Violet Doll - A kezdet (2. rész -- 18+!)

...negyven éves valójával nézett farkasszemet. A kalapján hópihék olvadoztak; arca, amelyen még nem vájt árkot az öregség, érzéketlen volt és piros. Prémgalléros felöltőt viselt, meleg sállal. Élére vasalt, világos színű nadrágja szára térdig átnedvesedett.
A háttérben a Violet Doll ékszerdobozként ragyogott a csillárok és falikarok fényében. Daniel nem sajnálta rá a pénzt, mikor két éve megépíttette itt, egy városszéli erdős telek közepén, hogy az ő drága feleségének legyen hová visszavonulnia New York piszka, zaja elől. A mahagóni fafelületek sötét csillogását és a márvány hidegségét színes tapétákkal és vastag, bolyhos szőnyegekkel ellensúlyozták. Utóbbiak a lila különböző árnyalataiban pompáztak, amik láttán Daniel megborzongott – és nem a hidegtől. A levegőben parfüm édes illata és zeneszó terjengett, Billy Murray valamelyik slágere.
Pár napja, mikor még nem havazott, Viola erős migrénre panaszkodva hozatta ki magát a házhoz. Daniel két napja nem érte el őt távbeszélőn, és közben leesett majd' harminc centi hó. A férfi a konflist a birtok határáról visszaküldte, ő maga onnantól gyalog, a hóban gázolt a házig. Aggódott. Az ebédlő sarkig tárt ajtaján át kiszűrődő hangokat hallva úgy vélte: joggal.
Szegény drágám, tényleg azt hitted, csak neked tartogatom magam? De hát olyan… távolságtartó voltál, olyan sokat dolgoztál, és hát… egy nőnek szüksége van a szórakozásra, ezt ugye belátod te is?!
– Mindent megadtam neked, te… kurva! Éjt nappallá téve dolgoztam a kettőnk boldogságáért… Hát ez a hála?! – Daniel dühtől fuldokolva, állatias morgással fordult el a tükörtől, és futólépésben szelte át az előteret. Menet közben szabadult meg a kalapjától, kesztyűjétől és felöltőjétől; a széthányt ruhadarabok jelezték útját az ebédlő felé. Mielőtt belépett volna az ajtón, felkapta az első, keze ügyébe kerülő, fegyverként használható tárgyat: egy falhoz támasztott, idegen sétapálcát.
Később olyan erővel sújt vele tulajdonosa arcába, hogy ripityára töri annak orr- és járomcsontját. Fogantyúja pedig, egy ezüst lófej, úgy mélyed majd az illető szemüregébe, hogy amikor Daniel visszarántja újabb ütésre készülődve, szó szerint kifordítja a helyéből az üvöltő férfi jobb szemgolyóját. De mindezek az események még percekre voltak attól a pillanattól, hogy fújtatva, mint egy megvadult bika, berontott az ebédlőbe.
A látvány, ami a szeme elé tárult, csak fokozta indulatait. Viola az ebédlőasztal szélén ült hátravetett fejjel, nyögdécselve. Ibolyaszín, selyem hálóköntöse palástként terült el körülötte. Egy széles vállú férfi görnyedt előtte anyaszült meztelenül, ágaskodó farka nedvesen csillogott. Daniel nem tudta megállapítani, hogy ismeri-e az illetőt, avagy sem: a férfi feje ugyanis eltűnt Viola csipkés szegélyű harisnyába bújtatott, karcsú lábai közt.
– Ó, igen! Nyaljad csak, te állat! Ott is, ó, igen! – lihegte a nő kéjesen, fél kézzel a rajta munkálkodó férfi hajába túrva.
A párocskában igazából csak akkor tudatosult, hogy nincsenek magukban, amikor Daniel tiszta erőből lesújtott a cuppogó hangokat kiadó férfi vesetájékára, aztán nyomban odavágott egyet a térdhajlatába is. A tag üvöltve kiegyenesedett – Daniel megállapította, hogy sosem látta még az illetőt –, megpördült a tengelye körül, és inkább találomra, semmint célzottan beleöklözött a levegőbe. Viola tágra nyílt szemmel, sikoltozva menekült: a fenekén csúszva, a könyökén és az alkarján lökte magát hátrébb, minél távolabb férjétől.
Daniel nem készült ellentámadásra: suta mozdulattal próbálta hárítani az ismeretlen csapásait, miközben hátrálni kezdett. A férfi, megérezve támadója bizonytalanságát, igyekezett megragadni a sétapálca végét, feltehetően azzal a szándékkal, hogy kirántsa Daniel kezéből. Neki persze esze ágában sem állt esélyt adni erre: kihasználva vívótudását ügyesen félretáncolt a hadonászás elől, és egy csellel elérte, hogy a gazember oldala védtelen maradjon. Amint a férfi rossz irányba mozdította a kezét, máris lesújtott: nagyjából oda, ahol a májat sejtette. A tompa puffanást követően az idegen hangosan felüvöltött, majd az odalát szorongatva összecsuklott. Estében a feje nagyot koppant az ebédlőasztal peremén.
