A felforgató alpakaland 2/2.

4.
A de Magóg magánlakosztályának bejáratát őrző két biztonsági a pletykák szerint másnap felmondott, ledobta az öltönyét, a napszemüvegét, és elvonult valahová a sivatagba remetének, ahol azóta is sáskaevéssel és elmélkedéssel tölti a napjait.
Pedig mi tényleg próbáltunk diszkrétek lenni, és kizárni mindenfajta erőszakot! Időt és lehetőséget sem hagytunk az őröknek arra, hogy erőszakosak legyenek – ahogy felértünk a lépcsőn az emeletre, Feneketlen Teddy egyből a bal hóna alá kapta a két delikvens fejét, és mintha csak kongázna, jobbjával felváltva paskolgatni kezdte a koponyájukat. A fickók nyögdécseltek és felváltva elájultak, majd magukhoz tértek, de egyikük sem tudta megmondani, hogy juthatnánk be az elzárt magánlakosztályba.
Elgondolkodva vizslattam a masszív, vasalt mahagóni ajtót lezáró cikronyás – és gyerekfej nagyságú –, Le Zahr márkájú, egyedi lakatot.
– Na, eddig tartott a tudománya? – csendült fel mögöttem a cuki, ám bosszús hang. Megfordultam, és szúrósnak szánt pillantást eresztettem meg Cuki McCsini felé. Feneketlen Teddy közben eljátszott még egy számot a biztonságiak fején.
– Maga a nyomozó! A filmekben ilyenkor nyitják ki az ajtót valami francos hitelkártyás trükkel!
– Ó, persze – bólogatott McCsini hadnagy, arcán az idegorvosok páciensnyugtató mosolyával –, majd előveszem a hitelkártyám, rendelek a netről egy faltörő kost, és betörjük vele az ajtót…
Lemondóan legyintettem, és visszafordultam, hogy tovább bámuljam a lakatot, hátha a pillantásomtól meggondolja magát, és leesik a puha futószőnyegre – ám meglepődve tapasztaltam, hogy problémánk megoldódott: míg a hadnaggyal beszéltem, Klept Omán ellopta a lakatot.
– Na látja! – néztem vissza diadalmasan Cuki McCsinire. – Egy pillanat, és már bent is vagyunk…
Vigyorogva nyúltam, hogy benyissak a magánlakosztályba, de a kezem csak a levegőt markolta, ugyanis Klept Omán ellopta a kilincset is.
Cicvarek hülyén felvihogott, Teddy elejtette a két biztonságit, én a tenyerembe temettem az arcomat. Penge Pengető a zakója alá nyúlt, hogy előrántsa a húszcentis pengéjű vadászkését, és kicakkozza társunk fülét, de mint kiderült, Klept Omán ellopta a kést is.
Hogy elkerüljük a további idegrohamokat és a hosszas szanatóriumi kezelést, Teddy segítségével a feneketlen zsákba tuszkoltam Klept Ománt.
– Oké – szuszogtam, miután bedrótoztuk a zsák száját. – Köpök az elővigyázatosságra meg diszkrécióra, bejutunk és kész! Teddy, légy szíves…
Cimborám szalutált, aztán a vállát nekifeszítve megrohamozta az ajtót. A fa recsegett, a vaspánt nyikorgott, az ajtó megmoccant – úgy éreztem, nem is csaptunk túl nagy zajt.
Ami ezután következett, az egyértelműen az élhetetlen belsőépítészek és lakberendezők hibája. Ki a fene gondolhatja komolyan, hogy jó ötlet egyenest egy bazi mahagóniajtó mögé zsúfolni egy ruhafogast, egy márvány talapzaton álló mellszobrot és egy mennyezetig érő kristálytükröt?!
Teddy betörte az ajtót, ami fellökte a fogast, ami leborította a talapzatról a de Magógot ábrázoló mellszobrot, ami végiggurult a márványpadlón, és álnok módon éppen a mozivászon nagyságú tükör aljának csapódott. A csörömpölés alig volt hangosabb, mint mikor részeg óriások tivornyáznak egy kristálypalotában, és két kerülettel odébb már alig lehetett hallani.
– Oké, ne szöszöljünk! – kiáltottam. – Befelé!
Bezúdultunk a lakosztályba, végigcsörtettünk a folyosón. Az egyik ajtóból egy méltatlankodó arckifejezésű inas toppant elénk – őt Teddy belökte egy gardróbba. A zeneszobából egy szigorú tekintetű, kosztümös asszonyság cöccögött ránk rosszallóan – őt Miss McCsini belökte a zongorába. Már épp meg akartam kérdezni, lemaradtam-e valamiről, és a random emberek bútorokba helyezése formájában egy új harcművészethez van-e szerencsém, amikor az előttem trappoló Cicvarek megtorpant, én meg nekiszaladtam a hátának.
– Azannya!
A hallban álltunk, előttünk, fegyvertároló szekrények, antik bútorok és még antikabb képek között, a kézzel csomózott, süppedős szőnyeg közepén bizarr masina dohogott, zümmögött és bizsergett – két, másfélszeres embernagyságú, futurisztikusan ezüstszín fémhordó, a tetejükön vaskos kábelkötegekkel összekapcsolva, közöttünk egy irányítópanel, ami úgy villódzott, mint egy telitalálatos flippergép és egy rángógörcsös fénytündér közös gyereke.
A masina mellett, egy selyemlepedővel félig letakart vasketrecben pedig egy bolyhos, rendőrségi, fehér kis alpaka árválkodott.
– Bubuka!
Miss Cuki McCsiniről sok mindent el lehet mondani. Hogy a nyelve élesebb, mint Pengető vadászkése, hogy a lefűrészelt csövű sörétes puskájánál csak a vészjóslóan cuki mosolya fenyegetőbb. De egy valamit nem állíthat senki: McCsini kisasszony feltűnően formás keblében nem hideg zsaruszív dobog.
Először is félrelökött minket, ami alig volt durvább, mint mikor egy hurrikán közepén egy sárkány úgy dönt, hogy rongybabának használ minket. Másodszor, McCsini hadnagy végigszáguldott a hallon, felverve a nemlétező port, harmadszor pedig a rácson átnyúlva, a boldogság könnyeit hullatva magához öleli bolyhos, fehér kis társát.
Miután lekászálódtunk az intarziás falról, ahova a kisasszony lendülete lökött, az újra egymásra talált páros segítségére siettünk. A ketrec rácsai néhol gyanúsan horpadtak és girbegurbák voltak, jelezve, hogy az ifjú rendőrségi alpaka bevetette már az ajtót tokostól kirobbantó rúgásait, és hogy azok hatástalanok maradtak.
– Gyorsan! – kiáltotta a hadnagy. – Ki kell szabadítanunk Bubukát, Valahol lennie kell egy kulcsnak…
– Én szolgálhatok eggyel! – csattant fel mögöttünk egy ellenszenves hang.
Úgy pördültem meg, mint akit egy mutáns rákszörny csípett fenéken, a többiek utánam. A látvány első pillantásra aggasztó volt, második pillantásra még aggasztóbb. Egy olajozott hajú, szögletes állú, javakorabeli fazon állt előttünk, aki úgy villogtatta a fehérített – és minden bizonnyal mű – fogsorát, mintha jelzőtorony lenne, és akit elnézve eszembe ötlött: milyen kár, hogy a tenyérbemászó-képűségnek nincs fizikusok által definiált, sztenderd mértékegysége.
– De Magóg szenátor! – Elé pattantam volna, hogy képen töröljem a pofát, és megpucolhasson a banda, de a szenátor csettintett, mire két neccharisnyás, csipkés harisnyakötőt és fantasy-divat szerinti, mélyen dekoltált, oldalt csípőig felsliccelt mágusköpenyt viselő bige toppant be a szobába – és a legkevésbé sem fantasy-divat szerinti kilenc milliméteres Meggymagköpködő géppisztolyt irányítottak ránk mind a ketten.
