A szabadság illúziója V.

Láthatatlan ujjak rángatták Fabian ruháját, bele-belekaptak a hajába, minden lehetséges módon lelassították. Nem mintha nehezükre esett volna: a fiú hiába húzódott be egy raktárszobába még a második szinten, erejének csak egy töredékét nyerte vissza. Továbbra is sántított, botja segítségével is nagyon keservesen haladt.
Az őrök furcsamód elmaradtak, miután elhagyta a második szintet. Így legalább nem kellett kerülgetnie őket, ami nem kis megkönnyebbülést jelentett neki. Testileg, lelkileg, szellemileg kimerülve cseppet sem vonzotta a bújócskázás. Nem sejthette, hogy Behta magiszter parancsára tűntek el az első szintről, halálbüntetés terhe mellett.
A Kuwartival lezajlott beszélgetés után kis híján összeesett a fáradtságtól. Félvakon, gyengülő testében pislákoló öntudattal benyitott az első ajtón, ami elébe került. Nem érdekelte, mi rejtőzik mögötte – abban az állapotban így is, úgy is könnyű préda lett volna. Szerencséje azonban nem hagyta el: egy hűvös, tisztán tartott élelmiszerraktárba jutott. Utolsó erejével bemászott néhány kesernyés fűszagot árasztó zsák mögé, és ájulásszerű mély álomba zuhant.
Nem tudta, mennyit aludt, mikor görcsbe rándult testtel magához tért, csak azt, hogy indulnia kell, de azonnal. Behta jelenléte jéghideg pengeként hasított belé, fel a gerincén egészen a tarkójáig. Ott megállt, és gonoszul lüktető fájdalommá változott.
Időt veszített. Megfizet gyengeségéért, csak az volt a kérdés, mivel. Kapkodva tarisznyájába gyömöszölt egy marékkal a polcokon talált aszalt gyümölcsből, felkapott egy bőrkulacsot, aztán állapotához képest sebesen távozott a raktárból.
Néhány lépés után megtorpant. Köd vette körül, fojtó szagú, fehéres pára. Derengéssé halványította a falon és a mennyezeten elhelyezett kristályok fényét, eltorzította a távolságokat, és succubusként a fiú mellére nehezedett. Fabiant összezavarta a mágia. Afelől nem volt kétsége, hogy a köd Behta műve.
Látványosan pazarolja az erejét az öreg. Abban persze nem reménykedett a fiú, hogy mestere kifullad, elvégre a kelkori járatrendszer elöljárójárója üldözte őt. A sok egymásra halmozott varázslat azonban talán hoz valami nem várt mellékhatást, vagy Behta a mágia mámorában esetleg hibázik... Fabian tudása elenyészett a három vezető magiszteréhez képest. Kuwartit is csak az idegek harcában tudta legyőzni, ami óriási teljesítménynek számított ugyan, az elfet mégsem töltötte el elégedettséggel. Schywan soha nem viselkedett vele ellenségesen, de Fabian ugyanúgy tartott tőle, mint a Kör bármely más tagjától.
Ami pedig az elöljárót illette... máris nyerésre állt, anélkül hogy megmutatkozott volna.
Kacagást hallott a távolból. Olyan elragadtatás és őrület sütött belőle, hogy még a köd sem tompította a hang erejét. Fabian végigsimított a botját díszítő százlábún. Legyen hát! Ha akad egy szemernyi esély is, egy lehetőség, ő nem habozik majd kihasználni.
De nem ott, abban a szűk járatban, ahol Behta egyetlen lángcsóvával elsöpörheti. Mozgásra kényszerítette zsibbadó tagjait.
Végre egy nagyobb terembe ért. Olyan érzése támadt, mintha a szabad levegőn lenne. Majdnem el is felejtette, milyen az. A fehér felhő, ami valószínűleg csak körülötte gomolygott, szétterjedt a helyiségben, ritkásabbá vált. Az elf így pillantotta meg az első oszlopot.
Egész felületét faragások borították. Párhuzamos vonalakból álló, végtelenített ábrák váltogatták az elnagyolt állatábrázolásokat, amelyek nélkülöztek minden képzelőerőt vagy művészi hajlamot. A Fehér Faj bogárcsatlósainak művei bámultak vissza Fabianra öklömnyi kőszemükkel.
Ahogy egyre többet látott, a fiú szembesült a csarnok méreteivel. Egy óriási méretű barlangot fedtek le rovátkolt mészkőlapokkal. A faragott pillér egyedül nem tartotta volna meg biztonságban a mennyezetet, nyolc-tíz ikertestvére nyúlt a magasba. Fabian nem látta a barlang sötétbe vesző boltozatát; néhány fénykristály ugyan pislákolt a sziklába helyezve, de sok fényt nem adott. Cserébe viszont szokatlanul ünnepélyes jelleget kölcsönzött a helyiségnek, amit csak fokoztak az oszlopok tövében elhelyezett márványpadok.
Az elf összeráncolta homlokát. A díszes külsőség nem vallott a Körre. Igaz, soha nem járt addig az első szinten, sem a belső szentélyekben, ahol szertartásokat vezettek az Ébredő tiszteletére, de... Az egész egy túlértékelt, giccses kegyhely benyomását keltette. Újabb ok, hogy minél hamarabb elhagyja a barlangot.
Hamarosan rájött, félig eltalálta az igazságot. Jóval előrébb, a csarnok bal oldalához közel hatalmas oszlopcsonk állt. Tetejének éles, erőszakos ívű taréjai, a lábnyi széles repedések a kőben, a szétszóródott súlyos kődarabok néma mementóként tisztelegtek egy régmúlt csata előtt. A kör alakú, évszázadok óta haszontalan torzó körül kristálytáblák álltak, rajtuk fehéren izzó betűk hirdették a Kör dicsőségét. Fabian az első, sebtiben végigolvasott szakasz után tudta, hol jár. Rájött, egyfajta torz kegyeletből nem tisztították meg a területet.
Abban a csarnokban vívta utolsó ütközetét a Fehér Faj. Erőinek maradékát harcba szólítva, ezer lábon járó áradatként rohamozták meg a betolakodókat, akik tudásuk legjavát használva tudtak csak felülkerekedni rajtuk.
Nem mintha megérdemelték volna, gondolta Fabian. Indult volna tovább – önkéntelen reszketés futott végig a testén, ha Behtara gondolt –, amikor megpillantotta a falba ágyazódott monstrumot.
Irtózatos erő kellett, hogy a harminc láb magas, törhetetlen kitinnel borított rovartestet a sziklába préselje. Talán ugyanaz az erő rontotta le az oszlopot is. Mindenesetre emlékművé változtatta a hatalmas teremtményt: megőrizte az örökkévalóságnak a széles, lapos hátat, a robosztus rágószervet. A bogár testét hosszú, erős lábak tartották, elülső végtagjai viszont satnyán meredtek előre az összelappadt fej alatt.
Fabian néma elismeréssel mérte végig a monstrum sötétbarna tömegét, amelyet még az eltelt századok sem tudtak megfakítani. Elképzelte, amint hosszú lábain belegázol az esendő kétlábúak seregébe, rágószervével belehasít húsba, csontba egyaránt, hátán talán fehér bőrű, vak gazdái kuporognak, hogy a magasból zúdítsák a halált támadóikra... A fiú hirtelen elmosolyodott, bár összevert arca miatt ez elég torzra sikeredett.
Ironikusnak találta, hogy a bogárcsatlós halálában is képes volt bosszút állni. Adott neki egy ötletet.

