Az androgün

A fiú a zsúfolt belvárosban várt kedvesére. Izgatott volt, mint minden alkalommal a vele való találkozáskor, de ezúttal a tőle kapott e-mail nem hagyta nyugodni. Írása meglehetősen felkavarta, alig tudott uralkodni magán, de nem kellett sokat türelmetlenkednie: a lány hamarosan megérkezett, s azon nyomban beültek a sarkon lévő keleti hangulatú teaházba, hogy megbeszéljék az éjjeli élményt.
Rövid mellékzönge után a tárgyra tértek. Kielemezték közös álmukat, ami szinte minden részletben megegyezett: egy nemtelen (vagy inkább kétnemű?) lénnyel beszélgettek. Noha egyikőjük sem emlékezett rá konkrétan miről is társalogtak, de abban mindketten egyetértettek, hogy álmuknak különös jelentése van, és nem lenne szerencsés csak úgy átsiklani felette.
Hevesen találgatták e jelenség okát és üzenetét. Dűlőre nem jutottak annak értelmezésében, viszont megállapodtak abban, hogy mindez érdekes szimbóluma lehet kapcsolatuknak. A beszélgetés lendülete nem lankadt az elkövetkezendő órákban, hiába terelődött át időközben a szó szokásos témáikra. A megnyugtató atmoszféra érdekesen keveredett össze a hangszóróból hallható szitár hangjával, a vizipipa illatával, a jóleső érintésekkel és a forró Trüffel-tea ízével.
Másnap reggel a lány némileg zaklatottan hívta fel a fiút, aki szintén felfokozott érzelmi állapotban volt. Oka az androgün volt, aki az éjjel újbóli tiszteletét tette álmukban. Így aztán napról-napra jobban vágytak álomra hajtani fejüket. A hétköznapi dolgoknak egyre kevesebb figyelmet szenteltek az álombéli alak miatt; az ugyanis mindinkább túlvilági színezettel fűszerezte meg közös álomképeiket, egyre több melegséget és fényt árasztott. Mintha egymásért is jobban rajongtak volna − ébren. Mivel napirendre semmiképp sem tértek a dolog felett, elhatározták hát, kezükbe veszik a beszélgetés folyamát.
− …fel kell elevenítened neked is, újra bele kell jönni. Csak így tudhatjuk meg, mit szeretne nekünk üzenni! − magyarázta a fiú lelkesen még mindig ugyanazon a teaházban, ugyanabban a fotelben, csak épp négy nappal később.
Lelkesedés ide vagy oda, először mégis a lánynak sikerült öntudatra ébredni a következő hajnalon. Újonnan megismert közös ismerősük ismét jelen volt, ahogy megszokhatták – szinte menetrendszerűen. Ébredés után repesve tudatta a hírt a barátjával, miszerint akarattal beszélgetett a lénnyel. Elmondta, hogy egyetlen egy kérdést sikerült neki feltennie: születése időpontjáról érdeklődött. Mint kiderült, az androgün három hónappal ezelőtt született meg (a „Ki vagy te?” kérdésre adott válaszra azonban már nem emlékezett). Barátja kissé csüggedt volt attól, hogy nem volt észnél álmában - egyébként élesen vissza tudott idézni élesen maga előtt minden egyes momentumot. Ezzel együtt valami izgalmas sejtelem ébredt fel benne… az ismeretlen fantasztikum felfedezésének élménye… Egyre inkább tudta, miről is van itt szó, de nem árulta el a lánynak. Szeretett meglepetéseket okozni barátnőjének, s főleg az töltötte el mindig örömmel, ahogy örül azoknak.
Kis eltéréssel a következő álmuk is ugyanaz volt, talán csak a helyszín változott. A boldogságot árasztó nemtelen fénylény azonban változatlan volt, s valahol mélyen mindketten úgy érezték a vele való találkozáskor, mintha évezredek óta ismernék őt. Ez alkalommal válasz érkezett a kérdésre, melyet olyannyira akartak tudni:
− Mi vagyok!
A fiú korábbi gyanúja teljesen beigazolódott, az a rejtélyes valaki ők maguk, kettejük misztikus ötvözete, egy szeretet által létrejött fúzió eredménye.
Ennyire feldobottnak és izgatottnak még nem érezték magukat. A következő éjszakára teljesen felkészültek, minden energiájukat beleadták a cél érdekében (hogy teljes legyen a siker, ezúttal együtt aludtak ezen az éjszakán). Álmuk eleven és erős volt, mint még soha eddig. Élénk, éber, felemelő beszélgetés zajlott le köztük és az androgün között ezen a titokzatos helyen, ami csupán a fejekben létezett… vagy netán egy nem létező-mindenütt jelenlévő közös tudatuniverzum óceánjának valamelyik cseppjében?
− …valóban én és ő vagy te?
− Igen, bármilyen hihetetlennek hangzik. Az a közös vagyok, amit ti alkottatok.
− Azzal jöttél létre, hogy együtt vagyunk?
− Igen. Energiát fektettetek ebbe a kapcsolatba. Ami kettő volt, eggyé vált és összesűrűsödött… és lettem.
− Rendben. Tudok veled beszélgetni,… vagyis magunkkal. De hol vagy, amikor mi ébren vagyunk?
− Közöttetek… Benned és benne.
− Jó lenne Vele találkozni itt és most, hogy hármasban beszélgessünk, így talán megtudhatnánk, miért is…
− Azt nem lehet.
− Miért nem?
− Egyszerűen nem tudsz. Nincs rá lehetőséged. Amíg engem látsz, nem látod őt tőlem.
− Ezzel biztosan ő is így van. Tőled nem látjuk egymást.
− Valóban. Ha látnátok egymást, akkor viszont én nem lennék. Úgy tűnik, kissé neheztelsz rám emiatt.
− Egyáltalán nem. Csak ez az egész olyan különös… és egyben mókás is. Ritka érdekes önmagunkkal beszélgetni. Van azonban egy olyan érzésem, hogy valamivel több vagy ennél.
− Lehet igen, lehet nem. Azt viszont ne felejtsd el, hogy amíg együtt maradtok, én csak addig élhetek.
− Utána hova tűnsz? És előttünk hol voltál?
− Nem hiszem, hogy ennek a kérdésnek itt van értelme...
− Egyet mindenképp meg kell kérdeznem… Mi értelme van a jelenlétednek? Mondd meg kérlek, miért jelentél meg nekünk? Mit akarsz üzenni?
− Ezt már el…
Felébredtek. Egymás mellett fekve, a koromsötétben már tudták a választ. Soha többé nem álmodtak az androgünnel.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2016-07-16 06:58 Dana