– Na jól van – morogtam. Kezdett elegem lenni abból, hogy bárhová megyek, szexi, ám harcias nőszemélyek keverednek az utamba, mintha csak valami kéjenc ponyvaregényíró műveiben botladozó szerencsétlen balek lennék. Mondtam volna valami magvasabbat is, de egy magassarkú cipő süvített el a fülem mellett, majd kisebb léghuzatot keltve elzúgott de Magóg fejétől egy arasznyira, és hangos koppanással, sarokkal előre megállapodott valahol az ajtófélfában. Hátra sem kellett pillantanom, hogy tudjam, Cuki McCsini csillogtatta meg sokoldalú támadóarzenálja egy újabb gyémántját.
– Lassan a testtel! – horkant fel de Magóg –, különben a kokott-kommandó megnöveli a vérük ólomszintjét!
– Szóval szó sem volt luxusprostikról? – kérdezte McCsini hadnagy.
– Hah! – kaccantott de Magóg, olyan színpadiasan, hogy a főgonoszképzőben biztos meghúzták volna sátáni kacagástanból. – Ki kell ábrándítsam, Cuki McCsini hadnagy. Csupán elhíreszteltem, hogy saját háremet építek, miközben felbéreltem a kokott-kommandó bérgyilkosait. Két legyet ütöttem egy csapásra. Egyrészt magam mögött tudhatom a város legveszélyesebb és legkompetensebb zsoldoscsapatát, másrészt sikerült magát is a villába csalnom. Pont, ahogy elterveztem!
– Hogy engem? – McCsini hadnagy mellém lépett, én bátorítóan rápislogtam.
– Hogy őt?
De Magóg a ketrec felé intett.
– Na meg az alpakáját!
Mielőtt bármit is reagálhattunk volna a szenátor ismét csettintett, mire a szobába lépett egy unott arccal rágógumizó gnóm technikus fehér laborköpenyben, egy komornyik egy ezüsttálcán egyensúlyozott koktélospohárral, egy titkárnő egy zsúrkocsival és azon egy projektorral. Kezdett szűkös lenni a helyiség, de a szenátort ez szemlátomást nem zavarta. Majd’ kibújt a bőréből örömében, hogy előadhatja a Nagy Tervet, mint valami ócska kémfilm főgonosza. Beizzította a projektort, és mindenféle grafikonokat vetített az intarziás falra.
– Mint tudják, közeleg a választási időszak, én pedig szeretnék magasabb polcra kerülni. Igen! A magasba, egész a polgármesteri székig! A pozícióig, ami megfelel istenek adta tehetségemnek és ambícióimnak! Pokolba a szenátorsággal! Ám akadt itt egy apró probléma… ugyanis a közvéleménykutatók stabilan a második helyre lőtték be a népszerűségemet. A politikában a második pedig pusztán a legjobb vesztes. Én pedig nem akarok vesztes lenni! – Itt de Magóg hősinek szánt pózba vágta magát. – Én nyerni fogok!
– Ájjjájjjá-állj! – léptem volna előre, de az egyik kokott-kommandós, egy feltűnően vörös parókát és feltűnően mű kebleket viselő némber a géppisztolya egy rövid intésével megállított. – Mi köze Cukinak meg Bubukának a maga kampányához, he?
– Tényleg, hadnagy, egyébként ki ez az alak? A segédje? – kérdezte de Magóg.
– Csak így, Cuki? – förmedt rám McCsini hadnagy.
– Válaszolna valaki a kérdésemre? – firtattam.
– A zsákomban van egy páncéltörő rakéta – morogta Feneketlen Teddy.
– Sokáig kell még így állnunk? – kérdezte Pengető.
– Nem számít, ha mustja erjed, a balfahím rátok gerjed! – vartyogta közbe Cicvarek a kommandósok felé fordulva.
– KUSS! – ordította el magát de Magóg szenátor. – Maguk ostoba, földhöz ragadt elmék nem érthetik zseniális tervemet, de egye fene, felvilágosítom magukat. Szenátorként hozzáfértem a városi egyetem által támogatott kutatási projektekhez. Pár hete megakadt a tekintetem a tulajdonság-transzportátoron…
– Na ne… – Kezdett a fejemben összeállni a kép. De Magóg vigyorgott.
– Na de! Géniusz vagyok! Rájöttem, ha meg akarom nyerni a polgármester-választást, ahhoz nem elég a szokásos demagógia. Népszerűbbé kell válnom. És mi tehetne gyorsabban népszerűbbé, mint az, ha a tulajdonság-transzportátorral magamba ültetem egy közkedvelt teremtmény minden szeretetreméltó tulajdonságát!
– Bubuka… – szólt közbe McCsini hadnagy, és ha a hangjával égetni lehetett volna, de Magóg egy takaros rakás hamuként kénytelen továbbvinni a választási kampányát.
– Úgy bizony! – kacagott fel a szenátor. – Az alpakák népszerűek! Aranyosak, bolyhosak, mindenki kedveli őket! Most képzeljék el, egy csomó ember és elf képes kiutazni a városból, hogy mindenféle elmaradott vidéki alpakafarmokat keressen fel, és körülrajongja ezeket a bundás kis izéket! Az ötlet megvolt, elraboltattam hát a tulajdonság-transzportátort, és már csak egy alpakára volt szükségem. És mi is lehetne pikánsabb, mint a városi titkosrendőrség dédelgetett kedvencét, a hihetetlenül népszerű Bubukát használnom fel zseniális céljaimra…
– Maga piszok… – Ha a hanggal vízbe lehetne fojtani valakit, de Magóg szenátor kellemes zöld színekben oszladozó vízihullaként jelenik meg a következő tanácsülésen. A szenátor azonban köszönte szépen, és tudomást sem vett a McCsini hadnagy hangjából sistergő fenyegetésről.
– Már csak ide kellett csalnom magukat. Egyszerű dolgom volt: felbéreltem a kokott-kommandót, aztán elhíreszteltem, hogy luxus kurtizánokat hozattam a birtokomra. Tudtam, hogy az erkölcsrendészet fényes páncélt viselő hősnője előbb-utóbb feltűnik, mint fedett ügynök… és magával hozza imádott rendőrségi alpakáját is.
Még elhordtam volna de Magógot mindenféle alacsonyabb rendű életformának, gerinctelen amőbától a goblinok hathetes sajtjában nyüzsgő kukacig, és ahogy láttam, McCsini kisasszony is így volt vele, ám a szenátor a Nagy Terv ismertetése után már ránk sem bagózott. Kurta parancsszavakat vakkantott, a titkárnő kitolta a zsúrkocsit, a komornyik kigomolygott a koktél maradékával, a két kokott kibiztosította fegyverét.
– Az a megtiszteltetés éri önöket, hogy láthatják sikeres átalakulásomat, mielőtt kokottjaim végeznének magukkal – negédeskedett de Magóg, miközben bemászott a tulajdonság-transzportátor egyik terebélyes kabinjába, aztán magára zárta az ajtót. A kommandósok egyike kinyitotta a ketrec ajtaját, és géppisztolyával sakkban tartva a másik transzportátor-kabinba terelte Bubukát. Az unott arcú, rágógumin kérődző gnóm technikus beletörölte mancsait fehér laborköpenyébe, és becsukta a kabinok ajtaját.
– Assz’em kezdhetjük, heee? – morogta álmos hangon. És felkattintott egy kapcsolót. – Pár perc, és beizzítom a vasat, mint a’ állat.
A kokottok vigyorogtak, én meg rájuk néztem, és a tekintetemmel szuggeráltam őket, nehogy véletlenül Feneketlen Teddy mellettük heverő zsákjára essen a pillantásuk, amely előbb megmoccant, majd a kibomló szájából lassan előtapogatózott egy óvatos kéz.

