Be a városba!

A sors csúf játéka ez - gondolta Bill, miközben bátyja, Joe lábába kapaszkodott. A szekér pár perccel ezelőtt döntött úgy, hogy nem szándékozik elvinni utasait a városba.
- Gyorsan, ragad meg az egyiket! - lihegte felocsúdva a rémülettől Joe, aki az út menti fa egyik kiálló gyökerét szorongatta.
- Istenit! - üvöltötte alant öccse, amikor az első próbálkozás alkalmával megcsúszott kérges kezében a gyökérzet.
A fa már lehetett vagy kétszáz éves és gyökerei úgy tekeregtek kifelé a szakadék peremén, mint holmi óriáskígyók, melyek időtlenül a mélybe vezető utat keresik.
Az két vándorkovács esete, hivalkodó példája volt a legszerencsétlenebbül jártaknak. Előbb csak a szekér egyik kereke tört ki helyéből és csupán az elé befogott ló megfeszített izmainak köszönhették megmenekülésük. Szegény pára nyerítve, prüszkölve adta tudtul gazdáinak, hogy már nem telik sok tőle. A két utas nyomban leszökkent a bakról és lekapkodták legfontosabb szerszámaikat a szekérről. Ám ahelyett, hogy a lovat megszabadították volna hámjától, Bill és Joe megpróbálta visszahúzni a kordét az útra. Ám ezzel nagy hibát vétettek. A szekér, a rángatás következtében végül mindnyájukat magával rántotta. Ám a két flótás szerencséje még kitartott.
Miközben sikeresen visszamásztak az útra, mindkettejük fejében lejátszódtak az imént történtek, bár odalett a ló, no meg a szekér, hálát adtak az Úrnak, hogy ők megmenekülhettek.
- Nem sokon múlott…
- De nem ám - ingatta fejét hitetlenkedve Bill, és nagyot húzott a kulacsából. Szájából nagy böfögés keretében, pálinkaszag csapódott ki. Joe finnyásan fordult el tőle, és felkapkodott pár kovácsszerszámot az útszéléről.
- A főváros nincs már messze. Rakd el az italt és segíts vinni, amit lehet!
Joe övébe tűzött egy fogót és egy kisebb kalapácsot. A legnagyobbat vállára fektette. Bill végül elzárta a kulacsot, és hóna alá csapott két, nyersacél kardpengét. Mindketten jó kötésűek voltak és meg sem kottyant nekik a nehéz szerszámok cipelése. Joe volt kettejük közül a magasabb, de Bill ezt nagyobb izomkötegeivel ellensúlyozhatta, bár hatalmas ó-lábai rontottak morózus megjelenésén. Mindenesetre nem sok ember merte volna szembemosolyogni e hibája miatt.
A Nap elérte a közeli hegycsúcsok tetejét, melyek lassan, mint valami óriási szemfödél, eltakarták annak szikrázó ragyogását. Az égbolt lilára festett, nyugati fele lassan elszürkült. A Hold, mint valami óriási, elfelezett cipó rajzolódott ki az égen. A szél feltámadt, és gyakran irdatlan sebességgel vágtatott végig a völgyekben. A fák odalent felkiáltottak, ahogy milliárdnyi leveleiket megsuhogtatta a légáramlat.