Daniel szeme elé vörös köd ereszkedett. Ütötte-vágta a földön fetrengő, síró és átkozódó alakot, ahol érte. Az a könnyektől és a fejsebéből bőséggel ömlő vértől, arcába hulló hajától félvakon próbált bekúszni az asztal alá, védelmet remélve.
– Te szemét, te gazember! Mit képzelsz magadról?! – üvöltötte Daniel, és az oldalába rúgott.
A férfi feljajdulva irányt váltott, miközben az ütések tovább záporoztak a hátára, amelyet máris vöröslő hurkák sora borított, és közülük nem egyből szivárgott a vér.
Viola ezalatt átmászott az asztalon, és most az ebédlő legtávolabbi sarkába húzódva, némán figyelte az eseményeket. Keze, amellyel köntöse szegélyét gyűrögette, enyhén reszketett. Tágra nyílt szeme, és ahogy a nyakát nyújtogatta, izgatottságáról árulkodott. A férfiért, akit a férje éppen módszeresen agyonvert, látszólag nem aggódott.
Valamilyen Samuelnek hívták, a zsidónegyedben találkoztam vele. Még sosem akadt dolgom körülmetélt férfival, kíváncsi voltam. Mikor láttam, hogy a dekoltázsomat bámulja, nem a családnevét kérdeztem, hanem azt, van-e kedve játszadozni. – A Violet Doll hangja szenvtelen volt, szavai azonban tőrként döftek az öregember megfáradt szívébe, aki a jelenben mit sem tudva magáról, holdkórosként csoszogott fel s alá az ebédlőben.
A múlt képei tovább peregtek.
Daniel egy pillanatra sem pihentette a sétapálcát: egyre-másra odavágott vele. A lehajtott fejjel, kúszva menekülő férfi a kandallóhoz érve fellökte az állványt, amelyre a tisztítókészlet eszközeit aggatták nagy gondossággal. A kefe, a lapát, a piszkavas és a csipesz hangos csörömpöléssel landoltak a földön. A holtsápadt alak vakon tapogatózott utánuk. Daniel persze nem hagyta, hogy bármire is rátegye a kezét: jól irányzott csapást vitt be a férfi felkarjára, egy másikat pedig a fülére. Az erre sikítva a fejéhez kapott, védtelenül hagyva hasát és nemi szervét.
Daniel nem tétovázott.
– Ízlett a kurva pinája?! – üvöltötte, miközben ráhúzott a fekete szőr övezte, petyhüdten lógó péniszre, amely korábban feltehetően megjárta a feleségnek azon nyílásait, amikbe elvileg csak neki, a férjnek lett volna joga belépni.
Akkor már egy napja nálam vendégeskedett, és hidd el, nagyon készséges volt. Amúgy ilyen alapon a borosüveget is széttörhetted volna a kandallópárkányon. A nyaka annak sem a kezemtől volt faggyús, maszatos...
A férfi tüdejéből sípolva préselődött ki a levegő; néma tátogással, mindkét kezét az ágyékára szorítva zuhant vissza a földre. A feje püspöklilára színeződött, halántékán veszett mód lüktetett egy kidagadó ér. Daniel fogást váltott a sétapálcán, hogy most annak súlyos ezüst fogantyújával csaphasson le. Az ide-oda fetrengő arcát célozta meg, és amikor betalált, vér fröccsent a magasba, fogak és csontok törtek hangos reccsenéssel. A következő csapás újabb csontokat zúzott ripityára, aztán a lófejet ábrázoló fogantyú egy gyomorforgató cuppanással a fickó szemüregébe mélyedt, szétroncsolva a szemgolyóját. A végsőkig elkínzott férfi felvisított, aztán a hasára fordulva, szánalmas menekülésbe kezdett az ebédlő nyitott ajtaja felé. A könyökével húzta, a lábával tolta előre magát, közben megállás nélkül, artikulálatlanul jajgatott.
Daniel futólag szemügyre vette a lófejről csöpögő kocsonyás anyagot, majd a falhoz támasztotta a sétapálcát. Némi töprengés után felmarkolta a földről a piszkavasat, aztán két lépéssel beérte a menekülőt. A férfi, megérezve közelségét, kínlódva felkönyökölt, és imára kulcsolta kezét.
– E..öl...eg! – préselte ki magából a szavakat. Ne ölj meg! Csak hát fogak nélkül, vérrel teli szájüreggel, elharapott nyelvvel és felrepedt ajakkal nehézkes a beszéd.
