Álfheim

Midgard vidékeitől távol, ahol már időtlen idők óta folyt az emberek közötti viszálykodás, létezett egy kicsiny, sűrű erdővel fedett sziget. Amikor az istenek megteremtették a világot, ez a földdarab oly messze került a központi földektől, hogy ember sosem juthatott el oda, és maguk az istenek is megfeledkeztek e zöld, természet uralta szigetről.

Odin, a főisten látva, hogy az emberi nép túlzottan is az istenek mintájára lett megalkotva, a többi isten elől eltitkolva, egy új népet alkotott, az Álfokat. Velük népesítette be a kicsiny szigetet.

Az Álfok sudár alkatúak, ragyogó szeműek és világos hajúak voltak. Hogy ne pusztítsák ki a sziget élővilágát, ahogyan azt az emberek tennék, Odin egyetlen élelemmel látta el őket: az Örök Ifjúság Fájának almáival. Ezt a fát pedig Idun istennő vigyázta szüntelen, aki ez által, az Álfok egyetlen ismert istensége lett. Odin így a fát biztos helyen tudhatta, hiszen maga Loki, a csalfa isten is már sokszor magának akarta megkaparintani a gyümölcsöket.

Teltek-múltak az évek, és úgy tűnt, az Álfok békés életét és a természettel való harmóniájukat nem zavarhatja meg semmi. A hatalmas fáról annyit szedtek amennyit akartak, másra nem volt gondjuk. Betegségek sem sújtották őket, amit elsősorban a bűvös almáknak köszönhettek. De a természet örök körforgásából Odin sem vonhatta ki őket: bár külsőre fiatalok maradtak, lelküket idővel egyre inkább magához vonta az őket körbeölelő erdő.

Ekkor jött el az Erdei Ünnepély éjjele.

Idun ezen alkalmakkor ragyogó, fehér ruháját felöltve, megjelent az Álfok között, és miután végigmulatták és beszélgették az éjszakát, az istennő kijelölte azokat, akik végleg egyesülhettek a természet szellemével.  Minden egyes Álf távoztával, egy-egy újabb ág sarjadt az almafán.

Ám a gonosz Loki, az egyik tanácskozás után követte Idunt, aki egyenesen Odin tornyába repült, macskák vonatta szekerén. Loki, egy törpék által kovácsolt gyűrű segítségével, egy sas alakját öltötte magára, és így leplezve külsejét, követte Idunt, és így sikeresen eljuthatott Odin tornyába, Hlidskjálfba, ahol a főisten trónja is helyet foglalt. E trónus és egy varázsszó segítségével Idun egy szempillantás alatt a szigeten termett. Loki kifigyelte az egész jelenetet, és nem késlekedett megtenni a látottakat. Beleült a, hatalmas, aranyozott trónusba, majd suttogva kimondta a varázsszót: Álfheim.

Csak egyet pislantott, és máris egy fa tetején ülve találta magát. Loki a lombok között lepillantva, csodálkozva vette szemügyre az ismeretlen szigetet, amit teljesen belátott odafentről. Bár az almafa óriási méretekkel bírt, Loki láthatta, hogy a sziget fái is jóval nagyobbra nőttek, mint Midgardbeli társaik. Sőt, e fákon is élénk mozgolódást pillantott meg. A számára idegen Álfok a fák lombjai között laktak, és ezeket indákból font függőhidak kötötték össze. Felülről úgy nézett ki, mintha egy pók, zöld és barna fonalakkal hálózta volna az erdő nagy részét.

Loki hármat fordított az ujján lévő gyűrűn és nyomban sassá változott, majd körberepülte a szigetet; egyes fákra leszállva pedig tüzetesebben is megfigyelte az Álfokat.  

Voltak, akik fatáblás játékokkal játszottak, sok gyerek fogócskázott vagy éppen bújócskázott, a nagyobbak fára másztak versengésből, a nők virágzó növényekből ékszert készítettek.

Loki hamar megunta a szemlélődést, és visszaröppent az almafára. Ott meglapult, és megvárta amíg Idun újból elhagyja a szigetet; ekkor nyomban leereszkedett az Álfok közé. Azok először ijedezve elbújtak, majd mikor látták, hogy az idegen nem tesz semmit, kíváncsian előmerészkedtek és, megszemlélték az almafa tövében álló Lokit.

