Sárga tulipán I/IV

I.

Jack kinézett a városi posta ablakán, és megpillantotta Harryt. Keze ökölbe szorult, a szíve pedig úgy ugrált ide-oda, mint egy vadló, amit bekerítettek a farkasok. Hatvankét évesen a ketyegője sűrűn mutatta a bekrepálás jeleit, sejtette, hogy már nem sokáig lesz üzemképes, de ez most más volt. Tudta jól, ha még egyszer a közelébe kerül Harrynek, meg fogja ölni. A puszta kezével, puskával, késsel, nem számít, de nem hagyja tovább lélegezni. Ezért kerülte a várost, de heti egyszer elment a postára, meg némi élelmiszerért, bár nem evett sokat, az étvágya jócskán alábbhagyott az elmúlt években.
Amikor Harry eltűnt a látómezejéből, csak akkor tűnt fel neki, hogy teljesen összegyűrte a kezében szorongatott számlákat. Nem vette észre, hogy sorra került, amíg az ablak mögött ülő szürke hajú öregasszony rá nem kiáltott.
- Következő! - recsegte. A hangja beteg varjúéra hasonlított.
Jack a plexiüveghez lépett, és a mögötte ülő megkeseredettség izgatottan pillantott fel rá.
- Maga nem annak a Susan Bright-nak volt a férje?
- De. Jack Munny - felelte monoton hangon.
- Szegény pára! Szörnyű egy eset - rázta meg a fejét a vénség, aztán sóhajtva hozzátette -, egyedül maradni azon a nagy farmon.
- Hát igen, köszönöm! Ne haragudjon, de sietek - mondta Jack, hogy minél előbb szabaduljon.
Befizette a számlákat, megköszönte a segítséget a rekedt hangú nőnek, majd kisétált a lutoni posta épületéből. Feltette khaki színű kalapját, mert az áprilisi napsütés bántotta a szemét. Körülnézett az utcán, de csak néhány járókelő suhant el mellette, Harrynek nyoma sem volt többé. Szerencséd van, faszkalap! - gondolta magában.
Susant öt éve gázolta halálra egy kék Mercedes, amelyet később megtaláltak a Londonba vezető autópálya leállósávjában világítás nélkül. A tulajdonosa azon a hétfői napon jelentette be a lopást, amelynek estéjén Jack felesége meghalt. A gázolás egyetlen szemtanúja, egy bizonyos Richard Lomer, később visszavonta a vallomását arra hivatkozva, miszerint nem volt meggyőződve róla, hogy ugyanazt a kocsit látta, amelyet később lefoglalt a rendőrség. Jack gyáva szarházinak nevezte Lomert, amikor a rendőrkapitányságon közölték vele, hogy visszavonták a tanúvallomást. Később kiderült, hogy Lomer ellen eljárást folytattak pedofília megalapozott gyanújával, de érdekes módon néhány héten belül elhalt az ügy.
Jack nem kívánta Lomer halálát, de sötétebb pillanataiban megfordult a fejében, hogy addig verné a fejét, amíg kezét teljesen el nem borítja a vér. Az ehhez hasonló gondolatok a felesége elvesztése óta bukkantak fel. Egyszerű farmerként élete kalandját jelentette az a hároméves írországi távollét, amikor huszonöt évesen Dublin egyik legforgalmasabb kocsmájában pultozott. Verekedések, forróvérű nők (a kettő gyakran kapcsolódott egymáshoz), lüktető másnapos fejfájások jellemezték ezt a néhány esztendőt, amíg össze nem találkozott Susannel. Megtermett lány volt, lángoló vörös hajjal, angyali mosollyal és isteni humorérzékkel. Egy évvel megismerkedésük után összeházasodtak, majd kiköltöztek a lutoni farmra, amit Jack nagyapjától örökölt meg. Több mint harminc évet töltöttek itt együtt.
Néhány évvel a házasságkötés után egyetlen gyerekük, Joey, égszínkék szemmel született, amelyet mindössze egyszer nyitott e világra, aztán örök álomba szenderült. Az orvosok ezt követően közölték Susannel, hogy többé nem lehet gyereke.
Jack hallani sem akart örökbefogadásról, hitvesének pedig beletelt egy évbe is, amíg végül elfogadta férje döntését. Szolid vigaszként kielégíthetetlen veszteségükre kompromisszumot kötöttek. Susan körbevette magát kutyákkal, mire Jack észbe kapott már fél tucat fehér, barna és szürke négylábú szaladgált a farm kerítései körül. Eleinte nem rajongott a jószágokért, de a tiszta örömből, amely kiült Susan arcára a közelükben megértette, hogy hitvese bánatát ez az egy dolog csillapíthatta csupán, ha meg nem is szüntethette.