Dana képe

Kiteszem a többieknek véleményezésre.

Én sajnos nem értem a lényeget, de korán van még.

(Ami megzavar, hogy azt írod: ez a szerelmükbe fektetett energia, a végén meg azt: soha többé nem álmodnak vele -- mégsem írod, hogy szakítanának vagy ilyesmi.
Plusz a részletes párbeszéd előtt a fiú már rájön -- sőt: le is írod, hogy rájön --, hogy mi is ez a lény, tehát nem tudom, a párbeszéd milyen többletet ad hozzá.)

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

szo, 2016-07-16 09:43 A. Dixon

A. Dixon képe

Szia,
Milyen érdekes gondolat, hogy a fiatalok szerelmét egy nemtelen személyként ábrázolod. Ha én a szerelemre gondolok, egy kertet látok, dús, buja, élettel teli kertet.

Sajnos, nem értem a végét. Nekem olyan, mint egy zsarolás: ha már nem szeretitek egymást, én meghalok.
"Azt viszont ne felejtsd el, hogy amíg együtt maradtok, én csak addig élhetek."

Szeretném javasolni, hogy egyszerűbben, valósabban fogalmazz:
"Rövid mellékzönge után a tárgyra tértek." - gondolom, itt egymás üdvözlése a rövid mellékzönge
"A beszélgetés lendülete nem lankadt az elkövetkezendő órákban, " - Hú, ezen a mondatrészen még gondolkodnom kell.

Az otthonka az emberi test fóliasátra. 110% nejlon, minden ellen véd, az atomtámadást is lepergeti. - Bödőcs Tibor

szo, 2016-07-16 10:11 Ovidius

Ovidius képe

Na jó, majd délután, ha hazajöttem, egy kicsit belemarok a dologba... :)

 

 

 

 

----------------------------------

Minden szélmalom ellenfél!

szo, 2016-07-16 10:52 Sednol

Sednol képe

Végy egy fél csipetet a nőből, adj hozzá két negyedrészt a férfiból, és ha az égiek is úgy akarják, kilenc hónap múlva megszemlélheted az egésszé vált műved.

Erre jutottam. Tetszett.

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

szo, 2016-07-16 14:44 HungarianStoryteller

Hú, hát elég nehéz olvasni a kritikusabb hozzászólásokat, de hát ugye aki kiáll a sarokra, az ne csodálkozzon ha... :D
Hát lelövöm az egyik poént de a fő mondanivaló pont a párbeszédben lenne:
" Amíg engem látsz, nem látod őt tőlem."
Ezzel arra utaltam, hogy egymás személyiségét nem látják pont a szemük előtt lebegő nemtelen szerelem miatt.
"Azt viszont ne felejtsd el, hogy amíg együtt maradtok, én csak addig élhetek."
Ezt a lény csak tényként közli, az én olvasatomban.
A fogalmazásomon pedig van még mit csiszolnom, kissé túlbonyolítom néhol a dolgokat.
A vége?... hmm.. Megkérdezem, ha véget ér egy kapcsolat, akkor bánatába az ember megkérdezi magától: de hát mi értelme volt akkor az egésznek ha vége?...
Egy magyarázat, de nem feltétlen : talán azért jelent meg, hogy elmondja, ismerjék meg jobban egymást mert enélkül csak a nemtelen szerelembe fognak kapaszkodni és nem a másikba lesznek szerelmesek, hanem magába a szerelembe. Felébredve erre rájöttek.