Szilánkeső robbant ki a járatból, ami túl szűknek bizonyult a védőpajzs számára: a szürke gömb csikorogva hántotta le a kemény szikláról az egyenetlen felső réteget. Behtat persze mindez nem zavarta.
Némán, de annál eltökéltebben rontott a csarnokba. Száját vicsorgásba rántotta a vadászat izgalma és a kölyök, az őrök, de még saját kollégái iránt is érzett megvetés. A zöldes szellemkép felvillant előtte, de már nem volt szüksége rá. A fehér padlón tisztán kirajzolódtak a szökevény lábnyomai – az elf húzta az egyik lábát. Sérült és minden bizonnyal holtfáradt. Az öregember felemelte lángoló kezét.
Remek.
A köd alázatos kutyaként hátrált meg a magiszter elől. Behta kedvtelve nézett körül az Emlék Csarnokában. Szívesen időzött itt, ha tehette. Szónokolt a törött oszlopnál az áhítatos hallgatóságnak, vagy csak üldögélt valamelyik padon, és diadalról, nagyságról merengett.
Az ám, az oszlop! Meg a nagy bogár a falba préselve. A magiszter felnevetett. Micsoda szerencse, hogy Fabian lábnyomai is arrafelé vezetnek! Így legalább újra megcsodálhatja az emlékművet, mindenféle ostoba kitérő nélkül. Megszaporázta lépteit. A szeme elé táruló látvány mély elégedettséggel töltötte el.
Még egyszer, utoljára felvillant előtte a zöld fényből szőtt fantomkép, amivel a hely segítette, aztán szertefoszlott. Elvégezte a dolgát: elvezette ahhoz a törődött, piszokkal borított alakhoz, aki a csonka oszlop előtt hevert. Behta szíve nagyot dobbant. Visszaszívta magába a keresőmágiára szánt energiát.
– Végre... Végre! – lehelte. Talán attól tartott, felriasztja az eszméletlen fiút. Az teljesen beburkolózott kabátjába, a kámzsát is mélyen a fejére húzta. Talán ez volt az utolsó tudatos mozdulata, mielőtt legyűrte a kimerültség. A százlábú-faragással díszített mágikus eszköz hasznavehetetlenül hevert a test mellett.
Tehát eddig bírta a hajszát... Behtanak nem volt kétséges, hogy előbb-utóbb beéri az elfet. Nagy meglepetést okozott neki azzal, hogy egészen az első szintig eljutott, bár ezt inkább a többi magiszter ügyetlenségének köszönhette. Mindegy, nem számított többé. Rávigyorgott a háttérben tornyosuló bogárcsatlós tetemére, aztán megszüntette pajzsát: a soklapú gömbforma hathatós védelmet nyújtott, viszont belülről sem engedte ki a támadó varázslatokat. Behta vad mozdulattal előrelökte kezeit, és pusztító, páros tűzívet lövellt a padlón fekvő alak felé.
A kristálylapok nem bírták sokáig a nagy hőt, reccsenve törtek darabokra. Fabiant elsodorta a mágikus tűz ereje. Lángoló ruhában, fekete füstbe burkolózva csapódott neki egy márványpadnak, ami végül megállította. Mozdulatlanul, kicsavarodott tagokkal feküdt ott, mint a vásári mutatványosok zsineggel mozgatott bábui.
Az öregember felhagyott a lángok szórásával. A beálló néma csendet csak a tűz lobogásának hangja törte meg. Behta biztosra vette, hogy a másik halott. Ha támadása előtt még élt, a tűzcsapásba biztosan belepusztult. Óvatossága mindazonáltal nem hagyta el, amint apró léptekkel megközelítette áldozatát.
Valami nem tetszett neki. Képtelen lett volna megmondani, mi zavarja, de a test mozdulatlansága, a kaotikus csíkokban felszálló füst nem tudta megnyugtatni. Ingerülten lerázta kezéről a tűzvarázst, és a tetem fölé hajolt.
Egy pillanattal azelőtt jött rá, mi a baj, mielőtt megérintette volna. Nem érezte az égett hús bűzét. Semmit sem érzett.
Ahogy leégett a kabát róla, a magiszter végre jól láthatta áldozatát. Összeégett hullából egy halom kőtömb lett, néhány azok közül, amit az oszlopból robbantottak ki hajdanán. Kormos oldalukon jól látszottak a különös faragványok. Úgy válogatták össze őket, hogy összerakva egy elnagyolt emberi alakot formázzanak.
Becsapták! Akkor tehát... Behta nagyot hördülve egyenesedett ki. Tekintete ide-oda cikázott az Emlékek Csarnokának árnyékokkal borított oszlopai közt, miközben újabb varázslatra készült.

