A gyermekevő szörny 2/2

Margaréta most már nem tagadhatta tovább, hogy ráesteledett a rengetegben.

Mégis tovább indult, mert élt benne a remény, hogy nincs már messze a céljától, és ha felér egy kiemelkedésre, onnan könnyedén észreveheti a pásztortüzeket. A fák alacsonyabbak lettek errefelé, úgyhogy a lány elszántan mászott meg minden sziklát, ahelyett, hogy kikerülte volna őket, és mindegyik tetejéről körülnézett. Most már valóban sötét éjszaka borult rá, az utolsó magaslatról láthatta a csillagos égboltot. Lehunyta a szemét, és halkan elmormolta az ősi esti imádságot:
– Leszállt az éj, uradalmad teljes immár, Úrnő. Te, aki sötétségből és fényből állsz, óvj meg engem a sötétben és világíts nekem fényeddel! Te, aki kínnal szülted meg a világot, és áldott tejeddel táplálod, óvd és tápláld lányodat is! Te, aki önzetlenül adsz magadból, add meg nekünk a békességet és a nyugodalmas éjszakát!
Mikor Margaréta kinyitotta a szemét, úgy tűnt neki, az egyik csillag nem az égen, hanem a földön pislákol.
– Tábortűz! – kiáltott fel örömében, hogy aztán azonnal ijedten elhallgasson.
Ha már az Úrnő meghallgatta imáját, nem lenne jó a vadak vagy a szörny figyelmét magára terelnie. Sietve indult el a gyérülő fák között el-eltünedező majd újra megjelenő fény irányába. Amikor közelebb ért, eszébe jutott, hogy hátha nem is pásztorok, hanem zsiványok tanyájára tart gyanútlanul. Mindig akadt pár törvénykerülő, aki az erdőben húzta meg magát. Óvatosan lépkedett tovább, igyekezett a sötétben minél kevesebb zajt csapni. Mikor kilesett az utolsó fa mögül, furcsa látvány fogadta: nem a hegyi legelőkre jutott ki, csak egy tisztásra, amin kis rőzsetűznél egy magányos nő üldögélt. Margaréta azonban ettől is megkönnyebbült, hiszen egy nő nem lehet zsivány, bizonyára úgy járt, mint ő: későn indult neki, és ráesteledett. Margaréta még soha nem látta ezt a nőt, de ez csak újabb reménnyel töltötte el, mert ha a hegy túloldalán lévő faluból jött, onnan is majd’ egy nap járás a hegytető, tehát már bizonyára nincs messze. Abban a biztos tudatban lépett ki a fényre, hogy az asszony megörül neki, és egyiküknek sem kell egyedül töltenie az éjszakát a sűrűben. A nő egy pillanatnyi ijedelem után valóban elmosolyodott, és intett a lánynak, hogy jöjjön közelebb. Amikor Margaréta letelepedett a tűz mellé, megkérdezte:
– Hát te ki vagy, és mit keresel éjszaka a hegyen?
– A nevem Margaréta, és a túloldali faluból jövök. Apámhoz jöttem fel a hegyre, de itt ért az éjszaka. Nincs véletlenül nálad egy kis élelem?
– Az én nevem Szeder – mutatkozott be a nő. – Sajnos nekem is elfogyott az útravalóm, de még a vizem is.
Margaréta a víz említésére rádöbbent, hogy a szomjúság jobban gyötri, mint az éhség, és csak most sajnálta igazán, hogy a lédús barackokat mind megette egyszerre.
– Nem ismerős a nevem? – kérdezte az asszony. – Amikor te a tiedet mondtad, rögtön megismertelek, bár még sohasem láttalak.
– Mintha hallottam már volna – válaszolt a lány. – De te hogyan ismertél rám, ha még soha nem láttál?
– Úgy, hogy rokonságban állunk – mosolygott rá a nő.
Margarétának valahogy nem tetszett az asszony mosolya, de ahogy jobban szemügyre vette őt, valóban voltak ismerős vonásai. A haja barnasága egészen olyan volt, mint az övé, a szeme pedig különösen emlékeztette valakire. Margaréta döbbenten jött rá, hogy majdnem elfejtette az anyja arcát: neki volt pontosan ilyen finoman metszett, szürke szeme.
Kutatni kezdett az emlékeiben, vajon melyik felmenője mehetett át a másik faluba. A nők nemigen hagyták el a falujukat, ha máshonnan akartak férjet, válogathattak az örökké ide-oda vándorló legények közül. Egyetlen olyan nőrokona sem jutott eszébe, aki elköltözött volna.
– A nagynénéd vagyok, így már emlékszel? – csúszott közelebb a nő.
– Nekem nincs nagynéném – tiltakozott Margaréta.
– Márpedig én eléggé itt vagyok, nemde? – nevetett az asszony.
A lány megpróbált észrevétlenül arrébb húzódni, hirtelen félni kezdett ettől a magányos nőtől.
– Nálatok talán számon tartják az apai rokonokat is? – jutott eszébe az egyetlen megoldás.
– Dehogy, te butus, anyád nővére vagyok. – A nő mosolya még szélesebbé vált, már-már vigyorgott, bár a lányt inkább vicsorra emlékeztette. Most már szíve szerint felpattant volna, hogy arrébb húzódjon, talán még a sötét erdőbe is visszaszalad, de úgy érezte, képtelen megmoccanni. És ekkor eszébe jutott, honnan ismerős neki a Szeder név, az anyja említette neki egyszer. „Alig emlékszem szegény Szeder nővéremre, még majdhogynem baba voltam, amikor elvitte a szörny.”
Margaréta továbbra sem bírt megmozdulni, és úgy érzete, hogy talán végül is helyes ez így.
– Nekem kellett volna kívül aludnom – motyogta.
– Miért nem voltál otthon, Mara? – Ez összetéveszthetetlenül Alma hangja volt, ráadásul csak ő szólította így, mert amikor még kicsi volt, nem bírta kiejteni nővére nevét.
Margaréta erősen ellenállt a késztetésnek, hogy fölpillantson, és meglássa kishúga szőke fürtjeit, kerek, mosolygós arcát, és mosolyában ugyanazt az éhes vadságot, mint előbb az asszonyéban. Egy pillanatig úgy gondolta, hogy legjobb lesz, ha csak ül, és úgy tesz, mintha mi sem lenne természetesebb. Ha nem mutatja ki a félelmét, a szörny talán elmegy. Egyre kisebbre húzta össze magát, míg már majdnem összegömbölyödött, de ekkor valami megállította.
Ha nem látlak, te sem látsz, ha elbújok, nem bánthatsz – ez csak ostoba gyereklogika, ami nem segít rajta. Iszonyatosan félt, de fölébredt benne más érzés is: dac és düh.
– Nem kell ezt csinálnod, már tudom, mi vagy – mondta, és meglepetésére a hangja tisztán és erősen csengett, sőt, mintha mélyebb is lett volna kicsit.
– Mi vagyok hát, kicsi bogaram? – suttogta a szörny egészen közelről, újra rég halott nagynénje hangján. – Ha kimondod, akkor talán tudunk tárgyalni.
– Te vagy a gyerekevő szörny. – Ahogy Margaréta kimondta, a bénultság oldódott egy egészen kicsit.
– Úgy van! – kacagott a szörny, és a hangja az éjszakai szél zúgása volt és a padlódeszka recsegése az üres szobában – a valódi hangja.
– Várjunk csak! – kiáltott fel a lány. – Honnan tudod, hogy nézne most ki a nagynéném? Hiszen gyerekként vitted el őt, nem?
– Úgy-úgy – zúgta-recsegte a szörny –, kicsi gyerek volt, bizony, azok a legízletesebbek. A nagyobb gyerekek már nem olyan jók, túl okosnak képzelik magukat például.
Hiába hallotta ki a gúnyt Margaréta a szörny hangjából, a bénultság ismét oldódott kicsit, a félelem pedig csökkent. Talán el tud menekülni!
– Nagyanyád sokkal okosabb volt nálad – folytatta a szörny.
A lány újra ledermedt: honnan ismeri a szörny a nagyit? Szedert és a kishúgát megette, és láthatóan valamiképpen magába is olvasztotta őket; felhasználta a külsejüket és a hangjukat, Alma pedig talán utána sikoltott, amikor a szörny elvitte, akkor hallotta tőle a becenevét. De a nagyi él és virul, ráadásul már nagyon öreg.
– Lehetetlen – motyogta.
– Akkor találkoztunk, amikor még kislány volt – süvítette a szörny. – Nem volt még senkinek a nagymamája, hanem csak a kis Zsálya. Semmiség az az idő nekem, kicsikém. Itt voltam, mikor az első gyermek megszületett ezen a tájon, és itt leszek, amikor az utolsót siratják. És új dolgokat is tanulok közben, bizony! Zsályától megtanultam például, mi is az az alku. Kiloptam az ágyacskájából és vittem-vittem a mezőkön át be a sűrűbe, hogy elnyámmogjak zsenge kis életén. Motyorásznak, sírnak-rínak ám a kicsik sok mindent ilyenkor, amikor már megengedem nekik, mert más úgy se hallja rajtam kívül. Nem törődöm vele, hogy az anyjukat hívják vagy kérlelnek, ám a kicsi Zsálya egészen mást mondott, olyasmit, ami felkeltette az érdeklődésemet. Alkut ajánlott. Ha elengedem őt, nekem adja az egyik gyermekét és még az egyik unokáját is. Két gyerek egy helyett, ez tetszett, és mint mondtam, az idő nekem másképp telik ám.
Margaréta dermedten hallgatta a szörnyet, akinek a hangja hol innen, hol onnan hallatszott, mintha gonoszsága felett érzett örömében körbetáncolná az apró tisztást. A lány olyan nehéznek érezte a fejét, hogy alig tudta megtartani. Pedig jó lett volna kissé lefektetni szegény zsongó fejét felhúzott térdére, és becsukni a szemét, ha már úgysem néz vele mást, mint a lába előtti talajt.
– Kettő jobb, mint egy – recsegte a szörny. – De három még jobb! Elfogadtam az alkut, de ajánlottam ám én is valamit, mert gyorsan tanulok. Azt mondtam neki, hogy megkímélem az életét, ha nekem adja egy gyermekét és egy unokáját. De ha nekem adja még egy unokáját, akkor hosszú életűvé is teszem. A kis Zsálya nagyon okos gyerek volt, sokkal okosabb, mint te, és azt válaszolta, hogy adjam meg neki a hosszú életet, és akkor bizonyára megéri, hogy több unokája is legyen, akkor pedig nekem ad még egyet. Mit gondoltál, szegény gyermekem, miért küldött fel ide egymagad?
– Én ajánlkoztam – suttogta erőtlenül Margaréta.
– Mintha nem tudta volna, hogy megteszed! – kacagott a szörny. – Bár én úgy gondoltam, hogy egyszerre viszlek el titeket. Nem lett volna jobb a húgocskáddal meghalni?
– De igen – sóhajtotta a lány.
Valóban úgy érezte, jobb lett volna meghalni, mintsem ilyesmit megtudni a nagyanyjáról. Igaz, amikor a nagyi kislányként alkut kötött, bizonyára nem is gondolta komolyan, bármit megígért volna, csak ne egyék meg. Később pedig talán nem is bánta olyan nagyon, mikor első gyermekével elvetélt. És amikor a másodikat elvitte a szörny, vigasztalhatta a tudat, hogy bizonyosan lesz még gyermeke, hiszen különben a szörny hoppon maradna. Talán úgy gondolta, hogy a hosszú élet majd sok gyermekkel és még több unokával ajándékozza meg. De ezután már csak egy lánya született, az pedig nagyon fiatalon belehalt a szülésbe a harmadik unokával együtt.
Margaréta feje lassan lecsuklott a térdére, és a szeme már csak kis vonallá szűkülve csillogott a tábortűz fényében.
– De még lehetsz te is okos, mint a nagyanyád – búgta a szörny az éjféli lombok susogó hangján. – Bár semmiség volt nekem, mégis sokat kellett várnom az alkum első felére is, mert a kicsi Zsálya alig öt vagy hat nyári napfordulót ért meg akkor még. Te viszont egy szempillantás, és máris anya leszel… Egy gyermekkel többért ezúttal nem csak a hosszú élet, de a bőséges gyermekáldás is benne lehet az alkuban, ha már ilyen rosszvérű a családod. És akkor mindketten jól járunk. Én is és te is több gyermeket kapunk, mint rendesen! Még a szülési bajokat is elháríthatom a családod felől több generációra.
