamelyik hátsó szoba ablakán egy elszabadult spaletta nagy csattanással kivágódott, majd vissza.
A kérdés költői volt; Daniel tudta, szíve hölgye nem alszik. Ha képes is ilyesmire, legfeljebb felszínes álomba merül, de közben sem nyugszik: hívja magához mindazokat, akik a környékére tévednek.
– Mert éhes – motyogta maga elé, aztán tovább indult.
Később azt kezdte találgatni, mikor hallja meg először a Violet Dollt. A szökőkút tájékán? A lépcsőn? Esetleg maga az ötlet, hogy kijöjjön ide elrendezni pár dolgot, sem a sajátja volt, hanem ő sugallta? Énjének egy része reszketve várta azt a mély, érzéki hangot, amiért képes volt... ami rávette őt, hogy...
Öreg, petyhüdt ágyékában rég elfeledett bizsergés kelt, a szívverése és a légzése felgyorsult – ugyanakkor a fejében egy józan hang egyre sürgette, hogy forduljon sarkon, menjen haza, és végrendeletében adjon utasítást a ház lebontására.
A lilakurva – ahogy magában sokszor nevezte – okosan ezt a pillanatot választotta, hogy megszólaljon.
Daniel, szerelmem, hát eljöttél? Enni… Enni hoztál? El sem hiszed, mennyire hiányoztál! Annyira éhes vagyok…
Ahogy a panaszos sirám elhalt, szélroham söpört végig a felhajtón. A levegőbe röppenő színpompás levelekből szellemkezek formálódtak, amelyek mohón körbevették, tapogatták őt. Látása elhomályosult, tagjai elzsibbadtak. Egy pillanat alatt ötven évet ugrott vissza az időben. A levelek zizegése a felesége selyemköntösét idézte, ahogy odaszaladt hozzá, és a karjaiba vetette magát. Emlékezett a nő tágra nyílt szemére, amelyben nem félelem, sokkal inkább vágy csillant, és önnön vértől iszamós kezére is Viola nyakán. Aztán a fojtogatástól rekedt suttogásra, ahogy...
Megrázta a fejét, és kihúzta magát. Nem hagyhatta, hogy elragadják az emlékek. Még nem. Meglapogatta a zsebét, amelybe indulás előtt a ház kulcsai mellé több hasznos holmit, például egy kicsi, de erős fényű zseblámpát is becsúsztatott, aztán lassan továbbindult. A háta mögött a levegőben kerengő levelek céljukat vesztve hulltak vissza halott társaik közé.
A Violet Doll végig beszélt hozzá, míg fel nem vánszorgott a verandára.
Hiányoztál, nem is tudod, mennyire… Csak vártam rád epekedve, de te nem jöttél… Magamra hagytál! Pedig megígérted, hogy mindig jönni fogsz…
Csak akkor hallgatott el, amikor a cizellált kulcs elfordult a zárban, és ő minden erejét összeszedve lenyomta a kilincset. Az ajtó fülsértő nyikorgással kinyílt, és ő belépett…

