A gyermekevő szörny 1/2

A lány egy fűszálat rágcsált, miközben a vadvirágok közt elterülve az alkonypírba öltözött felhőket bámulta. Az ilyesmi nem volt rá jellemző, legtöbbször zajos gyerektársaság közepén lehetett megtalálni, esetleg egy fatetőn, vagy ahogy a patakban gázolt. De most volt gyermekkorának utolsó nyara, és ez megváltozatta, elmerengővé tette. Két hete tartották a tizenharmadik születésnapját, és Margaréta rádöbbent, hogy már csak egy esztendő választja el a felnőtté válástól. Aznap majd minden játékát át kell adnia a kishúgának, Almának, és ami nem kell, vagy már túl rongyos, azt ünnepélyesen a tűzre vetik. Persze ha egy kedvenc darabról azt állítja majd, hogy elveszett, senki nem fogja firtatni, de úgy gondolta, hogy ő nem fog ilyesmihez folyamodni. Sosem volt a csendesen babázó alkat, boldogan átengedi a kihasználatlanul heverő játékokat a húgának, de a szabadságát sajnálta. Jövő ilyenkor már munkába fogják, neki is be kell állnia vizet hozni, szőni, varrni, főzni, kicsikre vigyázni, és más női teendőket végezni. Eddig élvezhette a gyerekeknek járó jogot, hogy legfeljebb szívességet kértek tőle, de ha nemet mondott vagy elfelejtette, nem haragudtak rá. Szabadon kószálhatott erdőn-mezőn, játszhatott a többi gyerekkel, ha megéhezett, bármelyik házban kapott egy kis harapnivalót, ha megsebesült, a falu bármelyik asszonya bekötötte a sebét. Jövőre bizonyos értelemben Almát is elveszíti, Margaréta eddig a nővére volt, a legközelebbi gyerek, akivel mindig lehetett játszani, a bizalmasa és cinkosa. De a következő nyárra ő is csak egy lesz a felnőttek közül, akinek az a dolga, hogy gondoskodjon róla, védje és nevelje.
Margaréta az utóbbi időben egyre többet találta magát egyedül, ahogy hasonló dolgokon töprengett. Az is eszébe jutott, hogy ezek önző gondolatok, hiszen a családra nagyon is ráfér már még egy nő. Anyjuk három évvel ezelőtt halt meg vajúdás közben, és nagy nehezen megszületett kisöccsük pár órára rá követte. Apjuk – mint a legtöbb ereje teljében lévő férfi – örökké fent volt a hegyekben, nyájat őrzött, fát vágott, és csak nagyanyjuk – a falu legöregebb asszonya – maradt otthon a két gyerekkel. Anyjuk a kései gyermeke volt, háromból az egyetlen, amelyik felnőhetett. Ilyen öreg családfővel pedig várva-várt segítség az az esemény, amitől Margaréta úgy ódzkodott.
Sóhajtott egy hatalmasat, és úgy döntött, ma éjjelre nem megy haza. Ez is egy újonnan felvett szokása volt, hogy néha barátnőknél, múlt héten pedig egyszerűen a mezőn aludt. Nagyanyja irgalmatlanul lehordta érte, hiszen a szörny, aki akár a házakból is kilopja az alvó gyerekeket, könnyen elvihette volna. Az utolsó varázserővel bíró asszony, a Királynő is rég meghalt; senki nincs már hosszú idő óta, aki megvédje őket. Margaréta alaposan megszeppent nagyanyja szidásától, mivel tudta, hogy a nagyi második gyermekét is a szörny vitte el. Az volt az igazság, hogy egyszerűen megfeledkezett a létezéséről. Pontosabban szólva nem gondolt vele. Minden évben elvisz egy-két gyermeket a szörny, és bár ilyenkor nagy a sírás-rívás, nem nagyobb, mintha torokgyík vagy himlő végzett volna velük. Ahogy Margaréta nem gondolt bele abba, hogy meghalhat himlőben, ugyanúgy nem gondolt a szörnnyel sem. Talán az is közrejátszhatott, hogy már majdnem felnőtt. Kiskorában persze rettegett a szörnytől, ahogy az összes gyerek, de most, hogy két év múlva férjet is választhat magának, többé nem igazán félt. Nem is olyan sokára majd neki lesz gyermeke, akit féltsen a szörnytől.
Erre a jövőképre Margaréta megborzongott és fölült. Most először gondolt magára leendő anyaként, de arra is, hogy járhat ugyanúgy, mint a nagyanyja, vagy éppen, mint az anyja. A felnőtt női léttel jogok is szállnak majd rá, nem csak kötelességek; mindig is úgy volt, hogy a nők tanácsa döntött vitás kérdésekben, faluügyekben. De hogy miért van így, eddig nem merült fel benne, csak most, hogy rádöbbent, mennyi nehézséget, veszélyt és fájdalmat kell egy nőnek kiállnia. Rájuk terhelődik a gyermekek megszülése és felnevelése, a ház körüli állatok és növények gondozása, megannyi nehéz munka, és mellette még bármelyik szülésükbe belehalhatnak. Minden életben maradt gyermekre jut ugyanannyi halott. Margaréta kezdte sajnálni, hogy nőnek született, úgy érezte, a jogok is inkább csak kötelességek. Persze, hogy ők döntenek a közösségről, hiszen ők élnek benne; a férfi tavasztól őszig olyan, mintha nem is lenne.
A sötétedő égen már ott ragyogott az Úrnő hármas csillaga, de a lány most még kevesebb kedvet érzett hazamenni, mint korábban. Leporolta a ruháját, majd elgondolkodva a falu felé ballagott. Egyik barátnőjéhez sem kívánkozott, hiszen mind fiatalabb nála, nem értenék meg, micsoda érzések nyomasztják most őt. Régebben volt egy idősebb barátnője is, de idén tavasszal férjet választott, bár a barátságuk előbb, a felnőtté avatásával véget ért. Margaréta utána még vagy kétszer átment hozzájuk, és szívesen is fogadták, ahogy bármelyik házban. De amikor egykori barátnője felnézett rá a szövés mellől, és megkérdezte, nem éhes-e, Margaréta legszívesebben azonnal kifordult volna az ajtón. Még hogy az gondoskodjon róla, akivel nemrég nevetve fröcskölték egymás a patakban! Nem értette, hová lett hirtelen az ő kedves, örökké nevetős barátnője.
Hirtelen megtorpant, mert eszébe jutott, hogy hamarosan az ő barátnői fognak így érezni. Ugyan nem, ha rajta múlik! De mit is tehetne? Az idő múlását nem lehet megállítani. Továbbment hát, önkéntelenül is hazafelé vette az irányt, de aztán ismét megállt, mert kellemes, ismerős szagot érzett: száradó széna illatát. Már be is takarították az első adagot, és ez pont kapóra jött neki; ment az orra után, míg el nem ért a szénakazalig. Bekopogott a mellette álló házba és enni kért, majd miután jóllakott, befúrta magát a szénába. Egy darabig még nem bírt elaludni, hiszen otthon még csak a kicsiket fektetik ilyentájt. A nagyi bizonyára mesét mond Almának, ahogy neki is mindig mondott kiskorában. Talán éppen az ő kedvencét, azt, amelyikben az Úrnő szépségét feláldozva megmenti a világot. Margaréta elhatározta, hogy ez lesz majd az első mese, amit a kicsiknek fog mesélni, amikor ez már az ő dolga is lesz. Csodálatosnak találta a gondolatot, hogy az Úrnő szépsége valaha fenn ragyogott az égen, egy ezüstfehér, gyönyörű korong formájában, és fénye bevilágította az éjszakákat, elűzve minden rosszat a világból. Egyszer azonban nagyon rossz dolog történt, egy új, lángoló csillag gyúlt, fénye olyan erős volt, hogy nappal is látszott, és a végén második nap gyanánt perzselt sebet az égre. Senki nem tudta, honnan érkezett, gonosz istenség volt-e, vagy valami más, de egyenesen a teremtett világ felé zuhant alá a hideg semmiből, amely körülveszi. A nagy cselekedetek mindig nagy áldozatot követelnek, tudta ezt jól az Úrnő, és egy percig sem habozott: önnön szépségének megtestesülésével állta útját a közelgő végzetnek. Így történt, hogy az Úrnő szépségéből nem maradt egyéb, csak három apró szilánk: az Úrnő hármas csillaga. És bár a világ megmenekült, gonosz dolgok másztak elő az éj sötétjéből, mivel nem volt többé fény az éjszakában, hogy távol tartsa őket. Az Úrnő szörnyű sebet kapott, és azóta szivárog el a szépség és varázslat a világból.
Margaréta megpróbálta kiszínezni a történetet, és elképzelni, hogyan fogja majd előadni, de ahogy lehunyt szemmel végiggondolta a mesét, lélegzése elmélyült, és már szuszogott is elnyílt szájjal. Másnap korán ébredt, még alig hajnalodott, amikor ő már kikászálódott a szénakazalból. Ilyenkor bizony még nyár dekán is csípős idő volt itt, a hegyek között, úgyhogy a lány sietősen nekiindult, karjával csapkodva magát, hogy felmelegedjen. Kicsikét futott is a hosszú úton a falu másik végére. Errefelé nem szerettek egymás szájában élni az emberek, mint azt a városlakókról mondják, úgyhogy a házakat jókora gazdaságok, gyümölcsösök választották el egymástól. A nap már rég felkelt, mire Margaréta befordult a kertkapun, és egy kis reggeli reményében a nyáron használatos, félig nyitott konyha felé vette az irányt a kert végében. Ám nagyanyja elébe jött a ház felől, és ebből a lány rögtön tudta, hogy baj van. Hiszen mint az öregek általában, a nagyi is mindig korán ébredt, és ha az időjárás engedte, hajnaltól estig be sem ment a házba. Ahogy közelebb ért, Margaréta már azt is látta, hogy a nagyi szeme vörös a sírástól, és a köténye szegélyét tépdesi, amit eddig csak egyszer látott tőle, anya halálakor.
– Nem! – lépett hátra, mintha bizony ezzel meg nem történté tehetné, amit mindjárt hallani fog.
Nagyanyja bólintott, mintha megértené őt, de egyben tiltakozásul is: de igen.
– Elvitte – mondta ki a sírástól remegő hangon.
Margaréta reszketve állt, úgy érezte, képtelen megmozdulni. Pedig be akart menni a házba, mert egészen biztos volt benne, hogy a nagyi téved. Alma ott fog aludni még a közös ágyukban, vagy éppen elbújt az ágy alá vagy az egyik ládába, hogy megtréfálja a nagyit, nem is sejtve, hogy ezzel mennyire megijeszti. De ha a nővére hívja, biztosan előjön.
– Felébredtem, és láttam – folytatta a nagymama –, de nem tehettem semmit.
– Mit is tehettél volna? – nézett rá értetlenül a lány.
– Jó, hogy legalább te nem voltál itt – lépett közelebb a nagymama, hogy átölelje. – Legalább te megmaradtál.
Margaréta tudta, hogy a szörny néha több gyereket is elvisz, de azt is tudta, hogy általában kisebb gyerekeket. Viszont eszébe jutott, hogy felajánlhatta volna magát a húga helyett. A szörny talán csak azért viszi el a kicsiket, mert velük könnyebben elbánik, de egy nagyobb gyerekkel jobban jóllakna. Megmenthette volna Almát, ám ő merő szeszélyből nem aludt otthon.
Gyengéden kibontakozott nagyanyja öleléséből.