Magasan a feje fölött, az emlékmű-oszlop csonka tetején Fabian elérkezettnek látta a pillanatot. Amúgy sem várhatott volna tovább: az erőnövelés, amit magára olvasott, pillanatokon belül kifullad. A segítsége nélkül nem tudott volna felmászni a csonka oszlop tetejére. Mint ahogy azt a kődarabot sem bírta volna el, amit most a feje fölé emelt.
Különös feszültséget érzett, amint a holt súly megpróbálta összenyomni. A hegyes kitüremkedések a tenyerébe mélyedtek.
Behta fejére dobta a tömböt.

Schywan a felvonóhoz vezető járda fémkorlátját támasztotta. Mögötte hatalmas farönkökből összerótt torony állt, rúnákkal borított vaskapcsok gondoskodtak arról, hogy mozdíthatatlanul, szilárdan tartsa a helyét. Teteje beleveszett a kivezető kürtőbe, amiben ott kéklett a szabad hajnali ég kékje. Fabiannak úgy tűnt, a torony egyenest az égig nyúlik. Elszorult a torka, alig tudott megállni a lábán. Friss, hideg szél süvített be a kürtőn keresztül.
A fiú nyomorúságos látványt nyújtott. Mintha egy rongyokba öltöztetett goblin vánszorgott volna elő a széles, csempézett padlójú folyosóról. Botja nélkül valószínűleg négykézláb mászott volna, mint az állatok.
Elküzdötte magát a korlátig, ott nehézkesen leült, és nekitámaszkodott a fémrácsnak. Nem zavartatta magát Schywantól, hátrahajtotta fejét. Felidézte magában a dobás utáni perceket.
Az erőnövelés félúton merült ki, miközben lefelé ereszkedett az oszlopcsonkról. Az utolsó métereken már zuhant. Keményen megütötte fájós lábát, a kíntól percekig némán tátogott.
Behta magiszter kicsivel odébb hevert. Nyakán ősz hajszálakból, csontdarabokból, húsból és agyvelőből összegyúrt massza éktelenkedett. Fabian útja további részében csak arra tudott gondolni, vajon az öregember fej nélkül áll-e ezek után az Ébredő színe elé.
Schywan egy percig elgondolkodva nézett maga elé, aztán feltápászkodott és odasétált a fal egy kiszögelléséhez. Felemelt egy vizes tömlőt, ami addig a szikla takarásában hevert, ivott belőle, majd odadobta Fabian elé.
– Igyál! – mondta szenvtelen hangon.
A fiú engedelmeskedett, de közben gyanakvóan figyelte volt tanárát.
– Most végez velem? – kérdezte, miután végzett.
– Nem. Kedvem lenne hozzá, de más a parancs.
– Kinek a parancsa?
Felelet helyett a szakállas csak nézett rá. Nyoma sem maradt a gunyoros, de jóindulatú magiszternek. Helyette egy rideg, kegyetlen alak bámult le az összetört elfre.
– Talán időt takarítottál meg nekik – szólalt meg végül. Fabian érezte, igazából nem is neki válaszol, csak fennhangon tűnődik. – Talán ezzel ellensúlyozzák, hogy nem kellett kockáztatni néhány igazán értékes eszközt.
–Eszközt? Én nem...
– Vadászokat. Az ő feladatuk lett volna eltüntetni Behtat, nem a csalié.
Könnyed mozgású, füstszürke vértbe öltözött alakok kígyóztak elő a felvonó oszlopai közül, a sziklák takarásából, olyan helyekről, ahol az elf nem is sejtett volna rejtőzködőt. Két, vagy három pengét viseltek, arcukat fekete selyemmaszk takarta. Fabianban fellobbant a menekülés kényszere, amint az egyik vértes zöld szemébe nézett. Azok a harcosok gyilkosoknak születtek.
Hórihorgas, nesztelen léptű alak térdelt le Schywan előtt egy pillanatra, majd felegyenesedett. A magiszter kurta bólintással fogadta a köszöntést. Intett, mire a maszkosok félkörben felsorakoztak mögötte. Az elf kifújta a tüdejében rekedt levegőt, és gúnyosan elmosolyodott. Megértette, mi történt.
Schywan, nyílván a Kör fejeitől, utasítást kapott Behta... félreállítására. Ehhez meg kellett teremtenie a megfelelő alkalmat, hogy feltűnésmentesen végezhessen az elöljáróval. És mi lehetne jobb alkalom a zűrzavaros hajszánál, mikor is mindenki egy szökött tanítványt üldöz? Az teljesen mellékes, hogy ő életben maradt, mi több, ő végzett Behtaval. A parancsot teljesítették.
– Eleget elmélkedtél – vetette oda neki Schywan. – Most takarodj a szemem elől!