… egy újabb, vörös-arany színekben pompázó páholyba, vendéglátója és újdonsült üzleti partnere, Rédey Kálmán oldalán. A sarokban itt is libériás inas töltögetett pezsgőt karcsú kristálypoharakba, mellettük ezüsttálcán ostya, praliné illatozott. A családfő elébük lépett üdvözlésre, a hölgyek – ezúttal csupán ketten – egyelőre a háttérben maradtak.
Rédey váltott pár szót magyarul a tekintélyes pocakkal megáldott, pofaszakállas úrral, akit utána Forray grófként mutatott be neki, immáron németül.
– Duprene úr, végtelen megtiszteltetés – mormolta Forray, miközben kezet ráztak, majd a könyöklőnél álldogáló nők felé intett. – Engedje meg: a nejem és a lányom…
Daniel széles mosolyt erőltetett az arcára; igyekezett nem mutatni, mennyire nincs kedvére a szituáció, amelybe önkéntelenül is csöppent. Szívesebben maradt volna a szállásán, hogy tanulmányozza az anyagmintákat, amelyekre angliai kitérője során tett szert. Ám Rédey javaslata alól, miszerint szerződésük aláírását vacsorával és az évadnyitó operaelőadás megtekintésével pecsételjék meg, nem tudott miféle indokkal kibújni.
Nem árulhatta el Rédeynek azt sem, a nők mennyire jelentéktelen szerepet töltenek be az életben; hogy 1880 óta, amikor is az apja váratlanul elhunyt, és tizenöt évesen ő örökölt mindent, a gyárat és a benne dohogó-csattogó gépeket tekinti élete szerelmének. Ezért amikor üzlettársa közölte, a szünetekben olyan páholyokat keresnek fel, ahol eladósorban lévő lányok is vannak, beletörődve követte.
Ez volt a harmadik szünet, és sorban a hatodik, számára semmitmondó nevű család, ahol viziteltek. Bevált taktika szerint, a kézcsókot követően angolul vetett oda pár szót az előtte álló termetes, galambszürke ruhát viselő, magasra tornyozott hajú asszonynak.
– Hölgyem, ön tekintélyesebb, mint a Mississippin közlekedő gőzhajók.
Rédey, aki a sarkában toporgott, verejtékező homlokkal fordított. Forray grófné – a többiekhez hasonlóan nem fogva fel szavai élét – válaszolt valamit, majd egy könnyed mozdulattal szétnyitotta legyezőjét, és hűsíteni kezdte vele kipirult arcát.
Ekkor azonban olyasmi történt, ami megzavarta őt a kis játékában. Az anyja mögött eddig lesütött szemmel várakozó fiatal lány, akit Rédey közben Forray Violaként mutatott be, előlépett, és kezét csókra nyújtva, angolul szólalt meg:
– Úgy érti, az anyám feneke akkora, mint azoké a hajóké?
Mint akit villám sújtott, úgy néztél rám… – A ház hangja a jelenből beszivárgott a múltnak ebbe a felvillanásába, mintegy reflektálva az ő akkori gondolataira, érzéseire.
Mint akit villám sújtott, úgy nézett a lányra. Alig hallotta, mit magyaráz a háta mögött Rédey, akin kívül eddig senki nem szólt hozzá itt az anyanyelvén! Főleg nem…
…olyan szépség, mint én?
…olyan szépség, mint ő: Viola.
Az előtte álló teremtmény arra a porcelánbabára emlékeztette, amely anyja budoárjában, annak fésülködőasztalán ült. Kisfiúként gyakran csodálta tisztes távolból szív alakú, festett arcának finom vonásait, szépen fésült haját, ruháját, amelynek minden fodra és masnija a helyén állt. Tizenkét évesen, egy esős őszi napon látta utoljára, amikor az egyik szolgálójuk leverte portörlés közben; az asszonyt azonnal elküldték. Eltűnt a darabokra tört porcelánbaba is, hiába kutatta át érte később a házat.
Most viszont, mintha megelevenedett volna, ott állt előtte teljes életnagyságban, sőt beszélt hozzá, rámosolygott. Daniel mint sivatagi vándor, mérhetetlen szomját oltva itta magába Viola képét. A méregdrága, párizsi ruhaköltemény szűzies fehérsége éles kontrasztot alkotott a lány hollófekete hajával, sötét, tágra nyílt szemével. Az elnyíló, puha ajkak, a ruha ezüst hímzése által kihangsúlyozott karcsú, ölelésre kínálkozó derék és a duzzadó keblek látványa életre keltette a férfi addig szunnyadozó képzeletét. Gondolatban Viola háta mögé lépve, szerelmes szavakat suttogva csókolta hattyúnyakát, aki erre mély, érzéki hangján a nevét búgta válaszul.
Észre sem vette, hogy közben percek teltek el, és meglehetősen udvariatlan módon még mindig szorongatta…