– Szóltál már valakinek?
– Nem még, nem akartam, hogy üres házba gyere haza. De most már el kell menni Jegenye asszonyhoz.
– Majd én elszaladok, te nem vagy abban az állapotban – ajánlkozott Margaréta.
Most már nem akarózott belépnie a házba, ahol majd üres ágy és csönd fogadja, meg a játékok, amiket senkinek nem adhat már át. Tenni akart valamit, még ha csak annyit is, hogy elszalad a tanácsvezetőhöz.
– Apádnak is szólni kéne – sóhajtott a nagyi, ismét a könnyeivel küszködve.
– Elmegyek érte is, még korán van, ha sietek, estére odaérhetek, és reggel együtt jövünk vissza. Jegenye asszony háza meg úgyis a Kőris-hegy felé van.
A nagymama egy pillanatra elgondolkozott, de aztán beleegyezően bólintott.
– Jól van hát. Itt nemsokára úgyis túl sok ember fog nyüzsögni. De aztán tényleg szedd a lábad!
– Sietek! – kiáltotta Margaréta futtában.
Úgy érezte, a szélnél is sebesebben rohan, mint kiskorában néha, amikor azt képzelte, hogy igazából repül, magasan a felhők felett. Nemsokára kifulladva rontott be Jegenye asszony portájára. A család éppen szedte le az asztalt a reggeli után, és kérdőn pillantottak a beviharzó lányra.
– Jegenye asszony, kérem… – lihegte Margaréta, de itt el is hallgatott. Egy töredék pillanatra úgy látta, Alma áll fel az asztaltól. Persze nem ő volt az, hanem Jegenye asszony lánya, Almánál egy évvel fiatalabb, de pont olyan szőke. Margaréta még a felismerés után is csak állt, bámulta a kislányt, és egy szót sem bírt kinyögi. Jegenye asszony intett, mire az egyik nő kézen fogta a kicsit, és kivezette. A többi nő is tisztelettudóan kiment.
– Mi a baj, gyermekem? – lépett oda Margarétához az asszony.
– Alma, a kishúgom…– hebegte a lány – elvitte. – Kényszerítette magát, hogy pontosabban fogalmazzon, és kimondja a szót: – A szörny elvitte az éjszaka.
– Értem – válaszolta Jegenye asszony – Máris indulhatunk.
– Izé, én elmegyek ap…apámért. – Majdnem azt mondta „apánkért”, és ettől görcsbe rándult a gyomra.
– Jól van – bólintott az asszony, de a tekintete továbbra sem engedte el.
Margaréta gyomra ettől a méregető nézéstől csak még jobban görcsölt, de végül összeszedte magát annyira, hogy kinyögjön egy köszönésfélét, és sarkon forduljon. Ezúttal is szaladt, de már korántsem olyan könnyedén. Bár még semmit sem evett, úgy érezte, mintha romlott étel kavarogna benne, mázsás súllyal húzva le. A falu végén aztán nem bírta tovább, és azzal a meggyőződéssel hajolt egy bokorba, hogy hányni fog. Öklendezett is, de hányás helyett csukló, jajveszékelő sírás tört fel a torkából. Ijedten huppant a fenekére, de a hangok és a könnyek továbbra is kontrolálatlanul törtek fel belőle. Két kézzel markolt a dudvába, és megpróbálta legalább egy kissé összébb zárni a száját, de nem sikerült. Pedig ha ennyire hangos, még a legközelebbi háztól elválasztó gyümölcsösön is át fog hallatszani, és mindenki idesereglik. Végül aztán jobb híján hasra vetette magát, és a szúrós sarjakkal nem törődve az aljnövényzetbe temette az arcát. Úgy érezte, szája annyira szélesre nyílt, hogy hiába is próbálná meg befogni, a keze nem érné át. Különben is; mint ahogy minden más porcikája, az is hevesen remegett. Margaréta arra gondolt, hogy ha ez nem marad abba, valószínűleg bele fog halni. Nem hitte volna eddig, hogy létezik ilyesmi, de az életerő olyan biztosan és gyorsan folyt el belőle, mintha halálos seben át vérezne el.
Nem tudta, mennyi idő telhetett el, mire a sírás végre csillapodni kezdett. Zavartan emelte fel fejét a gazból, hogy aztán erőtlenül rögtön vissza is tegye. Elájulhatott, mert amikor legközelebb felnézett, a fények kissé megváltoztak. Rémülten tápászkodott fel: rengeteg időt elvesztegetett! Pedig az út a Kőris-hegyre eleve többet igényel kényelmes sétatempónál, ha oda akar érni sötétedés előtt. Még mindig reszkető térdével nem törődve futásnak eredt. Addig akarta behozni a hátrányát, amíg még egyenes talajon haladhat. Úgy döntött, nem foglakozik azzal, hogy mi történt vele az imént, nem volt rá ideje, hogy erre pocsékolja megmaradt energiáját. Mielőtt kiért az utolsó gyümölcsösből is, annyi időre megállt, hogy felkapkodjon pár lehullott barackot és betegye a köténye zsebébe. Most ugyan gondolni sem bírt az evésre, de emlékezett rá, milyen gondosan pakolnak az asszonyok ételt a hegyre induló férfiaknak, hogy bírják a megerőltető kapaszkodást.
Amikor a lány beért a hegy lábát övező erdőbe, még mindig rohant, ismerte a terepet, és a rőzséért idejáró asszonyok által kitaposott csapáson gyorsan haladt. A szurdok alját is könnyen megtalálta, volt már itt korábban. Legutóbb hármasban jártak itt a tavasszal, amikor Alma és ő felkísérték idáig az apjukat. A férfi itt aztán megölelte őket, és komolyan arra intette lányait, hogy azonnal forduljanak vissza, nehogy ott maradjanak még integetni vagy játszani. „ Ez itt már a rengeteg, nem gyerekeknek való!” Margaréta kifulladva állt meg erre az emlékre. Milyen komolyan nézett vissza Alma akkor az apjukra! Szőkesége szinte világított a fák félhomályában, és amikor apjuk elindult felfelé a szurdokban, ő mozdult meg előbb, hogy kézen fogja a nővérét és elinduljanak haza. Margaréta kiskorában mindig sírt, és kérlelte apját, hogy ne menjen, de lám, Alma nem sírt egyáltalán. Milyen nagy dolog ez egy hétéves lánykától…
De már soha nem lesz nyolcéves! – sajdult bele Margarétába a felismerés olyan erővel, hogy meg kellett kapaszkodnia egy fatörzsbe, nehogy összerogyjon alatta a lába. Erőt vett magán, és inkább körülnézett egy alkalmas ágat keresve: apjánál is mindig volt ilyesmi, azzal majd könnyebb lesz a kapaszkodás. Talált is egy megfelelő darabot, és késlekedés nélkül, tempósan nekiindult a szurdoknak. Hogy megelőzze a nem kívánatos emlékeket és gondolatokat, elkezdte megszámolni a kőrisfákat. Ismerte a mesét, miszerint valaha régen, amikor még sárkányok is éltek erre, a férfiak uralták az egész világot. Csakhogy erejük, bátorságuk és harciasságuk, melyeknek olyan jó hasznát veszik a vadonban, az emberek között rossz dolgokhoz vezettek. Háborúkhoz és erőszakhoz, vagyonhalmozáshoz és szegénységhez. Végül aztán mikor már minden ország háborúban állt egymással, a férfiak a sárkányok ellen fordultak. A sárkányok vezetőjét Kőrisnek hívták, és szembeszállt az emberi fajjal. Végül, amikor az emberek is nagyon megfogyatkoztak és Kőris is elesett a harcban, az asszonyok megelégelték a vérontást. Összeült az első nőtanács, és mivel az asszonyoknak akkoriban még mind varázshatalma volt, elhatározták, hogy ezzel fékezik meg a férfiakat. Bántani nem akarták őket, hiszen mihez is kezdtek volna nélkülük. Így hát leültek a szövőszékeikhez, és egy holdtalan éjszakán erős kapcsot, bűvös vonzást szőttek a sárkányok és a férfiak közé, hogy többé ne bánthassák egymást. A csatában elesett sárkányokat mind hegyekké változtatták, és azóta a férfiak szívesebben járnak a hegyekbe, mintsem hogy háborúzzanak. Kőris sárkányból is egy hegy lett, de olyan, amin csak a róla elnevezett fafajta él. Margarétának úgy mesélték, hogy ez az a híres hegy, de ő már akkor sejtette, hogy bizonyára minden falu és város azt gondolja, övé a Kőris-hegy, meg talán a világ közepe is pont ott van.
Margaréta látott számos másféle fát is az erdőben, de azért nem hagyta abba a számolást. Szinte révületben kapaszkodott felfelé az egyre meredekebbé váló szurdokban. A háromszázkilencedik kőrisnél megállt, és befalta az összes barackot. Eredetileg tartalékolni akarta, de kimerült, éhes szervezetének egy kis gyümölcs csak arra volt jó, hogy felébressze az éhségét. Elszántan siettet tovább: minél hamarabb felér a hegyre, annál hamarabb ehet rendes ételt. A fák koronája olyan szorosan zárult össze a feje felett, hogy az örökös félhomályban azt sem tudta megmondani a nap járásából, délelőtt van-e még, vagy már délután. Azt sem sejtette, mennyi út állhat még előtte, hiszen csak elbeszélésekből ismerte a hegyet. Néhány asszony ugyan felment egyszer-kétszer egy évben, hogy ellátmányt vigyenek a férfiaknak olyasmikből, amit a hegy nem tud adni, de gyerekeket soha nem vittek magukkal. Tizennégy évesen mentek fel először, a fiúk a többi férfival, a lányok pedig az idősebb nőkkel. Ám Margarétának most nem jutott eszébe, hogy jövőre kellett volna feljönnie először, és hogy tegnap még közelgő felnőtté válása volt minden gondja. Csak arra gondolt, hogy mit csináljon, ha elér a kilencszázkilencvenkilencedik kőrishez: nem tudta ugyanis, milyen szám jön azután, leginkább arra tippelt, hogy semmilyen. Már az is borzasztóan nagy szám, amire büszke volt, hogy tudja; ugyan, mi lehet olyan fontos, hogy ennél tovább számolja az ember? Amikor aztán elérte a bűvös számot, úgy döntött, hogy legjobb lesz elölről kezdeni, bár már biztosan eddig is félreszámolt jó párszor. Makacsul tört tovább előre, és amikor észrevette, hogy már alig látja, hová lép, hangosan kimondta:
– Milyen sűrű itt a rengeteg!
Elégedetten vette tudomásul, hogy a hangja nem remeg, de azért megszaporázta a lépteit. A szurdok itt már összeszűkült, és neki görgetegköveken, kidőlt fákon keresztül kellett átverekednie magát. Ezt jó jelnek vette, bizonyára nincsenek már messze a hegyi legelők. A kúszás-mászás lefoglalta, és már rég nem számolta a kőriseket, pedig akkor talán feltűnt volna neki, milyen kevés kőrist hagy el, mire valameddig is előrejut. Azt képzelte, tempósan halad, pedig csak vánszorgott már, és egyre többször állt meg „csak egy pillanatra”. Az egyik ilyen megállónál aztán felpillantott, és a szíve kihagyott egy ütemet: egy nemrég kidőlt fa helye falatnyi tisztást hagyott a lombkoronában, ahonnan a késő esti, sötétlila égbolt nézett le a lányra. Margaréta most már nem tagadhatta tovább, hogy ráesteledett a rengetegben.