Fabiant nem zavarta a hangnem. Miután bebizonyosodott számára, hogy valóban megkímélik az életét, nem vett többé tudomást a hideg szemű magiszterről és csatlósairól. Helyette felfelé bámult, az oly rég áhított szabadság kéklő szeletére.
Különösen érezte magát. Addig azt hitte, mindent a saját erejéből ért el – pedig csak egy láthatatlan szálakkal mozgatott báb volt a nagyok bábszínházában. Értéktelen szereplő, játékszer. Csali, ami a szabályokat felrúgva visszamart a vadnak. A csalódottság nyomait kutatta magában; a dühöt, megaláztatottságot, amiért kihasználták. Bosszúvágyat. Fájdalmat elrabolt gyerekkora miatt. Mikor semmit nem talált, rádöbbent, ha valaha is érezni akar valamit, mennie kell. Minél előbb.
Fájdalom nyargalt végig testén, amint a korlátba kapaszkodva felhúzta magát. Sebei körül a hús bedagadt és megkeményedett. Magához vette botját – a faragott fán, lévén mágikus eszköz, nem hagyott nyomot Behta tűzcsapása –, és nehézkesen szembefordult Schywannal. Nem vett tudomást a maszkos harcosokról, de érezte a feléje áradó személytelen, gyilkos szándékot. Hirtelen megszédült, csak a botjára nehezedve tudott talpon maradni. Látta, hogy a magiszter egykedvűen félrenéz. A gyűlölet, amit eddig hiányolt, egy pillanat alatt kivirágzott Fabian lelkében.
Tömött hátizsákot dobtak a fiú lába elé.
– Élelem és ruha – mondta Schywan. – A Kör nem szeretné, ha nem egyenlítődnének ki az energiák.
Fabian a szíjánál fogta meg a hátizsákot: a hátára véve elesett volna vele. Nem bólintott a magiszternek, nem köszönte meg a csomagot. Egy rosszul indult életért nem adhattak elég kárpótlást.
Lassan, kínlódva haladt végig a feljárón, botja tompán koppant a szürke kövön. Magán érezte a harcosok tekintetét. Egyetlen rossz mozdulatára előkerültek volna a fényes pengék, és Schywan ide vagy oda, összeszabdalt hullaként végezte volna, egy karnyújtásnyira a szabadságtól.
– Még valami.
A fiú megtorpant, de nem fordult meg.
– Amint engedélyt kapok rá, utánad uszítok mindenkit, aki fölött hatalmam van. Hogy helyre álljon az én egyensúlyom is.
Fabian bólintott, de nem szólt, csak tovább vánszorgott. Végül eljutott a felvonóig: tíz négyzetlábnyi simára csiszolt acéllap tükrözte vissza elgyötört alakját. Ledobta a hátizsákot. A felvonó enyhén megremegett, ahogy az aljára erősített kristálytömbökben életre kelt a mágia. Mielőtt elindult volna felfelé, a fiú szembefordult az őt néző Schywannal. Még egyszer, utoljára végignézett a barlangon. Gondolatban ismét végighaladt a számtalan félhomályos járaton, könyvek fölé görnyedt a könyvtárban, a szobájában pedig naplóját írta az apró lámpás fényénél.
Mindent magával visz, amit itt kapott. A jót éppúgy, mint a rosszat.
A kürtő nyílása – feketével szegett vakítóan kék kör – egyre közeledett felé. Fabian megfürdette arcát a szabadon beáramló szélben, fényben. Remélte, ez végre nem más, mint aminek látszik.

3.333335
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.3 (3 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2014-12-15 11:56 Kelvin

Kelvin képe

Ötödik rész.

 

"...Lámpámba az éjnek

pilléje repdes,

Gyász vergődik a falon..."

k, 2014-12-16 10:25 Roah

Roah képe
5

„Továbbra is sántított, botja segítségével tudott csak haladni, igen keservesen.”

„Nem tudhatta, hogy Behta magiszter parancsára tűntek el az első szintről, halálbüntetés terhe mellett.”

„Nem tudta, mennyit aludt, mikor görcsbe rándult testtel magához tért, csak azt, hogy indulnia kell, de azonnal.”

Gyors egymásutánban sok a tudta valamelyik alakja.

Az elsőnél szerintem kihúzható, a megmaradt szavakat csak ragozni kellene, a másodiknál talán lecserélhető sejtésre, tehát „Nem sejtette…”, a harmadiknál meg maradhatna is.
Hm?

„Behta jelenléte jéghideg pengeként hasított belé, fel a gerincén egészen a tarkójáig. Ott megállt, és gonoszul lüktető fájdalommá változott.”

Zűrzavaros, képzavaros mondat, mindkettő. Furcsán hangzanak egymás mellett: csak akkor piszkáld, ha más olvasó is megjegyzi.

„Egy megközelítőleg hatszáz láb átmérőjű barlangot fedtek le rovátkolt mészkőlapokkal.”