– Eljöttem hozzátok, hogy megosszam veletek az istenek tudását! Hallgassatok rám és egy jobb élet köszönt majd reátok! – kiáltotta Loki, a köré gyűlt tömegnek.

– De a mi életünk a legcsodásabb! Idun a mi egyetlen istenünk! – kiáltották kórusban az Álfok, és elfordultak Lokitól, hogy folytassák megszokott, gondtalan életüket.

A csalfa isten nem tehetett mást, bosszúsan elhagyta a szigetet.

A következő nap ismét leereszkedett az Álfokhoz, majd a magával hozott tarisznyájából gyümölcsöket, fekete kenyeret és egy mézserrel telt kulacsot húzott elő.

– Kóstoljátok meg az istenek ételeit, amit eltitkoltak előletek! – Azzal átadta az élelmet az Álfoknak, akik miután megkóstolták, sorra ki is köpdösték azokat.

– Rosszabbak, mint a mi almáink! – mondták fejüket ingatva, és újból elfordultak Lokitól.

Harmadnap is visszatért Loki, és amint leért az Álfokhoz, magasba emelt egy fénylő aranygyűrűt.

– Az istenek egyik kincse, amivel ékszerezik magukat! – kiáltotta, és az Álfok közé vetette. Az egyikük érdeklődve felhúzta az ujjára, a többiek meg figyelték egy ideig, majd mindenki visszatért megszokott teendőihez.

Úgy tűnt, Loki ismét kudarcot vallott, ám a következő napon, amikor újból visszatért, az Álfok hirtelen megrohanták az istent, és újabb gyűrűket követeltek tőle.

– Sok módón szert tehettek e kincsekre – suttogta, hogy csak a hozzá legközelebb állók hallják, ezzel is növelve a többiek érdeklődését és féltékenységét. Aztán néhányuknak kiosztott pár kardot, amit a gyűrű kudarca után akart nekik hozni, majd megmutatta neki, mi rejtezik a föld felszíne alatt.

A következő nap Loki, már ásókkal tért vissza.

– E kövekből rengeteg dolgot készíthettek – mutatott a kiásott, földalatti kőzetre az isten.

– Ékszereket ebből a fényesebből, házakat pedig ebből! – magyarázta nekik, és minden új nappal egyre többet tudtak meg az Álfok.

Mire Idun felfedezhette a szigeten történt változást, már nem törölhette ki az Álfok fejében lakozó ismereteket. Sokan közülük nekiláttak építkezni, bányászni, sőt a fegyverek tulajdonosai saját csapatokat alakítottak, hogy érdekeiket képviseljék egy másik csoporttal szemben.

Végül az Álfok két nagyobb népcsoportra oszlottak: a fény-álfokra és a sötét-álfokra.

A fény-álfok, akik kevesebben voltak, kitartottak Idun mellett, és elvetették a Loki által hozott újításokat. A sötét-álfok további csoportokra oszlottak. Menthetetlenül rabul ejtette őket, a földalatti kincsek utáni vágy. Egyre mélyebbre és mélyebbre ástak, míg végül a föld alatt alakították ki lakásaikat. A viszálykodás lángjai a szigeten is fellobbantak.

De Loki sem kerülhette el sorsát, az istenek hamar rájöttek, hogy mit tett. Mivel az Örök Ifjúság Fájának helye kitudódott, az nem maradhatott tovább a szigeten. Odin ítélete szerint Lokinak a fát sértetlenül ki kellett ásnia, majd egy kezében tartva, átúsznia vele a tengert, hogy Midgardon új helyre ültethessék. Hét hónapon át kellett úsznia a fával a kezében, de végül sikeresen elérte a partot. A megamaradt fény-álfok sem maradtak a szigeten, így az almafa ágai között húzták meg magukat, amíg Loki el nem érte Midgard partjait. Ezt követően szétszóródtak, és elrejtőztek, Midgard még megmaradt erdeiben.

Csalatkozva az istenekben, a fák szellemeit kezdték tisztelni. Örökre elrejtőztek. Sem az istenek, sem az emberek nem pillanthatják meg őket.