...negyvenhét éve halott felesége kezét. Daniel fintorogva hátrahőkölt; a kéz tompa puffanással landolt a padlón, porfelhőt kavarva.
Daniel odabent volt, a házban. Egy évtizedekkel korábban bedeszkázott ablak alatt térdepelt a földön; öreg, érzékeny húsába fatörmelék és üvegcserepek vájódtak. Orrát az elmúlás fűszeres illata töltötte be. Sírt; a szeméből pergő forró könnyek nedves nyomokat hagytak a halott nő foszladozó selyemruháján.
Viola ugyanúgy ült, ahogy anno kilehelte a lelkét: hátát a falnak vetve, térde felhúzva. Rég porrá kellett volna omlania, a ház azonban gondoskodott róla, hogy ne így legyen. Elvékonyodott és halálában őszes-vörösesre fakult haja eszelős csomókban meredezett szanaszét, a beesett szemek helyén tátongó sötét lyukak vádlón meredtek Danielre. Az orr egy darabja, mintha lerágta volna valami állat, hiányzott. Álla holtában a mellkasára esett, látni engedve a sárgult fogak sorát és az elfeketedett, összeaszott nyelvet.
Emlékszel még, mennyire megbabonázott a látványa?
Daniel emlékezett, hogyne emlékezett volna. Ott történt, még a páholyukban. Pezsgőt kortyolgatva, angolul beszélgettek egy sarokba húzódva. Viola ült, ő mellette állt. Ahogy lenézett rá a magasból, hirtelen látta magukat kettesben, ahogy Viola karcsú ujjai az ő meredező férfiasságára fonódnak. A gondolatba beleborzongott, és önkéntelenül is lehunyta a szemét. Amikor újból kinyitotta, észrevette, hogy a lány csillogó szemmel, szív alakú arcán pajkos mosollyal őt figyeli. Talán a fejébe látott? Elszégyellte magát; zavarát leplezendő, nagyot kortyolt az italába. Viola ezt a pillanatot választotta, hogy érzéki lassúsággal végigfuttassa a nyelvét telt, pirosló ajkán. A férfinak még akkor is ez járt a fejében, amikor aznap éjjel megkérte Forray gróftól a lánya kezét.
Amikor sötétségbe borult a terem, és a zenekar rázendített, azt találgattam, te leszel-e a férjem. Hidegnek tűntél és kifürkészhetetlennek a magas homlokoddal és komor tekinteteddel, de én úgy vonzódtam hozzád, mint éjjeli lepke a gyertyalánghoz. Azon gondolkodtam, ha megkérsz, húzzam-e az időt néhány hónapig. Hiszen még csak akkor mutattak be a társaságba; táncolni akartam, sétálgatni a gavallérokkal! Udvarlást akartam, hogy csókot lopjanak tőlem… esetleg a szoknyám alá nyúljanak, mint az a bajuszos bajor bárócska a nyáron, meg a kisebbik Perényi, a lovászunk, alig két héttel azelőtt, hogy veled találkoztam volna…
Ilyen volt a Violet Doll, ráismert az ő édes babájára, Violájára, a lilakurvára. Egyik szavával mézet csöpögtetett az ember szívébe, a következővel mérget, halálosat.
– Megvezettél, te álnok nőszemély, csapdába csaltál, tönkretettél – átkozódott. A ház hallgatott.