Hol marad a narráció határozottsága? A másik meg a lábazás. Van még ezen a környéken ilyen mértékegységgel megjelölt leírás; ízlésbéli kérdésnek vélem ezt is. Azt hiszem, méterre van állítva az agyam, úgy könnyebb számolnom, a paramétereket jobban látom.

„Schywan, nyílván a Kör fejeitől, utasítást kapott Behta... félreállítására. Ehhez meg kellett teremtenie a megfelelő alkalmat, hogy feltűnésmentesen végezhessen az elöljáróval. És mi lehetne jobb alkalom a zűrzavaros hajszánál, mikor is mindenki egy szökött tanítványt üldöz? Az teljesen mellékes, hogy ő életben maradt, mi több, ő végzett Behtaval. A parancsot teljesítették.”

De ha a Körnek ekkora hatalma volt, miért volt szükség csalira? Ha valaki feleslegessé vált már, és többet ártott, mint használt, ha kártékonynak minősült, miért nem állították rá Schywant, hogy repítse a levegőbe Bethát?

Az ifjút amúgy féltettem; hogy átáll a sötét oldalra. Amikor megölte azt a kölyköt, az a nyissz…
De tudod, mire jutottam?
Hogy egy egészséges forma lesz, ha okosan bánik az erejével, tudásával, benne van a jingjang, a jórossz, nem elfes, inkább humánus tulajdonság-jegyek.
Azt vallom, így a helyes, mindig egy erős mezó, mindig legyen benne a karakterben mindkét kvalitás, ne dőljön se jobbra, se balra, haladjon a kettő közöttt – nem ettől lehet egységes a lelki harmónia?

Kapsz egy ötöst, Hematith.
Szó szerint felüdülés volt a Karcon egy jól megírt fentezit olvasni, köszönöm a kikapcsolást, az offolást.

Azt hallottam, hogy télen azért tesz jót a szoli, hogy kapjon a szervezetünk egy kis adag Dé vitamint, állítólag három perc műnapozás is kegyben részesíti a hormonokat, közérzetet, és noha a napfényt nem pótolhatja – hisz’ alig süt ki az égen, vakít, fáj a fény, annyira elszokunk tőle az évszak korai sötétségében -, állítom, hogy van benne igazság.
Számomra ilyen a te sztorid: jót tesz a felhasználóval, pihenteti, tényleg kiszakítja a valóságból, csak ül a történet mellett, mint nyáron a Duna partján, egy lapos, méretes szikladarabon, sortban, mezítláb, és hallgatja a vizet, a hullámok susogását.

Bátran ajánlom mindenkinek!

Remélem, jönnek még Hematith novellák; például az a Horizontos.

https://www.youtube.com/watch?v=ozwdgo9Fv5M

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2014-12-16 17:20 Hematith

Hematith képe

Igen, korábbi javításnál már volt ilyen problémám, de ezek makacsul bennmaradtak. Bár szivacs az agyam most, kijavítom őket.
A képzavarnál a "jelenlétet" talán kiválthatnám mással, hogy festene úgy? Ugyanazt az érzést értettem rajta, mint amikor Kuwarti elhaladt a szobák mellett.
Megközelítőleg... Biztos, hogy fontos ide a határozottság? Félig-meddig természetes képződményről beszélünk, amit nem centire pontosan alkottak-alakítottak olyanná. A történet szempontjából meg elég tudni, hogy jó nagy:d Vagy elég ha ennyit írok?
És hogy miért kellett a színjáték, felhajtás? A látszat miatt. Ha a tagok azt látják, a Kör bármikor elintézheti a saját belső vezetőit is - bár Kör-szinten egy nem túl jelentős vezetőt -, simán megrendülhet a bizalmuk, hűségük, fegyelmük. Kibonthattam volna a novellában, igazad van:)
Nem tudom, Fabian meg fog-e birkózni a múltjával. Az biztos, hogy nagy genyó lesz belőle:D Ez a minimum; maximumnak egy ok nélkül gyilkoló, beteg állatot gondolok. De ez már nekem se tetszene. Kiderül majd számomra is, megleli-e a lelki harmóniáját.
Köszönöm, hogy kitartottál a végéig, és persze nagyon örülök, hogy tetszett:)) Már csak az kéne, hogy más is hozzászóljon, mert csak a kommentekből tudhatom, ki olvassa egyáltalán:)
A Horizont azt hiszem nagyon hosszú lenne ide. Majd valami rövidebbet.
A végére jöhet az én verzióm, ami számomra remekül passzolt az egész történethez; bár elég furcsa az ének, a szöveg és a zene megadta az alapot a sztorihoz. Az Eddával viszont ki lehet kergetni a világból:P

https://www.youtube.com/watch?v=vcRZuXI19Do

sze, 2014-12-17 13:43 ORK (nem ellenőrzött)

Nekem is határozottan tetszett, a másik tanítvány megölésén kicsit felvontam a szemöldököm, leütni is elég lett volna, vagy valami, de hát nem kell kristálytiszta jó karaktert ábrázolni.

sze, 2014-12-17 16:46 Hematith

Hematith képe

Elég lett volna, persze, ha nem ébred rá arra, hogy ugyanolyanná kezd válni, mint akiktől menekül. Nem múlt el nyom nélkül az odalent töltött idő.
Örülök, hogy tetszett, köszönöm:)

cs, 2014-12-18 08:42 ORK (nem ellenőrzött)

Mondjuk lenne egy kérdésem, mikor Fabian ráomlasztotta a járatot az üldözőkre, akkor már kapott mágikus segítséget? Ha ő erre egyedül volt képes, egy magisztertől azt várnám, hogy legalábbis szőnyegbombázást csinál.