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2018-09-10 20:20 Kentaur

Kentaur képe

Eredetileg egy pályázatra írtam ezt a novellát. Furcsa módon azóta megérkezett a folytatása is a fejembe, és annak a folytatása is... Egyszóval egy noveallfüzér lehet belőle, amiből talán regény is lehet. Már persze, ha érdemes rá. Ezt szeretném megtudni!
A második rész végén fölvázolom, hogy mi lenne a folytatása, és arra kérelek titeket, mondjátok meg, hogy szívesen olvasnátok-e tovább.
Persze a már meglévőhöz is szívesen fogadok tanácsot, hibalistát, miegyebet.
Ui:nem, nem feminista, ez egyszerűen egy ilyen világ. :-)

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

h, 2018-09-10 16:42 craz

craz képe

Az elején sok a volt, és akad benne még egy-két apróbb hiba.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

h, 2018-09-10 21:35 Kick Azyro

Ebben a részletben jórészt világépítés zajlik, néhány elem még kidolgozásra vár, tetszenek viszont a beépített kis mítoszok, az Úrnő hármas csillagáról és a Kőris-hegy eredetéről.

Kicsit sok a hogy-os mondat. Példa:

"Két hete tartották a tizenharmadik születésnapját, és Margaréta rádöbbent, hogy már csak egy esztendő választja el a felnőtté válástól. Aznap majd minden játékát át kell adnia a kishúgának, Almának, és ami nem kell, vagy már túl rongyos, azt ünnepélyesen a tűzre vetik. Persze ha egy kedvenc darabról azt állítja majd, hogy elveszett, senki nem fogja firtatni, de úgy gondolta, hogy ő nem fog ilyesmihez folyamodni."

Van, ahol nem elhagyható, de ebből a részből mind a három törölhető.

Van egy elütés is:
"Ilyenkor bizony még nyár dekán is csípős idő volt itt"

Kíváncsi vagyok a folytatásra.

k, 2018-09-11 09:24 Kentaur

Kentaur képe

Bizony, mire észbekaptam, egy egész kis világ követelte a folytatását, ennek a két részletnek a folytatását írom most, eddig 105. 567 karakternél tartok, és még van a végéig vagy 20. 000. Amit most fölraktam, a kettő együtt 40.000. A hosszú folytatásban jobban kibontakozik a világ, mint ebben a kétrészesben, nyilván 40.000 karakterbe nem fér bele egy olyan háttérvilág, ami egy regényhez való. De ha már megkaptam ezt a világot, tudni akarom, érdemes-e rá, hogy leírjam, kibontsam.
Hamarosan töltöm fel a folytatását ennek.
Köszönet az észrevételekért.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

k, 2018-09-11 18:07 Roah

Roah képe

„A lány egy fűszálat rágcsált, miközben a vadvirágok közt elterülve az alkonypírba öltözött felhőket bámulta.”

Szerintem nem kell az ’egy’, és az elavult ’miközben’ helyett egy elegánsabb ’mialatt’-ot javasolnék, az ’öltözött’ –et is húzatnám, elég lenne alkonypiros felhőket bámulni. ;)

„Az ilyesmi nem volt rá jellemző…”

Helyette:

’Az ilyesmi nem jellemezte…’

„Sosem volt a csendesen babázó alkat,…’

Helyette:

’Sosem babázott csendesen…’

„…boldogan átengedi a kihasználatlanul heverő játékokat a húgának, de a szabadságát sajnálta.”

Helyette:

’…boldogan átengedte…’, a ’játékok’-at követő névelő nem kell, szerintem.

„Eddig élvezhette a gyerekeknek járó jogot, hogy legfeljebb szívességet kértek tőle, de ha nemet mondott vagy elfelejtette, nem haragudtak rá.”

„…értelemben Almát is elveszíti, Margaréta eddig a nővére volt…”

Eddig-eddig.
Ne kapkodj! ;)
Tudom, hogy a sztori nem hagy időt, diktál, és sürget, sürgethet is – neked kell türelmesnek lenned.

„Margaréta az utóbbi időben egyre többet találta magát egyedül, ahogy hasonló dolgokon töprengett.”

Szebben. :)))
(Van rá javaslatom, de megvárom a tiédet.)

„Anyjuk három évvel ezelőtt halt meg vajúdás közben,…”

Ezt is, precízebben – kérlek. :)))
Túl szorosnak tartom a szöveget ahhoz, hogy a meseszép fogalmazásodat mellőzd, egyszerűen Te már nem engedheted ezt meg magadnak. :))))
Így jártál. ;)

„Anyjuk a kései gyermeke volt, háromból az egyetlen, amelyik felnőhetett.”

Ismerlek.
Tudom, hogy van ennél jobb variáció is a fejedben – állítsd le a sztorit, nehogymá’ a fejedre nőjön.

„Pontosabban szólva nem gondolt vele.”

„Ahogy Margaréta nem gondolt bele abba, hogy meghalhat himlőben, ugyanúgy nem gondolt a szörnnyel sem.”

Ragaszkodsz ehhez a nyomatékosításhoz?

„Erre a jövőképre Margaréta megborzongott és fölült.”