Jack az utca végén lévő bank felé indult, amellyel szemközt a vonatállomás állt, ahová megbeszélte a találkát Gunsmoke-kal. A fickót valójában Dev Sandeepnek hívták, a becenevet Jack aggatta rá, amiért Dev finoman szólva sem rajongott. De meg kellett hagyni, hogy a gúnynév tökéletesen passzolt hozzá a kinézete alapján. Nyurga sötétbőrű férfi, hosszú, sűrű fekete hajjal, amit gyakran copfban hordott, ezért Jacket a westernekben kiáltozó vad indiánokra emlékeztette. Gunsmoke legalább két évtizeddel fiatalabb volt nála, állatorvos-asszisztensként dolgozott, mellékesként pedig netről összelopkodott filmekkel kereskedett. Pendriveokra másolva árulta őket, tíz fontot kért darabjukért. Jack azt sem tudta mi fán teremnek ezek a számítógéptamponok, már annak is örült, hogy megtanulta kezelni a DVD-lejátszót, amit még Susan unszolására szerzett be. Dev csakis miatta tért el rutinjától, lemezekre írta ki a Jack által kért filmeket, amik nagyrészt ősrégi westernek voltak. Egy négyes pakk Guiness társaságában imádta nézni, ahogy John Wayne, Clint Eastwood és Charles Bronson vagy a pisztolyát, vagy az egysorosait puffogtatja.
A sarokhoz érve megbámulta magát a bank üvegében, amíg várta, hogy a lámpa zöldre váltson. Homlokán az egyre ritkásabb fehér haja, megnyúlt bőre és sovány nyaka a szebb napokat is látott Paul Hoganre emlékeztette.
Átsétált a zebrán.
Gunsmoke a pályaudvar mellett várakozott szatyrot lóbálva. Jack szándékosan nem a becenevén szólította.
- Hello, Dev!
Gunsmoke megvillantotta fehér fogait. A haját épp olyan copfban viselte, mint az indiánok. Kopott farmert és fekete pólót viselt.
- Helló vénember! Azt hittem, beletelik vagy két évbe mire átérsz azon az átkozott zebrán - vetette oda pimaszul.
- Nem rohanok sehova, az az indiánok stílusa.
Dev arcáról lehervadt a széles mosoly.
- Itt van, amit kértél - nyújtotta át a zacskót.
- Megvan mind? - kérdezte Jack, miközben áttúrta az egymásra pakolt lemezeket.
- A Volt egyszer egy Vadnyugaton hibás volt a hangsáv, úgyhogy azt legközelebb tudom csak hozni.
Jack elfintorodott, mert imádta azt a ló-operát, de legalább a három Clint Eastwood film ott pihent egymáson, amelyeket korábban megrendelt.
- Rendben, kösz! Akkor legközelebb ne felejtsd el! - mondta, aztán átnyújtott egy tízfontost.
Dev elvette a pénzt, közben Jack háta mögé bámult, megakadt a szeme valamin.
- Hé, van egy elfelejtett fiad vagy unokád, akiről tudnom kéne? - biccentett Jack mögé.
Jack először azt hitte ez egy újabb buta vicc, amit értenie kéne. Megfordult, de csak két középkorú nőt látott beszélgetni a bank bejárata mellett.
Visszafordult az indiaihoz.
- Miről beszélsz?
- Ott, az üveg túloldalán - magyarázta az indián.
Jack végül észrevette a srácot. Fiatalnak és alultápláltnak tűnt abban a halálfejes pólóban, amin egy csontváz kaszát tartott a kezében.
- Nem ismerem. Miért gondolod, hogy közöm van hozzá?
Dev mosolyogva megrázta a fejét, mintha öreg vásárlója kezdene becsavarodni.
- Mert amióta itt állsz előttem, az a kölyök úgy nyújtogatja feléd a nyakát, mintha arra várna, hogy mikor indultok tovább. Fogalmam sincs, milyen nagypapa-fétise van, de az tuti, hogy követett, én mondom neked.
Minek követne engem bárki is? - töprengett magában Jack. - Az egésznek semmi értelme.
Hirtelen eszébe jutott a posta, az öregasszony meg a kérdései. Nem érdekelte, hogy az ablak mögött ülő szerencsétlenség mit tud, és mit nem az életéről, de a háttérben talán akadt, aki más véleményen volt ezzel kapcsolatban. Nem mintha a westernfilm gyűjteményén kívül bármi értékes dolog lett volna a házban, de manapság ki tudhatja, mi jár ezeknek a kis pokolfajzatoknak a fejében.
- Nem hiszem, Dev, de nemsokára kiderítem - felelte Jack.
Kezet ráztak, aztán hazafelé vette az irányt. Néhány perc után pedig már azt is tudta, hogy egy szemtelenül fiatal kölyökkel a nyomában.