Amúgy tetszett, hogy a találékonyságával hogy győzött le tapasztaltabb ellenfeleket.

cs, 2014-12-18 08:56 Roah

Roah képe

Azért nem vitte el szárazon az ifjú. Szerintem nem - épp ez az! Sakkoztak a sziklákkal; az ifjú így, a magiszter úgy - és mindkettő kifáradt, a magiszter meg alul maradt.

Már a történet első mondata - első epizód - is arról szól, hogy a srác nem egy szokványos tanítvány. :))) Az hagyján, hogy a golyónál is ő nyert - kapta is az ívet érte -, de még meg is bűntették, a naaagy magiszter majd' felrobbant a pipától, hogy egy kölyök legyőzte az elméjét.
A szikláknál sem lehetett másként. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2014-12-18 16:01 Hematith

Hematith képe

Nem, nem kapott semmit. A magiszter meg végül is hozta a formáját: kivédte, utána pedig visszafordította a varázslatot. A fiú nem lett volna képes mindkettőre. Plusz a mindig nyugodt Kuwarti ott erősen kibillent a lelki egyensúlyából.

sze, 2014-12-17 15:50 Obb

1

Végigolvastam.
Gondolkodtam azért egy darabig, hogy megjegyezzem-e egyáltalán vagy hagyjam a francba. Inkább az előző mellett döntöttem.
Ez óriási visszalépés tőled. Mintha egy kicsit bénácska író innen-onnan összeollózott, majd ötvözött volna ezt azt a legkisebb eredetiség igénye nélkül. És ez a szövegre is nagyon rossz hatással van, mintha emiatt végig keresgetnéd a szavakat. Ritka az olyan rész, ami gördülékenyen menne.
Azért mondtam el mindezt, mert az Álmokban Vadászó a kategóriájában a legnagyobb kedvencem, és ha már megjelent, akkor csak szólnod kell, és valahogy megveszem.

sze, 2014-12-17 16:40 Hematith

Hematith képe

Mindenképp érdekel a véleményed, nem csak most, általában is:)
Nem fogom védeni meg magyarázni, ugye minek. Ez most nem jött be neked, ez van.
Vadászóból talán lesz valami, talán nem, igazából már nem is érdekel. Megírtam, és olvasta néhány ember. Ez is eredmény:)

sze, 2014-12-17 17:27 Obb

Az hogy miért nem jött be, megpróbáltam objektíven és tömören összegezni. Hangsúlyos ebből az objektivitás, mivel pont ezek azok a szempontok, amiért az Álmokban Vadászó elérheti az a célközönségét, ez pedig valahol a hetven hetedik vonalban kullog. Ha gondolod, kiszedhetek dolgokat, amit a döcögéssel kapcsolatban írtam. Csak szvsz. ezzel nem kéne foglalkozni.
Tudom, értem az elkeseredésedet, de ha mégis mész tovább, akkor tedd amarra, az jobb út. Legalábbis nekem ez a véleményem.

sze, 2014-12-17 17:51 Hematith

Hematith képe

Ne érts félre, tudomásul vettem, és köszönöm is, hogy elmondtad. Nem emiatt vagyok elkeseredett, de ha tudod, akkor nem részletezem, max privátban:)
A döcögés csökkentése valószínűleg tényleg nem javítana az összképen, ha az egész ilyen lehangoló számodra. Célközönség... Soha nem volt túl népes olvasótáborom:)
Persze igazad van: a Peremvidék sokkal több lehetőséget rejt, és csalogatóbb, mint ez a világ. Igazából oda többet is írok. Meglátjuk a következő Peremes novella milyen fogadtatást kap (már kész van).

sze, 2015-01-07 13:09 Para Celsus

Para Celsus képe

Nnnna, csak tudtam időt szakít'ni rá, és végigolvastam :D
Azt vettem észre - induljak messzebbről, a popkultúra felől - hogy manapság kétfajta negatív híró egzisztál az írásokban/filmekben. Egyrészt ugye az operettgonosz, akinek célja "elpusztítnai a földet" (dzsászt lájk Kobrák a dzsíájdzsórajzfilmben), akik "pusztítnak, mert pusztít'ni kell, slussz, ne kérdezz olvass, hülyegyerek, ha nem lenne gonosz, ki ellen powerkodna a hős?" - másrészt - valami sajátos transzformáció révén - a nyolcvanas évek überbrutál, tesztoszteronszagú vadbarom főgonoszait/gonoszait kiszorították a lenyalt hajú (anime/mangakultúrában lehetőleg kék, ezüst vagy rózsaszín hajszínű), feminim, nyáladzék antagonisták. Olyanok, hogy a legtöbbjük "nem is tehet róla, rossz volt a gyerekkora, a szülei nem törődtek vele, egész nap otthon kellett ülnie, és bámulta a Szomszédok ismétlését, azért lett szegény egy picit goni". Az ilyeneket az ember nemhogy nem utálja, de még együttérezni sem tud velük, mert afféle szánalmi overkill áldozatai lesznek.

Szóval nehéz olyan karaktert találni, akinek megvan a maga motivációja, hogy evil (evil? vagy legalábbis ne pozitív pofa) legyen, háttértörténettel bír, úgyhogy nem válik papírmasévá, ugyanakkor nem is a bugyinedvesítésre meg a "rossz gyerekkora volt"-faktorra hajt.