- Állj! Mit akartok? - reccsent rá a strázsa a két idegenre, de amazok nagyokat fújtatva, egy ideig nem szóltak semmit.
- Némák tán? - nézett fáradt ábrázattal a másik őr a jöttmentekre.
- Kovácsok vagyunk, nem némák - húzta ki magát Bill és előrelépett, hogy alakját jobban megvilágítsa a kapu mellett égő lámpások fénye.
- Be akarunk menni, ahogy mindenki más - vette át a szót Joe és a vállán cipelt méretes kalapácsot lerakta a földre, majd baljával végigtapogatta elgémberedett, széles vállát.
- Ohó, csak ne olyan hevesen! Nem úgy néztek ki, mint az igazi kovácsok. Lehettek akár banditák is, amilyen piszkosak vagytok - hunyorgott rájuk ravaszul az első őr és végigmérte földtől piszkos ruházatuk.
- A szekerünk lefordult az útról a lóval és sok más holmival együtt.
- Csak ennyi maradt nálunk – fejezte be Bill a beszámolót és megpróbált jó képet vágni hozzá.
- Szép, de nem elég. Nem mehetnek be, ez a parancs! Főleg nem sötétedés után. Na, tünés innen! - Jobbjával olyan mozdulatot tett, mint amikor az ember a szemtelenkedő legyet akarja elhajtani maga körül.
- Negyven ezüst? - próbálkozott még Joe, de az őr felhorkant, és fenyegetőn meglengette fényes alabárdját.
Az idősebb testvérnek ennyi is elég volt, de Bill már éppen vette volna a nagykalapácsot a földről, amikor bátyjának sikerült őt elráncigálni az őrök orra elől.
- Aztán vigyázzanak! Sok fura szerzet kóborol manapság a környéken! - kiabálta még utánuk a második őr, és nevetésük még egy ideig elkísérte a testvérpárt. Bill a kalapács nyelét markolászva idegesen trappolt bátyja mellett, aki bevezette őt az erdő sötétjébe.
- Meg kell várnunk a reggelt. Ezeken a falakon sose jutnánk át. Szerencsére a tűzszerszámok megvannak még. Reggel meg majd csak bejutunk valahogy. Remélem…
Az efféle éjszakázás nem volt idegen tőlük. A vándorlét velejárója, hogy olykor a szabad ég alatt kell aludniuk. Most azonban még csak ételük sem volt és italuk is annyi, ami még maradt a kulacsaik mélyén.
- Elmegyek, gyűjtök tűzifát. Ha szerencsém van, találok ennivalót is - morogta szokásához híven Bill, és elsétált az erdő homályába, kezében a nagykalapáccsal.
- Aztán siess vissza! - kiabálta utána Joe, miközben a tűzszerszámokkal ügyködött.
Hamar sikerült is feléleszteni egy kisebb tüzet a rögtönzött tábor helyén, majd a lángok fölé hajolt, hogy megvédje azt a kiszámíthatatlanul szárnyaló széltől.
- Remélem nem fog esni - suttogta, de választ csak a tűzben ropogó ágaktól kapott. Közben sikerült még néhány, száraz gallyat találnia az avarban és azt is ráhajította a vidáman lobogó lángokra. Ekkora valami mást is meghallott.
Joe felugrott a tűz mellől és megpördült a tengelye körül. Szemét erőltetve sikerült megpillantania egy sötét, emberi alakot, aki lassan, de feléje tartott.
- Bill te vagy az? - kiabálta a közeledőnek, de az válasz helyett csak kutyára emlékeztető morgást hallatott. Joe találomra felkapott egy kalapácsot a tűz mellől és jobbjában tartva, a magasba emelte azt. Nem látta értelmét annak, hogy tovább fecsegjen, így feszülten várta ki bukkan majd fel a tűz fényében. Az idegen testtartása és járása olyan volt, mint amikor testvére másnaposan felkel az ágyból és megteszi az első lépéseit. A hívatlan vendég nagy sokára belépett a fénykörbe és Joe álla majd hogy le nem esett a helyéről.
Egy élőhalott közeledett felé fura, hörgő hangokat hallatva. Hosszú haja és szakálla lehetett hajdan, de azok félig meddig már kihullottak. Arcán ronda, gennyes kelések éktelenkedtek. Ruházata ugyan igen szakadozott volt már, de még e rongyok is türköztek valamit hajdani pompájukból.
Joe két kézre fogta a kalapácsot és kiköpött oldalra.
- Na gyere te pokolfajzat!
Ám még mielőtt a rémség tovább araszolhatott volna, hatalmas reccsenéssel szétlapult annak fél koponyája. Joe a levegőt kapkodva, rémülten hátratántorodott, nadrágja szára pedig megperzselődött, amikor belelépett a tűzbe.
- Hinnye! - kiáltott fel és a kalapácsot eldobva, kulcsának tartalmát gyorsan a nadrágra öntötte. Öccsével ellentétben, ő vizet tartott benne.
Közben az elterült zombi mögül testvére lépett elő, széles vigyorral a képén.
- Nocsak, nocsak. Látom vendéged volt.
- Nem sokáig élvezhette a vendégszeretetem a szerencsétlen.
- Nézd már! Ennek csillog a ruhája!
Mindketten a mozdulatlan tetem fölé hajoltak és úgy szemlélték áldozatuk, mint a kezdő hullarablók.
- Ez valami uraság lehetett, biza! - állapította meg Bill, hosszú csendet követően.
- Igen büdös egy úr - fintorgott bátyja és fanyalogva elhúzódott. - Vidd innen mielőtt még ránk szabadul a környék összes ragadozója!
- Persze, ezt is én intézzem el! Akkor addig rakd meg azt a pipogya tüzet! Itt van e fa mögött, amit összegyűjtöttem eddig - morogta szokásához híven Bill és megragadta a méltóságos rém uraság mindkét lábát, majd elvonszolta onnan.

Másnap reggel egy lovas katonai járőr szelte keresztül-kasul a vidéket. A tegnapi vadászat az erdőben nem jól alakult, és a fenséges királynak nyoma veszett a rengetegben. Ugyan a tényt megpróbálták a nemesek titokban tartani, amíg konkrétummal nem szolgálhattak, de az alsóvárosban már elindultak a pletykák, miszerint a királyt nem látták a visszatérő vadászcsapatban. A nemesek pedig rögtön egymást gyanúsítgatták egy esetleges merénylet elkövetése végett. A feszültség már tetőfokára hágott a városban, amikor a járőr a várostól nem messze ráakadt egy élőhalott tetemére, amelynek ruházata, ha szakadozottan is, de megegyezett a királyéval. Bár a nyakában hordott amulettet a járőrrel tartó pohárnok ez eddig nem találta meg.

- Ébresztő bitangok! - kiabálta valaki és Joe, ha a hangtól nem is riadt volna azonnal fel, az oldalát ért kemény rúgás nyomban felfrissítette. Tisztuló látásával három, fölé magasodó katonát pillantott meg. Az egyik sisakját vörös tollforgó díszítette. Még mielőtt a szemét meresztő Joe megszólalhatott volna, a katonák megragadták kezét és úgy talpra rántották, hogy majdnem kiszakadt a karja.
- Na, ti ketten! Mit kerestek itt az erdőben? - ripakodott rá az ugyan csak félálomban lévő Billre a parancsnoknak tűnő egyén.
- Az este már nem jutottunk be a városba uram. Kénytelenek voltunk lepihenni a közelben.
- Á, persze. És találkoztak az erdőben valakivel? - szemét résnyire húzva méregette tovább a két testvért a tollforgós. Joe zavartan öccsére pillantott, de az könnyedén válaszolt a kérdésre:
- Nem uram. Az égvilágon senkivel.
- Hazudsz te semmirekellő! Na, motozzátok meg őket fiúk! - utasította a többi, fényes páncélzatot viselő katonát a vezetőjük, és az eddig háttérben álldogálók előresiettek.
- Uram! - lépett elő kis idő múlva az egyik, Billt vizsgáló katona, és kezében egy fényes aranyláncot tartott.
- Áhá, tudtam! - A parancsnok egy lendületes karmozdulattal kiragadta az ékszert a közlegény kezéből és Bill megszeppent képe előtt meglengette azt.
- Na, megálljatok csak! Még ma az akasztófán lesztek! - üvöltötte, majd átadta az ékszert a mellette posztoló altisztnek.
- Vigyétek a zsiványokat! Te meg szólj a pohárnoknak, hogy megleltük a tetteseket! - hadarta egy másik, fapofát vágó buzgómócsingnak, aki nyomban elszaladt a király testét vizsgáló csapat felé.
- Örvendjetek hát gazfickók! Teljesül vágyatok és végül bejuttok a városba! Sőt egyenesen a felsővárosba viszünk titeket! Talán még a királyi börtön étkét is megkóstolhatjátok, mielőtt fellógatunk benneteket!