5.
– Na jól van, mucikák – léptem előrébb, és igyekeztem, hogy ne remegjen a hangom. – Ha most megadjátok magatokat, nem esik bántódásotok!
A két kokott egymásra nézett, rúzsozott ajkuk mosolyra húzódott, majd kitört belőlük a kacagás.
– Hülyének nézel? – kocogtatta meg a homlokát takaró alapozóréteget az egyikük.
– Egy pillanat, és végzünk veled! – bökött rám félaraszos műkörömmel ékített mutatóujjával a másik.
– Hát rajta! – terpeszben eléjük álltam, és heroikusnak szánt mozdulattal feltéptem ingemet. Az egyik gomb éppen műszempillán találta a bal oldali kokottot. – Ide lőjetek!
A kommandósok célba vettek volna a Meggymagköpködőjükkel, de fegyver helyett egy maroknyi levegőt irányoztak felém – Klept Omán ellopta a nyakukból a géppisztolyokat.
Az egyik némber a harisnyakötője felé nyúlt, hogy előrántsa és belém vágja a dobótőrét, a másik a riasztó doboza felé ugrott volna – de Klept Omán ellopta az ezüstözött dobótőrt, és leszerelte a falról a riasztó közönséges alumínium dobozát is. Mielőtt észbe kapott volna, az egyik kokott kapott egy magassarkút a homlokába McCsini hadnagy áldásos tevékenysége folytán, és egy vadászkés nyelét a halántékába, hála Pengető késdobáló tudományának, hogy ájultan zuhant a földre – a másik megragadott egy széket, hogy azt vágja hozzánk.
– Teddy, légy szíves! – szóltam hangomban a sérelmeiért elégtételt kapó emberek elégedettségével. – Azt hiszem, most kivételesen lefegyverezheted a hölgyet…
Tíz másodperc sem telt bele, és a knockoutolt kokottokat beletuszakoltuk Teddy feneketlen zsákjába, aztán egy emberként fordultunk az unott arcú gnóm technikus felé.
– Engem aztán tök fölösleg e’tángálni – mondta a kis fickó a rágóján nyammogva, rendíthetetlen lelki nyugalommal. – Én csak egy technikus vagyok minimálbérre bejelentve. Azé’ fizetnek, hogy nyomkodjam a…
„Gombokat” – fejezte volna be a mondatot, de Cuki McCsini félrelökte őt, feltépte a transzportátor kabinjának ajtaját, és kirángatta onnan Bubukát. A két jóbarát egy ideig szótlanul csüngött egymás nyakán, McCsini hadnagy társa bolyhos bundájába fúrta arcát, Bubuka elégedetten kérődzött – mikor úgy véltem, az érzelmek vihara csitulni látszik, megköszörültem a torkomat, és felvetettem a gondolatot, amely percek óta kísértett:
– Nos… Bubuka tulajdonságait már nem szerezheti meg a szenátor… De mi lenne, ha valaki másét megkapná? Valakiét, akivel garantált lenne a bukás…
Teddy, Pengető, McCsini hadnagy és Bubuka rám néztek, aztán egy emberként pislantottunk Cicvarekre.
– M-most mi van? – kérdezte a balfahím. Választ nem kapott – viszont négy pár kéz ragadta meg a grabancát, hogy betoszigálja a tulajdonság-transzportátor felszabadult kamrájába.

