Violet Doll - Nem vagy egyedül II/I

Előzmény: http://karcolat.hu/irasok/horror/zora/violet_doll_a_szornyetegek_koztunk...

Violet Doll
Nem vagy egyedül

Szigetek. Ezek a házak lakatlan szigetek a ködben. Lebegnek a nagyvárosok szürke, végeláthatatlan óceánján; leheletük maga az Ismeretlen, felfedezésük kaland és iszonyat, fövenyükön régvolt hajótörések rothadó uszadéka.
Erica felemelte a kövezett kapubejárón heverő mobiltelefont.
Uszadékfa, gondolta, és kis híján felsikoltott, amikor a feje felett hangosan kiáltott egy madár. Lúdbőrös karral, hevesen lüktető szívvel nézett az állat után. Nem sirály volt, ahogyan várta, csak egy közönséges varjú.
A telefon Monique-é volt. Az utolsó tíz nem fogadott hívás tőle, Ericától származott. A francia milliárdosnőt senki más nem kereste az elmúlt két hétben, ő sem hívott senkit sem. A memóriában hasznavehetetlen számok sorakoztak: butikok, éttermek, taxik, szállodák számai.
– Megmondtam, hogy ne jöjj ide egyedül – suttogta a lány, miközben tekintetét a hatalmas kovácsoltvas kapu mögött álló házra emelte.
A Violet Doll úgy terpeszkedett a kerítés mögött – a város közepén – mint füstlila sebhely egy kihűlt holttest szürkülő bőrén.
Mintha nőtt volna, mióta Erica nem látta.
És mintha mosolyogna most, elégedetten, mint egy jóllakott ragadozó.
Mintha azt sugallná: Nincs egyedül. Te sem vagy egyedül.
A lány közelebb lépett a kapuhoz. Hátranézett – mögötte zsibongott a város, de innen, a Violet bejárójáról mégsem tűnt valódibbnak, mint ha mozifilmen nézné –, majd újra a ház felé fordult. Halálra rémült, amikor az öreg, cirádás zár rozsdás hangon kattant, a kapu pedig résnyire kinyílt előtte, de nem volt meglepve.
Tulajdonképpen egy kicsit sem volt meglepve.
*