II.

Amikor Jack hazaért, bezárta maga mögött az ajtót, és ledobta a DVD-ket a konyhaasztalra. Bekapcsolta a tévét, aztán feltette a kávét főni. Az járt a fejében, hogy a hazaúton végig tisztes távolságban lemaradozó tinédzser vajon mit fog lépni.
A kávéfőző finoman duruzsolt, a tévében egy riporternő jelentkezett be Londonból.
Eközben Jack a mosogatónál állt, és az ablakon kibámulva kereste az idegent. Rálátott a bejáratra, a parkoló autókra a szomszéd házak előtt, de sehol sem látta a fekete pólós gyereket.
Átvágott a nappalin, hogy ellenőrizze a hátsó udvart is.
A fiú a karám mögött párhuzamosan húzódó kerítésnél ólálkodott. A lovak követték a mozgását néhány pillanatig, aztán ügyet sem vetve rá a vályúhoz sétáltak.
Jack figyelte, ahogy a kölyök bámészkodik, felméri a terepet, mintha azon agyalna, hol juthat be a legegyszerűbben. Az is átfutott az agyán, hogy a gyereket csak felderíteni küldték. Továbbra sem vált világossá számára, hogy mi a fenét akarhatna bárki is tőle, és zavarta a dolog. Úgy döntött, hogy elejét veszi ennek az egésznek.
A tévé melletti vitrinszekrényhez sétált, amelynek egyik oldalán könyvek, lemezek sorakoztak, a másikon pedig két hosszú csövű vadászpuska pihent tartóján. Az egyik távcsöves volt, amivel Jack tavaly nyáron vadászott fácánra a farm mögötti erdőben.
Kivette a távcső nélküli ezüstösen csillogó sörétest, aztán az egyik könyv mögül előhúzott egy dobozt, hogy ellenőrizze a töltényeket. Végül nem töltötte meg a fegyvert, mert gondolta, hogy bőven elég, ha meglóbálja a fiú orra előtt, hogy ráijesszen.
A kávéfőző sípolni kezdett.
Jack visszament a konyhába, hogy lekapcsolja.
Aztán a tornácra nyíló üvegajtóhoz lépett, elhúzta a függönyt, és kiment az udvarra.
A kölyök nem vette észre, amint a vállára vetett puskával a kezében sétált felé, ezért amikor Jack megszólította, összerezzenve kapta fel a fejét.
- Mit csinálsz itt? - Hangja fenyegetően csengett.
A szerencsétlen tinédzsert sokkolta a jelenet. Hátrált egy lépést, amikor megpillantotta a bazinagy puskát a férfi kezében. Beletelt némi időbe, mire megszólalt.
- Semmit - nyökögte halkan. - Én csak…
- Húzz el innen, amíg nem lövök a seggedbe még egy lyukat, ha jót akarsz magadnak! És mondd meg a cimboráidnak, hogy nem szeretem a hívatlan vendégeket.
Nyomatékosításul Jack a másik tenyerébe csapta a puska nyelét.
- Micsoda? Kiknek? - hebegte értetlenül a kölyök.
Jack hunyorítva nézett rá, majd erősen megmarkolta a fegyver törzsét.
- Mit akarsz tőlem? Minek követtél, hadd halljam!
A megrémült gyerek közben még egy lépést hátrált a kerítéstől.
- Én csak… úgy értem, jaj! - Összefüggéstelenül dadogott, Jack kezdte elveszíteni a türelmét.
- Háromig számolok, ajánlom, hogy ne várd meg!
- Várjon! - kiáltotta végül a fiú, miközben megdörzsölte a szemét.
Jacknek csak most tűnt fel, hogy sír.
- Nem az van, amit hisz. Egyedül jöttem ide, nincs senki más.
- Nem tudod, hogy én mit hiszek. Egy - kezdte a számolást Jack.
A fiú tekintete egyre kétségbeesettebbé vált, körbenézett segítség után kutatva, de a lovak rá se bagóztak.
- Oké, oké, rendben! Elszöktem az anyámtól, oké?
Jack kíváncsian várta, mit akar mondani a gyerek.
- Egyszerűen elegem lett, nem bírtam tovább azokkal a seggfejekkel. Anya mindig a legrosszabbakat választja. Mintha külön érzéke lenne hozzá, hogy csak semmirekellő idiótákkal jöjjön össze.
- Honnan jössz? - faggatta Jack.
- A reptérről. Azt mondtam WC-re megyek, de leléptem, és bejöttem a városba. Csak mászkáltam, nem akartam visszamenni. Amikor anyám hívott, kikapcsoltam a telefonom. Aztán bementem a postára, és megláttam magát, ahogy az üveget bámulja. Hallottam, hogy azt mondja a pénztárosnak, hogy egyedül él idekint.
- És azt gondoltad, hogy jószívű szamaritánus vagyok, aki szökött srácokat fogad be, mert nincs jobb dolga?
- Nem, de… - Egy pillanatra elvékonyodott a hangja. - Tudok dolgozni, segíthetnék, mert maga öreg, biztos nem bírja már úgy a munkát.
- A puskát még elbírom - vetette oda morogva Jack, majd megpaskolta a hosszú csövet nyomatékosítás gyanánt.
- Nem akarok visszamenni, de fogalmam sincs, mit tegyek. Hülye ötlet volt, elismerem.
Jack magának való, megkeseredett öregember lett, aki egyedül nézte a westernjeit, dolgozott, hétvégenként pedig legurított pár üveg sört, és ez pont olyan életnek tűnt, amit elképzelt magának Susan halála után. Azt viszont nem mondhatta, hogy élvezi is, inkább csak így ütötte el a mindennapokat, amíg eljön az idő. De tudta, hogy akár még tíz év is várhat rá, amibe ha belegondolt szinte megrettent. Tíz év rohadt hosszú idő ahhoz, hogy csak igyak meg filmeket nézzek egymagamban - gondolta.
Átvillant az agyán, hogy a felesége mit tenne ebben a helyzetben, és tudta, hogy nem azt, amit ő, viszont abban is biztos volt, hogy morogva, szitkozódva, de végül hallgatna rá. Emellett valami más is megfordult a fejében.
Ismét a vállára fektette a puskát, és a karámtól jobbra lévő vaskapuhoz sétált, majd leakasztotta róla a láncot, aztán beinvitálta a fiút a házba.

III.