A barlangi világ engem a Barlangi szörnyeteg c. H. P. Lovecraft novellára emlékeztetett, a játék a golyókkal valamiért Herman Hesse Az üveggyöngyjáték c. regényét juttatta eszembe (fene a bibliofil fajtámat, hogy MINDENRŐL eszembe kell, hogy jusson VALAMI) - a többi kicsit miéville-es (na ja, manapság már mindenre ráhúzzák a miéville-es jelzőt, elég, ha egy karakter elszellenti magát, vagy ha nem a tolkieni mese-mese-mátka leosztásban játszanak, akkor az már miéville-es), mondjuk az erőszakolós résznél kicsit döccent nekem a sztori - mintha az elf modern-felvilágosult-liberál' fejjel gondolkodna a dologról. (Ebben a környezetben nevelkedik, ahol mindenki természetesnek veszi a homoerotikus erőszakot, ő miért nem?)
Az angolszász mértékegységek tényleg furák. Jó lenne egyszer olyat olvasni, ahol rőf, lat, öl, stadion(!), sing vagy arasz szerepel az örökös lába(do)zás helyett :D

Aztán az üldözése egy kicsit olyan érzést keltett bennem, mintha egy Bruce Lee-filmet néznék. Tudod, mikor a Sárkány áll egy helyben, körülötte kering nyolc-tíz rosszfiú, de azok előzékenyen, egyesével másznak rá a kung-fu-királyra. Fabian egyszer már megsz.patta a könyvtárost, erre az megint peer-to-peer letöltésben megy oda (oké, a góré erejét kölcsönbe vette, de az erő nem helyettesíti a tapasztalatot). Amúgy tetszett, frankó volt, most mondanám, hogy "miért nem látom nyomtatásban?" egyrészt nincsenek illúzióim a hazai száj-fáj kiadással kapcsolatban, másrészt pedig amilyen műveket olvastam bizonyos kiadóknál, még te blamálnád magad, ha kutyaütőkkel kerülnél egy kötetbe. Meg mondanám, hogy kedvet kaptam egy fantasy írásához, de már vagy négy éve nem írtam klasszik' fantát, nem is fogok. De ezt olvasva megkísértett a gondolat.


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2015-01-07 19:48 Hematith

Hematith képe

Az igazat megvallva izgultam a kommented olvasása közben, de a végére csak fellélegeztem:) Köszönöm, hogy elolvastad.
Az eszmefuttatásod alapján Fabian - ha nem is pontosan, de - beleillik a második csoportba. Elvégre neki se volt egy non-stop vakáció a gyerekkora. Mindenesetre ha olyan katasztrofálisra sikerült volna a karakter, ledorongoltad volna:)
Rugdoss meg, köpjél le, de Miéville és én eddig elkerültük egymást. Mea culpa. Lovecraft biztos hogy hatott rám, ha nem vettem észre, akkor is:D Ugyanez igaz a korábban említett sötét elfes regényekre. Amúgy emiatt ne szabadkozz, én is így vagyok a dolgokkal; mindenről beugrik legalább egy kép.
Igaz, hogy a katakombákban megtűrt dolog a "homo-erőszak", de az túlzás, hogy természetesnek veszik. Főleg a szenvedő alanyok nem:) Valahogy talán úgy, mint a börtönökben. (nincs pontos képem a büntetőintézményekről, tévedhetek is.)
A mértékegységekben totál igazad van, vesszen a láb! Rossz beidegződés.
Tényleg kicsit túlheroizáltam a fiút... Próbáltam, próbálom szépíteni a befejezéssel. Hogy nem véletlenül alakult úgy, ahogy. Legközelebb jobb lesz:)
Végezetül... Rohadtul örülök, hogy tetszett, és ez nem kötelező udvariaskodás. Illúzióm nekem is egyre kevesebb marad, de nem azért, mert elszálltam, és nem keverednék akárkik közé; aki ismer, tudja, nagyon is sok bátorításra van szükségem. Mások az okok, de ezeket nagyjából ismerjük.
Az utolsó gondolatodra meg: nem tudom, hányadik legjobb dolog, amit egy írás elérhet, de a top ötben biztos benne van. Még egyszer köszönöm.

sze, 2015-01-07 21:05 Para Celsus

Para Celsus képe

Na, pont a lényeget hagytam ki, jellemző - szóval pont hogy jól egyensúlyoz a karakter. Egyrészt van motivációja, megértjük, de mégsem egy sajnáltatott figura.


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2015-01-07 21:28 Hematith

Hematith képe

Reméltem, hogy ennek ellenére jól értettem a dolgot:) Sajnáltatni semmiképen nem akartam, Rambo meg nem lehetett volna belőle. Épp elég bónusz a hatalma.

sze, 2015-01-07 20:24 ORK (nem ellenőrzött)

Én azon gondolkoztam, lehet ezt még picit hangsúlyozni lehetett volna, Fabian milyen mágikus segítséget kapott.
Pl mikor kardot fogott tanítvány torkára, magiszter olvashatta volna elméjét (ha itt van ilyen mágia) vagy leomlaszthatták volna összes feljáratot legfelső szintre egy kivételével ahol lesben állnak.

sze, 2015-01-07 20:36 Hematith

Hematith képe

Utóbbi túl direkt lett volna, azt hiszem. Itt pont arra ment ki a játék, hogy fű alatt cselekedjenek. Közvetlen segítséget meg nem kapott; édesmindegy volt, túléli-e a fogócskát.

cs, 2015-01-08 17:41 ORK (nem ellenőrzött)

De az azért szempont volt, hogy azután patkoljon el, hogy sikeresen kicsalta a főmagisztert.