Az ember, mielőtt távozik az élők sorából, elrendezi a dolgait. Daniel elmúlt kilencven: este egyre nehezebben aludt el, reggel viszont alig talált vissza az életbe. Élő rokonáról nem tudott, vagyonáról már rendelkezett különböző jótékonysági szervezetek javára. A Violet Dollról viszont – hiába tudta, mit kell tennie – nem intézkedett. A miértre maga sem tudta a választ: lustaságból, az egykor érzett szerelem emléke végett vagy félelemből – akármelyik lehetett.
Húzta-halasztotta a látogatást, míg végül előző éjjel rosszat nem álmodott. Álmában a mellkasára egy füstszerűen gomolygó, csuklyás alak telepedett, mázsás súlyával akadályozva őt a levegővételben. Hideg verejtékben fürdő testtel, csapkodva és kapálódzva, saját sikítására ébredt hajnalban. Ez adta meg a végső lökést, hogy tegye, amit tennie kell – bár most, a házban járva, gondolni sem mert rá, nehogy a lilakurva idő előtt rájöjjön, mire készül.
Először is arra, hogy eltemesse a feleségét, ami ellen – úgy nagyjából kilencvenkilenc százalékra vette – a Violet Dollnak nem lesz kifogása. Persze a halott mellett térdelve tudta, biztosra nem mehet: az ő drágájánál „biztos” nem létezett. Ezt már a kapcsolatuk elején is megtapasztalta, az asszony kiszámíthatatlansága pedig az idővel – elméje bomlásával arányosan – csak romlott.
Körülnézett a botja után, de a közelben sehol nem látta, így egy ingatag fűtéscsőbe kapaszkodva vergődött talpra.
– Jó előre kifizetek egy karbantartó csapatot, akik gondoskodnak rólad, ha én már nem leszek. Próbáld nem megenni őket – viccelődött közben hangosan. Remélte, a házban lakozó démoni teremtmény egykori emberi emlékei túlontúl megfakultak ahhoz, hogy kiérezze a hangjából: hazudik, és vidámsága is csupán tettetett. Daniel reszketett félelmében. A Violet Doll viszont hallgatott, csak egyszer-egyszer reccsent valahol a padló, és a szél búgott panaszosan a kéményben.
A bedeszkázott vagy bespalettázott ablakokon át alig valami fény szüremlett be odakintről. Daniel tett néhány bizonytalan lépést, aztán úgy döntött, ideje elővenni a magával hozott zseblámpát. Ahogy felkattintotta, az erőteljes fénysugár kardként vágott utat a poros, nyomasztó félhomályba. Máris jobban érezte magát! Megrázkódott, kiegyenesítette a derekát, és emelt fővel, céltudatosan megindult a pince irányába. Közben hangosan beszélt, mintegy önmagát bátorítva:
– Van még ott pár használaton kívüli gödör, ha az emlékezetem nem csal! – Aztán, mintegy mellékesen, a Violet Dollhoz is szólt; zavarta ugyanis, hogy hallgat: – Ugye, babám, van?
Hallotta, hogy a veranda féltetője alól méltatlankodva, hangos szárnycsattogás közepette galambok röppentek fel, mintha megzavarták volna őket késő délutáni tollászkodásukban. Találgatta, vajon a ház moccant-e meg, válaszul az ő kérdésére.
Közben kiért a tágas előtérbe, ahonnét több helyiség – köztük a pince – nyílt, de innen lehetett feljutni az emeletre is egy széles lépcsősoron. Itt valamivel világosabb volt, mivel a bejárati ajtó résnyire nyitva állt, beengedve odakintről a lenyugvó nap utolsó sugarait. A lilás szőnyeg, amelyet évtizedekkel azelőtt azért terítettek a lépcsőre, hogy védjék a fa lakkozását és megelőzzék az esetleges baleseteket, elszürkülve, darabjaira mállva hevert, a rothadás bűzét árasztva magából. A falakat borító, színét vesztett tapéta több helyütt felpöndörödött, a korláton vastagon állt a por, a mennyezetről méretes, lengedező pókhálók lógtak. Daniel arra gondolt, mennyivel jobban tetszik neki a ház így megfakulva, romlásnak indulva.
Amikor építtetni kezdte, Viola minden lehetséges felületre a lila valamilyen árnyalatát választotta, legyen szó tapétáról, szőnyegről vagy a külső faburkolatról. Az ölébe ülve, hosszasan csacsogott arról, hogy ez a királyok színe, milyen jótékony hatásai vannak és hogyan függ össze a nevével. Daniel, hogy örömet szerezzen neki, ráhagyta, ám a háztól egyszerűen hányingere támadt, ahányszor csak odalátogatni kényszerült.
Arra emlékeztetett, ugye, a szajha hullájára, amit a kikötőben láttál? A testén virító hullafoltok színére, ugye?
A Violet Doll jól tudta. Volt pár ilyen trükkje a lilakurvának; Daniel el nem tudta képzelni, hogyan. Sosem beszélt róla ugyanis Violának, hogy még ’85-ben, amikor néhány barátjával a kikötőbe látogatott, hogy együtt nézzék végig, amint az Isère fedélzetén New Yorkba érkezik a Szabadságszobor, látott egy hullát. Egy sikátorban bukkant rá, ahová vizelni vonult félre. Néhány egymásra dobált zsákon feküdt a harminc körüli asszony, öltözéke alapján egy szajha, szoknyája derékig feltűrve. Combját, ágyékát, arcát lilás árnyalatú foltok borították. Később azt mondta egy nyomozó, azért, mert már jó ideje halott volt, mikor a hátára fordították, és felhúzták a ruháját. Daniel nem akarta tudni, ki és miért cselekedett így – még a mai napig borzongott a gondolattól.
Ezekre a hullafoltokra emlékeztette a Violet Doll, ahányszor csak ránézett, legalábbis mostanáig. Ebben a fakó, por borította valójában sokkal barátságosabbnak tűnt minden – és legalábbis nem juttatta eszébe a halott nőt. Miközben Daniel átvágott a márványborítású előtéren, és talpa alatt döglött bogarak kitinpáncéljai ropogtak, magában azon imádkozott, a háznak eszébe ne jusson eredeti pompájában mutatkozni előtte.
Az egyik falnak sárgaréz keretes, egész alakos tükör támaszkodott. Hirtelen ötlettől vezérelve megállt előtte, és belenézett. Önmagát látta, saját, ezer ránc szabdalta, borostás arcát, összeszorított száját, melynek bal oldala lefittyedt, és nyál csillogott a sarkában, mélyen ülő, sötét karikák övezte, vizenyős szemét, megritkult, ám gondosan hátrafésült, hófehér haját. Sötétbarna, legjobb öltönyét vette fel erre az útra; amikor beszerezte, még tizenöt kilóval volt nehezebb és vagy öt centivel magasabb, így most nevetségesen festett benne.
A zsebéből előkotort egy textilzsebkendőt, ráköpött, és az elemlámpát magasabbra emelve, nagyjából szemmagasságban megdörgölte a tükör homályos, légypiszkos felületét, hogy jobban lásson. Mikor elvette a kezét...

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2016-03-15 18:13 Sren

Sren képe

És íme, az első rész!