A jövevény az asztalnál ült, a tea édeskés aromáját szívta magába, amit Jack elé tett. Arcáról eltűnt a kétségbeesés, helyét meglepettség vette át. Az álla pelyhedzett, maszatokban nőtt rajta a szőr, amitől még kisfiúsnak látszott.
Jack a mosogatónak támaszkodva állt, vizslatta hívatlan vendégét, próbálta kitalálni, mitévő legyen. Pár percnyi kínos csend után így szólt:
- Mi a neved?
A fiú szégyenlősen pillantott fel a férfira, mintha továbbra is tartana a haragjától.
- Evan. Evan Lebens - mondta halkan.
- Én Jack vagyok. Nos, Evan, mihez értesz azon kívül, hogy irtó feltűnően követsz valakit, és a farmja körül ólálkodsz?
Evan összehúzta magát a széken, amitől az megreccsent.
A külvilág elleni pajzsát magasabb fokozatba kapcsolta, Jack pedig felfogta, hogy ilyen beszéddel nem sokra megy nála.
- Mindjárt gondoltam. Ne aggódj, még a legszerencsétlenebbek is hamar megtanulják, hogyan kell kiganézni a lószart az istállóból.
Evan elmosolyodott, de csak lopva mert a férfira pillantani. Nem tudta, hogyan kellene viselkednie ebben a helyzetben. Az anyja pasijai mindig a nagyképű idiótát játszották, de velük szemben következmények nélkül játszhatta a lázadó kamaszt, most azonban alárendelt szerepet töltött be. Nem akarta kockára tenni hajszálon függő esélyét, amit a férfi felkínált azzal, hogy beinvitálta a házába, úgyhogy összeszedte minden erejét, és azt mondta:
- Megcsinálom. Bármit megcsinálok, ha hagyja, hogy maradhassak, mert soha nem akarok visszamenni.
- Erre majd később visszatérünk, de most azt mondom, maradhatsz, ha valóban segítesz. Ma van a próbanapod - felelte Jack, miközben megfordult és kibámult az ablakon. - Van még néhány óránk, amíg a nap lemegy, addig kipucolhatod az istállót. Szerencséd van, mert már nincs sok lovam. Régen jóval többet tartottam, de a java elpusztult, párat pedig el kellett adnom.
Egy percre elbambult, emlékek pörögtek a fejében.
Kaparászás szakította félbe a merengését.
- Egy pillanat - mondta, és kiment a konyhából.
Német vizsla vánszorgott be az ajtó résén, Jack pedig követte. Egyikük sem sietett, mindketten nagydarabok, lomhák voltak, látásuk a felére csökkent, és ugyanúgy morogtak, ha nem tetszett nekik valami.
Evan megdermedt, amikor megpillantotta az állatot, mint aki egy pisztoly rosszabbik végén találta magát.
- Nyugi, nem harap, csak, ha olyan a kedve, de általában lusta hozzá - jegyezte meg Jack. - Roccónak hívják.
A leginkább koszos-fekete szőrcsomóra emlékeztető jószág körbeszaglászta Evant, aki lassacskán megnyugodott, és az állat felé nyújtotta kezét. A kutya megnyalta a gyerek tenyerét, mintha ezzel azt akarta volna mondani, hogy „Ma nincs kedvem hozzá, úgyhogy nem kell aggódnod.” A gazdájáról ez kevésbé volt elmondható.
- Ha megittad a teádat, körbevezetlek, megmutatom, hol találod a lapátot, a talicskát és az istállót - közölte Jack, majd végignézett Evan ruházatán, és megakadt a szeme a fehér tornacipőn.
- Azokat jobb lesz, ha leveted, mielőtt belekezdesz a munkába. Adok egy pár csizmát, szorítani biztos nem fog.