A pénz volt az oka mindennek.
Mielőtt meggazdagodott, Monique Lapin éppolyan életet élt, mint bárki más. Dolgozni járt, majd fáradtan hazatért. Délután az estét várta, pénteken a hétvégét, és amikor már teljesen kimerítette a szürke hétköznapok lélekölő láncolata, akkor az ünnepnapokat és a nyaralást.
Aztán – micsoda banális fordulat! – hatalmas összeget nyert a lottón. Akkorát, amellyel nem csak a saját, de még a leendő gyermekei, unokái anyagi függetlenségét is biztosíthatta. Az újságírás gazdasági ágazatában tevékenykedvén értett valamennyit a tőzsdéhez is, így nyereményét rövid időn belül megháromszorozta.
Nem kellett többé dolgoznia… De ezzel elmaradtak az átbeszélgetett kávészünetek, ebédidők, kollégákkal töltött esték, munkavacsorák. Elkoptak mellőle a barátok is… Már ha barátinak nevezhető egyáltalán olyan társaság, akiknek egyik fele kihasználta, a másik fele pedig feszélyezve érezte magát miatta. Előbbieket maga kezdte mellőzni, míg utóbbiak őt mellőzték. Elmaradtak a közös kirándulások, baráti találkozók. Nem akadt többé férfi sem, akiben megbízhatott, akinek elhihette volna, hogy nem csak a vagyonáért szereti.
Alig néhány hónap telt el, és Monique Lapin kitaszított páriává vált. A középosztály ismerős világában már nem volt számára hely. Tett néhány próbát a felső tízezer köreiben, ám gyorsan rájött, hogy a csillogó partik és a mérhetetlen fényűzés selyemfüggönye mögött rejlő felszínes, dőre élet nem neki való.
Nem találta többé a helyét sehol. Napok, hetek, évszakok követték egymást terméketlenül, mindig egyformán. Pazar luxuslakásának konyhájában sosem volt ételszag, de igazi étvágy sem. Az Eiffel-toronyra néző, elegáns hálószoba óriási ágyán néhány alkalmi szerető látogatásától eltekintve mindig egyedül aludt; a társaságot a süppedő szőnyegen szétszórt pezsgősüvegek jelentették, az érzéseket pedig a részeg hangulatingadozások, melyek hol színpompás eufóriával, hol gyötrelmes sírógörcsökkel lepték meg. Hiába vásárolt mindig újabb lakást, házat, nem akadt többé hely, ahol otthon érezhette volna magát.
Párizs az ellenségévé vált.
Két év után eljött az a nap is, amikor a tükörbe nézve rá kellett jönnie, hogy a kiélt arcú, üres tekintetű idegen vele szemben még csak nem is hasonlít arra a csinos fiatal nőre, aki valaha volt.
Idegesítő hangon koccant a whiskys pohár, ahogy a mosdókagyló peremére tette. Összerezzent a zajtól. Érezte, hogy ujjaira löttyen a szesz, látta, hogy szemén riadt villanás fut át.
– Menekülj – suttogta magának. – Kiűzettél, hát menj innen!
Elmenni… Megint? De hát hová, és miért? Mintha bizony a végcél határozná meg a közérzetet, a boldogságot! Nincs út visszafelé, és előre sem… Akkor minek menjen?
Mert ha hív valami, menned kell, akkor is, ha nincs hová. Mert vannak – tudod, hogy vannak! – hozzád hasonló páriák, két világ közt rekedt lelkek, és ha nem mozdulsz, sosem találod meg őket. Nem vagy egyedül. Nem vagy leláncolva sem. Menj! Szabad vagy, megteheted.
– Mert szabad vagyok, és megtehetem! – jelentette ki az üres fürdőszobának, és mivel újra összerezzent a saját hangjától, bátorításképp nagyot kortyolt a whisky-ből. – Lehet, hogy utam nincs, de lehetőségem van – mormolta. – Ha nem mehetek sem előre, sem vissza, akkor majd körbe-körbe megyek!
Elindult hát, halálmegvető-bátran.
A következő napokat azzal töltötte, hogy utazási irodák ajánlatait böngészte az interneten… és a klaviatúra mellé készített pohár többnyire érintetlen maradt. Végül egy színvonalas iroda segítségével világkörüli utat szervezett magának.
Bejárta Londont, Walest, Írországot, Svájcot, Moszkvát, Erdélyt és Budapestet. Volt Isztambulban, Velencében, Madridban. A vén Európa után Afrikába látogatott: teveháton ringatózott a sivatagban, megcsodálta a piramisokat és a Szfinxet Egyiptomban, ősi templomromokat Karthágóban. Ausztrália következett, majd Japán, a mesés Kelet lenyűgöző kultúrája, látnivalói. Utoljára hagyta Amerikát: az Ígéret Földjén hosszabb tartózkodást tervezett.
A csodálatos utazás – még ha csak "körbenjárás" volt is – meg nem gyógyította ugyan, de legalább kimozdította a holtpontról. Rengeteg érdekes emberrel találkozott, és bár lélektársakra nem akadt köztük, de vigasztalta a sokféleség tudata, látószögét pedig tágította a több száz kontraszt. Sorsok és életek, hasonlók és különbözők, hatalom és tehetetlenség, luxus és nyomorúság… Amikor ezeken a dolgokon tűnődött, remény éledt benne: miért ne lehetne ő maga is egy közülük? A reményt vágyakozás követte, olyan mély vágy, amit szinte már éhségnek is nevezhetett.
Sokan vannak,
(nem vagy egyedül)
rengetegen, és mind más, mind egyedi, eredeti… Mindannyian hozzáadnak valamit a tapasztalatokhoz,
(mind adnak valamit)
csak el kell fogadnod. Fogadd el.
(Vedd el!)