Milyen szép így, összeszedetten, meg nem idegelnek a kódok meg minden...

Kedves Karcosok, a Violet Doll folytatódik. Olvassátok szeretettel, ezúttal Dana tolmácsolásában, de vigyázzatok: a ház mindig éhes, és ha egyszer bekebelez, nem szabadultok tőle. Aki pedig írni merészelné őt, hasonló sorsra jut. Én csak tudom...

Dana szerintem igazán olvasmányosan írta meg, és ráadásul az egyik legnehezebbet, a Kezdetet.
Olyan szinten olvasmányosan, hogy jómagam végig úgy éreztem, egy igazi, klasszikus kísértettörténetet olvasok...

Remélem, Titeket is lebilincsel majd - vagy remélem, hogy nem, mert akkor mind függővé váltok, a lilakurva rabjaivá...

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

k, 2016-03-15 18:24 Dana

Dana képe

Köszönöm a felkonferálást! Remélem, másokat legalább annyira magával ragadja majd a ház történetének olvasása, mint engem ragadott az írása. Köszönettel tartozom a segítségért és támogatásért, illetve biztatásért A. Dixonnak és Srennek.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-03-15 18:41 A. Dixon

A. Dixon képe

Annyira örülök, Dana, hogy elkészültél!
Azt szeretném kérdezni, hogy hány részben fog kikerülni a VD - A Kezdet?
Nagyon várom már a folytatást!

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

k, 2016-03-15 18:44 Dana

Dana képe

Köszönöm! Hat részben!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-03-15 19:14 Sednol

Sednol képe

"Egyik szavával mézet csöpögtetett az ember szívébe, a következővel mérget, halálosat."
Ötször olvastam el a mondatot, annyira tetszett.

Tehát hat rész. Remélem, nem heti egy. :D
Beleillik a sorozatba. Hozod a hangulatot.

Most várhatom a többit. :(

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2016-03-15 19:50 Dana

Dana képe

Köszönöm. Ha várod a többit, azt jelenti: felcsigázott a dolog, ami jó :). Hogy milyen gyakorisággal, az csak szerkesztőtársaimon múlik, de egy nap maximum egy -- szabályoknak megfelelően.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-03-15 20:03 Sednol

Sednol képe

Kit kell lefizetni?

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

k, 2016-03-15 21:18 Dana

Dana képe

;-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-03-15 20:39 Gitáros

Gitáros képe
5

"arra gondolt, mennyivel jobban tetszik neki így a ház így megfakulva" - az első "így" felesleges, én a hosszú szöveg miatt el-elfáradó figyelmednek tudom be.

Ezt az egy, apró hibát fedeztem fel ebben az írásodban, ami szerintem nem rossz arány!

Egyébként pedig, szakítva a hagyományokkal - ugyanis észrevettem, hogy több részes novellák esetében az olvasók az első részeknél még nem nagyon mernek csillagozni, mert várják a folytatást -, én öt csillagot adok erre a részre, mert olyan magas a színvonala, hogy így ahogy van, mindenféle változtatás nélkül, egyből mehetne a nyomdába, másrészt biztos vagyok benne, hogy a többi rész is ugyanilyen jó lesz.:D
Annyit még mindenképpen meg szerettem volna jegyezni, hogy hihetetlenül gördülékeny a stílusod, egyetlen megdöccenő, sután megírt mondatot sem lehet felfedezni a novelládban - és ez a munkásságod egészére igaz.
Mindnyájan tanulhatunk tőled.:DDD

Miki

k, 2016-03-15 21:12 Dana

Dana képe

Köszönöm, Gitáros, de ne essünk túlzásba. (Persze jól esik a dicséret, félre ne értsd!) Javítani mindig lehet mit -- ezúton köszönöm is Neked a dupla "így" kiszúrását --, és a tanulásnak sincs soha vége.
Remélem, a későbbi részek sem okoznak csalódást majd Neked és a többi olvasónak.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-03-15 23:32 bupber 81-Szomb...

Lenne néhány kérdésem.
,mikor Amerika tizennégy éve belépett a második világháborúba, – nem sántít ennek a mondatnak az értelme?
…hámlott a világos orgona árnyalatú festék. – világos-orgona árnyalat; világos, orgona árnyalat
az elmúlt legalább két évben; mikor legközelebb pihenőt tartott – tényleg, helyesek ezek így?
A központozás, a névelő használat vagy nem használat zavarja az olvasási élményt.

sze, 2016-03-16 16:16 Dana

Dana képe

Legjobb "tudásom" szerint válaszolok -- azért idézőjelben, mert ezek nem nyelvtani szabályok, csak az én józan paraszti eszem szerinti tudás.