„Ha ezt már a nagyinak is felajánlottad volna, anyám még mindig élne” – gondolta Margaréta. Anyja arca most tisztán ragyogott emlékeiben, még a hangjára is emlékezett, ahogy kiskorában dorgálta: „Te mindent elhiszel, te lány?” – Épp valami pajtásától hallott rémtörténet miatt sírt akkor.
Margaréta kinyitotta a szemét. Zavarodottságának ködét áttörte a gondolat: miért hisz el ennek a szörnyetegnek mindent? Valóban el tudja képzelni a nagyiról, hogy tálcán kínálja a saját véreit, csak hogy valamivel tovább éljen? Ugyanakkor nem tagadhatta, hogy az imént elhangzott alku már több mindennel kecsegtet. Nemcsak hogy megmenekül és hosszú élete lesz, de egészen biztosan nem fog egyik gyermeke és unokája sem meghalni úgy, mint anyja és kisöccse. Ha hamar férjet választ, termékeny lesz és garantáltan nem hal bele egyik szülésbe sem, ugyan mi akadályozná meg, hogy legyen egy tucat gyermeke és seregnyi unokája? A szörny pedig csak négyet vinne el… Csakhogy Alma, akit négykézláb lovagoltatott, és aki kétévesen majdnem belesett a kútba, akinek volt egy heg a bal térdén és kicsit kancsított, a búzaszőke, nevetős kis Alma is csak egyetlenegy gyermek volt a sokból. Neki mégis az egyetlen, ahogy az lett volna akkor is, ha lett volna még testvére. És ha kételkedik abban, hogy a szörny igazat állít a nagyanyjáról, miért hiszi el neki, hogy ekkora hatalma lenne? Egy olyan lénynek, aki generációk sorsát eldöntheti, hosszú életet és termékenységet adhat, mi szüksége van kisgyermekek életére?
– Itt az idő dönteni! – suttogta a szörny a háta mögül.
De Margaréta nem zavartatta magát, továbbvitte az előző gondolatot: egy ilyen nagyhatalmú lény, aki sokat adhat, inkább hasonlít egy tündérre vagy istenségre. Nem, egy szörnyeteg egészen biztosan képtelen ilyen dolgokat megtenni. Nem tud az teremteni, csak pusztítani, nem tud adni, csak elvenni; attól lesz gonosz szörnyeteg. Még ha valóban alkut is kötött a nagyanyjával, annak hosszú élete csak merő véletlen kell hogy legyen. Talán életben tartotta a rettegés, hogy folyton a szörnyet várja, mikor viszi el a jussát.
Margaréta nem tudta bizonyosan, mi az igazság. De egyvalamit tudott: még ha képes is ilyesmit adni a szörny, ő nem kér belőle. Bár leendő gyermekei és unokái még csak távoli lehetőségek, főleg ahhoz a zsigeri rettegéshez képest, amit érzett, de tudta, hogy amikor valósággá válnak, és belenéz majd a szempárba, ami az anyjáéra, húgáéra vagy éppen a sajátjára hasonlít, keservesen elátkozná ezt a pillanatot. De ha nem köt alkut a szörnnyel, hogyan szabaduljon? Hiszen még megmozdulni sem bírt. Bár az elején mintha kicsit oldódott volna a bénultság, amikor még nem hallotta a nagyanyjával kapcsolatos dolgokat, és volt ereje ellenkezni. Akkor a félelem helyét egy percre más érzések vették át, és bár nem tüntették el, valami egészen mást csináltak belőle.
– Most már elég volt a duzzogásból és hallgatásból – zúgott a szörny. – Áll az alku vagy sem? Felelj, makacs gyermek!
Margaréta feje lassan felemelkedett, félúton ingatagon megállt ugyan, de aztán arcát arra fordította, amerről legutóbb a szörny hangja érkezett, és tágra nyílt szemmel, felvetett állal válaszolt:
– Nem vagyok már gyermek.
Abban a pillanatban tudta, hogy igaz, amit mond. Tegnap még csak képzelgett róla, tartott is tőle, hogy majd egy esztendő múlva felnőtté lesz, de ez nem így működik. A játékok átadása és elégetése csak egy jelkép. Hogy mit tehet, és mit kell tenni, az pedig csak szoktatás ahhoz a folyamathoz, amely ezek nélkül is megtörténik, és ami nála pár perc alatt bekövetkezett. Egy gyermek lépett erre a tisztásra, de most egy felnőtt nézett farkasszemet a gyermekevő szörnnyel.
A szörnyeteg pont olyan félelmetes volt, mint képzelte; a tábortűz fénye megcsillant számtalan, borotvaéles tüskéjén, melyek a fejéből meredeztek hosszan, három pár végtagjának egyik párjára magasodott, feje az alsó ágakat súrolta. Roppant mancsait fenyegetően nyújtotta Margaréta felé, brutális állkapcsából két fűrészszerű, éles fogsor meredezett egymás mögött, és zöldes nyálka csöpögött belőle. A fű sisteregve kiégett ott, ahová a zöld nyálból csöppent.
– Te vagy a gyerekevő szörny – bólintott Margaréta, mintha elismeréssel adózna a látvány borzalmasságának. – Te kérted, hogy nevezzelek meg, és bár az emberi asszonyokból mára kiveszett a varázslat, annyit még most is tudunk, hogy az ilyesmi megköt téged. Amikor kimondtam a neved, meg tudtál jelenni a saját alakodban. Azt ugyan nem tudom, mi volt előbb, te vagy az elnevezésed, de azt tudom, hogy most már te vagy a gyerekevő szörny. Márpedig én nem vagyok többé gyerek.
A szörny tett egy mozdulatot, mintha közelebb akarna jönni, de nem bírna. Margaréta ismét bólintott, és folytatta:
– Te folyton változtál, korábban a megvett gyerekek alakját vetted fel, kiegészítve azzal, amit az én fejemből vettél, és igazi alakodban is inkább voltál olyan, mint a szél, mintsem valóságos, míg rád nem néztem. Viszont ez a tűz nem változott, nem tűnt el, és érzem a melegét is. Nem hiszem, hogy te raktad. Ami viszont azt jelenti, hogy favágók vagy pásztorok vannak a közelben. Csak elmentek egy rövid időre, talán pont te csaltad el őket, de hamarosan visszatérnek. Nem lehetnek mesze, ha kiáltozni kezdek, akkor idesietnek. Nem ám rémült kisgyerekek, hanem erős, bátor férfiak éles fejszékkel és farkasölő kutyákkal.
A szörny hátrált egy lépést, de még nem adta fel, acsarkodva oldalazott egy láthatatlan kör mentén.
– Remélem, te is meg tudsz dögleni – mondta Margaréta, majd teli torokból kiabálni kezdett: – Hé, emberek! Segítsetek! Ide, férfiak! Hozzátok a kutyákat! Bestia dúl a nyájatokban!
Észre sem vette, hogy felpattant, a bénultság teljesen lehullt róla, és kiáltozás közben egyenesen, szilárdan állt. Amikor újra a szörny felé pillantott, már sehol sem látta, végképp megfutamodott. Kutyaugatást hallott és emberi hangokat nem is olyan messziről.
– Ide! – kiáltotta. – Itt vagyok!
Pár pillanat múlva egy férfi tört át a bokrokon vasalt pásztorbottal a kezében, majd többen is követték. Margaréta egy pillanatig megilletődötten állt, aztán a legelső férfi felé szaladt.
– Apa!
– Tényleg te vagy az, Margaréta? – zárta karjába a férfi. – Fel sem ismertelek hirtelen. Mit keresel te itt, és ráadásul ilyenkor?
Egy percig csak álltak, egymást ölelve, Margarétának kellett egy kis idő, míg összeszedte magát, a férfi pedig azon gondolkodott, hogy nem is a sötétség és a váratlan találkozás miatt nem ismerte fel a lányát, hanem mert az megváltozott. Pedig nem sok idő telt el, mióta elbúcsúztak a szurdok aljában, épp csak a nyár derekán járnak, de mégis: megfoghatatlan, de mindent porcikáját átható változás lengte körül a lányt. „Nem lány már, hanem fiatal nő” – összegezte a férfi kissé szomorkásan.
Margaréta kibontakozott az ölelésből, de továbbra is a férfi vállát szorította.
– Légy erős, apám, mert szomorú hírt hozok – mondta, és elöntötte szemét a könny.
Miután Margaréta átadta a gyászhírt, eloltották a tüzet, és átmentek a legközelebbi karámhoz, aminek lejegelőjét csak egy kisebb erdősáv választotta el az iménti tisztástól. Ennyire közel volt Margaréta az áhított céltól, mikor majdnem odaveszett. Kapott enni-inni, és utána lefektették puha báránybőrre a meleg, birkaszagú akolban, amit hatalmas pásztorkutyák védelmeztek. A férfiak elmesélték, hogy éppen befejezték a vacsorájuk, amit mindig azon a kis tisztáson szoktak elfogyasztani, amikor a kutyák ugatni kezdtek, mint akik szagot fogtak, és olyannyira megveszekedtek, hogy inkább elengedték őket, hadd menjenek a toportyánra. Követték is az ebeket, de azok mintha csak körbe-körbe rohangásztak volna, és egymást marták tehetetlen dühükben. Aztán meghallották a lány kiáltását. Margaréta azt felelte, hogy ő látta is a bestiát, megkörnyékezte őt, és már rá akarta vetni magát, azért kiáltott. Nem szeretett hazudni, de jobbnak látta hallgatni a szörnyről. Ha elmondaná, az is kibukna belőle, amit a nagyanyjáról hallott, pedig arról hallgatni akart. Ki is merült alaposan, így alighogy elterült a báránybőrön, hamarosan már mélyen aludt.
Másnap reggel az apja összeszedte kevéske holmiját, amit le akart vinni, és együtt nekiindultak az útnak. Margaréta hallgatagon ereszkedett lefelé, még mindig azon töprengett, hogyan nézzen ezek után a nagyanyja szemébe. Most már mindig ott lesz benne a kétely?
Meglehet azonban, hogy a megoldás kézenfekvő; ha a szörny igazat mondott, akkor nem teljesült az alku, hiszen a két unokából csak az egyik lett a szörnyé. Az alkuban pedig a hosszú élet szerepelt, olyan hosszú, hogy Zsálya megélje és túlélje unokái halálát. Ha az egyességet ezzel megszegték, és a szörnynek tényleg van hatalma az emberi élet felett, nem lesz már rá oka, hogy továbbra is fenntartsa Zsálya életét. Margaréta nagyanyja talán már ki is hűlt azóta. Ha viszont életben találják, valószínűleg hazugság volt az egész, de ha mégsem, igencsak meg fog döbbenni életben maradt unokáján. Margaréta biztos volt benne, hogy meglátja a szemében, ha bűnös.
Hogy így tisztázta magában a dolgot, Margaréta kissé jobban érezte magát, sokkal jobban, mint tegnap reggel óta bármikor. A szíve ugyanúgy sajgott a kishúga után, de többé nem érezte magát teljesen tehetetlennek. Eszébe jutott, hogyha nagyanyja halott, ő marad az egyedüli nő a házban, így ő lesz a megfogyatkozott család feje, ezzel pedig automatikusan felnőtt is. Mégsem döbben vagy ijedt meg a gondolaton; elfogadta a lehetőséget, mint egyik kötelességét.
Apja is elmélázott a lefelé tartó úton, napvilágnál még markánsabbak voltak a különbségek, melyeket tegnap is megfigyelt a lányán. A feje tartása és a léptei, ahogy tudatában volt a mozdulatainak és a környezetének, a pillantása, ahogy az előttük lévő utat fürkészte: mindezekben volt valami, amitől a férfi egyszerre érzett büszkeséget és tiszteletteljes tartást ez iránt a fiatal nő iránt, aki minap még az ő kicsi lánya volt.
„Ne legyen a nevem Bükk, ha nem ő lesz a következő tanácsfő” – gondolta a férfi.
Az út sokkal kevesebb időt vett igénybe lefelé, még csak délutánra járt az idő, amikor már leértek a szurdok aljába. Némán mentek át a falun, részvét-teli pillantásoktól kísérve. Amikor Margaréta megállt a kapujukban, engedélyezett magának egy sóhajtást, és egy kézszorítást az apjával, amiből erőt merített. Aztán kihúzta magát, és előrement, ahogy az egy családfőhöz illik.
– Megjöttünk, Zsálya! – kiáltotta, aztán csak állt, és várta, hogy érkezik-e válasz.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2018-09-12 13:09 Kentaur