A nap utolsó sugarai halványan törtek keresztül az istálló repedezett deszkáin. Mire Evan az utolsó akolhoz ért, a nap már alábukott, és az alkonyatban bogarak zizegtek harsányan, a lovak pedig készen álltak a bevonulásra.
Jack és Roccó jelent meg a pajtánál. Hangtalanul álltak egymás mellett, és egy ideig figyelemmel kísérték, ahogy a fiú dolgozott.
Evan nem vette észre őket. Homlokán izzadságcseppek ragyogtak, tenyerén vörös folt éktelenkedett a durva markolat szorításától. Városban nőtt fel, soha életében nem végzett annyi fizikai munkát egyhuzamban, mint ebben a pár órában, mégis eltökéltnek látszott.
Jack arra gondolt, biztos nyomós oka van rá, hogy ennyire itt akar maradni.
Roccó közben elindult Evan felé, de félúton megtorpant, amikor Jack rászisszent, és bocsánatkérően meredt gazdájára, majd elterült a földön. Evan zavartan vette tudomásul, hogy a farm két idős tulajdonosa áll mögötte.
- Jól van, mára elég lesz - szólalt meg Jack.
- Befejezem - mondta a kölyök. - Ragaszkodom hozzá.
- Nem kell, hagyjad! Lement a nap, úgyhogy behozom a lovakat, de attól ne félj, hogy holnapra nem lesz mit felpucolnod, amennyit ezek zabálnak, abból pár talicskányira való szar bőven kifutja minden nap.
Evan fáradtan a lapátra támaszkodott, mintha ezer évig dolgozott volna. Jack elmosolyodott egy pillanatra, majd letörölte az arcáról a jókedvet, megfordult, és elindult a karám felé. Intett a fiúnak, hogy kövesse, miközben Rocco is feltápászkodott a földről, immár parancs nélkül eredt gazdája nyomába.
Jack összeterelte lovait, majd kinyitotta a karám kapuját, és kettesével az ólba vezette az állatokat. Amikor végzett, Evannal és Roccoval bevonultak a konyhába. Egészen úgy néztek ki, mint egy farmercsalád, akik dolguk végeztével vacsora után nyugovóra térnek. Csak egy asszony hiányzott a képletből, Jacknek pedig egész hátralévő életéből.

Amíg a farm próbaidős jövevénye keményen megdolgozott maradásáért, Jack vacsorát főzött kettejüknek. Sült húst, zöldbabot és némi főtt krumplit ütött össze, ami nem számított különleges lakomának, ma este mégis annak érezte. Sok idő telt el azóta, hogy saját magán kívül bárki miatt fáradoznia kellett volna, de örült a társaságnak.
Evan minden létező energiáját felhasználta, és úgy majszolta a húst meg a köretet, hogy az asztal lábánál néhány potyafalatban reménykedő Rocco is felemelte a fejét, hogy szemügyre vegye.
- Lassíts le, kölyök, nem veszi el senki előled - jegyezte meg Jack.
- Bocsánat!
- Az hiányzik még nekem, hogy torkodon akadjon az étel, és ide kelljen csődítenem az egész mentős-rendőrös pereputtyot. Utóbbiak amúgy sem szívlelnek.
- Miért? - Érdeklődött Evan, miközben próbálta visszafogni csillapíthatatlan étvágyát.
- Hosszú történet, nem olyan érdekes, hogy bele akarjak kezdeni - mondta Jack, és egy falat húst tűzött a villájára.
