Az elmúlás útja

Az öreg szürke, már negyedik napja bolyongott az őszi erdőben. Fogatlan ínye fájósan húzódott lassan-lassan bajusztalan szájában. Nem nagyon tudott már enni. Horpasza beesett, szőre megkopott a hosszú idők során. Bizalmatlanul pislogott a szél keltette neszek irányába. Nem bízott már senkiben.

Egykor falkavezér volt. A farkaslányok tolongtak kegyeiért, utódainak se szeri, se száma. A többi farkas félt tőle. Hatalmas volt, kegyetlen és igazságtalan.

Az emberek fokozatosan szorították ki falkáját, az élelmet adó falvak közül. Felköltöztek a hegyekbe. Ott nemigen találkoztak a „pusztító villámmal”. Nehéz világ köszöntött rájuk. Sokszor a saját kölykeit fogyasztotta el, ha nem akadt más. Még inkább gyűlölt mindenkit. A szerelmet már csak erőszakkal élvezte, legyezgette a hiúságát, hogy ő a legerősebb mind közül. Az erdő ura volt. Hangja megrezegtette a hegyek ormait. Gyönyörű hangja volt. A hold csak neki sütött az égen.

Aztán lassan megöregedett. Romlott a látása, fogyott az ereje. Egyszer csak egyedül maradt. Helyét átvette valamelyik leszármazottja. Néhány fenyegető morgás és kevés, fogatlan ínyhúzogatás után feladta. Tudta, hogy ebben a csatában elvérezne. Azóta magányosan járja az útját. Élelemként apró egerek, bogarak szolgáltak, ami csak az útjába került. Állandóan éhes volt. Néha találkozott egykori családja tagjaival, de ő igyekezett messzire elkerülni őket. Sosem szerette őket.

Ő, a farkasok egykori vezére, a falka ura, az erdő szegény, vak koldusává változott. A paraziták gyötörték testét, ilyenkor veszettül forgolódott a tüskés avarban, így enyhítve kissé nyomorúságát. De jött a hideg és ő fázott. Bezzeg régi bundája, vetekedett akármelyik medve bundájával. Hatalmas sörénye megvédte őt a hidegtől. Királyként könnyű volt.
Most hajtotta előre az eszeveszett életösztön. Megevett néhány bogarat és hosszas bolyongás után megtalálta, amit egész nap keresett. Az egeret. A kicsi állatka rémülten pislogott bele a rövidlátón, de hidegen, kegyetlenül pislogó szemekbe. Az öreg szürkének megindult a nyála, a jó pecsenyének ígérkező, zsíros egér láttán. Teljesen belekábult a várható élvezetbe.

A gunyoros morgásra tért magához. Nem messze tőle fiatal, pompás farkas – talán valamelyik fia, vagy unokája – állt és őt nézte vigyorogva.

- Fogatlan, szánalmas öreg, jól esne az egérpecsenye? – morogta neki és ínyét felhúzva még inkább vigyorgott. A megalázott öreg szürkében feltámadtak az ősi ösztönök és vicsorogva fordult a jövevény felé.

- Takarodj innen, kutya! – csaholta, de a fiatal egy szót sem szólt, csak vigyorgott tovább és felborzolta hátán a szőrét, támadási szándékát jelezve ezzel az öreg felé. Az öreg szemek felmérték a lehetőséget, majd farkát maga alá csapva, eloldalgott a vén ordas, feladva ezzel egykori királyságának utolsó morzsáját is.

A szégyentől eszét vesztve, vakon rohant az öreg, egyenesen a távol felsejlő házak felé. Éhes gyomra hajtotta előre és a megalázottság. „Enni! Enni!” - tomboltak benne a szavak és ő csak futott.

A fiatal kutyadög keresztben feküdt az ösvényen. Már majdnem beleszaladt, mikor észre vette. Óvatosan torpant hátra az öreg, gyanúsan méregetve a nem várt bőséges lakomát. A dög illata, gyomrát csiklandozva lengte be az apró tisztást. Az öreg agyát az éhségtől elöntötte a vér. Már nem parancsolt neki többé a vadon, az óvatosság ősi törvénye. Hatalmas falatokban tépte, szaggatta a nem várt vacsorát. Mikor végzett vele, jólesően nyalogatta foghíjas száját, étel régen nem esett ennyire jól neki.

A következő pillanatban az öreg horpasza megremegett, gyomrában mintha tűz gyulladt volna. Kóvályogva próbálta kiokádni az előbb oly ínycsiklandozónak tartott ételt, de hiába. Tébolyultan vergődött az avaron. Nem gondolt már semmire. Egy utolsó rángás és a szemei, a szemei, amelyek oly sok éven át csillogtak kegyetlenül és hidegen a világba, lassan megdermedtek és a szürke köd úgy telepedett rájuk, mint a végtelen mezőkre a hajnali pára.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2020-06-22 03:33 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Miért küldted be háromszor? Mindegy, a régieket töröltem, feltételeztem, hogy javítottál valamit a szövegen.