3.5
Te szavazatod: Nincs Átlag: 3.5 (2 szavazat)

Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

k, 2009-11-10 22:09 Blade

Blade képe

Az látszik, hogy dolgoztál vele, de túl hosszan vezetted elő, az a szekeres móka az elején teljesen felesleges, nincs szerepe, a poén pedig...hát az meg olyan, amilyen. :)

---- ----
Az ember szerint az idő múlik, az idő szerint az ember.
----
"Mert zseni csak egy volt, mégpedig Neumann János. Mi, többiek tehetségesek voltunk, de nem voltunk zsenik..." - Wigner Jenő, Nobel díjas fizikus
---- ----

cs, 2009-11-12 22:18 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

Üdv!
Jól indult, de a végére ellaposodott.
Az a gyanúm, hogy összecsaptad.
A „poén” pedig, ahogy Blade is írta, „olyan amilyen”. Bár, én kicsit konkrétabban fogalmazok: harmatgyenge.
/
A helyesírással nem foglalkozom.
A fogalmazás nagyjából rendben van, bár voltak mondatok, amiktől majd’ sikitófrászt kaptam.
Előnye, hogy nincs túlírva, „élők” a szereplők, pörgő, olvasmányos a stílus.
/
Pá hiba ( nem mind, csak találomra):
/
„- Elmegyek, gyűjtök tűzifát. Ha szerencsém van, találok ennivalót is - morogta szokásához híven Bill,”
„…morogta szokásához híven Bill…”
Ilyen rövid műben kétszer szó szerint ugyanazt a szófordulatot használni bűn.
De ez egyszer sem állná meg a helyét.
Nem egyértelmű. Mi volt a szokása – a morgás, vagy hogy azt morogta, hogy „Ha szerencsénk van…”?
Esetleg: „… mondta, szokása szerint morogva…”, vagy „közölte, a megszokott morgás kíséretében…”, „… közölte, szokásához híven durcás morgás közepette..” stb…
Bár ez a talán legkisebb hiba, lehet, hogy csak én vagyok túl finnyás.
/
„Hamar sikerült is feléleszteni egy kisebb tüzet a rögtönzött tábor helyén”
A valaminek a „helyén” azt jelenti, hogy egy régebben ott található dolog helyén.
Pld. „új város nőtt a régi kis település helyén”.
Vagy, „az egykor virágzó város helyén ma már csak üszkös romokat talál az utazó…”.
Teljesen felesleges ide a hely megnevezése. Az olvasó nem hülye, tudja, hogy a táborban gyújtanak tüzet.
Tipikus példája a túlmagyarázásnak ( és még rosszul is megfogalmazva).
Elég lett volna ennyi: „ Hamar sikerül egy kisebb tüzet felélesztenie”.
/
„Az efféle éjszakázás nem volt idegen tőlük. A vándorlét velejárója…”
Ez pld. szerintem egy zavaró hiba,
Hiába alkotsz olyan fogalmakat, mind „vándorkovács” ez hiteltelen.
A kovácsmesterséghez hozzátartozik a műhely – ez pedig helyhez kötöttséget feltételez.
Kevés, ha visz magával pár kalapácsot -attól még nem lesz kovács.
Kell üllő, kazán, fújtató… ezernyi dolog, amit nem tud magával vinni.
/
„Hosszú haja és szakálla lehetett hajdan, de azok félig meddig már kihullottak.”
Ha pld. a haj „félig kihullik”, akkor nem a hosszából, hanem a sűrűségéből veszít. Így ennek a mondatnak nincs értelme.
/
„hatalmas reccsenéssel szétlapult annak fél koponyája”
Jajj!
A „sikítófrászos” mondatok egyike.
/
„A nemesek pedig rögtön egymást gyanúsítgatták egy esetleges merénylet elkövetése végett.”
A másik.
Már a „gyanúsítgatták” is elég szerencsétlen megfogalmazás („-gatni” általában azt jelenti, hogy valamit unottan-, tessék-lássék módon, „félgőzzel” csinál valaki. Festeget, sportolgat…
Milyen az, amikor valaki „gyanúsítgat”?)
A „végett” meg végkép kiverte a biztosítékot.
A „végett” azt jelenti, hogy „céljából”, „érdekében”.
/
„aki nyomban elszaladt a király testét vizsgáló csapat felé.”
Eddig szó sem volt arról, hogy megtalálták volna a király testét.
/
Zavaros a királynak, mint élőhallottnak a megjelenése is.
Alig egy nap alatt változott így át?
Pár órája még büszke királyként vadászott.
Egy átváltozás nem megy ilyen „pikk- pakk”.
És mi történt vele? Ezt a szálat lebegteted, ami zavaró.
/
Arra sincs utalás, hogy egyáltalán lett volna a „rém” nyakában lánc, arról pláne nincs, hogy azt elvették volna.
Az ilyen történetvezetési megoldások ( mint a hirtelen, minden előzmény nélkül megtalált nyaklánc) csak a szerző tanácstalanságáról/ átgondolatlanságáról árulkodnak.
Egyetlen valamire való történetben sem működik a „deux et machina”. illetve nincs rá szükség. Ez a gyengén felépített történetek „menekülési útvonala”.
/
Kb. ennyi.
Ennyiből nem tudom eldönteni, hogy csak összecsaptad-e, de tudnál jobbat, vagy jelenleg ennyire vagy képes.
Ebben a műben mind a két lehetőség benne van.
Három csillag.