- Értem.
- Inkább térjünk vissza arra, amit korábban mondtál, hogy nem akarsz visszamenni… akárhonnan is jöttél. Fejtsd ezt ki, nekem!
- Hát, nem akarok… és ennyi - bökte oda kurtán, majd nagyot kortyolt az előtte lévő pohárból.
- Soha többé nem akarod látni az anyádat? Túl fiatal vagy ahhoz, hogy ilyen buta kijelentéseket tegyél. Egy hét, és garantálom, hogy meggondolod magad.
- Addig biztos nem, amíg azzal a faszfej Tommyval van együtt.
Jack kezében egy pillanatra megállt a pohár, miközben a szájához emelte.
- Egy hetet kapsz tőlem, kölyök. Utána vissza kell menned.
- Mindegy, így is, úgy is egyedül maradok. Anyám szarik rám, ha pasi van a képben, hirtelen minden sokkal fontosabb, amikor „szerelmes” kivéve én. Leszarom - felelte duzzogva.
Jack néhány percig szótlanul bámulta az asztalt, olykor-olykor Evanre pillantott. Amikor az utolsó falat hús és krumpli eltűnt a tányérjáról, megtörölte a száját, majd összekulcsolta ujjait, és így szólt:
- Mondok én neked valamit Evan, jól figyelj! Végül mind egyedül maradunk. Az emberek, akiket valaha szerettünk mind előttünk halnak, akik pedig utánunk, azok amúgy is szarnak ránk.
Evan némán meredt maga elé néhány percig. Látszott rajta, hogy valami nagyon nyomja a szívét, de Jack hagyta, hogy eldöntse meg akar-e szólalni.
Mindketten ültek saját gondolataikba merülve, amelyek vérző sebekként lüktettek bennük, és tudták, hogy sosem fognak teljesen begyógyulni.
Evan végül megszólalt.
- Mi van velünk?
Jacken látszott, hogy meglepte a kérdés.
- Hogy érted, hogy „velünk”?
- Úgy értem, mi van magával és velem? Az apákkal, a fiaikkal, a családdal, a barátsággal? Nem mondhatja, hogy minden barátja maga előtt halt meg.
Jack annyira egyet akart érteni vele, hogy majd megszakadt a szíve. Mindennél szívesebben igazat adott volna neki, de egyetlen barátja sem volt már életben. Akadtak cimborái, fejbiccentős „Mi újság Jack?”- ismerősei, de őket legfeljebb havernak hívta. A gyermekkori barátai vagy nem érték meg ezt a kort, vagy elköltöztek, és soha nem tértek vissza Lutonba. Régi ismerősei közül mindössze Peter Hawthorne maradt, aki Alzheimerrel küszködött. Már az is teljesítménynek számított tőle, ha magáról meg tudta mondani, hogy kicsoda.
- Igen, ebben igazad van, kölyök. Nem mind.
Evan torka összeszorult, szerette volna visszapörgetni az időt, és nem szólni egy szót sem. Jack szomorkás tekintete hamar tovaröppent, mint dögkeselyű a csontig rágott tetem mellől. Annyi veszteség húzta a szívét, hogy nem hagyta magát sokáig rágódni rajtuk. A nosztalgia halálosabb, mint a rák - gondolta.
Miután befejezték a vacsorát, Jack megmutatta Evannek a vendégszobát, de abba nem avatta be, hogy eredetileg egy olyan fiúnak készült, aki végül sohasem hunyta álomra a szemét benne.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2017-05-06 17:10 Sren

