Családregék: Ostrom operazenére

- Kezeit csókolom, kisasszony! – lépett be a férfi az irodába. – Hányan vannak ma a fedélzeten?
- Tiszteletem cégvezető úr! – mosolyodott el a kisasszony. – Csak mi. A budai kollégák hídhíján igazoltan vannak távol… A pestiek. Úgyis tudja. Már nem a régi a közbiztonság, én is gondolkoztam, hogy neki merjek-e vágni az útnak.

- Minden tiszteletem az Öné ezért. Mi vár minket a mai napon?
- Sem sok minden. Néhány telefon az üzletekből, hogy sikerült mindent eladniuk.
- Váljék egészségükre – bólintott a férfi. – És üzentek valamit?
- Azt mondták, hogy a körülményekre való tekintettel inkább hazamennek és nem készítenek elszámolást.
- A körülmények? – húzta fel szemét a férfi.
- Tudja… Mármint, hogy mik azok a bizonyos körülmények.
- Körülmények mindig vannak, rajtunk múlik, hogy a körülményeknek engedelmeskedünk-e, vagy mi alakítjuk a körülményeket. A többi üzletben mi a helyzet?
- Árusítanak.
- Rendben van. Ha az egész világ meg is őrül, a lényeg, hogy mi ne őrüljünk meg, tegyük a kötelességünket.
- Egy üzletből kérdezték, hogy a piaci viszonyok alakulására való tekintettel emelhetnek-e árat.
- Melyik?
A nő felállt és a térképre mutatott. – Ez itt.
A férfi lemondóan legyintett – Mindegy. Ma reggelre már a vonalon túlra kerültek. De nézzük a könyveket. – Néhány percig a könyveket nézte. – Ha jól számolom, ma dél körül minden üzletünk kiürül. Ha mások lennének a körülmények, akkor azt mondanám, sohasem volt még ilyen jó forgalmunk.
- Ön szerint ez meddig fog még tartani?
- Talán pár hét. Remélem, a rendelkezések ellenére mindenki felhalmozott annyi élelmiszert, hogy túlélje. Ami rajtunk múlt, azt megtettük. Ahogy jöttem az irodába, láttam, hogy az utászok újabb robbantásokat készítenek elő. Ha valamit az ellenség esetleg elfelejtene megsemmisíteni, akkor mi magunk gondoskodjunk arról, hogy ne maradjon fenn. Már nem lehet hinni a hivatalos jelentéseknek, hogy kitartunk és győzni fogunk. Nézze! – mutatott a térképre – Egyre jobban szűkül az ostromgyűrű. A honvédek folyamatosan hátrálnak és halnak, szerintem, ha a városparancsnokság kíváncsi lenne arra, hogy pontosan hol áll a frontvonal, minket kellene megkérdeznie. Ahol nyitva vannak az üzleteink, az a terület a miénk, ahol bezártak, az már nem.
- Tényleg nincs remény? Hogy felszabadítanak minket és minden olyan lesz, mint amilyen volt?
- Már sohasem lesz semmi sem olyan, mint amilyen volt. Ezt Ön kérdezi?
- Tudom – sütötte le a szemét a nő. – Már sohasem lesz semmi sem olyan, mint volt. A vőlegényem sem fog hazatérni sohasem.
- Őszinte részvétem.
- Köszönöm. De mi értelme van az egésznek? Pedig az elején még úgy tűnt, hogy pár hét és vége lesz. A csapataink gyorsan törtek előre.
- A háborúnak soha sincs értelme.
- Ezt ön mondja, aki kétszer is kiment önként a frontra?
- Tehettem volna mást? – vont vállat a férfi. – A becsület. Hogy maradhattam volna otthon, amikor minden boldog-boldogtalan kint volt? De értelme akkor sem volt… A háborúnak soha sincsen értelme, de ha az ember alaposan körülnézett és látta a végtelen sármezőket és pusztaságot, láthatta, hogy ennek nem lesz jó vége. Arról álmodoztunk, hogy eljutunk Moszkvába, most már a Hősök tere is beláthatatlan messzeségbe került. Erről jut eszembe… Holnap valószínűleg én sem tudok bejönni. Frontátvonulás.
- Én is kivennék néhány nap szabadságot. Maradt még tavalyról.
- Rendben. Az elmúlt napok rohanása után mindkettőnkre rá fér egy kis pihenés. Felhívná kérem…
- Már nem tudom – vágott a szavába a nő. – Ma reggelre elnémultak a telefonok. Egy robbanás volt a közelben, talán az okozhatta. Viszont, ha megengedi, hoztam valamit… Otthon találtam és behoztam. Egy gramofon és néhány lemez.
- Hát, mást már úgy sem tudunk csinálni, tartok tőle – mosolyodott el a férfi. – Lemezek is vannak hozzá?
- Igen, csupa elsőosztályú. Néhány engedélyezett és néhány betiltott. Melyiket szeretné meghallgatni?
- Mindegy… Ez jellemző erre a rendszerre: valamit vagy betiltanak, vagy meghamisítanak, nem tudom, melyik a rosszabb. Bachból kivonják a hitet, Mozartból a szabadságot és Wagnerből katonaindulót csinálnak. Közben arról szónokolnak, hogy mi védjük meg a nyugati kultúrát és a kereszténységet a keleti barbároktól, hogy ennek kell gátat vetnünk, miközben mi magunk számoljuk fel a mindazt, ami értékes volt a világunkban. Mire a barbárok ideérnek, már nem marad semmi sem. Elvégezzük helyettük a munka nagyját.
- Turandot megfelelne elsőnek?
- Tökéletes! Aki nem tudja a kérdésekre a választ, azt felkoncolják. Pontosan ide illik.
A nő felrakta a lemezt és a zene elrepítette őket egy olyan világba, ahol még minden pontosan a helyén volt. A zene harmóniája győzött a háború beszűrődő diszharmóniáján.