"Igaz, a karbantartókat mind besorozták, mikor Amerika tizennégy éve belépett a második világháborúba, ő maga pedig jó ideje nem járt erre... mégis: a ház korábban megoldotta az efféléket." -- Nem érzem, hogy sántítana a mondat. A ház elhanyagolt, három okból összesen: 1. a karbantartókat besorozták, mikor Amerika belépett a háborúba, 2. az öreg egy ideje nem járt kint a háznál, 3. a ház nem tartotta meg hosszú ideig a játékszereit, legalábbis nem olyan hosszú ideig, hogy karbantartó munkákat elvégeztetett volna velük.

Kérlek, segíts, hol hibádzik a mondat szerinted, mert amúgy lehet, csak én nem veszem észre, amúgy meg kiüti a szemét az embernek! Ez fontos!

"vlágos orgona árnyalatú festék" -- ez világos orgona, nem pedig világos, orgona szín, vagyis nem arra szeretnék utalni, hogy az összhatása világos vagy sötét, hanem maga az orgonát jelölöm ezzel. Szerintem nem kell vessző, de érdekelne hozzáértők véleménye is!

"az elmúlt legalább két évben" -- ha kicserélem a legalábbot minimumra, akkor sem érzem a vessző szükségességét. Ha másképp mondom: legalább az elmúlt két évben, az elmúlt két évben legalább, akkor sem.

"mikor legközelebb pihenőt tartott -- itt pedig abszolút nem jöttem rá, hogy vajon mit találsz zavarónak; segítenél?

Írod, hogy névelő használat/nem használat problémát látsz, meg központozási hibát, de nem teljesen értem minden esetben, hogy hol! HELP! :-)

Te hogyan írnád?

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-03-16 18:28 Gitáros

Gitáros képe

Hali!
(Lóhalálában érkeztem, hogy segítsek megoldani a felvetett problémákat, amelyek közül egyébként én csak egyet érzek némileg javítandónak, csiszolandónak, a többit egyáltalán nem...:)))

"Daniel úgy vélte, az elmúlt legalább két évben senki sem vetődött erre." - szerintem van egy ennél egyszerűbb változat. Az "elmúlt" szót nyugodtan el lehet hagyni, felesleges.

"Daniel úgy vélte, legalább két éve senki sem vetődött erre."

Ha segíthettem, annak csak örülni tudok.:D
Üdv! M.

Miki

sze, 2016-03-16 18:42 Dana

Dana képe

Amint mobilnál hatékonyabb eszköz lesz nálam, fontolóra veszem. Köszi. :)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

cs, 2016-03-17 00:30 bupber 81-Szomb...