Sren képe

Egy szép, új elbeszélés, csak tessék, csak folyvást, Karcosok!

Elnézést, de nem szólok hozzá, majd a többedik rész után. Időgazdag olvasók előnyben! :)

______________________________________________________________________________________________

A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.

/Salvador Dalí/

szo, 2017-05-06 19:13 Gitáros

Gitáros képe

"vájuhoz" - vályúhoz
"vadászpuskapuska" - szerintem gépeléskor benne maradt a második "puska"
"Tarka Német Vizsla vánszorgott be az ajtó résén" - miért írtad nagybetűkkel a kutya fajtáját? Először azt hittem, ez a neve a kutyának, aztán kiderült, hogy nem.

Néhány alkalommal rossz a szórend, emiatt meg-megdöccennek a mondatok, de összességében elég jónak tűnik az írás. Érdeklődve várom a folytatást...:D

Miki

szo, 2017-05-06 20:24 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Köszi Miki!

Javítottam a hibákat.

A rossz szórendre hoznál néhány példát, ha megkérlek?

szo, 2017-05-06 20:39 Suana

Időgazdag olvasó vagyok. Várom a folytatást. Mert érdekel. Eddig nagyon jó a történet.

Üdv: Sz

h, 2017-05-08 18:34 Ekibacsi

Ekibacsi képe

v, 2017-05-21 19:27 Sednol

Sednol képe

Jövök egy kicsit gonoszkodni. :D

„Ezért kerülte a várost, de heti egyszer elment…” – Heti? hetente. Elment? Bement. Ebben a mondatban éppen eltávolodtál az alanytól, és általánosságban beszélsz, így ildomosabb lenne ahhoz igazítani a közlendőt is.

„Amikor Harry eltűnt…tűnt…” szóismétlés.

