Észak Bástyája

Apró kis folt a fehér síkságon. Egy lány menekült kétségbeesetten
ismeretlen ellenségei elől, hátán nehéz zsákot cipelve. Lassan haladt a térdig
érő hóban, s olykor orra bukott a nagy sietségben. Nem érezte már a hideget,
mikor arca belefúródott a puha fehérségbe, mert az északi vidékek gyilkos szele
vörösesre csípte, s teljesen érzéketlenné tette bőrét, ahol kilátszódott ruhája
alól. Újra, s újra felállt, folytatta reménytelen harcát az üldözőivel, és a
természettel szemben, mert nem adhatta fel a küzdelmet, nem kerülhetett az
ellenség kezére. Meg kellett tennie a rendért, a közösségért, amiben felnőtt.
Másért már nem harcolhatott, mert érezte, nem éli túl küldetését.

Vad csaholás hangját
hozta a szél. Tudta, lassan beérik, de tovább gyűrte a távolságot, ropogott a
hó csizmájának talpa alatt. Nem találkozott még soha a fekete kutyákkal, de
hallott róla, hogy félelmetes ellenfelek. Alig érezte már végtagjait, s lassan
eltompult teste a hidegtől. Újra elesett, de már nem volt ideje felállni, és
tovább menekülni. Magához szorította csomagját, és szembefordult üldözőivel.
Beérték. A fekete kutyák lassan, dühös morgások közepette kezdtek el körözni
áldozatuk körül. Hárman voltak. Szemük sárgán izzott, s tűhegyes fogak
csillogtak fehéren bűzös, nyáltól nedves pofájukban. Hihetetlen erő rejtőzött
állkapcsaikban, s képesek voltak bármilyen páncélt átharapni. Legjobban a
melegebb vidékek sakáljaira hasonlított testfelépítésük, de sokkal nagyobbak
voltak náluk. Négy lábon állva is alig voltak alacsonyabbak a prédájuknál.

Ahogyan a sötét kör szűkült egyre a havon, úgy fogyott az áldozat
reménye. Szinte érezte leheletük gyomorforgató szagát, annyira közel voltak
már, de ekkor egy hatalmas, páncélos alak ugrott a lány és a kutyák közé. Egész
testét elfedte a fekete vért, amelyen a rávésett, halvány vörös minták most
élénken felizzottak. Vad összevisszaságban kavarogtak ezek a vésetek,
megzavarva elméjét annak, aki rápillantott. A férfi hatalmas pallosa egyetlen
csapásával levágta a legközelebb álló támadó fejét. A másik két dög rögtön
visszahúzódott, és morogva méregették az újonnan érkezőt. Az egyik
kisompolygott oldalra, így két irányból tudtak támadni egyszerre. Az elől lévő
a harcos lábát próbálta elkapni, a másik pedig a férfi felé ugrott, s megpróbálta
feldönteni. A fekete kutyák nem voltak buták, de most rosszul mérték fel
áldozatuk képességeit. A lovagot nem lassította páncélja súlya, s a hó sem
akadályozta a mozgásban. Az elölről támadó kutya felé rúgott, s annak nagy
reccsenéssel tört össze állkapcsa, a feléje ugró állat elől pedig egyszerűen
ellépett egy villámgyors mozdulattal, s a hátára sújtott pallosával, szinte
kettészelve a hatalmas testet. A törött állkapcsú támadó vonyítva ugrott odébb,
s rövid tétovázás után futva indult vissza oda, ahonnan jött.

Az idegen a földbe döfte kardját, s lassan a védence felé fordult. A
lány gyönyörű volt. Fekete haja, zöld, enyhén mandulavágású szemei egzotikus
külsőt kölcsönöztek neki, s még a vastag ruha, és az ormótlan kabát sem tudta
elrejteni szépségét. Valószínűleg a férfi is észrevette ezt, de szarvas sisakja
nem engedte látni az arcát. Sokáig állt ott és szemlélte a nőt, aki lassan
próbált távolabb mászni védelmezőjétől, de nem mert neki hátat fordítani. Neki
most mindenki ellenség volt.

- Miért üldöznek fekete kutyák? – szólt a férfi baritonja a sisak
mélyéről váratlanul.

- Nem tudom – jött a válasz rémülettől remegő hangon.

- Ezek nem egyszerű állatok! – kiáltott dühösen a sötét alak. – Ritkán
kergetnek meg fiatal nőket szórakozásból! – gúnyolódott. - Ha a gazdájuk utánad
küldte őket, akkor annak oka volt, szóval ki vagy te?

- Ezt akár én is kérdezhetném tőled. – vágott vissza a lány. Nem
tetszett neki a férfi hangneme. Az utóbbi időben a hozzá közelállókban sem
bízhatott, nemhogy egy idegenben.

- Rendben! Tartsuk meg a titkainkat! – kacagott fel hirtelen a lovag. –
Az én dolgom, hogy ki vagyok – komorodott el a hangja. - Gyere velem! Segítek
neked! – nyújtotta a nő felé fémkesztyűs kezét.

- Miért mennék? Ki vagy te egyáltalán? – húzódott hátrébb a lány
bizalmatlanul.

- Ha itt maradsz, megfagysz, vagy megölnek.

- Meg tudom védeni magam! – kiáltott dühösen a fiatal nő.