Kentaur képe

Ez lenne az első novella vagy fejezet vége.
A folytatásban húszéves korában találkozunk újra Margarétával, aki faluja szokása szerint 16 évesen férjet választott magának, és szinte azonnal terhes lett. A kisfiú sajnos halva született, és amikor újra bekapcsolódunk Margaréta történetébe, éppen a férjét gyászolja, aki favágóbalesetben hunyt el két csillagideje (kicsit kevesebb, mint két hónap - az Úrnő csillagainak telése és fogyása alapján), és most van az évfordulója Alma halálának, amit Margaréta minden évben megtart. Többféle okból is úgy dönt, hogy itt az ideje elindulni, hogy valóraváltsa egy rég dédelgetett tervét: megfékezze a gyermekevő szörnyet. Ehhez varázserőre van szükség, de mint tudjuk, a varázserő kiveszett a világból, bár régen a nők még birtokolták. Margaréta mégis elndul, először csak a szomszéd faluba, mert azt rebesgetik, az ottani füvesasszonynak még van némi varázsereje. Az öregasszony azonban csak egy tanáccsal tud szolgálni, miszerint ha él még asszonylánya, aki varázserőt birtokol, az az öreg Hárs lesz, aki fenn lakik a Végső hegyen, ahová nyolc nap az út oda, és majdnem ugyanannyi vissza, közte pedig csak a lakatlan vadon...
Úgyhogy Margaréta most először életében elhagyja a Kőris hegy vidékét, és nekivág egy olyan utazásnak, ami őt és a világát egyaránt meg fogja változtatni.
Természetesen folytatódik a világ kibontása, még többet hallunk arról, milyen volt a világ régen, miért és hogyan változott meg, és milyen most.
Spoiler:
A végén egy kis segítséggel sikerül megfékezni a gyermekevő szörnyet, de a Végső hegyen olyan társa akad, aki felnyitja a szemét a világra, és nagyobb problémákra is, mint egy helyi szörnyeteg. Elhangzik egy jóslat, ami megtörhet egy szörnyű átkot, és a beváltása talán éppen Margarétán múlik. Ebben a történetben avagy fejezetben még nem törik meg az átok, és Margaréta végül hazatér a falujába, de már semmi nem lehet olyan, mint azelőtt. Az ezt követő fejezetben vagy folytatásban a Végső Hegynél is messzebb fog jutni, egészen a Királynő városába. De ekkor már nem egyedül indul neki.

A lényegi kérdésem maradt ugyanaz: szerettétek? Olvasnátok tovább Maragréta kalandjait? Vagy amolyan uncsi tucatfantasy? Találtatok benne valamit, ami megfogott?

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

v, 2018-09-16 10:13 craz

craz képe

És itt a második rész.

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2018-09-16 12:27 Borika

Borika képe

A legfontosabb kérdésedre válaszolva: igen, olvasnám tovább, jó lesz ez regénynek.
A második részről konkrétabban: vegyes érzéseim vannak, mert egyrészt most már sok mindent tisztábban látni, feloldódott egy csomó zavar és kérdés, amit az első rész kapcsán éreztem, viszont ez még inkább megerősít abban, hogy mindezt valahogy másképpen és feszesebben kéne adagolni ahhoz, hogy az olvasók kezdettől fogva értsenek bizonyos dolgokat.
A második részben nekem problémás a szörnnyel való találkozás, az odáig rendben, hogy a szörny magába olvasztja az eddig „megevett” gyerekek személyiségét, és meg tud jelenni az alakjukban, viszont az a pillanat, amikor erre M. rájön, nekem érzelmileg nem eléggé hiteles. Sokkal irtózatosabb kell, hogy legyen az a jelent, M. túlságosan lazán fecserészik a szörnnyel, és csak azután látunk bele a fejébe, miután a szörny részéről elhangzik az újabb alku. Ami meg azután történik azért bajos, mert M. túl hidegen, túl logikusan gondolkodik, túl felnőttesen, ami szerintem még nem illik ide, mivel pont a felnőtté válás határán mozog, ráadásul egy ilyen traumatikus találkozás során képtelenség egy gyerek részéről, hogy például ilyeneket végigvegyen az agyában: „Valóban úgy érezte, jobb lett volna meghalni, mintsem ilyesmit megtudni a nagyanyjáról. Igaz, amikor a nagyi kislányként alkut kötött, bizonyára nem is gondolta komolyan, bármit megígért volna, csak ne egyék meg. Később pedig talán nem is bánta olyan nagyon, mikor első gyermekével elvetélt. És amikor a másodikat elvitte a szörny, vigasztalhatta a tudat, hogy bizonyosan lesz még gyermeke, hiszen különben a szörny hoppon maradna. Talán úgy gondolta, hogy a hosszú élet majd sok gyermekkel és még több unokával ajándékozza meg. De ezután már csak egy lánya született, az pedig nagyon fiatalon belehalt a szülésbe a harmadik unokával együtt.” Olyan ez az egész rész, mintha egy kiszólás lenne, ami nekünk, olvasóknak magyaráz. Hitelesebb lenne, ha M. nem mentegetné a nagyit, hanem meggyűlölné, hiszen szörnyű dolgot tett. Aztán meg: nem tudom másképp kifejezni a dolgot, de M. itt egyszerűen „túl” okos, és ez azért zavaró, mert az első részben nem ismertük meg ilyen nagyon okosnak, talpraesettnek, tehát amolyan „badass” csajnak. Semmi sem determinálja arra, hogy így viselkedjen, az átmenet a gyermekből az okos felnőttbe túl hirtelen, átmenet nélkül történik. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, de ehhez előbb jobban fel kell építeni M. karakterét, tudod, amiről korábban beszéltünk, veszekedős, lázadozó lány, aki mindent megkérdőjelez maga körül, és akkor hitelesebb lenne, hogy megkérdőjelezi a szörny erejét is. Továbbá a feszültséget, ami a hirtelen felnőtté válásban rejtőzik, én nem a belső gondolatokba tenném, hanem a szörnnyel való párbeszédbe. Több és feszesebb párbeszéd kéne, aminek a során a szörny ejtsen el olyan szavakat, olyan gondolatokat, amelyek nem illenek igazán félelmetes szörnyhöz, és azokból a lány döbbenjen rá, hogy nem is olyan legyőzhetetlen, ezért aztán képes lesz egyre pimaszabbul, egyre bátrabban válaszolgatni neki. (démonalak és felnőtté váló lány rémisztő párbeszédéhez lásd J. C. Oates Where are you going, where have you been c. novelláját)
A szörny valós alakjának leírása szerintem klisés. Én a történetnek ebben a fázisában még nem adnék alakot neki, sőt, az is lehet, talán nem kéne alakja legyen egyáltalán. A szörny neve: ez a sztori jó kis átirata lenne a Pancimanci avagy Lumpenstikli figurának, és ezért én a név megtudásának poénját nem lőném le rögtön itt az elején. Ez lehetne a későbbi kalandok része, amikor M. pl. megtudja az idősebb asszonyoktól, hogy a szörny csak úgy győzhető le, ha valaki megtudja a nevét, ahogy a népmesei szabály is mondja, a név tudása által hatalmad van a másik fölött. Ezzel kezdődhetne a varázserő megszerzése, felélesztése M. részéről.
A szörny megfutamítása: ez egy érdekes jelenet, tetszik is meg nem is, ha sikerült megfutamítania a kiabálás által, akkor valahogy nagyobb eufóriát kellene, hogy érezzen, szóval ott sokkal diadalmasabb érések kellene, hogy kavarogjanak benne, másrészt meg arra gondolok, a további bonyodalmak alapját az adhatná, ha M. ezen a ponton még maga is alkut kötne a szörnnyel. Odaígérhetné neki a jövendőbeli lányát, arra gondolva, hogy addig még van idő, meg tudja keresni, és meg tudja ölni a szörnyet, vagy legalábbis ki tudja találni, hogy mentse meg a születendő gyermekét. Tehát időt nyerne. És ez jogossá tenné az időbeli ugrást is, mivel írtad, hogy a folytatás később, felnőttkorában vinné tovább M. sorsának történetét. Az alku kötése lehet egyben győzelem M. részéről: pl. megígéri a szörnynek, hogy nekiadja a születendő lányát, aki valamitől legyen különleges, de addig a szörny egyetlen gyermeket sem vihet el a faluból.
Még pár dolog: miért nem mondja el M. az apjának, hogy magával a szörnnyel találkozott? Ez ott furcsának hat. Akkor lenne létjogosultsága a hallgatásnak, ha maga is titkos alkut kötött volna a szörnnyel. A nagyi már ezen a ponton szerintem nem oszt, nem szoroz.
„Csak elmentek egy rövid időre, talán pont te csaltad el őket, de hamarosan visszatérnek. Nem lehetnek mesze, ha kiáltozni kezdek, akkor idesietnek. Nem ám rémült kisgyerekek, hanem erős, bátor férfiak éles fejszékkel és farkasölő kutyákkal.” – Nekem ez nem okés, hogy pont a férfiakkal fenyegeti meg. Egy ilyen életet elvenni képes szörny tutira nem ijed meg a férfiaktól, és az egész szokatlan is a világtól, amit felépítettél… Nem tetszik, hogy itt bejön a férfiak nagy-erős-védelmző szerepe, miután már képet kaptunk a nőközpontú világról, és arról, hogy a szörny csakis női varázserővel győzhető le. Ez a rész szerintem hanyagolható.
„Pedig nem sok idő telt el, mióta elbúcsúztak a szurdok aljában, épp csak a nyár derekán járnak, de mégis: megfoghatatlan, de mindent porcikáját átható változás lengte körül a lányt. „Nem lány már, hanem fiatal nő” – összegezte a férfi kissé szomorkásan.” – Ne hagyjuk el M. szemszögét, kérlek, semmi helye itt annak, hogy belemásszunk az apa gondolataiba. Lehetne ez egy kis párbeszéddel feloldani:
Összeölelkeztek, majd az apja csodálkozva végigmérte M.-t.
– Mi a baj? – kérdezte a lány.
– Valahogy megváltoztál. Már nem vagy gyermek.
Összességében mondom: jó a sztori, tetszik, jók az áthallások a magyar népmesei motívumokra, ha majd megjelenik regény formájában, egy olvasóra már biztosan számíthatsz. Sok sikert, drága Kenta!

