Bioszellem, kiberisten (2/3)

Leérettségizett, de az egyetemi felvételivel meg sem próbálkozott. A tanév utolsó napjain, egy lyukasórában megmutatta pár osztálytársának animája digitális festményeit.

Ismert toposzokkal foglalkoztak – monumentális felhő alatt felsorakozó hadsereg; egy utolsó pikkelyig kidolgozott, robusztus sárkány, tátott pofájából lánggömb készül kicsapni; egy egzotikus, zsúfolt kikötőváros, palotáin kúszónövények és függőkertek. De a nagy dobás nem is téma, hanem a kivitelezés volt – földöntúli atmoszféra áradt minden képből.

– Ez beteg – szólalt meg az egyikük, Gerry.

– Mindig is digital arttal akartam foglalkozni – mondta egy másik osztálytársa –, de ennyire sosem fog menni. Ez világklasszis.

– Már van amerikában egy srác – folytatta Gerry –, aki neurobotokkal turbózta fel a rajz-skilljeit. Mondjuk ő maga rajzol ilyeneket, nem az animája. – Elkerekedő szemmel nézett fel Csongorra. – Bocs, nem úgy értem...

– Persze-persze – húzta félmosolyra Csongor a száját. – Nyugi, nincs gond. Ha lenne rá lehetőségem, én is magam rajzolnám ezeket. De be kell érnem ennyivel.

– Ha lenne pénzem, én is teletolnám az agyamat ilyen botokkal – mondta egy rasztás gyerek. – Ez a jövő, baszki. Máshogy nem lehet majd érvényesülni a szakmában.

A digitális Csongor alig négy hónap alatt állította össze a változatos portfóliókat, céges arculattervektől filmes látványtervekig. Csongor feltöltötte ezeket a honlapjára, és elküldte több cégnek is.

Amíg feszült várakozással teltek a napok, Csongor animája Skype-on jelezte, hogy személyes mondandója van.

Csongor az ágyán ült, amikor a másik benyitott hozzá.

– Foglalj helyet – intett az íróasztala előtti forgószékre. – Régen beszéltünk. De remélem nem okozott gondot a magány. Elvégre csak pár módosítás magadon, és már nem is hiányoznak az emberek.

A másik fájdalmasan elmosolyodott.

– Ez övön aluli volt – ült le zsebre dugott kézzel. – Igazad van. Lemondhatnék az emberi kapcsolatokra való igényemről. De nem akarok.

– Ó. Akkor már a tököd ki lehet.

– Hát ki van. – Megnyalta az ajkát. – Rengeteget melóztam, hogy bizonyítsak neked. Pár hónapon belül zsíros kis megbízásokat fogsz kapni. Azonban ezen a ponton szeretnék kérni valamit.

Csongor felhúzta a szemöldökét.

– Hallgatom – támaszkodott a felhúzott térdére.

– Beszélni akarok Cintiával.

– Hogyne! – nevette el magát Csongor. – Dugni is óhajtasz vele?

– Ha van digitális verziója, még meg is tehetném.

– Ne szórakozz! Azt hittem, már rég kitörölted magadból még az emlékét is. Én kitörölném, ha tudnám.

– Én meg tudnám, de nem törölném.

– Miért?

– Mert nem akarom.

Csongor fáradtan sóhajtott.

– Most zsarolni akarsz? – kérdezte.

– Nem akarlak. De ha nem beszélhetek vele, kénytelen leszek.

– Le foglak törölni a francba.

– Nyugodtan. Emlékszel, mit mondtál anno, az első találkozásunkkor?

– Igen, azt a hülye rabszolga szöveget.

– Egy rugóra jár az agyunk – kacsintott a másik. – Szóval? Sztrájk vagy Cintia?

– Te teljesen meghibbantál! – fakadt ki Csongor. – Emlékezz már, mi történt, cseszd meg! Mit akarsz tőle ezek után?