Sűrű éjhomályból
ébred egy kósza, lidérces fantom.
Széttárja fénylő szárnyát,
lengve szárnyal a nagyvilágon át.

A háború, a csatazaj, a becsapódó lövedékek ellenére szabadok voltak. Mert tudták, hogy a szabadság egy belső döntés alapvetően és nem a külső körülményektől függ.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2019-11-26 16:22 Dana

Dana képe

Helyesírás, központozás -- tudod, gondolatjellel párbeszédezünk, nem kötőjellel. Meg ilyenekért kár: hídhíján -- híd hiányában, híd híján?

Javíts ki kérlek, ha tévedek: ostrom esetén áram nem túl gyakran szokott lenni, főleg, ha már a közelben bombáznak, s úgy általában a bolti árusítás sem jellemző.

Nekem tetszik, amit el akartál mondani, de amikor ilyen plusz kérdések jutnak az eszembe, az elbizonytalanít.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

k, 2019-11-26 17:58 Licaj Vuv

Licaj Vuv képe

rosszul tudták. Persze ők azt látták ami szerettek.

https://www.youtube.com/watch?v=Zf3zp3eEclE

k, 2019-11-26 20:46 Mayer

Budapest ostroma. Heroikus történet volt.
Van pár ellentmondás benne. A telefon tényleg majdnem végig működött, de áram nem volt. Igaz, a gramofonhoz nem kellett, mert azt egy karral fel kellett húzni, hogy működjön.
Az ostrom alatt nem üldögéltek a házakban, hanem mindenki a pincében kuksolt. A szovjet tüzérség nem tréfált. Teljes volt a szovjet légi fölény is, de az amerikaiak is voltak szívesek bombázni.
A védők nem robbantottak fel mindent, csak a hidakat. Teszem hozzá, fölöslegesen.
Végül pedig nem volt tilos készleteket felhalmozni és sokan ezt is tették, így vészelve át a harcokat.
A csatát folyamatában pedig nem hogy a civilek, de maga a hadvezetés sem tudta követni. Rettenetesen kaotikus az utcai harc.
A hihetetlenül brutális és szenvedésekkel teli budapesti ostromhoz képest túl lágynak találtam az írást, de egy szemernyi fásultságot és őrületet azért felfedeztem benne.

k, 2019-11-26 20:50 Dana

Dana képe

Gramofon tök jogos (áram, karos... izé), pedig még el is kezdtem keresgélni, mert nem rémlett, de elmaradt.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen