Víziszony 3/4

Csini borzasztóan nézett ki, még sosem láttam így. Máskor szépen ápolt haja most fénytelen, és kócos volt, örökké vidám arcára pedig kiült a fájdalom, és a kétségbeesés. A lábát felpolcolták nagy, fehér, kórházi párnákkal. Az ajtó melletti ágyat kapta meg. Az asztalát roskadásig pakolták édességgel, üdítőkkel és újságokkal.
– Mit láttál, mi volt az? – faggattam, de nem válaszolt egyből. Maga elé meredt, elmélázva játszott az ágya fölé fellógatott háromszöggel.
– Nem tudom megmondani. Csak árnyakat, és egyébként is sötét volt.
– De egy rendes élőlény lehetett? Mint, mondjuk egy bazi nagy hal, vagy ilyesmi? – kérdezte U.T.
– Nem, talán nem. Túl ügyes volt ahhoz. – Csini ekkor a kezébe temette az arcát. – Jaj, nem tudom!
Csak álltam a fehér kórteremben, miközben próbáltam összerakni a hallottakat.
Ismét felrémlett előttem a délelőtt, ahogy üldözőbe vesz valami árny, aztán Drótos dédapja, mikor ül az asztalnál, hol elbóbiskol, hol a háborúról mesél, hol pedig megáll, bámul maga elé, nézi a régi, zöld, vitrines konyhabútort, vagy ki tudja, mit, és válaszol a kérdésünkre.
– É’t itten, még a Pannon tengerben egy nény, egy hataa’mas ragadozó, ami azután is itten maradt, hogy a tenger e’veszett. Mán az idők kezdete óta nétezett, csak hon ilyen formába’, hon meg olyanba’ – nyekeregte akkor, mi meg csak ültünk hárman, Drótos teljesen átszellemülten, mint aki az univerzum nagy kérdéseire kapott most választ, mi U.T.-val meg kétkedve. Orrunkat facsarta az öregekre jellemző erős szag, ami a falakból is áradt, de legerősebben mégis csak Drótos dédfaterjából.
– És miféle lény volt? Hogy maradt ilyen sokáig életben? – szólalt meg végre U.T., akit szerintem a legjobban idegesített, hogy ennek az egész idei nyárnak se füle, se farka, holott csak a második napja tart. U.T. nagyon reális beállítottságú volt, őt ki lehetett kergetni a mendemondákkal, meg a babonákkal a világból.
– Nem az hajcsa őt, mint minket. Nem olyan anyagbú’ van a’. Valami másbú’ készült.
U.T. szorosan összevonta a szemöldökét. Rám nézett, majd vissza az öregre. – Hogyhogy másból?
– Megetetted a tyúkokat, Péter? – kérdezte a bácsi. – Etesd mán meg, ha még nem tetted! Nem fognak hízni!
U.T. erre hátradőlt, és lemondóan a combjára csapott. – Hát ezt elvesztettük.
Szóval, ennyi történt délelőtt, aztán Köpeték faterja elhozott minket Veszprémbe Csinihez, de amit ő mondott, attól se lett több értelme a sztorinak.
– Ma megpróbáltunk utánanézni, hogy mi ez – kezdtem bele, de U.T. és Drótos egyszerre villantottak rám egy olyan sötét tekintetet, hogy inkább más irányba kanyarintottam a történetet. – Becsónakáztunk a tóba, de semmit nem találtunk.
– Az orvosok szerint valami szabadon engedett egzotikus állat, egy kisebb méretű kajmán, vagy ilyesmi – szólalt meg Nagyköpet, amin mind annyira meglepődtünk, hogy egy kicsit meg is ugrottunk. Az eset óta alig hallottuk a hangját. – Már elkezdték keresni, átkutatják az egész tavat.
– Az mondjuk, logikus! – mondtam, és így is gondoltam. Mi meg mindenféle para lényekről szóló meséket hallgattunk Drótoséknál.
Csini szülei rontottak be a kórterembe. Eddig az orvosokkal beszélhettek, gondolom, de most akkora hévvel jöttek be, mint akik ellenséges területet akarnak bevenni.
– Jó, gyerekek, akkor ezt az együtt bandázást befejeztük, rendben? Mindenki menjen szépen haza, nem szeretnénk, hogy a továbbiakban zavarjátok Andit! – rivallt ránk Csini faterja.
Nagyköpet apja felvont szemöldökkel meredt rá. – De Zoli, most mi bajod van? Nem a gyerekek tehetnek róla.
– Talán, ha te is inkább odafigyelnél a kölkeidre! És nem tetszik az sem, ahogy a fiad legyeskedik a lányom körül!
Mindenki ledöbbenve nézett, még Köpetek faterja is. A csöndet egy vékony hang törte meg: – De hát, mi shemmit nem shiná’tunk, sák tháncóltunk, tháncólni meg már sák lehet!
Mutterra meredtünk. Elismerően biccentettem, mert szerintem tök igaza volt.
– Benned csalódtunk a legnagyobbat Heidi! – mondta Csini anyja. – És most menjetek innen kérlek, van elég bajunk így is.
Csöndben kivonultunk, még elkaptam, ahogy Csini csak most jut szóhoz a történtek miatt: – Apa ezt most miért kellett?
– Elhallgass! – rivallt rá az apja. Kicsit aggódtam a csajért, mindenki tudta, hogy ha valamit nem jól válaszolt, akkor azt óriási taslikkal szokta díjazni a faterja, sőt, néha még a feleségét is rendesen megruházta, szóval akart a franc vele ellenkezni. Mutter meg akkora hős lett a szememben, amekkora még senki sem volt.

Másnapra nem volt több tervünk, én elugrottam a boltba bicajjal, mert U.T.-val kitaláltuk, hogy csinálunk hambit, amihez hiányzott néhány hozzávaló, úgy, mint hambi zsömle, darált hús, zöldségek, ketchup, szóval csak egy-két apróságot kellett már hozzá beszerezni, minden más volt otthon. A főút mellett tekertem, a kormányomon himbálózott a nagy szatyor. Vacak volt a csomagtartóm rugója, így oda sehogy sem lehetett felapplikálni. Elsuhantam a strand mellett, amikor megláttam Kisköpit a part felől szaladni. Csurom vizesen, két karjával integetett, közben tágra nyílt szemmel meredt rám, és üvöltözött, mint a fába szorult féreg.
– S-sikló, várj meg! Várj!
Beleléptem a kontrába, és csak néztem rá, mint akit még sosem látta. Ő felpattant mögém, a csomagtartóra. – Ta-taposs bele, indulj! – vezényelt Kisköpet, én meg egyből felálltam, úgy tehénkedtem rá a pedálra, amitől gyorsan meglódultunk a biciklivel. Nem kérdeztem semmit, csak tekertem tiszta izomból, a vádlim megfeszült, a halántékomról vastag izzadságcsepp szaladt végig az arcomon, a szatyor zörgött, minden bukkanónál himbálózott. Elhaladtunk a strand mellett, a fák futottak mellettünk, a csillogó víz követte az utunkat. Nekem ismét a torkomban dobogott a szívem, már megint nehézkesen vettem a levegőt. Az járt a fejemben, hogy mi a fenét láthatott Kisköpet, amitől így megijedt, és miért akart biciklivel menekülni? Talán már ki is jön? Vagy egyszerűen annyira bemajrézott, hogy hátra se nézett, csak szaladt?
Mutter sétált előttünk egy fagyival a járdán. Amint megláttuk, egyszerre kiabáltunk neki: – Szállj fel Mutter, szállj fel!
Mutter hátranézett, a homlokát ráncolta, de ahogy mellé értünk, semmit sem kérdezett, csak annyit mondott: – Scheisse! – és felült a vázra. Egy kicsit lelassultunk, de hamar sikerült újra normális tempóra gyorsulnunk, habár azt hittem, belegebedek a súlyba. Oldalra sandítottam, teljesen üres volt a főút, ezért lefordultam a Jókai utcára, és betekertem a házak közé. Zörögve kerekeztünk el a kertek mellett, már alig bírtam szusszal, de nem akartam fékezni. Akár üldözte az a valami Kisköpit, akár nem, az a biztos, ha jó messzire kerülünk. A nagy emelkedő előtt végül megálltam.
– Mi á fhene tortent? – pislogott ránk Mutter az olvadt fagyival a kezében.
– N-n-n-nem tudom – dadogta Kisköpi. V-valami jö-jött felém a v-v-vízben, valami nagy, de-de-de csak az á-árnyékát láttam. Kiszaladtam a v-v-vízből, szaladtam végig a-a-a-a füvön, de ha-ha-hallottam, hogy ott csö-csörtet mögöttem.
– Esz mi fhót ász, láttád?
– N-n-nem. N-n-nem m-m-mertem hátranézni.
A legfurcsább az volt, hogy Kisköpi sosem dadogott azelőtt. Észrevettem, hogy a keze is remeg.
– Tálán tenjleg edzs kájmán – vont vállat Mutter.
Kisköpi erre vadul rázta a fejét.
– Honnán tudód, há nem isz láttád?
– Akkor sem.
– Én is láttam – szóltam közbe. Mutter rám meredt a szigorú kék tekintetével.
– Esz? Kájmán fhót?
– Nem tudom, csak hogy nagy, és gyors. Én is csak egy árnyat láttam.
– Nem gondhótátok meg rá, hadzs nem kene á fhízbe mennetek? – Erre egyikünk se válaszolt. A fejünket lesunyva vettük tudomásul, hogy Mutternak igaza van, tényleg ostobaság mindezek után vízbe menni. Szigorú tekintete megenyhült, halványan elmosolyodott. – Kulonben ísz, á vegen meg eszírt isz en káphok ki á Sini faterjetol! Hát nem orúnek edzs nádzs shállernák!
Erre már mind a hárman nevetésben törtünk ki. Úgy tűnt, Kisköpet is jobban van. Innentől toltam a biciklimet, együtt sétáltunk felfele, míg először Mutter, majd Kisköpet le nem fordult a maguk utcáján.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

sze, 2019-08-07 10:25 craz

craz képe

Mutter sétált előttünk egy fagyival a járdán. / Nekem a legnagyobbat itt döccen. :P Így olyan, mintha együtt sétáltak volna. A kiscsaj meg a fagyi. :)

Na mesélj, mi lesz a vége! ;)

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

v, 2019-08-11 19:49 mandarin

mandarin képe

Hazudtam, nem töltöttem föl. :/
De most pótoltam.
Mostanában mindig mindent elfelejtek (néha azt is, épp hova megyek). Nem tudom, mi lesz velem, ha véget ér a szabim, és mehetek vissza dolgozni.
Na mindegy, ennyit a kifogásokról, a lényeg, hogy már csak admini áldásra vár, addig is köszönöm a kitartást!. :)

"És veled mi van?"

sze, 2019-08-14 16:13 gabesz890

Üdvözletem!

A harmadik rész mellőzte kissé a nyári kaland és a misztikum világát, de értem, kell az okfejtés is. :) Kicsit olyan Stranger Things érzésem volt, amikor olvastam, szinte magam előtt láttam a gyerkőcöket a csepel biciklikkel. :D

Viszont most találtam benne negatívumot. Mutternak vagy kevesebb szöveget kéne adni, vagy kevésbé kéne törnie a nyelvet. Értem, Heidi, német gyökerek, meg a magyar nyelv sem a legkönnyebb, de teljesen kizökkentett az olvasásból. Gördülékenyen haladt a sztori, utána meg mintha fekvőrendőrre hajtott volna, szemezgetnem kellett, hogy mit is akar Mutter mondani. Kicsit csiszolj még a karakter nyelvezetén, inkább használjon több német szót.

h, 2019-08-19 08:49 mandarin

mandarin képe

Én mindig egy kicsit Az nyúlásnak éreztem. :D
Igen, Mutterral nehéz volt, mert valóban zavaró lehet olvasás közben, ráadásul nem sok példát találtam rá (egyetlen youtube videó alapján készült). Valamiért a németek (esetleg osztrákok) nem akarnak megtanulni magyarul... fura. :D
Amúgy a történet jelentős részének van valóságalapja, így a karakterek egy része adott volt, már csak fel kellett őket építeni, és megtölteni élettel. Mutter eredetije természetesen osztrák.

"És veled mi van?"