6.
De Magóg szenátor talán meglepődött, mikor kikászálódott a transzportátorból, hogy az unott arcú gnóm technikuson kívül senkit sem talál a helyszínen – valószínűleg azt gondolta, hogy a kokottjai már el is hurcoltak minket egy kedélyes délutáni kivégzésre. A szenátor végigszáguldott a hallon, a folyosón, lerobogott a lépcsőn, kilépett a teraszra, ahol az egybegyűlt vendégek és újságírók hada várta őt.
De Magóg, újonnan szerzett népszerűsége biztos tudatában megköszörülte a torkát, és a pulpituson felállított mikrofonhoz lépett. Vakuk villogtak, filmfelvevők berregtek – a fél város élőben figyelte a szenátor sajtótájékoztatóját.
A rendezvény sajtófőnöke, egy hatvan év körüli, őszes hajú, tisztes hölgy szólt néhány szót:
– Hölgyeim és uraim, városunk jótevője, a hagyományos értékek őre, a konzervatív családmodell pártfogója, a házastársi hűség mintapéldája, maga az erkölcsösség: de Magóg szenátor!
De Magóg bazsalyogva a sajtófőnökre nézett, olyan tekintettel, amiért alsó hangon hat hónap felfüggesztettet oszt ki a legjámborabb bíró is, majd nyálkásan behízelgő hangon, mint aki verbálisan vetkőztetni kezdi beszélgetőpartnerét, a mikrofonba döngte:
– Hmmm, szexi hölgyike, tudtad, hogy a becenevem Dr. Nyelvtantanár? Ugyanis mindig izgatott a mondatelemzés. Most például te vagy az alany, aki felállítmányozza a tárgyat a lábaim között!