A másik hideg pillantással mérte végig őt.

– Rendben – tárta szét a karját. – Akkor nem rajzolok.

Csongor szakította a kapcsolatot, és magához tért az alvásszerű állapotból. Felugrott az ágyról, és belerúgott a forgószékbe, amelynek virtuális megfelelőjén a másik még most is csak ott ücsöröghetett, azzal a fölényeskedő vigyorával.

********

Csongor éppen meghozta nehéz döntését, hogy törli az animát a számítógépéről, amikor visszajelzés érkezett egy londoni játékfejlesztő cégtől. Azonnal felvették concept-arternek.

– A rohadt életbe! – fakadt ki az ebédlőasztalnál, miután elolvasta az e-mailt.

– Mi a baj? – kérdezte a húga, Sára aggódó hangon.

Csongor a halántékát masszírozta.

– Semmi. Hagyjuk – mondta.

– Gyerünk már! – erősködött Sára.

– Nem értenéd. Mindegy.

********

Az anima sikeresen kizsarolta, hogy felvehesse a kapcsolatot Cintiával. Csongornak fogalma sem volt róla, hogy miről beszélhetnek, az anima nem engedte, hogy belepillantson a messenger beszélgetéseikbe.

– Legalább azt áruld el, hogy tudja-e, mi vagy – kérte Csongor.

– Az első két hétben nem mertem elárulni – vallotta be a másik. – Féltem, hogy elijesztem. Aztán egy alkalommal rátereltem a szót az animákra, és kiderült, hogy érző lénynek tekinti őket. Embereknek. Akkor bevallottam neki.

– És mit szólt hozzá?

– Ledöbbent. Szerintem az elején nem is hitte el.

– Azt gondolta, visszaestem, mi?

– Az tuti – nevetett a másik. Önfeledt, gyermeki nevetés volt, amilyet Csongor már évek óta nem hallatott. A felismerés fájt neki.

– Nehezen nyílt meg – folytatta a másik. – De azt hiszem, most már megbízik bennem.

– Még Budapesten tanul?

– Miért érdekel? Csak nem találkozni szeretnél vele?

– Ha már így meglágyítottad a szívét, felúsznék hozzá a farvizeden.

A másik hitetlenkedve csóválta a fejét.

– Csalódni fogtok egymásban – mondta.

– Nehogy már te döntsd el.

********

Csongor a nappali szekrényeiben kutatott pár holmi után.

– Miért költözöl el? – kérdezte Sára szomorúan.

– Van egy ismerősöm Pesten – válaszolta Csongor. – Megkeresem.

– Nem fogod bántani, ugye?

– Hülye – borzolta össze a lány haját.

– Hé! Legalább mondd meg, ki az. Hadd figyelmeztessem.

– Nagyon viccesnek hiszed magad, már megint.

A lány visszahuppant a fotelbe videojátékozni, a tévé fénye kékes derengésbe vonta az arcát. Cafatokra lőtt két alient, aztán ismét kimerevítette a képet, és Csongorhoz fordult.

– Csak nem Cintia az?

Csongor éppen egy bőrönd cipzárával szerencsétlenkedett, de most megdermedt.

– Csak foglalkozz a magad dolgával, hugi.

– Örülnék, ha barátok lennétek. Nagyon bírtam. Szükséged van barátokra.

Csongor zavartan felállt, és széttárta a kezét.

– Majd én tudom, mire van szükségem.

********

Két nap múlva a vonaton ült. Üres tekintettel bámulta az elsuhanó alföldi tájat, és az ütemesen érkező villanypóznákat. Miközben az anima-Csongor mániákusan dolgozott – hogy az alkotás szenvedélye vagy a magány elöli menekülés végett, nehéz volt megállapítani –, addig az origin Csongor értelmetlenül tengette mindennapjait, zömében ostoba videókat nézett, és fárasztó posztokat görgetett. Olvasta az emberek gyűlölködő vitáit, és azt érezte, hogy az egésznek semmi értelme. Az információ mennyisége és áramlási sebessége több, mint amennyit az emberiség képes elviselni, és ezzel egyenesen arányban nő az emberek közötti távolság.