A ’jövőkép’ stílidegen, szerintem – simán csak ’jövő’?

„A felnőtt női léttel jogok is szállnak majd rá, nem csak kötelességek; mindig is úgy volt, hogy a nők tanácsa döntött vitás kérdésekben, faluügyekben. De hogy miért van így, eddig nem merült fel benne, csak most, hogy rádöbbent, mennyi nehézséget, veszélyt és fájdalmat kell egy nőnek kiállnia.”

Felénk is így szokás. :))) Ősidők óta női vezető van. (A családi legendák között akad egy história, ami E népének (E=Európa), ősi hagyományaként elbeszéli, miért van így, és van egy külön történet Pannóniáról (igen, arról, akinek a neve is fennmaradt máig) is.
E nemzetségének egyik legerősebb és legjobb védelmezőjéről.

„Persze, hogy ők döntenek a közösségről, hiszen ők élnek benne; a férfi tavasztól őszig olyan, mintha nem is lenne.”

Nem irigylem ezt a világot. :)))

Felénk kiváló harcosok voltak mindig, kiképzők, gyógyítók – gyógyító szinte csak férfi kiváltsága volt -, örökké hasznos és elismert részt képeztek.

Ahány világ, annyi szokás – hm? ;)

„Még hogy az gondoskodjon róla, akivel nemrég nevetve fröcskölték egymás a patakban!”

Mondatvégi írásjel ötletem: ’?!’

„Senki nem tudta, honnan érkezett, gonosz istenség volt-e, vagy valami más, de egyenesen a teremtett világ felé zuhant alá a hideg semmiből, amely körülveszi.”

Démonbolygó? ;)

Létezik isteni és démoni természetű bolygó. Isteni természetű bolygó például a Nap, a Hold, a Jupiter is, démoni a Ráhu, a Szaturnusz, a Mars is. A Ráhu a Nap és a Hold legfőbb ellenfele.
A Ráhu a legdémonikusabb bolygó. (Karmikus tengely)

„És bár a világ megmenekült, gonosz dolgok másztak elő az éj sötétjéből, mivel nem volt többé fény az éjszakában, hogy távol tartsa őket.”

Már megint a fekete, már megint a sötétség. :)))
Hm.
A feketét nem lehet fokozni, a sötét az sötét marad – a fény kevés.
Így tanultam. :))))

„Errefelé nem szerettek egymás szájában élni az emberek,”

Ez a tagmondat hozzád képest…hát nem szép, na.

„úgyhogy a házakat jókora gazdaságok,”

Nem kell az ’úgyhogy’.

„Ahogy közelebb ért, Margaréta már azt is látta, hogy a nagyi szeme vörös a sírástól, és a köténye szegélyét tépdesi, amit eddig csak egyszer látott tőle, anya halálakor.”

Javaslat:

’Amint közelebb ért, Margaréta (vagy a 'lány,' mert sok a Margaréta; igen, még akkor is, ha alanytévesztés bombabiztos elkerülése végett van ennyi)) már azt is észrevette, a nagyi szeme vörös a sírástól, és a köténye szegélyét tépdesi, amit csak egyszer látott tőle: anyja halálakor.

„– Nem! – lépett hátra, mintha bizony ezzel meg nem történté tehetné, amit mindjárt hallani fog.
Nagyanyja bólintott, mintha megértené őt, de egyben tiltakozásul is: de igen.”

Mintha-mintha – van ötletem ide is. ;)
De várok inkább. :))))

„– Majd én elszaladok, te nem vagy abban az állapotban – ajánlkozott Margaréta.”

Másként?
Ez az ’te nem vagy abban az állapotban’ zavar ám.

„– Jegenye asszony, kérem… – lihegte Margaréta, de itt el is hallgatott.”

Itt?
Mit szólsz ahhoz, hogy ’ekkor’?

„Egy töredék pillanatra úgy látta, Alma áll fel az asztaltól.”

Nem kell a ’töredék’.

A ’pillanat’ pont ezt jelenti, az idő egy töredéke egyenlő pillanat.
Tudod, ez a ’nedves víz’, ’forró tűz’ satöbbi verme.
Nem kell a mondatnak ebbe a csapdába belesnie, megáll az töredék nélkül is, szerintem. :)))

„– Izé, én elmegyek ap…apámért. – Majdnem azt mondta „apánkért”, és ettől görcsbe rándult a gyomra.”

Nem kell az ’izé’ – nekem stílusidegen a nyelvezetbe, amúgy -, és fordítanék is a párbeszéden, ne a beszél-ékel, beszél-ékel ősi írástechnikáját alkalmazd, hanem tedd elé az lány idegességét, hangsúlyozd hebegéssel, dadogással, ilyesmikkel. De hisz' tudod.
Professzionális vagy párbeszédekből – tessék legyőzni a történet tempóját, diktáld te az iramot, mert maga alá gyűr a hadarásával, de úgy ám, hogy alig győzik az ujjaid. Látom!
Hangold összébb!

Tudod, hozd ezt, választékosíts, érzékeltess úgy, ahogyan szoktál.

„– Jól van – bólintott az asszony, de a tekintete továbbra sem engedte el.”

Ez helyetti javaslatom:

’Az asszony bólintott:
- Jól van – de tekintete…’

„Különben is; mint ahogy minden más porcikája, az is hevesen remegett.”

Szerintem nem kell a ’hevesen’.

„Pedig az út a Kőris-hegyre eleve többet igényel…”

Szerintem nem kell a ’pedig’ és az ’eleve’ sem.

„nem volt rá ideje, hogy erre pocsékolja megmaradt energiáját.”

És ha azt írod, erejét? Tehát ’megmaradt erejét’?

Hagyok másoknak is munkát - de ha nem folytatják, vagy Te kéred, visszajövök, egy szavadba kerül. :)))

Lássuk csak...

Nehézkesen indul - de indul. :))) Egyszerűen érzéked van ahhoz, hogy húzd az olvasót a történetbe. Rendkívüli adottságnak tartom ezt!
A történet, mint mindig, felcsigázott, kíváncsi vagyok, naná, hogy merre futtatod ki, de a szöveget gondozni kell! Amit én itt levágtam, az csak egy felszínes munka, sokkal alaposabb és aprólékosabb lektorálást igényel, valamint szellősebb kivitelt, mert túl szorosnak érzem a tagolást, szóval - nem lázadozik! :D -, tessék nekiállni foglalkozni vele, ne hanyagold el nekem, mert szépen kérlek, azért ne. :))))

Persze, hogy várom a második részt is. :))))

Figyu!

Riszpekt! :))))

Nemes szerzői tettnek tartom azt, hogy a te szerzői szinteden, az olvasókra bízod a novella, egy két részes novellád sorsát, és bedobod a közösbe az 'együtt' és a 'mi' csapatmunkájának oltárára helyezve. És hagyod, sőt, kéred, hogy kapjuk/kapják szét a művet - a Karcolat Irodalmi Műhely szellemiségének nevében . :)))

Jellemző. :))))

Ez rád vall. :))))

Hogy csináljuk együtt, tanuljunk együtt. :))))

Pacsi, Red Kentaurom, extra riszpektes pacsi!

Égi-világ? ;)

https://www.youtube.com/watch?v=nFn1cVnz_lE

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2018-09-11 20:50 Kentaur

Kentaur képe

Az első mondat "egy" nélkül szerintem olyan, mintha füvet enne, mint valami tehén. :-D -A lány fűszálat rágcsált. - rögtön az ugrik be, hogy elírták, és nem lány, hanem lény. :-D A többi jogos a mondatban.

"„Az ilyesmi nem volt rá jellemző…”
Helyette:’Az ilyesmi nem jellemezte…’
„Sosem volt a csendesen babázó alkat,…’
Helyette:’Sosem babázott csendesen…" - ezek szerintem azok az esetek, amikor a volt kikerülése sokkal csúnyább, mint a bennehagyása. Második helyett esetleg: sosem szeretett csendesen babázni.

"„…boldogan átengedi a kihasználatlanul heverő játékokat a húgának, de a szabadságát sajnálta.”
Helyette:’…boldogan átengedte…’, a ’játékok’-at követő névelő nem kell, szerintem." - itt most egy jövő időben vagyunk(a múltbéli ebeszélésben), még nem történt meg a felnőtté avatás, de amikor majd megtörténik, akkor boldogan átengedi a játékokat. A második névelő tényleg nem szükséges.