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

v, 2018-09-16 18:58 Kentaur

Kentaur képe

"Sokkal irtózatosabb kell, hogy legyen az a jelent, M. túlságosan lazán fecserészik a szörnnyel, és csak azután látunk bele a fejébe, miután a szörny részéről elhangzik az újabb alku."
- Már korábban is volt gondom azzal, hogy hogyan jelenítsem meg azt az állapotot, amikor valaki sokkos:olyankor eltávolodsz a dolgoktól, semmi nem tűnik túl jelentősnek, ez egy érzelmi reakció a saját védelmedre. Másrészt a szörny nem csak a mozdulatait, de a gondolatait, érzéseit is lebénítja, egyféle rezignált halálvágyba taszítja "jobb lett volna meghalni", ebből csak az anya emlékképe kezdi kizökkenteni a lányt. - Nem tudom, majd valamit kitalálok.

"Hitelesebb lenne, ha M. nem mentegetné a nagyit, hanem meggyűlölné, hiszen szörnyű dolgot tett. Aztán meg: nem tudom másképp kifejezni a dolgot, de M. itt egyszerűen „túl” okos, és ez azért zavaró, mert az első részben nem ismertük meg ilyen nagyon okosnak, talpraesettnek, tehát amolyan „badass” csajnak. Semmi sem determinálja arra, hogy így viselkedjen, az átmenet a gyermekből az okos felnőttbe túl hirtelen, átmenet nélkül történik. Nem azt mondom, hogy lehetetlen, de ehhez előbb jobban fel kell építeni M. karakterét, tudod, amiről korábban beszéltünk, veszekedős, lázadozó lány, aki mindent megkérdőjelez maga körül, és akkor hitelesebb lenne, hogy megkérdőjelezi a szörny erejét is."
- Igen, ez is megoldódna, ha az eleje veszekedéssel nyílna, amiben a lány lázadásból nem alszik otthon.

"Továbbá a feszültséget, ami a hirtelen felnőtté válásban rejtőzik, én nem a belső gondolatokba tenném, hanem a szörnnyel való párbeszédbe. Több és feszesebb párbeszéd kéne, aminek a során a szörny ejtsen el olyan szavakat, olyan gondolatokat, amelyek nem illenek igazán félelmetes szörnyhöz, és azokból a lány döbbenjen rá, hogy nem is olyan legyőzhetetlen, ezért aztán képes lesz egyre pimaszabbul, egyre bátrabban válaszolgatni neki" - ezen még gondolkodnom kell.

"A szörny valós alakjának leírása szerintem klisés. Én a történetnek ebben a fázisában még nem adnék alakot neki, sőt, az is lehet, talán nem kéne alakja legyen egyáltalán." - viszont az is egy szükséges dolog szerintem, hogy szó szerint szembenézzen a szörnnyel. Lehetne az akár Alma alakjában, az végül is félemtesebb lenne M. számára bárminél:halott kishúgával szembenézni.

"A szörny neve: ez a sztori jó kis átirata lenne a Pancimanci avagy Lumpenstikli figurának, és ezért én a név megtudásának poénját nem lőném le rögtön itt az elején. Ez lehetne a későbbi kalandok része, amikor M. pl. megtudja az idősebb asszonyoktól, hogy a szörny csak úgy győzhető le, ha valaki megtudja a nevét, ahogy a népmesei szabály is mondja, a név tudása által hatalmad van a másik fölött. Ezzel kezdődhetne a varázserő megszerzése, felélesztése M. részéről." - a folytatásban ez egy fontos momentum lesz, hogy erre a szabályra M. rájött, bizonyíték lessz arra nézve, hogy birtokában van némi képességnek.

"...másrészt meg arra gondolok, a további bonyodalmak alapját az adhatná, ha M. ezen a ponton még maga is alkut kötne a szörnnyel. Odaígérhetné neki a jövendőbeli lányát, arra gondolva, hogy addig még van idő, meg tudja keresni, és meg tudja ölni a szörnyet, vagy legalábbis ki tudja találni, hogy mentse meg a születendő gyermekét. Tehát időt nyerne. És ez jogossá tenné az időbeli ugrást is, mivel írtad, hogy a folytatás később, felnőttkorában vinné tovább M. sorsának történetét. Az alku kötése lehet egyben győzelem M. részéről: pl. megígéri a szörnynek, hogy nekiadja a születendő lányát, aki valamitől legyen különleges, de addig a szörny egyetlen gyermeket sem vihet el a faluból."
- M. egyik gyermeke valóban különleges lesz egy bizonyos szempontból, de ezt nem tudhatjuk most, sem egészen az utolsó pillanatig, mert ez lesz egy kisebb csattanó majd a történetben. Tehát nem ígérheti oda. Másrészt a szörny gyakorlatias, több gyerek egy helyett: ezért tud várni, de ki cserélne el akár egy tucat gyermeket egyetlenere? - a jövőbelátás képességét pedig nem szívesen adnám amúgy sem a szörnynek.

"Nekem ez nem okés, hogy pont a férfiakkal fenyegeti meg. Egy ilyen életet elvenni képes szörny tutira nem ijed meg a férfiaktól, és az egész szokatlan is a világtól, amit felépítettél… Nem tetszik, hogy itt bejön a férfiak nagy-erős-védelmző szerepe, miután már képet kaptunk a nőközpontú világról, és arról, hogy a szörny csakis női varázserővel győzhető le. Ez a rész szerintem hanyagolható."
- A nőknek már nincs varázsereje, a férfiaknak viszont van baltája. Itt amúgy csak a felnőtt-nem egészen felnőtt különbséget akartam kiemelni, hogy nem ám védtelen gyerekek jönnek most, hanem baltás-kutyás emberek. Talán ennek az egy szónak a kicserélésével, hogy a "férfiak" helyett "emberek"-et írok máris feloldanám ezt az érzést.

"Lehetne ez egy kis párbeszéddel feloldani:
Összeölelkeztek, majd az apja csodálkozva végigmérte M.-t.
– Mi a baj? – kérdezte a lány.
– Valahogy megváltoztál. Már nem vagy gyermek."
- ez jó ötlet, bár a végén azért van egy gondolata az apának, amit nem mondhat ki, de a későbbiekben jóslatértékű lesz.

Köszönöm a hosszas foglalkozást, igazán sokat segítettél! Mondták már, hogy remek szerkesztő lenne belőled? Elküldhetem neked a folytatását, ha kész lesz?

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

h, 2018-09-17 15:17 Angi

Angi képe

Szia!

Kicsit sántít nekem az egész történet logikája. A szörny alkudozik, hogy egy gyerek helyett majd kap kettőt-hármat évek múlva. De miért? Nem ő a szörny, aki annyi gyereket eszik meg ahányat óhajt? Vagy van egy szabály, hogy egy évben hányat ehet meg? De így sem jó, mert akkor kevesebbet eszik az adott évben. Érted, ez fura gondolkodás.
Vagy valami elkerülte a figyelmemet?

h, 2018-09-17 15:46 Kentaur

Kentaur képe

Szia!