Sok vándor, kiknek útja gyakran vezet az erdőkőn át, azt rebesgeti, hogy amikor a szél megrázza a fák lombjait, a levélrengeteg zúgásán át hallani lehet a fény-álfok siralmas énekeit. Mások bizonyos erdők elkerülését javasolják. Azt mondják, fény-álfok lakhatnak azokon a helyeken, és láthatatlan nyílvesszőikkel súlyos betegségeket aggatnak az arra járó emberekre.

0
Te szavazatod: Nincs

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

v, 2010-01-24 20:03 Blade

Blade képe

Az első három bekezdésben annyiszor volt az isten szó, hogy már káprázott a szemem...és úgy indult a történet, mintha 10 éven aluliaknak szólna.

Nagyon sok a vesszőhibád.

v, 2010-01-24 22:21 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Alapvetően egy mesés történetet akartam írni, miközben a skandináv mitolgóia hangulatát is megpróbáltam felidézni.

Gondoltam, hogy még mindig sok vesszőhiba lesz benne, pedig sokszor átnéztem. Sajnos nem sokat javult a helyzetem a vesszőkkel. :-(

cs, 2010-01-28 15:49 Roah

Roah képe

Szia Álfri! ( szólíthatlak így?)

Az eleje és vége tetszett. De van egy rész...mindjárt megtalálom...ez az.:

"Ám a gonosz Loki, az egyik tanácskozás után követte Idunt, aki egyenesen Odin tornyába repült, macskák vonatta szekerén. Loki, egy törpék által kovácsolt gyűrű segítségével, egy sas alakját öltötte magára, és így leplezve külsejét, követte Idunt, és így sikeresen eljuthatott Odin tornyába, Hlidskjálfba, ahol a főisten trónja is helyet foglalt. E trónus és egy varázsszó segítségével Idun egy szempillantás alatt a szigeten termett. Loki kifigyelte az egész jelenetet, és nem késlekedett megtenni a látottakat. Beleült a, hatalmas, aranyozott trónusba, majd suttogva kimondta a varázsszót: Álfheim."

Lehet, hogy ez csak nekem sok, de ennél a résznél többször is elveszítettem a fonalat. Megleltem egy idő után, de a nevek, és a cselekedetek sokasága összezavart.

Vesszőkkel én sem ápolok túl viszonyt, de szerintem ide másként kellenne rakosgatni.:

"Odin, a főisten látva, hogy az emberi nép túlzottan..." -  hátha valaki erre jár, és segít. (igazából és a főisten szó

utánra is tennék egyet, de az meg már túlzásnak tűnne, nem?)

Értem, hogy mit szerettél volna kihozni belőle, de nekem túl sok benne a név. Vissza kellett görgetnem, hogy ez kicsoda is? (pedig a nevek jók, csak így zavarosnak tűnik) Ja, meg még egy dolog: nem vágom a lelkek vonzását az öregedéssel kapcsolatban. Ezt.: "De a természet örök körforgásából Odin sem vonhatta ki őket: bár külsőre fiatalok maradtak, lelküket idővel egyre inkább magához vonta az őket körbeölelő erdő." (szintén szubjektív, mert lehet, hogy csak nekem nem klappol:)

Viszont a befejezés klasz. Tetszik, ami köré írtál, és szintén tetszik a stílus. :)

 

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

cs, 2010-01-28 19:40 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Üdv Roah!

Ha olykor nem köszönök, azt ne vedd tiszteletlenségnek, csak én itt fórumon nem szoktam külön ezt megejteni, ha az illetőnek már nem elsőre írok az oldalon. :-)

Győreizé is pont ezt a becézést találta ki, de szerintem az Álfi akkor már rövidebb és helyesebb is, a tagolás szempontjából. Ha már itt tatrunk, meg ennél a műnél, akkor megemlítem, hogy a skandináv mitológiában az Álf az, amit manapság elf-nek neveznek. De amikor elkezdtem írni, még nem tudtam, hogy Álfokról fog szólni, tehát ez véletlen jött így ki.

Örülök, hogy olvastad, már azt hittem annyira rossz lett ez a művem, hogy inkább nem is írnak hozzá semmit. :-) Bár azt tudom, hogy ez a fajta mitológia/mese nem egy nagyon népszerű ,,irányvonal".