"„Margaréta az utóbbi időben egyre többet találta magát egyedül, ahogy hasonló dolgokon töprengett.” Szebben. :))) (Van rá javaslatom, de megvárom a tiédet.)" - fuh, nekem nincsen, mondjad!
"„Anyjuk három évvel ezelőtt halt meg vajúdás közben,…”Ezt is, precízebben – kérlek. :)))" - mire gondolsz "precízebb" alatt? Mondjuk: három éve halt bele a vajúdásba? -ezzel az a baj, mintha a vajúdás az egy szokványosan halálos dolog lenne, mint valami betegség.
"„Anyjuk a kései gyermeke volt, háromból az egyetlen, amelyik felnőhetett.” Ismerlek. Tudom, hogy van ennél jobb variáció is a fejedben – állítsd le a sztorit, nehogymá’ a fejedre nőjön."- nem tudod, hogy hányszor estem ennek neki, és ez lett a legokésabb, előtte sokkal szörnyűbb volt. :-(

A többire holnap térek rá, de azt előre is mondom, hogy jöhet ám, ha van rá időd, mert nagyon hálás vagyok érte. Szokatlan nekem ez a hossz (és akkor a folytatásáról még nem beszéltünk), egyszerűen nem tudok ennyi mindent fejben tartani, és közben odafigyelni a finomságokra. Valószínűleg ebbe is bele lehet rázódni, remélem, bele fogok.
Annyi még, hogy nem is az első rész folytatása a kérdéses, hanem annak a folytatása, ami már most meghaladta a kisregény minimum terjedelmét. Mielőtt annak is nekiesnék és energiát ölnék bele, hogy befejezzem, kipofozzam, tudni akarom, szívesen olvasnák-e tovább. Holnap feltöltöm a második részét ennek, és ott majd fölvázolom egy első hozzászólásban, mi lenne nagyjából a folytatás.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2018-09-12 07:20 Kentaur

Kentaur képe

Chapter2

"„Pontosabban szólva nem gondolt vele.” „Ahogy Margaréta nem gondolt bele abba, hogy meghalhat himlőben, ugyanúgy nem gondolt a szörnnyel sem.” Ragaszkodsz ehhez a nyomatékosításhoz?" - az egyik legalább kiszedhető lenne. Nem jutott eszébe?

"„Erre a jövőképre Margaréta megborzongott és fölült.”A ’jövőkép’ stílidegen, szerintem – simán csak ’jövő’?" - én furának érezném a csupaszt jövőt, igyekeztem odafigyelni, hogy a szereplők egyszerű szavakat használjanak, de azrét a narrátor részéről néha megengedhető, főleg, ha nem ugyanazt jelentené. Szerintem a jövő és a jövőkép nem ugyanaz. Maximum egy "elképzelt jövőre" -kerülhetne a helyére, de a "jövőkép" pont ezt jelenti.

"„Errefelé nem szerettek egymás szájában élni az emberek,”Ez a tagmondat hozzád képest…hát nem szép, na." - néha igazán nem értem, mire gondolsz. Itt sem. Mit találsz benne csúnyának?
"„úgyhogy a házakat jókora gazdaságok,” Nem kell az ’úgyhogy’." - ok, anélkül is jó.

"„Ahogy közelebb ért, Margaréta már azt is látta, hogy a nagyi szeme vörös a sírástól, és a köténye szegélyét tépdesi, amit eddig csak egyszer látott tőle, anya halálakor.”
Javaslat:’Amint közelebb ért, Margaréta (vagy a 'lány,' mert sok a Margaréta; igen, még akkor is, ha alanytévesztés bombabiztos elkerülése végett van ennyi)) már azt is észrevette, a nagyi szeme vörös a sírástól, és a köténye szegélyét tépdesi, amit csak egyszer látott tőle: anyja halálakor." - én nagy különbséget nem látok a kettő között, de az 1db szó kikerüléséért is megéri.

"„– Nem! – lépett hátra, mintha bizony ezzel meg nem történté tehetné, amit mindjárt hallani fog.
Nagyanyja bólintott, mintha megértené őt, de egyben tiltakozásul is: de igen.”
Mintha-mintha – van ötletem ide is. ;) De várok inkább. :))))" - Ne várj, mert nekem nincs. :-D

"„– Majd én elszaladok, te nem vagy abban az állapotban – ajánlkozott Margaréta.” Másként?
Ez az ’te nem vagy abban az állapotban’ zavar ám." - Hm, engem is, de eddig csak a komplett törlése jutott eszembe: majd én elszaladok. Pont.

"„– Jegenye asszony, kérem… – lihegte Margaréta, de itt el is hallgatott.”
Itt? Mit szólsz ahhoz, hogy ’ekkor’?" - oké.

"„Egy töredék pillanatra úgy látta, Alma áll fel az asztaltól.”
Nem kell a ’töredék’." - ez is oké.

"„– Izé, én elmegyek ap…apámért. – Majdnem azt mondta „apánkért”, és ettől görcsbe rándult a gyomra.”
Nem kell az ’izé’ – nekem stílusidegen a nyelvezetbe, amúgy -, és fordítanék is a párbeszéden, ne a beszél-ékel, beszél-ékel ősi írástechnikáját alkalmazd, hanem tedd elé az lány idegességét, hangsúlyozd hebegéssel, dadogással, ilyesmikkel. De hisz' tudod." - tudom? :-D Nem is tudom, tudom-e... De az izé most már engem is zavar, eddig nem zavart. Fene beléd! :-D

"„– Jól van – bólintott az asszony, de a tekintete továbbra sem engedte el.”
Ez helyetti javaslatom:
’Az asszony bólintott:
- Jól van – de tekintete…’" - így is jó.

"„Különben is; mint ahogy minden más porcikája, az is hevesen remegett.”
Szerintem nem kell a ’hevesen’." - hm, akár ki is vehető.

"„Pedig az út a Kőris-hegyre eleve többet igényel…”
Szerintem nem kell a ’pedig’ és az ’eleve’ sem." - a pedig talán szükséges a logikai kapcsolat miatt, de az eleve kivehető.

"„nem volt rá ideje, hogy erre pocsékolja megmaradt energiáját.”
És ha azt írod, erejét? Tehát ’megmaradt erejét’?" -semmi klüönbséget nem látok a két kifejezés között a narrátor szájából. Úgyhogy felőlem lehet ereje is éppen.

"Nemes szerzői tettnek tartom azt, hogy a te szerzői szinteden, az olvasókra bízod a novella, egy két részes novellád sorsát, és bedobod a közösbe az 'együtt' és a 'mi' csapatmunkájának oltárára helyezve. És hagyod, sőt, kéred, hogy kapjuk/kapják szét a művet - a Karcolat Irodalmi Műhely szellemiségének nevében . :)))" - Nem igazán értem azt a mentalitást, hogy elérnek egy (általában elég alacsony) szerzői szintet az írók, és abbahagyják a tanulást, és többé nem érdekli őket az olvasó véleménye sem, legfeljebb azon a szinten, hogy tessék érte rajongani.
Szóval én ezt nem látom valami nemes cselekedetnek, inkább csak simán tudni szeretnék valamit, úgyhogy megkérdezem. Vannak olyan dolgok, amik csapatmunkák akkor is, ha egy ember is el tud érni benne részeredményt. A tudomány és a művészet pont ilyen. Nem véletlen, hogy ez a két csoport előszeretettel tömörül közösségekbe. Ez elsősorban az én érdekem, úgyhogy nincs benne semmi önzetlen "odaaadom a művem" feeling. Bocs. :-D

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2018-09-14 18:10 Borika

Borika képe

Egyetértek! A profi írónak is kell időről időre a megerősítés, az építő kritika. :D Szóval hajrá, Kenta, ez nagyon jó irány. (Azt hiszem, nemsokára én is felrakom az egyik friss fantasy novellámat, amin már jó néhány hónapja csücsülök… Hiába, remek dolog az, amikor az írók inspirálják egymást, megmutogatják egymásnak az irományaikat… :D Tiszta karácsonyi hangulatban vagyok, hihi. Mikor jön már a második rész?)

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

szo, 2018-09-15 07:46 Kentaur

Kentaur képe

Már beküldtem, csak a szerkiken múlik, hogy mikor van idejük kirakni.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2018-09-13 15:17 Angi

Angi képe

Szia!

Az első pár bekezdésben túl sok a száraz infó, ezért majdnem el is veszítettél mint olvasót, de a neved húzóerő, szóval maradtam.
Lehet, hogy én rögtön a reggellel kezdeném, a tragédiával, és onnan építeném lassan az infókat. Útban Jegenye asszonyság felé, majd a hegyre fel, sok mindent el lehetne mondani a háttérről. Amúgy Jegenye asszonyság miért méregeti? Itt például megtudhatnánk, hogy Margaréta jövőre már felnőtt lesz, miért nem aludt ő is otthon, kérdezhetné tőle, mert szokásává vált, hogy kint aludjon a mezőn, stb, stb.
Kicsit hasonlít nekem ez a rettegünk valami szörnytől érzés „A falu”-ra, láttad? Kíváncsi vagyok, hogy a szörnyet hogyan képzelted el. Várom a folytatást :)

cs, 2018-09-13 19:18 Kentaur

Kentaur képe

Igen, az eleje kicsit talán túl döcögős, de nem akartam túl sok mindent hátra tenni, mert azt akartam, hogy mire a tragédiához jutunk, az üssön is. Érezzünk együtt a lánnyal, mert eddigre megkedveltük. Szerintem addigra a szörnyről is tudni kell, hiszen különben nem értenék, miért is tragédia, hogy egy gyerek eltűnt, miért jelent ez biztos halált. Ennek ellenére gondolkozom azon, hogyan lehetne még feszesebbé tenni az elejét, ami nem könnyű egy ilyen komplex világnál. Ha valami fontos információt csak a közepén közlök a világról vagy a szereplőről, akkor jogos lenne, hogy "bakker és ezt csak most tudjuk meg?!" Például Jegenye asszony maga is értelmezhetetlen lenne, ha addigra nem tudnánk, hogy ez egy matriarchális társadalom. Hogy amikor egy tragikus halálhírt közöl valaki, akkor kérdezgessék piti dolgokról? Hm, nem találom túl hitelesnek...
Hogy miért méregeti Jegyenye? Látom, voltál olyan szerencsés, hogy sosem próbaltad megállapítani valakiről, hogy mennyire van sokkos állapotban. De ugye nem léphettem ki a lány szemszögéből, aki kezd szarul lenni, hogy szájba rágjam, miszerint az erős érzelmi sokk első tünete a zavartság, gyakran enyhe paranoiával. Érezted már úgy, amikor nagyon zaklatott voltál vagy ideges, hogy mindenki téged bámul? Mit bámulnak ezek?! :-D - közben meg valószínűleg csak azt nézik, hogy milyen sápadt vagy, ráng a szád, nem-e fogsz elájulni.
Láttam A falut, de azon kívül, hogy egy falu meg egy szörny, nincs és nem is lesz semmiféle hasonlóság.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2018-09-14 11:51 Borika