7.
Az egész história ritka véget ért: a banda és én learattuk a babérokat. Míg a sajtótájékoztató botrányba fúlt, Klept Omán segítségével visszaloptuk a tulajdonság-transzportátort, és visszajuttattuk Heu Rékának. A felindult – és boldogságtól hullámzó keblű – tudóspalánta tartotta a szavát, és szerződésbe foglalta, hogy a találmánya eladásából származó bevétel tíz százaléka minket illet majd. Eközben Góg de Magógot a várost átszelő folyóig kergette a sajtótájékoztató feldühödött közönsége – a szenátor állítólag úszva menekült az erkölcsi érzékükben megsértett, kiábrándult választói elől.
McCsini hadnagy visszakapta az alpakáját – talán ennek is köszönhető, hogy másnap személyesen kopogtatott be az irodámba.
– Nos… – kezdte, és láttam rajta, hogy nehezen találja a szavakat. Csak remélni mertem, hogy a meghatottságtól, nem pedig attól, hogy egy magamfajta alaknak kényszerül köszönetet mondani. – Maga és a társai nélkül az ügyet aligha tudtuk volna megoldani. Köszönettel tartozom magának, akármilyen idegesítő, nyikhaj alak legyen is. Viszont… A főnökség úgy döntött, hogy engem és Bubukát elmozdítanak az erkölcsrendészetről.
– Hogyan?! – pattantam fel. – Hiszen maguk a leginkább összeszokott páros…
– De Magóg közönséges bűnöző volt, és hozzáfért a városi titkosrendőrség irataihoz. Semmi sem zárja ki, hogy az esetleges bűntársai előtt is leleplezett engem. – McCsini hadnagy megrázta a fejét. – Érti? Könnyen lehet, hogy dekonspirálódtam. Kockázati tényező vagyok a titkosrendőrség számára, ezért kiemelnek onnan. El kell hagynom az erkölcsrendészetet.
– Sajnálom. – Nem tudtam, mi mást mondhatnék.
– Viszont – sóhajtott McCsini hadnagy –, a városi fejesek úgy döntöttek, nem hagyják veszni a képességeimet. Alapítanak egy új ügyosztályt, amely a városi félvilág ügyeivel foglalkozik majd. A vezetője én leszek, Bubuka az állomány tagja, ám…
– Ám? – kérdeztem.
– Ám szükségünk lesz néhány külsős munkatársra is. Olyanokra, akik otthonosan mozognak a fél-illegális alvilág berkeiben… Akik nem ijednek meg az árnyékuktól, és hasznunkra válhatnak a nyomozások során. – Cuki McCsini sóhajtott, majd felszegte a fejét. – Magukra!
Nagyot nyeltem, és úgy éreztem magam, mint a lottónyertes, akire valamiért aprópénzben borítják rá a milliós nyereményét.
– Úgy érti, ha elfogadjuk a megbízást, maga lenne a felettesünk?
– Úgy bizony!
– Ajjaj – sóhajtottam fel, mert tudtam, hogy úgysem leszek képes nemet mondani, és hogy ez egy újabb nagy rakás őrült kalandot jelent. – Hogy mi lesz ebből?!