Egy: nem elbeszélés, annak a kategóriának vannak szabályai. Mármint Karcolaton belül vannak, amúgy a műfajnak is vannak kötöttségei, és annak sem felel meg. Utóbbi a kisebbik gond, mert remekül el lehet vitatkozni azon is, mi a fene amúgy maga az elbeszélés és hol húzódnak meg az amúgy igen képlékeny határok, de hagyjuk az irodalomelméleti székfoglalókat másoknak.

Kettő: vesszőhibával kezdeni érdekes módja az olvasó figyelmének felkeltésére.

"Az öreg szürke, már negyedik napja bolyongott az őszi erdőben." - Nem kell a vessző. Megpróbáltam az elmúlt két napban végiggondolni, milyen indíttatásból van ott, de nem találtam olyan hangsúlyozást, ami megerősíteni. Maradok azon az állásponton, hogy itt valamit kihúztál. Ez jó ötlet volt, kellősen erős lett a mondat, de legközelebb figyelj az ilyen árva vesszőkre.
"Fogatlan ínye fájósan húzódott lassan-lassan bajusztalan szájában." - Van idő a lírára, és van, hogy nincs. Ezt ne így. A lassan-lassan kifejezetten vicces hangulatot kölcsönöz a mundatnak, a bajusztalan meg cukivá varázsolja, de közben ínysorvadásról beszélsz. (Vagy arról, hogy a kiszáradás közelében van, de erre nem utal a későbbi leírás.) Én simán kihagytam volna, a klasszikus kopott bunda, kihulló fogak elég jó leírás egy halódó farkasra, hidd el. (A bajusz általában utolsónak hullik ki.)
"Nem nagyon tudott már enni." - Mint említettem, a fogak kihullására jobban is utalhatnál. (Amíg van foga, tud enni. Akkor nem tud, ha nincs.)
"Bizalmatlanul pislogott a szél keltette neszek irányába. Nem bízott már senkiben." - Alapjáraton egy magányos farkas nem bízik senkiben. A szél keltette neszek irányába meg ne pislogjon, szagoljon bele a levegőbe, kérlek. A szaglása elvesztéséről nem írtál. Az legaljább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint maga a látás. (Itt említeném meg az Állatkert vak farkasát, ami így is képes volt alfa maradni, de ez annyira régi sztori, hogy alig emlékszem rá. De nagyon menő.)
"Egykor falkavezér volt. A farkaslányok tolongtak kegyeiért" - Akkor inkább bandavezért lehetett, hehe... Te, ne írj olyat, hogy farkaslányok, oké? Nőstények vannak, szukák, ha nagyon szeretnéd (nem használja így senki, de technikailag nem hibás), de lányok nincsenek. Plusz egy fiatal nőstény a farkasoknál nem igazán szokott rajongani. Igen, az alfától szeretne kölyköt (jó eséllyel ez össze is jön), de nem több. Nem plakátolja ki a hálóhelyét a főnök képeivel, nem ugarál, hogy a kegyeiben járhasson, mert a domináns nősténytől kap egyet, aztán hirtelen a rangsor végén találja magát, ha rossz napot fog ki.
"utódainak se szeri, se száma" - AZ utód már csak olyan, hogy általában megmarad akkor is, ha a felmenő meghal. Én ezt nem tenném a "régi szép idők, de már elmúltak" részhez. Valószínű, hogy nem ölték meg az összeset, hanem pár felnőtt.
"Hatalmas volt, kegyetlen és igazságtalan." - A természet sem igazságos, ez valahogy az ember sajátja. Miért akarod humanizálni? Ha farkas-törvények alapján volt igazságtalan, akkor meg bukott alfa, a csoportjával együtt, és akkor semmi boldog régi idők, meg kegyeiért tolongó farkaslányok és uródok dögivel. Igazságtalannak akkor nevezhetnéd, ha pl. kiéheztette a saját falkáját - logikus, hogy az ilyen gének gyorsan kihalnak. Amúgy meg nem látod, hol tudna igazságtalan lenni egy szegény farkas.
"Az emberek fokozatosan szorították ki falkáját, az élelmet adó falvak közül." - Megint egy random vessző. A mondatnak van értelme, ha azt veszem, hogy pl. egy területet körbelaktak falvakkal, majd elkezdték kiirtani a farkasokat onnan. Ha nem, akkor azt jelentené, hogy a falvakban egy ideig tűrték a farkasokat, majd elegük lett (olyan félúton, heti öt-hat gyerek eltűnt, nem volt csirke már a háznál stb.), és lassan elkezdték őket öldösni. De csak fokozatosan, még véletlenül sem egyszerre.
"Ott nemigen találkoztak a „pusztító villámmal”." - Nope. Előbb kiegyenesített kaszával találkoztak és gyilkos ágakkal, már akkor költöztek a hegyekbe. Ott eléltek pár száz évig, amikor jött a pusztító villám. Az ember igen korán lecsapott a termékeny területekre, bőven a lőporkorszak előtt már gyilkolták a toporjánokat. [Ne köss bele, hogy a toportyán lehet, hogy inkább a nádi farkas, az meg az aranysakál, és nem a farkas; tudom. De már leírtam. Én is tisztában vagyok a saját hülyeségemmel.]