Borika képe
5

Idevonzott ez a történet, úgyhogy egy szuszra jól el is olvastam. :) Az elejét én is kicsit túlbonyolítottnak és terjengősnek éreztem, valóban ütősebb lehetett volna egy eseménydúsabb jelenettel indítani, ha nem is feltétlenül a kislány elrablásával, de például valamilyen konfliktushelyzettel (pl. nagymama és a főszereplő közötti perpatvarral, stb.) A világ maga tetszik, nagyon ügyesen beleszőtted az ősi legendákat, nekem pl. azonnal Babba Máriához kapcsolódó székely-csángó hiedelmek jutottak az eszembe, illetve megint ott a Kalamóna vonal, persze most egy egészen más megvilágításban… Ezekhez nagyon értesz, ez nagyon megy neked, és szépen, finoman adagolod a fantasztikumot. Olvasás közben kíváncsi lettem, ki vagy mi a szörny (hogy mint szimbólum, kapcsolódik-e majd a férfi-agresszióhoz), és hogy a főszereplő lánynak hogyan, milyen módon jelennek meg a fantasztikus képességei (ott, amikor a bokornál sírt/rosszul lett, az az érzésem támadt, hogy valamiféle révületbe esett, vagyis hogy több van benne, mint egyszerű falubeliben). A kislány eltűnése utáni jelenet nekem egy kicsit furcsa, vagyis a párbeszéd a nagyival olyan erőltetett, nem egészen életszerű, de most még nem igazán tudom megmondani, mi lehet vele a baj… Még egy párszor elolvasom, és gondolkodom rajta.
Más: ha a falubeli világ logikai felépítettségével kapcsolatban nekem a következők jutottak az eszembe:
1. Ha a szörny ilyen nagy veszélyt jelent, és főleg egy friss gyermekrablás után, nekem picit hiteltelennek tűnik, hogy Margarétát csak úgy elengedik fel a hegyre, a rengetegbe, még akkor is, ha napvilág van, hiszen az eléggé nyilvánvaló, hogy a rengeteg veszélyes, tiltott hely, a fiúk is csak adott kor után léphetnek be, a lányok sosem mehetnek egyedül, hanem csak idősebb asszony kíséretében.
2. Értem én, hogy a férfiak szerepe megváltozott ebben a világban, megtudjuk ugyebár, hogy tavasztól őszig jelen sincsenek a faluban, de az azért mégiscsak furcsa, hogy van egy szörny és nincs megszervezve ellene semmiféle védelem, nincsenek férfiak, akik pl. őriznék a falu határát, vagy ha ők fent vannak a hegyekben, akkor valamiféle varázstudó asszonyok kéne védő kört vonjanak a település köré. És hol vannak az őrszemek? Tehát azt mondom, hogy hiányzik a szabályrendszer, a tiltás, mintha csak úgy beletörődnének abba, hogy van egy szörny, és nem tehetnek ellene semmit. Margaréta csak úgy kószál ide-oda minden felügyelet nélkül. Történik ugyan rá említés, hogy a nagyi félti, de azért valami szigorúbb tiltás, törvény kéne, és azzal jobban ki is domborodna a lány lázadó természete (azért sem megy haza, stb.)
Összességében nagyon jó kis novella, várom a folytatást. Kenta, téged mindig élmény olvasni!

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

p, 2018-09-14 13:58 Kentaur

Kentaur képe

Szia! Örülök, hogy itt jártál és olvastad.
Még nem tudom, mit fogok csinálni az elejével, de egy veszekedés jó ötletnek tűnik, utána még jobban jönne ki egy ennél jóval rövidebb duzzogás a mezőn és a nem otthon alvás is
.
"(ott, amikor a bokornál sírt/rosszul lett, az az érzésem támadt, hogy valamiféle révületbe esett, vagyis hogy több van benne, mint egyszerű falubelibe)"
- hehe, nem mondom, van ehhez orrod. De ebben a történetben ezt még nem fejtem ki, csak sejtetem.

"1. Ha a szörny ilyen nagy veszélyt jelent, és főleg egy friss gyermekrablás után, nekem picit hiteltelennek tűnik, hogy Margarétát csak úgy elengedik fel a hegyre, a rengetegbe, még akkor is, ha napvilág van, hiszen az eléggé nyilvánvaló, hogy a rengeteg veszélyes, tiltott hely, a fiúk is csak adott kor után léphetnek be, a lányok sosem mehetnek egyedül, hanem csak idősebb asszony kíséretében."
- éppen ez lesz majd a második részében egy elgondolkodni való vonulat. Hogy miért is engedte föl a nagyi. Egyértelmű választ ugyan nem kapunk, de fontos szerepet fog játszani ez a momentum. :-)

"2. Értem én, hogy a férfiak szerepe megváltozott ebben a világban, megtudjuk ugyebár, hogy tavasztól őszig jelen sincsenek a faluban, de az azért mégiscsak furcsa, hogy van egy szörny és nincs megszervezve ellene semmiféle védelem, nincsenek férfiak, akik pl. őriznék a falu határát, vagy ha ők fent vannak a hegyekben, akkor valamiféle varázstudó asszonyok kéne védő kört vonjanak a település köré. És hol vannak az őrszemek? Tehát azt mondom, hogy hiányzik a szabályrendszer, a tiltás, mintha csak úgy beletörődnének abba, hogy van egy szörny, és nem tehetnek ellene semmit. Margaréta csak úgy kószál ide-oda minden felügyelet nélkül. Történik ugyan rá említés, hogy a nagyi félti, de azért valami szigorúbb tiltás, törvény kéne, és azzal jobban ki is domborodna a lány lázadó természete (azért sem megy haza, stb.)"

- úgy látszik, jobban ki kell emelnem, hogy egyrészt egyszerűen eszükbe sem jut védekezni, mint ahogy eszükbe sem jut, hogy létezhet gyógyszer a himlőre. Másrészt ez egy varázshatalmú szörny, nekik pedig nincs többé varázserejük. Mit érnének el felnőtt őrszemekkel egy olyan szörny ellen, akit felnőtt legfejebb véletlenül pillanthat meg? Az a szörny ott van időtlen idők óta, ugyanúgy része az életüknek, mint a gyermekágyi láz vagy a torokgyík. Jobban ki kéne valahogyan emelnem valahol a teljesen természetközeli és vallási szemléletet, ahol egyszerűen nem téma a halál. Persze szomorúak, amikor megtörténik, de tenni ellene egyszerűen eszükbe sem jut. Más a modern társadalom, ahol minden ellen van orvosság, és az ellenállás, a természet és a természetes dolgok fölötti uralom a lételemünk. Bizony még az én nagyanyám se látott abban különösebb tragédiát, hogy 7 gyerekből három nőtt csak fel. Ez az élet rendje, és nincs idő keseregni meg azon gondolkodni, hogy mit tehetsz ellene. Ez különben is a tudósok/varázserővel bírók feladata, nem egyszerű falusiaké. - Nem tudom, hogyan tegyem ezt bele még jobban anélkül, hogy szájbarágás lenne. Talán azt a vonalat kéne erősebbre vennem, hogy a szörnyeteg csak varázserővel legyőzhető, és rég meghalt az utolsó igazi varázserejű nő (a Kriálynő).
Majd Margaréta lesz az első, akiben egyáltalán megfogalmazódik, hogy valamit tenni kéne, ennek a kétrészesnek a folytatásában. Tehát itt fontos, hogy teljesen természetesnek tűnjön, hogy hát van a szakadék, ott vigyázni kell, de a szakadék már csak ott van, eszébe se jut senkinek "megszüntetni", és ilyen természetes dolog a szörny is. Ötlet?