Szia!
Nem tudom, van-e rá szabály, és ha igen, akkor hogy a helyes. Én érzésből mondanám, amit mondani fogok, mert azon a véleményen vagyok, hogy a pontos fogalmazás jót tesz a szövegnek.
Például: téglapiros – szívem szerint egybeírnám, de az okosok az akadémiáról, azt mondják helytelen, pedig a fűzöld, a halványpiros mehet egybe. Ugyancsak az akadémikusok szerint a világosorgona sem mehet egybe – helytelen.
Én is úgy gondoltam az értelmezést, ahogy mondod. De! Attól függ, milyen kedvvel (jó vagy rossz) indulók neki az olvasásnak, és hova teszem a hangsúlyt, lehet így is, meg úgy is. Ezért lenne jó (gondolom) egy kötőjellel pontosítani az olvasó számára, hogy ÍGY tessék! És nem úgy. (világos-orgona színű)
Megpróbálom elmagyarázni, miért sántít nekem a többi, kiemelt tagmondat értelme.
Az akkor-amikor párosról lenne szó. Én úgy értelmezem, hogyha ilyen értelemben kezdem a mondanivalót, akkor, az egy pontos meghatározás.
mikor Amerika tizennégy éve belépett a második világháborúba
mikor Amerika belépett a második világháborúba – ebben a formában meg van határozva, hogy mikor. Pontos és értelmes.
A beékelt „tizennégy éve” kilóg a sorból, nem tart hozzá az akkor-amikor gondolatmenethez.
Ha meg hozzá akarsz adni a mondathoz még egy pontosítást, akkor az külön tagmondat szerintem, és vesszők közé kell kerüljön vagy gondolatjelek közé. Legalábbis a régi nyomtatásokban úgy láttam:
mikor Amerika – tizennégy évvel ezelőtt(vagy azelőtt) – belépett a …
mikor legközelebb pihenőt tartott – ugyanaz a helyzet itt is.
Ha csak azt mondom: mikor pihenőt tartott – akkor az egy pontos meghatározás. Akkor, amikor pihenőt tartott, egy másodperccel sem előbb, sem utóbb.
Legközelebb – egy nagyon határozatlan dolog beékelése, ami szerintem értelmetlené teszi
ha határozatlant meghatározottá teszed, akkor rendbe:
amikor a legközelebbi pihenőt tartotta. – így már hozzá tart a mondat folytatólagos értelméhez.
Ugyanez áll a harmadiknál, és mivel a fogalmazásstílusod, még sok helyt.
Az elmúlt legalább két évben.
Az elmúlt két évben – értelmes, és szóljatok, ha nagyot tévedek, de nekem a legalább szó sehogy sem ékelődik a mondatba.
Mondtam a névelőt, ami ugyancsak valaminek a meghatározásához tart (ha szükséges)
éjfél elmúlt nálunk, és nagyon fáradt vagyok, ígérem vissza térek.
Most csak annyit, hogy az alábbiakhoz hasonlókra gondoltam:
Kisfiúként gyakran csodálta tisztes távolból szív alakú, festett arcának finom vonásait… – olvasd,… és még egyszer, és utána csak azt: tisztes távolból szív alakú.
Nem érzel egy olyan értelmet, hogy tisztes távolból szív alakú, de nem tisztes távolból már nem szív alakú?
Szerintem jobb névelővel: csodálta tisztes távolból a szív alakú, festett…
A fordítottja már nehezebben észlelhető, mert névelőt, majdnem mindenhova lehetne tenni. És akkor nem nagyon érződik, ha fölösleges. De mégis…
Viola ugyanúgy ült, ahogy anno kilehelte a lelkét: hátát a falnak vetve, térde felhúzva.
Tudom, ne akarjam átírni senkiét, mert az sértő az alkotóra.
De szerintem hallgasd meg így is: Viola ugyanúgy ült, ahogy anno kilehelte lelkét: hátát falnak vetve, térdét felhúzva.
Ja! és még egy, ugyancsak az értelmezés terepéről: szemét ilyenkor sem vette le a Violet Dollról, – az „ilyenkor” meghatározás szerintem olyan, „hasonló esetekben”-t jelent, tehát egy gyakoriságot.
Az ekkor szó adja az adott helyzethez a meghatározást. Attól függ, hogy akarod mondani.
A központozás nekem nem az erős oldalam, inkább kérdem:
a többiekhez hasonlóan nem fogva fel szavai élét – a hasonlóan után nem kell vessző?
Mert, ha nem, akkor úgy értem: – a többiekhez hasonlóan nem fogva fel szavai élét – hogyan nem fogta fel a szavak értelmét? A többiekhez hasonlóan. – az meg milyen?
a szünetekben az eladósorban lévő lányos családok páholyait látogatják végig – lehet fáradtságom is, de én itt az eladósorban-t a családokra értem.

p, 2016-03-18 14:43 Dana

Dana képe

Nekem a világos-orgona nem tetszik. Így igazán láttam írva sehol (hidd el, előtte rákerestem).

A "tizennégy év" nekem is kilóg, azt lehetséges, hogy ki is veszem, megfogadva tanácsodat. Igazság szerint Srennel beszéltük, mikor már készen volt az írás egy része, hogy érzékeltetnem kell, hányban járunk (a többi történethez képest, amelyek egyértelműen a "jelenben" játszódnak). Ezért aztán random, ahol elfért, utalásokat tettem a szövegbe. A második világháború már szerepelt, vagyis a mondat abban a formában állt a szövegben, ahogy Te is mondod -- utólag viszont beletettem ezt a tizennégy évet. Valószínűleg ezt a kilógást is érzed :-).

A többit később. Ha Bloddy Dorának lenne ideje, megkérném, vesse rá magát a szövegre, de azt hiszem, sírva kérném utána a törlését :-)))).

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2016-03-18 15:00 Dana

Dana képe

"mikor legközelebb pihenőt tartott" -- ezen azért nem változtatok, mert többször állt meg, de konkrétan ennél a megállónál, ennél a legközelebbinél szólt is a házhoz, és én ezt hangsúlyozni szerettem volna.
Teljesen más értelme van, ha azt mondom, hogy "mikor pihenőt tartott", illetve: "mikor legközelebb pihenőt tartott". Nem?

Kisfiúként gyakran csodálta tisztes távolból szív alakú, festett arcának finom vonásait... > Szerintem az "a" nemcsak szükségtelen, de fura is lenne ebben a mondatba. Nyilván komplett mondatokat olvasunk, nem egyesével kifejezéseket. Teljesen más értelme van valaminek szövegkörnyezetből kiragadva, és más mondatként. Gondolom, egyetértesz: a helyes hangsúlyozás egyértelművé teszi, hogy az arca minden távolságból szívhez hasonlatos.