„A hangja beteg varjúéra hasonlított.” Hangja, akár egy beteg varjúé. Így szebbnek tűnik, de ez csak kötekedés a részemről, a tiéd is jó.

Az öreglánnyal folytatott párbeszédnél nem igazán derül ki, hogy másodjára is az öreglány szólal meg.

„…megköszönte a segítséget a rekedt hangú nőnek…” fontos az, hogy milyen a hangja?

„Feltette khaki színű kalapját, mert az áprilisi napsütés bántotta a szemét.” Itt vártam, hogy igen és akkor most mi van, miért lett vége a mondatnak? Azon felül ez olyan magyarázós mondat. Ezt csinálta, mert… nem szép. Számít, milyen színű a kalap?

„gondolta magában.” – másként is tudná? Nem kell az a magában.

„…amelyet később megtaláltak a Londonba vezető autópálya leállósávjában világítás nélkül.” Ezen mit kell érteni? Járt a motor, csak a lámpa nem égett, esetleg minden fel volt kapcsolva, csak a világítás nem? Mit szerettél volna? Lehet, hogy azt akartad velem tudatni, hogy világítás nélkül ütötte el a csajszit? Ebben az esetben ez így nem jó.

„..amit Jack nagyapjától örökölt meg.” – lehagytál egy névelőt a nagyapja elől. Ebben a formában olyan, mintha hirtelen alanyt váltottál volna, és valaki megörökölte volna Jack nagyapjától a farmot. Bár felmerül a kérdés, vajon kell-e az a Jack. Ő az alanyod, az ő nagyapjáról beszélsz.

„Egy négyes pakk Guiness társaságában imádta nézni, ahogy John Wayne, Clint Eastwood és Charles Bronson vagy a pisztolyát, vagy az egysorosait puffogtatja.” Itt javasolnék egy kis takarítást. Mit szólnál valami ilyesmihez:
„Egy négyes pakk Guiness társaságában imádta nézni, ahogy John Wayne, Clint Eastwood vagy Charles Bronson a pisztolyát vagy az egysorosait puffogtatja.” Mivel nem vagyok jártas ezekben a filmekben, így lehet, hogy az első vagy lehet és is, ha az említett színészek egyszerre tűnnek fel filmekben.

„Homlokán az egyre ritkásabb fehér haja…” Nem láttam még olyan embert, akinek a homlokán is nőtt haj. Elé lógott? Akkor írd azt. Amúgy tetszik a mondat, csak ez akasztott meg.

Sajnos eddig olvastam. Nem köt le, pedig jól van adagolva az infó. Lehet, hogy azért, mert nem szeretem a westernt. :D
Az viszont látszik, hogy a hosszabb mesélésben jobban érzed magad.

Összességében sokkal összeszedettebb, mint az előző írásaid.

v, 2017-05-21 19:56 Ekibacsi

Ekibacsi képe

Köszi a listát!

Örülök, hogy kicsit jöttél gonoszkodni, de annak mar kevésbé, hogy nem köt le :( De hát, van ilyen.

Az jó, ha összeszedettebbnek látod, mert én is annak érzem. Sokkal tudatosabban írtam meg, külön csináltam cselekményvázlatot, amely alapján fejezetről fejezetre haladtam - többnyire a buszon melóba menet, ami jött és belefért az időmbe, este pedig azt dolgoztam át. Ez a módszer egyébként remekül működött, mert majd' minden nap képes voltam írni legalább 500 szót.

Az egyetlen probléma, hogy azóta melót váltottam, és sokkal kevesebb időm van, plusz sokkal fárasztóbb a mostani munkám, úgyhogy estére baromi ritkán marad energiám leülni és írni.

v, 2017-05-21 20:46 Sednol

Sednol képe

Ne is törődj vele, hogy nem kötött le. Nem lehet mindenkinek a kedvében járni.
Még az is megeshet, hogy egyben elolvasom az egészet. Nem szeretem a szabdalt történeteket.
A sorozatokkal is ez a bajom. Nem szeretek várni.
De legalább a Trónok harca új évadának első részét a születésnapom adják le. :D