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2018-09-14 14:25 Borika

Borika képe

Ó, most már sok minden más megvilágításba került. Igen, ez volt furcsa ott a párbeszédnél, hogy a nagyi olyan tehetetlennek tűnt, hogy nem „látta” a szörnyet. Ez nekem nem esett le, hogy itt olyan valamiről van szó, amit egész egyszerűen a felnőttek nem látnak, és ami csak a gyerekekre veszélyes… Azt érzékeltem, hogy nem kapunk konkrét leírást a szörnyről, hogy egy olyan megfoghatatlan valami (Beowulf-nál is az teszi rémisztővé, hogy lopakodva, a ködben jön, formátlan, embertelen szörny), viszont itt engem picit zavart, hogy konkrétumot nem tudunk meg róla, nem tudom pontosan miért zavart, csak valahogy jobban ki kellett volna hangsúlyozni a megfoghatatlanságát, hogy ez egy olyan valami, ami ellen nem lehet küzdeni, attól lett volna számomra félelmetesebb. Így zavart okozott, hogy nem tudtam, nem értettem, miért nem küzdenek ellene. A lány motivációi is más megvilágításba kerülnének, ha nem azért menne a rengetegbe, hogy az apának szóljon (de minek is, hiszen az apa nem sokat ér, nem megmentő, hős figura ebben a matriarchális társadalomban, nem várható el tőle, hogy a kicsi lány keresésére/megmentésére induljon), hanem azért megy, mert tenni akar valamit, ő akarja megmenteni a kishúgát, ő vállalja ezt a szerepet. Ezzel el is indulna szépen a felnőtté válás útján. Ehhez persze az kéne, hogy valamilyen erősebb viszony legyen a két lánytestvér között, azt megmutatni, hogy mennyire kötődnek egymáshoz (szerintem nem elmesélni, hanem megmutatni, kis jelenetekkel). Pl. Margaréta meséljen a húgának (a szép legendát), ő vigyázzon rá, ami el is fogadható lenne, hiszen nincs anyjuk, és a nagyobb lánytestvér kénytelen lesz nagyon korán anyapótlóvá előlépni.
„Az a szörny ott van időtlen idők óta, ugyanúgy része az életüknek, mint a gyermekágyi láz vagy a torokgyík. Jobban ki kéne valahogyan emelnem valahol a teljesen természetközeli és vallási szemléletet, ahol egyszerűen nem téma a halál. Persze szomorúak, amikor megtörténik, de tenni ellene egyszerűen eszükbe sem jut.” – Értem, mit szeretnél itt, viszont ez egy nagyon nehéz kérdés, egy borzalmasan feloldhatatlan probléma, és nem igazán tudom, hogy lehetne ezt a passzív belenyugvást megfelelően érzékeltetni. Kazuo Ishuguro regénye, a Ne engedj el jut az eszembe, ahol teljesen profin megvalósult, de Ishiguro szövegén is mindig vitázni szoktunk az ismerősökkel, mivel a mai felvilágosult ember nehezen fogadja el ezt a fajta hozzáállást. Az emberek mindig is megpróbáltak tenni a halál és a betegségek ellen (pl. orvostudomány fejlődése), hiszen az a természetes vágyunk, hogy a szeretteinket minél több ideig magunk mellett tudjuk, vagy hogy mi magunk is tovább éljünk. Hányan és hányan keresték már megszállottan az örök élet elixírjét! Természetesen igazad van abban, hogy pl. már a régebbi korok emberei is másképp látták, azaz elfogadták ezt, de azt, hogy ez mennyire épült be egy történelmi, vagy egy fiktív közösség tudatába, a mai ember nehezen tudja értelmezni.
„Bizony még az én nagyanyám se látott abban különösebb tragédiát, hogy 7 gyerekből három nőtt csak fel. Ez az élet rendje, és nincs idő keseregni meg azon gondolkodni, hogy mit tehetsz ellene. Ez különben is a tudósok/varázserővel bírók feladata, nem egyszerű falusiaké.” – Ezzel szerintem meg is mondtad a megoldást, mert ebből kerekedhetne szerintem a nyitó jelenet, amint fentebb említette: vita a nagyi és Margaréta között.
A nagyi és úgy általában az idősek közössége belenyugodott már abba, hogy a szörny az életük része, hogy nem tehetnek ellene semmit, hogy olykor-olykor elvisz egy gyereket, de Margaréta más, ő ezt nem tudja elfogadni, mert egyrészt benne éledezik a varázserő, másrészt meg túlságosan szeretni a húgát ahhoz, hogy ezt el tudja fogadni (és itt jönnének azok a kis jelenetek, amikor közös élményei vannak a húgával, hogy kiderüljön, mennyire szeretik egymást, hiszen egyebük sincs, csak ők vannak egymásnak – az apa hiányzik, az anya meghalt, a nagyi már idős, nem tudja teljesen pótolni az anyai szeretetet, és itt a nagyi figuráját kicsit életuntabbá, passzívabbá tenném). Sőt, oda is lehetne tenni valamilyen kis alkudozást a nagyival, amikor konkrétan kiderül, hogy a kislányt elvitte a szörny. A nagyi bele akar nyugodni, M. viszont nem, lázadó, igazságkereső karakter, aki mindenáron vissza akarja kapni a húgát. Lehet ez mondjuk valamilyen vallási szabály a közösségben: ha valakit elvisz a szörny, azt el kell fogadni, nem szabad siratni sem, de M. szembemegy ezzel a törvénnyel, mert ő más, mint a többiek, érzelmesebb, varázserejű, stb. A nagyi feddje meg egy-egy párbeszédes jeleneteben, hogy túl érzelmes, túl lobogó természetű, és ez nem jó a közösségnek.
Bocs, magával ragadt a sztori, látod látod, milyen jókat írsz! :)

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

p, 2018-09-14 16:33 Kentaur

Kentaur képe

Most már biztosan átírom úgy, hogy veszekedéssel induljon.

"Ez nekem nem esett le, hogy itt olyan valamiről van szó, amit egész egyszerűen a felnőttek nem látnak, és ami csak a gyerekekre veszélyes…" - Majd megérted, ha elolvastad a második részét is, hogy itt miért nincs ez kiemelve. :-)
"A lány motivációi is más megvilágításba kerülnének, ha nem azért menne a rengetegbe, hogy az apának szóljon (de minek is, hiszen az apa nem sokat ér, nem megmentő, hős figura ebben a matriarchális társadalomban, nem várható el tőle, hogy a kicsi lány keresésére/megmentésére induljon), hanem azért megy, mert tenni akar valamit, ő akarja megmenteni a kishúgát, ő vállalja ezt a szerepet."

Hm, úgy látszik, ahelyett, hogy csak érzékeltetem, azt is bele kéne valahogy pakolnom részletesebben, hogy a kishúga már halott. Ez 100%. Ez nem simán a "gyerekrabló szörny", ez a gyermekevő szörny, és nem szokott spájzolni. :-D
Nincs kit megmenteni, már siratják, az apát a gyászszertartásra hívják le. Margaréta valóban tenni akar valamit, de mivel tudomása szerint nincs mit tenni, (pláne így utólag) így legalább ezt meg akarja tenni, hogy ő megy föl az apjáért. Rohadtul ráérne másnap is, meg igazából egy hét múlva is, de ő nem bír nyugton lenni ugye.

Örülök az ötletelésnek, máris megoldódott, hogy tegyem feszesebbé az elejét, és hogy milyen apró kibontások kellenek még bele, ami nélkül érthetetlen a világ és a szereplő motivációja.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2018-09-14 16:41 hamarjában

hamarjában képe

Az élet már csak ilyen, ha kapni akarsz, adj. Ritkán szóltam az írásaidhoz, mert szinte a tőlem legmesszebb álló témákban írsz, és a stílusod sem tetszett igazán sohasem.
Viszont figyelemmel kísérem írásaidat annyira, hogy beleolvasok egy pár mondatba.
Tudom ez nem jogosít fel, hogy komplex véleményt nyilvánítsak, mégis engedj meg pár mondatot.
Sokáig egy erős megfelelési kényszert éreztem a szövegeiden, mintha meg szeretnél felelni és bizonyítani minden téren. Ezért számomra nagyon erőltetettnek és izzadságszagúnak tűntek a szövegeid.
Egy ideje, már meg nem mondom, melyik írásod után bólintottam, alakul ez.
Átvette az uralmat a mesélőkedv. Valószínűleg a szakirány sokat segített, és adott egy olyan biztonsági alapot, amiért nem szorulsz már arra, hogy megmutasd, hanem mersz már írni, nem félsz a negatív kritikáktól.
Szóval most már le mered írni, ahogyan te mondanád el a történetet, és ez nagy óriási előrelépés.
Nos a történet dramaturgiájához, mivel nem az én világom, nem nem is szólnék hozzá, Viszont a szöveg nyelvezete már közel áll hozzám, ezért inkább a technikai részhez fűznék pár észrevételt.
Igen, a meséhez jó választás, ha szlengmentesen, kicsit régies stílusban alkotunk.

"A lány egy fűszálat rágcsált," - ezt csak megjegyzem, teljesen helyénvaló a határozatlan névelő

"Az ilyesmi nem volt rá jellemző, legtöbbször zajos gyerektársaság közepén lehetett megtalálni, esetleg egy fatetőn, vagy ahogy a patakban gázolt." - nem hagyhatod el, hiányzik a határozott vagy a határozatlan névelő a zajos gyerektársaság előtt, és, esetleg egy fatetőn ülve, hiszen ha nem írod ki, zavar keletkezik, és valaki azt hiszi, hogy a fatetőn gázolt, és, vagy egy patakban gázolva, vagy éppen egy patakban gázolva. Szóval érted, még ha nem is olyan erős egy igenév, mint egy ige, attól még sokkal jobb, mint egy ahogy.

"De most volt gyermekkorának utolsó nyara, és ez megváltozatta, elmerengővé tette." - most helyett ez-t javasolnék, megváltoztatta egy elütés van itt, de ami miatt kiemeltem a mondatot az inkább a merengőhöz tett felesleges igekötő

"Persze ha egy kedvenc darabról azt állítja majd, hogy elveszett," . nk a majd, amúgy is van egy az előző mondat elején

"Sosem volt a csendesen babázó alkat, boldogan átengedi a kihasználatlanul heverő játékokat a húgának" - nincs kötés

" Eddig élvezhette a gyerekeknek járó jogot" - jogokat, többes, hiszen többet is felsorolsz a későbbiekben

"megsebesült"- szövegkörnyezet idegen

"Margaréta eddig a nővére volt, a legközelebbi gyerek, akivel mindig lehetett játszani, a bizalmasa és cinkosa" - kusza lett, komoly tisztázásra, átfogalmazásra szorul!!!