"csodálta tisztes távolból a szív alakú, festett"... Igen ám, de itt van egy "arcát" is. Ha egyébként bekerülne az "a", már csak arcot írnék, de akkor meg elveszíteném a babát, akiről az előző mondatban beszéltem. Nem tudom, érthető-e, amit mondok -- nehéz kifejeznem.

a többiekhez hasonlóan nem fogva fel szavai élét – a hasonlóan után nem kell vessző? --> nem kell (szerintem)

Viola ugyanúgy ült, ahogy anno kilehelte a lelkét: hátát a falnak vetve, térde felhúzva. --> Ehhez biztosan nem nyúlok -- esetleg egy komplett átfogalmazással.

a szünetekben az eladósorban lévő lányos családok páholyait látogatják végig --> szerintem használják ezt a kifejezést: eladósorban lévő lányos házak, eladósorban lévő lányos családok... (De tény, ahogy írod, fura... Kéne egy szakértő!)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2016-03-18 17:28 Roah

Roah képe

"a szünetekben az eladósorban lévő lányos családok páholyait látogatják végig..."

Szerintem a szórenddel van baj, első blikkre olyan, mintha a családok lennének eladósorban, elolvastam újra, és még jobban azt éreztem, hogy gond lesz a szórenddel, pedig szerintem nyelvtanilag helyes, nem tudom, miért tűnik mégis szórend hibának - variáld át kissé, nézzük meg utána.
Hm?

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

p, 2016-03-18 17:45 Sednol

Sednol képe

"a szünetekben az eladósorban lévő lányos családok páholyait látogatják végig..."

Tudom, hogy leszűkítem az egy családban eladósorban lévő lányok számát, de mit szóltok ehhez:

"a szünetekben az eladósorban lévő lányok családjainak páholyait látogatjuk végig..."

"a szünetekben az eladósorban lévő lányok családjait látogatjuk meg páholyaikban..."

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

sze, 2016-03-23 16:22 Dana

Dana képe

Megpróbáltam (egy nekem nem tetsző módon) javítani. Így számomra kevésbé gördülékeny, de elvileg nem félreérthető :-).

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2016-03-18 19:26 Dana

Dana képe

A baj az, legdrágább Ro (és persze Sednol), hogy én nem érzem hibásnak.

Mert ha van lányos ház, ha van eladósorban lévő lányos ház, ha ellátogathatunk eladósorban lévő lányos házakhoz (háztűznézőbe, asszonynézőbe), akkor miért ne lehetne lányos család (ahol lány gyermek van), és a lányos ház analógiájára miért ne lehetne eladósorban lévő lányos család is (akinek páholya van). Nem mondom, hogy nem gondolkodom el az átfogalmazáson, de -- bár értem azt is, hogy miért lehet rossz -- mégsem érzem feltétlenül rossznak...

Dilemma :-), szeressük!

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

p, 2016-03-18 23:53 bupber 81-Szomb...

Igen, egyetértek azzal, hogy helyes hangsúlyozással ok. Írtam is előzőleg. Ha jókedvvel látok hozzá, akkor nincs baj. De sok olvasó van, és nem mind jókedvű mindég :)
Szóval viccet félre, és leegyszerűsítve, ha hasonlókat fedezek fel az én írásomban, akkor jobbnak látom, hogy pontosítsak.
A névelő használata szerintem nagyon eltérő a határon innen és túl.
eladósorban lévő lányos házak – a kifejezést használják, de szerintem nagyon félreérthető.

k, 2016-03-22 12:33 Dokesz

Dokesz képe

"Orrát az elmúlás fűszeres illata töltötte be. Sírt; a szeméből pergő forró könnyek nedves nyomokat hagytak a halott nő foszladozó selyemruháján."
Ez a két mondat mindent visz. Én annyira belemerültem az olvasásba, hogy semmiféle hiba nem tűnt fel, nem akasztott meg semmi, és ez jó. Nagyon jó! Értékelem ha végeztem az összes résszel.

"Vihar hátán, sasok szárnyán
Hangunk messze elszáll"

k, 2016-03-22 12:38 Dana

Dana képe

Köszönöm előre is a kitartásodat! :) Remélem, utólag azt mondod majd: megérte. ;)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2016-03-22 13:21 Niszel

Szia!
A 18+ írásokat nem nagyon merem elolvasni, de összeszedtem magam kissé, és a napokban neki veselkedtem.
A 2. rész nem nekem való, de ez tetszett.