– Végezz vele! – szakadt fel Viola torkából a rekedt lihegés. A nő valamikor előrejött az ebédlőasztalhoz, onnan követte a történéseket. Hangja remegett az izgalomtól.
Daniel tétován a felesége felé fordította a fejét, de piszkavasat tartó kezét nem engedte le. Pillantása megállapodott a nő fedetlen, gyors ütemben emelkedő és süllyedő mellén. Viola sötét udvar övezte mellbimbója kihívóan meredezett.
– Végezz vele! – ismételte meg az asszony. Lábujjhegyre emelkedve, enyhén előregörnyedve várta a folytatást. Olyan erővel markolta az egyik súlyos szék támláját, hogy ujjpercei elfehéredtek.
Daniel nyelt egyet. Ádámcsutkája szárazon, hangosan kattant.
– Utána te jössz – recsegte, majd nyomban visszafordult a lábainál fetrengő nyomorulthoz. Féltérdre ereszkedett, és a piszkavassal tiszta erőből lesújtott a férfi tarkójára. Az ettől úgy zuhant a földre, mint egy letaglózott marha: többet nem mozdult vagy szólalt meg.
Ezen a ponton már igazán felgyorsultak az események. Daniel karja úgy járt fel s alá, mint a cséphadaró. Lecsapott újra... meg újra... és újra. Egy darabka hajas fejbőr egyenest a kandallóban izzó parázsba röpült, ahol pillanatok alatt megfeketedett és összepöndörödött. Vér fröccsent Daniel mellényére, arcára. Percekkel később hagyta csak abba az ütlegelést; addigra vér, rózsaszínes-szürkés agyvelődarabkák és csontszilánkok borítottak be mindent, beleértve őt magát is.
Daniel vetett még egy utolsó, közömbös pillantást az eldeformálódott, péppé vert fejre, aztán lassan, tagjait megnyújtóztatva felállt. Vértől vöröslő arcából csak a szeme fehérje villant elő, ahogy tekintetét az ebédlőasztal mellett pipiskedő Violára szegezte. A nő összerezzent, amikor férje kiköpött, és a földre hajította az addig fegyverként használt piszkavasat, de nem mozdult.
Mint egy vadember... Mint valami ősi, elfeledett vallás papja, egy pogány szertartás celebrálója, aki áldozatot mutat be vérszomjas, karmos kezű, sokfejű istenének. Abban a pillanatban jobban kívántalak, mint bármikor azelőtt.
– Viola... – morogta Daniel –, Viola, te átkozott kurva... – Busa fejét előreszegezve, ökölbe szorított kézzel indult a nő felé; orrlyukai kitágultak, szeme résnyire szűkült dühében.
Viola nem hátrált meg férje őrülete elől; állva annak eszelős pillantását, elébe rohant. Selyemköntöse megzizzent, ahogy odasimult a férfi vértől csatakos mellkasához. Daniel érezte a nő szívének őrült zakatolását, és hogy a bőre forrón tüzel, mintha láz emésztené.
– Ez... – nézett fel rá a felesége elkerekedett szemmel –, ez egysze... – De ő nem hagyta szóhoz jutni: két kézzel torkon ragadta, és fojtogatni kezdte.
Nem is tudatosult benne, mit tesz, még kevésbé, mint az előbb, az idegennel. Érdeklődve, mintha kívülálló lenne az eseményekben, figyelte önnön véres kezét a nő karcsú nyakán. Látta Viola szederjes színt öltő ajkának néma tátogását, a lázrózsákat, amelyek alabástromfehér arcbőrén nyíltak, kiguvadó szemében a csodálkozást. Tényként elraktározta a tudatában az információt, hogy a nő körmei véres árkokat szántottak a kézfejére – de a lángoló fájdalmat nem érezte.
Hogy végül miért nem tette meg, miért nem végzett a nővel, arra Daniel öregkora álmatlan éjszakáin sokszor kereste a választ – hasztalan. Az biztos, hogy Viola végül feladta a küzdelmet az életéért: elernyedt, keze lehanyatlott. Lehunyt szeme sarkából egy könnycsepp buggyant elő, és gördült nedves nyomot hagyva maga után az álla irányába. Daniel ekkor lökte el magától Violát: a nő félájultan, tompa puffanással roskadt a földre. Férje izmai ellazultak, arca kiürült. Elfordult a torkát markolászó, levegő után kapkodó asszonytól, és arcát a kezébe temetve leroskadt az egyik székre. Az ebédlőre telepedő csendet csak a kandallópárkányon álló porcelánóra tiktakolása és Viola szipogása törte meg. A levegőben a frissen ontott vér édeskés illata terjengett.