4 csillagot adok, nekem tetszett, hogy kicsit feldobtad szokásos high fantasy elemeket a kiirtott rovarszerű fajjal, és az hogy mágiánál gondoltál olyanokra is, hogy energiapajzs kilövést is akadályozza.

cs, 2015-01-08 18:31 Hematith

Hematith képe

Köszönöm:)
Így van, jól látod. Ennek ellenére nem kapott segítséget. Kapott volna, ha rászorul, és az én mesém is tovább tartott volna:) A kukaccal se törődik senki, miután a hal rákapott.
Igyekeztem nem klisésen-ollózva, plusz logikusan írni, ez lett belőle. Legközelebb jobb lesz. Oda is várom a véleményed majd:)
(A rovarok csak a szolgafaj a fehér humanoidok mellett:))

cs, 2015-01-08 18:56 ORK (nem ellenőrzött)

"Legközelebb jobb lesz. Oda is várom a véleményed majd:)"

Nem volt ez rossz. :) Az érzés kölcsönös, amint túljutok a vázlatfázison a hosszabb sztorijaimnál.

szo, 2015-02-21 20:03 ORK (nem ellenőrzött)

4

Újra kezdtem az olvasást.

"A csend súlyos hálót szőtt az ablaktalan teremben állók közé. Láthatatlan szálai beborították a falakra feszített, kortól sárga pergameneket, a munkaasztalokon álló lombikokat, úgy tűnt, még a lámpások fényét is elhalványítja."

Költői :) bár továbbra is picit túlzásnak találom ezt az elhomályosítást.

"felületén villódzva tört darabokra a lámpák fénye

A pislákoló fényben szobája idegennek tetszett, megváltoztak a kontrasztok, az arányok. A hely, ahol évekig élt, vörös húsból épített kamraként vonaglott körülötte, egy szívként, amely örökké tartó munkájával a Kört szolgálta.

Ide-oda rebbenő tekintete, testének apró, hirtelen mozdulatai egy rágcsálóéra hasonlítottak."

Ezek nagyon tetszenek. :)

Amit viszont utólag sem értek : miért van az, hogy egy szerencsétlen tanítványt megöl, Kutiot meg életben hagyja elsőre? És ha csak egy kijárat volt, miért nem ott álltak sorfalat az üldözői, aztán majd megtalálják előbb-utóbb?

Azt se értettem, ez miért olyan jó a Körnek, hogy így rabságban tartja a tanítványokat? Ez olyan, mint rabszolgák kezébe adni a fegyvert. Hogy számíthatnak rá, hogy valaha is hűségesek lesznek?

szo, 2015-02-21 20:36 Hematith

Hematith képe

Köszi, hogy újra elolvastad:) Nagyon jólesik. Próbáltam erős, figyelemfelkeltő képpel indítani, talán sikerült is.
Amiket nem értesz... na figyi.
Kutiot az elején életben hagyja. Mert még sohasem ölt azelőtt. Soha. Ahogy telik az idő, megy tovább a sztori, úgy lesz a gyilkolás egyre könnyebb neki. Igyekeztem , hogy ne csak a történet haladjon, hanem a szereplő jelleme is változzon.
Nemcsak egy kijárat volt, erre valahol céloztam is, azt hiszem. Ha nem, az én hibám, a szándék megvolt bennem:)
Rabság. Internátusról hallottál már, ugye? Ludovika? Biztos van, volt még rengeteg oktatási intézmény, ahol nem babazsúr a tanulóidő. A másik, hogy számtalan pszichológiai, nevelési fogás van, amivel fegyelmet és engedelmességet sulykolnak a tanítványokba. (Sardaukar-képzés a Dűnében, hm?)
Azt hiszem, ezek érthetőek amúgy, de ha nem így van, cáfoljanak rám a többiek is, és akkor magam leszek a két lábon járó belátás:)

szo, 2015-02-21 20:49 ORK (nem ellenőrzött)

Értem, köszönöm. Talán a felvonó miatt tűnt úgy, hogy az az egyetlen kijárat. Igen, olvastam olyanról én is, hogy csak az első ölés volt a nehéz.
Dűne nekem nem jött be, de Sardaukar kiképzés megvolt. Hmm, lehet hogy az zavar, hogy csak elnyomást meg erőszakot olvastam, ugyanakkor szerintem a másik serpenyőbe is kéne tenni valamit.
Tehát Sardaukarok azért megkapják azt is, hogy bűnöző voltál, de a Császár nagy megbecsült elitkatonája lehetsz és te tarthatod egybe a Birodalmat meg ilyenek, lehet hogy erről az Ébredő kultuszról is lehetne még pár szót ejteni.

szo, 2015-02-21 21:02 Hematith

Hematith képe

Jó lett volna, de akkor nem tudom mikor fejezem be:) Ebben igazad van. Ha úgy alakul, egyszer majd folytatom ezt a szálat, Fabiannal, Ébredő-ügynökökkel, okleveles, már levizsgázott mágusokkal együtt. Akkor és ott több időt szánok a háttérfinomságokra, ezt megígérhetem:)

szo, 2015-02-21 21:06 ORK (nem ellenőrzött)

Köszönöm, kíváncsi leszek rá. :)