Nyilván nem habzsolhatja be az összes gyereket, mert akkor ugye sokáig nem lesz újabb. Nekem nyilvánvaló volt két törvényszerűség: az egyik, hogy nem vágod le azt az állatot, ami biztos, hogy több másikat fog neked elleni. A másik, hogy az önként adott életnek áldozatértéke van. Az áldozat mindig is nagy jelentőséggel bírt, és a mitológiban nagyon nagy hagyománya vana annak, hogy az áldozat értékesebb, mint a rablott dolog. Másrészt biztosabb is, egy gyerek elrablása meghiúsulhat számtalan okból, de a szörnyekkel (ördöggel, stb-vel) kötött szerződésnek súlya van, egyrészt megszeghetetlen, másrészt ezzel nem csak a gyerek életét kapja meg, hanem annál sokkal többet: egy darabot annak a lelkéből vagy életéből, akivel szerződést kötött, a szabad akarat hatalmas erejét, és az életet már akkor, mielőtt még megszületne - ha életekkel táplálkozol, ez már a szerződés pillantától adhat erőt. Nem gondoltam rá, hogy valakinek mindez nem lesz egyértelmű. :-(

Ez egy mesei törvényszerűség. Kicsit olyan ez, mintha azt mondanád, hogy a sárkányok testfelépítése nem logikus, túl kicsi a szárnyuk a repüléshez, és egyetlen gerincesnek sincs hat végtagja, meg nem lehet azbesztből a torka a tűzfújáshoz. Oké, ez mind igaz, de ez itt egy fanatasy. :-D
A gyerekrabló szörnyeteg meséje, aki alkut köt a gyermek életére, holott lenne annyi hatalma, hogy csak úgy elvegye, kb. az emberiséggel egyidős.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

k, 2018-09-18 13:08 Angi

Angi képe

Ezzel csak azt akartam jelezni, hogy sajnos nem tetszik a szörny alakod. Csöppet sem félelmetes, és attól, hogy a mitológiában sok ilyen áldozatra vágyó/vadászó szörny szerepel, attól nekem még nem kell párhuzamot keresnem. Esetleg, ha utalnál rá…vagy elhinném, hogy ez a szörny annyira gonosz, hogy még erre is képes. Margaréta sem fél tőle. Tök simán kint alszik a réten. Akkor nekem miért kellene bepisilnem tőle? :)
(segítő szándékkal jöttem, kérlek ne vedd kötözködésnek, mert amúgy a világ szerethető, olvasnám még tovább is, csak kicsit turbózd fel azt a szörnyet!)

k, 2018-09-18 15:37 Kentaur

Kentaur képe

Ha feltúrbózáson lokigkát értesz, az nem a fantasy sajáta. Az sem volt célom, hogy az olvasón féljen, ez nem egy horror. Párhuzamot tényleg nem kell keresni, mert mint mondtam, ez egy alapvető mesei törvényvényszerűség, és ezzel az erővel azt is kérdezhetnéd, miért három próbát kell kiállnia a legkisebb királyfinak, és miért nem négyet, talán van erre valami szabály? :-D
Végül is van (Vlagyimir Jakovlevics Propp: A mese morfológiája). Viszont ha mindent megmagyaráznék ilyen szinten, akkor szájbarágnék. Ennek ellenére hasznos olvasói visszajelzés, hogy félelmetesebb szörnyeteggel (legyen még hat szarva? vagy mitől legyen félelmetesebb?) jobban tudnád élvezni a történetet.
Már kiatláltuk amúgy, hogy Margaréta csak egyszer, egy veszekedés miatt fog kinn aludni, és kicsit lázadóbbá teszem a karakterét, ugyanakkor a falusiak jobban fogják félteni a gyerekeket, pont Margaréta vigyázatlansága miatt lesz a veszekedés.
Ne aggódj, nem vagyok az a típus, akkor már rég nem lennék a Karcon.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2018-09-20 18:06 Angi

Angi képe

Látom sokat értekeztetek már szörnyről, logikáról :)
Én csakis hét szarvú szörnyektől félek, és legyen agyara, mert minden valamirevaló szörnynek van agyara, és kicsit világíthatna a sötétben, mondjuk a szeme, és pirosan. Olyat tudsz?
No, csak egy gondolat erejéig jöttem, elengedtem ezt a fonalat.
Az egyes résznél és itt is válaszolsz kritikára úgy, hogy ez meg ez majd a folytatásban válik világossá... Ne tedd. Soha. Komolyan.
Ha majd kiadják a könyved (remélem így lesz), a bevezetőben vagy a hátoldalán csak nem fogod kiemelni, hogy: Kedves Olvasó! Kérem olvassa türelmesen az első 200 oldalt, nem történik benne semmi, de majd a 201. fog, ott megért mindent...
Szerintem nem kell magyaráznom, hogy értem.
Ezt itt hagyom, csak úgy, mert épp hallgatom. Ne keress benne logikát.

https://youtu.be/WSwJZdxarC8

cs, 2018-09-20 20:59 Kentaur

Kentaur képe

Nyomtatásban soha nem is tennék ilyet, de ezt direkt azért raktam föl most a "műhelybe", hogy megtudjam, érdemes-e a folytatása arra, hogy folytassam, mert már írtózat karaktereknél járok benne. Műhelymunka azért más dolog, nyilván olvasóval nem tennék olyat, amit kollégával simán, mert vágja, hogy mi van. :-) És amikor hiányosságot jeleztek, akkor visszajeleztem, hogy nem az, mert majd kiderül, csak nem az eslő "fejezetben".

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2018-09-19 09:11 hamarjában

hamarjában képe

"Margaréta most már nem tagadhatta tovább, hogy ráesteledett a rengetegben." - szerintem egy múlt idejű mesélésnél igenis lehet használni a most szót, de a már-ral együtt felesleges: már nem tagadhatta tovább. Ezt a szókapcsolatot inkább akkor használjuk, ha ok-okozati összefüggés lép fel nyomban, pl.: ...ledobta bakancsát, most már könnyebben lépdelt... vagy ilyesmi. Visszanéztem az előző végére, így már van összekapcsolás, de még így sem érzem helyénvalónak, tehát nk. a most, viszont, hogy visszanéztem, azt kell mondjam a rengetegben sem kell. Nélkülük gyorsabb és gördülékenyebb.

"Most már valóban sötét éjszaka borult rá" - na, újra élsz ezzel a szókapcsolattal, de itt már helyén való ebben a kontextusban

"az utolsó magaslatról láthatta a csillagos égboltot." - kényes dolog az ilyesmi, nem szabad így megfogalmazni! Az előzőekről nem láthatta? Minden sziklára felmászott azt írod, a sziklákon pedig ritkán dús a növényzet, hogy eltakarják az égboltot :), a feltételes mód pedig végképp paffra vágja a mondatot. Szerencsésebb valahogy ilyenkor úgy fogalmazni, hogy akkor/ekkor tette azt meg, mondjuk: az utolsó magasról megcsodálta vagy rácsodálkozott a csillagos égboltra, vagy ilyesmi, szóval vágod.

"Mikor Margaréta kinyitotta a szemét, úgy tűnt neki," - nk. a neki

"Sietve indult el a gyérülő fák" - igekötőt az ige elé

"Sietve indult el a gyérülő fák között el-eltünedező majd újra megjelenő fény irányába." - v

"Amikor közelebb ért, eszébe jutott, hogy hátha nem is pásztorok," - hogy ellenes sem vagyok, de ilyenkor nem kell

"igyekezett a sötétben minél kevesebb zajt csapni" - nem vészes redundancia, de tudjuk, hogy sötét van, értem, hogy ezt szeretnéd kihangsúlyozni: "mint ki éjjel vízben gázol, s minden lépést óva tesz", de nem kell, vagy ilyenformán tedd, ha az ilyeneket bennhagyod, csak lassítod a szöveget

"nem a hegyi legelőkre jutott ki" - határozatlan: ...egy hegyi legelőre... vagy nem a hegyi legelők egyikére...

"amin kis rőzsetűznél " - inkább ahol, az amin inkább az ember alkotta tárgyakhoz illik: asztalon, háztetőn, aszfalton, stb. ahol pedig a természet alkotta helyekhez: hegytetőn, tisztáson, réten, stb.

"Margaréta azonban ettől is megkönnyebbült," - és még mitől? nk. az is

"de ez csak újabb reménnyel töltötte el," - és ez újabb...

"tehát már bizonyára nincs messze." - felesleges tagmondat, a következő mondat meg már új bekezdés

"és egyiküknek sem kell egyedül töltenie az éjszakát a sűrűben." - khm. éppen egy tisztásra érkezett, felesleges a sűrűben

Az ilyesmi pár technika észrevétel mellet azt szeretném még tanácsolni, hogy jó, hogy tisztult a stílusod, és eltűntek a bravúrosnak hitt dolgok, viszont ne lépj át a másik oldalra, és mesélj, hiszen bőséggel megvan már a szókincsed, tehát színezd, tedd meseivé, Mire gondolok? vegyük pl. a következő mondatot:
"A nő egy pillanatnyi ijedelem után valóban elmosolyodott, és intett a lánynak, hogy jöjjön közelebb." - A nő egy pillanatra összerezzent...
Szerintem érted, görögjön a szöveg, és próbáld meg nem túlcizelláltan megtalálni azokat a szavakat, amik hozzátesznek.

na ja (Obb)

sze, 2018-09-19 12:29 Kentaur

Kentaur képe

""az utolsó magaslatról láthatta a csillagos égboltot." - kényes dolog az ilyesmi, nem szabad így megfogalmazni! Az előzőekről nem láthatta?"
Nem, nem láthatta, pont ezt mondja a narrátorom, hinni kéne neki. :-D Vagy mert most lettek alacsonyabbak a fák (talán meg is jegyzek ilyesmit a környékén) vagy mert ez a szikla elég magas hozzá.

""Sietve indult el a gyérülő fák" - igekötőt az ige elé" - az elváló igekötő kerülhet hátra is. Elhiszem, hogy neked előtte jobban tetszik, azonban a szabály szerint ezt a közlő dönti el, hogyan akarja hangsúlyozni, illetve vannak rögzült esetek, de ez nem az. Hogy elindult vagy indult el ez esetben mindegy, és nekem ez jobban tetszik, finomhangolásban közelebb áll az én hangsúlyozásomhoz.

""nem a hegyi legelőkre jutott ki" - határozatlan: ...egy hegyi legelőre... vagy nem a hegyi legelők egyikére..."
Csakhogy ez itt egy fogalom, a hegyi legelők mint áhított cél, mindegy, hogy "egy" vagy "az egyik", hanem A hegyi legelők.

""de ez csak újabb reménnyel töltötte el," - és ez újabb..." - mivel le is lombozhatta volna, hogy csak egy magányos nő az, ezért indokolt a "de".

A töbivel nagyjából egyetértek, és köszönöm a hozzászólásokat, sokat segtítettél.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2018-09-20 08:59 Roah

Roah képe

Nem olvastam el minden hozzászólást - csak felszínesen -, mert arra nem volt időm, viszont a történet második epizódját igen.

Hm.