"Margaréta az utóbbi időben egyre többet találta magát egyedül, ahogy hasonló dolgokon töprengett." - nem jó az ahogy

"Az is eszébe jutott, hogy ezek önző gondolatok, hiszen a családra nagyon is ráfér már még egy nő." - khm, szebben, női kéz, vagy ilyesmi

" és nagy nehezen megszületett kisöccsük pár órára rá követte" . névelőhiány

" Apjuk – mint a legtöbb ereje teljében lévő férfi – örökké fent volt a hegyekben," - nem vagyok egy volt ellenes, de mintha kicsit túllépnéd a határt az egyszerűség kedvéért, pedig mennyivel szebb és szövegkörnyezetbe illőbb a hegyeket járta szókapcsolat

Szóval egy kis volt csökkentés ráférne, akár a régmúlt behozatalával, hiszen nyelvjárásainkban még a mai napig is él.

Így szépen végigmenve tisztíthatóvá válik a szöveg.

Bár azt mondtam, nem szólok a dramaturgiába, de mégis megjegyzem, amit már említettek páran, sok a ki kinek a kicsodája így az elején, és a fő baj az, hogy nem is egyszerűen követhető.

na ja (Obb)

p, 2018-09-14 17:51 Kentaur

Kentaur képe

Hm, tudod mit, a megfelelési kényszert bevállalom, inkább az legyen egy írónak egy ideig, mint "szarok bele" mentalitása. Talán nekem indokulatlanul sokáig volt ez a kényszer, nem mentség, hogy nem csak az írásaimban. :-D
"Valószínűleg a szakirány sokat segített, és adott egy olyan biztonsági alapot, amiért nem szorulsz már arra, hogy megmutasd, hanem mersz már írni, nem félsz a negatív kritikáktól." - a szakirány szerintem semmit nem segített, inkább ártott ("ha ezt képzelik irodalomnak, inkább mégse kérek belőle" - érzés és "ha még egyszer meghallom, hogy Balassi-strófa, sikítok" érzés uralt el sokszor), de maga az egyetem, hogy ki kellett állnom magamért, hogy túlhajszoltam magam a végletekig, hogy nekem nem volt elég a summa cum, nekem magna cum kellett, meg két tanulmányi verseny, tudományos publikáció, külföldi egyetemen cserediákoskodás, párhuzamosan az otthoni teljes kredittel... Mindez szerintem hozzásegített ahhoz, hogy meglássam, mi az, amiért érdemes odatenni magad keményen, és mi az, amiért nem. Magam fejlődése és az én jókedvem az előbbi, mások véleménye és az elismerés meg az utóbbi kategóriába csúszott át észrevétlen. Talán ez látszik az írásaimon is.
No de, vissza az íráshoz!
Örülök, hogy hallatod a véleményed, és remélem, azért te sem szenvedtél nagyon olvasás közben. :-)
Néhol nem értem, mire gondolsz, pl. itt:
""Sosem volt a csendesen babázó alkat, boldogan átengedi a kihasználatlanul heverő játékokat a húgának" - nincs kötés" - mi az a "kötés"?
Néhol én magam is azt írtam, amit javasolsz, aztán elvetettem:""Az is eszébe jutott, hogy ezek önző gondolatok, hiszen a családra nagyon is ráfér már még egy nő." - khm, szebben, női kéz, vagy ilyesmi"
- női kezet írtam először, de az a baj, hogy egy patriarchális társadalom berögzül szóforduata, a női kéz meg a női gondoskodás egészen mást jelent nekünk, mert egy matriarchális társadalomban mások a nők feladatai. Pl. nekem a "női kéz"-ről a tisztaság, szépen elrendezett dolgok, ízléses berendezés, a kanapéhoz választott szőnyeg meg ilyesmi jut eszembe, ami Margaréta világában nem elsődleges, ott a női kéz a keményen fogott dolgokat, a közösség összetartását, az irányítást jelentené. Margaréta is családfőnek kell, nem "háziasszony"nak, amire a szófordulat eredetileg utal. Nagyon kell vigyáznom a szóválasztásommal, nehogy befigyeljenek ilyenek, amik borítják az összképet. Például kétszer töröltem ki hogy "hét" , meg "hónap", mivel nekik nincs holdjuk ugye.

Máshol teljesen egyetértek, többször, mint nem. Úgyhogy részemről köszönöm, hogy itt jártál, és hozzátettél.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

p, 2018-09-14 19:08 hamarjában

hamarjában képe

A szakirányt nem is a berögzült kötelező kántálásokra értettem :)
Nekem pl. a nyelvtani részekben sokat hozzátettek az akkoriak, meg a szabadon választottak is.Én mindig csak azokat vettem fel, amik érdekeltek, A novella változatai Várnai tanár úrral, vagy a Krúdy szeminárium Dr. Kemény Dénessel... Szóalkotástan Dr. Kecskés Judittal meg ilyesmik.

Visszatérve:
A kötést én mindig a kötő vagy utalószavak hiányára értem, ami a lineáris kohéziót segíti.
Értem így már a női kéz likvidálását, viszont valamiféle bővítést akkor is hiányolok, ami a jövőbeli társadalmi pozíciójára konkrétabban utal, mint maga a nő megnevezés, mert így felőlem, ha hiányuk van, akár egy rabszolganőt is vehetnének.

na ja (Obb)

szo, 2018-09-15 07:50 Kentaur

Kentaur képe

Amúgy a magyar nekem alapszakom volt, nem szakirány (az én évfolyamom mehetett először nem tanárira, csak simán magyarra, és a tanárok külön mentek osztatlanra, szóval a diplomámban az áll: "magyar alapszakos bölcsész"), ennek megfelelően kötelezőim voltak belőle rogyásig, mint irodalomtörténet 1.1,1.2, 2.1, 2.2, 3.1, 3.2, 4.1...és így tovább. Kortárs íróként ott ültem, és egy kreatív sort le nem írtam 6 szemeszter alatt, még a szabadon választható stílusgyakorlaton sem. No de amúgy is nyelvészetből írtam a szakdogám, amit meghallva úgy fogta meg a persze hogy irodalmis vizsgaelnök két ujjal a dolgozatom, mintha koszos lenne. :-D Szakirány helyett minorom volt: filozófia. Jó neked, hogy ilyen kafa szabadon választhatóid voltak, mifelénk csak "színek jelentése", "nyelvbölcseletek", "középmagyar misszilisek" meg hasonlóak voltak, szinte mindet untam. Plusz nem is volt erőm ilyen badarságokra, mint szabadon választhatók meg kedvből tanulás, mikor felekezetismeretből a tanárnak meggyőződése volt, hogy ha nem buktat meg mindenkit kétszer egy szemeszterben, nem fogja magát megbecsülni. Általános volt, hogy 14-en mentük beugróra, 4 jutott be vizsgázni és 2 ment át. :-D

Na, off end. :-) Igazad van, keresni fogok valamit oda.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

v, 2018-09-16 16:05 Newschool

Newschool képe

Szia!
Csak a feléig jutottam, meg (nem bírtam ki…) belenézegettem a kommentekbe – de amint lesz időm, befejezem a sztorit. Most csak leírnék pár dolgot, ami megfogalmazódott bennem olvasás közben.
1. Baromi sűrű a szöveg. Alapból olyan vaskos bekezdéssel kezdesz, amivel majdnem kikészítettél :D – ezeket a leíró részeket nagyon nehéz olyan izgire írni, hogy ne fulladjon bele az olvasó a sűrű szövegbe. Mindenképp szellősítenék rajta, és izgalmasabbá szerkeszteném, ahogy már mások is utaltak rá.
2. Lehet, hogy később választ kapok rá, de ha olyan kis szerencsétlen a szörny, hogy csak a kisebb gyerekekkel bír el, miért nem ütik agyon vagy vadásszák le? Kábé a nagyi is elbánhatott volna vele egy sodrófával, ahelyett, hogy végignézi az unokája levadászását. :D
3. Ne is hallgass Roahra abban, hogy változtass az „ilyesmi nem volt rá jellemző”-n. Ez a megfogalmazás a megszokott – az „ilyesmi nem jellemezte” mesterkélt hatást kelt.

v, 2018-09-16 18:31 Kentaur

Kentaur képe

Szia!
Örülök, hogy olvastad. Már korábban is megjegyeztem másoknál, hogy úgy látszik, jobban ki kell emelnem, hogy ez egy szörny, mármint nem sima vadállat, hanem egy szörny, érted... varázsereje van, mítikus lény, nem lehet ellene küzdeni, legfeljebb varázslattal.
De azért felmerült bennem, hogy vajon mondjuk a Minotauruszról olvasva is ilyesmi jutott az eszetekbe, hogy "miért nem lövik le"? Számomra egyértelmű, hogy a szörnyek, mumusok és ilyesmik azért azok, mert nem olyan egyszerű ellenük fellépni. Úgy látszik, ez másoknak nem egyértelmű. A könnyedebb, mozgalmasabb nyitásban már meg is egyeztem a többiekkel. :-)

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.