– Micsoda gondolatok?! – kuncogott félhangosan, és vádlón a kezében tartott gin-toknikra nézett. Nem sokat ivott mostanában, igazán nem sokat; ez az italt okoló tekintet is inkább csak afféle kis tréfa volt önmagának, színjáték, hogy ne kelljen meglátnia… Mit is?
Nos, igen, olykor megszólalt benne ez a különös „hang”, és Monique nem volt biztos benne, hogy a sajátja.
*
Fiatal kora ellenére Erica Tyler tapasztalt ingatlanügynöknek számított. Szerette a munkáját – különös vonzalom kötötte az emberek lakóhelyeihez –, szeretett róla beszélni, szinte bármilyen ingatlant képes volt eladni. Senki sem lepődött meg, amikor a cég tulajdonosa őt választotta ki a Manhattan-ben működő iroda egyik profi ügynökének helyettesítésére.
– Miss Grey Kettler ideiglenesen Londonban tevékenykedik – mondta az igazgató –, miután jelentős sikereket ért el viktoriánus korabeli udvarházak árusításának terén. A ködös Albion homályában terpeszkedő öreg, kísérteties házaim szinte kiáltanak a tehetsége után. A babonás vevők nem kapkodnak két kézzel a „kísértetkastélyokért”, ezért úgy döntöttem, Miss Kettler kivételes képességeit a szigetországban próbáljuk kamatoztatni.
– Értem, uram – felelte Erica.
Azzal bezzeg nem dicsekszel, hogy Grey Kettler utolsó munkája után furcsa véletlen történt, és az egyik udvarházhoz kísért ügyfelének a nejével együtt nyoma veszett. Ezért küldted el Greyt, vén szarrágó. Nem akartad, hogy bárki összefüggést feltételezzen a céged és az ügyfél eltűnése között. Grey nevében azt nyilatkoztad az újságoknak, hogy az ügyfél elállt a vásárlási szándékától, és az ingatlan megtekintése után ismeretlen helyre távozott… Nem engedted a hatóságoknak, hogy körülnézzenek a Violet Doll területén. Hogyan csináltad? Hány zsebet tömtél tele, és valójában miért?
– Ön szintén sikeres ügynök, Miss Tyler. Cégünknél végzett eddigi munkájával roppant elégedett vagyok. Ha Miss Kettler úgy dönt, hogy végleg letelepszik Angliában, ki tudja…? Lehet, hogy önre bízom majd ennek az irodának a vezetését.
Erica nagyon ügyelt rá, hogy arcvonásai visszafogott örömöt tükrözzenek kétely helyett.
– Megtisztel, uram! – ragyogtatta fel hibátlan fogsorát.
Ha Miss Kettler „úgy dönt”? Szóval higgyem el, hogy az alkalmazottaidra bízol egy ilyen horderejű döntést? Engem akarsz bepalizni, vagy Grey Kettler kitelepülése már eldöntött tény?
– Ön független, nincs még családja, és remek munkaerő. Ígéretes karrier áll ön előtt, Miss Tyler. Mutassa meg, mit tud! Marian majd az irodájába kíséri.
– Nagyon hálás vagyok a lehetőségért, Mr. Banney! Képességeimhez mérten természetesen mindent megteszek, hogy beváltsam a munkámhoz fűzött reményeit. Nem fog csalódni bennem!
Erica még akkor is füstölgött magában, amikor Mariant – a Nagyfőnök asszisztensét, akit az isten is titkárnőnek teremtett, és aki mintha kosztümben, makulátlan fehér blúzban, tökéletes frizurával született volna – követte a félhomályos folyosón az új irodája felé.
Dohogását minden bizonyossága ellenére árnyalatnyi félelem kendőzte.
Miféle ősöreg fába vágtam a fejszét? Miféle rég elhamvadtnak hitt tűz alvó parazsát piszkálom meztelen lábujjakkal?
A számára kiválasztott helyiség ajtajáról épp egy gondnok csavarozta le Grey Kettler névtábláját. Marian halk, figyelmeztető torokköszörülése hallatán a szerelőoverallos fiatalember zavartan félreállt.
– Igenis, asszonyom… Már végeztem is, asszonyom – mormolta.
– Holnapra legyen ezen az ajtón Miss Tyler névtáblája – utasította a Főtitkárnő szárazon; majd hivatalos mosollyal Erica felé fordult. – Miss Tyler, íme, az irodája. A számítógépen mindent megtalál: az archív, a folyamatban lévő és a várakozó ügyeket, az ügyfelek listáját, elérhetőségeiket; a lehetséges kuncsaftokat, minden internetes hivatkozást a meglévő ingatlanainkkal kapcsolatban, továbbá olyan ingatlanok listáját is, melyek számunkra felettébb kívánatosak, és…
Erica eddig bírta.
– Nagyon köszönöm, Mrs. Marshall, feltalálom magam! – közölte nyomatékosan.
A Főtitkárnő nem zavartatta magát; láthatóan fenntartotta az utolsó szó jogát. – Tehát mindent megtalál, ami a munkájához elengedhetetlen – mondta. – A napokban természetesen kirendelünk ön mellé egy asszisztenst, aki majd „tartja a frontot”, miközben ön különféle helyszíneken tartózkodik az ügyfelekkel. Jó munkát, Miss Tyler!
Marian Marshall választ sem várva hátat fordított és elvonult, olyan testtartással, mint akit legalábbis udvaroncok hada követ.
Erica felsóhajtott. Bemenekült Grey Kettler egykori irodájába, és magára zárta az ajtót.
Aztán háttal az ajtónak támaszkodott és megkönnyebbülten lehunyta a szemét.
Nyugalma azonban nem tartott sokáig.
Soha, senkinek nem beszélt arról, mi várta az irodában. A kiürített, ragyogóra, már-már átlátszóra suvikszolt helyiségben álló íróasztal középső fiókjáról, amelyben néhány gemkapcsot és egy érintetlen aktát talált. Az aktáról, amit finom, hártyavékony porréteg borított, és amin két szó állt nőies, ám láthatóan sietős szépírással: Violet Doll.
A szobát átfestették, azután kitakarították minden négyzetcentiméterét. Sehol egy festékpötty, az ablakok kristálytiszták, és vadonatúj a padlószőnyeg. A bútorokat lemosták és kívül-belül bútorápolóval kezelték – Erica érezte a szer kissé irritáló illatát.
Lehetséges, hogy ilyen alapos nagytakarítás során csak úgy „kimaradt” egy fiók?
Lehetséges, de roppant valószínűtlen. A Főtitkárnő a takarítás után nyilván kétszer is ellenőrizte a takarító szolgálat munkáját. Megnézte a bútorok tetejét, bekukkantott a fiókokba. Holtbiztos, hogy az aktát még csak nem is látta.
Nem látta, mert átlátszó volt.
Nem – ez egy üzenet, és neki, Ericának küldték.
A lányt kirázta a hideg. Úgy érezte, egérfogó csapódott rá.
*