A Szörny. ;)

Noha klasszikus mese-fentezi, a címe és az ijesztgetős, misztikus, fekete éj fekete erdejének hangulata (pöpec!) félreérthetővé teheti a műfajt, ergo a história horror, vagy nyomokban horror paneleket tartalmaz.
Nem, nem kell félni a szörnytől - én sem féltem tőle, de ez gyári hibám, nem vagyok majrés -, csak épp úgy hozod be a sztoriba, hogy ez valami félelmetes gyerek-faló rém, vagyis azért nem épp üdvrivalgás és mazsorett várja, meglehetősen tartanak tőle a falusiak.

A Szörny kilétét pedig nem szabad alábecsülni, hé! ;)
A Szörny fogalma ebben a sztoriban a konfliktus, még akkor is, szerintem, ha nem cél, csupán egy eszköz - talán pont emiatt nem fordítottál különösebb jelentőséget a külsejére. (Nem örök-állandó Kenta olvasók figyelmébe! ;) A szerző világa nem a horror! Hanem a misztikum, elsődlegesen. Misztikumon keresztül ábrázolni olyan dolgokat, amiket nem szívesen mondanak ki, vagy a nép nem vallja be még magának sem - nos emiatt olyan a szörnye szerintem, amilyen (tudom-tudom, nem mentség, mindössze magyarázatnak szánom), nem a szerző világának része a darabolás, hentelés, öncélú buflák vagy torz külsök elbeszélése. Látszik is a rémen. Én ezt látom a történet szörnyetegén. Fogalom, valójában, mert nem az író világának tartozéka. Itt jól jöhet amúgy szerintem, amit Borika javasolt: ne mutasd meg! Villants! ;) Itt egy kicsi, ott egy kicsi, itt egy csepp ez, ott egy nyálka, mitudomén - olvass Chris Kelvint! :D -, a lényeg, hogy tartsa a narráció még vissza a nagytotált.
Hm? ;)
A Szörny fogalma - ez a kulcsa, szerintem. Nem az a fontos, hogy hány tüskéje van és honnan áll ki, nem az, hogy olyasmi, mint az élien, hogy a vére mit is csinál, nem, nem, szerintem nem.
A lényeg az, hogy mit is tesz ez a szörny!
Gondolkodj el ezen!

Aztán ha már a Szörny és cselekmények, és mese-világ, mondák és egyebeknél tartok...

Érdekes jelenség ez.

Általában a görög mitológia egyik történetével szoktam ábrázolni ezt az Isteni-teljhatalmat, a pháört, amit valójában nem használ ki az, aki birtokolja.
Szerintem nagyon nem.
Vegyük Zeusz és Pandora balhéját! ;)
Mi a fenéért kellett Zeusznak összerántania az összes Istent? Minek adtak bele anyait-apait az Istenek, érted, Héra, Afrodité, de tényleg, Posszeidon, vagy a háború Istene is egy Zeusz teremténybe mindenből egy kicsit, megalkotván egy hibridet, Pandorát, hogy aztán Zeusz, egy szelencével, ládával, csőbe húzza? Hogy Pandora kinyissa, és az emberiségre rázúdítsa a káoszt, halált, betegséget, minden trét? Pandora az uccsó pillanatban csukta be a dobozt, ahol a Remény maradt - innen a mondás: 'A remény hal meg utoljára'
És mindezt Prométeusz tolvajkodása után...?
Érted, mit akarok mondani?
Ha te vagy Zeusz, aki villámokat hajigál, és teremt, bármit, azt tesz, amit akar, Mindent Megtehetsz, Bármit (!), minek ez a cécó? Minek futott hat kört ahhoz, hogy az emberiségnek betegyen? Minek kellettek neki az Istenek Ajándékai, mindegyikből egy kicsi, minek kellett egy hibrid és a láda, ha egész egyszerűen zázúdítja az emberiségre egyenesen, frontálisan ezt a rakás trét, mert (és ez a legkomolyabb!), mert Prométeusz meglopta?!

Hát ilyen a mitológia: logikátlan.

És itt kapcsolnám össze a Szörnyeddel és annak hatalmával - a Szörny viselkedése (akár csak a mitológiában Zeuszé) eredendően logikátlan, emberi aggyal, emberi elmével.
El kell és a mitológia, a mondák, legendák, mitoszok el is vonatkoztatnak az emberi kvalitásoktól, emberi megnyilvánulásoktól, gondolkodásmódtól.
A nememberről írás (szerintem tök mindegy, hogy ez egy szörny, féllény, ork, vagy fiktív faj, a lényeg, hogy nememberi) nememberi megnyilvánulásokkal jár, nememberi viselkedéssel párosul, nememberi a hatalomhoz való viszonya sem.
Érted?

Ahogyan Zeusz a mitológiában viselkedett, az bizony nem Istenre vallott, hanem emberre. Csak egy ember tehet húsz felesleges kört - szerintem egy Isten nem.
Vagy ez már az emberi elgondolás?

Valószínűleg hosszan fejeztem ki magam - elnézést! -, de fontosnak tartottam beszélni arról a jelenségről, hogy gyakran, vagy majdnem mindig emberként vannak a Szörnyek és nememberi lények ábrázolva, a megnyilvánulásaik nagyon is emberiek.

A történet lehetőséget adhat arra, hogy ezt a jelenséget nagy ívben elkerülje és valami egyedit hozzon létre, valami sajátos Szörnyet, ami baromira nem úgy nyilvánul meg, mint egy ember.

Kápís? ;)

Borikával egyetértek abban is, hogy túl gyors felnőtté válása Margarétának, noha nem annyira lehetetlen dolog ez sem, csak a történet szövetébe durván, harsányan érkezik, ezen szerintem is finomítani kellene.
Aztán a szemszög váltás valóban furcsa a végén - ne tedd! Ne így tedd, ha ragaszkodsz hozzá. :))))

A férfiakat már 'leírtad' az elején, fura, hogy az ő segítségükre szorul a karakter - de van ebben a jelenetben egy erős pozitívum is. ;)
Olyan, mintha a szerző nem játszott volna Istent - méltányolom! mondhatni, veszélyeztetett jelenségnek, írástechnikának tartom már! -, kikerülte a biztonságos, jól bevált Deus Ex Machinát. Nem tudom, hogy szándékosan-e, vagy egyszerűen a karaktere ekkora már életre kelt, de hogy hagyta gondolkodni Margarétát, az biztos. Vagy Margaréta nem tűrt beleszólást a jelenetébe. ;)
Nem pottyant a kezébe varázsjogar a semmiből, nem termett ott egy fiú az égből, nem nőttek ki a lány fogai, úgyszólván gondosan adagoltnak, előkészítettnek érezni a koncepciót, hogy a férfiak (emberek szerintem is jobb lesz ide ;) már a hegyen voltak, a tűz megfigyelése, a karakter gondolkodása, hogy kivel is ül szemben, és végül a helyzet feloldása, hogy milyen helyzetből, miként is jött ki élve a lány.
Na, ez nagyon tetszett!
Ehhez a jelenséghez maradj hű! :))))

Egyszer Kelvin azt mondta egy írásodnál (Kalamona), hogy élne a világodban, Kenta.
Hát én nem! :D Maradok lojális olvasód, jobb az úgy neked - ha bekerülnék a világodba, egy Szörny sem élné túl a találkozást, az biztos. :D Ha én ülök mellé a tűznél, csóri szörnynek annyi ideje sem lett volna, hogy megnyikkanjon. :D Beszélgetni?! Aha, majd de. Mire észbe kap, már egy szép, kecses, cirmos mintájú pillangóvá változtatom, és hagyom olyan sokáig repkedni, hogy elgondolkozzon a gyerekeken, akiket felfalt, tudod, hogy elmélázzon az élet nagy dolgain. :D Jajdejólérezné magát végre, csak szállhatna egyik virágról a másikra, meg ilyenek. :D (Jó, ha nagyon rosszalkodik, lehet belőle krokodil kaja is, vagy ilyesmi. :D)

És jeeeeeeeeeeee, jöhet a regény!

Pacsi! ;)

Egy ilyen? :))))

https://www.youtube.com/watch?v=jbtel9K6fVY

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2018-09-20 11:46 Borika

Borika képe

No, szegény Kentaur, most már aztán ember legyél a talpadon, hogy ennyi vélemény és tanács közül mit és hogyan fogadsz meg. :)
Még hadd térjek vissza egy kicsit a szörnyhöz, de nem is annyira hozzá, hanem inkább a szabályszerűségekhez, amelyek a fantasztikus világ sajátjai. És itt picit reflektálnék arra is, amit Roah mondott a mítoszokról.
Kenta, ne harizz, hogy ezt mondom, de úgy vélem, egy fantasztikus történetben is kell, hogy legyen egy jól felépített szabályszerűség, egy erős logika, aminek a mentén működik a történet. Nem lehet azzal lezárni, hogy bizonyos dolgok azért vannak úgy, mert csak, mert a mesében is hétfejű a sárkány és három próbatétel van. Igenis kell tudni választ adni a miértekre, és pl. a szörny-alakot is úgy kell felépíteni, hogy logikus legyen, hogy legyen mögötte jól megalapozott motiváció. A szörny nem attól félelmetes, hogy csöpög a nyálkától, meg rusnya fogai vannak, hanem mert valami olyat tud, ami az ember fölé helyezi, vagy megmutatja az embertelenségét, a másságát, az ősi gonoszságot, ami ellen az ember semmit sem tud tenni (lásd pl. azt a remek jelenetet Golding A legyek urában, amikor Simon a disznófejjel, a gonosszal „beszélget,” ami tulajdonképpen nem is párbeszéd, hanem egy belső monológ, és teljesen libabőrös lesz tőle az olvasó)
Roah, nem értek egyet azzal, hogy a mítoszok logikátlanok. Némelyek lehet, hogy azok, de a mitologikus világfelfogásban nagyon is sok a logika, a szabályszerűség. Ezt azért merem így állítani, mert elég sokat foglalkoztam/foglalkozom a mítoszokkal (tanítom, kutatok benne), a tavaly jött ki a mitológia könyvem, amiből lentebb bevágok egy rövid kis részletet. Én mindig Pandora történetét szoktam felhozni arra, hogy lám, mennyi logika van a mitológiában, hiszen ez a sztori éppen arra példa, hogy Zeusz egy jól kifundált, hidegen eltervezett bosszút vitt végbe Prométheusz ellen.

Pandora története

A görög teremtésmítoszok (Prométheusz általi teremtés, illetve az öt korszak mítosza) egy nagyon fontos közös vonással rendelkeznek: nem szerepel bennük a nő megteremtése. A görög mítoszok szerint az első asszonyt, Pandorát, Zeusz teremtette, mégpedig azért, hogy bosszút álljon Prométheuszon.
A történet szerint a furfangos Prométheusz, aki mindig az embereket segítette az istenekkel szemben, azon igyekezett, hogy az isteneknek szánt áldozatokból az emberek kapják a java részt. Egyszer feláldozott egy ökröt, és a hús színét-javát egy kupacba hordta, a tetejére rakta a beleket és a bőrét, majd egy másik halomba gyűjtötte a csontokat, és a tetejét letakarta a jó zsíros hájjal. Felszólította Zeuszt, hogy válasszon a két halom közül. Zeusz természetesen a hájjal letakart áldozatot választotta, és amikor rájött a csalásra, éktelen haragra gerjedt. Ám a választás már megtörtént, azt vissza nem vonhatta. Az emberek ezentúl megtarthatták maguknak a húst, és az istenek meg kellett elégedjenek a csontokkal. Ezért Zeusz maga is csalafintaságra készült, hogy megbosszulja a sértést az embereken, majd pedig magán Prométheuszon.
Egy mesterséges emberi lényt, egy nőt hozott a világra, Héphaisztosz, a kovácsisten jóvoltából, majd felszólította az isteneket, hogy mindegyik egy tulajdonsággal lássa el az asszonyt. Ezért a nőt Pandorának, azaz „mindenki ajándékának” nevezték el. Földből és vízből alkották meg, és az istennőkhöz hasonlatos szépséggel ruházták fel. Athénétől asszonyi munkát, szövést-fonást tanult, Aphroditétól a szerelem és csábítás művészetét, Hermésztől a pimaszságot és a tolvajlást. A mítosz szerint Pandora maga volt a megtestesült veszedelem, gyönyörű csábítás, aki természetétől fogva hajlamos volt a rosszra és a férfiak megrontására. Zeusz aztán elküldte az asszonyt ajándékba Epimétheuszhoz, Prométheusz testvéréhez. A balga Epimétheusz befogadta a nőt, pedig testvére, a bölcs Prométheusz korábban szigorúan megtiltotta neki, hogy bármit is elfogadjon Zeusztól.
Pandorának volt egy szelencéje is, amelybe az istenek beletették a világ legnagyobb szörnyűségeit, és megtiltották neki, hogy kinyissa azt. Ám Pandora, az asszonyi természet kíváncsiságából fakadóan, felnyitotta a szelencét, és ezáltal a bajokat a világra zúdította. Az ezernyi csapás, szenvedés, baj és betegség kiröppent a világba és azóta is keseríti az emberek életét. Pandora azonnal rájött, hogy bajt követett el, és gyorsan becsukta a szelence fedelét. Ám ekkor már túl késő volt, a gondok szanaszét szóródtak a világban. Csak a remény maradt a szelencében.
Ez a történet egyúttal jelzi, hogy miképpen ért véget egy kiegyensúlyozott, boldog korszak, az aranykor, és miképpen indult hanyatlásnak az egész világ. Azzal, hogy a sok szerencsétlenség kiröppent a szelencéből, a világban megvetette a lábát a hitványság, a fájdalom és a szenvedés. Az emberek pedig már nem élhettek ugyanolyan boldogan, mint azelőtt. Az aranykori életnek tehát vége szakadt.
Sok aranykor-mítoszban az asszony az a szereplő, aki a bajt hozza a férfi fejére, és elplántálja a rosszat, a rontást az addig idilli világban. Magánál Hésziodosznál kétféle verziót is találunk az asszony teremtésének a mítoszára, amint arra G. S. Kirk is rámutat (256-57): az egyik a Munkák és napokban található Pandora-történet, amely az aranykor öt nemzedékéről szóló leírást előzi meg, a másik pedig Az istenek születésében található. Ez utóbbiban Pandora neve nem szerepel, csak az, hogy Héphaisztosz készíti el a teremtményt a földből, Zeusz parancsára, és tőle ered a szeszélyes, asszonyi nem, a szép rossz, aki cselből jön a világra, s „amely csak azért van a háznál, hogy baj sújtsa a férfit, ínséget ha talál, menekül, tele kamra a vágya” (Trencsényi-Waldapfel fordítás, id. Kirk 256). Hésziodosz ellentmondásosan nyilatkozik az asszonyról: egyrészt lusta, haszontalan és ravaszdi teremtésnek mondja, aki csak élősködik férje vagyonán, csábítása révén hitvány dolgokra veszi rá a férfit, ugyanakkor hasznos is, hiszen végre van valaki, aki gondoskodik a férfiemberről vénségére. Kirk rámutat arra, hogy a mítosz nem kínál megoldást a dilemmára: „Az asszonyok egyrészt költségesek és maguk is pazarlóak, ennélfogva jobb nélkülük, másrészt viszont gondját viselik csoszogó férjüknek és örökösöket szülnek, ezért jobb, ha itt vannak körülöttünk” (257).
Pandora története szerint az aranykori állapot vége szakadásának tehát a női kíváncsiság és rossz természet az oka. Kirk arra mutat rá, hogy a Pandora által kinyitott szelencéből kizúduló bajok közül leginkább az öregségen és a betegségen van a hangsúly (259). Az aranykorból való végleges kiszakadás legfőbb tragédiája tehát még csak nem is a halál – hiszen a halált elfogadták az ókori görögök, tudták, hogy az ember az istenekkel szemben halandó – hanem a betegség és az öregség megjelenése.
(Mítoszok az irodalomban és a kultúrában, 41-42 o.)

Gondoljatok arra, hogy Zeusz annak az istengenerációnak a tagja és a feje, amit olimposziaknak nevezünk, és akik legyőzték a titánokat. Prométheusz pedig egy titán volt, tehát magasabb szinten állt, mint Zeusz és testvérei, nagyobb hatalommal rendelkezett, és a Zeusz és Prométheusz közötti konfliktusoknak ez is volt az egyik oka, hogy látens módon szerintem Zeusz a hatalmát, az autoritását féltette tőle. Prométheusz isteni mivoltában sértette meg, gúnyolta ki őt, és Zeusz ezt nem bírta elviselni, ezért fordult később az emberiség ellen is. Tehát Pandorát igencsak célirányosan, rideg számításból hozza létre.
Még visszatérve Kenta szörnyére: azt kellene kitalálni, hogy mi mozgatja, mi a motivációja. Miért viszi el a gyerekeket? Ahogy én láttam a mítoszokkal kapcsolatos olvasmányaim során, a legtöbb történet mozgatórugója a hatalom utáni vágy. Itt viszont lehetne más is: pl. az örök élet elnyerése, fenntartása (szintén ősrégi mitikus téma). A szörny azért eszi meg a gyermekeket, azért olvasztja magába a személyiségüket, életenergiájukat, mert csak így maradhat életben hosszú évszázadokon keresztül. Amolyan vámpír-lény. És így rögtön érthetőbbé válna az alkudozás maga (egyet meghagy, kettőt kap).
Na, bocs, hogy megint belekontárkodtam. :D

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

cs, 2018-09-20 14:55 Kentaur

Kentaur képe

Mindenkit megnyugtatok: a szörny sajátos motivációira nagyjából fény derül a folytatásban, hiszen éppen azzal lehet legyőzni. Ha már most tudnánk róla mindent, a szörny ezzel el is veszítené a hatalmát.
És nem, a mesei törvényszerűséget nem úgy értetem, hogy "mert csak", a három próbatételben és háromfejű sárkányban is ott a hármas szám számmisztikai jelentése, amit én magam is használok az Úrnő hármas csillagában.
Csak annyit akartam mondani az egésszel, hogy igenis vannak olyan alapvető törvényszerűségek és metaforák, szimbólumok és toposzok, műfaji sajátosságok minden műfajban (tehát nem csakok), amelyeket ha a történetből kiszólva, annak törvényszerűségét áthágva meg kell magyarázni, akkor régen rossz.

Imádom az igazi "szörnyeket", amilyen a Kalamonám is volt, és "akik" szerintem pontosan az isemeretlen ártó erőktől való félelmeink megtestesítői, akikkel így vagy úgy, de szembe kell néznünk, vagy fölfalják az életünket. Az alku az, ami: meghátrálás a szembenézés elől. Sokan profin csináljuk ezt a saját szörnyeinkkel. Miért mennek bele a szörnyek az alkuba, a válasz egyszerű: mert sokszor a szembenézéssel lehet őket legyőzni, ha abbahagyjuk a menkülést, alkudozást, tagadást, elfojtást, azzal ha nem is győztük le rögtön, de fegyver kerül a kezünkbe.
Mindig is ilyen "szörnyekről" írtam, és még soha senki nem kért rajtuk számon "logikát", hogy hát akkor mondjuk miért nemt tud bárkit elkapni, vagy miért eszik gyerekeket (ezzel az erővel lehetne ez is a kérdés). Ez nem más, mint az adott történet műfaji sajátosságainak el nem fogadása. És ezek a törvényszerűségek vagy műfaji sajátosságok pontosan arra valóak, hogy ne kelljen minden egyes történetben Ádámtól-Évától kezdeni, és nekiállni fölvázolni, hogy hát van az alku, az áldozat, az ártatlan élet több erőt ad, mint a nem ártatlan, a szörnyeket nem lehet csak úgy legyőzni, és így tovább a végtelenségig, a végén pedig én is írtam egy könyvet a mitológiáról ahelyett, hogy novellát írtam volna. :-D
Hogy Pandóra szelencéje mit jelképez, azt sem az eredeti történetből kiszólva tudjuk meg, igenis párhuzamokat kell vonni, gondolkodni, elemezni, asszociálni. Akinek ez nem jó szórakozás, az ne engem olvasson. :-)

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

cs, 2018-09-20 15:15 Roah

Roah képe

"- Hé! Akarsz a véremből?"

(Red Kentaur/Fekete Hold)

Borika, pont azért írtam Kentának az első résznél található hozzászólásában, hogy kifejezetten méltatom, hogy bedobta a közösbe a novelláját, mely mögött akár egy világ is épülhet fel, hogy szellemi csapatmunkára inspirálhat a hozzáállása egy irodalmi közösséget, olvasókat, elvetemült Karcosokat és írókat egyaránt. Hogy nem dől hátra, nem fér a bőrébe soha, hanem interaktív a felületen egy ilyen volumenu novellával - nem szántam Kentát, hanem tiszteltem érte.
Erre ő így reagált az előző epizódnál, amolyan Kentásan. ;)

"Szóval én ezt nem látom valami nemes cselekedetnek, inkább csak simán tudni szeretnék valamit, úgyhogy megkérdezem. Vannak olyan dolgok, amik csapatmunkák akkor is, ha egy ember is el tud érni benne részeredményt. A tudomány és a művészet pont ilyen. Nem véletlen, hogy ez a két csoport előszeretettel tömörül közösségekbe. Ez elsősorban az én érdekem, úgyhogy nincs benne semmi önzetlen "odaaadom a művem" feeling. Bocs. :-D"

Ennyit erről - na, ez tipikusan rá vall, amúgy. :))))

Nem tudom, hol, lehet, nem is nekem szántad a megjegyzést, de Karcos lévén tisztáznám, rendben?