- Ó igen? – szólt gúnyosan a páncélos alak sisakja mélyéről. - A kutyák
is elég nagy falatnak tűntek neked, de vajon el tudsz e bánni velük? – mutatott
a távolba a férfi. Éjszaka volt, de a telihold fényét visszatükröző hómező
különös derengésbe vonta a tájat. Hat fekete pont látszódott a messzeségben.

- Mik azok? – suttogta remegő hangon a lány.

- Galoth árnyékpapjai. Téged keresnek.

- A lélekfaló isten legfőbb szolgái! – kiáltott fel a nő tágra nyílt
szemekkel, és lassan remegni kezdett minden porcikája.

- Ők küldték a kutyákat is. Megtalálták a nyomod, és nemsokára
ideérnek. Indulnunk kell! – sürgette a fekete alak.

- Miért akarsz segíteni nekem?

- Ryterath a nevem. Elég, ha ennyit tudsz – szólt a férfi, majd
megfordult és elindult.

- Xireeta – suttogta a lány. – Az én nevem Xireeta – s azzal, hátára
vetve zsákját, a lovag után ment. Nem tehetett mást. Galoth szolgáival nem
szállhatott szembe. Egyedül nem. Hosszú hetek óta menekült már, és sokszor
kötött kényszerű szövetségeket a túlélés érdekében.

Kemény tempót diktált a
páncélos alak, de a lány sem maradt le, mert a biztonság érzetét keltette benne
a férfi, és ebből új erőt merített. Próbálta faggatni út közben védelmezőjét
arról, hogy hová tartanak, de az nem válaszolt. Titokzatos némaságba
burkolózott, és a lány sem akart már később beszélni. Nem bízhatott a lovagban,
de nem volt más választása, s úgy érezte van bennük valami közös. Szomorúság,
és magány sugárzott a férfiből, és nem voltak ismeretlenek ezek az érzések a nő
számára sem. Szótlanul taposták tovább a havat, míg üldözőik egyre közeledtek

Megmásztak egy dombot, amelynek a tetején Ryterath megállt, és
körülnézett az előtte elterülő síkvidéken. Egy apró faházikó látszódott
néhányszáz lépésnyi távolságban, mellette egy befagyott tó jege terült el
csillogva, és körülöttük a végeláthatatlan fehérség, háborítatlan hótenger,
amely világos derengéssel színezte ki az éjszaka sötétjét.

- Ez…olyan…nyugodt…és…és gyönyörű – ízlelgette dadogva az ismeretlennek
tűnő szavakat a férfi. – Sosem láttam még ilyet.

- Csodálatos, de mennünk kéne! – vágott közbe Xireeta, miközben
idegesen hátratekintett, üldözőiket keresve. A lovag lassan felé fordította a
fejét és megszólalt.

- Oda megyünk – mutatott az apró ház felé, és hangja újra magabiztosan
szólt.

Megtették az utat a kunyhóig, a férfi berúgta az ajtót és betessékelte
a lányt. Nem tudni ki építhette ide a házat, de bárki is volt, már rég óta nem
látogatta. Vastag porréteg fedte az egyetlen helyiségből álló ház szegényes
berendezését. Nem volt ott más, csak egy ágy, egy ütött-kopott szekrény, egy
kormos kályha, egy rozoga asztal, és néhány szék. A hold fénye bevilágított az
ablakokon, némi fényt szolgáltatva ahhoz, hogy Ryterath körülnézhessen. Száraz
fát talált, és tüzet rakott a kályhában. Xireeta hálás sóhaj kíséretében
húzódott közelebb a meleghez, csomagját is odahúzta a kályha mellé, s közben
végig szemmel tartotta újdonsült útitársát.

- Nem időzhetünk sokáig! Így utolérnek! – figyelmeztette a lány, még
mindig dideregve.

- Nem tehetünk mást – csóválta a fejét a férfi. - Gyorsabbak nálunk.
Mindenképpen beérnének Meg kell küzdenem velük – jelentette ki tárgyilagosan.

- Galoth árnyékpapjaival? – kiáltott fel a lány elképedve. – Te
teljesen megőrültél!

- Tudom – mosolygott Ryterath a sisakja alatt – de már régóta
elszámolnivalóm van velük, és nem fogok megfutamodni.

Xireeta ránézett a férfire, és lassan könnyezni kezdett. Most a véget
nem érő hajsza után volt ideje átgondolni a történteket. Fájdalmas emlékek
ébredtek benne, és nem volt már senki, aki enyhíthette volna gyötrelmeit.
Régóta nem beszélt már senkivel, mert el kellett rejtőznie üldözői elől, s nem
hagyhatott nyomokat. Amikor mégis segítséget keresett, azok is elárulták,
akikben korábban megbízott, s most előtoppan ez a faragatlan lovag a semmiből,
és ostoba hőst játszva meg akarja menteni. Annyira mulatságos volt az egész,
hogy nevetni lett volna kedve, de mégis sírni kezdett. Néhány hete még
megszökött volna előle, de a nélkülözés, a társaság hiánya megtörte, és
melegséggel töltötte el szívét a férfi jelenléte.