"Sokszor a saját kölykeit fogyasztotta el, ha nem akadt más." - Az elég kemény világ, olyannyira, hogy ilyenkor már nem születik saját kölyök sem nagyon. Ilyenkor szoktak almát meg füvet enni. A semminél épp, hogy több, de nem sokkal. Az alfa ilyenkor általában már meghal, mert túl messzire kóborol az élelem reményében, a falka meg szétszéled. Vagy... nos, mint említetted, lakott vidéken vannak, tehát ilyenkor a farkas nem hülye, elmegy birkára vadászni és utána szépen lelövik. Hatalmas távolságokról lehet szó, ha nem merészkedtek vissza a falvak közelébe, hanem inkább éheztek a hegyekben. De farkasöltőnyi idő szerintem nem elég ehhez.
"A szerelmet már csak erőszakkal élvezte, legyezgette a hiúságát, hogy ő a legerősebb mind közül." - Nem mintha az annyira konszenzuális lenne... te, tényleg agyonhumanizáltál egy farkast?
"Az erdő ura volt." - Nem a hegyeké?
"Gyönyörű hangja volt. A hold csak neki sütött az égen." - Oké, ez tetszik.
"Aztán lassan megöregedett. Romlott a látása, fogyott az ereje. Egyszer csak egyedül maradt. Helyét átvette valamelyik leszármazottja. Néhány fenyegető morgás és kevés, fogatlan ínyhúzogatás után feladta." - Nem egészen így történik, de oké, mindegy.
"Azóta magányosan járja az útját." - Jelen?
Mik. Ezek. A. Rövid. Mondatok?
"Élelemként apró egerek, bogarak szolgáltak, ami csak az útjába került." - Átlag kedd. Kihagytad az almát!
"Állandóan éhes volt." - Akkor is azok, ha nincsenek kitaszítva. Egy vad állat igen ritkán kerül olyan helyzetbe, hogy elmondhatja magáról, hogy most nem éhes.
"Néha találkozott egykori családja tagjaival, de ő igyekezett messzire elkerülni őket. Sosem szerette őket. " - Megint túlhumanizálsz. Amúgy nem találkozott a falkával, szépen jó messze elkerülte őket. Létezik még terület-megjelölés a világon.
"Hatalmas sörénye megvédte őt a hidegtől." - Ez érdekes, ritkán mondják, hogy a farkasnak van sörénye. Ez valami tájszólás amúgy, vagy általánosan használt, esetleg régies kifejezés?
"A kicsi állatka rémülten pislogott bele a rövidlátón, de hidegen, kegyetlenül pislogó szemekbe." - Láttál már hóban farkast, amint egérre vadászik? Várj, láttál már rókát? Az viccesebb. (Az egereknek is van életösztöne. Ritkán állnak meg farkasszemet nézni a ragadozókkal.)
"Az öreg szürkének megindult a nyála, a jó pecsenyének ígérkező, zsíros egér láttán. Teljesen belekábult a várható élvezetbe. " - Ennek nincs életösztöne.
"Nem messze tőle fiatal, pompás farkas" - Oké, valahol a szaglását is elvesztette. Én ezt jobban kiemeltem volna. (Akkor hogy találta meg az egeret?)
"támadási szándékát jelezve ezzel az öreg felé" - Ne használj ilyet. Vagy legyél lírai, vagy humanizálj, vagy maradj a természetfilmeknél, de ne keverd.
"A fiatal kutyadög keresztben feküdt az ösvényen. Már majdnem beleszaladt, mikor észre vette." - Nem győzöm hangsúlyozni, hogy a szaglása elvesztését nem hangsúlyoztad eléggé.
"gyomrában mintha tűz gyulladt volna" - Ez inkább mérgezés, mint a döghús. Viszonylag durván oszló tetemeket is elbír a gyomruk, bár igaz, hogy azért egy komolyabban rohadó dög megárt, de nem így.
"mint a végtelen mezőkre a hajnali pára" - Csak hogy belekössek... erdőt, hegyet használsz háttérnek, folyamatosan avarról beszélsz, erre a végére benyomsz holmi mezőket. Legyél egységes! Simán működött volna az erdőben kúszó köddel is, hogy ugyanaz legyen a szetting. Igaz, az legyen a legnagyobb hiba, amit valaha elkövetsz, de a végére a lezárás talán szebb lett volna.

Hát... nézd, megpróbálhatsz szenvedő állatokkal meghatni, de így nem fog menni. A tény nem hat meg. A leírás tudna - azt sok helyen elrontottad. Vagy túlhumanizáltad, vagy alul. Találj egy középutat vagy maradj a realitásnál (az durvábban tud ütni). Esetleg Fekete Istvánt elemezd, de hogy őszinte legyek, akkor meg az lesz a problémám, hogy Fekete Istvánt másolod, szóval ez a van rajta sapka, nincs rajta sapka tipikus esete. Mindenesetre ez így nekem kevés, még akkor is, ha látom, mit szerettél volna, merre akartál elmenni.

_____________________
Dr. Bloody Dora