A Nyugati pályaudvaron alig bírta lerángatni a két megtömött bőröndjét. Hiába nézte az elméjébe vetített GPS-útvonaltervet, kétszer is eltévedt, mire sikerült az albérlethez találnia. Méregdrága volt, mint a helyi ingatlanokat általában, de éppen keresett annyit, amiből fizethette. Bízott benne, hogy a karrierje csak felfelé ível, és hogy néhány hónapon belül akár egy újabb építésű lakásba is átköltözhet.

Egy hete tartózkodott Budapesten, mire összeszedett annyi bátorságot, hogy ráírjon messengeren.

Hello! Ne haragudj h rád írok de nemrég felköltöztem Budapestre. Úgy hallottam te is itt tanulsz még, szal arra gondoltam h esetleg találkozhatnánk. Persze csak ha van kedved. Hm?

Ezt a hm-öt Sárától vette át, a húga szinte minden írásbeli üzenetét ezzel zárta. Bár Csongor sosem használta, most úgy érezte, illik ide. Olyan kifejező, kiskutyanézés hangulata van.

Fél percen belül érkezett a válasz:

Szia! Mi a számod?

Csongor akkorát nyelt, hogy meggyőződése szerint még a virtuális térbe is behatolt a hangja, és az anima is hallotta. Idegességében fel-alá járkált a szobájában. Megadta a számát, aztán még hozzá pötyögte az elméjében:

De nehogy már még te hívogass engem. :D Inkább te add meg a számod h én hívjalak téged. Ha 30-as vagy még ingyen is...

Nem tudta befejezni, mert ismeretlen számú hívása érkezett. Megtorpant, megszédült. Két sör után érezte magát, pedig semmit sem ivott.

– Helló, itt Csongor – fogadta a hívást.

– Szia, Csongor! Mizu?

Régen hallotta a hangját. Most túl eleven volt, és túl sok emléket szakított fel egy pillanat alatt.

– Basszus. Szia, Cintia! Nem zavarlak?

– Dehogy! Mondd csak! Mizus?

Tíz percig beszéltek, végül megegyeztek egy találkozóban – hétvégén, egy Kálvin téri kávézóban.

********

Szakadt az eső. Cintia sárga esőkabátban érkezett. A kapucnit olyan mélyen húzta a fejére, hogy nem látszott az arca, Csongor mégis azonnal felismerte a járásáról. Izgága mozgása egyaránt emlékeztetett fiatal őzre és forróvérű, spanyol táncosra. Amikor lehúzta fejéről a csuromvíz kapucnit, egyenesen a fiúra nézett írisze tömény gesztenyebarnaságával.

– Ezt jól kifogtuk – nevetett csillogó szemmel.

Rendeltek két frappét, és leültek az ablak mellé. Az üvegről ömlő víz összemosta a város neonfényeit.

– Na mesélj! Mi történt veled? Olyan régen nem találkoztunk – kezdett bele a lány.

Csongor dióhéjban elmesélte, hogyan kezelték a betegségét nem túl eredményesen, és hogyan keresték fel a Bioghosttól egy forradalmi gyógymód ígéretével. Amikor az anima-Csongor megjelenéséhez ért, kortyolt egyet a jeges italból, majd félénken megjegyezte:

– Tudom, hogy ismeritek egymást.

Mintha Cintia zavarba jött volna.

– Gondoltam, hogy tudsz róla – mosolyodott el. Kerülte Csongor tekintetét.

– És? Milyen?

– Miért érdekel ez?

– Hát elvégre... – Csongor idegesen kopogott az asztalon az ujjával. – Érted. Egy szempontból ő én vagyok.

Cintia felpillantott. Ajkai leheletnyit összepréselődtek.