- Én nem tudom ki vagy, vagy hogy miért teszed ezt, de…köszönöm – mondta
a szépség elérzékenyülve.- Azt hittem már sosem lesz nyugalmam. Hónapok óta
menekülök, nem bízva senkiben, és kezdek belefáradni, de te most adtál egy kis
erőt, és ezt köszönöm.

A lovag nem válaszolt, csak állt ott teljes páncélzatban, és a fiatal
nőt bámulta mindent elrejtő sisakján keresztül. Volt benne valami idegen, de
lány mégis felállt, közelebb lépett hozzá, és – maga sem tudta miért -
megölelte. A férfi először el akarta tolni magától Xireetát, de aztán esetlenül
viszonozta a mozdulatot. Így álltak néhány percig, közben a nő könnyei a harcos
vértjére potyogtak, és végigfolytak rajta. Kevés ellenség tudott kárt tenni
eddig Ryterath páncéljában, de ezek a könnyek lemosták a vörös faragásokat a
fekete fémről, ahol érintkeztek vele.

- Vedd le a sisakod! – kérte Xireeta. – Látni szeretném az arcod.

- Nem tehetem.

Sziszegő hangok hallatszottak kintről.

- Itt vannak – jelentette ki a lovag. Eltolta magától a lányt, és az
ablakhoz lépett. Az öt sötét köpenyes alak a ház előtt várakozott. Nem látszott
ki semmi csuklyájuk alól. A föld felett lebegve, fekete kísértetekként várták
áldozataikat. A ház felé nyújtották kezüket, s imbolyogni kezdtek a levegőben.

- Gyere kííí…- hallatszott suttogásuk. – Azt hiszed, bent biztonságban
vagy? Mi sem vagyunk rosszabbak, mint a lovagod! – kacagtak fel a csuhások. –
Csak kérdezd meg ki őőő!

Xireeta nem tudta miről beszélnek, de nem is tulajdonított nagy
jelentőséget neki. Rögtön a menekülési lehetőségeket kereste, de lassan remegni
kezdtek térdei a félelemtől, s idegen képek jelentek meg elméjében. Nem a saját
gondolatai voltak ezek. A fekete lovagot látta, amint egy lángoló épületben
vagdalkozott. Gyerekeket, nőket ölt meg kíméletlenül félelmetes pallosával.
Ismerte az áldozatok arcát. Ismerte mindegyiket. Aztán elhaltak a képek, s a
lány megszédült a látottaktól. Ryterath nem hagyta elesni, s karjaiba vette, de
a nő hamar magához tért, és durván eltolta magától a férfit. Könnyes szemmel
nézett rá, és a lovag értette a fel nem tett kérdést. Tudta már az első
pillanattól kezdve, hogy nem lesz képes feláldozni a törékeny lányt. Elbukott,
s most már nem számított, hogy megtudja–e az igazat, vagy sem.

- Ki vagy te? Beszélj! – kiáltott rá a nő remegve.

- Ryterath Tartoris vagyok. Káoszlovag.

- Átkozott korcsfajzat! – a lány zokogásban tört ki, és kétségbeesetten
próbált távolabb kerülni a férfitől. A káoszlovagoknak nem volt jó hírük a
világban. Ijesztő történetek szóltak kegyetlen mészárlásaikról.

- Most már úgysem számít. Elmondom hát, hogy ki vagyok – bólogatott a
lovag. - Istenem fontos feladatot bízott rám. A versykai boszorkányoknak új
nagyasszonya született, de ezt bizonyára te is tudod – sóhajtott, s a lány
rögtön felkapta a fejét e mondat hallatán.

- Sikerült titokban tartaniuk születését, és csak későn szereztünk
tudomást róla.

- A versykai rendnek évszázadok óta nem volt nagyasszonya, de most
különleges gyermeknek adott életet a kolostor – szólt közbe csendesen a lány a
földet bámulva. Elmúltak a heves érzelmek, és keserű nyugalom telepedett rá.
Tudta, hogy már nem menekülhet. Rendjének legfélelmetesebb ellenségei gyűltek
össze, hogy végezzenek vele.

- A Káosz istene pedig igényt tartott a gyermek lelkére. Hatalmas erő
lakozik ebben a lélekben, és sokan mindent megadnának érte. Persze ehhez fel
kell áldozni tulajdonosát, és az sem egyszerű! – nevetett fel keserűen a férfi.
- Az volt a küldetésem, hogy megtaláljam őt, és feláldozzam istenemnek. Nehéz
feladat volt. Fogalmunk sem volt mióta rejtegetik a leendő nagyasszonyt, ezért
nem tudtuk, hogy egy csecsemőt, egy gyermeket keressünk, vagy egy fiatal lányt
keressünk. Csak abban voltunk biztosak, hogy még nem tudja használni hatalmas
erejét, mert annak felfedeztük volna a nyomát. Addig kellett megtalálnunk, amíg
még gyenge, mert később már nem dacolhattunk volna hatalmával. Aztán hosszú
kutatómunka után ráakadtunk lovagjaimmal a versykai kolostorra, és megöltük a
boszorkányokat, de nem találtuk meg azt, akit kerestünk. Sikerült neki
megszöknie, ám nem eredhettünk nyomába, mert más vadászok is érkeztek. Galoth
elküldte árnyékpapjait a gyermek lelkére éhezve. Az árnyékpapok ősi
ellenségeink, és mi küldetésünket elfeledve, elborult elmével csaptunk össze a
Lélekfaló isten ivadékaival. Romba dőlt a kolostor a hatalmas csatában, meghalt
minden emberem, de én kijutottam a lángok közül. Életben maradtam, és nem adtam
fel. Követtem a nyomaidat, és végül megtaláltalak.

A lány szó nélkül hallgatta végig a lovag történetét. Átkozta magát,
amiért belesétált ellensége karmaiba. Szégyellte gyengeségét, amiért így
kivetkőzött magából, és segítséget, megnyugvást remélt a férfitől, a káosz
egyik torzszülöttjétől. Tudnia kellett volna. Sosem látott még káoszlovagot, de
Ryterath viselkedése, s a minták vértjén a káosz árulkodó nyomai. Magát
hibáztatta, s közben pedig egyre tisztábban látta a kolostorban a haldoklók
arcát, barátait, akikkel együtt nőtt fel.

- Miért kellett megölnöd mindenkit? – alig tudta elfojtani zokogását.

- Nem öltem meg ott senkit, az árnyékpapokon kívül. Hazudnak a
kísértetek – hajtotta le a fejét a lovag. – Én…képtelen voltam rá. Gyenge
vagyok már hozzá. Az embereim tették.

- Nem hiszek neked fattyú! – kiáltott fel a lány remegő hangon. Erőt
merített fájdalmából, szikra pattant, és gyűlölet lángolt fel szemében.
Felállt, tőrt rántott, készen arra, hogy megküzdjön támadójával. - Gyenge
voltam, és most megfizetek ezért, de nem adom könnyen az életem! Nem adom fel a
harcot! Soha!

- Nem érted? – rázta a fejét Ryterath. – Már akkor megölhettelek volna,
amikor először találkoztunk, de képtelen voltam rá. Inkább segítettem neked, és
vártam, hogy eljön a pillanat, amikor elég erőm lesz hozzá, hogy végezzek
veled. Sajnos a dolgok nem történnek meg maguktól – lovag fájdalmas hangja nagy
belső küzdelemről árulkodott.

- Nem tudok már hinni neked. Se neked, se másnak – mosolygott kesernyésen
a lány.

-            
Akkor csak fuss! Fuss, és ne nézz vissza! – kacagott fel a
lovag. Hirtelen jött hangulatváltozása a káoszlényeket idézte. - Menj tovább
éjszak felé, és megtalálod, amit keresel! - szólt búcsúzóul a férfi, azzal
megfordult, és kilépett a ház ajtaján.

 

Ryterath Tartoris a legnagyobb káoszlovag volt. Istene ellenségei mind
rettegve emlegették nevét, de mégis kiesett a Káosz Urának kegyeiből. Rengeteg
csatában vett részt, megszámlálhatatlanul ölt ártatlant és bűnöst, de közben
túl sokat látott a földi világból. Egyre gyengült hite, de istene megbocsátott,
és esélyt adott neki, hogy jóvátegye hibáját. A lovag elfogatta a rábízott
feladatot, s ura kegyelmét keresve indult a boszorkány után. Elbukta
küldetését, már mielőtt elindult volna, s ezt tudta ő is. Nem akart már ölni.
Hosszú napokon keresztül vándorolt itt északon, a hómezőkön, követve a lányt, s
elég ideje maradt arra, hogy végig gondolja életét. Hosszú ideje szolgálta már
a káoszt, talán több száz éve, s egyre fáradtabbnak érezte magát. Régen még
örömet, és kéjt nyújtott neki a káosz létsíkjának változékonysága, s az, hogy
ott semmi sem állandó ám idővel felemésztette testét és lelkét az örökös
kavargás, ami már inkább őrületesnek tűnt, mint élvezetesnek. Feladatai sokszor
a halandók világába szólították, ahol egykor oly vad lelke némi nyugalmat
lelhetett. Teljesen más volt e fehér táj békéje, mint a káosz kusza, örökké
örvénylő világa. Annyira különbözött ez a lány a lovag szeretőitől. Nyoma sem
volt benne a romlottságnak, vagy az elmét elborító fanatizmusnak. Vonzotta a
férfit, de meg is rémítette. Most látta először a lányt, de meg tudott volna
halni érte. Xireeta gyönyörű volt, de a lovagot nem a boszorkány szépsége
érintette meg. Esélyt jelentett neki, esélyt egy új életre, az elszakadásra, amit
sosem ragadhatott meg. Benne látta azt a tisztaságot, amire rég vágyott, de nem
lehetett övé a lány, mint ahogyan nem fogadhatott be ez a vidék sem egy olyan
lényt, amely a káoszból született. Csak a halál várt itt rá.

Sosem félt a pusztulástól. Két kézre fogta hatalmas pallosát, kihúzta
magát, és az árnyékpapok közé lépett. Félelmetes látványt nyújtott hatalmas
termetével, tiszteletet parancsoló fegyverével, csillogó, fekete páncéljában.
Tudta, ha meg is fog halni ebben a csatában, a mai harc méltó lesz hírnevéhez.

A fekete csuklyások sziszegő hangot hallatva suhantak körbe körülötte
egyre gyorsabban, s gyorsabban, s vadul kavarogtak az addig ráérősen szálingózó
hópelyhek.

- Ryteraaaath – suttogták – ma remek lakomában lesz réééésze
Galothnaaak! Jutalmat kapunk a lelkedééért!

- Az lehet, de ma éjjel ti is találkoztok uratokkal! – kiáltotta a
lovag, s kacagva rontott ellenfeleire. Rá nem hatott az árnyékpapok varázslata.
Nem tudtak benne félelmet kelteni, hiszen ő volt az, akitől félni kellett.

Xireetát meglepte a lovag cselekedete. Mozdulatlanul állt a szoba
közepén, és hosszan bámulta az ajtót, amin éppen az előbb lépett ki a harcos.
Értetlenül állt a történtek előtt. Gyűlölnie kellett volna a férfit, de hogyan
gyűlölhetne valakit, aki az életét áldozza érte? Nem értette miért cselekedett
így Ryterath, de tudta, hogy nincs vesztegetni való ideje. Magához ölelte
csomagját, s mielőtt kimászott volna a hátsó ablakon, vetett egy pillantást a
küzdő felekre.

Galoth árnyékpapjaitól még a legnagyobb mágusok is rettegnek. Azt
mondják, hogy akiért ők eljönnek, legyen az a legnagyobb harcos, vagy
leghatalmasabb varázsló, azon csak az segít, ha elveszi saját életét, különben
a Lélekfaló szolgái borzalmas kínzások közepette áldozzák fel a szerencsétlen
lelket. Hat ilyen szörnyű teremtménnyel küzdött a lovag, de ő a káosz
félelmetes hírnöke volt, és nevéhez méltóan harcolt.

Sötét varázslövedék csapódott ki az egyik csuklyás karomszerű kezéből,
s ártalmatlanul pattant Ryterath vörösen felvillanó aurájáról. Kard, és láncos
buzogány került elő a sötét köpenyek rejtekéből, de a lovag évszázados
tapasztalatát használva hárított minden csapást. Varázslatok villantak
fényesen, kardok csaptak össze csengve, s a fekete alakok szüntelenül járták
táncukat a hóviharban, a messzi észak fehér mezején. A káoszlovag suhintott
egyet pallosával, s egy kar vesztette el gazdáját. Beszúrt az egyik köpeny
mélyébe, s az egyik csuklyás visítva tért meg urához. Ellépett, vágott, és egy
csuklyás fej hullott a hóba. Elhajolt egy vágás elől, hárított egy másikat, de
érezte, hogy nem istenéért küzd. Nem a káosz dicsőségéért harcolt, és nem is
azért, hogy életét védje, hanem ezért, hogy a lány időt nyerjen. Ahogyan hite
gyengült a káosz istenében, úgy lett egyre halványabb védelmező aurája is. Az
egyik lövedék áttörte pajzsát, és páncéljára fröccsenve lassan bemarta magát a
fém alá. Hárított egy kardcsapást, ellépett egy másik elől, de a láncos
buzogány felkészületlenül érte, és behorpadt vértje a fegyver félelmetes ereje
alatt. Nem adta fel. A lány arca lebegett szemei előtt elérhetetlenül, s tovább
harcolt. Nem volt már mágikus védelme, s ki volt téve a papok pusztító
varázslatainak. Fényes lövedékek csapódtak testének, de nem torpant meg. Fekete
massza tapadt bal kezére, csontig lemarva a húst, de egy kézzel is tovább
forgatta a fegyverét, s újabb csuklyás esett áldozatul villogó pallosának.
Vitézül küzdött, de nem győzhetett. Az egyik varázslat átszakította páncélját,
és mellkasa szétrobbant a lövedék erejétől. A hatalmas test élettelenül dőlt el
maga alá temetve egyik ellenfelét.

Ketten maradtak Galoth szolgái közül, s eljárták áldozati táncukat a
lovag teteme felett, eljuttatva a harcos lelkét urukhoz. Lassan megálltak, s
egyikőjük belibegett a házba. Egy vörös gömböt látott a szoba közepén, s azonnal
érzékelte a bajt. A boszorkány varázslata aktivizálódott, s porrá égette a
házikót a sötét csuklyással együtt. Csak egy üldöző maradt. Felszisszent, és a
lány után suhant, a pusztulás fekete foltját hagyva maga mögött.

Közel volt már az ellenség, de Xireeta érezte, hogy célhoz ér mielőtt
elfognák. Egy fehér oltárt látott maga előtt, amely egy néhány méter magas
kőemelvényen állt. Észak Bástyája. Megérkezett. Különleges hely volt ez. Nem
tudta senki, hogyan jött létre, vagy ki építette. Egyetlen dolgot volt ismert
róla. Észak Bástyája nyom nélkül nyelt el minden mágiát. Ez volt az egyetlen
lehetőség a leendő nagyasszony lelkének is megsemmisítésére anélkül, hogy
gonosz teremtmények, hatalomra éhes istenek kezére jutna.

Remegő lábakkal mászta meg az emelvény lépcsőit, s alig kapott már
levegőt mire felért. Lerakta zsákját az oltárra, és drágakövekkel kirakott
ezüst áldozati tőrt húzott elő övéből. Készen állt. Galoth szolgája is
megérkezett, és dühös sikítással vette tudomásul, hogy elkésett. Xireeta, megrezzent
a fülsértő hang hallatán, de tudta, hogy itt már nem árthat neki. Az
árnyékpapok mágikus lények, és a bástya megöli őket, kiszívja erejüket.

A boszorkány kinyitotta zsákját, és egy takarókba bugyolált csomagot
vett ki belőle. Egy gyermek volt az. Nem lehetett több másfél évesnél. Bőre
lilás volt a hidegtől, szemei üvegesen meredtek a semmibe. Bár nem mozdult,
mégsem volt halott. Különleges varázsital húzta halálszerű álomba elméjét, és
tartotta életben testét. Xireeta lassan, szertartásos mozdulatokkal lefejtette
a takarókat a gyermek testéről, és az oltárra fektette. Könnyek folytak végig a
lány arcán, a kósza könnyek sírássá olvadtak össze, s a sírásból zokogás lett.
Remegett az egész teste, de tudta, ha most tétovázik, kibúvókat keres,
gondolkozik, akkor soha nem fogja megtenni. Gyors mozdulattal az oltáron fekvő
gyermek szívébe döfte tőrét, s a leendő nagyasszony lelke kiszakadt fiatal
testéből, és szertefoszlott. Galoth szolgája látta mit akar tenni a boszorkány,
s megindult az emelvény felé, de ahogy hozzáért a kőhöz, teste egy vakító
villanás kíséretében szétrobbant.

Xireeta zokogva esett össze, és közben csak annyit suttogott remegő
hangon:

- Bocsáss meg kislányom!

 

Sokáig feküdt még ott, de könnyei lassan felszáradtak, s magához
szorítva halott gyermeke testét céltalanul nekivágott a hómezőnek. Sokáig
botladozott az erős szélben. Szinte megfulladt az arcába csapódó hópelyhektől,
de végül ráakadt a Ryterath holttestére. Gyermekével együtt lefeküdt a halott
lovag mellé, s összekuporodva várta az elmúlást, a nyugalmat hozó halált.
Lassan betemette a friss hó a ház üszkös maradványait, és a lány testére is
vékony fehér lepel rakódott. Nem érezte már a hideget, s gondolatai is egyre
homályosabbak lettek. Látta gyermekét mikor megszületett, az apró kis testet,
ami egykor az ő része volt, aztán a bujdosást, a menekülést. Érezte a
fájdalmat, és a tehetetlenséget, amikor saját magának kellett élőhalott bábbá
változtatnia gyermekét, hogy elrejthesse megvédhesse. Aztán látta a lovagot,
akit ellenségének hitt, de védelmezője lett, és ismerős szavak hangoztak el
gondolataiban.

- Nem adom fel a harcot! Soha! - ő mondta ezt a lovagnak, s most itt
fekszik tehetetlenül. Hazudott volna? Mégsem küzd tovább? Pedig a lovag nem
adta fel. Képes volt szembeszállni istenével, vállalva az örök szenvedést. Az
útnak itt nem volt vége, hiszen ő Versyka boszorkánya. Az utolsó közülük, és ha
meghal, nem csak saját lelkét viszi magával, hanem sokkal többet annál. Eszébe
ötlött az eddig megtett hatalmas út, és lassan felállt. Remegve támaszkodott
fagyott végtagjaira, és botladozva indult meg dél felé, maga mögött hagyva
múltját, hogy újjáalapítsa a rendet. A lemészárolt Versykai Boszorkányok
Rendjét.

 

4.545455
Te szavazatod: Nincs Átlag: 4.5 (11 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

szo, 2005-01-08 10:13 Blade

Blade képe

Ezt már valahol olvastam...hol is? :)

Adriandraco, üdv a Karcolaton!! :)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

szo, 2005-01-08 12:44 adriandraco

adriandraco képe

Hello Blade! :)
Ez már egy átírt változat.
Nagyon jó lett az oldal. Tetszik a design. Egyetlen bajom van vele eddig. Fél percenként kiakad tőle a böngészőm. Ez miért lehet? Ha tudja valaki, írjon egy privit!
__________________
http://adriandarco.atw.hu

szo, 2005-01-08 13:05 Blade

Blade képe

Milyen böngészőt használsz?
Javaslom a firefoxot.

Kipróbáltuk IE-vel, fox-szal, maxthonnal - mind jó volt.

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

szo, 2005-01-08 14:31 adriandraco

adriandraco képe

IE-t használok. Lehet nem a legjobb, de ez szoktam meg :)
______________________
http://adriandarco.atw.hu

h, 2005-01-10 17:35 Rem

Rem képe

Hell adriandraco,

Nagyon kevés Worluk világában íródott mű képes lekötni, de ennek sikerült. Nagyon sokszor átdolgoztad gondolom. Néha nem éreztem igazán a feszültséget, pl. a farkasok és a nő között az elején. Szóval néha tempóval volt gondom.
Összességében véve nekem nagyon bejött ;)
______________________
Az öreg dobozoló sámán

h, 2005-01-10 17:52 adriandraco

adriandraco képe

Köszönöm a véleményt!
Az igazat megvallva ez a novella nem Worluk világán játszódik. Teljesen az én fejemből pattant ki minden gifurájával együtt, de gondolom a káosz gyakori emlegetése miatt kötötted Worlukhoz. Örülök, hogy tetszett!
________________________
http://adriandarco.atw.hu

k, 2005-01-11 17:51 Rem

Rem képe

Ugy látszik be tudtál csapni, mert nekem nagyon Worluk érzésvilág jött el. Ebből is látszik, hogy kevés Káosz világás könyvet olvastam. ;)
Ahhoz meg még gratulálok, hogy te alkottad a világot. :!:
______________________
Az öreg dobozoló sámán

v, 2005-01-16 07:47 Fatyol

Fatyol képe

Vitt az egész novella, nem volt túlárasztva a csatajelenetek részletes leírásával, mégis érezni lehetett a küzdelmet. Amennyire lehetséges jellemábrázolást alkotni egy ekkora terjedelmű műben, annyira sikeresen vitted ezt véghez, összegezve ez a novid nálam fullextrás. Nagyon élveztem az olvasását.
"Bárcsak oly könnyen megtalálhatnám az igazat, mint amilyen könnyen cáfolom a hamisat!" (Cicero)

sze, 2005-01-26 17:28 Max

Max képe

Mintha rosszúl jött volna át a sorok tördelése. De a mű jó! :D
A káosz istenének az emlegetése nekem is egyből Yvorlt, és Worlukot jutatta eszembe! :D
Én Remmel elentétben elég sokat olvasok onnét! ;)
______________________________________________________________________
"Míg ellenségeim a menybe mentek, én addig itt maradtam a pokolban."

szo, 2005-02-12 13:20 Ritus

Ritus képe

Mindkét novellád elolvasva azt mondhatom, h. nagyon le tudod kötni a figyelmem, szívesen olvasom végig az általad írt sorokat. Nagyon tetszik a stílusod, közel áll hozzám!
Gratulálok! :)
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

szo, 2005-07-02 09:40 Pash Cutter

Pash Cutter képe

Sajnos akárhogy is nézem, közepesre tudom csak értékelni.
1,Maga a világleírás közepes: ezek az elemek más fantasy művekben is megtalálhatók.
2,A szereplők közepesek: nincs rendes jellemábrázolás, ugyanakkor mintha már találkoztam volna hasonló szereplőkkel más munkákban.
3, A sztori közepes: épp hogy túlmegy a Michael Dudikoff szintű történeteken.
4, Küzdelmek: élvezetesek voltak, bár nem kimondottan tettek rám nagy hatást
A novellával az volt a bajom igazán, hogy semmi eredetit nem találtam benne. Sajnálom, de én csak közepesnek tudom nyílvánítani.
"Ez lehet a bunkók városa, de nem a barbároké"
(Stephen King: Hasznos holmik)

szo, 2005-07-02 10:49 adriandraco

adriandraco képe

Köszönöm a véleményt!

A világleírás hiányának emlegetését nem éreztem jogosnak, hiszen egy novella a terjedelme miatt nem alkalmas egy világ ismertetésére. Én nem is érzem feladatomnak világleírásokkal teletömködni az írásaimat, mert ezek nagyon szárazzá tennék a történetet.

Sajnálom, ha a karakterek kidolgozatlanok lettek. Pedig hosszú sorokon keresztül taglaltam a lovag érzéseit és motivációit, de úgy tűnik nem sikerült teljesen bemutatni a jellemét. Máskor jobban figyelek.

Kár, hogy nem tetszett a történet, pedig nagy hangsúlyt fektettem rá. Mondhatnám, hogy sztoricentrikus vagyok, szeretek meglepetést okozni a történeteimben, de talán most ez sem sikerült.
Máskor ígérem ügyesebb leszek!
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

szo, 2005-07-02 12:32 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Hát nem tudom,lehet,hogy én egy dilletáns vagyok,de nekem fenemód teszett ez a hosszúra nyúlt novella,amit nevezhetnénk elbeszélésnek is.Az egyszerű olvasót jól elszórakoztatja,izgalmas a sztori,jó a befejezés.Mi a bajotok vele? und so weiter-csak így tovább!-mondja a török...bravó adrianaco!

szo, 2005-07-02 15:41 Misaerius

Misaerius képe

török? ;)
"Lebbentsd félre a függönyt és lépj mögé! Ennyi az egész. Minek habozol, mitől félsz? Attól, hogy nem tudod, mi van a függöny mögött, és hogy onnan nem térünk vissza?" /Goethe: Az ifjú Werther szenvedései/

szo, 2005-07-02 15:46 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Ez tréfa volt:németből érettségiztem anno 1960-ban.Olyan török mondta,aki tudott németül.Kaya Ibrahim a papirtörök.

szo, 2005-07-02 13:04 adriandraco

adriandraco képe

Köszönöm Bogumil :)
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

szo, 2005-07-02 14:03 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Én nem dicsérek,csak akkor,ha nagyon muszály.Most muszály volt.

szo, 2005-07-02 18:18 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Nekem is nagyon tetszett ez a novella. Sajátos hangulata van. :P Bár még több ilyet olvashatnánk itt és a többi rokon portálon. Egyedül a címet találom kevésbé frappánsnak, de ez teljesen szubjektív.:oops:
Mindenki tudja, miért érte most bírálat. És ez szomorú... ;<

szo, 2005-07-02 18:32 adriandraco

adriandraco képe

Köszönöm Tim :)