Sokáig így maradtak ők ketten: Daniel az asztalnál, Viola a földön. Amikor az óra halk pendülésekkel elütötte a hetet, a nő nyögve négykézlábra tápászkodott, odamászott a férjéhez, és a térdére tette a kezét. A férfi megrázkódott, és kótyagos szemmel, mint a mély álomból ébredők, meredt az előtte kuporgó nőre. Viola nyakán élesen kirajzolódtak a kékeslila zúzódásnyomok, mégis ragyogó mosollyal nézett fel a férjére. Szalagját vesztett köntöse szétnyílt, láttatni engedve peckes keblét, lapos hasát, és a sötét szőrpamacsot odalent, combjai találkozásánál. Daniel nagyot nyelt.
– Gyilkos vagyok – közölte tompán. Haja az arcába hullt, ráncai elmélyültek, vérben forgó szeme körül nagy, fekete karikák éktelenkedtek. – Miattad lettem az...
– Annyira erős vagy, annyira... – Viola fojtogatástól rekedtes hangja elcsuklott, kereste a megfelelő szavakat. – Ez annyira csodálatos volt!
Felnyúlt, és gyengéden félresöpörte a férfi haját, aztán keze lecsúszott, mintegy véletlenül végigsimítva arcán is, amelyen már ragacsosra alvadt a vér.
– Megismételjük újra? – Fejével hanyagul a kandalló mellett merevedő hulla felé biccentett. Mutatóujjával lekövette Daniel ajkának vonalát, aztán a nyakán lüktető eret, végül tenyerét a mellkasára fektette, a szíve fölé.
– Milyen gyorsan ver – állapította meg. Alulról, szempillái lesütött árnyékából nézett fel a férjére, mint egy lusta macska. – Talán kívánsz is engem?! – Kéjes lassúsággal, elnyújtva beszélt, közben keze Daniel ágyékára vándorolt, megmarkolva annak ébredező férfiasságát.
Daniel felmordult, és megragadta a Viola csuklóját. Egy pillanatig mintha hezitált volna, mi legyen a következő lépés, de végül talpra ugrott, felrántva az asszonyt is a földről.
– Hogy kívánlak-e? – hörögte Daniel, farkasszemet nézve Violával. Mindketten lihegtek, arcuk kipirult a várakozás – a szakadék peremén való egyensúlyozás – izgalmában. Néhány másodpercig így álltak, aztán a férfi egy durva mozdulattal az asztalhoz lökte.
– Hasalj rá, gyerünk! Szét a lábakkal!
A nő enyhe terpeszben, engedelmesen ráhajolt az asztalra. Férje mögé lépett, és térdét a nő combjai közé nyomva helyet csinált magának. Két kézzel megragadta, és gyakorlatilag kettétépte Viola selyemköntösét; az anyag hangos reccsenéssel adta meg magát az erőszaknak. A nő mély torokhangon felnyögött, és fenekét önkéntelenül is feltolta, hogy a férje minél jobban hozzáférhessen.
Daniel, bár egész testében reszketett a vágytól, nem rohant ajtóstul a házba. Látta a nő combján csillogó nedvességet, a sejtelmes, mályvaszínű lüktetést – de egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a másik férfi képét, ahogy a nő lábai közt görnyedt. Gyűlölet és vágy tombolt benne egyszerre.
Viola, megérezve tétovázását, hátranézett rá.
– Szeretlek, Daniel, csak téged! Szükségem van rád... – pihegte levegő után kapkodva. Máskor csontszínű arcbőrét most halvány pír színezte. Megpróbált hátranyúlni, hogy megsimítsa a férje mellkasát, ám Daniel ellökte a kezét.
– Nem szeretsz te senkit, csak magadat – sziszegte keserűen, aztán a tenyerébe köpött, és a nyálat szétdörzsölte az asszony lába között. Viola felnyögött.
Daniel egyszerre három ujját dugta be neki – a végbélnyílásába. Nem törődve a nő panaszos vinnyogásával, néhányszor ki-be mozgatta az ujjait, tágítva a szűk, még betöretlen lyukat. Amikor Viola megpróbált felemelkedni fektéből, bal kézzel, határozottan visszanyomta a neki tetsző pózba, a jobbal pedig rásózott egyet a fenekére. Fél kézzel gombolta ki a nadrágját, majd a nő farpofáját kissé félrehúzva, durván belehatolt.
Viola arca az asztallapnak nyomódott, lehelete párás foltot hagyott a fényesre polírozott felületen. A fájdalmas grimasz ellenére az arckifejezése diadalittas volt.
Daniel négy vagy öt lökés után, lehunyt szemmel, üvöltve ürítette magját az asszonyba. Az utolsó pillanatokban, hogy el ne veszítse az egyensúlyát, megkapaszkodott...