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

h, 2016-01-18 06:40 Dana

Dana képe

Nosztalgia -- à la Sren.
A második, és egyben befejező részt hamarosan kapjátok -- addig is tessék izgulni!
Érdemes hozzáolvasni az előzményt is, alapos figyelmességgel!

Néhány észrevétel és javaslat, amik elsőre ugrottak be olvasás közben:
hevesen lüktető szívvel --> szívdobogva (?)
hatalmas kovácsoltvas kapu --> ide nem kell egy vessző?
ne jöjj --> ne gyere vagy valami hasonló? (idegenül hangzik az a "jöjj", illetve nem tudom, hogy egy milliárdost szoktunk-e tegezni, de ez a későbbiekben kiderül!)
úgy terpeszkedett a kerítés mögött – a város közepén – mint --> ide nem kell egy vessző?
mintha, mintha, mintha --> soknak éreztem a hármat úgy együtt
Tulajdonképpen egy kicsit sem volt meglepve. --> Egy kicsit sem. (És akkor elkerülsz két "volt"-ot egymás után.)
whiskys pohár, whisky-ből --> ha whiskys pohár, akkor (szerintem) whiskyből - hm?
Manhattan-ben --> nem Manhattanben?
Miss, Mr. --> kisasszony, uram?
Illetve láttam egy elütési hibát: gin-toknik.

***
"I'm blackening pages, but I don't know if it's writing." -- Leonard Cohen

h, 2016-01-18 07:25 Gitáros

Gitáros képe

Eddig tetszik, érdekel a történet további alakulása, aztán persze "lehet eső, lehet hó" - ahogy mondani szokták.
Bár, Srent ismerve, az izgalmas végkifejlet, az első szótól az utolsóig fenntartott feszültség, a megkérdőjelezhetetlen színvonalú írás gyakorlatilag garantált.
Elolvastam a mű eredetijét is, nem volt rossz, bár számomra voltak benne homályos részek.
Várom a második részt.:D

Miki

k, 2016-01-19 12:44 Roah

Roah képe

Istenem, Sren, ez majdnem kimaradt - ha este teljesen ott lehetek a saját birodalmamban, jövök is, rögvest! (Egyenlőre két kolléganőm fedez, és úgy írok, hogy többet nézek hátra, mint előre.)

Szóval este jövök, Sren!

Bírtam a Babát! ;) Kíváncsi vagyok, mit hoztál még ki belőle. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

k, 2016-01-19 12:49 Para Celsus

Para Celsus képe

Jelzem, jártam itt, olvastam - legfeljebb olyan apróságokba tudnék belekötni, ha izmoznék, hogy "dőre élet" (ebben a kontextusban még nem volt meg nekem a szó :D ) vagy a Manhattanben ragozása. Az ilyenek is kiemelendők, de ellenkező előjellel: "luxuslakásának konyhájában sosem volt ételszag, de igazi étvágy sem."

Mit mondjak? Elolvasom a második részt is. :D


"The Rainmakeeeer!"

sze, 2016-01-20 17:07 Roah

Roah képe

Sren - még mindig milire precíz vagy, nálam ez az egy az, amit jelezni tudok feléd. Regényes? :)))) ;)
Kidekázol, kiaprítod, kitöltöd a legkisebb rést is, ha kell, a legapróbb mozzanatokra is gondos figyelmet fordítasz. Tudod, milyen ez számomra? Mint egy bonyolult makett. Mint egy terepasztal, vonatállomással, katonákkal, ahol a lovasok ruhájától kezdve, az állatok patájáig, az utolsó fűszálig, egyesével, ha kell, mindenre gondolnál, a színekre, még a gőzös-füstre is.

Remélem, tudok némi észrevételt is tenni, ilyesmiket, nézd csak:

"Lehetséges, hogy ilyen alapos nagytakarítás során csak úgy „kimaradt” egy fiók?
Lehetséges, de roppant valószínűtlen."

Lehetséges-lehetséges.

Meg talán kicsit sok a kommentelés, tudod, hogy gyakran van a párbeszédek után...valami.

Egyébként mindjárt megyek, és rámozdulok a második részére is. :)))

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."