Az a vicc az egészben, hogy szerintem ez talán a legjobb cím, amit bármelyik novellámnak is kitaláltam, de ettől függetlenül tényleg nem túl frappáns. Nem könnyű bármit is megírni, de kezdem azt hinni, hogy címet adni a legnehezebb egy írásnak :D
Nézd meg a többi címemet is: A rubin, Elveszve ..stb A kreativitás teljes hiánya címek terén, és egyenlőre nem tudom hogyan edzhetném magam :)
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

szo, 2005-07-02 18:37 Tim Shaw (nem ellenőrzött)

Módosítok. Nem is a címmel van bajom, hanem magában a történetben szereplő szent hely nevével. Nem világos (nekem), miért bástya? Az északot azt értem. :P

szo, 2005-07-02 18:40 adriandraco

adriandraco képe

Nem nem, igazad van. Tényleg béna címeket adok, és ezzel tisztában is vagyok :D

Tényleg nem fejtettem ki, hogy miért bástya. Itt nem tartottam lényegesnek, de a történet már megvan és le is írom valamikor.
__________________________
http://adriandarco.atw.hu

szo, 2005-07-02 19:02 Bogumil

Bogumil képe

_____Bogumil D' Kukulkán
Gyerekek ,én tapasztalatból tudom milyen óriási jelentősége van egy címnek!Volt novim a forrásban ami nem ment,2-3 nézettséggel kifúlt.Átneveztem:17 olvasásig elment.Ez csak egy dolog,de nézzük meg a piár menedzselést,vagy a frensait.Óriási a jelentősége egy frappáns imágónak,topicnak,cimnek,megnevezésnek.Éppenezért ha az iró (adriamdraco) átnevezi egyszer egy frappánsabb cimre,mit tudom én Boszorkányok éjszakája...vagy zöldboszorka cimre,ötször annyi lesz az olvasottásga az tutkó.Szerintem remek kis novi.
Bogi.

szo, 2005-07-02 20:30 Pash Cutter

Pash Cutter képe

Remélem, nem sértő a kritikám! Nem személyeskedés vagy sértegetési hajlam szól belőlem, csak a tapasztalaimat írtam le. De azért tényleg jobb lenne a belső indokokat jobban részletezni. Sokat hat az emberre, ha olvas. Fantasy mellett olvas szépirodalmat, hidd el, érdemes!
Kérdés: Milyen írók hatottak rád? (Ugyanis ez is megmutatkozhat egy novellában.)
Plusz egy kérés: Ha lehet, te is véleményezd egy némely beküldött írásom.

Tisztelettel: Krasznai Zoltán

"Ez lehet a bunkók városa, de nem a barbároké"
(Stephen King: Hasznos holmik)

h, 2006-01-02 03:36 nionalas

nionalas képe

Nos, a cimzes Te dontsd el... Nekem nem sikerult. ;)
Ami a novellaidat illeti, nem vagyok irodalmar se kritikus. Mondhatni, egyszeru olvaso.
De amit olvastam, az - annak ellenere, hogy szamomra ez a vilag idegen - tetszett.
Gratulalok es koszonom az elmenyeket.
Maradok tisztelettel: Nionalas

h, 2006-01-02 13:51 Blade

Blade képe

Erre én is kíváncsi vagyok - mármint a megszólításra ;)

----

So dark the con of man - Mily' sötét az emberi ármány.

h, 2006-01-02 16:10 adriandraco

adriandraco képe

Köszönöm szépen!

A megszólítás? :) A nememet, vagy a koromat nem sikerült kitalálni a novellám alapján? :)
__________________________

h, 2006-01-02 21:32 nionalas

nionalas képe

Neeem, pusztan annyi erdekelne, hogy Drako vagy Darko...

Maradok tisztelettel: Nionalas

h, 2006-01-02 21:38 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Ez is, az is :D

k, 2006-01-03 03:04 nionalas

nionalas képe

Vettem!
THX

Maradok tisztelettel: Nionalas

k, 2006-01-03 14:56 adriandraco

adriandraco képe

Igen mindkettő én vagyok. Nincs két személyiségem, de felkészültem rá, hogy ha később lenne, akkor meg legyen hozzájuk a két név :D
__________________________

k, 2006-01-03 16:40 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Adrian, már olyan sokszor akartam kérdezni, hogy kit ábrázol az avatárod, mert ugyebár tudom, hogy nem te vagy :)

k, 2006-01-03 18:10 adriandraco

adriandraco képe

A Final Fantasy (számítógépes rpg, meg már 2 animációs film is van) főszereplőjét ábrázolja. Igazából nincs nagy jelentősége, csak megtetszett :)

Most viszont cseréltem. Ismerős az új arc? Kis photoshop-os ügyeskedés után :)
__________________________

k, 2006-01-03 18:18 Eve Rigel

Eve Rigel képe

Momentán ez rondább, mint az előző ;>
Szabad a gazda! Remélem, nem jött elő máris az új személyiséged :D

k, 2006-01-03 19:05 Ritus

Ritus képe

Szerintem cseréld vissza a képed, mert még a végén elriasztod a Karcolat olvasóit! :lol:
_________________________________
"Szólj, gondolj, tégy jót,
s minden szó, gondolat, tett
tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád!"
(Vörösmarty)

k, 2006-01-03 22:15 adriandraco

adriandraco képe

A szemek, az orr, és a száj az enyém. A többi egy filmposzterről van :D:D
__________________________