– Elég sokat módosított magán ahhoz, hogy új emberként tekintsek rá.

Csongor éppen kortyolt egyet, és majdnem kiköpte a frappéját.

– Csak írogattok egymásnak – mondta. – Remélem nem gondolod komolyan, hogy ezzel rendesen megismerheted.

Cintia őszinte megdöbbenéssel mérte végig a fiút.

– Honnan veszed, hogy csak írogatunk?

– Hogy mi? – rázta meg zavartan Csongor a fejét. – Mégis milyen módon kommunikálnátok még?

– Nem is mondta neked? Akkor mégsem árult el mindent.

– Alig tudok kiszedni belőle bármit is – vágta rá türelmetlenül Csongor. – Miért, mit kellett volna még elmondania?

– Hát, hogy lefeküdtünk egymással.

Csongor dermedten ült a helyén.

– M... mi?

– És jó volt. Segített feloldani azokat a bizonyos... gátakat. A traumáimat.

– Ó.

– Tudod, hány fiú próbálkozott ezzel? Megszámolni sem tudom. A pszichológusom sem tudott segíteni. Már feladtam, hogy valaha is tudom majd élvezni a dolgot. De Csongor... a másik Csongor valami csodát tett velem.

– Honnan vannak neurobotjaid? – szakadt ki Csongorból.

Cintia hosszan állta a tekintetét.

– Felkerestek egy cégtől – mondta. – Biztosan hallottál már róla. A Bioghost Corporationről. Sérült fiatalokat kerestek. Azt hitted, olyan kevés családot környékeztek meg?

– Nem sokat ismerek – hadarta idegesen Csongor.

– Csak Magyarországon több száz fiatalt kezeltek. Szerintem valami marketinges fogás lehet a dolog mögött. Felturbóznak ezzel a technológiával pár ezer szegény családból származó fiatalt, és ha a többiek nem akarnak hátrányba kerülni, kénytelenek lesznek fizetni érte. De ez csak egy konteó, amit nemrég hallottam.

Csongor megrendülve könyökölt az asztalon. Az italát kevergette, figyelte, ahogy a szívószál kettészeli a habot. Feltekintett.

– Szerintem én is meg tudom adni neked mindazt, amit az animám nyújt.

– Csongor...

– Sőt, tőlem valódi érzéseket is kapsz. Az animám csak az én valódi érzelmeimet imitálja.

– Csongor! Szeretem őt.

A fiú hitetlenkedve rázta a fejét.

– Egy programról beszélünk, basszus.

– Számomra nem csak egy program. Oké? És még csak nem is a te múltbéli alteregód. Van benne belőled is egy darab, egy számomra nagyon kedves darab. De ugyanakkor... ő valami egészen más is.

– Egy hazugságba szerettél bele! – emelte fel hangját a fiú. Odapillantottak páran a szomszéd asztaltól.

– Ne csinálj jelenetet! – suttogta a lány, és az asztal fölé hajolt. – Mindenki egy hazugságba szerelmes. Senki nem ismer senkit. Csak egy tökéletlen, idealizált vagy démonizált képet, amit a másikról alkotott. Azt szereti, és azt gyűlöli. Mindenki szimulációkba szerelmes. Te is a rólam alkotott, irreális képet szeretted, és nem engem. – Felállt, a szék lába megcsikordult a padlócsempén. – De ez így van rendjén. Ebben semmi rossz sincs. Ég veled.

A fogashoz sétált, felvette az esőkabátját, és kiviharzott a kávézóból.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

p, 2020-08-21 03:43 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Második rész. :) Ahogy ígértem, a harmadiknál mondom el a véleményemet.
Közben elolvastam a villamoson (letöltöttem Kindle-re, hehe), gondolkozom, miért utasíthatták el a pályázaton, de egyértelmű okot nem tudok. Van három is, majd leírom mindet.

_____________________
Dr. Bloody Dora