p, 2009-11-13 10:02 Álfröðulson

Álfröðulson képe

Üdv!

Örülök, hogy olvastad és kaptam véleményt, de több dologgal nem értek egyet. Mondok párat:
Vándorkovácsok voltak a történelem során, elvégre nem minden kis falunak volt saját kovácsa. Bár ez inkább a régebbi időkre volt jellemző. Egyébként a mű itt egy háttér történettel indult volna, de kihagytam végül, hogy ne nyúljon még jobban el a történet eleje. Abban kiderült volna az is, miért akarnak a fővárosba jönni.
.
Mivel fanatsy környezetben játszódik, a zombivá való átalakulás időtartama relatív.
.
Mind a test megtalálását, mind a nyaklánc hiányára tettem utalást:
,,A feszültség már tetőfokára hágott a városban, amikor a járőr a várostól nem messze ráakadt egy élőhalott tetemére, amelynek ruházata, ha szakadozottan is, de megegyezett a királyéval. Bár a nyakában hordott amulettet a járőrrel tartó pohárnok ez eddig nem találta meg."
.
Én nem érzem, hogy összecsaptam volna, főleg, hogy ez már régebbi írásom és sokszor átnéztem. Gyakorlatom sincs még sok, így most ennyire vagyok képes. :)
.
Annak pedig külön örülök, hogy megemlítetted az ,,élő" szereplőket és az olvasmányos stílust, mert ezek szerint e célom sikerült elérni. :)

p, 2009-11-13 11:39 Venyigeszu (nem ellenőrzött)

Örülök, ha segíthettem.
/
A kováccsal kapcsolatban továbbra is tartom a véleményem, bár lehet, hogy igazad van.
Tudtommal amelyik falunak nem volt kovácsa, annak lakói vettek, vagy cseréltek vaseszközöket.
Elvégre vándorfazekasok sincsenek, csak fazekas árúval kereskedő vándorok.
/
A megtalált holttesttel kapcsolatban igazad van, elnéztem.
/
Az oké, hogy fantasy környezet, de azért abba is kell egy bizonyos logika.
Ha elejtesz egy almát, az ott sem felfelé zuhan. :-)
Egy pillanat alatt válhat valaki zombivá – de azért a külső leépüléshez idő kell.
Szerintem.
/
További jó alkotást!

sze, 2010-02-24 15:47 Marcona

4

Jól van felépítve, érhető! A szereplők és a táj leírása tetszett.

A végéből itélve lesz folytatás?