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (4 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2016-03-16 10:42 Sren

Sren képe

És a második, hogy ne kelljen nélkülöznötök, míg kicsit megpróbálok elépihizni az éjjeles szaknak. Én most nem olvasom el. Este megyek dolgozni. Sötét lesz! :D

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

sze, 2016-03-16 13:52 Dana

Dana képe

Köszi ;)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-03-16 12:40 A. Dixon

A. Dixon képe

Egy dolog zökkentett ki: a tag üvöltve felegyenesedett: itt a tag szerintem nem illik a szövegkörnyezetbe. Egyre durvább, alig várom a többit!

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

sze, 2016-03-16 13:52 Dana

Dana képe

Köszönöm az olvasást és a jelzést. Próbálok szinonimát találni.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-03-16 14:47 A. Dixon

A. Dixon képe

Nagyon tetszik az átmenet az idősíkok között, nagyszerűen megoldottad! Jó a tagolás, arányos eddig az írás felépítése.
Gyorsan olvasok, szeretem a jó történeteket egy szusszal elolvasni, ezért nagyon nehéz lesz ez a pár nap várakozás.
Ez a Viola! Szegény Daniel!
Elolvastam az összes Violett Doll-os történetet,most már tetszik, engem is beszippantott a ház!

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

sze, 2016-03-16 15:42 Dana

Dana képe

Remélem, mások is így éreznek majd.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-03-16 14:42 Gitáros

Gitáros képe
5

"az eldeformálódott, péppé vert fejre," - helyesen: deformálódott
"Tágra nyílt szeme, és ahogy a nyakát nyújtogatta, izgatottságáról árulkodott." - ez a mondat nekem valahogy nem stimmel, nem egyértelmű. Többszöri elolvasás után is marad bennem valamiféle hiányérzet. Talán a szórenden kellene változtatni benne?
Valahogy így:
"Az, ahogy tágra nyílt szemmel a nyakát nyújtogatta, egyértelműen elárulta izgatottságát."
vagy:
"A szeme tágra nyílt, és ahogy a nyakát nyújtogatta, lerítt róla az izgatottság."

Valahogy így képzelném el, de persze ez már teljesen szubjektív vélemény, itt inkább - olvasóként - a saját benyomásaimat próbáltam megfogalmazni a szöveggel kapcsolatban.

Egyébként pedig naná, hogy megy az öt csillag, ez egy pillanatig sem lehet kérdés.:DDD

Miki

sze, 2016-03-16 15:33 Dana

Dana képe

Köszönöm a csillagokat, a javaslatokat pedig megfontolom. :-)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-03-16 18:27 Sednol

Sednol képe

A párod nem szokott félni tőled? :D
Az előző rész egy álom volt, ez vad és durva.
Mi jöhet még?
Várom.