5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2022-03-26 21:48 craz

craz képe

– Lassan a testtel! – horkant fel de Magóg –, különben a kokott-kommandó megnöveli a vérük ólomszintjét! / – Lassan a testtel – horkant fel de Magóg –, különben a kokott-kommandó megnöveli a vérük ólomszintjét! - egy mondat

:D

- - - -
"Igyál, e nedv hűs, mint a - mámor,
s nincs seb, mit heggel nem takar,
igyál, testvér, e mély pohárból,
csupán az első korty fanyar."

p, 2022-05-27 08:47 Kentaur

Kentaur képe

A felkiáltójel és kérdőjel kivételt képez, utána simán folytatható kisbetűvel és egy mondatnak minősül. (pl.: - Szia, Craz! - köszöntem somolyogva.)

----------------------------------------------------------------------------

"L'homme n'est rien, l'oeuvre – tout." (Az ember semmi, a mű – minden.) Gustave Flaubert.

szo, 2022-04-02 12:50 Sednol

Sednol képe

A tőled megszokott könnyed szórakozás, amiben virtuóz módon használod a nyelvet és a humorodat.

Amikor ezeket a történeteket olvasom, mindig olyan érzésem van, hogy ezeket csak úgy kirázod az ujjadból.

Szólj, ha kiadásra kerül a gyűjtemény!

"Az embereket könnyebb hülyíteni, mintsem meggyőzni arról, hogy hülyítik őket." Mark Twain
szmogov.blogspot.hu

cs, 2022-04-21 11:29 Para Celsus

Para Celsus képe

Köszi! Hajjaj, igazából fejben már megvan két további történet kerete (és egy csomó szex-kiszólásos poén), csak le kell győznöm lustaságomat, hogy meg is írjam őket :D


"The Rainmakeeeer!"