A főisten szónál én is sokat filóztam, egyszer betettem, aztán kivettem a vesszőt, végül így küldtem be. A mostani olvasmányaimat már próbálom tudatosan, a vesszőkre odafigyelve olvasni, hátha javul valamit a helyzet.

Próbáltam egy olyan társadalmi képet mutatni, ami tényleg egyensúlyban van a természettel és nincs ellenségeskedés, pártoskodás a társadalomban.. Viszont közben eszembe jutott, hogy ha örökké élnének, akkor a szigeten előbb utóbb nem férnének el. (Ez a mi világunkba már ma is probléma, és mi lenne akkor, ha rájönnének az örök élet nyitjára?)

Tehát valakiknek akkor is el kell távozniuk, és így fizikailag nem öregszenek, de a lelkük ,,megvénül", elhalványul és végül szellemük egyesül a fáéval. Valahogy így. :-)

cs, 2010-01-28 19:50 Bloody Dora

Bloody Dora képe

(Ez a mi világunkba már ma is probléma, és mi lenne akkor, ha rájönnének az örök élet nyitjára?)

Rájöttek már, csak a gyakorlatban az emberre nehéz kivitelezni. ;) (Hehe, tényleg jó poén aging kutatónak lenni. Nem hittem volna.)

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2010-01-28 21:06 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Pontosan mire is jöttek rá? Van egy olyan könyvem, ami filozófiai szinten is boncolgatta, hogy az örök élet vajon tényleg boldoggá tenné-e az embert? Stb. Szerintem az örök élet megvalósítása végleg felrúgná a természet szabályait, és még gyorsabban eljönne a sokak által szajkózott ,,világvége". Legalábbis az emberi faj biztosan kihalna. De, ha bilológiai/kémiai szinten ki is találnak valami csodaszert, az biztosan csak a leggazdagabbaknak lenne elérhető. Ez viszont társadalmilag is hatalmas feszültséget keltene. Kicsit elkalandoztam. :-)

Aging kutató, az mit jelent?

cs, 2010-01-28 21:10 Bloody Dora

Bloody Dora képe

Höhö, nézd meg a főoldalon a Númenori cikkemet. Ott leírtam. Autofágia. (Elméleti lehetőség, gyakorlatban nem tudják örökké éltetni az egyedet. Emberben meg nem is működtethető. Még.)

Aging = öregedés, csak a tudomány nyelve az angol, és mindent így mondunk. Meg ez jobban hangzik. :) (Mellesleg ez most a "leghottabb téma a tudományban", de én ezen a kifejezésen kibordultam, mikor meghallottam, azóta számora kész röhej az egész.) OFF vége. Még valamit? Priviben elérhető vagyok.

_____________________
Dr. Bloody Dora

cs, 2010-01-28 20:10 Roah

Roah képe

Ok, a köszöngetést letudtuk :-)

Én kedvelem a mítoszokat, mondákat, legendákat Álfi, és ne kenődj el, nekem továbbra is bejön az, amire felépítetted.

Én is próbálkoztam azzal a vesszővel.:D Ki-be, máshová, aztán vissza...hátha erre jár a vesszők futára, és javasol valamit:)

Öregedés, túlnépesedés...Ez nagyon frappáns. Várj, mindjárt elmagyarázom.: Dóra blogjától jövök, és ha hiszed ha nem, az öregedésről írt esszéjnél pont a túlnépesedésről volt szó, és az örök élet titkáról.

Értem már, mire szerettél volna kilukadni a fák - lélek - öregedés. (valami ilyesmire tippeltem, csak nem mertem megkérdezni:)

 

--------------- "Sebet gúnyol, kit seb nem ért soha." (W. Shakespeare)

"Nagy szeretet fél, apró kételyen:
S hol a félsz nagy, nagy ott a szerelem."

sze, 2010-02-24 15:19 Marcona

Láttad az Avatar és az ihlette?

Egyszerűbb szóösszetételt alkalmazz, mert érthetetlené válik a cselekmény.

A rengeteg név használata egy rossz szappanoperára emlékeztet.

Írtál ennél jobbat is!