Nem hoztam szóba az itteni epizódnál a történet belső logikáját, nem is vitattam. Minek? Megtette más, amin Kenta elmeditál és kész, szerintem ez evidencia.

Nemhogy nem hiányoltam szarvakat és egyebeket a szörnyből, de kifejezetten ezt elleneztem, kvázi nem attól lesz szerintem sem egy szörny félelmetesebb, ha nagyobb az agyara, vagy büdösebb a nyála - nagyon nem. Azt gondolom, a szörny cselekménye az, ami ijesztő, a tette, nem a külseje a lényeg. Ebben a történetben főleg nem. Noha a felvezetés, az első epizód panelei okán az olvasók várhatják ezt a küllemi riadalmat, a rémet, valami extra rútságot, és érezhetnek csalódást akkor, ha ezt az adagot nem kapják meg, vagy nem úgy, ahogyan ők érezték, nem azt, amire számítottak az olvasottak alapján, és ennek lehet a eredménye az a bizonyos csalódás, ami itt is megmutatkozott egy olvasónál - érezheti magát úgy egy olvasó, hogy megvezették kissé.
Erre utaltam magam is - ezen vagy elgondolkodik Kenta, vagy nem. Nem az én dolgom már, csak elvetemült Karcosként foglaltam állást. Egyrészt alapból a kecske és a káposzta esetét vallom, hogy mindenki jól járjon, az olvasó és az író is, másrészt javíthatatlan Red Kentauriszem van, jah, az írónő elkötelezett olvasója, rajongója vagyok emellett - háhá, végre nem kapok az elfogultságért! :D Kentám, remélem látod! :D -, és úgy vagyok vele, hogy hátha olyan olvasói, irodalmi aspektusok is előjönnek egy-egy ilyen hozzászólásban, bárkiében, ami sokakat érint és érdekel, akik a Karcra járnak, vagy olvasni, vagy írni.

Borikám, nem győztél meg a mitológiával kapcsolatban - ezzel dolgozol? Irigyellek!

Én beleszülettem, a létem része, és marhára nem akartam - de hát senki sem kérdezett, ugye; ebben töltöm a létem nagy részét, mondhatni végtelenségig, ha tetszik, ha nem, de ha tehetném, nem is foglalkoznék vele, nem is érdekelne a legendák világa. Az istenek. Félistenek.
De így rendelte Isten.
Azt hiszem, elfogadtam, beletörődtem már. (Lokitól Hathoron át nyakig benne vagyok - sajnos. Vagy az akkádok, sumérok, szóval jah, de nem gondolom, hogy bármit is bizonygatnom kellene egy hozzászólás miatt, nemigaz? :)))
Egy biztos: nekem nem hobbim, nem ez lenne a létem, ha választhattam volna.

Csalafintaság? Fondorlat? Furfang? Nem bírta elviselni Zeusz?

Erről beszélek! Ez mind-mind emberi kvalitás, egytől-egyig emberi tulajdonság. Nem az ember felett áll, hanem azonosul vele, úgy viselkedik, mint egy ember. A bosszú maga is az - és miért tenné az a Zeusz, aki egy csetintéssel megoldhatta volna?

Szóval nem győztél meg, Borika, ne haragudj.
De nyitott vagyok, mint örökké mindenre - hm? :))))

Pont erre szerettem volna rávilágítani: hogy a mitológiák 'hősei', akik birtokában vannak ember feletti képességek, nem szorulnak rá felesleges körökre, fondorlatokra, cselre, az, aki sittre vágta a titánokat, főleg nem.
Szerintem.

És az irodalomban a nememberi lényeket rendre emberi tulajdonságokkal ruházzák fel - nos ez nem zárja ki egy sztori belső logikájának harmonikusságát, csak egy részét teszi ki.

Az (fél)isten viselkedjen (fél)istenként. A féllény viselkedjen féllényként.
És az ember viselkedjen emberként.
Ezt vallom.

A szerkezet már annál inkább - miután úgy tűnik, hogy lesz még dolga Kentának a történet szerkezetével is, a szöveghez nem is nyúltam, mert minek, ha még lesz komoly átírás is benne?

Azzal várok még, de látom, hogy kapott hasznos és értékes tanácsokat erre vonatkozóan is, szóval a történet működik. :))) Szerintem is. :)))

A szörny megjelenítésével kapcsolatban arra utaltam elsősorban, hogy nem Kenta világa (minden művét oda-vissza ismerem, jóóó, van, amelyiket már fejből tolom, de hát ez van, na, most lehet szegény Kentázni :D , ilyen rajongói vannak neki, mint Roah felhasználó a Karcról, szóval meg van áldva velem :D) nem a horror a világa, és ezt látom a szörnyén is.

És pont ezt a tulajdonságát kellene Kentának felhasználni - a hátránya az előnye! Ugyanis lényegesen sajátos szörnyet tudna felépíteni azokkal az eszközökkel, amikben járatosabb, amiket becsukott szemmel is ismer, érzi mindet, pont úgy, ahogyan a Kalamonával is tette. ;)

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2018-09-20 16:12 Borika

Borika képe

Roah, drágám, azt hiszem, tulajdonképpen egy csomó mindenben egyetértek veled, szóval legyen pacsi és világbéke! :D A fantasztikus elemeket, alakokat tényleg sok esetben nem lehet, és nem is kell magyarázni, mindössze csak arra próbáltam rávilágítani, hogy Pandora története egy bizonyos másik szemszögből is értelmezhető (legalábbis számomra).
Kenta, a sztoridról még annyit, hogy látod, mennyien és milyen jókat vitázunk rajta, ez azt jelenti, ütős a történet, sokáig ott motoszkál az emberek agyában. :) Szóval gratula!

"Járt utat a járatlanért el ne hagyj!"

cs, 2018-09-20 16:59 Roah

Roah képe

Kalimera! :))))

Pacsi, persze! ;)

Nem is értettem, honnan jött a szörnyezés nálad, amikor pont azt írtam, hogy nagyon nem a fogak mérete és fehérsége, ergo nem a látvány a fontos, sőt, még azt szorgalmaztam inkább, amit te is mondtál Kentának: hogy nem mutiból készült, eleinte ne is mutassa meg nagytotálban a negatív lényét, a címadóját se. ;)
Lehet húzni a szörny külsejének titkával az olvasók agyát. ;) Pölö. ;)

A logika, alapból, egy nememberi lény kvalitásai, és emiatt logikátlan viselkedése, következetlen megnyilvánulások - na ezen jelenség miatt hoztam szóba Pandorát, és húztam párhuzamot a Szörny-jelenséggel és a szörny hatalmával.
Érdekességként jeleztem, hogy a mitológiában az ember-felettiek nem emberfelettiek, hanem azonosak, a cselekedeteik azonosságokat mutatnak az emberiével.
A motivációik. Tetteik.
A logikát lehet boncolgatni értelmezésben, de ezúttal Marcus Aureliuséval jönnék, vagyis az egyszerűséggel. A logika azt jelenti, hogy minél rövidebb idő alatt, minél hatékonyabban old meg/haladj előre ából bébe. És ez elv alapján, egy olyan hatalommal bíró lény, egy főisten, mint Zeusz, minek mászott bele ekkora komplikálásba, bonyolításba, sőt, inkább teremtett, egyszerűen következetlen a megnyilvánulása Pandora sztorijában.
Értem én a szimbolikákat, hogyne - de ettől még nem lesz egyszerűbb, max magyarázattal telitebb, de hogy nem tartom logikusnak egy főistentől, az biztos.
És tartom azt a jogomat, hogy találhatom logikátlannak. :))))

Félre ne érts, nem vagyok a kinek van igaza, meg ilyesmik játékosa, nem szoktam versengeni, soha sem tekintek olimpiaként egy-egy ilyen jellegű párbeszédre, távol áll tőlem az ilyesmi. Isten látja lelkem, mindössze fel szerettem volna hívni a figyelmet egy állandó jelenségre arra vonatkozóan, hogy a nememberi lények bizony logikátlanok, mert nememberiek, és nem kell elvárni sem szerintem az emberi megnyilvánulásokat, noha a mitológia és hasonlók bőséggel rácáfolnak arra, hogy a tulajdonságaik nagyon is emberiek. (Az indiai mitológiával elfogultabb vagyok, na, ott aztán van ám családfa, meg történetek, fuhuhuhu, csak udvariasan ajánlani tudom, nem csak neked, bárkinek. :)))) Mondjuk Herkules históriája jöhet veled szembe, csak épp sokkal ősibb időből, mint a görögöké. ;) Meg sok érdekességet lehet találni benne - hogy hova vezethető vissza a görög mitológia. :))) A mitológia bölcsője szerintem India. :)))

Szerintem a kettő nem zárja ki egymást, egyébként - harmóniában kell tartani a história belső világának működését és a szörnyet ebbe illeszteni, és ez menni fog a szerzőnek. (Bízom benne, mindig is bíztam, szóval nem aggódok ám azért, ha sok az info itten. ;) Kenta megfogja oldani. :)))

Pacsi, Borika! :)))

Szeretettel itt hagyom. :)))

https://www.youtube.com/watch?v=pgY4jX1Z6A8

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2018-09-20 20:52 Kentaur

Kentaur képe

Köszönöm! Egy jó kis vita nem árt meg, Roahhal szoktuk azt mondani, hogy még csak az kéne, hogy mindig egyetértsünk! :-D Mint púp a hátunkra!

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

sze, 2018-09-26 12:14 Dom Wolf

Dom Wolf képe

Nagyon örültem ennek a jó kis autentikus fantasy-nak, így még egy x-et teszek a folyatást követelők mellett! A történetre lehetne mondani, hogy sablonos, a világleírás viszont annyira jó, hogy elviszi a hátán a novellát.

Az egyetlen dolog, amit értelmetlennek látok, az a két nézőpontváltás a végén. A lány felnőtté válását már szemléltetted a saját szemszögéből, az apja szavaival pedig ugyan ezt írod le, amivel nem lesz több a történet. Keményebb dió lenne a lány szemszögéből érzékeltetni, hogy az apja már nem kölyökként tekint rá, de nem hiszem, hogy kihívást okozna.

cs, 2018-09-27 09:26 Kentaur

Kentaur képe

Köszönöm az olvasást meg a véleményt. A fantasyban nem hiszem, hogy lehet még újat mondani (a folytatásra olyan film meg sorozatcímeket kaptam, hogy azokban is hasonló van, amiket sose láttam), ezért aztán muszáj, hogy a világ vigye el a hátán.

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.