Egyetlen dolog volt csak, amin néztem egyet: nem tudom, hogy mennyire fáj egy májt ért ütés, de ha jól tudom, a bokszolók vesére szoktak menni. Állítólag mindennél jobban fáj. Szerencsére még nem volt vesegörcsöm, de láttam már három embert a környezetemben. Hátha valaki jobban ért ehhez. Ha rosszul tudom, remélem, valaki kiigazít.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

sze, 2016-03-16 18:34 Dana

Dana képe

Vesére is ütött :)! A máj sérülése ritkább sport közben, de veszélyes és fájdalmas is. Utánaolvastam :).

Köszönöm. Sok minden vár még ránk ezen az úton. ;)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-03-16 18:44 Sednol

Sednol képe

Köszönöm.
A máj fájdalmáról nem sokat tudtam, csak azt, hogy érzékeny egy szerv.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

sze, 2016-03-16 18:47 Gitáros

Gitáros képe

"A máj fájdalmáról nem sokat tudtam, csak azt, hogy érzékeny egy szerv."

Ó, máj God!...:))

Miki

sze, 2016-03-16 18:52 Sren

Sren képe

Ööö... a máj nem fáj. Pont ez a "baj" vele, amikor fáj, akkor már régen rossz, többnyire menthetetlen. Alatta az epe azonban fájhat, nem kicsit - sajnos tapasztalat, bár nem tudom, külső bántalmazásra hogyan reagál.
Ezenkívül sok létfontosságú szerv tartózkodik a test közepe-táján, ami kegyetlenül fájhat, ha bántják. (Máj és epe a jobb bordaív alatt, de ez már szőrszálhasi...)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

cs, 2016-03-17 14:44 Gitáros

Gitáros képe
5

"Egy széles vállú férfi görnyedt előtte anyaszült meztelenül, ágaskodó farka nedvesen csillogott."
Kissé kényes téma, de az újbóli elolvasáskor eszembe jutott, hát megemlítem...
A "farok" szó ebből a régi(es) hangulatú szövegkörnyezetből szerintem kilóg, számomra egy kissé közönségesnek, és nagyon mainak hat - elég szomorú hogy a magyar nyelv hihetetlen gazdagsága ellenére, az élet bizonyos területeire szinte nincsenek olyan szavaink, amik kifejezőek, egyben szalonképesek lennének (nemiszervek, vagy a szexuális tevékenységek megnevezése) -, itt talán szerencsésebb lenne a "vessző", vagy a "férfiasság" használata.

"Egy széles vállú férfi görnyedt előtte anyaszült meztelenül, ágaskodó férfiassága nedvesen csillogott."

Szerinted?...:)
Üdv.M.

Miki

sze, 2016-03-23 04:18 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe
5

Itt tartok most :) Az első rész elolvasása után egyetlen kérdés fogalmazódott meg bennem: Miért a tizennyolcas jelzés? Gondoltam, majd a folytatásban kiderül - hát kiderült :D Iszonyatosan jó volt ez a rész. Én is inkább a végén értékeltem volna, de erre muszáj adnom egy ötöst, nagyon élveztem. Itt el is dőlt, hogy maradok végig, itt szippantott be igazán a történet. Könnyen olvasható, gördülékeny, mit mondhatnék még? Olvasom tovább, amint tudom.

"Utóbbiak a lila különböző árnyalataiban pompáztak, amik láttán Daniel megborzongott – és nem a hidegtől" - én ezt a hozzávetést fölöslegesnek érzem, hiszen leírod előtte, hogy mitől.

"A nő összerezzent, amikor férje kiköpött, és a földre hajította az addig fegyverként használt piszkavasat, de nem mozdult" - kiköpött? Ez így nekem furán hangzik, de lehet, hogy csak felénk nem használatos. Köpni szokás, kiköpni nem. Köpött egyet, a földre köpött esetleg. Lehet, hogy nincs vele baj, engem azért zökkenthetett ki, mert nem nagyon hallottam még így.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"

sze, 2016-03-23 04:59 Dana

Dana képe

Köszönöm. Káromkodunk, p*ncizunk... Jár a 18 plusz.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

sze, 2016-03-23 05:23 Alfredo Sagittarius

Alfredo Sagittarius képe

A cselekmény talán nem indokolta még, nem volt annyira durva, de igaz, a nyelvezet miatt már ott is kellett. Erről meg is feledkeztem.

"Szerintem minden emberben lakik egy másik ember, egy idegen, aki rosszat forral"